Az új Peugeot 208 – energiabomba

2015.02.19.
A modellfrissítéshez mindent számba vettek: határozottabb lett az egyszerre sportos és előkelő stílus, ami többek között a karmokat formázó 3D LES-sorban, az új színekben, köztük az Orange Power árnyalatban, valamint a testreszabható új kínálatban ölt testet. A modellpaletta a Peugeot Sport által kifejlesztett GT Line – Magyarországon nem elérhető – és GTi változatokkal bővül, nyomatékosítva a márka felsőkategóriás szándékát. Az új Peugeot 208 felszereltségét a városi vezetés megkönnyítése jegyében fejlesztették tovább (Active City Brake, MirrorScreen, tolatókamera, Park Assist). A PureTech és a BlueHDi motorokba beépítették az Euro 6 által megkívánt legújabb fejlesztéseket, és a választékban megtalálható a világ legtakarékosabb szívómotorja, amely mindössze három liter üzemanyagot fogyaszt 100 kilométeren, kilométerenként CO2-kibocsátása pedig 79 gramm. Az új PEUGEOT 208 forgalmazása idén júniusban indul Európa-szerte. A forgalomba helyezések közel 30 százalékát képviselő B szegmens az európai gépjárműpiac második legjelentősebb kategóriája. A modellek és karosszériaváltozatok rendkívül széles választéka ellenére (ide tartoznak a szabadidő-autók és a városi terepjárók is) a ferdehátú kompakt változatok továbbra is nagy fölénnyel vezetnek, a vevők több mint kétharmada ezeket választja. Ebben az egyre kiélezettebb versenyt diktáló szegmensben a 208 továbbra is kulcsszereplő. A nagymúltú 200-as sorozatok történelmi tekintélyével és a márka teljes tudáskincsével felvértezett 208 első nemzedéke az egymilliomodik példányhoz közeleg. Az új Peugeot erős érvekkel indul a kitűzött célok eléréséért: az új stílus egyszerre vonzó és karakteres, a kínálat még gazdagabb lett a színek, a testreszabási lehetőségek és a felszereltségi szintek tekintetében, és tovább bővült a fokozott kényelmet és biztonságot szolgáló felszerelések sora. A hatékonyság és a takarékosság kettős szempontja szerint újult meg a motorválaszték is.
Címkék: 

A MÁV-Start tartja karban az új Flirt motorvonatokat

2015.02.19.
A közlemény szerint hamarosan forgalomba áll a tizenkilencedik új beszerzésű Flirt motorvonat. A MÁV-Start belső pályázaton választotta ki azt a 16 szakembert, mérnököt, technikust és szerelőt, akik a motorvonatok karbantartását végzik majd. A Flirt vonatok korábbi években beszerzett hatvan darabos flottáját a gyártó Stadler magyarországi leányvállalata tartja karban pusztaszabolcsi telephelyén, de az új szállítású kék-fehér motorvonatok szervizelését már a MÁV-Start végzi istvántelki bázisán. A karbantartási munkák mellett a járművek fő külső- és belső tisztítási munkáit, a zártrendszerű mosdóinak kezelését és a graffitik eltávolítását is Istvántelken végzik. A MÁV-Start emlékeztet arra, hogy 2013 márciusában kötöttek szerződést a 42 motorvonat közbeszerzési pályázatának nyertesével a Stadler Bussnang AG-val. A szerződés a gyártó részéről képzés biztosítását is előírja a MÁV-Start mozdonyvezetői, üzemeltetői- és karbantartási szakemberei számára. Az előbbi két csoportba tartozó munkavállalók képzése már az első két motorvonat Magyarországra érkezését követően, tavaly tavasszal megtörtént, a karbantartást végző szakértők oktatása azonban összetettebb, hosszabb folyamat – közölték.

Genfre érkezik meg az új Mitsubishi L200

2015.02.19.
A Mitsubishi Motors Corporation stratégiai modelljét úgy fejlesztették, mint a “tökéletes sportcélú haszongépjárművet (Ultimate Sport Utility Truck)”, amely új szintre emeli a megbízhatóságot, a tartósságot, a belső kényelemet és az irányíthatóságot, hogy még inkább megfeleljen a globális pick-up ügyfelek egyre változatosabb igényeinek. A teljesen új, 2.4 literes alumínium MIVEC turbófeltöltős dízelmotornak (4N15) és a jó futási ellenállásnak köszönhetően 17 százalékkal javult a CO2 kibocsátás. A leköszönő L200-as 193 g/km-es CO2 kibocsátását 169 g/km-re sikerült csökkenteni egy teljesen új 6-sebességes manuális váltó alkalmazásával. Az új 4N15-ös 133kW/113kW-os (430Nm / 380Nm) motor alacsony fordulatszámon is meggyőző teljesítményt biztosít még akkor is, ha tele van a plató. A kis turbinás változó geometriájú feltöltő reakciója jelentősen javult, az új motor kiemelkedő vezetési élményt nyújt az új 6-sebességes manuális váltóval és a kormányváltó fülekkel is rendelkező automata váltóval egyaránt.

Dupla Michelin-győzelem az innovációban

2015.02.19.
A Tire Technology International Awards for Innovation and Excellence (Nemzetközi Gumiabroncs Technológiai Díj az Innovációért és Kiváló Teljesítményért) díjátadóján az Év abroncsgyártója és az Év gumiipari technológiája díjakkal jutalmazták a vállalatot. A nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri véleménye szerint mindkét díj a Michelin innováció iránti elkötelezettségéről tesz tanúbizonyságot. Az év gumiipari technológiája címmel a MICHELIN Premier A/S abroncsokban alkalmazott, forradalmian új EverGrip™ technológia kifejlesztéséért jutalmazták. Ezzel a technológiával a használt, kopott felületű gumiabroncs használata biztonságos marad: több versenytárs új abroncsaihoz képest is jobb ugyanis a nedves tapadása. Az EverGrip technológia újítása, hogy a kopással egyre szélesebbek lesznek a futó vízelvezető csatornái, így csökken a vízen való felúszás, az aquaplaning kockázata, valamint egy új, nagy mennyiségű szilícium-dioxidot tartalmazó gumikeverék alkalmazása, ami a nedves tapadást segíti elő. Graham Heeps, a Tire Technology International szakmai folyóirat szerkesztője és a zsűri elnöke szavai szerint az „EverGrip olyan, a közlekedésbiztonság szempontjából jelentős Michelin-találmányok sorába illik, mint a szilika alapú gumikeverék vagy a radiálabroncs”. Jean Pierre Cesar, a személy- és kisteherabroncs termékvonal műszaki igazgatója a Michelinnél: „A MICHELIN Premier A/S abroncs gyártásának elindítása új fejezetet nyit a közlekedésbiztonságban, ez remekül illik a Michelin Total Performance szellemiségébe. Az EverGrip technológiával készült abronccsal a féktáv rövidebb, kisebb az aquaplaning veszélye, és jobb a tapadás új és használt állapotban is.” A Michelin évente több mint 600 millió eurós költséget különít el a kutatás-fejlesztési tevékenységre: többek között a levegő nélküli Tweel abroncs kifejlesztését is ez az innovációs stratégia tette lehetővé. Graham Heeps, a zsűri elnöke értékelésében kiemelte: „A Tweeltől az EverGrip technológiát alkalmazó Premier A/S abroncson át, egészen a jövő szériagyártását meglapozó Formula E versenyabroncsokig minden azt bizonyítja, hogy a Michelin elsősorban a felhasználhatóságra törekszik, ez a Michelin nagy erénye.”

A Ford felgyorsítja szénszálas kutatásait

2015.02.19.
Az innovációnak köszönhetően felgyorsulnak a Ford kutatásai, amelyek célja az olcsó és nagy tömegben gyártható szénszálak kifejlesztése: ezzel az anyaggal a szerkezet gyengítése nélkül csökkenthető a járművek tömege és üzemanyag-fogyasztása. A Ford az elmúlt hónapban mutatta be a vadonatúj Ford GT szupersportkocsit, aminek szerkezete nagy mennyiségben tartalmaz könnyű anyagokat, így többek közt szénszálat is. A Ford egy olyan fontos együttműködést jelentett be, ami innovatív módszereket eredményez az autóiparban felhasználható szénszálas anyagok gyártásában. A Ford és a DowAksa felgyorsítja közös kutatásait, amelyek célja a tömeggyártás technikáinak kidolgozása, hogy az autók a jövőben könnyebbek és takarékosabbak lehessenek, miközben teljesítményük tovább növekszik. A két vállalat az USA kormánya által életre hívott Fejlett Kompozitgyártási Innovációs Intézet munkájában is részt vesz majd. Az intézet az USA Energiaügyi Minisztériumának támogatásával működő Nemzeti Hálózat a Gyártási Innovációért nevű szervezetbe tagozódva működik. – Együttműködésünk a DowAksa vállalattal, valamint részvételünk e szervezet munkájában jelentős mértékben növeli lehetőségeinket – avat be Ken Washington, a Ford kutatásokért és fejlett mérnöki megoldásokért felelős alelnöke. “Egy rendkívül tehetséges emberekből álló csapat tagjaivá váltunk, s e csapat azon dolgozik, hogy megalkossa az autóiparban használatos anyagok új generációját.” – A Ford és a Dow Chemical már létező fejlesztési szerződésére alapozott új együttműködésnek köszönhetően hamarabb eljöhet az idő, amikor a sorozatgyártású autókban is megjelennek a szénszálas kompozit anyagok – véli Jim deVries, a Ford anyag- és gyártási kutatásokért felelős menedzsere. A szénszálas kompozitokat már évek óta használják repülőgépek és versenyautók gyártásához, mivel extrém kis tömegükhöz komoly terhelhetőség társul. A szénszálas anyagok ugyanúgy lehetnek merevek, mint rugalmasak – attól függően, milyen részegységekhez alkalmazzák őket. A Ford az elmúlt hónapban mutatta be a vadonatúj Ford GT szupersportkocsit, aminek szerkezete nagy mennyiségben tartalmaz könnyű anyagokat, többek közt szénszálat és alumíniumot – s ennek köszönhetően az autó kiválóan gyorsul és remekül irányítható, ugyanakkor keveset fogyaszt. A szénszálas szerkezeti elemek révén a GT az egyik legkedvezőbb teljesítmény/tömeg aránnyal dicsekedhet a sorozatgyártású autók mezőnyében. – Arra törekszünk, hogy olyan anyagot fejlesszünk ki, amivel nagy mértékben csökkenthetjük autóink tömegét és üzemanyag-fogyasztását – árulja el Patrick Blanchard, a Ford kompozit részlegének vezetője. “A technológia rugalmassága ma már lehetővé teszi, hogy az autók minden szerkezeti eleméhez új anyagokat fejlesszünk, ami az eddig használt acélszerkezetekhez képest több mint 50 százalékos súlycsökkenést eredményezhet.”  

Bosch: A hálózatba kapcsolt elektromos autó a legjobb

2015.02.19.
A Bosch szerint 2025-ben a világon gyártott új járművek mintegy 15 százaléka rendelkezik majd legalább a hibridtechnika szintjén elektromos hajtásrendszerrel, míg Európában az új autók több mint harmada lesz legalább részben elektromos üzemű. Az ilyen járművek árcsökkenésének legfőbb tényezőjeként az akkumulátortechnika fejlődését jelölte meg a Bosch vezetője. Dr. Volkmar Denner szerint – aki a technológiák és szolgáltatások szállítójának igazgatótanácsában a kutatás és fejlesztés területekért is felel – az elektromos energia tárolóit 2020-ra a mainál kétszer nagyobb energiasűrűség és mindössze fele ekkora árszint jellemzi majd. Az elektromos fejlődés a belső égésű motorokat is vonzóbbá teszi Az Európai Unió 2021-re megfogalmazott, az új gépkocsik szén-dioxid-kibocsátására vonatkozó meglehetősen nagyra törő célkitűzései a Bosch meglátása szerint már önmagukban is azt eredményezhetik, hogy a SUV-modellek körében alapvető technikává válnak a hibridhajtások. Mindez a dízel- és benzinmotorok fejlesztésének is további lendületet adhat. „A hajtásrendszerek elektromossá alakításával a belső égésű motorok is minden eddiginél nagyobb fejlődés előtt állnak” – emelte ki Denner. Az elektromos támogatással üzemelő belső égésű motorokat a jövőben még magasabb fokú üzemanyag-takarékosság és még tisztább üzem jellemzi majd, megnövekedett forgatónyomatékuk pedig az élvezetes vezetést szolgálhatja. A csökkenő akkumulátorárak emellett még szélesebb körben teszik majd elérhetővé a hibridhajtású gépkocsikat. A nagy értékesítési volumenű piacokon kínált elektromos hajtású gépjárművek zavartalan mindennapos használhatóságának fontosságát Kína példáján érzékeltette Denner, ahol már több mint 120 millió elektromos hajtású robogó közlekedik. A Bosch nagy számban értékesíti az eScooter modellek számára kifejlesztett elektromos kerékagy-hajtását Kínában. A helyiek körében rendkívül népszerű közlekedési eszköz 40 kilométer/óra maximális sebessége bőven elegendő a metropoliszok sűrű forgalmában, és 50 kilométeres hatótávjuk is kielégíti a mindennapos használat elvárásait. „Ezek a kétkerekűek azért ilyen sikeresek, mert pontosan megfelelnek a kínai közlekedők igényeinek” – hangsúlyozta Denner. Mivel pontosan az ügyfelek elvárásai szerint készültek, sokuk már kedvezőbb árszinten kapható a belső égésű motorral szerelt robogóknál. Denner szerint a következő feladat az autók körében is lehetővé tenni e testre szabott megoldást. Egyetlen alkalmazással egész Németországban tölthetők az elektromos autók A jövő elektromos mobilitását a járművek hálózatába kapcsolása teheti még kényelmesebbé. „A hálózatba kapcsolt elektromos autó a legjobb elektromos autó” – jelentette ki Denner. Elsősorban az ilyen gépkocsik egyelőre igen bonyolult töltésének kell kényelmesebbé válnia. A Bosch csoport szoftver- és rendszerfejlesztője, a Bosch Software Innovations olyan okostelefonos alkalmazást fejlesztett, ami jelentősen megkönnyíti a különböző szolgáltatók töltőállomásainak előzetes foglalását, illetve a fizetést. Eddig mindegyikük esetében más és más ügyfélkártyára volt szükség, az új megoldással viszont Berchtesgadentől Flensburgig egyetlen okostelefon és a megfelelő alkalmazás, valamint egy PayPal számla is elegendő. A Bosch emellett a megfelelő szoftver-platform segítségével már Németország töltőállomásainak mintegy 80 százalékával hálózati kapcsolatban áll. E példa jól mutatja, hogy a Bosch időközben már nemcsak járműkomponensek beszállítójaként van jelen a piacon, hanem a mobilitás mindhárom fő területére – a járművek automatizálására, elektromossá alakítására és hálózatba kapcsolására – kiterjesztette tevékenységét, a jövőben immár teljes körű megoldásokat kínálva ügyfeleinek. A vezetés élménye, mint vásárlási indok: jó példa az eBike Ahhoz azonban, hogy az autósokat meggyőzzék az elektromos hajtásrendszerek előnyeiről, a racionális érvek önmagukban már nem elegendőek. Az érzelmek és a vezetés élménye a Bosch szerint döntő szerepet játszik az elektromos mobilitás terén, amit az eBike hajtások óriási sikere is igazol. A Bosch „elektromos hátszele” igazi élvezetté avatja a kerékpározást, az élsportolóknak éppúgy, mint a hobbikerékpárosok számára. A Bosch mára az elektromos kerékpárhajtások piacvezetőjévé lépett elő Európában, és több mint 50 gyártónak szállítja rendszereit. „Az eBike az Európai Unió legsikeresebb elektromos járműve” – jegyezte meg Denner, majd hozzátette, hogy az elektromos kerékpárok vásárlói átlagosan jóval többet áldoztak járművükre, mint a klasszikus változatok esetében. „A kerékpárok több mint száz évig mindenki megelégedésére tisztán mechanikus szerkezetek voltak, majd megérkezett az eBike, és valósággal újraértelmezte az eddig kialakult piacot” – fejtette ki Denner. Hasonló folyamatra kerülhet sor az autóiparban is. A Bosch igazgatótanácsának elnöke kiemelte, hogy a technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója széles körű rendszerfejlesztési és hálózatintegrációs tevékenységével a jövőben is meghatározó szerepet kíván betölteni az elektromos mobilitás elterjesztésében.

Gyártócsarnokot avatott Áder János a Csaba Metálnál

2015.02.19.
Áder János szerint az alumínium-nyomásos öntéssel előállított autóipari alkatrészeket gyártó társaság beruházása azt példázza, hogy Magyarországon is lehet valaki sikeres, hogy egy magyar vállalkozó is tud olyan teljesítményt nyújtani, amit Európában is elismernek. Egyben biztatás is, hogy másoknak is érdemes ezt a példát követni - tette hozzá. A köztársasági elnök szerint a sikeres vállalkozáshoz tehetség, eltökéltség, innovatív készség szükséges, de kell még hozzá a "munka iránti alázat, elkötelezettség, szorgalom, felkészültség és minőség". Áder János és Majoros Béla avatta fel az új gyártócsarnokot Elmondta, hogy a Csaba Metál a kezdeti kétfős cégből napjainkra egy ezer embert foglalkoztató társasággá vált, amelynek árbevétele az elmúlt évben meghaladta a 10 milliárd forintot, és termékeinek 75 százaléka a külpiacokon talál vevőre. Szarvas Péter, Békéscsaba független polgármestere szerint a Csaba Metál tevékenysége bizonyítja, hogy Magyarország délkeleti részén is lehetséges magas hozzáadott értékű termékeket előállítani és azokat értékesíteni. Mint mondta, az önkormányzat támogatja a helyi vállalkozások munkahelyteremtő és -megőrző tevékenységét. Tavaly 15,5 millió forinttal járultak hozzá a társaság telephelyéhez vezető bekötőút felújításához. Majoros Béla, a Csaba Metál Zrt. tulajdonosa azt emelte ki, hogy a jelenlegi gazdaságpolitika támogatja a magántulajdonú, exportra termelő, autóipari beszállításban érdekelt magyar vállalkozásokat. Ezzel a lehetőséggel élt is a társaság az elmúlt években, ám a cégvezető a támogatások mellett kiemelten fontosnak tartja az alkotó munkát, a munka iránti alázatot, a szakmai felkészültséget. Majoros Béla az MTI-nek elmondta, hogy a nemzetközi autóiparban növekvő kereslet mutatkozik a könnyű alumínium alkatrészek iránt, ez indokolta a beruházást. A társaság 500 millió forintos uniós és nemzeti támogatását nyert el a Gazdaságfejlesztési Operatív Programból, és tovább 500 millió forintos önrészt fordított a fejlesztésre. Ennek eredményeként egy újabb 3800 négyzetméteres gyártócsarnokkal és raktárral bővült a telephely, betelepítettek több nagy kapacitású öntőgépet és megmunkáló központot. A családi vállalkozás közvetlen beszállítója több nagy európai autógyárnak, mint a BMW és a Volkswagen, de a Delphi, a Conti, a Hella és a Trelleborg csoporton keresztül szinte minden autógyártónak közvetett beszállítója is. A Csaba Metál Zrt. éves árbevétele 2010-ben 4,7 milliárd forint volt, ami 2014-re 10,6 milliárd forintra emelkedett. Az idei terv 13,1 milliárd forint árbevétellel számol.

Magyar Evopro buszokat gyárthatnak Moszkvában

2015.02.19.
Mészáros Csaba elmondta, hogy a Kompozitok Nanotechnológiai Központja (NCC) nevű orosz céggel meglévő, tavaly októberben létrejött technológiai együttműködésükön kívül, közös vállalkozást is alapítanak. Moszkva kormányzata hitelt nyújt a cégalapításhoz, és biztosítja, hogy minimum tíz év alatt legalább 200 darab Evopro fejlesztésű autóbuszt rendel. Az Evopro és az NCC feladata, hogy a közös vállalatban minél nagyobb legyen az orosz rész, az úgynevezett hozzáadott érték. Szerinte ez az első időben 20 százalékot tehet ki, a későbbiekben a beszállítók számának növekedésével a részesedést növelni tudják. Reméli, hogy ezt a fajta vállalkozást Kazahsztánban és más országokban is meg tudják majd valósítani. Az Interfax-Kazakhstan hírügynökség kedden számolt be arról, hogy az Evopro cég autóbuszokat gyártana Nyugat-Kazahsztánban. A magyar cég az uralszki Uralszkargoremmas nevű gyárral tervezi az együttműködést. Mészáros Csaba elnök-tulajdonos arról is beszélt az MTI-nek, hogy az Ural hegység menti Jekatyerinburgban július 12-én nyíló kiállításon is szeretnék bemutatni a már orosz szabványok alapján legyártott kompozit szerkezetű autóbuszuk mintapéldányát. Molnár Péter, az Evopróval együttműködő NCC cég műszaki igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy továbbra is cégük gyártja a kompozit, azaz társított anyagokból készült könnyű karosszériát a magyar mérnökök által az Evoprónál tervezett, és kifejlesztett Modulo buszcsaládhoz. Hozzátette: a magyar cég a Rába-futóművel, Magyarországon gyártott váltóval, és elektronikai finom szabályzókkal ellátott járműnek a licenszét szeretné az Ural hegység menti Jekatyeringburgnak eladni, Moszkva viszont munkahelyeket akar teremteni. Ezért az orosz főváros kormányzata arra kérte az Evoprót és az NCC-t, hogy egy a végső összeszerelést és szervizelést is végző üzemet hozzanak tető alá. Mészáros Csaba, az Evopro elnök-tulajdonosa az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium által tavaly létrehozott, új ipari ágazati befektetések Stratégiai Tanácsa nevű szervezet második ülésén vett részt. A jelentős orosz és külföldi ipari csoportokat, technológiai cégeket, befektetési alapokat, és közös vállalkozásokat tömörítő szervezet tanácskozásán mások mellett megjelent a Siemens német elektrotechnikai cég, a svéd-svájci ABB (Asea Brown Boveri Ltd.)gépipari konszern, az ipari robotokat gyártó német KUKA Roboter GmbH. képviselője is.

Eltűnhet Kuba szabadtéri autómúzeuma

2015.02.18.
Őskövületek a havannai utcán A kubai autópiacon - kis túlzással - 1959-ben megállt az élet. Ami akkor ott volt, az ott maradt, új autót pedig csak a szocialista tábor autóipara szállított a szigetországba. A kubai utcaképet így özönvíz előtti Chevrolet-ék, Chrysler-ek, Plymouth-ek, no meg kocka-Ladák uralják. Egyfajta időutazás ez, az USA kereskedelmi embargója következtében a kubaiak az ötvenéves vén csontokat toldják-foldják, bütykölik, de eddig valahogy életben tartották. Ennek hamarosan vége szakadhat, hiszen Barack Obama elnök meghirdette a nyitás politikáját, és erre a kubai vezetés támogatóan reagált. Az amerikai belpolitikai küzdelem még zajlik a nyitás-pártiak és az embargó-pártiak között - olvasható a wardsauto.com hírportálon -, de az amerikai autóipari vezetők szerint a kubai piac már megérett a fejlesztésre. Persze vannak még nehézségek: a kereskedelmi korlátok fennállnak, az ország gazdasága továbbra is nagyrészt állami ellenőrzés alatt van. Emellett hiányzik a kereskedői hálózat és a pénzügyi infrastruktúra is, valamint rossz az útminőség. Ezzel szemben a piaci lehetőségek rendkívül vonzók Kubában, hiszen csupán 38 gépkocsi jut 1000 emberre. Mivel a turizmus gyorsan fejlődik, nagy szükség lesz bérautókra, turistabuszokra, kisbuszokra, mindenféle négykerekűre. Az amerikai járműipar tavaly mintegy 1,9 millió járművet exportált, elsősorban a Kanadába és Mexikóba. Ha a szállítások valóban megindulnak Kubába, amely mindössze 90  van a Floridától, autógyártóknak el kell dönteniük, hogy az kubai piac a latin-amerikai marketing részlegekhez tartozik-e. Az amerikai autógyártók gyorsítják a termelést Mexikóban, ahonnan mintegy 3 millió járművet szállítottak 2013-ban a Karib-piacra.  Az autóipari szakértők szerint a leendő kubai piacot kisebb, olcsóbb személyautók és a kisteherautók uralják majd. A megfizethetőség lesz a vezető értékesítési szempont, de ha a kubai kormány drákói adókkal sújtja az importot, akkor az üzletből nem lesz semmi. Jámbor Gyula

Mit láthatunk a 85. Genfi Autószalon BMW-s terítékén?

2015.02.18.
A BMW M4 MotoGP Safety Car egyidejűleg bemutatja, hogy az innovatív vízbefecskendező rendszerrel miként növelhető hatékonyan a motor teljesítménye, miközben használatával teljes terhelés alatt a hajtáslánc üzemanyag-fogyasztása és károsanyag-kibocsátása is érezhetően csökken. Mindemellett a bajor gyártó számtalan úttörő kiegészítő szolgáltatást is demonstrál a BMW i modellekhez kapcsolódóan, egyúttal színpadra lép a „myKIDIO”, a gyerekek számára kifejlesztett vadonatúj autós szórakoztató alkalmazás is. A BMW 1-es sorozata – amelyből mindeddig közel kétmillió példány kelt el világszerte - új formájában egyszerre még látványosabb, még sportosabb és még hatékonyabb, a három- és az ötajtós változatok esetében egyaránt alaposan átdolgozott első és hátsó kialakítással. Az újgenerációs, hatékony benzines és dízelüzemű erőforrások vadonatúj palettája további finomításokkal büszkélkedhet, amelyeknek köszönhetően még tovább csökken az 1-es BMW fogyasztása és emissziója (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 8,0 – 3,4 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 188 – 89 gramm / km). A háromhengeres, 85 kW / 116 lóerő teljesítményű dízelmotorral hajtott BMW 116d EfficientDynamics Edition 100 kilométeren mindössze 3,4 literes átlagos üzemanyag-fogyasztási értéket, kilométerenként pedig csupán 89 grammos károsanyag-kibocsátást ért el az EU-ciklus tesztkörén, amellyel a BMW modellpalettájának leghatékonyabb képviselőjévé lépett elő. A bajor gyártó ismét új járműkategóriát teremtett a BMW 2-es Gran Tourer modellel, amelyben a márkára jellemző legendás karakter hatalmas helykínálattal és kompakt külső méretekkel egyesül. A BMW 2-es Gran Tourer a prémium kompakt kategória első képviselője, amely három üléssorának köszönhetően egyszerre akár hét embernek is kényelmes utazást biztosít, miközben tágas csomagtere számtalan módon variálható. Csupa olyan jellemző, amelyekkel a BMW 2-es Gran Tourer maradéktalanul kielégíti a fiatal családok mobilitási igényeit, miközben – a 85 kW / 116 lóerő és 141 kW / 192 lóerő közötti teljesítmény-tartományt lefedő öt vadonatúj fejlesztésű, turbófeltöltéses erőforrásának (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 6,4 – 3,9 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 149 – 104 gramm / km) és a BMW EfficientDynamics stratégia innovációinak köszönhetően - a sportos dinamizmus és a kiemelkedő hatékonyság kombinációját kínálja a BMW ügyfeleinek, a szegmens legalacsonyabb károsanyag-kibocsátási értékeivel karöltve. A világ legjobb motorkerékpár-versenyzőit rajtrácsra állító MotoGP futamain minden a gyorsaságról és a maximális teljesítményről szól, ahol a versenyzők biztonságáról a legmegbízhatóbb és legdinamikusabb biztonsági autók gondoskodnak. A 2015-ös idény elsőszámú biztonsági autója újfent a kifejezetten versenypályára tervezett BMW M4 Coupé lesz, amelynek úttörő fejlesztésű vízbefecskendező rendszerével idén ismét technológiai innovációt mutat be a BMW M GmbH, érezhető teljesítmény-növekedéshez juttatva a nagyteljesítményű sportkupé versenypályára hangolt változatát. Az előremutató technológiai megoldás ugyanakkor még teljes rendszerterhelés alatt is kiemelkedő hatékonyságról tesz tanúbizonyságot, az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás direkt csökkentésével. A vízbefecskendező rendszer ezúttal is a BMW M GmbH több évtizedre visszatekintő motorsportos múltját, valamint az erőteljes erőforrások fejlesztése terén mutatott hatalmas tapasztalatát és szerteágazó szakértelmét hangsúlyozza. A különleges biztonsági autó ugyanakkor egy lélegzetelállító M autómodell előfutára, amely hamarosan új mércét állít a teljesítmény, az exkluzivitás és a személyre szabhatóság terén. A jövő mobilitási megoldásai: a BMW i újabb