Közel 3000-en tomboltak az első hazai Inter Cars Expón

2017.07.20.
Az utóbbi időben sikeres üzleti éveinek és rohamosan fejlődő hálózatának köszönhetően az Inter Cars Hungária Kft. 2017-ben óriási lelkesedéssel és minden munkatársat megmozgatva készült az első magyarországi Inter Cars Expóra, melynek az újonnan átadott szigetszentmiklósi logisztikai központ adott helyet. A Q-Service-ek vezetői már pénteken találkoztak az inárcsi Bodrogi Kúriában, hogy részt vegyenek az első szerviztalálkozójukon, ahol lehetőség nyílt tapasztalatcserére és ötletelésre a szervizkoncepcióval kapcsolatban. A hálózatban minden tag véleményére számítanak és igyekeznek figyelembe venni a helyi adottságokat is, hogy minden partner jól érezze magát a Q-Service fogatában. A zártkörű megbeszélésen hasznos szervizviteli tanácsokat kaptak a szervizvezetők, eligazítást kaptak a bonyolult jogi környezetről és megismerhették az Inter Cars következő lépéseit és erőfeszítéseit a hálózat erősítésére. Fontos, hogy személyesen is találkozhattak, akik eddig csak a telefonvonal vagy e-mailezés útján ismerték egymást.     Szombat reggel az egész csapat együtt indult el az Inter Cars Expora, ahol külön standdal várt a cég a Q-Service hálózat tagjait, ezzel is jelezve, hogy kiemelten kezelik a Q-Service partnereket. Piri András Q-Service projektmenedzser szavai is ezt tükrözik: „Lojális partnereink számunkra nagyon fontos és hiteles visszajelzést adnak szolgáltatásunkról és olyan kapcsolatot jelentenek a gépjármű vezető és az Inter Cars között, amelyre cégünk bátran támaszkodhat.”     A kiállítás 10 órakor nyitotta meg kapuit, ahol több, mint 2000 m2-en várták a kiállítók a meghívott vendégeket, akik piaci információval és új szakmai ismeretekkel lehettek gazdagabbak a standok látogatása során. A jó hangulatról játékok és ajándékok gondoskodtak, de a szakmaiság sem került háttérbe. Az alkatrészgyártók előadása mellett kiemelnénk Dr. Nagyszokolyai Iván és Spindler Tibor előadásait, melyek a szakma vívmányaira és a vállalkozói környezet nehézségeire hívták fel a figyelmet. Az előadások szervezését és lebonyolítását az Autószerelők Országos Egyesülete vállalta magára.     A Q-Service  egyedi bónuszrendszerét a hálózatban működő  szerviz szerszámvásárlásra is felhasználhatja, ezért a cég 400 m2 területet különített el a garázsipari berendezéseknek és szerszámoknak, hogy az ügyfelek szemügyre vehessék és kipróbálhassák a kínálatban szereplő termékeket. Nem csak szerszám-, hanem alkatrészvásárlásra is lehetőséget biztosított a cég, nem is akármilyen kedvezményekkel, így minden kilátogató ügyfél akciósan rendelhetett szombaton. Egy különleges játékkal kedveskedett az Inter Cars a vásárlóknak, hiszen óránként Drift Taxi ajándékkártyával jutalmaztak a hoszteszek egy-egy szerencsést. Mind a drifteseknek és a hoszteszeknek is nagy sikerük volt a közönség körében.     Az Inter Cars Night Party 19 órakor kezdődött a Tüskecsarnokban, ahol koncertekkel és folyamatos vendéglátással várták a meghívott ügyfeleket. Az előadók között volt Polgár Peti, a Déli Side rap formáció, az Animal Cannibals és az OMEGA együttes. A hajnalig mulatozó vendégseregnek DJ Pepe szolgáltatta a talpalávalót. A késő esti programban nagy sikere volt a szépségversenynek, ahol az Inter Cars Expo szépe díjat kiosztották. Baán Csaba ügyvezető igazgató személyesen adta fel a koronát a győztesre és virágcsokorral jutalmazta a „királynőt”, majd ezután kisorsolásra került az a szerencsés látogató, aki párjával részt vehet az Inter Cars VIP Prémium program, Platina szintű luxus utazásán idén Novemberben, mely Mexikói úti céllal kerül megrendezésre     A pozitív visszajelzések sem maradtak el, a megkérdezett partnerek elégedetten nyilatkoztak az első Inter Cars Expóról, a szervizhálózat találkozóról és már várják a következőt. „Hasznos, jókedélyű és jól megszervezett rendezvényen vehettem rész! Várom, hogy jövőre ismét veletek tölthessek egy-két napot!” – mondta egyikük.  

Romániában 17 százalékkal nőtt az új járművek eladása az első fél évben

2017.07.20.
A vizsgált időszakban 71 603 új jármű talált gazdára. A vevők mintegy kétharmada jogi személy volt. A magánszemélyek aránya 34 százalékot ért el, ami jelentős növekedés tavalyhoz képest, hiszen akkor az arányuk még 21 százalék volt. Az eladott új járművek közül csaknem 59 ezer személygépkocsi volt, ami 21 százalékos bővülés 2016. január-június közötti időszakához mérten. A haszongépjárművek esetében 0,5 százalékos csökkenést jegyeztek. A vizsgált időszakban 253 ezer használt járművet is értékesítettek Romániában,  84 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez a látványos növekedés azzal magyarázható, hogy februártól a román kormány eltörölte a környezetvédelmi illetéket, emiatt jelentősen olcsóbb a használt autók forgalomba helyezése.

Már a targoncák is lehetnek üzemanyagcellásak

2017.07.20.
A Kanagawa tartomány kormányzata, Yokohama és Kawasaki városok önkormányzata, a Toyota és Lexus, az Iwatani, a Toshiba és a Japan Environment Systems együttműködésével útjára indult a japán Környezetvédelmi Minisztérium által felügyelt projekt, amelynek célja egy csekély széndioxid-kibocsátású hidrogén-ellátó lánc kiépítése és tanulmányozása: a program során a megújuló forrásból előállított hidrogént a Tokiói-öböl környékén (Yokohamában és Kawasakiban) működő ipari létesítmények villástargoncáinak hajtására használják. A projektben résztvevő vállalatok külön rendszert építettek, ami a Yokohama Szélerőmű (Hama Wing) által termelt elektromos áram felhasználásával, a víz elektrolízisével állít elő hidrogént. Az itt termelt és sűrítve tárolt hidrogént különleges tartálykocsi szállítja el a gyümölcs- és zöldségpiacra, egy gyárba és a környék raktárházaiba, hogy üzemanyagként szolgáljon az ott használt üzemanyagcellás villástargoncákban. A helyi partnerekkel közösen kialakított hidrogén-ellátó lánc a várakozások szerint legalább 80 százalékkal csökkenti majd a CO₂-kibocsátást a hagyományos benzinmotoros vagy elektromos hajtású targoncák üzemeltetéséhez képest. A projekt célja a hidrogén-ellátó lánc működtetése, a költségek elemzése és annak felbecsülése, hogy mennyi CO₂-megtakarítással járhat, ha a jövőben más régiók is átállnak erre a rendszerre. Annak érdekében, hogy a megszerzett tapasztalatok egy hidrogén-ellátó lánc keretében a jövőben más helyszínen is kamatoztathatóak legyenek, nem csupán a hidrogén megújuló energiaforrások segítségével történő előállítása volt fontos, hanem a hidrogént szállító és tároló rendszerek optimális kialakítása és az üzemanyagcellás villástargoncák gyakorlati használatával kapcsolatos kérdések vizsgálata is.  Az első tapasztalatok meglehetősen ígéretesek. Egy targonca állt próbaüzembe a Yokohama Nagybani Piacon és egy másik a Nakamora Logisztikai központban, míg a hidrogén szállítását egy hidrogénhajtású teherautó végezte, amit az Iwatani Industrial Gases Corp. Chiba üzemében gyártottak. A próbaüzem során a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy az üzemanyagcellás targoncák feltöltési ideje rövidebb, mint az elektromos targoncáké, használatuk pedig problémamentes volt. A hidrogén üzemanyagcellás targoncák előnyei között így kiemelendő a környezetbarát üzem (nulla CO₂-kibocsátás, működés közben az egyedüli emisszió a víz), a rendkívüli hatékonyság (a feltöltési idő mindössze 3 perc, és ezzel 8 órán működik a targonca, szemben az ólom-sav akkumulátorok 6-8 órás töltési idejével) és a helytakarékosság (nincs szükség tartalék akkumulátorra, mint a szokványos elektromos targoncák folyamatos működtetéséhez). Ennek eredményeként a felhasználók gyakoribb hidrogén-szállítást kértek, hogy az üzemanyagcellás villástargoncákat hosszabb időn át használhassák. A jövőben így a négy kiválasztott helyszínen tizenkét targonca működik majd, bemutatva, hogy a technológia milyen sokféle környezetben alkalmazható.

Két órát kell várakozni Röszkénél

2017.07.20.
Huber Krisztián közölte, a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépőoldalán két órát, a közúti átkelőnél egy órát kell várakozniuk a személyautóknak. Az utazóknak Szerbia felé célszerű másik határátkelőt választani. A magyar és a szerb állampolgárok használhatják az ásotthalmi, a tiszaszigeti és a bácsalmási közúti határátkelőhelyet, ezek naponta 7 és 19 óra között tartanak nyitva. Emellett a hercegszántói és a tompai átkelő is folyamatosan igénybe vehető - tudatta a főhadnagy. A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a www.police.hu oldal határinfó rovatában, valamint a rendőrségi útinformációs rendszer (Rutin) mobilapplikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók. (MTI)

25 éves az olimpiai SEAT flotta

2017.07.20.
12.000 sportoló és a SEAT által felkészített 30.000 önkéntes vett részt a Játékokon, akiket egy 2.000 autóból álló flotta szállított a városban az Olimpiai helyszínek között. Ebben a flottában a SEAT Ibizát választották az Olimpia hivatalos autójának, de mellette más SEAT típusok is feltűntek a Játékok forgatagában. Az Olimpiai Ibiza Ez a fehér színű, az olimpiai öt karikával és a Játékok logójával díszített, egyedi felszereltségű SEAT Ibiza lett a játékok hivatalos autója. A SEAT legnagyobb számban forgalomba került autója ezzel még inkább jelképpé vált, mint a SEAT történetének egyik fontos mérföldköve. A győztesek Toledoja Ebből a Toledobol 25 darabot gyártottak, és ezt adták át a 23 spanyol aranyérmesnek. Tengerészkék színe mellett fabetétes belső tere és a könyöklőbe épített hordozható telefon tette egyedivé. Az olimpiai láng autója A szervezők a SEAT-ot kérték meg, hogy biztosítson autót az Olimpiai láng váltófutásához és a maraton versenyhez. Ez végül egy elektromos hajtású Toledo lett, melynek töltője a hűtőrács alatt volt, és egy 500 kg. súlyú telep hajtotta, 65 kilométeres távolságra volt képes egy töltéssel. 2.000 autó az olimpiai családnak A kétezer SEAT Ibizát és Toledot 400 önkéntes vezette az olimpiai Faluból a versenyekre és vissza. Az olimpiai Ibiza az elektromos Toledo és a győztesek Toledója ma a gyár történelmi autóit bemutató gyűjtemény részei.

Sportosság ínyenceknek: Opel Insignia GSi

2017.07.20.
Különösen dinamikus futómű-hangolásával és új Michelin-sportgumijával remekül fogja az utat. Torque Vectoring összkerékhajtása egyedülálló a szegmensben – ennek köszönhetően veszi be élénken a kanyarokat az új Opel Insignia GSi, nyújt maximális oldalvezető erőt és stabilitást, kiváló tapadással. Még aktívabbá teszi a vezetési élményt, hogy nyolcfokozatú automatája kormánykerék-billentyűkkel is kapcsolható – mint egy versenyautóban. Az Insignia új generációjára amúgy is jellemző a könnyű építési mód, az alacsony súlypont és a kétliteres turbómotor ereje. Ezekből adódik a nagyszerű kiegyensúlyozottság és a kedvező teljesítménysúly. Ennyi belső érték különleges küllemet érdemel: a GSi nagy, krómozott légbeömlője és a leszorító erőt fokozó karakteres spoilere félreérthetetlen nyelven beszél. Az Opelnél külön a GSi-hez fejlesztett bőrkárpitozású kagylóülés, a sportkormány és az alumínium pedálsor szintén megdobogtatja a hozzáértő szívét. Az Opel-finomhangolás mindeddig elképzelhetetlenül hatékonnyá tette az Insigniát. Összességében az új GSi sokkal dinamikusabb a már eleve élénk Insignia Grand Sportnál – a modern sportosság fölényesen jó útfogásával és precíz viselkedésével jelöl ki új színvonalat. Képességeit nagyra értékelhetik a sportos középkategóriájú limuzinok kedvelői. Ezt támasztja alá a stopperóra is: „Az új Insignia GSi jóval gyorsabban tesz meg egy kört a Nürburgring-Nordschleifén, mint az előző generáció erősebb OPC-változata“, jelentette ki a tesztfutamok után Volker Strycek, az Opel Performance Cars vezetője és autósport-igazgatója. Az okok egyike, hogy a GSi 160 kilogrammal könnyebb az összehasonlítható Insignia 2.8 V6 Turbo OPC-nél. „A kis súly – különösen az első tengelyen –, az alacsony súlypont, a játszi könnyedségű vezethetőség, a széles tartományban kihasználható turbóerő és a kiváló útfogás teszi ennyire gyorssá és hatékonnyá a GSi-t. Tapadása az aszfalthoz nemcsak a versenypályán előny, hanem közúton is“, biztosít a túraatuó-versenyző Strycek.

Az egyszerű dolgok is lehetnek lenyűgözőek

2017.07.20.
A középkonzolon található kapcsoló átállításával a gázpedál e-Pedal üzemmódra vált, ilyenkor a vezető az e-Pedalt használhatja a gyorsításhoz, a lassításhoz és a megálláshoz* is. Az e-Pedal az első olyan kezelőpedál, mely lehetővé teszi a vezetőnek, hogy az autót teljesen megállítsa, akár lejtőn is, és egy helyben tartsa a járművet az emelkedőkön és lejtőkön, majd azonnal gyorsíthasson, ha szeretne. A vezetés során felmerülő helyzetek 90%-át ezzel az egy pedállal oldhatják meg a vezetők, így a vezetés feladata érdekesebbé és kevésbé fárasztóvá válik. Segítségével nem kell majd átlépni az egyik pedálról a másikra sűrű forgalomban és városi utakon való vezetés közben sem, így egyszerűbbé és szórakoztatóbbá válik a vezetés. Az e-Pedal technológia egy újabb fontos mérföldkő a Nissan azon törekvésében, hogy a nagy példányszámban gyártott járműveiben is elérhetővé tegye a fejlett vezetéstámogató technológiákat. A biztonságosabb és egyben élvezetesebb közlekedést ígérő technológiák szerves részét képezik a Nissan Intelligent Mobility jövőképének. Ez a jövőkép foglalja össze a vállalatnak az autóhasználattal, az alkalmazott hajtásrendszerekkel, valamint az autók társadalmi integrációjával kapcsolatos fejlesztési terveit. A Nissan LEAF – a világ első tömeggyártású elektromos járműve – bemutatásával a Nissan az elektromos járművek mozgalmának úttörője lett. Ma a Nissan LEAF a világ legnagyobb darabszámban értékesített elektromos járműve, melyből már több mint 277 000 példány talált gazdára világszerte.   *A hirtelen fékezést igénylő szituációkban továbbra is a fékpedált kell használnia a vezetőnek.

Személyautóval ütközött a vonat Debrecen és Nagycsere közöt

2017.07.20.
A baleset nem sokkal hét óra előtt történt Debrecen és Nagycsere között. A vasúti átjáróban a fénysorompó jól működött - írta a vasúttársaság.  A Mávinform közlése szerint a vonaton senki nem sérült meg. (a kép illusztráció) A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról tájékoztatott, hogy a személyautó vezetője a roncsba szorult, a debreceni hivatásos tűzoltók szabadították ki. A mentők a sérültet kórházba vitték. A vonaton negyvenegyen utaztak. (MTI)

Startupokat támogat a Toyota

2017.07.20.
A Toyota Kutatóintézet (TRI) 100 millió dolláros befektetéssel hozta létre a Toyota AI Ventures céget: a kockázatitőke-vállalat feladata a technológiai startupok finanszírozása lesz a munka kezdeti szakaszában. A Toyota Kutatóintézet három ilyen cég – a Nauto, a SLAMcore és az Intuition Robotics – tevékenységének felkarolásával indítja el vállalakozását. A startupok a tőkeinjekció mellett mentorálásra is számíthatnak, valamint közvetlen tanácsadásra és együttműködésre a Toyota Kutatóintézet szilícium-völgyi központjában. Az új vállalat a következő területeken készül tőkebefektetésekre: mesterséges intelligencia; robotika; önvezető mobilitási megoldások; valamint adat- és felhő-technológia. A Toyota AI Ventures révén a világ vezető, leginnovatívabbnak tartott autógyártójának lehetősége nyílik arra, hogy tehetséges újítókkal működjön együtt, akik inkább önálló vállalkozóként képzelik el a jövőjüket. A startupok kezdeti finanszírozása mindig nagy kockázatot jelent, ám komoly eredménnyel is járhat; éppen ezért létfontosságú, hogy az új vállalkozás befektetési szakemberei gyors döntéseket hozhassanak. Ennek érdekében a Toyota AI Ventures külön irányítással, a Toyota Kutatóintézet tevékenységétől függetlenül működik. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a kockázatitőke-alapoktól eltérően – amelyek a startupok által beadott pályázatok alapján döntenek – a Toyota vállalkozása a “felhívás és válasz” elve alapján működik, vagyis maga határozza meg a legfontosabb kutatási kihívásokat, majd támogatja az ezek megoldásán dolgozó cégeket. A Toyota AI Ventures ügyvezető igazgatói posztját Jim Adler, a TRI üzletfejlesztésért felelős alelnöke tölti be.

Mesél a szerviz – Motort kellett cserélni egy törött vízcső miatt

2017.07.19.
Kb. 2007-et írhattunk, még bőven az F Astra-k voltak többségben, amikor megkérdeztem egy szakértő kollégámat, hogy milyen kocsival jár. Egy Opel Astra-val, Andriskám, egynégy óvatos! Az akkoriban 60 lóerős motor tényleg nem volt mással illethető, mint ezzel a jelzővel, cserébe igénytelen volt, olcsón meg lehetett szerezni és a fenntartása sem emésztett fel vagyonokat. Tény, hogy a jó Istennek se akart gyorsulni, de hát valamit valamiért. Körbe is mértem, még csak nem is volt javítva korábban Több, mint 10 év telt el és nem sok olyan gyártó maradt, aki 1,4-es szívó benzines autót kínálna, de az Opel kitart, ma is kapható sima egynégyes, csak már kétszer akkora teljesítménnyel és 9 köbcentivel nagyobbra fúrva. Térjünk a tárgyra Adott egy 2011-es, vagyis most 6 éves Opel Astra (J) 1.4 Selection. Nem hajtották túl az elmúlt időszakban, hiszen márkaszerviz által vezetett szervizkönyv igazolja a kilométeróra 60.600-as állását. Ebben a szervizben nézhettem meg az autót, amire hónapokkal ezelőtt kellett szakvéleményt készítenem. Ahogyan a címben is említettem, motorcsere előtt áll az autó, de kérdés, hogy hogyan jutottunk el idáig. Kár lenne tagadni, sajnos a mai napig is előfordul – nagyobb márkákkal is – hogy autóik szinte újonnan maradnak az út szélén, és nem valami bagatell hiba miatt, hanem motor-, vagy váltóhibával szállítják őket szervizbe. Ennél az Astra-nál az első 60 ezer kilométer problémamentes volt, aztán egyszercsak bumm. A motor, immár hengerfej nélkül Használója üzletkötő volt, járta az országot és értékesítette a cég portékáját. Nem volt és nem is kellett olyan embernek lennie, aki ért az autókhoz, ő csak használta, végül is erre való. Utolsó útján azonban vélhetően hibázott, még akkor is ha laikus. A hiba pedig az 1.4-es erőforrás végét jelentette. Mi történt? A szervizben rögtön a megérkezés után látható volt, hogy mi vezetett a motorhalálhoz. A hűtőfolyadék rendszerét és a kiegyenlítő tartályt összekötő cső csatlakozása eltörött. Boncolgathatnánk, hogy ez hogyan történhetett meg – nem tudjuk. A hűtőfolyadék az amúgy is nyomás alatt álló rendszerből viszonylag gyorsan távozott a nyíláson keresztül. A hűtés nélkül maradt motor szinte azonnal túlhevült. "Vékonyka" Downsizing van kérem szépen, nem lehet már centis falvastagságokat hagyni a hengerek között és jó régen nincs már vasból készült motorblokk. A vékonyka alumínium öntvény a magas hőmérséklet hatására azonnal deformálódni kezd, és ezt teszi a rácsavarozott hengerfej is. A deformálódott hengerekben a dugattyúk nem tudnak szabadon mozogni, míg végül az anyag enged. Mit kellett volna tenni? A legtöbb autóban megtalálható a műszerfalon a hűtőfolyadék hőmérsékletét jelző óra. Persze vannak olyan „sparmodel”-ek, amikről lesprólolják ezt is, de a két kicsi felső műszer közül a baloldali most rendelkezésre áll. (Ha nincs is külön erre dedikált műszer, a korszerű járművek azonnal jelzik a műszerfalon, ha a hűtéssel gond lenne.) Egy másik Astra-ban, pont a 90-es osztáson A hűtés megfelelő működése esetén indulás után a mutató nyugalmi helyzetéből szépen felkúszik a skála közepére, és ott is marad. Nem mondom, ha 40 fokban, klímahasználat mellett veretünk fel Dobogókőre, akkor előfordulhat, hogy elmozdul a 90-es osztásról, de igazából ma már ez sem jellemző. Abban a pillanatban, vagy nagyon kicsivel utána, hogy a cső csatlakozás eltörött két rendellenes jelenséget kellett volna észlelnie a vezetőnek. Az egyik, hogy ez a mutató rohamtempóban kúszik felfelé. Nem ismerem pontosan ennek a típusnak a riasztási szokásait, de általában amikor bőven 100 fok felett jár a hűtőfolyadék, biztosan csipog és/vagy világít a figyelmeztetés a műszerfalon. Az pedig talán elvárható, hogy minden műszerről tudjuk, mit mutat és gyorsan felmérjük a veszélyét annak, hogy ha „felforr a vizünk”, bizony nagy baj lesz. Sérült dugattyú és hengerpalást De van még egy, talán sokkal szembetűnőbb jelenség a műszerfali figyelmeztetésnél. Ez nevezetesen az lenne, hogy a nyíláson kicsapó folyadék azonnal gőz halmazállapotot vesz fel és látványos fehéres színben ömlik ki a motorház fedél alól. Ha csak nem a pápaválasztás eredményét várjuk, azonnal gondolhatjuk, hogy ez nem nevezhető normál üzemi körülménynek. A szervizben a gyári műszerrel lekérdezték az autó vezérlőegységeit. A klímavezérlő kétszer is leállította magát túlmelegedés miatt, de mindkét alkalommal visszakapcsolták, lehet, nem ezzel kellett volna foglalkozni. Ha azonnal reagálunk A fenti két jelenség közül a gőz felszállása az ami – adott esetben – először bekövetkezik. Az időrend és a látványosság miatt ez az a jelenség, amire reagálni kell, praktikusan azonnali félrehúzódással és a motor leállításával. A húszfilléres műanyag klipsz hibája motorcserét ért Abban az esetben, ha a hőfokmérőn észleljük a problémát, nem feltétlenül kell azonnal a motort is megállítani, mert a maradék hűtőfolyadék az extrém terhelés megszűnésével még képes lehet visszahűteni a motort. (Természetesen itt arra gondolunk, hogy a hűtőrendszer még tömített.) Ha a sofőr azonnal megállt volna, talán marad némi esélye annak, hogy a motorblokk és a hengerfej deformációjáig nem jutunk el. Ezután a törött cső cseréje és egy alapos átvizsgálás után valószínűleg tovább használhatták volna a keveset futott autót. De így… A szervizvezető egyértelmű javaslata a motor cseréje. Persze lehet bontott motort keresgélni, de alapvetően az új beszerzésen gondolkodtak. Ennek költsége az összes flottás és egyéb kedvezményt is figyelembe véve bőven túlmutat a másfélmillió forinton, az autó értéke – működő motorral – pedig úgy kétmillió körül becsülhető. Ez volt a tízezer forintos cső hibája miatti abszolút gazdasági totálkár története.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója