Halálos baleset Monornál - brutális fotók

2017.04.24.
Monor és Monorierdő között, a 38-as kilométernél történt a baleset. Az egyik autóban öten voltak: egyikük a helyszínen életét vesztette, három felnőtt és egy gyermek megsérült. A másik autóban ketten ültek, közülük egy embert kritikus állapotban mentőhelikopterrel viszik kórházba, és a másik ember is súlyos sérüléseket szenvedett. Az ütközés következtében az egyik autó kigyulladt, a lángokat eloltották. A műszaki mentés és a helyszínelés teljes útzár mellett zajlik - mondta a szóvivő.

Év végig minden elemében elektronizálják az ekáert

2017.04.24.
Vizsy József, a főként a vámokról és az adózásról szóló konferenciát szervező szövetség elnöke az MTI kérdésére elmondta: a pénteken és szombaton megrendezett tanácskozáson egyebek mellett elemzik az ekáer működésének tapasztalatait, részben azért, mert a környező országokban is bevezettek már hasonló rendszereket, például Lengyelországban és Romániában, Szlovákia pedig tervezi bevezetését. Vizsy József úgy vélte, az ekáer mindenhol bejáratódott és jól működik, s bár a bevezetési utáni időszakban voltak problémák, ezeket már megoldották. Molnár Tamás a NAV formálódó új stratégiájáról elmondta: a csütörtöki kormányinfón bejelentett NAV 2.0 stratégia megvalósításával új irányt vesz a hivatal, ám ennek részleteiről nem beszélt, mivel a stratégiában még lehetnek változások. Az év végén megszületett új jövedéki kódexről elmondta, bevezetését azért halasztotta a kormány július elejére, hogy az ügyfelek tesztelhessék az informatikai rendszereket. Hozzátette, minden gazdálkodónak megadják a lehetőséget arra, hogy felkészüljön a változásokra - hangsúlyozta Molnár Tamás.
Címkék: 

Második hellyel kezdett a ralikrossz Európa-bajnok Szabó Krisztián

2017.04.24.
A Skoda Fabiával versenyző magyar pilóta szombaton az első, gyengébben sikerült kvalifikációs futam után a másodikban a leggyorsabb volt, majd a vasárnapi harmadikban és negyedikben is ő bizonyult a legjobbnak. Ezt követően a 24 fős mezőny legjobb 12 versenyzője az elődöntős futamban szerepelt, ami nem sikerült tökéletesen Szabó számára. - Az elődöntőben sajnos hibáztam, volt a pályának egy pontja, ahol minden körön tizedek maradtak ott, emiatt a döntőben a harmadik helyről tudtam csak rajtolni - nyilatkozta a verseny végén a magyar versenyző, aki a fináléban óriási csatát vívott a legjobbakkal. Elmondása szerint a mozgalmas döntőben a "joker" körén belekeveredett egy ütközésbe, de az autója nem sérült meg komolyabban. A verseny utolsó kanyarjába négy autó egyszerre érkezett be, egyik riválisa hátulról meglökte őt, ezért harmadikként ért célba, utólag viszont megbüntették az őt támadó autóst, így Szabó visszakapta a második helyet. Az Eb május 13-14-én folytatódik Belgiumban. Ralikrossz Európa-bajnokság, Super 1600, Portugália (végeredmény, a dobogósok): 1. Ulrik Linnemann (dán, Peugeot 208) 2. Szabó Krisztián (Skoda Fabia) 3. Artis Baumanis (lett, Skoda Fabia) Az összetett állása: 1. Linnemann 27 pont, 2. Szabó Krisztián 26, 3. Kasparas Navickas (lett, Skoda Fabia) 22

Keréknyomás-felügyelet (1. rész)

2017.04.24.
A lehetőségek Az EU ECE R64-rendelet alapján 2014. november 1. után minden újonnan forgalomba helyezett járműnek rendelkeznie kell keréknyomás-felügyelő rendszerrel, melynek az alábbi kritériumoknak kell megfelelni: -          jeleznie kell, ha nagymértékű a levegővesztés: 10 perces periódus alatt a 20%-os, vagy azt meghaladó nyomásesést érzékel, -          figyelmeztetnie kell a járművezetőt, ha 60 percen keresztül fokozatosan csökken a gumiabroncs nyomása, -          a rendszernek megbízhatóan kell működnie 40 km/h és a jármű végsebessége között.   TPMS A keréknyomás-felügyelő rendszereket leggyakrabban a TPMS rövidítéssel illetik, ami az angol Tire Pressure Monitoring System-ből alkotott betűszó. Német nyelvterületen az RDKS rövidítés is alkalmazható, ami a Reifendruckkontrollsystem szóból alakult ki. Habár 2014 óta kötelező Európában, néhány gyártó korát megelőzve már alkalmazott keréknyomás-felügyelő rendszereket korábban is. A ’80-as években a Porsche vezette be először, majd a ’90-es években a Renault a családi járműveiben alkalmazta, a 2000-es években pedig általánossá vált a prémium modellekben. Ha elsőre nem vagyunk biztosak, hogy az autóban található-e keréknyomás-felügyelő rendszer, akkor a műszerfalon gyújtásráadáskor kell az alábbi ábrán látható ikont keresni. A keréknyomás-felügyeletnek két fő típusa terjedt el: az indirekt és a direkt TPMS. Az indirekt rendszer az ABS fordulatszámjelét figyeli, és a kerekek fordulatszámának változásából képes következtetni egy esetleges defektre, nyomásvesztésre. Annak a keréknek fog nőni a fordulatszáma a többihez képest, amelyiknek a nyomása csökken, hiszen a kerék egyre „laposodik”, vagyis a gördülési sugara csökken, ami azt eredményezi, hogy ugyanakkora utat több fordulat alatt tesz meg, mint a többi kerék. A rendszer előnye, hogy nem igényel új alkatrészt, szoftveres módosítással megvalósítható egy teljesen új funkció. A kerékre nem kerül külön szenzor, így a gumiszerelés nem bonyolódik. Hátránya viszont, hogy kihasználva a rendelet által nyújtott kiskapukat (csak 40 km/h felett kell működnie, és csak nyomáscsökkenést kell detektálnia), elinduláskor nem képes informálni a járművezetőt a keréknyomásról, ráadásul a pontos nyomásértéket sem lehet tudni. Az ilyen jellegű rendszerrel ellátott járművek utasterében található egy TPMS-reset gomb, amit akkor kell megnyomni, ha ellenőriztük és beállítottuk a nyomást minden gumiabroncsban, illetve amikor kereket cserélünk. A másik lehetőség a direkt TPMS, ami azt jelenti, hogy minden keréknek saját nyomásszenzora, ami rádiófrekvenciás jelen továbbítja az adatait a járművön található, antennával rendelkező vezérlőegységbe. A direkt TPMS előnye, hogy közvetlenül tudja mérni guminyomást, és a benne található hőmérséklet-jeladó segítségével tudja korrigálni a környezeti hőmérséklet változásából eredő nyomásváltozást. Ez azért igazán előnyös, mert már akkor tudja jelezni, hogy a kerék leeresztett, amikor elindulnánk az autóval. Hátránya viszont, hogy új alkatrészeket igényel, így nagyobb mértékben növeli az előállítási és fenntartási költségeket, ráadásul a gumiszerelés technológiáját is befolyásolja. A szenzorok érzékenyek a mechanikai behatásokra, és új diagnosztikai eszközöket követelnek meg a műhelyektől. Következő cikkünkben részletesen bemutatjuk a direkt TPMS tulajdonságait és a szenzorok felépítését, valamint a téli/nyári kerékcsere problémakörét.  

Baleset a 7-es úton - négy személy megsérült

2017.04.24.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2017. április 24-én délben a 7-es számú főút 45-ös kilométerszelvényében, a Kápolnásnyék és Velence közötti útszakaszon. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a balesetben négy személy megsérült. A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon a forgalom –váltakozó irányban, rendőri irányítás mellett- egy sávon halad. Kérjük a gépkocsivezetők fokozott figyelmét és türelmét!

Meghibásodott a biztosítóberendezés a Keletiben, több vonat késik, illetve nem jár

2017.04.24.
Mint írták, az ilyenkor érvényes biztonsági előírásoknak megfelelően lassabban közlekednek a vonatok a pályaudvar területén. A szakemberek megkezdték a hiba elhárítását, amit várhatóan késő délelőtt fejeznek be. Ez alatt a Budapest-Újszász-Szolnok-Lőkösháza és a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon 10-30, néhány vonat 30-70 perccel hosszabb menetidővel közlekedik. A torlódások és a késések további növekedésének elkerülése érdekében a Kőbánya felső-Sülysáp és a Kőbánya felső-Gödöllő viszonylatú járatok nem közlekednek. A Budapest-Keleti és Szolnok között közlekedő zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak - közölte a Mávinform.

Egész héten forgalomkorlátozások lesznek az M1-es autópályán

2017.04.24.
Tengelysúlyállomás-építési munkák miatt hétfőn reggeltől várhatóan szerdán este 7 óráig Budapest irányában Tata térségében, a 64-63-as kilométerszelvények között zárják le a haladósávot és a forgalom csak az előzősávon tud majd haladni. Majd szerdán reggeltől várhatóan vasárnap délig az előzősávot zárják le, akkor a forgalom csak a haladósávon haladhat majd. Az óránkénti 80 km-es sebességkorlátozás és a lezárás éjszaka is érvényben marad. Hétfőn reggeltől csomópontbővítési munkák miatt sávszűkítéses forgalomkorlátozás lép életbe az autópályán Biatorbágy térségében, a 16-17 kilométer között, Győr irányában. A korlátozás nyomán a belső sáv 3 méter, míg a középső és külső sáv 3,25 méter szélességű lesz. A forgalomterelés érinti az M0-s autóútról az M1-es autópályára felhajtó ágat is. Mindkét pályaszakaszon 60 km/h-s sebességkorlátozást vezetnek be, a korlátozás várhatóan június 10-ig lesz érvényben. Szerdán, csütörtökön és pénteken este 19 órától másnap reggel 6 óráig burkolatjavítás miatt zárják le a haldósávot a 28-23 kilométerek között, Herceghalom-Páty térségében, Budapest irányában. A forgalom csak az előzősávon haladhat, valamint 80 km/h-s sebességkorlátozás lesz érvényben. A forgalomtereléseket a változtatható jelzésképű táblákon is feltüntetik. A korlátozáshoz kapcsolódó forgalmi viszonyokról a Magyar Közút Útinform osztályánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon lehet tájékozódni. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kéri az erre közlekedőket, hogy a torlódások hosszának minimalizálása érdekében kellő időben és egymást segítve soroljanak be a forgalmi sávokba

Ezerháromszáz kilométert vezetett egy gyerek Ausztráliában

2017.04.24.
A fiú a keleti parton fekvő Kendallból indult útnak, és Ausztráliát átszelve a 4100 kilométerrel arrébb fekvő Perthbe tartott. A közlekedési rendőrök vasárnap reggel kiszúrták, hogy az egyik lökhárítót maga után húzza az autója. Ekkor már az út harmadát megtette, a Barrier autóúton járt egy bányaváros, Broken Hill közelében - közölték a helyi hatóságok. A rendőrség őrizetbe vette a fiút. A közleményükből azonban nem derült ki, hogy a jogosítvány nélkül vezető gyerek miért kelt útra, tankolt-e útközben és vádat emelnek-e ellene. Leadképünk illusztráció!

A Ford Sierra és az 1987-es év

2017.04.24.
Az 1987-es év sok dolog miatt emlékezetes maradt. Ez volt a nagy Wall Street-i összeomlás éve, amit mindmáig Fekete Hétfőként emlegetnek, s aminek hatására 50 milliárd angol fonttal zuhant a londoni tőzsdén forgó részvények összértéke. Ez volt az az év, amikor egy amatőr pilóta, a német Mathias Rust kedélyesen landolt apró Cessna repülőgépével a moszkvai Vörös Téren, közvetlenül a Kreml előtt. És ez volt az az év, amikor a Ford bemutatta Európában a felfrissített Ford Sierrát, méghozzá immár négyajtós változatban is, amit Ford Sierra Sapphire néven árultak az Egyesült Királyságban. Az autó kezdetben egy új, 1,8 literes benzinmotorral volt kapható, alig egy évvel később pedig megjelent egy Cosworth változat is, ami hamarosan sokkal népszerűbbé vált, mint háromajtós elődje. Az első, 204 lóerős, hátsókerékhajtású, négyajtós Sierra RS Cosworth a belgiumi Genkben készült, és alig hat másodperc kellett neki ahhoz, hogy 100 k/órás sebességre gyorsuljon. Az autó végsebessége is lenyűgöző volt: 240 km/óra. 1989-ben a Sierra RS Cosworth teljesítménye 204-ről 225 lóerőre nőtt, ráadásul ez az erő már mind a négy kerékhez eljutott; ez a modellváltozat mindörökre legendás marad a Ford-rajongók körében. A brit Motorsport Magazine jól összefoglalta, mitől olyan különleges ez az autó: „Hosszú távon is kellemes vele utazni, de ha örömautózásra vágyunk, annak sincs akadálya. A Ford Sierra 4x4 RS változat páratlan ajánlat ebben az árkategóriában.”
Címkék: 

50 éve történt a Szojuz-1 űrhajó tragédiája

2017.04.24.
 Az amerikai-szovjet űrversenyben a két fél mindenáron a másik megelőzésére törekedett. Az 1960-as évek közepén mindkét országban azt tűzték ki célul, hogy 1967-ben embert küldjenek a Holdra. Az amerikaiak hatalmas szellemi és anyagi erőforrásokat összpontosítottak az Apollo-programban, a szovjetek azonban nehéz helyzetbe kerültek. A Vosztok-program véget ért, s az új generációs űrhajók megépítése nehezen haladt. Kezdetben a Vosztok továbbfejlesztésével próbálkoztak, de a főkonstruktőr Szergej Koroljov 1966-ban bekövetkezett halála után a teljesen új Szojuz-modellek mellett döntöttek. Az első űrhajók nem az elvárt módon működtek, az egyik a kilövőállványon robbant fel, a másik kettő a tesztrepülések során nehézkesen manőverezett, és egyértelműen kiderült, hogy a személyzet nem élte volna túl bennük a repülést. Közelgett azonban a nagy októberi szocialista forradalom 50. évfordulója, ezért politikai nyomásra úgy döntöttek, hogy a következő Szojuz már embert visz magával a világűrbe. Tegyük ehhez hozzá, hogy néhány hónappal korábban, az amerikai Apollo-1 három űrhajós életét követelő tragédiája után a szovjet űrprogram egyik irányítója így nyilatkozott: "Nem sietünk az űrhajós repüléssel, a sietség olyan szerencsétlenséghez vezethet, amelynek most lehettünk szemtanúi. Előkészületeinket nem kötjük semmilyen évfordulóhoz. Ha minden és mindenki készen áll a startra, akkor kiadjuk az indulási parancsot, előbb azonban meg kell bizonyosodni arról, hogy űrrepülés sikerrel végződik." A Szojuz-1 hibáiról szóló lista csaknem kétszáz tételből állt, de erről senki sem merte értesíteni a legfelsőbb pártvezetést. A tartalék Jurij Gagarin, a világ első űrhajósa maga is összeállított egy hibajegyzéket, amelyet eljuttatott a KGB-hez, de ez sem hozott eredményt. Újabb dokumentumok szerint a kiválasztott űrhajós, Vlagyimir Komarov maga is tisztában volt azzal, hogy halálos veszélyben forog, de vállalta a küldetést, hogy megmentse Gagarin életét. Állítólag indulása előtt azt mondta: nyitott koporsóban temessék el, hogy mindenki lássa, mit műveltek a szovjet vezetők. A tervek szerint a háromszemélyes Szojuz-1 űrhajóval egy kozmonauta kelt volna útra, őt másnap egy immár háromfős személyzet követte volna a Szojuz-2 fedélzetén. A két űrjármű összekapcsolódása után két űrhajós átszállt volna a Szojuz-1-be, és így tértek volna vissza a Földre. A missziót természetesen nem jelentették be előre, hiszen a szovjet repülésekről csak utólag, a sikert követően értesült a közvélemény, az esetlegesen felmerülő hibákat gondosan elhallgatták. A küldetés eleve rossz előjelek mellett indult 1967. április 23-án. A Szojuz-1 pályára állása után az energiaellátásért felelős napelemtáblák nem nyíltak ki teljesen, így dokkolásról szó sem lehetett, a Szojuz-2 kilövését lefújták. Az űrhajó helyzetének meghatározásáért felelős szenzor meghibásodott, Komarov kénytelen volt a kézi irányítással küszködni, a rádióösszeköttetés is megszakadt, és csak a Szojuz második fordulata után tudtak stabil kapcsolatot létesíteni az URH sávon. A hibák láttán a pilóta feleségét az irányító központba vitték, így rádión keresztül volt alkalmuk elköszönni egymástól. Jelen volt Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök is, aki arról biztosította Komarovot, hogy mindent megtesznek a sikeres landolás érdekében, egyúttal hősnek nevezte őt. Komarov április 24-én kapta meg a leszállási parancsot azzal a szigorú utasítással, hogy csak szovjet területen érhet földet, az űrhajó ekkor a tizenhatodik fordulatnál járt. A helymeghatározó szenzorok hibás működése miatt a földön nem tudták kiszámítani a megfelelő fékezési pillanatot, így Komarovnak azt a Holdhoz képest, az éjszakai félteke fölött kellett megtennie. A második próbálkozásnál, a 18. fordulat után a fékezőrakéták le tudták lassítani az űrhajót, hogy sikeresen haladjon át a Föld sűrű légterén, és a leszállóegységről is levált a műszaki egység. A fékezőernyők közül azonban csak a kisebb kihúzóernyő lépett működésbe, a főernyő nem nyílt ki teljesen, majd kötele összegabalyodott a tartalék ernyővel. A kabin 700 kilométeres óránkénti sebességgel csapódott a földbe Orenburg közelében, lekaszálva a fákat, majd - miután a kormányhajtómű üzemanyagát nem sikerült kiengedni - ki is gyulladt. Komarov azonnal életét vesztette - ő volt az űrhajózás történetében az első asztronauta, aki űrutazás közben halt meg. A mentőcsapatok hosszas keresés után leltek rá a felismerhetetlen kabinra és az elszenesedett holttestre. Temetése kívánsága szerint nyitott koporsós volt, az ekkor készült ikonikus fotó bejárta a világsajtót. Komarovot a Kreml falába, a legnagyobb szovjet hősök közé temették, űrhajóstársai a Pravdában búcsúztak el tőle. A tragédiának hivatalos felelőse nem lett. Gagarin soha nem heverte ki barátja halálát, amelyért a szovjet vezetőket okolta, a legenda szerint a pártfőtitkár Leonyid Brezsnyevre egyszer egy pohár italt is ráöntött. A Szojuz-1 katasztrófája másfél évvel késleltette a Szojuz-programot, a Holdra először az amerikai Neil Armstrong lépett 1969. július 20-án. Armstrong egy plakettet hagyott égi kísérőnkön, amelyre azok nevét vésték, akik az űr meghódításáért áldozták életüket, köztük volt Komarové is. A Szojuz-1 katasztrófájáról és Komarovról számos könyv íródott, utcát, tereket neveztek el róla. A magyar származású szobrászművész, Amerigo Tot megrázó Komarov-emlékműve, a hatalmas kőtömbök közül segélykérően kinyúló kéz, Pécsett a Búza téren található. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója