Csillagosok

2015.08.10.
A modern technológiákat kínáló S-MAX és Galaxy utasterében most először jelent meg az utasok fokozott oldalsó védelmét szolgáló második üléssori oldallégzsák, valamint az első és a második üléssorokban is működő biztonsági öv előfeszítő, amit överő-határoló egészít ki. Mindkét járműben ultra-erős, hidroformázott acélból készül az A-oszlop, a B-oszlop és a tetősín, így az autók még hatásosabb védelmet nyújtanak az oldalirányú ütközések során. Emellett mind az S-MAX, mind pedig a Galaxy vásárlói megrendelhetik a Gyalogosészlelővel kiegészített ütközésre figyelmeztető rendszert, ami mérsékli a más járművekkel vagy gyalogosokkal történő, bizonyos típusú frontális ütközések hatásait, vagy segít egyes ütközések elkerülésében. “Az Euro NCAP egyre többet vár el az ötcsillagos értékeléshez, ám a Ford járművei folyamatosan teljesítik a szervezet mind szigorúbb törésbiztonsági előírásait,” nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „A vadonatúj S-MAX és Galaxy modellek olyan kifinomult biztonsági berendezéseket kínálnak, mint az új Ütközésre Figyelmeztető rendszerünk, hogy az autó vezetője, utasai és természetesen a gyalogosok számára is kiemelkedő védelmet biztosítsanak.” Az S‑MAX és a Galaxy felszereltségében immár a második üléssor oldallégzsákja is megjelenik, kiegészítve a vezető és az első utas légzsák-rendszerét. Az autóban ülők biztonságáról vezetőoldali térdlégzsák, valamint az első, a második és a harmadik üléssorban utazókat is védő függönylégzsákok gondoskodnak. A három üléssoros modellváltozatokban minden üléssorban jelzés figyelmeztet a be nem kötött biztonsági övekre, így a szülők könnyen megbizonyosodhatnak arról, hogy gyermekeik biztonságban utaznak. A hidroformázott acél felhasználásával 3 százalékkal nőtt a karosszériaszerkezet szilárdsága. Az S-MAX és a Galaxy számos technológiát kínál, amelyek segítségével a vezető könnyebben elkerülheti a baleseteket: - Oszott első kamera - Holttér figyelő rendszer - Sávtartó Asszisztens - Vészhelyzeti segélyhívóval kiegészített SYNC 2 hangvezérlésűtechnológia      

Fekete hétvége a Hungaroringen

2015.08.10.
A hétvégi Alpok Adria futamon sajnálatos módon a szlovén Berto Camlek halálos versenybalesetet szenvedett. A 45 éves superbike kategóriában induló versenyző a második futamon bukott végzeteset. Az események sora az első kanyarban kezdődött, ahol a 77-es rajtszámú Camlek kicsúszott, majd ezt követően  Andreas Gangl ütközött a szlovén versenyző motorjának. A versenyző életéért – aki súlyos fejsérüléseket szenvedett – a pillanatok alatt helyszínre érkező mentőcsapat illetve a mentőhelikopter orvos teamje több mint egy órát küzdött, de sajnos már nem tudták megmenteni. Berto Camlek 1970. április 30-án született. Versenyzői pályafutását a nyolcvanas években kezdte, és igen komoly sikereket ért el az Alpok-Adria bajnokságban. 2001 és 2006 között összesen nyolcszor állt rajthoz a Superbike-világbajnokságban is, ahol pontszerző helyen is végzett.

Rallye-állomás lesz a Harsányi Pincészet

2015.08.10.
A Harsányi szőlőbirtok a Tokaji Történelmi Borvidék területén helyezkedik el. A Megyer-hegy lábánál, a Ciróka és a Kútpadka Dűlőben, valamint a Király-hegy Dűlőben találhatóak ültetvényeik, melyek kedvező adottságai elősegítik az általuk képviselt minőség elérését. A szőlő és a bor iránt kialakult szenvedély és elköteleződés, a természet tisztelete és szeretete, valamint a gasztronómiával szemben töretlenül fennálló vonzalmuk ihlette a borászat megszületését és ugyanezen tényezők jellemzik működésüket a mindennapokban is. Hisznek a magyar borokban, azok világszínvonalú minőségében és értékében, ezért célkitűzésüknek tekintik ezt a hitet a lehető legtöbb csatornán, minél több embert bevonva terjeszteni. Finom tokaji borok és  izgalmas vetélkedők várják majd a versenyzőket a Harsányi Pincészetnél Szőlészet Ugyan a kézműves jelző mára kezd elcsépeltté válni, mégis igyekeznek a szó eredeti jelentésének megfelelően gondozni ültetvényeiket. Ez nem pusztán organikus művelést jelent, hanem a szőlőre való gondos odafigyelést, mindig szem előtt tartva, hogy a bor minősége nagyrészt a szőlőben dől el. Az alacsonykordonos művelés során a tőkéket rövid csapra metszik, és 10-12 rügyet hagynak rajtuk. Az éves zöldmunkák során folyamatosan tovább ritkítják a fürtöket, mígnem a szüret időpontjában a tőketerhelés 6-7 fürt csupán. Tokaj-Hegyalja két legismertebb és egyben legnépszerűbb szőlőfajtájával, a Furminttal és a Sárga muskotállyal dolgoznak, jelenleg körülbelül 6 hektárnyi termőterületen. A dűlőn belül az egyes parcellák különböző zamatú, illatú, beltartalmú és savasságú borokat eredményeztek. Birtokborukon, a Ciróka Furminton kívül a 6-os, 7-es, 8-as Furmintokkal is érdemes megismerkedni. Törkölypálinkák is kiváló, 2013-ban a II. gyulai Világkupán aranyérmet nyert el. 2013-ban pedig elkészítették első birspálinkájukat, amit a nagy sikerre való tekintettel 2014-ben megismételtek. A zöldszüretből Verjus-t készítenek, mely a gasztronómiában közkedvelt. A Verjus salátákhoz, limonádékhoz, öntetekhez kiváló, a középkorban, a citrom megjelenése előtt, ezt használták savanyító szernek. A Rallye első sajtótájékoztatóján már az újságírók is megkóstolhatták a Harsányi borokat Borászat A természetességre való törekvés a legfőbb irányelvük, melyet a hagyományok és korszerűség ötvözésével egészítenek ki. A feldolgozó kialakításakor figyelembe vették a legmodernebb irányelveket és technológiákat. Rozsdamentes acéltartályokkal biztosítják a folyamatok megfelelő kontrollját, de a Tokaji régióra jellemző oxidatív módon az érlelés 5 hl-es erdőbényei hordókban történik. A borokat a fajták jellegzetességeinek és egyedi tulajdonságaiknak megfelelően gondozzák. Különlegesen illatos sárga muskotályuk, mely a hölgyek kedvence, reduktív technológiával készül. Aszú boraik három év Gönczi hordós érlelés után kerülnek palackba. Az éves bormennyiséget, mely jelenleg körülbelül 50-60 hl, a dűlőben található présházban dolgozzák fel és erjesztik, majd sárospataki pincénkben érlelik. Ezután kerülnek a félkész borok az érlelő pincébe, mely Sárospatak belvárosában, a Cuvée Rendezvényház alatt található. A XVII-ik században épült épület pincéjét mindig is bortárolásra használták. Összeköttetésben lehetett a Sárospatakot behálózó kazamatákkal, erről tanúskodnak a különböző befalazott nyílások, melyekre a felújítás során bukkantak. Boraik Erdőbényén készült jó minőségű fahordókban érlelődnek, fajtánként eltérő ideig, de itt tárolják palackos boraikat is. Aszú boraik Gönczi hordóban három évig várják a palackozást. Lehet, hogy ez lesz a verseny kedvence? A Magyar Borok Útja Rallye-val kapcsolatos hírekkel és érdekességekkel kapcsolatban naprakész lehet, aki figyelemmel kíséri a rendezvényt az Autószektor külön a versenynek szentelt kiemelt rovatában, illetve a rendezvény Facebook oldalán.  

Hétvégi baleseti mérleg: tarolt a kánikula az utakon

2015.08.10.
Helyszínelők dolgoznak 2015. augusztus 9-én az 51-es főút majosházai szakaszán, ahol személyautó és motorkerékpár ütközött. A két jármű olyan erővel csapódott egymásnak, hogy az autó árokba borult, a motor pedig kigyulladt. A motort vezető nő és kislánya a helyszínen életét vesztette. MTI Fotó: Lakatos Péter A szolgálatot ellátó állomány összesen 1976 személyt fogott el, ebből 77 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 407 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 740 személyt állítottak elő, köztük 337 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és további 55 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 438 esetben foganatosítottak. Tiltott határátlépés miatt 4562 főt fogtak el a rendőrök, 11 fővel szemben embercsempészés és további 7 fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.  

Audi dominancia az „Auto connect Trophy” szavazáson

2015.08.10.
Az Audi messze a legeredményesebb márka az „Auto connect Trophy 2015” szavazáson, amelyet az Auto Zeitung a connect magazinnal karöltve hirdetett meg. A hálózatba kapcsolhatóság szempontjából legjobb megoldásokat felvonultató modellre vonatkozó kérdésnél az új Audi Q7 a szavazatok 40,6 százalékát szerezte meg, míg a második helyezett 14,9 százalékot ért el. Kívánságra a nagyméretű Audi SUV-modell, csakúgy, mint az A4 legújabb generációja korszerű műszaki megoldások sorával szerelhető fel, melyek közül néhány az Auto Zeitung szavazásán is bizonyított, elnyerve az olvasók voksának többségét. Audi virtual cockpit - először a Győrben készülő TT-ben debütált. Az Audi „MMI touch” funkciója a „Multimédiás készülékek és kijelzők” kategóriájában a szavazatok 38,8 százalékát gyűjtötte be. A „Beszédvezérlés” témájában 38,1 százalékos aránnyal végzett az első helyen az Audi beszédhanggal vezérelhető rendszere, amely a rendes hétköznapi szóhasználatú parancsokat is megérti. A térhatást keltő hangokkal kényeztető Bang & Olufsen Advanced Sound System a szavazatok 48,8 százalékát zsebelte be a „Hangrendszerek” kategóriában, megszerezve ezzel a voksolás legmagasabb szavazati arányát. Az új Q7 és az A4 modellekhez szintén rendelhető a közlekedési torlódás asszisztenssel ellátott adaptív sebességszabályozó (ACC), amely az araszoló forgalomban a gázadás és a fékezés mellett a kormányzást is átveszi a vezetőtől. Az olvasók 46,1 százaléka ezt a segédrendszert ítélte meg a leghasznosabb támogatásnak lassú haladás és forgalmi dugók esetében. A „Vezetői segédrendszerek/Biztonság” kategóriában első hellyel díjazott bekanyarodási asszisztens a szavazatok 25,2 százalékát zsebelte be. A „Navigációs rendszerek” témakörben versenyző Audi virtual cockpit, egy teljes egészében digitális műszeregység, amely a Q7 mellett az Audi TT, az Audi R8 és az Audi A4 legújabb generációjában is elérhető, szintén a dobogó legfelső fokán végzett. Három további siker teszi teljessé az Audi győzelmi listáját az „Auto connect Trophy 2015” szavazáson. Az Audi WLAN-Hotspot, amely az MMI Navigation plus részeként minden modellcsaládhoz elérhető, a „Járműveken belüli Hotspot” kategóriában típusának legjobbja lett. A vezeték nélküli adat- és energiaátviteli rendszerként működő Audi phone box a „Telefonos integráció és összekapcsolhatóság” kategóriában diadalmaskodott. A mobil eszközöknek készült Audi Konfigurator App pedig a „Gyártói applikációk” kategóriában szerezte meg az első helyet a szavazatok 31,6 százalékával.  

Motorizált macskamentők

2015.08.10.
Norbi barátja, a szintén Európa bajnok motorversenyző, Győrfi Alen, hétvégi Alpok Adria futamának edzései között, Norbi társaságában ragasztotta fel versenymotorjára a Macskaárvaház Alapítvány nevű állatvédő civilszervezet matricáját. - Nagyon örülök, hogy Alen személyében újabb Európa bajnokot köszönthetek a körünkben, aki szívesen és önzetlenül szeretne tenni az árva macskákért - mondja Kiss Norbi, aki az állatvédő civil szervezet kuratóriumi tagja és aktivistája. Norbi büszkén sorolja: - Gerencsér Csaba jet ski Európa bajnok és Bessenyei Zoltán rally Európa bajnok is magáévá tette az alapítvány célkitűzéseit és a maguk eszközeivel segítik munkánkat. Majd hozzáteszi: nemrégiben magyar és angol nyelven is közzétett egy felhívást, amelyben felsorolja, hogy - pénzadományon kívül vagy ahelyett - mi mindennel segíthet az, aki szívén viseli az árva, kidobott és megkínzott állatok sorsát. - Bízom benne, hogy Európa bajnok barátaimon kívül nagyon sok, Európa bajnoki cím nélkül is jóérzésű, önzetlen ember segít majd - mondja Kiss Norbi, akinek felhívása itt olvasható teljes terjedelemben, magyarul és angolul: macskaarvahaz.hu

Egyik kutya, másik eb – BMW 218i Active Tourer vs. Mercedes-Benz B200 Style

2015.08.09.
Kép és szöveg: Horváth Miklós A bal sarokban a háromhengeres, másfél literes aggregátjáról és a fronthajtásáról elhíresült bajor újdonság áll. Felszereltségében kicsit alatta van a kecskeméti ellenfelének, de 136 lóerős alap motorja és 6 fokozatú manuális váltója abszolút kielégítő kombinációnak tűnik ahhoz, hogy vetélytársával szemben a lényegi különbségeket végig zongorázzuk. A jobb sarokban a Mercedes B-osztálya, melynek 1,6 literes négyhengerese és a hozzá kapcsolt 7G DCT váltó már nem újdonság, mint ahogy az sem, hogy a 156 lóerős és 250 Nm-es teljesítményt itt is az első kerékre küldték. Nagy tengelytáv, rövid túlnyúlások - ez a titka a B-szegmens egyterűinek. A BMW rövidebb, szélesebb, kisebb a csomagtartója, valamint gyengébb a szériafelszereltsége és drágább is a B-klassénál - Képre kattintva a BMW képgaléria nyílik Valljuk be őszintén, hogy a B-szegmens kisautóival, és azon belül is a prémium kategóriás kínálattal nem törődtünk sokat egészen addig, amíg a B-Klasse a mi kis hazánk autóipari termékévé nem avanzsált. Nem szégyen bevallani, hogy a kecskeméti gyártás megkezdése után sokkal fontosabb lett számunkra ez a kategória, mint azt megelőzően, hiszen bármennyire is kicsi ez a kompakt MPV, megfizetni továbbra sem tudjuk, de legalább jó hatással van a bruttó hazai termékünkre. De hát ez a modell már tíz éve a piacon van és már a harmadik generációját tapossa, mégsem volt olyan sokszor említve kormányzati, média és szakmai fórumokon 2012 előtt, mint az elmúlt három évben – érvelnék azokkal szemben, akik eddig nem is tudtak róla, merthogy akadnak ilyenek is a környezetemben. Sőt, aki ismerte az előző generációt, azt még arról is nehéz lenne meggyőzni, hogy ez most végre jól össze van rakva, ugyanis eleinte volt néhány gyerekbetegsége a génkezelésen átesett A-osztálynak. A Merci viszont lágyabb hangolású - Képre kattintva a Mercedes B200-as galéria nyílik A bajorok Active Tourerjéről is elmondható, hogy nem azért foglalkoztunk vele olyan sokat az utóbbi másfél évben, mert olyan szép és nagy trúváj van benne, hanem azért, mert a gyár az eddig kőbe vésett hagyományaival szakítva elsőkerék-hajtással és három hengeres motorral dobta piacra a 2-es széria családi kompaktját. Ettől még azok is felhördültek, akik a saját, több éve használt autójuk hajtott kerekét sem tudnák megmutatni. Szóval, a fentiekkel csupán a kategória állóvizére szerettem volna rávilágítani, merthogy valóban méltatlanul kevés említést kaptak (és kapnak jelenleg is) az ésszerűséget és a praktikumot kiválóan ötvöző nem prémium kategóriás kompakt egyterűek az autós világban. Gondoljunk csak a Volkswagen Golf Sportsvanre, a Ford C-Maxra, a Kia Carensre vagy a franciák formabontó és fantáziadús modelljeire (pl. Peugeot 3008, Citroen C4 Picasso). Ha az említett modelleknél történik egy külső-belső megújulás, akkor egy-két rövid hírrel letudjuk az innovációkat és smafu? Sajnos ez a helyzet, ebben a témában a BMW és a Mercedes nagyon jól bánik a rendelkezésükre álló eszközökkel, és ennek folyománya, hogy az olvasóink többsége szinte már mindent tud a 2-es Active Tourerről, no meg a B-osztály átfogó gyártási technológiája sem ismeretlen számukra. Itt látszik, hogy egy kaptafára készültek Ha jobban szemügyre vesszük az autók ún. két dobozos dizájn-elvét, úgy tűnhet, mintha egy kaptafára készültek volna. A külső méreteket és a tengelytávot szemrevételezéssel vizslatva szinte egyáltalán nem lehet megállapítani melyik autó kisebb, nagyobb, szélesebb vagy hosszabb, pedig van eltérés dögivel. Ráadásul még az A és a C-oszlop dőlési szöge is teljesen megegyezik, úgyhogy a helykínálatot leginkább a beltérben alkalmazott formai trükkök határozzák meg, például a műszerfal benyúlásának mélysége, vagy az első ülések támlájának vastagsága. Egyébként pedig a BMW teljes hossza és tengelytávja is rövidebb, szélessége és magassága 2-3 cm-rel nagyobb, a csomagtere pedig 20 literrel kurtább. Az elöl ülők helykínálata nagyjából egyforma, a második sorban és a csomagtartóban viszont a bajorok sínen csúsztatható üléssorral kompenzáltak. Az ülések keménysége nem, de a formázottságuk annál inkább hagyott némi kívánnivalót bennünk mindkét autó esetében. Az ülőlapok hosszát és a támlák oldaltartását is keveseltük, habár egyiknél sem elvárás a sportosság. Az A-oszlop dőlésszöge ugyanaz, mégis más mértékben csinálnak holtteret a vezetőnek Mivel a magasabb üléspozíció és a könnyű ki-beszállás műfaji sajátosság, ebben szintúgy nem tapasztaltunk eltérést a tesztalanyaink között, a volánnál helyet foglalva viszont már jelentősebb eltérésekről adhatunk számot. Először is a beltéri anyagok színe, harmóniája és textúrája tekintetében a kecskeméti versenyzőt emelném ki, mivel az a világos tónusú anyagokkal kevésbé árasztott magából olyan komorságot, mint a kék-fehér propelleres. Utóbbinál a kezelőszervek egyszerű (fekete) műanyag, art deco stílust mellőző borítása is csak egy jól bevált megoldás volt a BMW részéről, a Merci sokkal finomabb, cizelláltabb részletekkel kényeztetett látvány és tapintás tekintetében. Keskeny és oldaltartás nélküli az ülés, valamint komor, egyhangú a színvilág - ettől függetlenül vannak kedvelt részletek a BMW-ben És ha már a volán mögött vagyunk, mindenképp említést érdemel a sofőr munkaterének kifogástalan ergonómiai kialakítása. A műszerfalra tekintve azonban már több eltérés is kiütközik, melyek egy része a felszereltségi különbözőségben gyökerezik, egyébként pedig a két autógyár eltérő szemléletét hívattak visszatükrözni. A B-osztály műszeregysége sokkal több infót láttat velünk, mint a BMW-é, valamint a középen trónoló infotainment is modernebb, szebb grafikájú, mint a bajoroké. Hozzá kell tennem, hogy a csillagosok szériában is a 7 hüvelykes kijelzőt adják, miközben a propelleresek ehhez képest csak egy frissítésre érett egér mozit kínálnak, viszont egy sokkal könnyebben kezelhető és jobban kézre álló kezelőszervvel látták el azt. A fentieket összegezve elmondható, hogy a BMW külső megjelenése újszerűbbnek, frissebbnek hat, belül azonban sokkal elegánsabb és trendibb a Merci felhozatala. A Mercedes színvilága is konzervatív, de a világos színnel és a sok fémdekorral egy kicsit hangulatosabb A hátsó traktus kialakításának tesztjében is megvolt az adok-kapok. Mindkét autó esetében szembetűnő a hasonlóság a B-oszlop mögött, ugyanis a széleken helyet foglaló, átlagos testalkatú emberekre szabott ülések mellett a fejtérkínálat is megegyező volt, azonban a kényelem és praktikum versenyt itt a BMW nyerte a már említett csúsztatható üléssornak és a támla állítható dőlésszögének köszönhetően. A csomagtérbeli ütközetet pedig a számok alapján a Mercedes nyerte, hiszen az alacsony rakodási magasság, a csomagok rögzíthetősége és a rekeszes térfelosztás mindkét autónál adott volt, azonban 20 literrel több kacat elnyelésére kapacitálták a hazánkban készülő modellt, ergo ott a pont. Támladöntögetéssel mindkét poggyásztér 1,5 köbméter fölé bővíthető, teljesen sík padló kialakítás azonban csak az Active Tourernél jöhet szóba. A Merci csomagtere 488/1547 literes A nagy eltérést természetesen a menettapasztalatok szülték, ugyanis a BMW nem tagadhatja le sportos génjeit, akkor sem, ha a tőle megszokott hagyományoktól eltérő stílusban nyomul. Egyik autóból átülve a másikba olyan érzéseket tapasztaltunk, mintha egy német és egy francia autót hasonlítottunk volna össze. A BMW közvetlen kormányzásának és feszes futóművének kontrasztjában a B-osztály egy puha, kecses járgány benyomását keltette. Ez csak azért volt meglepő, mert tesztalanyaink gépészeti szempontból hasonló alapokra épültek. Az elöl McPherson, hátul multilink felfüggesztésen nyugvó, normál futóművek igencsak eltérő karakterisztikát mutattak, ugyanolyan felhasználási körülmények között. A BMW hátsó üléssora pedig igény szerint variálható A bajor, belépő szintű motor-váltó kombó meglehetősen jól állta a sarat a csillagos márka erősebb és drágább hajtásláncával szemben. A Minikből is ismert 1,5 literes, háromhengeres egység az erőteljes zajszigetelésnek és kiegyensúlyozásnak köszönhetően egyáltalán nem éreztette, hogy nem egy sornégyessel van dolgunk, sőt! Négyezer feletti fordulaton kimondottan karakteres, négyhengeresekre jellemző orgánummal tette élvezetessé az autózást. Egyes-kettes fokozatban, alacsony fordulaton (1500 1/min. alatt) mintha kicsit nyomatékszegény lett volna az egység, emelkedőkön, nagyobb terhelések alkalmával határozottan megkívánta a visszakapacsolást.  Ebből kifolyólag elég eklektikus lett végeredményben a fogyasztás: nagyon kíméletes, egyenletes terhelés mellett 4,3 literes értéket jelzett a fedélzeti, egyébként pedig 7,5-8 literes átlagot jelzett a műszerfali kijelző. Az 500 kilométeres teszt végén mindezek ellenére 8,7 literes vegyes átlagot számoltunk. Lámpánál induláskor viszonylag gyakran sikerült hátramenetet kapcsolni, ezáltal nem lettem híve az említett kézi váltónak, noha ha nem kell fizetni érte, értelemszerűen ezt választanám. Kissé stílusidegen az a kitámasztó a csillagos embléma felett. A B200 súly/lóerő aránya: 8,65 kg/LE, a BMW-é 9,74 kg/LE. A 7G-Tronic duplakuplungosa és az egyhatos, turbós Merci erőforrás ezzel szemben a legjobb választás, amit a B-ligában manapság ajánlani lehet. Kényelmes, kellő időben vált feljebb normál körülmények között, sportosabb stílusban közlekedve azonban kissé lassan viselkedik. Az egyhatos motor körül nincs annyi zajszigetelés, mint a bajor vetélytárs körül, mégis hangtalan, kulturált a járása, talán nem is illik összehasonlítani a kettőt. Érdemes azért megemlíteni, hogy autópálya tempónál jelentős szélzajt generáltak a visszapillantó tükrök, ezért a zajkomfortbéli összevetés sem releváns jelen esetben. A verdikt legyen csak annyi, hogy a Mercedes B200 ezzel a motor-váltó kombinációval egy prémiumautóhoz közelebb álló konfigurációnak számít. Mercedes-Benz B200 - A tényleges átlag 8,6 liter volt Egyébként pedig az induló 7 millió 223 ezer forintos, belépő árú kecskeméti családi egyterű magasabb alapfelszereltsége teszi csak megfontolás kérdésévé a választást. Ha valaki nem érzelmi alapokon hoz döntést, ebben az árban már 7 légzsákot (köztük vezetőoldali térdlégzsák), légkondit, éberségfigyelőt, városi koccanás gátlót, start/stop rendszert, automatikus fényszóró kapcsolást és multikormányt kínál a Mercedes. Ezzel szemben a BMW 6 légzsákot, klímát, közvetlen kormányzást és feszesebb futóművet kínál 7 millió 514 ezer forintért. Ezért nehéz észérvek alapján dönteni, hiszen az egyik félig-meddig a miénk, a másik meg egy jó autó, hiszen a BMW újításai csak idő kérdése és nagyon népszerűek lesznek. Ez pedig a BMW mesterkélt átlaga, ami nem rossz a kis Wartburg motortól, de ugyan már, ki az aki ez alapján vesz meg egy 10 milliós autót!

Tatán már az iskolakezdésre készülnek: a gyermekek biztonsága a cél

2015.08.09.
Időben megkezdi a felkészülést a Tatai Rendőrkapitányság az iskolakezdésre. A rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Alosztályának vezetője Tata Város Önkormányzata, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal munkatársaival 2015. augusztus 6-án tartott helyszínbejárást Tata több oktatási intézménye környékén. A szakemberek felmérték a tanintézmények környezetének forgalmi rendjét, az általános és középiskolák megközelíthetőségét, valamint a közelükben lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket. Az ellenőrzés célja az oktatási intézmények környezetének biztonságosabbá tétele, ezáltal a közúti közlekedési balesetek megelőzése.                A rendőrök megyeszerte készülnek a becsengetésre. A tanítás kezdetét megelőzően, valamint szeptember első napjaiban a rendőrök a helyi polgárőrökkel közösen segítik majd az óvodások és az iskolások balesetmentes közlekedését.        

Mentettek a fonyódi vízirendőrök

2015.08.09.
A fonyódi vízirendőrök 2015. augusztus 8-án 14 óra 30 perc körüli időben a Balatonlelle előtti vízterületen, a parttól mintegy 2000 méterre egy úszó emberre lettek figyelmesek. A 37 éves külföldi férfi elmondta az egyenruhásoknak, hogy Révfülöpről átúszott Balatonlellére és vissza szeretett volna jutni, azonban már nagyon elfáradt. A kimerült férfit a rendőrök a szolgálati kisgéphajóba emelték, és a révfülöpi kikötőben épségben biztonságba helyezték.

Vajon idén ki viszi majd haza a Rallye vándorserlegét?

2015.08.09.
A piros és arany színekben pompázó porcelán serleget Faragó Miklós világhírű tervező és festőművész álmodta meg felkérésünkre. A Nagydíj nevéhez méltó méretekkel bír: 55 centiméter magas és 3 kg tömegű. A serleget egyedi megrendelésre, kézzel készítették el a Hollóházi porcelángyárban éppen két évtizeddel ezelőtt. A 2014-es Rallye nyertes párosa, középen a vándorserleg   A vándorserlegen forgórészén díszeleg a felirat, melyen „Magyar Borok Útja Rallye vándordíj” szerepel. Az ovális fejrészben Bacchus, a boristen látható, alul és felül szőlő, szőlőlevél és inda ornamentika díszítésbe ágyazva. Az oválon belüli megjelenést áttört, azaz átlátható részek teszik elegánssá, ezzel is hangsúlyozva a porcelán könnyedségét. A serleg 20 évvel ezelőtt mintegy egymillió forintba került, eszmei értéke azonban természetesen felbecsülhetetlen, hiszen „amit az a serleg már látott és átélt”… 2010-ben a csodaszép Freire Szilvia tartotta (háziasszonyként a fotó erejéig) kezében a vándorserleget   Méltán lehet büszke az a csapat, aki idén megnyeri a jubileumi, XX. Magyar Borok Útja Rallyet, és kerek egy esztendőn keresztül magáénak tudhatja a verseny nagydíját, a híres vándorserleget. Érdekesség, hogy a Rallye első néhány évében a második és a harmadik helyezett is kapott a fődíjhoz hasonló vándorserleget, melynek grafikáját szintén Faragó Miklós tervezte, és ezek a porcelánból készült díjak is Hollóházán készültek. A szervezők azonban úgy gondolták, hogy az abszolút győztes csapat nimbuszát növelik azáltal, hogy csak egyetlen, a legjobbnak járó vándorserleget adnak át, ezért a továbbiakban nem adtak ki a második és harmadik legeredményesebb csapatnak kupát. A kupákat a korábbi tulajdonos megvásárolta, és azóta is méltó helyen őrzi a Rallye hírvivőit. A Rallye vándorserlege egy 2009-es gyöngyösi sajtótájékoztatón. Idén is ott talál majd gazdára!   Szurkoljunk együtt a versenyzőknek, és várjuk együtt izgatottan az augusztus 30-án vasárnap Gyöngyösön tartandó befutót és eredményhirdetést, ahol megtudhatjuk, melyik párosé lesz idén a legjobbnak járó vándorserleg. A Magyar Borok Útja Rallye-val kapcsolatos hírekkel és érdekességekkel kapcsolatban naprakész lehet, aki figyelemmel kíséri a rendezvényt az Autószektor külön a versenynek szentelt kiemelt rovatában, illetve a rendezvény Facebook oldalán.    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója