Valter Attila, Nibali, Pedersen és Roglic is a virtuális svájci körverseny indulói között

2020.04.17.
A velon.cc weboldal beszámolója szerint olyan rendkívül erős riválisokkal nézhet szembe a CCC 21 esztendős magyar kerékpárosa, mint például csapattársa, az olimpiai bajnok belga Greg van Avermaet, aki nemrég diadalmaskodott a görgőn rendezett virtuális flandriai körversenyen. A névsorban szerepel a világbajnok dán Mads Pedersen (Trek-Segafredo), az időfutam Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes belga Remco Evenepoel (Deceuninck - Quick-Step), a tavalyi Vueltán első szlovén Primoz Roglic (Jumbo-Visma), illetve a négyszeres Grand Tour-győztes olasz Vincenzo Nibali (Trek-Segafredo). A portál leírása szerint szerdától öt külön virtuális versenyt rendeznek, három-három bringás áll a digitális rajthoz minden csapatból, az indulókat napról napra válthatják az istállók. A márciusi - a világjárvány miatt lerövidített - Párizs-Nizza volt a legutóbbi elitkategóriás viadal, amelyet megrendeztek. Elhalasztották a többi között a Giro d'Italiát, a Tour de France-t, valamintnégy viadalt az öt legnagyobb egynapos versenyből. A svájci körversenyt - amelyre június 6. és 14. között került volna sor - idén nem  rendezik meg, erre a második világháború óta nem volt példa.

Szerbia ideiglenesen szünetelteti a személyforgalmi határátlépést

2020.04.17.
A szerb hatóság tájékoztatása szerint 2020. április 17-én 17 órától április 21-én 5 óráig országukban kijárási tilalom lép életbe. Ebben az időszakban a határátkelőhelyeken nem léptetik át a személyforgalmat. A teherforgalomban nincs változás.    A szerb kormány március 20-án - állampolgárságtól és az átkelőhely típusától függetlenül - valamennyi határátkelőhelyén megtiltotta a belépő személyforgalmat. A szerb állampolgárok előzetes konzulátusi engedéllyel, szigorú feltételek mellett azonban átléphették a határt.

Kényszerszabadságon a Volkswagen USA dolgozói is

2020.04.17.
A Tennessee államban található gyáruk legtöbb dolgozóját fizetés nélküli szabadságra küldték most hétfőtől kezdődően. A németek bejelentése alapján ez legfeljebb négy hétig tarthat. A fizetés megvonása mellett a dolgozók egészségbiztosítását továbbra is fizeti a márka. A németek elmondása szerint elsősorban rövidebb munkaidőben akarták volna alkalmazni a Tennessee-i gyár dolgozóit, de az Egyesült Államok törvényei ezt nem teszik lehetővé, mint Németországban, így nem volt más választásuk. Azt egyelőre nem tisztázták, mi lesz az alkalmazottakkal, amennyiben a gyárak nem indulnak újra négy hét elteltével sem.
Címkék: 

Rekordmértékben csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma az EU-ban márciusban

2020.04.17.
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 27 tagállamában 567 ezer 308 személygépjárművet helyeztek forgalomba márciusban, 55,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Februárban még 7,4 százalékra, januárban pedig 7,5 százalékra rúgott a visszaesés éves összevetésű üteme. A márciusi visszaesés üteme minden eddigi rekordot megdöntött, abszolút értékben nézve pedig 1990 óta ez volt a legrosszabb márciusi hónap. Az első negyedévben 2 millió 480 ezer 855 új autót adtak át tulajdonosának az unióban, 25,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A járvány terjedését korlátozó szigorú intézkedések keretében március második felében a legtöbb autókereskedő szalon bezárt az EU-ban. Minden uniós országban csökkent márciusban a forgalomba helyezett autók száma, a legnagyobb mértékben, 85,4 százalékkal a járvány által leginkább sújtott Olaszországban. Franciaországban 72,2 százalékkal, Spanyolországban 69,3 százalékkal, Németországban pedig 37,3 százalékkal csökkentek az eladások. Az első negyedévet tekintve Olaszországban 35,5 százalékos, Franciaországban 34,1 százalékos, Spanyolországban 31 százalékos, Németországban pedig 20,3 százalékos volt a csökkenés mértéke. Magyarországon a márciusban átadott új autók száma éves összevetésben 14,3 százalékkal, 11 ezer 478-ra esett. Az első negyedévben 32 ezer 670 új autó talált gazdára, ami 4,9 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Piaci részesedés szerint a legnagyobb európai gyártó (29,0 százalékos aránnyal) a német Volkswagen-csoport márciusban több mint 164 ezer személyautót helyezett forgalomba, ami 46,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Január-márciusban 19,1 százalékkal 660 ezerre esett a csoporthoz tartozó márkák értékesítése. Ezen belül az Audi márciusban 46,8 százalékkal kevesebb, 32 ezer 81 új személyautót adott át, míg az első negyedévben 18,8 százalékkal 123 ezer 98-ra csökkent az értékesített autóinak száma. Piaci részesedés szerint sorrendben az autógyártók közül a Volkswagent követő PSA-csoport (Peugeot, Citroen, Opel/Vauxhall, DS) 68,1 százalékkal, a francia Renault 64,7 százalékkal, a Hyundai-csoport 42,5 százalékkal, a BMW-csoport 40,7 százalékkal, a Fiat-Chrysler 76,6 százalékkal, a Toyota 41,2 százalékkal, a Daimler 39,4 százalékkal, a Ford 65,1 százalékkal, a Nissan 60,3 százalékkal, a Volvo 33,2 százalékkal, a Mazda 67,8 százalékkal, a Mitsubishi 52,1 százalékkal, a Jaguar Land Rover csoport 61,3 százalékkal, a Honda pedig 67,5 százalékkal kevesebb új személyautót engedett ki az utakra márciusban.
Címkék: 

Fél tucat F1-es indul a Virtuális Nagydíj hétvégi kínai versenyén

2020.04.17.
Pár hete új virtuális versenysorozatot indított a Forma–1, hogy egyfajta alternatívát kínáljon szurkolóinak a kikapcsolódásra az elmaradó versenyeinek hétvégéjén. Miközben az első, „bahreini” versenyt még kapkodva hozták össze, a két héttel ezelőtti „vietnámi” fordulót már jóval szervezettebb körülmények között bonyolították le a szervezők, nagyobb nevek részvételével. A valójában az ausztrál pályán megrendezett futamot az akkor bemutatkozók egyike, Charles Leclerc nyerte meg nagy fölénnyel. Neki és társainak, George Russellnek, Alexander Albonnak, Antonio Giovinazzinak, valamint már az első körben is rajtoló Lando Norrisnak és Nicholas Latifinak olyannyira megtetszett aztán az F1 2019 játék, hogy  azóta is órákat töltenek a szimulátor előtt, mi több, egy saját minibajnokságot is összehoztak, erős mezőnnyel, egy jótékonysági gyűjtéshez társítva. Ennek utolsó fordulóját pénteken futják le. Ezen a hétvégén a Kínai Nagydíjat rendeznék meg normál körülmények között, így a virtuális F1-es sorozat mezőnye most a sanghaji pályán fog összecsapni. A szervezők már jelezték, ezúttal is hat aktív F1-es áll rajthoz, ugyanazok, akik két hete is: Leclerc, Albon, Norris, Giovinazzi, Russell és Albon. Rajtuk kívül először kapcsolódik be a küzdelembe a Real Madrid belga futballkapusa, Thibaut Courtois, aki a múlt hétvégén Leclerc-ék – szintén a Codemasters játékával rendezett – minibajnokságán már ünnepelhetett dobogós helyezést, és korábban már a Veloce Esports által szervezett bajnokságban is indult. Ő ezúttal a Red Bull színeit fogja képviselni, Albon csapattáraként. „Igazán örülök, hogy vasárnap Alex Albon mellett az Aston Martin Red Bull Racinggel vehetek részt a Virtuális Nagydíjon, és tagja lehetek a Red Bull esport-családjának. Adtak pár tippet, segítettek a felkészülésben az utóbbi hetekben, és már nagyon várom a versenyt. Szeretem a játékot, Alexszel már küzdöttem párszor, és F1-es versenyzők ellen is mindig elképesztő versenyezni. A gyakorlásokon az utóbbi hetekben mindig a mezőny közepén voltam, szóval reménykedem a pontszerzésben” – mondta a belgák válogatottja. A Red Bull és a Williams mellett még a Ferrari felállása vált teljessé: az olaszok akadémiájuk egyik tagját, Callum Ilottot versenyeztetik Leclerc mellett. A további résztvevők névsorát az F1 később teszi közzé, ám az eddigiek alapján korábbi F1-es versenyzőkre, más kategóriák képviselőire, de az autóversenyzés világán kívülről érkezők szereplésére is számíthatunk. Julian Tan, az F1 digitális ágazatáért felelős igazgatója nagy sikernek tartja az e-sportos sorozatukat. „Az e-sportok szempontjából a legutóbbi Virtuális Nagydíj az egyik legsikeresebb esemény volt, amit valaha megrendeztünk, ezért nagyszerű hír, hogy tovább építgethetünk valamit, ami a már eleve népszerűnek bizonyult. Fontos számunkra, hogy biztosítsunk valamit a szurkolóknak, amit előre várhatnak ezekben a bizonytalan időkben. Ezért is lenyűgöző látni, hogy ennyi versenyző visszatér most is. Reméljük, izgalmas és szórakoztató küzdelmet fogunk látni” – fogalmazott. A Virtuális Nagydíj kínai megméretésére vasárnap este az eddig megszokottnál egy órával korábban, magyar idő szerint 20 órakor kerül sor, előbb a szokásos villámidőmérők jönnek, aztán a 28 körös verseny. A szimulátoros futamot az M4 Sport ezúttal is közvetíti.

Megkezdi hároméves misszióját az Európai Űrügynökség exobolygó-kutató űrtávcsöve

2020.04.17.
A CHEOPS (Characterising ExOPlanets Satellite) űrteleszkópot decemberben indította útnak egy Szojuz-Fregat hordozórakétán az Arianespace európai űrkutatási vállalat a Francia Guyanában lévő kourou-i űrközpontból. A kutatószonda az Európai Űrügynökség és Svájc közös missziójának keretében az eddig felfedezett több mint négyezer exobolygó közül 100-ra fog koncentrálni, részben annak kiderítése érdekében, hogy van-e közöttük a földi értelemben vett élet fenntartására képes planéta. A döntően a Hydra csillagkép egyik csillagára, valamint a Szextáns csillagkép egy bolygórendszerére fókuszáló tesztidőszak zökkenőmentesen zajlott, annak ellenére, hogy a küldetésért felelős szakembereknek otthonról kellett dolgozniuk a koronavírus-járvány miatt - írja a Swissinfo.ch. A minden korábbinál pontosabb mérésekre lehetőséget adó űrteleszkóp már februárban a várakozásokat meghaladó minőségben továbbított képeket a Földre. A missziót vezető Berni Egyetem csütörtöki közleménye szerint az ESA átadta a misszió irányítását az egyetem által szervezett CHEOPS Konzorciumnak, amely 11 európai ország 30 intézményének kutatóit és mérnökeit egyesíti.   Az űrtávcső megépítésében magyar szakemberek is közreműködtek, és a projekt tudományos részéből is kiveszik a részüket a magyar csillagászok.

Mintegy 650 millió forintból fejlesztik a kerékpáros turizmust a Sopron-Fertő térségben

2020.04.17.
A fejlesztés keretében megújítják a Sopron és Fertőrákos közötti kerékpárutat, a fertőrákosi Patak sor és a fertőújlaki Fő utca útburkolatát, kiépítik a kerékpáros infrastruktúrát. Tizenöt kerékpáros pihenőhelyet alakítanak ki, ahová padokat, asztalokat, térképes információs táblákat, helyenként ivókutakat helyeznek el. Három helyszínen szenzoros forgalomszámláló-eszközöket állítanak fel, emellett a fejlesztésekhez szükséges eszközparkot is modernizálják: új kerékpárokat, informatikai és hangtechnikai berendezéseket, szervizcsomagokat, valamint rendezvény lebonyolításához szükséges eszközöket szereznek be. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség bevezeti az Európai Kerékpáros Szövetség által is ajánlott BikeFriendly nemzetközi kerékpáros turisztikai minősítési rendszert, amely egyben a program nemzetközi minőségbiztosítása is. Mobilapplikációt és kerékpáros turisztikai portált fejlesztenek, a megújult útvonalak és szolgáltatások népszerűsítésére turisztikai szemléletformáló rendezvényeket és programokat szerveznek, emellett marketing kommunikációs eszközökkel is a térség kerékpáros turisztikai életének felpezsdítésén dolgoznak a szakemberek. A beruházás Fertőbozt, Hidegséget, Fertőhomokot, Hegykőt, Fertődöt, Sarródot, Sopront, Sopronhorpácsot, Zsirát, Röjtökmuzsajt és Büköt érinti. A fejlesztés a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program támogatásával valósul meg ez év végéig.

Autó és traktor ütközött: egy ember meghalt

2020.04.17.
Szikora Viktória elmondta: az ütközés után a személygépkocsi a tetejére borult. Az autóban négyen utaztak, egyikük beszorult a járműbe, és bár a berceli tűzoltók feszítővágóval kimentették, a helyszínen életét vesztette. Hárman könnyebben sérültek meg.

A következő generációs Sorento hajtáslánca

2020.04.16.
Az új hajtáslánc egy 1,6 literes T-GDi motort, egy 44,2 kW-os e-motort és egy 1,49 kW/h lítium-ion polimer akkumulátort tartalmaz. A rendszer együttes teljesítménye 230 lóerő és 350 Nm nyomaték.     Az új platform intelligens kialakítása azt jelenti, hogy az akkumulátor az utaskabin alatt helyezhető el anélkül, hogy befolyásolná a kabin vagy a csomagtér méretét vagy elrendezését. A Kia a Sorento-t egy új, négyhengeres, 2,2 literes Smartstream dízelmotorral is bemutatja, amely teljesítménye 202 lóerő és 440 Nm nyomaték. Ezt kombinálják egy új, 8 fokozatú duplakuplungos sebességváltóval. Pintér Dominika  

Microline 2.0, a városi közlekedés jövője

2020.04.16.
Az első modell újratervezésének célja az akkumulátor biztonsági előírások fejlesztése volt, ami miatt a jármű teljes szerkezetét meg kellett változtatni. A Microline 2.0 stabilabb lett a hátsó tengelytáv növelésének köszönhetően. De nem csak külső ráncfelvarrásra került sor, hanem a belső tér is teljesen megújult. Az erős e-motor sokkal hatékonyabbá tette a Microline 2.0-t. Az A-oszlop vékonyabb lett, amely jobb látási viszonyokat eredményez, a belső tér újratervezése miatt pedig kényelmesebb tér várja az utasokat. Párja, a Microletta egy háromkerekű elektromos motorkerékpár, melyet 80 km/h-s sebességig egy normál jogosítvánnyal bárki vezethet. Az első dupla kerekek nagyobb biztonságot adnak a kanyarokban és rövidebb féktávot biztosítanak. A piros lámpánál megállva a motor leáll, így elkerülhető a borulás és a sofőr lábát is szárazon, cipőjét pedig tisztán tartja. Sajnos arról nem adott ki információt a cég, hogy a gyártást mikor szeretné megkezdeni, mert jelenleg a Microlino 2.0-ra koncentrálnak. (miferfiak.hu)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója