Csalás miatt kell felelnie a „lusta” autószerelőnek

2019.09.21.
A rendőrségre 2018 novemberében arról érkezett feljelentés, hogy egy hajdúböszörményi autószerelő elveszi a kuncsaftjaitól a pénzt, azonban a rábízott munkákat nem végzi el, és több alkalommal még a gépkocsikat se akarta visszaadni. A nyomozók az ügy felderítésébe kezdtek és megállapították, hogy a helyi lakos valóban több megbízóját is megkárosította, ezért előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi minden autószereléssel kapcsolatos munkát elvállalt, azonban az alkatrészek beszerzésére hivatkozva, mindig előre kért pénzt a sértettektől. Ezt követően viszont eltűnt, nem reagált az ügyfelei üzeneteire, telefonhívásaira. A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben nyolcrendbeli csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

Így kerüld a traktort

2019.09.21.
Augusztus 28-án szerdán Franciaországban a Gironde prefektúra, az MSA Gironde és a partnereik kommunikációs kampányt indítottak az úthasználók számára, mely a mezőgazdasági gépekkel való út megosztására irányul a betakarítási időszakban. A fürge kicsi kocsi és a lassú nagy monstrum tragikus egymásra találása... (abbynews) A kampány első napján, melyet Angélique Rocher-Bedjoudjou kabinet főnök nyitott meg, lehetőség nyílt az érintett útvonalak mentén molinók kihelyezésére. Második lépésként a kampány a mezőgazdasági gépek vezetői számára a járművek ingyenes ellenőrzését ajánlja fel, amely során tájékoztatást kapnak a közúton történő közlekedéshez szükséges biztonsági elemekről. A kampány idén Saint-Emilion útjaira összpontosít, ahol 2018-ban egy balesetben egy borász vesztette életét a betakarítási szezon közepén. nyitókép: la tribune bordeaux

Hamilton volt a második szabadedzés legjobbja

2019.09.20.
Az ötszörös világbajnok, címvédő és az összetettben jelenleg is az élen álló Hamilton mögött a holland Max Verstappen (Red Bull) végzett másodikként, a német Sebastian Vettel (Ferrari) pedig harmadikként. Az első szabadedzésen is ez a három versenyző került a legjobb három közé, csak akkor Verstappen, Vettel, Hamilton volt a sorrend. A finn Valtteri Bottas (Mercedes) és a thaiföldi Alexander Albon (Red Bull) megőrizte délelőtt elért negyedik, illetve ötödik helyét, viszont ezúttal hatodikként zárt a monacói Charles Leclerc (Ferrari), aki az első szabadedzésen váltóhiba miatt csak 19. köridőt tudta autózni. Eredmények (élcsoport) , 2. szabadedzés: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:38.773 perc Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:38.957 Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:39.591 Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:39.894 Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:39.943 Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:40.018

Amikor a VW-vezér mérgezett zsemlét kínált az újságírónak

2019.09.20.
Dietmar Hawranek, a tekintélyes Spiegel című hetilap még tekintélyesebb újságírója több alkalommal is készített interjút Ferdinand Piëch-el. Kiváltságos volt a Spiegel is, Hawranek is, mert VW-vezérként nem sok lapot kényeztetett el interjúval az 1937-ben, Bécsben született, Ferdinánd Porsche unoka. Hawranek visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Ferdinand Piëch mindig saját kocsijával ment a reptérre az interjút készítő stábért, fotós, újságíró, volt, amikor a főszerkesztő is velük tartott. Hol braunschweigi, hol pedig a Wörther See partján levő kastélyában adott interjút. Történelmet írt a Porsche unoka A kertben a felesége, Ursula üdvözölt bennünket, a reggelit vagy tízórait, mikor, hogyan érkeztünk, a gyermekei szolgálták fel – írja Hawranek. Magyar újságíróként az ember itt hajlamos elidőzni. Számunkra elképzelhetetlen ez a szituáció, hogy egy hatalmas vállalat első embere maga menjen ki a reptérre, s házába, mit házába, palotájába furikázza az újságírókat. Ferdinand Piëchről ez a történet sokat elárul. Ráadásul annak a Spiegelnek az újságírójával történt, aki saját bevallása szerint „kevés olyan cégvezető volt Németországban, mint Ferdinand Piëch, akivel kritikusabban bánt volna a lap, mint vele.” A történet folytatása sem kevésbé érdekes. Amikor elkészült az interjú, s a fotózásra került sor, Hawranek felvetette Ferdinand Piëchnek, hogy szamurájkard gyűjteményéből egyet elővehetne. Nekem ennél sokkal jobb módszerem van – reagált a VW-vezér. – A zsemle, amit megevett, mérgezett volt. A méreg 24 órán belül hat. Nem nagyon hittem el, hogy Ferdinand Piëch megmérgezett, néhány óráig azonban furán érezte magát a nyomrom – írja a német kolléga. Feleségével Ursulával. Mögöttük Martin Winterkorn, akinek Magyarország sokat köszönhet. Amikor Ferdinand Piëch átvette a Volkswagen vezetését, ekkor 1993-at írtunk, a konszern meglehetősen rossz piaci helyzetben volt, alig kerülte el a csődöt, a tömeges elbocsátás réme lengte be a wolfsburgi gyáregységet. Piëchnek nagy szerepe volt abban, hogy drámai stratégiaváltással megfordítsák a folyamatot. Bevezette a négy napos munkahetet, hogy elkerülje a tömeges leépítést. A német lapok ostorozták, egyedül talán csak a Spiegel dicsérte az intézkedést. Némi magyarázat arra, miért ezt a lapot preferálta mindig. Vagyis maradandót alkotott a konszern élén. Visszavonult, de maradt. A felügyelőbizottság elnökeként, mint a legnagyobb tulajdonosok – a Piëch és a Porsche családok - képviselője, továbbra is meghatározó maradt. Olyannyira, hogy bizalmasát, barátját, az általam nagyra becsült Martin Winterkornt, 2007. január elsejétől az ingolstadti Auditól átvitte Wolfsburgba, a Volkswagen vezérigazgatói székébe. Piëch és Winterkorn elválaszthatalanok voltak. Bizalmasok, barátok, harcostársak. Vállvetve építették egyre nagyobbra a Volkswagent, amely megfogalmazta a nagy célt: a világ legnagyobb gyártója akar lenni, kiütve az örökösnek tűnő első helyről a Toyotát. Winterkorn és Piëch: barátok voltak, ellenségek lettek 2015-ben azonban váratlan dolog történt. Piëch felhívta a Spiegelt, s a már idézett Hawranek kollégának azt nyilatkozta, hogy Ich bin auf Distanz zu Winterkorn. Mindez magyarul durvábban hangzik. Kész, végleg leszámolt Winterkornnal. Pár nappal azután Piëch megbukott. Visszahívták a felügyelőbizottság éléről. Nem sokkal később Budapestre érkezett Martin Winterkorn, aki a Műszaki Egyetem tiszteletbeli professzoraként előadást tartott. Percekig felállva ünnepelte az egyetem közönsége, én pedig az Autoszektoron lelkes cikket írtam arról, hogy élete győzelmét aratta a magyar svábok gyermeke, Martin Winterkorn, akinek Magyarország és Győr mindig hálás lehet, mert nélküle nem lett volna ekkora a gyár. Öt hónap múlva kitört a dízelbotrány. 2015 szeptember 23-án könnyes szemmel lemondott pozíciójáról, s elhangzott híres mondata: az életem volt a Volkswagen. Azóta egyik fél sem nyilatkozott, mi okozta, hogy barátságuk életre szólóan megromlott. Piëch már nem is fog. Miként arról sem, hogyan jutott az ameriakai hatóságok tudomására a dízelügy, hogy más értéket produkál az autó próbapadon, s mást utcai forgalomban. Sokan azt gyanították, Piëch volt a bomba élesítője. Hawranek szerint Piëch barátokat és ellenségeket ismert, közbülső fokozat nem volt nála. Miután távozni kényszerült, magával rántotta Winterkornt? Sosem nyert bizonyítást, de arra gyanakodott, hogy feltételezett rákbetegségét Winterkorn szivárogtatta ki a német sajtónak.  Halála után négy héttel úgy tűnik, Piëch a sírba vitte a titkát. Kicsi az esély arra, hogy a sorsdöntő napokról emlékiratokat készített volna, egy ügyvédi irodába 10-20-30 évre titkosítva. A Spiegel és Hawranek kolléga többször kérlelte Piëchet az interjúra. Ezúttal azonban nem ment értük a reptérre, Ursula asszony nem üdvözölte őket a kertben, a gyermekek sem szolgáltak fel reggelit vagy tízórait. Ferdinand Piëch legenda volt, s ez a legenda addig él, amíg Volkswagen lesz a történelemben. Az idők végezetéig…

Pagani: nem megy a V12 sehova!

2019.09.20.
Végre egy mai autós hír, amiben nem döntenek bástyákat és nem kell újra a világ dicsőségeinek elmúlásáról prédikálni. Ugyanis annak ellenére, hogy a legtöbb gyártó megszabadulni kényszerül a benzintemetőitől a szigorú 2020-as CO2-kvóták miatt, addig szerencsére létezik olyan autó manufaktúra is, aki megteheti, hogy magasról tesz ezekre. Ez pedig a Pagani, aki most bejelentette, hogy a továbbiakban is ragaszkodik a V12-es motorokhoz, ha a sportautóiról van szó. A Pagani név mára összefonódott a Mercedes V12-es erőforrásaival, legfrissebb modelljükben is egy duplaturbós, 6,0 literes sokhengeres dolgozik, egyenesen az AMG házából. Horacio Pagani már azt is megerősítette, hogy 2022-ben érkezik a Huayra utódja, amire egyelőre C10 néven hivatkoznak, és amiben – szerencsére – szintén V12 dübörög majd. „A következő modellünk is hű lesz a Pagani filozófiájához. Hagyományos, belsőégésű motorral szereljük majd, hiszen az új V12-es motornak egészen 2026-ig van homologizációja.”

Újra rekordszinten a csehországi autógyártás

2019.09.20.
Az első negyedévben 4 százalékkal, az év első felében 1,5 százalékkal elmaradt a cseh autógyárak termelése a tavalyitól. A személygépkocsi export 870 851 darabot tett ki, ami éves szinten 0,4 százalékos növekedés. A német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto, amely 63 százalékos piaci részesedésével a legnagyobb cseh autógyár 1,1 százalékkal 588 717-re növelte a legyártott kocsik számát. A kolíni francia-japán TPCA 5,4 százalékkal növelte termelését és összesen 148 091 személyautót állított elő. A Nosovicében lévő dél-koreai Hyundai, amely az idén tervszerűen mérsékelte termelését, a január-augusztusi időszakban 204 950 autót gyártott, 6,4 százalékkal kevesebbet, mint egy éve. "Minden probléma ellenére a csehországi autógyártás tartja a tavalyi szintet. A csökkenés mindössze 0,02 százalékos. Bízunk abban, hogy az idei évben minimálisan annyi kocsit gyártunk, mint a tavalyi rekordévben" – jelentette ki Zdenek Petzl, a szövetség elnöke. MTI

Kétezer lóerővel hasít ez a Lexus

2019.09.20.
A 2017 januárjában bemutatott Lexus Sport Yacht tanulmányra épülő LY 650 testét szénszál-erősítésű- és üvegszál-erősítésű műanyag kombinálásával készítették. A hajtáslánc lelkét a két –1350, 1200 vagy 1050 lóerős – Volvo Penta IPS3 motor adja. Az LY 650 számos pilot-rendszert is kínál, például joystick-vezérlést, fix pontos pozíciótartást a nyílt vízen és auto-flap funkciót. A 19,94 méter hosszú, 5,75 méter széles hajóban három kabin kapott helyet, mindegyikéhez saját fürdőszoba tartozik. Az LY-Link nevű hajó-konnektivitási technológia számos információt oszt meg a jachtról. A hajó ellenőrzésére szolgáló rendszer emailben értesíti a tulajdonost, ha bármilyen rendellenességet észlel. Ugyanakkor az LY-Link kényelmi funkciókat is kínál, hiszen segítségével távirányítással, egy okostelefonon keresztül is ki- és bekapcsolható a jacht klímaberendezése vagy világítása. A kapitányi székben ülve, az érintőképernyős műszerfalat kezelve könnyedén irányítható a hajó. A fő kabinban a kifejezetten ide tervezett, külön mélynyomó rendszerrel kiegészített Mark Levinson Surround Sound System gondoskodik a tökéletes, koncerttermi minőségű zenei élményről. “Az LY 650 hűen szimbolizálja, mire képes a Lexus, miközben azon dolgozik, hogy igazi luxus életstílus márkává váljon, és túllépjen az autóipar keretein. Ezt a hajót a Toyota és a Marquis Yachts közös csapata készítette, immár a hajóépítésben is bevezetve a termelékenységet és minőséget javító Toyota Gyártási Rendszert. Ez tette lehetővé, hogy egy luxusjachtban is testet öltsön a Lexus-filozófia, aminek lényege, hogy előre felismerjük és kielégítjük az emberek igényeit, és hogy egy jármű minden apró részletét gondosan kidolgoztuk. Már nagyon várom, hogy a modern és kifogástalan minőségű LY 650 szépsége a világ minden tengerén felragyogjon. Mobilitási vállalatként arra törekszünk, hogy a mobilitás új meg új területeit tárjuk fel – ezúttal az óceánon.” – fogalmaz Akio Toyoda, a Toyota világszintű elnöke a Lexus vadontúj luxushajója kapcsán.
Címkék: 

Hídmosás okozhat dugókat a hétvégén

2019.09.20.
A közlemény szerint szombaton fél 7-től 15.30-ig a Margit hidat, vasárnap ugyanekkor a Petőfi hidat tisztítják. A társaság arra kéri a gépjárművezetőket, hogy a munkaterületek mellett fokozott figyelemmel közlekedjenek.
Címkék: 

Verstappen gyors volt, Bottas a falban

2019.09.20.
A 21 éves versenyző mögött a Ferrari négyszeres világbajnoka, a német Sebastian Vettel autózta a második legjobb időt, míg a harmadik az ötszörös vb-győztes, jelenleg is éllovas címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) lett. A gyakorlást több mint negyedórára félbe kellett szakítani, mert a finn Valtteri Bottas Mercedese a falba csapódott. Eredmények (élcsoport), 1. szabadedzés: Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:40.259 perc Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:40.426 Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:40.925 Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:41.336 Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:41.467 Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:41.812

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója