Citroën ë-Jumpy: hidrogén üzemanyagcella, akkumulátorral kombinálva

2021.06.06.
„Az ë-JumpyHydrogen kibővíti kishaszonjárműveink kínálatát. A hidrogén üzemanyagcellát és az akkumulátort ötvöző felépítésével a furgonunk mindkét technológia legjavát kapja. Az alkatrészeket ötletes kialakítás szerint integrálták, így méretük nem befolyásolja a teherbírást, ami a szakemberek számára döntő tényező ebben a szegmensben. Az ë-JumpyHydrogen több, mint 400 km-es hatótávolságával, a külső hőmérséklet hatótávolságra gyakorolt csökkentett hatásával, mindössze háromperces töltési idejével és és a lassítások során még hatásosabban visszanyert energiával, kiválóan megfelel a vállalkozók igényeinek " – közölte Laurence Hansen, a Citroën termék- és stratégiai igazgatója. A Citroën 1928 óta folyamatosan újít:alkalmazkodik a társadalmi változásokhoz, és a vállalkozások számára nagyobb nyugalmat és könnyebb kezelhetőséget biztosít a mindennapi munkában. Az új környezeti és társadalmi kihívásokra válaszul a Citroën 2021-ben új meghajtó egységet vezet be az új ë-JumpyHydrogen modellel és új koncepciót a My Ami Cargóval, ezzel pedig a piac legteljesebb elektromos haszongépjármű-palettáját kínálja - írja a márka közleménye. A Citroën most hidrogéntechnológiával egészíti ki elektromos kishaszonjármű-választékát. A vállalkozások 8 százaléka ugyanis napi 300 km-nél hosszabb utat tesz meg a gépjárművével, vagy nincs ideje a nap folyamán a jármű újratöltésére. A márka kínálata megfelel ezen szegmens kihívásaira. Az ë-JumpyHydrogen elektromos furgon üzemanyagcellával és újratölthető akkumulátorokkal, és egyben az első Citroën, amelyet ilyen típusú energia hajt. Noha új technológiát alkalmaz, megtartja a hasznos teherbírását. A praktikus új modell hatótávolsága meghaladja a 400 km-t, és három 700 bar nyomással is terhelhetőszénszálas hidrogéntartálya, amely az első ülések alatt, az akkumulátor mellett kapott helyet, mindössze három perc alatt feltölthető. A zéró CO2-kibocsátás mellett az egyéni vállalkozók és kereskedők továbbra is teljes szabadsággal használhatják az utakat a környezetvédelmi okból korlátozott városi területeken. Az ë-JumpyHydrogen teljesen elektromos, az energia két forrásból származik: egy 45 kW-os üzemanyagcella, amely háromhengeres tartályban tárolt hidrogén fogyasztásával termel villamos energiát, és egy 10,5 kWh-s akkumulátor, amely 50 km-nyi tartalékként használható. Ez utóbbi automatikusan átveszi az energiaszolgáltatást, ha a hidrogéntartály kiürül. A hidrogén üzemanyagcella biztosítja a jármű hatósugarát, az akkumulátorra olyan átmeneti fázisokban van szükség, mint az erős gyorsítás és a meredek szakaszok, amelyek extra energiát igényelnek. Ez a két energiaforrás együttesen táplálja a motort és a hajtásláncot. Az akkumulátor a lassítás során visszanyeri az energiát, és a megfelelő töltöttségi szint biztosítása érdekében a hidrogén üzemanyagcella által termelt áram segítségével automatikusan is töltődik. Természetesen az elektromos járművek töltőállomásain is tölthető kábel segítségével. A SevelNord üzemben gyártott Jumpyt a Stellantis-csoport hidrogén üzemanyagcellás kutató- és fejlesztőközpontjában, a németországi Russelsheimben alakítják át. Kétféle méretben, M (4,95 m) és XL (5,30 m) lesz kapható. Az ë-JumpyHydrogen első szállításait 2021 őszére tervezik a flottás ügyfeleknek. "A Citroën széles offenzívát indított a kishaszonjárművek területén teljes elektromosválasztékot kínálva az európai piacon 2021-ben, amely akár 26%-ot is nőhet 2020-hoz képest. De a Citroën nem áll meg. Hűen ahhoz a céljához, hogy termékeit a vállalkozások és szakmai igényeik ihlessék, teljes elektromos kisteherautó-ajánlatát kibővíti a Citroën ë-Jumpy hidrogénes változatával. Ez az új technológia azoknak az ügyfeleknek felel meg, akik rendszeresen vezetnek nagyobb távolságot, vagy gyorsabb töltésre van szükségük. A Citroën a cégek és vállalkozók számára ezért széles elektromos kishaszonjármű-palettát kínál, amely lehetővé teszi számukra, hogy tevékenységüket fenntartható módon biztosítsák, a mindennapi használattal, a környezetvédelmi kihívások kérdésekkel és a városi behajtási korlátozások növekedésével összhangban" - fogalmazott Anne-Lise Richard, a Stellantisalacsony kibocsátású járművek üzletágának vezetője. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Ogier átvette a vezetést Szardínán, két Hyundai is kiesett

2021.06.06.
10 darab WRC versenyautóból már csak 4 maradt versenyben a Szardínia-rali szombati napján, ezért az az érdekes helyzet állt elő, hogy a WRC2 kategória éllovasa áll az ötödik helyen. Az összetett állást az a Sébastien Ogier vezeti, aki a verseny előtt nem is álmodott ilyen előkelő helyezésben, mivel pénteken neki kellett elsőként rajtolva takarítania a pályákat a többiek előtt. A hétszeres világbajnok azért tudott az élre állni a harmadik helyről, mert mindkét előtte lévő Hyundai kiesett. Tänak magabiztos, 40 másodperces előnnyel vezetett, amikor eltalált egy hatalmas, az út közepén fekvő követ, ami megrongálta a Hyundai i20 WRC bal hátsó futóművét. Roppant peches a 2019-es világbajnok, mivel az előző versenyt is az élről adta fel, akkor a jobb hátsó futómű tört ki.   Ogier ekkor átvette a vezetést, de mögötte 20 másodperccel ott volt még az a Dani Sordo, aki az elmúlt két évben nyerni tudott az olasz szigeten. Azonban most nem jött ki a lépés a spanyolnak, mivel az utolsó előtti szakaszon egy balkanyarban enyhén lesodródott az útról, és az autója jobb oldalával eltalált egy padkát, amitől nem csak felborult az i20 WRC, hanem a jobb hátsó futóműve azonnal ki is tört. Ogier előnye az utolsó nap előtt 38,9 másodperc csapattársa, Elfy Evans előtt, ami megnyugtatónak tűnik. Szombaton 8-ból 5 gyorsaságit tudott megnyerni a hétszeres világbajnok, ami azt is mutatja, hogy nagyon jól vigyázott a Pirelli gumijaira. „Eddig ez egy tökéletes hétvége számunkra. Igazán erősek voltunk pénteken, de ma is minden megtettünk a jó eredmény érdekében, amit meg kellett. Remek, egyenletes tempóban haladtunk délelőtt, kicsit más volt a gumiválasztásunk, mint a többieknek, de kifizetődött. Nem csak rajtunk múlt, hogy át tudtuk venni a vezetést, de megragadtuk a lehetőséget, és délután még növelni is tudtuk az előnyünket. Holnap még óvatosabban kell mennünk, lesznek új pályák is, amelyek fokozott koncentrációt követelnek, csak a célban lazíthatunk” – nyilatkozta Ogier szombat este. Evans pénteken még nem találta a ritmust, de szombatra változtatott a Toyota beállításain, amitől felgyorsult. Két gyorsaságit is nyert, és 22,7 másodpercre növelte előnyét az egyetlen állva maradt Hyundai, Thierry Neuville előtt. A belgának még talán van esélye előrébb kerülni az összetettben, hátrafelé nem nagyon kell figyelnie, mert a negyedik helyen álló Kacuta Takamoto három perccel van lemaradva mögötte. A japán versenyző szerencsésnek mondhatja magát, mert eltalált egy ugyanolyan nagy követ, mint Tänak, de neki nem sérült meg az autója. Egy másik pályán meg azzal vesztett időt, hogy meg kellett állnia, hogy a hűtőnyílást takaró burkolatot eltávolítsa az autó elejéről (az átkötő szakaszokon ez biztosítja, hogy a motor üzemi hőmérséklete melegedjen). A WRC2 éllovasa, Jari Huttunen áll az ötödik helyen, de az előnye csak 7,4 másodperc Mads Ostberg előtt. Vasárnap Olbiától észak-nyugatra száguldanak majd a versenyzők, a négy szakasz össztávja 46,08 km lesz. Számíthatunk rá, hogy a korábban kiesettek is visszaállnak a versenybe, hogy az utolsó gyorsaságin, a Power Stage-en bónusz pontokat szerezhessenek. Eredmények: 1. Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC) 2h50m33.1s 2. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) +38.9s 3. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 Coupe WRC) +1m01.6s 4. Takamoto Katsuta/Dan Barritt (Toyota Yaris WRC) +4m01.2s 5. Jari Huttunen/Mikko Lukka (Hyundai i20 R5) +8m09.6s 6. Mads Østberg/Torstein Eriksen (Citroën C3 Rally2) +8m12.3s 7. Yohan Rossel/Alexandre Coria (Citroën C3 Rally2) +8m57.5s 8. Pepe López/Diego Vallejo (Škoda Fabia Rally2 evo) +9m35.3s 9. Jan Solans/Rodrigo Sanjuan de Eusebio (Citroën C3 Rally2) +9m45.0s 10. Marco Bulacia/Marcelo Der Ohannesian (Škoda Fabia Rally2 evo) +10m13.1s

Kiderült, miért szállták meg rendőrök az 1-es villamost

2021.06.06.
A BKK közleményében emlékeztetett, az utasok biztonságáért tart rendszeres ellenőrzést a közösségi közlekedési eszközökön a BRFK és a BKK a nemrégiben kötött stratégiai partnerség alapján. Ezúttal csütörtökön tartottak ellenőrzést az 1-es villamos vonalán, a megállóhelyeken és környékükön. Az akcióban a villamosmegállók közelében két körözött embert fogtak el a rendőrök. Közterületi alkoholfogyasztás miatt egy, míg koldulás szabálysértés miatt két emberrel szemben szabtak ki helyszíni bírságot. Megbüntettek négy, tilos jelzésen áthaladó, valamint öt, szabálytalanul az úttesten közlekedő gyalogost - írták. A BKK közölte, a társaság és a BRFK a stratégiai együttműködésben kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát. A megállóhelyeket és környéküket, valamint a buszsávok szabályos használatát rendszeresen ellenőrzik, és a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve további hasonló fokozott ellenőrzések is várhatóak - írták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Miért hajt valaki forgalommal szemben az autópályán?

2021.06.06.
Sajnos egyre gyakrabban előfordul, hogy egy autóvezető a forgalommal szemben, rossz irányba halad az autóúton vagy az autópályán. Csütörtökön délután az M85-ös autóúton történt egy ilyen eset: egy 80 éves soproni férfi a forgalommal szemben hajtott fel a személyautójával az útra Nagycenknél.         View this post on Instagram                       A post shared by Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) Ezt követően ütközött össze egy szabályosan, a belső sávban érkező autóval, majd a külső sávban haladó kamionnak csapódott. A balesetben hárman sérültek meg, a mentők a kórházba vitték őket.  Figyelmetlenség vagy tudatos manőver? A forgalommal szemben haladás az autópályán vagy az autóúton az egyik legveszélyesebb szabálytalan manőver, hiszen egyik közlekedő sem számít arra, hogy nagy sebességgel szembe jön vele egy másik autó, miközben azon az útpályán csak egy irányba közlekedhetnének a járművek. Nehéz általános magyarázatot adni arra, hogy miért halad valaki rossz irányban a sztrádán, és hogyan tud egyáltalán úgy felhajtani a lehajtón, hogy nem veszi észre a hibát. Ráadásul az elmúlt években minden fel- és lehajtó ágnál megerősített, feltűnő táblarendszer hívja fel a közlekedők figyelmét a megfelelő irányra.  A Magyar Közút szerint két tipikus esete van a forgalommal szemben haladásnak. Az egyik azokban a térségekben fordul el, ahol korábban nem volt gyorsforgalmi út. Az emberek nem ismerik a csomópontokat, vagy elavult GPS-térképpel közlekednek, és a már nem aktuális információra hallgatva a rossz irányba hajtanak fel. A másik gyakori ok – amit táblákkal, forgalomtechnikai megoldássokkal nem lehet kivédeni –, hogy néhányan egyszerűen megfordulnak vagy visszatolatnak, hogy eltévesztenek egy kijáratot. Vagyis ez esetben egyáltalán nem figyelmetlenségről van szó, ezek a sofőrök szándékosan, tudatosan haladtak a forgalommal szemben.  Sok múlik a helyismereten Az ORFK Rendészeti Főigazgatóság és az Innovációs és Technológiai Minisztérium Közúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály szakemberei korábban négy évre visszamenőleg összegyűjtötték a szembehajtásos eseteket. Arra voltak kíváncsiak, hogy voltak-e azonos jellemzők, körülmények, mik lehettek a kiváltó okok, mert ezek feltárása után javítható a biztonság az utakon.  A Kreszvaltozas.hu-n bemutatott kutatás szerint a megfigyelt négy évben (2016-2019) 43 olyan szembehajtásos eset történt, amelyek a rendőrség tudomására jutottak. Jellemzően az éjszakai órákban történtek ezek az esetek, közel 30 százalékban az autósok eltévesztették az irányt, és egyszerűen visszafordultak. Az okok között szerepel a terelésből való téves kihajtás is. Vannak, akik egyszerűen megfordulnak vagy visszatolatnak az autóúton Kábítószer hatása négy esetben merült fel, alkoholos befolyásoltság pedig hat esetben. A tévedő sofőrök java része férfi, 7 esetben vezette nő a járművet. Kilenc esetben külföldi volt a sofőr. Az esetek több mint 35 százalékában idős korú volt a járművezető. Szándékosság gyanúja egy esetben sem merült fel, viszont a helyismeret hiánya annál többször. Téves navigációra viszont senki sem hivatkozott.  A legtöbb eset az M6 autópályán történt, mindegyik a Tolna megyei szakaszon, ám egyikből sem lett baleset. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az M3-ason is sok szembehajtót állítottak meg a rendőrök. A legnagyobb megtett távolság a forgalommal szemben (2015-2019): 100 km (M5), 68 km (M0-ás körgyűrű),  34,5 km (M1),  14 km (M7), 7 km (M3). Ez teendő, ha észreveszed, hogy véletlenül forgalommal szemben haladsz: Semmiképp se tolass vissza a felhajtóra, és önállóan ne fordulj meg az úton! Kapcsold be a vészvillogót, lehetőség szerint húzódj le a leállósáv szélére, vagy forgalmi sávon kívülre, és állj meg.  Vedd fel a láthatósági mellényt, szállj ki az autóból, és a korlát mögött várakozva hívd fel a 112-es segélyhívó számot! Mit tegyél szabályos autósként? Ha látsz egy forgalommal szemben haladó járművet, használd a legközelebbi, út mentén elhelyezett segélykérő telefont! Ha erről telefonálsz, a közútkezelő tudni fogja, pontosan honnan hívod őket, és gyorsabban tudnak intézkedni, illetve a rendőrséget értesíteni. Az is jó megoldás, ha hívod a 112-es segélyhívó számot. Ha hírt kapsz arról (rádióból, navigáción), hogy a közeledben egy jármű forgalommal szemben halad, őrizd meg a nyugalmadat, és lassíts. Növeld a követési távolságot, majd sorolj be a külső sávba és ne előzz! Ha lehet, várakozz a legközelebbi benzinkútnál vagy pihenőhelynél, amíg elmúlik a veszély! Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Orbánék látnak fantáziát a hidrogén üzemanyagban

2021.06.06.
A hidrogénnek jelentős szerepe lesz a dekarbonizációban, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében, a klímacélok elérésében - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy hétvégi szakmai konferencián Budapesten. A miniszter a Nemzeti hidrogén stratégiáról tartott előadásában egyebek közt kiemelte, a hidrogén támogatja a diverzifikált és a biztonságosabb energiaellátást, továbbá gazdaság- és iparfejlesztési lehetőségeket teremt - írja az MTI. Hozzátette, a 2030-ig szóló hidrogénstratégiai célok között szerepel a felhasználói igényekhez igazodó, nagyvolumenű, karbonmentes hidrogén előállítása, az ipar zöldítése kezdetben karbonszegény, később karbonsemleges hidrogén használatával, a közlekedés zöldítése a gázolaj-felhasználás fokozatos kivezetésével, a hidrogénfelhasználást támogató villamosenergia- és földgázinfrastruktúra kialakítása. Palkovics László elmondta, az egyes hidrogénfelhasználó ágazatok igénye eltérő, a legnagyobb volumenben az ipar képes hidrogént felhasználni. A közlekedés zöldítésével kapcsolatban szólt arról, hogy fontos a nehézgépjármű közlekedés dekarbonizációjának elősegítése hidrogén-töltési infrastruktúra kiépítésével, amiben az államnak is szerepe lesz. A tervek szerint 2030-ra 20 darab hidrogén töltőállomásra lenne szükség, ami 2040-ig tovább növekedne. A hidrogén sikeres alkalmazásához még sok kutatás-fejlesztés és oktatás szükséges. Cél olyan tudományos, technológiai és horizontális kompetenciák együttes kiépítése, amely megalapozza az új hidrogéntechnológiák kifejlesztését. Kutatási feladatot jelent például annak meghatározása, hogy a szállításhoz milyen arányban lehet a hidrogént és a földgázt keverni - fejtette ki a miniszter. Palkovics László megköszönte a Nemzeti Hidrogéntechnológiai Platform tagjainak a Nemzeti Hidrogénstratégia kidolgozásában nyújtott munkát, és hozzátette, hogy a jövőben is számít szakmai támogatásukra. A szakmai konferencián Lepsényi István, a Nemzeti Hidrogéntechnológiai Platform irányító bizottságának elnöke elmondta, a hidrogén, mint energiahordozó, illetve az üzemanyagcella, mint áramforrásra épülő technológia, olyan kiemelt figyelmet érdemlő területek, amelyeknek meghatározó szerepük van a fenntartható jövő energetikai rendszereiben és a mobilitásban. Hozzátette, a hidrogéngazdaság kiépítéséhez a környezetvédelmi és gazdasági potenciál Magyarország számára rendelkezésre áll. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Magyarok fogták meg a milliós bringákra utazó románokat

2021.06.06.
Egy német férfi tett bejelentést a 112-es segélyhívón keresztül 2021. június 4-én délután arról, hogy egy olaszországi településről ellopták két, körülbelül 10 ezer euró értékű kerékpárját. A tulajdonos a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja munkatársának elmondta továbbá, hogy tudomása van arról, hogy a bicikliket a dél-alföldi megye határszakaszán keresztül, valószínűleg Romániába akarják vinni. Ennek köszönhetően a Nagylaki közúti határátkelőhelyen a rendőrök 15 óra 10 perckor megállítottak egy gépkocsit, amiben három román férfi utazott. A jármű rakterében, egy matraccal letakarva a rendőrök nemcsak a szóban forgó két ellopott biciklit, hanem további három, értékes – feltehetően szintén lopott - kerékpárt is találtak. Azok mindegyikét lefoglalták, míg a három román állampolgárt előállították a Makói Rendőrkapitányságra. Az ügyben pénzmosás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozást folytató Makói Rendőrkapitányság vizsgálja, hogy a kerékpárok milyen módon kerülhettek a három személyhez  - írja a police.hu. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Akár Te is gyárthatsz Lotust

2021.06.06.
A Lotus modernkori helytállása nagyrészt az Elise modellcsaládra épül, így joggal lehet büszke modelljére a brit autógyár. Mivel a Lotus is all-int mondott a villanyosításra, minden jel szerint az Elise lehet az egyik utolsó modell, ami még Colin Chapman filozófiája szerint épült, tehát a tervezésekor mindennél fontosabb volt, hogy könnyű maradjon. Nem véletlen, hogy a Lotus 25 évnyi gyártás után sem szeretné kukába dobni az Elise tervrajzait, inkább azok értékesítésével éltetné tovább Chapman hagyatékát. Az még nem teljesen tiszta, hogy a Lotus meddig hagyja kínálatán könnyű sportautóit, de minden esetre nyitottak a tervek eladására, ha találnak hozzá egy megfelelő partnert. Legutóbb a Caterhamnak értékesített tervrajzokat a Lotus 1973-ban, most pedig a lehetséges jelöltek között szerepel az a Radford Cars, amit az egykori F1 világbajnok Jenson Button, és a tévés Ant Anstead alapított. Ugyanakkor nyitott a piac, ha valaki késztetést érez magában, akár saját maga is megteremtheti a gyártáshoz szükséges feltételeket. Egyébként az Elise Final Edition-t idén februárban jelentette be a Lotus, szóval tervezik a kifutást. Mindössze 898 kilójához 240 lóerőt biztosít majd az 1,8 literes motorja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Bomba hatástalanítása miatt percek múlva lezárják a Lánchíd környékét

2021.06.06.
A BKK azt írta, vasárnap reggel 8 órától előreláthatólag 12-ig lezárják a forgalom elől a Lánchidat, a budai alsó rakpartot az Erzsébet híd és a Halász utca között, a Széchenyi István teret és az Arany János utca, a Nádor utca és a Wekerle Sándor utca által határolt területet. A lezárás idején a 2-es és 2M villamosok északon csak a Jászai Mari tér és Kossuth Lajos tér között közlekednek; délen a 2M villamosok a Keleti pályaudvar és a Boráros tér között, a 2-es villamosok pedig a Közvágóhíd és a Március 15. tér között járnak. A 16-os autóbuszok csak a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között járnak. A 105-ös autóbuszok a Clark Ádám tér és a Deák Ferenc tér között módosított útvonalon, a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekednek; a Deák téren a 9-es busz megállóiban állnak meg - sorolták a közleményben. A lezárás idején a 2-es metró használatát javasolták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Átalakul a Batthyány tér, lezárják a Dunával párhuzamos szervizutakat

2021.06.06.
A Batthyány tér szombaton kezdődött átalakításának célja, hogy a kerületi önkormányzattal együttműködve olyan közterület jöjjön létre, amely kedvez a gyalogosoknak. Csökken a buszok által elfoglalt terület mérete, így a járdák és a zöldterületek növelésével a mostaninál gyalogosbarátabb lesz a környezet - közölték. A kerület a zöldfelületek felújítását júniusban elvégzi el, majd - várhatóan júliusban - új szelektív hulladékgyűjtőket és felújított padokat helyez ki. A forgalmi rend átalakításának következtében felszabaduló, a Dunával párhuzamos, Fő utca felőli szervizúton pedig újabb rendezett, virágokkal borított gyalogos területet alakít ki az önkormányzat - írták. A BKK közleménye szerint az új forgalmi rendet két ütemben vezetik be. Az építési munkákat június 5. és 8. között végzik el, ez idő alatt lezárják a Dunával párhuzamos szervizutakat, az autóbuszok fel- és leszállóhelye pedig ideiglenesen megváltozik. A 39-es és a 109-es busz végállomása a Fő utcán, a Vásárcsarnok előtt lesz. A 11-es és a 111-es busz végállomási megállóhelye az északi oldalra, az aluljáró "A" jelű lépcsőjénél található megállóhelyre kerül át. A 990-es buszok Normafa felé a Batthyány téri végállomásra nem térnek be, hanem a Bem rakparton, a 19-es, és a 41-es villamos megállója melletti villamospótló-megállóhelyen állnak meg. A végleges végállomási forgalmi rend június 9-én lép életbe. Akkortól az autóbuszokra az alábbi helyeken lehet felszállni: a 39-esre és a 109-esre a templom előtti szervizúton, a 11-esre és a 111-esre a tér északi oldalán, az aluljáró "A" jelű lépcsőjénél található megállóhelyen, a 990-esre Normafa felé a Bem rakparton, a villamosmegálló melletti villamospótló-megállóhelyen, Rákoskeresztúr felé pedig változatlanul a Fő utcán, a Vásárcsarnok előtt. A közúti forgalmi rend is megváltozik majd. Június 8-án 8 órától a Bem rakpart felől megszűnik a Fő utca irányába a balra kanyarodási lehetőség. A tér déli útpályájának egyirányúsítása is megváltozik: a Fő utca felől csak a BKK-járatok és a taxik hajthatnak be. A Bem rakpart felől a Fő utca felé a Csalogány utcánál lehet áthajtani, és a Csalogány utca-Fő utca torkolatban a Duna felől érkezők jelzőlámpa segítségével kanyarodhatnak balra. A Batthyány téren lévő taxiállomás átkerül a szervizút túloldalára, a 39-es autóbusz megszűnő végállomási megállóhelyére, a templom előtt pedig buszmegállókat alakítanak ki - olvasható a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Állami felügyelet alá kerül a legnagyobb gépjárműbiztosító Romániában

2021.06.06.
Romániában a pénzügyi felügyeleti hatóság meghatározott időre a biztosítottak állami garanciaalapjának felügyelete alá vonta a gépjárműbiztosítás piacán vezetőnek számító City Insurance céget, amelynek üzleti tervet kell bemutatnia arról, hogy képes finanszírozni további működését és eleget tenni a kártérítési követeléseknek - közölte a hétvégén a román szakhatóság. A vállalatot csaknem 3 millió lejre bírságolták, és kötelezték, hogy életképes üzleti tervet mutasson be arról, hogy rendelkezik elegendő fedezettel a további működéséhez, valamint a biztosítások alapján keletkező károk kifizetésére. A felügyeleti hatóság fejenként 1 millió lejre bírságolta a cég három vezetőjét, akárcsak a vállalat felügyeletére hivatott testület tagjait. A hatóság közleménye szerint a biztosítottak állami garanciaalapja négy hónapig fogja ellenőrizni a cég működését, ezt a felügyeleti időszakot pedig akár meg is hosszabbíthatják a törvényes rendelkezések értelmében. Dan Apostol, a szakhatóság kommunikációs igazgatója elmondta a román sajtónak: a döntéssel határozott jelzést akartak adni arra, hogy a cégnek ismét törvényes keretek között kell működnie a fogyasztók és a biztosítási piac érdekeinek megfelelően. A román sajtó szerint a szakhatóság egyebek mellett tőkeemelést vár el a tulajdonostól. A City Insurance a Vivendi International S.R.L román vállalat tulajdonában van, amely mögött a román sajtó szerint Adrian Nastase volt román miniszterelnök sógora, Dan Odobescu áll. A City Insurance április elején jelentette be, hogy a Vivendi megállapodásra jutott a holland I3CP befektetővel a romániai biztosító eladásáról. A tranzakciót várhatóan az idei harmadik negyedévben véglegesítik, amennyiben sikerül megkapniuk a hatósági zöld jelzést. A City Insurance a romániai kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások piacán vezetőnek számít, felívelése az elmúlt években történt viszonylag rövid idő alatt, miután a két legnagyobb román biztosító, az Astra és a Carpatica csődbe ment. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója