Közéleti személyiségek álltak a magyarok kamioncsapata mellé

2018.06.08.
Formabontó kiadványt fog megjelentetni Magyarország egyetlen kamionversenyző csapata, az OXXO Hungary Truck Racing Team.  A kétszeres Európa-bajnok, kétszeres angol-bajnok csapat „A győzelem művészete” címmel olyan igényes kivitelezésű albumot állított össze, melyben a sport, az alkotóművészetek, a társadalmi- és üzleti élet területén tevékenykedő közéleti személyiségek mondják el gondolataikat a kimagasló emberi erőfeszítések mögött rejlő győzni akarásról. A felkért személyiségek győzelemmel kapcsolatos gondolatai mellett egy-egy saját környezetükben készült portréfotó is helyet kap. A győzelem művészetében szerepel Badár Sándor, Besenyei Péter, Csipes Tamara, ef Zámbó István, Geszti Péter, Kemény Dénes, Kótai Misi, Pistyur Imre, Polgár Judit, Stefano Favaro, Szabó Bence, Tóth Vera és Andy Vajna is.  A versenysportban eltöltött éveink alatt sikereket, kudarcokat, örömöt és nehézségeket egyaránt megéltünk, miközben töretlenül, mindvégig a győzelem, az első pozíció megszerzése hajtott minket. Hitvallásunk szerint a győzelemre való törekvés ugyanakkor nem öncélú tevékenység: a győzelem művészete az önmegvalósításnak és egyéni képességeinknek a világ javára fordításának művészete. Könyvünkhöz hasonló filozófiát valló személyiségeket kértünk fel, hogy mondják el gondolataikat. Büszkék vagyunk rá, hogy elfogadták a felkérésünket – mondta Tökölyi László, az OXXO Hungary Truck Racing Team elnöke.  A könyv a fentiek mellett bemutatja a kamionversenyző-csapat 10 éves munkáját, eredményeit és az ezek mögött álló szakembereket, versenyzőket is.  „A győzelem művészete” című könyv megalkotásának nem titkolt célja ugyanis, hogy a szereplők személyes gondolatainak bemutatása mellett a szerzők méltó kiadványban hagyjanak lenyomatot a kamionversenyző szakágról, amely igazi magyar sikertörténet, és amely bátran odatehető más magyar vonatkozású világsiker mellé.   A könyv a Kamion Európa-bajnokság magyar futamán, a Hungaroringen június 16-17-én megrendezésre kerülő versenyhétvégén jelenik meg.

Vasárnap hajnalban szünetel az e-matrica és az e-útdíj értékesítése

2018.06.08.
Ebben az időszakban semmilyen módon sem lesz lehetőség e-matricák és HU-GO viszonylati jegyek beszerzésére, utóbbinál az egyenlegek feltöltése is szünetel. Ezen felül a NÚSZ Zrt. vasárnap hajnalban is nyitva tartó, M3-as autópálya Szilas pihenőben található ügyfélszolgálati irodájában sem lesz ügyintézés. Kiemelték, hogy a HU-GO elektronikus útdíjszedési rendszer alacsony egyenleg értesítés és riasztási szolgáltatásai is szünetelnek vasárnap reggel 6 óráig, azaz a HU-GO rendszerben regisztrált felhasználók nem kapnak figyelmeztetést, ha az egyenlegük elérte a beállított minimum szintet, illetve az ellenőrzési rendszer jogosulatlan úthasználatot észlel.  A közleményben felidézték, hogy az üzemszünet végét követő 60 percen belül a NÚSZ Zrt. nem szab ki pótdíjat az e-matrica rendszerben érvényes jogosultság nélkül közlekedő járművekre, a 60 perces türelmi idő azonban nem vonatkozik a HU-GO rendszerben közlekedő 3,5 tonna feletti teherjárművekre. Továbbra is alapszabálynak számít, hogy a díjköteles útszakaszokra csak érvényes úthasználati jogosultsággal lehet felhajtani. Ezért a NÚSZ Zrt. azt javasolja, hogy az úthasználati jogosultságokat mindenki még a karbantartás kezdete előtt elővételben vásárolja meg a https://ematrica.nemzetiutdij.hu/, a https://hu-go.hu/ weboldalakon, illetve a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban és viszonteladó partnereinél vagy a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül (SMS-ben, weben vagy applikáció segítségével). A technikai beavatkozás a 3,5 tonna feletti teherjárműveknél az útdíj bevallását automatikusan lehetővé tevő fedélzeti eszközt (OBU) használó ügyfeleket nem érinti, amennyiben gondoskodtak arról, hogy a szóban forgó időszakban tervezett úthasználatokhoz elegendő fedezetük legyen. Ha egyenlegük várhatóan ehhez mégsem biztosítana kellő fedezetet, javasolják, hogy a karbantartást megelőzően időben gondoskodjanak az egyenleg feltöltéséről vagy viszonylati jegy vásárlásával tegyenek eleget útdíjfizetési kötelezettségüknek - olvasható a NÚSZ Zrt. közleményében. (mti)

Navara a zöld pick-up

2018.06.08.
A filmben a Navara OFF-ROADER 32 egy a kampányban résztvevő apa-lánya pároshoz csatlakozik, hogy segítse őket a legnagyobb kihívást tartogató parttisztító projektjük során. Minden évben több mint nyolcmillió tonna műanyag kerül a világ óceánjaiba,  és ez katasztrofális hatással van a tengeri élővilágra, a halászati vállalkozásokra és a turizmusra. Ezen a nyáron a Nissan arra kéri az európai közösségi csoportokat, hogy nevezzenek meg nehezen elérhető helyeket, hiszen a Navara pickupok már készen állnak a feladatokra. Mindemellett, arra bíztatja európai munkavállalóit, hogy vegyenek részt a cég saját, Days of Change nevű programjában és csatlakozzanak a helyi partok megtisztítását célzó projektekhez, ahol csak lehetőségük van rá. A projekthez az inspirációt egy tengerbiológiai kutató, Emily Stevenson és édesapja Rob által alapított közösségi csoport, a Beach Guardian adta, amely a közösségi médiában jelentetett meg segítségkérést.  Otthonukhoz közeli partokat tisztítanak meg a műanyaghulladéktól, azonban nehézséget okoz számukra az eldugott helyek megközelítése, és családi autójuk nem alkalmas a nehéz feladatok elvégzésére. A Nissan felajánlotta nekik az új Navara OFF-ROADER AT32 változatát, mely magasra épített szívócsővel van felszerelve, és a legextrémebb terepek leküzdésére tervezték. Segítségével a Beach Guardian-csapat elboldogult a sziklás terepen is, és olyan hulladékokat is eltávolított, mint a mélyen a homokba ágyazódott műanyaghálók. Ken Ramirez, a Nissan Europe értékesítésért és marketingért felelős alelnöke elmondta: „A Navara OFF ROADER AT32 tökéletes társa a Beach Guardiannek. Kialakításának köszönhetően képes megbirkózni a legnagyobb kihívást jelentő körülményekkel is, mint a nedves homok vagy a sziklák, továbbá magasan kivezetett szívócső segíti haladását a vízben, tehát ideális társ a nehezen megközelíthető partokon végzett munka során.” Hozzátette: „Közösségünk olyan hősei, mint amilyen Emily és Rob, saját szabadidejüket áldozzák a változás érdekében és mindannyiunk számára inspirációt jelentenek.” A Beach Guardian ötlete a 21 éves Emily és az 50 éves Rob fejéből pattant ki. Immár 10 éve gyűjtik a szemetet Cronwall partjainál, az Egyesült Királyságban Miután felismerték, hogy a műanyagok okozta probléma egye súlyosbodik – és csak önkéntesek valóságos hadseregével küzdhető le – úgy döntöttek, hogy életre hívnak egy közösségi csoportot. Rob elmondta: „Azok a partok, ahová az emberek kijárnak fagyizni és homokvárat építeni gyermekeikkel, csak a probléma egy részét jelentik. Rengeteg az olyan, nehezen megközelíthető és rejtett partszakasz, ahová eljutni még az önkéntesek számára is kihívás, illetve ahol szükség lenne megfelelő eszközre a nagyobb tárgyak mozgatásához.” Rob hozzátette: „Általában családi autóinkat és a saját magunk készítette eszközöket használjuk. „A Nissan OFF-ROADER AT32 segítsége nélkül soha nem lettünk volna képesek kiszabadítani az évek óta a homokba temetett hálókat."

Az év benzinmotorja lett a PSA háromhengerese

2018.06.08.
A PSA csoport 210 szabadalmat jelentett be háromhengeres benzinmotor-családjára. Az új generációs PureTech motorra, a nagyobb teljesítmény, a kisebb fogyasztás és a hatékonyabb működés mellett, a következő előnyök jellemzők: Átlagosan 4 százalékos fogyasztáscsökkenés az előző generációhoz képest; gyorsabb motorreakciók az optimalizált turbófeltöltőnek köszönhetően (20 százalékkal gyorsabban felépülő nyomaték 1500/percről); 75 százalékkal kisebb részecske-kibocsátás, benzines részecskeszűrő (GPF); három évvel az EU-szabályozás 2020-as életbe lépése előtt teljesíti a Valós Közlekedési Emisszió (RDE) követelményeit; kompaktabb felépítés, ezáltal beépíthető a városi kisautókhoz, kompakt személyautókhoz és SUV-modellekhez tervezett új Közös Modul Padlóvázba (Common Modular Platform – CMP). A 2017-ben az új Peugeot 308-cal bevezetett új motornemzedéket mostantól körülbelül százféleképpen használják fel a PSA Csoport járműveiben, több mint hetven országban. A motorok megfelelnek az Euro 6d-TEMP és a China 6b szabványnak. A PureTech háromhengeres motort jelenleg Franciaországban (Française de Mécanique üzemek: Douvrin, Pas-de-Calais és Trémery, Moselle) és Kínában (Xiang Yang üzem) gyártják. A termelés fokozására 2018-ban bővítik a franciaországi üzemek kapacitását, majd 2019-ban és 2020-ban a lengyelországi Tychy és Szentgotthárd is megkezdi a PureTech motorok előállítását. A mostani alkalommal a következőket mondta Alain Raposo, a PSA Csoport hajtómű- és alvázfejlesztési alelnöke: “Büszkén vesszük át egymás után negyedszer ezt a komoly presztízsű díjat, mint fejlesztőink hozzáértésének bizonyítékát. Járműveink többségében már elérhető ez a motor, és a vevőink is nagyon kedvelik. A díj globálisan ismeri el benzinmotorjaink versenyképességét és hatékonyságát, különösképp a háromhengeres PureTech motorét.”

Aranyláz 2.0 - Autóipar Kínában

2018.06.08.
A kínai autópiac kifejezés csalóka. Óriási országról beszélünk, ami számos régióból áll, amik eltérnek egymástól, így az autóiparuk is más. A régiók vezetése bizonyos keretek között hozhat önálló szabályozásokat, amelyek hatására egy-egy régió autóipara egyik évről a másikra szárnyalni kezd, vagy éppen hanyatlani. AutoGuide A legérdekesebb, Európából tekintve szinte hihetetlen adat, az új és használt autók egymáshoz viszonyított aránya. Németországban vagy Egyesült Királyságban 6 használt autóra jut egy új. Kínában ezzel szemben 3 eladott új autóra jut egy darab használt. Tehát az emberek rengeteg új autót vesznek és ez a trend az utóbbi 8-10 évben alakult ki. Ahogy a kereslet növekedett, úgy sűrűsödtek a kereskedések is. A legnagyobb városokban elképesztően sok autókereskedés van, érzékeltessük ezt egy valóban szinte hihetetlen adattal: a GM, Nissan és Volkswagen kereskedések száma 2016-ban 8.400 volt. A Starbucks, McDonalds és a KFC 8600 éttermen/kávézón osztozott. A túl sok autó néha gondot okoz                                                                                                                      Pinterest A kereskedők tehát együtt nőttek a piaccal, ami globális szinten is jelentős játékossá tette őket. A világ top 50 kereskedőinek 32%-át teszik ki a kínai csoportok, amivel megelőzik az Egyesült Államok eredményét (24%), de még európai versenytársaikat (22%) is megelőzik. Kínában is érvényes, hogy a nagyok tudnak talpon maradni: a 10 legnagyobb hálózat 2,5 millió autót értékesített. Mindeközben a francia top 10 százezer darabot teljesített ugyanebben az időszakban. Daxue Research Hong Kong Az elképesztő növekedés azt jelenti, hogy a kereskedések nagy része relatíve új: az ICDP által vizsgált értékesítési pontok több mint fele 2010 után nyitott meg. A kereskedések dolgozói sem éppen tapasztalt szakemberek, a vezetők átlagosan 6 év tapasztalattal rendelkeznek, ami elsőre kissé ijesztő, de az ICDP tapasztalatai alapján inkább pozitív hatása van a kissé zöldfülű vezetőknek: sokkal nyitottabbak a modern megoldásokra és a technológiai kihívásokra. A profit mindezek ellenére itt sem biztosított: a kereskedések közel negyede veszteséges és körülbelül 20% termel stabilan nyereséget. A siker jelenleg úgy tűnik a prémium márkákban és hazai modellekben rejtőzik. Ez alapján arra következtethetünk, hogy ha prémium autót akar vásárolni egy kínai érdeklődő, továbbra is az európai márkák felé fordul, amit jól tükröz a BMW, a Mercedes és az AUDI sikere. Ugyanakkor „átlagos” autókat tekintve mára átvették az uralmat a kínai márkák, az átlagos kínai inkább „hazait” vásárolt, mint import-modellt. Wall Street Journal Az ICDP kutatói szerint a növekedés várhatóan hamarosan megáll és biztosak lehetünk benne, hogy soha többet nem láthatunk ilyen mértékű növekedést az autóiparban. A fejlődés hullámvasútjára rengetegen felszálltak Kínában, ugyanakkor számukra már elérkezett a forduló és a kisebb hálózatok sorra mennek csődbe. Az ICDP szerint, amelyik kereskedés talpon tud maradni, előbb utóbb globális játékossá válhat, így akár idővel terjeszkedni is elkezdhetnek, ahogy azt láthatjuk is a Geely és Mercedes üzletre gondolva.   
Címkék: 

A SEAT történetének eddigi legjobb májusát zárta

2018.06.08.
2018 első öt hónapjában a SEAT  rekord mennyiséget jelentő kiszállítást ért el, ami felülmúlta történetének mindeddig legmagasabb értékesítési adatait, amelyet szintén a 2000-es évben értek el. Az  a mennyiség 229 600 gépkocsi volt, az idei időszakban viszont a SEAT 238 500 gépkocsit szállított ki világméretekben, ami 18,5 %-kal magasabb érték, mint a 2017 januárja és májusa között  kiszállított 201 30 darab autó volt. A SEAT értékesítésért és marketingért felelős alelnöke, Wayne Griffiths szerint „ májusi értékesítési eredményeink lehetővé teszik, hogy fenntartsuk pozíciónkat, mint az egyik leggyorsabban növekvő márka Európában. A főbb európai piacokon az értékesítés  mintegy 14 %-kal nőtt, Olaszországban több mint 20 %-kal tudtuk növelni eladásainkat. A vártnál gyorsabb ütemben  növekszünk,  különösen az új Arona által adott lendületnek köszönhetően, ami kiegészítette az Ibiza, a Leon és az Ateca értékesítési sikereit. Az év második fele nagy kihívást jelent majd, az új  WLTP (könnyű gépjárművekre vonatkozó, világszinten harmonizált vizsgálati eljárás) szabványok miatt, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy az év további részében is fenntartsuk az értékesítés növekedésének ütemét ”

Az ABB szállítja a cseh országos villámtöltő-hálózat berendezéseit

2018.06.08.
Az e-mobilitás rohamosan fejlődik Csehországban: a tavalyi évben jelentősen megnőtt a forgalomba helyezett EV-k száma.  Az e-mobiltás növekvő fontosságát jelzi az a tény is, hogy a legnagyobb hazai autógyártó, a Skoda Auto, azt tervezi, hogy a következő öt évben egymás után öt EV-modellt dob a piacra.     Az energetika terén piacvezető ČEZ Csoport, hogy elősegítse az elektromos járművek zavartalan üzemeltetését az ország teljes területén, bejelentette tervét, hogy a “ČEZ e-mobilitási projekt” keretében országos EV-töltő hálózatot épít ki.  2016-ban az ABB nyerte el azt a megbízást, amely alapján 2020-ig villámtöltő állomásokat szállít a ČEZ energetikai társaságnak. Nyolc éven belül az EV-villámtöltő állomások százai működnek majd Csehország-szerte. Az ABB vezető szerepet kíván játszani a töltőhálózat bővítésének megvalósításában. Az elektromos járművek tulajdonosai az ország területén található több mint 40 db, a ČEZ e-mobilitási projektje keretében létesült villámtöltő-állomáson tölthetik fel járműveik akkumulátorát.     

Rugalmas karbantartás

2018.06.08.
A Scania eddig már több mint 50 ezer rugalmas karbantartási szerződést kötött, amióta kevesebb mint két évvel ezelőtt bevezette ezt a szolgáltatást. A rugalmas karbantartás lényege, hogy a járművet a valós idejű üzemelési adatok és a tényleges járműhasználat alapján szervizelik. Így minden egyes tehergépkocsi pontosan a számára szükséges karbantartást kapja, ezáltal a legtöbb esetben több időt tölthet az utakon. „Immár világszerte mintegy 300 ezer Scania jármű üzemel hálózatba kapcsolva, és ezek hatodához rugalmas karbantartást választottak az ügyfelek, ami hihetetlen” – mondta Niklas Olsson, a globális szolgáltatáskoncepciók termékmenedzsere. Az Egyesült Királyság azon országok közé tartozik, ahol ez a szolgáltatás a legnagyobb piaci elterjedtséggel rendelkezik. Amióta ott 2016 decemberében bevezették a rugalmas karbantartást, több mint 14 ezer szerződést írtak alá. „Ez kiváló lehetőségeket nyújt arra, hogy a szervizelést a flották tényleges üzemelése alapján tervezzük meg” – magyarázta Mark Grant, a Scania nagy-britanniai szervezetének szolgáltatási igazgatója. A Scania világméretű márkaszerviz-hálózata számára a rugalmas karbantartás egy proaktívabb megközelítést jelent. Ahelyett, hogy várnánk arra, hogy az ügyfelek bejelentkezzenek szervizelésre, maga a szerviz veszi fel a kapcsolatot az ügyfelekkel a megfelelő időben, amikor a folyamatosan optimalizált szervizelési ütemterv karbantartás elvégzésének szükségességét jelzi. „Ez jelentős változás márkaszervizeink gondolkodásmódjában” – mondta Niklas Olsson. „Ez a szervizek kapacitásának jobb kihasználtságát és az ügyfelek üzemidejének növelését is eredményezte, mivel a szervizmunkálatok jóval előre tervezhetők.”

A Honda Urban EV Conceptet választották a „Legjobb tanulmányautó”-nak

2018.06.08.
A versenyt az olasz „Auto & Design” magazin hirdette meg, a díjakat pedig egy 12 fős nemzetközi döntőbizottság ítélte oda, melynek tagjai a világ legelismertebb járműipari kiadványainak szerzői. Az Urban EV Conceptet áprilisban választották be a 9 döntős tanulmánymodell közé, és a Honda győzelme jól mutatja, hogy élen jár az elektromos autók fejlesztésében. A Car Design díj nem az első elismerés, amit az Urban EV Concept kiérdemelt, tudniillik az amerikai „Automobile” magazin januárban szintén az „Év tanulmányautójának” választotta. A Honda Urban EV Concept a 2017-es Frankfurti Autószalonon ünnepelte világpremierjét. Korszakalkotó konstrukciója adja majd a Honda 2019-től várható villamos járműveinek alapját, ehhez társul az egyszerű, letisztult formavilág, ami kontrasztot ad az ultramodern műszakiságnak.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója