Húsz percre rövidülhet a menetidő Vásárhely és Szeged között

2015.08.12.
A közlekedési beruházással gyors, korszerű és kényelmes összeköttetés jön létre a két megyei jogú város között, megkönnyítve a naponta ingázó több ezer vásárhelyi és szegedi ember életét – mondta a politikus a fejlesztésről tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: az uniós támogatással megvalósuló beruházás segíti az egységesebb és versenyképesebb gazdasági régió kialakulását is. A polgármester hangsúlyozta, a hazai és az uniós közlekedéspolitika egyaránt fontosnak tartja, hogy a korszerű elővárosi közlekedés ne csak Budapest agglomerációjában fejlődjön, hanem a vidék városainak összeköttetése is kiépüljön. A két város nagyállomása között mintegy 100 kilométer/órás sebességgel közlekedő járatok a tervek szerint Hódmezővásárhelyen öt helyen állnak majd meg – közölte a polgármester. A politikus elmondta, jelenleg az engedélyes tervek és a jogi, üzemeltetési háttér előkészítése zajlik. Az újszerű, Magyarországon korábban még nem alkalmazott műszaki megoldások engedélyezési folyamata nehezen látható előre, de a 2020-ig tartó uniós ciklusban elkészül a beruházás. A tervező konzorciumban résztvevő Utiber Kft. osztályvezetője Mercz Gábor közölte, Hódmezővásárhelyen 3,5 kilométer hosszú egyvágányú villamospálya épülne. A megállók akadálymentes peronjai közelében pedig – a helyi közlekedés igényeihez igazodva – kerékpártárolókat alakítanak ki. Hódmezővásárhely-Népkert állomástól a szerelvények a nagy vasúti pályát használják majd, és csupán Algyőn állnak majd meg Szeged-Rókus állomásig, ahol a jelenlegi mellékvágány nyomvonalát felhasználva jutnak a szegedi 1-es villamos vonalára – ismertette a szakember. A nagyvasúti pálya villamosítását a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. készíti elő. Hódmezővásárhely és Szeged között két helyen – Kopáncs állomás és az algyői Tisza-híd, illetve az M43-as autópálya és Szeged-Rókus között – kétvágányúra bővítik a pályát. A járművek a villamos 600 V egyenáramát és a nagyvasút 25 kV váltóáramát használják majd – közölte Mercz Gábor. A szerelvények 20 perces követési idővel járnak majd, ezt a csúcsidőben betétjáratokkal 10 percesre sűrítik – mondta. A Nemzeti Közlekedési Hatóság bevonásával meghatározták a járművek alapparamétereit: az akadálymentes, légkondicionált, 90 fix ülőhelyes szerelvényeken a rövidebb távolságra utazóknak állóhelyek és lehajtható ülések is lesznek – tudatta a szakember.

Ez aztán a versenygép!

2015.08.12.
Premier előtt a BME Formula Racing Team és versenyautója                        A szerző felvételei Ők a műfaj pionírjai: a BME-en alakult az első Formula Student csapat, ők építették itthon az első villamos hajtásút, az első karbon kompozit monoque-ot, és most bemutatták Magyarország első négykerékhajtású villanyautóját, ami már önmagában is szép teljesítmény, különösen egy csikócsapattól. Igazi Formula egységek Rajt, hümmögő professzorokkal Legendás volt a sportág magyarországi rajtja, ami nem városi legenda, mert hiteles a forrás. A Budapesti Műszaki Egyetem járműgépész tanszékének néhány formula mániás hallgatója nyolc éve újságból ismerte meg az akkor már világversennyé nőtt Formula Student sorozatot, mely 1981-ben az Egyesült Államokban indult. A német Auto Technisch Zeitungban megjelent hír és fotó arra ösztönözte a Bári Gergőt és diáktársait, hogy megpróbálják a lehetetlent, a BME-n megépítik a magyar versenykocsit. Ehhez persze kevés az ötlet és szándék, kellettek támogatók is. A professzorok hümmögtek, némelyik csak annyit mormogott, hogy jó, meg érdekes, de nem látnak rá sok esélyt, és persze nem is támogatták az ötletet. Bári Gergely, a csapatalapító, formula mágus és versenymérnök Tanszékvezetői retorzió és segítség Nem hiába kopogtattak viszont Palkovics László tanszékvezetőnél, aki az ötletre gyorsan igent mondott, de voltak feltételei. Részletesen kidolgozott tervet kért, és csak aztán döntött. Sok idejük nem volt a fiataloknak, ezért a látványos vázlatok mögötti vastag dokumentációban elnagyolt számításokat zsúfoltak. A trükk bejött, mert már a tervrajzok alapján megkapták a zöld jelzést, annak ellenére, hogy a műszakilag nagyon is felsőfokú professzor átlátott a szitán, ezért „retorzióként” segített az anyagi alapok megteremtésében is. Palkovics László azóta oktatási államtitkár lett, az első BME Formula Student csapat kapitánya, Bári Gergő a Túraautó Világbajnokságban (WTCC) sikeres Michelisz Norbert és a Zengő Motorsport versenymérnöke, öccse, Dávid irányított már spanyol csapatot is és jelenleg is az autósportban dolgozik. Ahogy a BME FRT korábbi kapitánya, Kling Sándor, aki például a Forma 1-es Red Bull Racingnél mérnök. Mind a négy kerékébe építettek villanymotort Íme a tizedik! A Formula Student KHT elnökeként az egykori csapatalapító Bári Gergely elmondta, hogy 2008 februárjában három ember diskurzusával indult a csapatépítés, és az idei év nagy eredménye, hogy egy teljesen új csapat egy teljesen új autót épített, világszínvonalon. Tizedik autóját mutatta be az FRT legénysége a BME J csarnokában, ahol megint bebizonyították, mindig élenjáró műszaki megoldásokkal és technológiákkal építkeznek. Ez akkor is kihívás, ha összeszokott profik dolgoznak együtt, de különösen nagy feladat egy csikócsapatnak, melyben a tagok többség életében először állt neki teljesen új versenyautó építésének. Ezzel némileg szakítva azzal a hagyománnyal, hogy a Formula Student lényege a rotáció, méghozzás olyan átmenetekkel, amikor az öregebb mérnökhallgatók átadják tudásukat, tapasztalatukat az új tagoknak. Az FRT nyolcéves történetében 350-en voltak aktív csapattagok, ők öt benzinessel és négy villamos hajtásúval versenyeztek. A FREC-005-ös versenygép Csúcsmodellel Gönyűbe Negyven mérnökhallgató munkája a tizedik: a FREC–005-öst kerékagyba épített – egyenként 35 kilowattos és 21 newtonméteres nyomatékú – percenként 20,5 ezres fordulatú villanymotorok hajtják, és a szimulációk szerint a 230 kilogrammos menetkész tömegű versenyautó álló helyzetből három másodperc alatt éri el a százas tempót, ami már Forma–1-es tempó, a konstrukció pedig első a kelet-európai térségben. A 144 cellából álló, 600 voltos lítium-polimen akkumulátor 6,2 kilowattórányi energiát tárol, maximális töltési teljesítménye 91 kW. A rendszer a fékezési energiát is visszanyeri és tárolja. Ahogy a többi hazai Formula Student csapatnak, úgy az FRT-nek is a legtöbb gondot a beszállítók határidőcsúszása okozta. A feladat összetettségét jelzi, hogy a megrendelői táblázat hétszáz tételből áll, a gyártási tábla 250 soros. A viszonylag egyszerű karbon lengőkar öt beszállítótól és gyártótól származik. Boriszov Dániel csapatkapitány a FREC-005-ös premierjén azt is elmondta, hogy az autó megépítése és tesztelése után elindulnak a magyar futamon, a gönyűi kikötőben és 2016-ban már versenygyőzelem a cél. Boriszov Dániel csapatkapitány és Hanula Bálint főmérnök                  MTI Fotó Máthé Zoltán  

A járműszektor segítette az ipar bővülését

2015.08.12.
Glattfelder Béla hangsúlyozta: a KSH szerint a magyar ipar növekedésének hátterében két tényező áll. Egyrészt az ipari vállalatok az eddigieknél nagyobb arányban tudták kihasználni kapacitásaikat, és új gyártási kapacitások is kiépültek. Emellett erős a külpiaci kereslet a gépjárműtermékek iránt, így elsősorban a gépjárműgyártás, és a hozzá kapcsolódó ágazatok, például az elektronika, az abroncsgyártás teljesített kiemelkedően - tette hozzá az államtitkár. A KSH szerdán publikált második becslése szerint 2015 júniusában az ipari termelés volumene 11,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index pedig 6 százalékkal emelkedett, mivel idén júniusban kettővel több munkanap volt, mint 2014 júniusában. Glattfelder Béla elmondta, hogy a júniusi 11 százalékos növekedés meghaladja a kormány várakozásait, így komoly esély van arra, hogy a magyar ipari teljesítmény emelkedése európai rekord lesz, bár még nem áll rendelkezésre minden tagállam júniusi adata. Magyarországon minden régióban nőtt a termelés, ami azt mutatja, hogy fenntartható az ipari növekedés, az ország minden részében fejlődés van, az pedig, hogy a Dél-Alföldön nőtt leginkább a termelés, a Mercedes gyár teljesítményének köszönhető – emelte ki Glattfelder Béla. Kifejtette, a járműgyártás volt a legjobban teljesítő ipari alágazat, teljesítménye több mint 20 százalékkal nőtt, sőt, ha a gépjárműmotorok és motoralkatrészek gyártását nézzük, akkor ott 30 százalék körüli növekedést mértek – mondta Glattfelder Béla. Glattfelder Béla a magyar exporttal kapcsolatban elmondta, hogy bár annak csaknem 80 százaléka irányul az Európai Unió piacaira, Magyarország egyre nagyobb mértékben exportál az EU-n kívüli piacokra. Utóbbi jelenleg különösen előnyös, hiszen a dollár erősödött az euróval szemben, így a dollárpiacokon való értékesítésnek nagyobb a jövedelemtartalma – mondta el az államtitkár. Az NGM szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében az adatok alapján kiemelte: gyors ütemben halad Magyarország újraiparosítása, már közel két éve folyamatos az ipari növekedés. A tárca az erősödő bizalom, a rendelésállományi mutatók és a magas külföldi autókereslet alapján továbbra is bővülésre számít.  
Címkék: 

Több mint negyedével csökkent az orosz autópiaci forgalom

2015.08.12.
Júliusban 131 ezer 087 személygépkocsit és koshaszonjárművet értékesítettek az országban. Ez 27,5 százalékos csökkenés tavaly júliushoz képest. Az első hét hónapban az eladások száma mintegy 913 ezer volt, 35,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az AEB várakozása szerint idén összesen 1,55 millió új személygépkocsit és kis-haszongépjárművet értékesítenek Oroszországban, 36 százalékkal kevesebbet a múlt évinél. Júliusban az orosz piacon a Lada márkából adtak el a legtöbbet, 21 ezret, ami 25 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A második legkeresettebb márka a Kia volt, amelyből 13,3 ezret értékesítettek, 13 százalékkal kevesebbet tavaly júliusinál. A harmadik helyen a Hyundai (-15 százalék), a negyedik helyen a Renault (-35 százalék), az ötödik helyen pedig a Toyota (-28 százalék) állt a legkeresettebb autók júliusi orosz listáján. Több év erős növekedés után az autóeladások már tavaly is jelentősen csökkentek, ahogy az orosz gazdaság gyengülni kezdett az olajárak zuhanásának és a nyugati szankciók bevezetésének következményeként. A rubel árfolyama meredeken esett, ami a fogyasztókat arra kényszerítette, hogy halasszák el a nagy értékű termékek megvásárlását.  

A BMW Frankfurtban tartja az M6 GT3 világpremierjét

2015.08.12.
A BMW M6 GT3 versenyautó menetteljesítmény tekintetében még tovább emeli a tétet, miközben fenntartási költségei jelentősen alacsonyabbak, mint elődjéé. A BMW 2015. szeptember 15-én, a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon mutatja be első ízben az álcázó fóliától mentes és a BMW Motorsport versenydizájnját viselő BMW M6 GT3 versenyautót, amelyet ettől a naptól kezdve 379 000 eurós nettó áron meg is vásárolhatnak a bajor gyártó ügyfelei. Az észak-amerikai vásárlókat érintő árakat egy későbbi időpontban hozza nyilvánosságra a BMW. – A BMW M6 GT3 versenyautó szeptember 15-i bemutatása, árának hivatalos bejelentése és értékesítésének kezdete egy újabb fontos lépés lesz a BMW Motorsport történetében – mondta Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója. – Teljes mértékben tartjuk az ütemtervet a versenyautó fejlesztése terén. Az elmúlt néhány hónap során végzett átfogó tesztelések után most a finomhangolás zajlik. Célunk, hogy minden tekintetben ütőképes versenyautót biztosítsunk ügyfeleinknek. A versenydizájnnal feldíszített BMW M6 GT3 frankfurti bemutatkozása különleges pillanat lesz – tette hozzá az igazgató. A BMW M6 GT3 versenyautó menetteljesítménye letaglózó: meghajtásáról az a 4.4 liter hengerűrtartalmú, M TwinPower Turbo technológiával szerelt V8-as benzinmotor gondoskodik, amelyet a mérnökök csupán érintőlegesen módosítottak a BMW M6 modellsorozat tömeggyártásban kínált erőforrásához képest. Miközben a versenyautó műszaki alapjait adó BMW M6 Coupé 1925 kilogrammos önsúlyát 4,2 másodperc alatt gyorsítja fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre az 560 lóerős, nyolchengeres M TwinPower Turbo benzinmotor, addig a BMW M6 GT3 versenyautó – versenyszériától függően – maximum 585 lóereje kevesebb, mint 1300 kilogrammos önsúlyt mozgat, az önhordó acél alváznak, az FIA által is jóváhagyott, hegesztett biztonsági cellának, valamint a karbonból készült első- és a szénszál-erősítésű műanyagból előállított hátsó gyűrődési zónáknak köszönhetően. A BMW M6 GT3 versenyautó a vezethetőség, az ergonómia és a biztonság tekintetében is új mércét állít fel, ráadásul már most magasan túlteljesíti a 2016-os GT3 versenyelőírásokat. A BMW M6 GT3 ugyanakkor az eddigi leggazdaságosabb GT versenyautó, amit a bajor gyártó valaha épített. A hajtáslánc fenntartási és üzemeltetési költségei például mintegy 30 százalékkal alacsonyabbak, mint az előd, a BMW Z4 GT3 esetében. A mérnökök már a versenyautó megtervezésének kezdeti szakaszában kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a költségeknek, így gazdaságos pótalkatrész-megoldásokat dolgoztak ki a különleges sportautóhoz. – A BMW M6 GT3 vezethetősége valósággal lenyűgözött a legutóbbi teszteken – nyilatkozta Andy Priaulx, a BMW brit tesztpilótája, aki a fejlesztés teljes időtartama alatt versenypályán optimalizálta a modellt. „Hatalmas lépés ez a BMW Z4 GT3-hoz képest – amelyről Belgiumban is láthattuk, hogy bizony igen magas szinten teljesít. – A BMW M6 GT3 fejlesztésének üteme egészen elképesztő volt. Mindent összevetve, a vadonatúj versenyautó megbízhatósága messze több mint ígéretes. A BMW M6 GT3-ban megvan a potenciál, és már alig várom, hogy végre rajthoz álljon – fogalmazott a pilóta.

Nem ismerik a külföldiek a régi-új röszkei átkelőt

2015.08.12.
– Bedugult a röszkei autópálya-határátkelőhely mindkét oldala a hétvégén. Szombat délelőtt a kilépésre egy órát, a belépésre két órát kellett várniuk az autósoknak a kánikulában – írja a delmagyar.hu. A tömött sorokban szinte kivétel nélkül szabadságukra hazatartó vagy nyugat-európai munkahelyükre visszatérő török vendégmunkásokat láttunk. Mindössze egy magyar rendszámú autóra figyeltünk fel, budapesti sofőrje éppen szendvicsét majszolta – Szerbia felé tartott. Tömött sorok az autópálya határátkelőhelynél. Fotók: delmagyar.hu – Nem hallottam arról, hogy újból megnyitották a régi röszkei átkelőt. Negyven perce várakozom itt – mondta a férfi. A régi Röszke–Horgos határátkelőt július 31-én nyitották meg újra. A cél ezzel az autópálya-határátkelőhely tehermentesítése lett volna. A jelek szerint ezt egyelőre nem sikerült elérni, hiszen a törökök közül senkit nem találtunk ebben az időpontban az autópálya átkelővel párhuzamos és attól csak néhány száz méterre levő régi határnál, ami szintén nyitva áll a nemzetközi személyforgalom előtt. Itt kilépő oldalon mindössze négy autós és három motoros várakozott – egy lengyel rendszámú autó kivételével mindannyian magyarok voltak. – Magyarkanizsára megyek, és örülök, hogy nem kell kerülnöm Tiszasziget felé a legnagyobb nyári csúcsban sem – mondta egy fiatalember a helyi delmagyar.hu portálnak. A Budapestről érkezett motorosok Görögországba tartottak. Ők tudtak az újranyitásról, és nagyon örültek annak, hogy néhány perc alatt átléphettek Szerbiába.

Lízingszövetség: mielőbbi megoldás kell az autóhitelesek ügyében

2015.08.12.
Révész Tamás elmondta: az autóhitelek forintosításában az árfolyam kulcskérdés lesz. Kiemelte: "bízunk abban, hogy a teherviselés közös lesz, olyan szabályozást kell kidolgozni, amely valamennyi szereplőnek elfogadható". Rámutatott: nem szabad elfelejteni, hogy a lízingtársaságok már eddig is 100 milliárd forintos nagyságrendben könyveltek el veszteségeket, a szektor teherviselő képessége pedig véges. Kiemelte: a banki elszámolás mintegy 180-200 ezer élő lakossági devizahiteles autófinanszírozási szerződést érintett, amelyek összesen körülbelül 300 milliárd forintos tartozást jelentenek. A lezárt szerződésekkel együtt – durva becsléssel – 1000 milliárd forint körüli szerződésállományt érintett a folyamat. A devizás szerződések elszámolása gyakorlatilag lezajlott, már csak a panaszok kezelésének végső lépései vannak hátra. A forintalapú szerződések elszámolása most folyik, ez pedig októberig jelent majd jelentős munkát ad a lízingcégeknek – elemezte a lízingszövetség elnökségi tagja. Révész Tamás rámutatott: a piac úgy összezsugorodott, hogy akár két lízingcég is kiszolgálhatná a mostani finanszírozási igényeket. Jelenleg a négy legnagyobb lízingcég a piac közel 70 százalékát fedi le, 10-30 százalék közötti részesedésekkel. A többiek átlagos szelete 3-4 százalék közötti, náluk szinte kizárt a gazdaságos működés, így a koncentrálódás szakmailag logikus felvetés – hangsúlyozta a lízingszövetség elnökségi tagja. – Kevés esélyt látok a kisebb, gyengébb társaságok felvásárlására, valószínűbb, hogy a szóban forgó szereplők kivonulnak a magyar piacról. A konszolidációnak feltétele, hogy a bankok, a pénzügyi vállalkozások hosszú távra kiszámíthatónak ítéljék a szabályozói környezetet – mutatott rá Révész Tamás. A lízingcégek pénzügyi helyzetéről, terheiről kifejtette: a bankadó csökkentésére a pénzügyi vállalkozások esetében is szükség van, mert ezzel megszűnhet a lízingcégek versenyhátránya, és fokozottabban tudnak koncentrálni a kitűzött célokra, például a kis- és középvállalkozások (kkv-k) eszközfinanszírozására, ezen belül is az agrárfinanszírozásra. Kiemelte: ha valóban csökken a pénzügyi vállalkozások, lízingcégek adója, akkor a Magyar Lízingszövetség számításai szerint jövőre a jelenlegi 12 milliárd forintról 45 százalékkal 7 milliárd forintra, 2017-ben pedig 4,6 milliárd forintra csökkenhet a cégeket érintő "bankadó", így a lízingtársaságok 2013-ban elszenvedett, mintegy 7 milliárd forintos vesztesége eltűnne a rendszerből. A lízingpiac bővülésére utaló adatokkal kapcsolatban elmondta: áttörésről egyelőre nem lehet beszámolni. Az autóértékesítés növekedése az elavult, több mint 11 éves átlagéletkorú autópark fiatalításához nagyon kevés. A finanszírozás bővülése kizárólag a jegybank növekedési hitelprogramjának köszönhető, amely a vállalkozásokat támogatja, így kívánatos lenne, hogy a magánszemélyek gazdasági helyzete erősödjön, amely később az autófinanszírozásban is megmutatkozna – mutatott rá Révész Tamás.

Zuhant az autóértékesítés Kínában

2015.08.12.
Júliusban 1,5 millió gépkocsi került forgalomba, 7,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Júniusban csak 2,3 százalék, májusban pedig 0,4 százalék volt a csökkenés üteme. A kínai autópiac, a világ legnagyobb autópiaca már a negyedik egymást követő hónapban szűkül, ami 2010 óta nem fordult elő. Az év első hét hónapját tekintve jobb a kép, az értékesítés 0,4 százalékkal 13,3 millióra emelkedett és az idén a növekedés összességében elérheti a 3 százalékot. A CAAM az év elején még 7 százalékos növekedést prognosztizált, de ezt júniusban 3 százalékra szállította le, mert a kínai tőzsde zuhanása miatt visszaszorul a kereslet. A gépkocsigyártás júliusban 11,8 százalékkal 1,52 millió darabra zuhant, de az év első hét hónapjában még 0,8 százalékkal 13,6 millióra nőtt a termelés. A haszongépjármű gyártás és -értékesítés azonban, tükrözve a gazdasági tevékenység lassulását, 14,6 százalékkal, illetve 13,9 százalékkal visszaesett.
Címkék: 

Jelentősen drágult a kötelező felelősségbiztosítás

2015.08.11.
Az első hat hónapban összesen közel félszáz esetben módosított tarifáin az érintett 15 biztosító, és a következő 60 napos időszakra további 22 tarifamódosítást jelentettek be. Ha csak a féléves adatokat nézzük, egy személyautóra most átlagosan 17 százalékkal drágább kötelezőt kötni, mint az év elején. Ez a tendencia várhatóan hosszabb távon is folytatódni fog a kárstatisztikák kedvezőtlen alakulása miatt. Elképzelhető, hogy 2016-ban az év közben kötött szerződések átlagdíja átlépi majd a 30 ezres szintet is. Alacsonyabb bónuszfokozattal az elmúlt 12 hónap során 3-4 százalékkal nagyobb díjemelkedést kellett elviselniük az autósoknak, mint a legmagasabb B10-es fokozatban. Érdekes fejlemény ugyanakkor, hogy immár nem a nagy, 150 kW feletti teljesítménnyel rendelkező, hanem a középkategóriás autók kgfb-díja emelkedett a legnagyobb mértékben, A0-s besorolásnál például mintegy 25 százalékkal. Az évközi szabad díjhirdetés kezdete, 2013 januárja óta azonban a legnagyobb teljesítményű autók kötelezője drágult a legnagyobb mértékben, bónuszfokozattól függően nem kevesebb, mint 50-60 százalékkal. Korábban a törvényi határidők betartására kötelezte és hárommillió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta az Astra Biztosító Magyarországi Fióktelepét a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután megállapította, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás körében bejelentett kárigényekre az esetek csaknem felében késedelmesen reagált a társaság. A jegybank tájékoztatása szerint a döntés értelmében a folyamatban lévő kárigényekre legkésőbb szeptember végéig kell az Astrának kártérítési javaslatot tennie vagy érdemi ügyfélválaszt küldenie. Az MNB fogyasztóvédelmi célvizsgálat keretében elsődlegesen azt ellenőrizte az Astra Biztosítónál, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések (kgfb) terhére bejelentett személyi sérüléses kárigények rendezése megfelel-e a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A törvényi előírás szerint, ha a felelősség nem vitás és a kár összegszerűen megállapított, a szolgáltató köteles a kárrendezéshez szükséges dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül, de legkésőbb a kgfb-kárigény benyújtásától számított három hónapon belül a károsultnak kártérítési javaslatot tenni. Amennyiben a felelősség nem egyértelmű vagy azt a biztosító nem ismeri el, továbbá a teljes kárt összegszerűen nem állapította meg, úgy a törvényi határidőn belül indokolt választ kell küldenie a károsultnak. Az MNB vizsgálata feltárta, hogy az Astra fióktelepe 238 kgfb-kárügyből 9 esetben egyáltalán nem, 116 esetben pedig késedelmesen küldte meg a kártérítési javaslatot vagy az indoklással ellátott választ a károsultaknak. Jámbor Gyula Megjelent a Napi Gazdaság 2015. július 23-i számában  

Egy folyó felett, hegyek között vezet Kína első "zöld" autópályája

2015.08.11.
A csaknem 11 kilométeres út festői szépségű tájon át kanyarog, 4,4 kilométer hosszan pedig víz felett. Amikor Hsziangsan település és a Jipa nevű autópálya között egy hegy esik útjába, megkerüli azt, nem folytatódik alagútban. A hegy és a felületét borító erdők tehát háborítatlanul maradtak. A 70 millió dolláros, vagyis közel 20 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a völgy vonalát követő úton haladók egyszerre élvezhetik a kék ég, a víz és a hegyek látványát, egyúttal a korábban egyórás utat 20 perc alatt tehetik meg. Fotó: www.news.cn A régióban élők azt remélik, hogy az online médiának és a televíziós híradásoknak köszönhetően máris népszerűvé vált, "zöldként" hirdetett látványosság révén a környék nevezetességei iránt is megnő az érdeklődés, s ezáltal megélénkül a helyi turizmus. Fotó: Chinanews.com A projekt menedzsere korábban azt nyilatkozta, amikor 2013-ban asztalra került az új autópálya építésének terve, három különböző változat közül kellett dönteni. Ebből kettő a hegyeken át vezetett volna alagutakkal, a harmadik pedig hosszabb volt ugyan, de a vízre kellett építeni. Végül azoknak a mérnököknek az érvelését hallgatták meg, akik a változatos növényzet és az erdőségek védelmét, egyben az egyedi megoldást részesítették előnyben. Forrás: MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója