Az Európán belüli segélyhívások megkönnyítésére a kontinens legtöbb országában bevezetésre került a 112, mint egységes segélyhívószám. Így van ez Magyarországon is, de a működése nem mindig tökéletes – saját tapasztalatok alapján eddig sosem volt tökéletes. Az elmúlt hetekben több híradást is megélt az az eset, amikor a 112 tárcsázását követően az operátor félreértette a segítségre szorulók helymeghatározását – konkrétan a településnevet, Tóalmás helyett Tolmács –, és rossz helyre küldte a mentőcsapatokat, aminek sajnos súlyos következménye, a sérült elhalálozása lett a következménye.   Már ezt megelőzően fordultam a segélyhívót működtető ORFK sajtóosztályához ezzel kapcsolatos kérdéssel, ugyanis velem is történt hasonló. Még június végén haladtam az M85-ös autóúton Csorna felé, amikor egy rövid ideig tartó, de annál intenzívebb, jégesővel, erős széllökésekkel tarkított csapadékzónába értem. Az autóúton haladók közül többen is a nemlétező „leállósávba” húzódtak – ez gyakorlatilag egy murvás padka – míg én néhány másik autóssal együtt erősen csökkentett sebességgel haladtunk tovább. A csapadékzóna kb. 1 km-es lehetett, utána napsütésben lehetett tovább haladni a még vizes burkolaton, de további csapadék ott már nem esett. Néhány percnyi autózást követően érkeztem el az M85-ös M86-os utak csomópontjához, Csorna előtt. Itt azt láttam, hogy a két pálya Y elágazásához, a két „szár” közé kihelyezett nagyméretű, zöldszínű műanyag terelőelemet a Szombathely felé vezető pálya belső sávjába sodorta a szél. Mivel ezen az útszakaszon kevés a pihenőhely, ahol megállva biztonságosan kikereshető az interneten a közútkezelő telefonszáma, a 112-t hívtam. Az operátor jelentkezését követően pontosan meghatároztam a helyet az útszám, a pályatest (jobb pálya) és száz méteres pontossággal a kilométerszelvény megadásával. Azt is elmondtam, hogy velem nem történt baleset, csak egy potenciális veszélyhelyzetet jelentek be. Miután ezt megtettem, az operátor addig nem volt hajlandó más kérdéssel foglalkozni, mint hogy történt-e személyi sérülés. Az idő közben telt… Miután ezt – nem, nem történt, még ütközés sem – immár másodjára is közöltem vele, azt kérdezte, meg tudom-e mondani a legközelebbi település nevét? Ez egyébként Csorna volt, de ezt az útszám és km-szelvényből neki tudnia, látnia kellene… Tette mindezt a helyszín meglehetősen pontos meghatározását követően, amiben a pályatest is szerepelt, ugyanis nem mindegy, melyik irányból közelíti meg a helyszínt az intézkedésre kötelezett. A dolog külön érdekessége, hogy a hívást az egyik országos segélyhívó fogadó központ, Szombathely közeléből indítottam, amiről feltételezhető – netán elvárható? – lenne, hogy legalább a saját környezetüket jobban ismerjék az operátorok, de jelen esetben ez sem volt igaz. (Egy másik, sokkal korábbi esetben egy budapesti cím megadásakor a kerület volt kérdéses, a páros-páratlan számozásból nem sikerült egyből beazonosítani, pedig egy súlyos vészhelyzetben egy helyismerettel nem rendelkező hívásindító esetén ennek is lehet jelentősége…) Az eset után pár nappal az ORFK sajtóosztályához fordultam, az alábbi kérdéssel: „Hogyan fordulhat elő az, hogy a segélyhívó szám operátorai egy mobiltelefonról indított hívás esetén nem tudják legalább mobilcella szinten, honnan érkezik a hívás, és miért tesznek fel olyan kérdéseket, amikből arra lehet következtetni, hogy földrajzi, térképészeti ismereteik meglehetősen hiányosak? Nem ismerik az ország úthálózatát, településeit, pedig fordulhatnak elő olyan helyzetek, amikor a bejelentő – akár saját sérülése, állapota, stb. miatt – nem tud tisztán fogalmazni, nem tudja megállapítani a helyzetét, stb. Ilyenkor a másodperceknek is jelentősége lehet.” A válaszra pontosan egy hetet kellett várnom, pont aznap érkezett, amikor a halálos kimenetelű eset is történt: „A Hívásfogadó Rendszer hatékonyan támogatja a hívásfogadást. A technikai eszközök és – amennyiben arra lehetőség van – a bejelentő szóbeli kikérdezése hozzásegíti az operátort a bejelentett esemény helyszínének pontos meghatározásához, ezzel is növelve az állami veszélyhelyzeti feladatellátás színvonalát. A hívásfogadó általi – egy esetleges baleset bekövetkezésére vonatkozó – kérdés feltevése a bejelentésben említett eset teljes körű tisztázása miatt vált szükségessé. Az ilyen és ehhez hasonló jellegű – a megkereső által feleslegesnek ítélt – kérdések azt a célt szolgálják, hogy a készenléti szervek számára teljes körűen biztosításra kerüljenek azon információk, melyek birtokában lehetővé válik, hogy a veszélyhelyzet elhárításához szükséges erővel és eszközzel vonuljanak az esemény helyszínére és kezdjék meg tevékenységüket.” Mivel nemhogy pontos választ nem kaptam, hanem megnyugtatót sem, ezért újra feltettem a kérdést, egy interjúkéréssel kiegészítve. Erre 3 napon belül érkezett válasz: „A bejelentett helyszín beazonosítása kapcsán feltett kérdései kapcsán tájékoztatjuk, hogy a 112-es hívásfogadó operátora a bejelentő elmondása alapján az esemény helyszínét a Hívásfogadó Rendszer elektronikus adatlap felülete segítségével határozza meg. A munkájához segítséget nyújt a Hívásfogadó Rendszer grafikus felülete, amelyen az adatlap kitöltése után automatikusan megjelenik a bejelentő helyzetére vonatkozó jelzés. Az adatlap kitöltéséhez az operátor pontosító kérdéseket tehet fel, közvetlen életveszély esetén azonban bizonyos kérdésektől eltekinthet. Kérjük, minden további tekintetben tekintse irányadónak előző válaszunkat. Az Ön által megjelölt interjú elkészítéséhez nyilatkozót nem áll módunkban biztosítani.” Az elmúlt nem egész egy hónap nagyobb és kisebb nyilvánosságot kapott történései rávilágítanak arra, hogy a 112-es segélyhívószám mögött lehet bármilyen jól működő, gondosan megtervezett, letesztelt és üzemeltetett informatikai rendszer, ha a telefonkészülékeket kezelő operátorok földrajzi ismeretei nem kielégítők, akkor a rendszer hatékonysága messze van az optimálistól. (A képek illusztrációk.)