szolgáltatásokat mutat be a BMW i3 és a BMW i8 modellekhez a 360° ELECTRIC program részeként A teljesen elektromos hajtáslánccal szerelt BMW i3 és a BMW i8 plug-in hibrid sportautó sikeres piaci debütálása után a BMW i most még tovább bővíti az elektromos mobilitásra összpontosító szolgáltatásainak palettáját, amelyet nemzetközi szinten elérhetővé tesz a márka ügyfelei számára. A BMW i3 és a BMW i8 modellek személyében a BMW i nem csupán elektromos járműveket kínál ügyfeleinek, de a 360° ELECTRIC program részeként számtalan széleskörű kiegészítő terméket is, amelyeknek köszönhetően a BMW i modellek hosszú távú segítséget nyújtanak tulajdonosaiknak. A ChargeNow például – az újabb és újabb gyorstöltő-állomásoknak köszönhetően - egy folyamatosan növekvő, nemzetközi hálózattal rendelkező, azonnal fizethető szolgáltatás. A BMW i azon ügyfelei, akik állandó visszatérőként, hosszú távon szeretnének használni egy-egy, töltőponttal felszerelt parkolóhelyet, kifejezetten értékelni fogják a ParkNow LongTerm megoldásait, miközben a ParkNow alkalmazás asztali számítógépeken és okostelefonokon is segít a sofőröknek megtalálni a kívánt parkolóhelyet. A ParkNow több száz észak-amerikai városban kínál parkolóhelyeket a felhasználóknak, a lehetőségek ráadásul ár, távolság és elérhető szolgáltatások (például töltőállomások és autómosók) szerint is szelektálhatók. A DriveNow autómegosztó szolgáltatás regisztrált ügyfeleinek száma az Egyesült Államokban és Európában mára meghaladja a 390 ezret, miközben a hálózat széleskörű nemzetközi kiépítése már a küszöbön van. Mindezeken felül a BMW i modellek elhasznált lítium-ion akkumulátorait, az úgynevezett „másodéletű” termékeket az Egyesült Államokban, Németországban és Kínában fix energiatároló eszközökként hasznosíthatják, miután rendeltetésszerű használhatóságuk véget ér. 2015 márciusától a BMW i8 plug-in hibrid sportautó exkluzív karakterét kibővített alapfelszereltség-paletta, valamint új utastéri dizájn kiegészítők hangsúlyozzák ki még inkább. A BMW i8-hoz mostantól a Pure Impulse Experience programot is az alapfelszereltség részeként kínálja a gyártó, amely a kultúra, a dizájn, az utazás és a gasztronómia területén nyújt egyedülálló élményeket a márka ügyfeleinek. A program átfogó lifestyle-kínálatát a plug-in hibrid sportautó progresszív énje és a BMW i almárka fenntartható, úgynevezett „next-premium” (a prémium új szintje) orientációja szerint állították össze. A gyermekek számára mostantól a hosszabb utazások is lebilincselő kalanddal kecsegtetnek a vadonatúj „myKIDIO” alkalmazásnak köszönhetően (eleinte Németországban elérhető). Az okos alkalmazás teljesen járműbe integrált formában a BMW 2-es Gran Tourer modellben válik elsőként elérhetővé, egy tablet segítségével korlátlan hozzáférést nyújtva televíziós sorozatok, filmek, hangos könyvek és zeneszámok széles tárházához. Miután a mobil eszközt egyszer összekapcsoltuk az autóval, a rendszer onnantól kezdve az iDrive vezérlőjén és a központi kijelzőn keresztül kényelmesen és biztonságosan működtethető. A „myKIDIO” alkalmazással a felnőtt utasok gondosan kiszűrhetik a gyermekek életkora szerinti programokat és műsorokat, miközben folyamatosan figyelemmel követhetik azokat a központi kijelzőn. Az okos alkalmazás még az igazán hosszú utazást is élménnyé varázsolja a legkisebb utasok számára. Amellett, hogy a felnőttek a központi kijelzőn folyamatosan figyelemmel követhetik a gyermekek szórakozását, a kicsik az úgynevezett „BMW Kids Cockpit” utazáskijelzőn keresztül informálódhatnak az utazás részleteiről (így például a várható érkezési időről, a hátralévő távolságról és a külső hőmérsékletről), egyszerűen, a csatlakoztatott mobil eszközön keresztül, amikor csak kedvük tartja.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója