Péntektől árcsökkenés az üzemanyagoknál

2018.06.07.
A csökkentéssel a benzin literenkénti átlagára 394 forintra, a gázolajé pedig literenként 405 forintra mérséklődik. Az üzemanyagok ára legutóbb szerdán csökkent 2-2 forinttal, a benziné 396 forintra, a gázolajé 408 forintra literenként. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

38 kocsit intézett el a szolnoki rongáló - elkapták

2018.06.07.
A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást folytat garázdaság vétség és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. Zsolt szolnoki lakos ellen - írja a police.hu.  A 22 éves férfi 2018. január 27-én a hajnali órákban Szolnok több parkolójában összesen 37 gépjármű ablaktörlő lapátját letörte, majd az egyik használt gépjárműtelep kerítésére rögzített reklámzászlót is meggyújtotta. A garázda 2018. május 11-én ismételten megrongált egy közterületen parkoló személygépkocsit. A csomagtartót összefirkálta és több idomot összekarcolt. A szolnoki nyomozók a beszerzett adatok és információk alapján azonosították a jogsértőt, akit 2018. június 6-án gyanúsítottként kihallgattak - írja a police.hu.

Csata a repülőgépes székközökért

2018.06.07.
A vezető ezt annak kapcsán mondta, hogy az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) azt tervezi, biztonsági okokra hivatkozva minimum értéket szab a két ülés közti távolságra. Úgy vélte, nem szabadna megtörténnie, hogy egy légügyi hatóság egyoldalúan megszabja azt, hogy mekkora lehet a legkisebb széktávolság a repülőgépek fedélzetén - írja az MTI.  Akbar Al Baker, a szervezet igazgatóságának elnöke, a Qatar Airways vezérigazgatója ehhez hozzátette: ha mindenképpen szabályozni kell a területet, akkor az IATA-nak, mint a légitársaságokat összefogó szervezetnek kellene ezt megtennie. Közölte továbbá: "teljesen mindegy", hogy mekkora a széktávolság, az utas a világ legbiztonságosabb eszközében, egy repülőgép ülésében fog utazni, amely akár 6G-s erőhatásnak is képes ellenállni. Alan Joyce, az ausztrál Qantas légitársaság vezetője ezt kiegészítve úgy foglalt állást, hogy sem az Airbus, sem a Boeing nem fog olyan ülést beszerelni a repülőgépekbe, amely nem felel meg az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) előírásainak.

Ezeket a kocsikat veszik a kínaiak

2018.06.06.
2018 első negyedévének adatai alapján a kínaiak főként kínai autót vesznek, de például a nyár végétől nálunk gyártott Audi Q3-ból csak márciusban 6816-ot vettek meg, A3-asból 7055-öt. Ezek az értékek eltörpülnek a hazai modellek népszerűsége mellett, Kínában ma a legkedveltebb autó a Wuling Hong Guang egyterű, amelyből márciusban 52 715, az idei első negyedévben 140 744 autó talált gazdára (8,5 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor). Gyártója, a Liuzhou Wuling Automobile Industry nem egy tradicionális vállalat, alig 11 éves, elődje a SAIC Wuling Automobile, amely 2002 óta gyárt autókat együttműködésben a General Motorsszal. A dobogó második fokán kínai gyártó terméke áll, a Haval H6 modellt márciusban 38 358-an, az első negyedévben 135 606-an választották (13,2 százalékos plusz a tavalyi adatokhoz hasonlítva). A Haval is fiatal márka, 2013 óta van a piacon szabadidő-autóival, anyacége a Great Wall Motors. Kínán kívül forgalmazzák Ausztráliában, Új-Zélandon, Oroszországban, Dél-Afrikában, Beninben, Tunéziában, Elefántcsontparton, Chilében, Ecuadorban, Bolíviában, Peruban, Malajziában, Szaúd-Arábiában, Irakban és Iránban. A toplista harmadik helyén a Baojun 510 áll, amelyből márciusban 41 158, az első negyedévben pedig 132 699 példány kelt el (408 százalékot javult az egy évvel korábbihoz képest). Ezt a márkát a General Motors, a SAIC Motor és a SAIC-GM-Wuling Automobile hármasa birtokolja, 2010-ben alapították, mint a Chevrolet és a Buick olcsó megfelelőjét. Az 510-es modelljük egy B szegmensbeli (szubkompakt) crossover. Alapára átszámítva 2,2 millió forintnak megfelelő yuan. A toplista negyedik helyén található az első nyugati típus, ám a Volkswagen Lavidával Európában nem találkozhatunk, a modellt 2008-tól a Shanghai Volkswagen Automotive vállalat gyártja kizárólag a kínai piacra. Van belőle kombi is Gran Lavida néven. Utóbbi érdekessége, hogy a hátsó lámpái megegyeznek a Győrben gyártott Audi A3 kabrió hátsó lámpáival. Márciusban 42 733 Lavidát adtak el Kínában, az első negyedévben összesen 118 433-at. Az első japán modell a rangsorban csak az ötödik, a Toyota Corollát (E170), amelyet szintén Kínában is gyártanak, 33 670-es választották márciusban, az első negyedévben pedig 99 634-en döntöttek mellette. A modellből készül egy sportosabb kinézetű, az amerikai Corollához hasonló változat is, azt Levin néven forgalmazzák nagy sikerrel (15 069, illetve 36 645 eladott autó). Hatodik a Nissan Sylphy (37 672, illetve 96 551 eladott autóval), hetedik a Volkswagen Sagitar (32 051, illetve 84 102 eladott autóval), nyolcadik a Volkswagen Santana (24 499, illetve 79 299 eladott autóval), kilencedik a GAC Trumpchi GS4 (25 987, illetve 76 302 eladott autóval), tízedik a Volkswagen Bora (27 059, illetve 75 499 eladott autóval. A Magyarországon is forgalmazott autók közül a százas toplistán 11. helyen végzett a Volkswagen Tiguan (73 623 autó), 14. a Volkswagen Jetta (69 935 autó), 18. a Hyundai Elantra (60 562 autó), 25. a Volkswagen Passat (47 833 autó), 30. a Nissan X-Trail (44 359 autó), 33. a Mercedes-Benz C-osztály (43 631 autó), 34. az Audi A4 (43 076 autó), 35. a Honda Civic (43 045 autó), 36. a Honda Accord (42 014 autó), 37. a Nissan Qashqai (40 997 autó), 39. a Toyota RAV4 (38 781 autó), 40. a Mercedes-Benz E-osztály (38 637 autó), 42. a Hyundai ix35 (37 998 autó), 43. a Volkswagen Golf (37 918 autó), 45. a BMW 5 (37 672 autó), 46. az Audi A6 (37 026 autó), 51. a Mazda 3 (35 485 autó), 52. a Volkswagen Polo (34 814 autó), 53. az Audi Q5 (34 492 autó), 59. a Mercedes-Benz GLC (31 612 autó), 65. a Mitsubishi Outlander (27 428 autó), 66. a BMW 3 (27 388 autó), 72. a Skoda Octavia (24 887 autó), 74. a Hyundai Tucson (24 149 autó), 75. a Honda CR-V (23 986 autó), 86. a Ford Mondeo (21 372 autó), 91. az Audi Q3 (19 678 autó), 93. a Ford Edge (19 502 autó), 97. az Audi A3 (19 212 autó). A kínai autópiac egyébként továbbra is dübörög, a januári 9,5 százalékos év/év növekedést februárban 9,9 százalékos plusz követte, márciusban 5,6 százalékkal nőtt a vásárlási kedv. Az év harmadik hónapjában 2,59 millió személyautót adtak el Kínában, az első negyedévben immár 7,1 milliót (4,3 százalékos növekedés). Biró Csongor

Az új Hyundai Tucson úttörő, 48 voltos, dízel, lágy-hibrid hajtásláncot kínál

2018.06.06.
Az új kompakt SUV gyártása 2018. júniusában kezdődik, az európai piacra történő bevezetése nyáron indul.  Az új Tucson tervezése és gyártása Európában történt, hogy megfeleljen a legmagasabb minőségi előírásoknak.  A korszerűsített hajtáslánc-portfólión felül minden Tucson-motor megfelel az új, Euro 6d Temp kibocsátási szabvány határértékeinek.  Az új Tucson egyúttal jelentős tervezési frissítést, szélesebb körű fejlett technológiát és kényelmi szolgáltatásokat kínál, ezzel folytatva a modell sikertörténetét a régióban, miután 2016-ban és 2017-ben is ez volt a Hyundai legjobban fogyó modellje Európában. „A legjobban fogyó modellünkhöz kifejlesztett, új, lágy-hibrid hajtáslánc rendszerünkkel tovább bővítjük a vállalat villamosítási stratégiáját, hogy a tiszta technológiákat még több ügyfél számára elérhetővé tegyük" - mondja Andreas-Christoph Hofmann, a Hyundai Motor Europe Marketingért és Termékekért felelős alelnöke.  "Annak érdekében, hogy következetesen folytathassuk ezt az utat, a rendkívül hatékony rendszert, fejlesztőink az Európai Műszaki Központunkban fejlesztették ki. A rendszer a jövőben több típusú motorral lesz elérhető, a villamosított megoldások igen változatos keverékének részeként. " Üzemanyag-megtakarítás maximális vezetési élmény mellett A Hyundai történetében először az új Tucson egy 48 V-os lágy-hibrid hajtáslánc rendszert kapott, amely a 2.0 literes dízelmotorral kombinálva kapható.  A villamosításra tervezett technológia egy 0,44 kW / h 48 voltos lítium-ion akkumulátort, egy Lágy-Hibrid Indító Generátort (MHSG), egy LDC átalakítót (alacsony feszültségű DC / DC) és egy invertert tartalmaz.  Gyorsítás közben az MHSG 12 kW-ig támogatja a motort, ezáltal csökkentve az üzemanyag-fogyasztást.  A rendszer automatikusan kapcsol a motor mechanikus használata és az energia-visszanyerés között. Az MHSG segíti a belsőégésű motort azáltal, hogy lemeríti az akkumulátort a motorterhelés csökkentése érdekében könnyű gyorsítással vagy további nyomatékot biztosít a motornak fokozott gyorsulás mellett.  Sebességfokozatban történő lassítás és fékezés során a visszanyert energia újratölti az akkumulátort.  Ily módon a rendszer jelentősen javítja a motor üzemanyag-fogyasztását és CO2-kibocsátását a maximális vezetési élmény feláldozása nélkül. Az új villamosítási rendszernek köszönhetően az ügyfelek számára előnyös lesz a beszerzési ár valamint alacsonyabbak lesznek az üzemanyag-fogyasztáshoz és a CO2-kibocsátáshaz kapcsolódó költségek. Ezzel a technológiával a Hyundai célja, hogy akár 7 százalékkal csökkentse az üzemanyag-fogyasztást és a CO2-kibocsátást, kézi sebességváltóval kombinálva, a NEDC-re átszámítva*. A 2.0 literes dízelmotor a legerősebb az új Tucson hajtáslánc kínálatában, amely 137 kW / 186 LE teljesítményt nyújt.  Négykerék-meghajtással, hatfokozatú kézi sebességváltóval vagy opcionálisan az új fejlesztésű nyolcfokozatú automata sebességváltóval érhető el. 2019. tavaszára a Tucson-ban a 48 V-os lágy-hibrid technológia az új, Smart Stream 1.6 literes dízelmotorral lesz elérhető. ** A CO2-kibocsátás és az üzemanyag-fogyasztás a belső célok alapján, a WLTP előírások szerint és a NEDC-re átszámítva.  
Címkék: 

Virul a Jaguar Land Rover a Tata alatt

2018.06.06.
Az átalakított, integrált és bővített Jaguár és Land Rover gyártósorokon rugalmas, megosztott platformokat alkalmaztak, és új erőátviteli technológiák jellemezték a változást. A cég az Egyesült Királyság legnagyobb autógyártójává nőtte ki magát, mely több mint 19 ezer dolgozót foglalkoztat négy gyártóbázisán és két technikai központjában. A Range Rover vonal ma Anglia legnagyobb luxusexportja, valamennyi, a szigetországban 2016-ban épített luxuskocsi 85 százalékát e márka adta. A cég időközben megkezdte az autói gyártását Brazíliában, Kínában és Szlovákiában is. A JLR a Tata tulajdonlása alatti első tíz évében a várakozásokon felüli sikereket ért el. E sikerek előzménye volt, hogy Wolfgang Ziebart, a Jaguar gépészeti igazgatója 2013. végére jelentős tervvel rukkolt elő, ami az I-Pace, egy akkumulátor meghajtású crossover modellekhez szállítandó villamos motorokat célozta, melyeket a Jaguar a Tesla Model X kihívójának szánt. Az elektromos motor akkor még világszerte csaknem valamennyi autógyártónál kívül esett a tervezői és gyártási szaktudáson. Az a fajta elhatározás volt ez, mely valószínűleg nem történhetett volna meg a Jaguar vagy a Land Rover bármely korábbi együttműködő szülei, a British Leylan/Rover Group, a British Aerospace, a BMW és a Ford alatt, melyek tíz évvel ezelőtt eladták e márkát a Tatanak. Fordítás: Lehőcz Rudolf
Címkék: 

Bécsben láttuk Putyin limuzinját, a durranást is hallottuk

2018.06.06.
Legalább harminc autóból álló konvoj közepén gurult Putyinnal a 6,5 tonnás limuzin. Óriási szirénázás és villogó kék fények közepette kísérte a rendőrség. Nem mentek gyorsan, így megbámulhattuk a 700 lóerős járgányt, amelyet két motor hajt. A Porsche motor 600 lóerős, 4.4 literes V8-as. Emellett egy elektromos motort is szereltek a limuzinba, ennek ereje 112 lóerő. A látogatás előtt egy nappal egy IL 76-os vitte Bécsbe a limuzint. Fotó: Austrian Wings E sorok írójával együtt a bécsiek is megálltak és meresztették szemeiket, amikor a konvoj feltűnt. Egy szokatlan közjáték is megzavarta a menetet, amikor a Ringen vonultak. Hatalmas durranás hallatszott, sokan megijedtek, hogy merénylet történt. Kiderült, a durranásnak prózaibb oka volt. Egy közelben levő autó egyik kereke defektet kapott, az okozta a hatalmas hanghatást. A páncélozott elnöki limuzint, amelynek súlya 6,5 tonna a levegőben helikopterek kísérték, s ezer rendőrt is utcára vezényeltek, hogy biztosítsák Putyint, akit az osztrák lapok csak orosz cárként emlegetnek. Az autó már hétfőn megérkezett Bécsbe, s nem csak a karosszéria biztonságos a páncél miatt, abroncsai is lövésállóak – derítették ki osztrák kollégáink. Az autó motorja, mint jeleztük, stuttgarti, a Porsche gyártotta, a páncélozott karosszéria és az egyéb részletek pedig az Aurus Senat orosz luxusautó gyártó terméke. A képre kattintva megnézheti az elnök vonulását Bécsben egy youtubra feltött videón. Az elnöki limuzin mellett Szergej Lavrov külügyminisztert is közelről láthattuk, ugyanabban a hotelban volt, a Ritz-ben, a Schubertringen, ahol a Messe Frankfurt tartott sajtótájékoztatót.

Tavaly 6,95 százalékkal nőtt a biztosítási piac díjbevétele

2018.06.06.
Hozzáfűzte: a Mabisz adatai eltérnek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatsorától, mivel a szövetség a tagság adatait együtt mutatja be, és a számsorai a nem szövetségi tag CIG Pannónia adatait is tartalmazzák, miközben az MNB statisztikája a fióktelepek teljesítményét nem rögzíti. Kiemelte: az életbiztosítások díjbevétele 477,8 milliárd forintra rúgott, ezen belül az egyszeri díjas biztosításokból 177,4 milliárd forint díjbevételt értek el a biztosítók. Pandurics Anett jelezte: mind a két szegmens nagyjából azonos módon, 5 százalékkal nőtt. Az életbiztosításokon belül a legdinamikusabban a nyugdíjbiztosítások bővültek, a díjbevétel 58,65 milliárd forintot ért el. A nyugdíjbiztosítások döntő része folyamatos díjas, ebből az látszik, hogy a termékek túlnyomó hányada  befektetéshez kötött (unit-linked) szerződés - közölte. Az ezekből a termékekből származó bevétel 42 milliárd forintot tett ki. A nyugdíjbiztosítások száma a 2016-os 196,2 ezerről 252 ezerre nőtt - jelezte a Mabisz elnöke. Pandurics Anett elmondta: a nem életbiztosítási díjbevétel 9 százalékkal bővült, 506,75 milliárd forintra emelkedett, ezen belül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjbevétel 150,8 milliárd forintot tett ki, ami 15 százalékos növekedés. A díjakról az elnök elmondta: a díjak szintje napjainkra érte el a válság előtti mértéket. A kárkifizetéseknél jelentős növekedést lehetett tapasztalni, a szervízdíjak és munkaerőköltségek, illetve a személyi sérüléses ügyekben, vagy a peres ítéletekben megítélt kártérítési összegek megnőttek - mondta. Az utasbiztosítási díjbevétel 12,6 milliárd forint volt, ami 17 százalékos növekedés - fűzte hozzá. Stefkovics Ádám, a Századvég vezető kutatója jelezte: a Mabisz a Századvéggel közösen kidolgozta a biztosítási bizalmi indexet (bibix), ami a lakosság biztosítókba vetett bizalmát méri. Az index értéke a 2018. májusi felméréskor 52,4 pontot mutatott egy százas skálán, ami számottevő emelkedést jelez a 2015-ös, első felmérésben mért 44,6 ponthoz képest.

A ló vontatta kezdetektől a határtalan lóerőig II. rész

2018.06.06.
Milyen volt a kocsi kocsi kereke? Először vasalatlan, később vasabroncs szorította össze. A bognárműhely mellett berendeztek itt, a múzeumban egy kovácsműhelyt is, nyilván erre is szükség volt a kocsikészítéshez. Persze, ez is része a kocsi fejlődéstörténetének. Két fújtatót is szereztünk, egy lábbal hajtósat és egy bőröset is. Van egy 300 éves barokk üllőnk, amit most elvitt magával egy kiállításra az eredeti tulajdonosa. Gyönyörű darab, kicsit sajnálom, hogy felújítják, félek, elveszik a patinája. Egyébként megfigyeltem, hogy érdekes módon az idősebb látogatók nagy többsége a kovácsműhely láttán hatódik meg. Volt, akinek el is homályosodott a tekintete, annyira előjöttek régi mesterségének, no meg gondolom a fiatalságának az emlékei. Gábor, a maga által készített kocsiknak milyen kereke van? Én elsősorban tárcsafékes, és gumirádlis kerekű kocsikat csinálok, de a népies kocsik hagyományos kerekeit is én készítem. Kinek adja el? Csináltam például egy míves, esküvői, társasági Landauer kocsit Lázár Vilmosnak, az ismert fogathajtók édesapjának. Különböző rendezvényeken a tévében láttam viszont, például Mága Zoltán többször is ezen vonult be egy műsorba hegedülni.1998-ban elkészítettem egy hintó, nem megrendelésre, gondoltam, megjön rá a vevő. Akkoriban a lónak alig volt értéke. Egyszer telefonált valaki, hogy a lánya esküvőjére kellene a hintó, adjam neki bérbe, kaucióként itthagy nálam 6-8 lovat. Nem adtam oda, aztán később lett is méltó gazdája. Milyen fából dolgozik? Akác, kőris, fenyő, bükk, amiket elsősorban használok, minden alkatrésznek megvan a hozzáillő fafajtája. Én a kőrisfát szeretem, az az egyik legjobb, élmény vele dolgozni, szinte mesevilág. Látom, hogy a régi kocsi favázát fűzfavessző borítja. Ez nemcsak szép, de gondolom az is fontos szempont volt, hogy könnyű legyen. Igen, de egyedül a vesszőfonás az, amit nem magam csinálok a kocsihoz. Egyébként nagyon nehéz rá embert találni. Gábor, kik jönnek meglátogatni ezt a múzeumot? Teljesen vegyes a közönségünk. Azt már megtanultam, hogy a gyerekek figyelmét talán ha húsz percig lehet folyamatosan lekötni, ezért találtam ki mindenféle interaktív játékokat, rövidesen ilyenné alakítom át a múzeumot, ahol egyébként húsz különböző kocsi található. Az idősebb korosztály több óráig is elidőzik a múzeumban, hallgatva a tárlatvezetést. Bekapcsolódnak az épp aktuális témába, és aminek nagyon örülök, kérdéseket tesznek fel. Érdekes, hogy a látogatók közül sokan mondják, hogy a bakancslistájukra fölvették a mi múzeumunkat, tehát nem véletlenszerűen esnek be. Általában a látogatás végén derül ki, hogy ki, mivel foglalkozik, ilyenkor néha kétségbe is esek, hiszen a járműfejlődés történetéről tartottam kiselőadást például olyan embernek, aki fejlesztő repülőmérnök volt. Szégyenben azért soha nem maradtam. Egyszer a Közlekedési Múzeumból – ahonnan kaptam három kocsit – is eljöttek meghallgatni, mert állítólag szenvedélyesen tudok beszélni a kocsiról, a járműfejlődés kezdeteiről. A hagyományos szekerek, ló vontatta kocsik, hintók mellett a motorizáció mennyire áll közel önhöz? Minden járművet szeretek. Régebben egy finn, a lovaskultúra igényes, de ennek megfelelően drága termékeivel foglalkozó cég területi képviselőjeként egy 124-es Mercivel jártam a régiót, jól bírta, pedig utánfutóval közlekedtem, benne az áruval. Most egy Skoda Oktáviám van, tökéletes. Néha elgondolkodom, milyen egyszerű is vezetni egy korszerű autót, ha például féeznem kell, csak megnyomom a pedált, s az autó engedelmeskedik. A ló viszont nem mindig azt akarja, amit én, ráadásul 5-6 mázsával nehezebb is nálam. Én most abban a helyzetben vagyok, hogy átélhetem, kutathatom, átadhatom a magyar járműipar fejlődéstörténetét, ráadásul itt Kocson, ahonnan a kezdetektől eljutottunk a máig.    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója