Tíz év után is bírják a strapát

2025.10.31.
Nem az akku a gyenge láncszem A Renault Group szerint az elektromos járművek akkumulátorai sokkal tovább bírják, mint azt a legtöbben feltételezik. A vállalat a EV Candi szakportálnak nyilatkozva közölte: a jelenlegi generációs akkumulátorok 10 év használat után is megtartják eredeti teljesítményük 90 százalékát – még akkor is, ha rendszeresen gyorstöltőt használnak, vagy vehicle-to-grid (V2G) üzemmódban visszatáplálják az áramot a hálózatba. A Renault számára a tapasztalat is önmagáért beszél: az első generációs Zoe modellek, amelyek immár 13 évesek, ma is napi használatban vannak. Az újrahasznosítási és javítási arány szintén figyelemre méltó – a cég szerint a visszagyűjtött akkumulátorok 99 százaléka javítható. A „kopás” nem azt jelenti, hogy meghal az akku Az elektromos járművek egyik legfontosabb mutatója az ún. State of Health (SoH), ami megmutatja, mekkora az akkumulátor tényleges kapacitása az eredetihez képest. A Renault az új E-Tech modellekre 8 év vagy 160 000 kilométer garanciát ad, és vállalja a cserét, ha a kapacitás 70 % alá esik. Ez messze meghaladja a korábbi iparági standardokat. Független kutatások is hasonló képet mutatnak: a Zecar elemzése szerint az elektromos járművek átlagosan négy év és 120 000 kilométer után is 93 % feletti akkukapacitással működnek. Egy másik, a Dán Műszaki Egyetem (DTU) által publikált tanulmány szerint az akkumulátor-degradáció üteme leginkább a töltési szokásoktól, a hőmérséklettől és a kémiai cellatípustól függ, nem pedig az autó korától. Második élet: az autó után is hasznos A Renault a körforgásos gazdaságban látja az akkumulátorok jövőjét. Azokat az egységeket, amelyek már nem alkalmasak járműhasználatra – vagyis 70 % alatti kapacitással rendelkeznek –, energiatárolóként hasznosítják újra. Ezek a „nyugdíjas” akkumulátorok háztartási vagy ipari rendszerekben kapnak új szerepet, például áramkimaradások idején tartalékforrásként. A Renault emellett saját újrahasznosítási láncot is épít, amelyben a lítiumot, a nikkelt és a kobaltot visszanyerik, és új akkumulátorok gyártásához használják fel. A nyersanyagválságra is készülnek Ahogy az elektromos járművek terjednek, a lítium, kobalt és nikkel iránti kereslet 2040-re akár hatszorosára nőhet. A Renault ezért már most európai forrásokat épít be az ellátási láncába, és 2030-ra saját, kontinensen belüli akkumulátorgyártást tervez. A vállalat kutatásokat folytat olcsóbb és környezetbarátabb alternatívákra is: nátrium- és alumíniumalapú akkumulátorok fejlesztése zajlik, amelyek a jövőben kiválthatják a drágább lítiumcellákat. Ez nemcsak az ellátásbiztonságot növelné, hanem csökkentené a járművek árát is – jelenleg az akkumulátor a teljes autó költségének egyharmadát teszi ki. A Renault tapasztalatai szerint a mai elektromos autók akkumulátorai nem gyengék – hanem tartós ipari termékek, amelyek egy új energiarendszer alapját képezhetik. (kép: evcandi)   A tudatos használat aranyszabályai A Renault tapasztalatai, valamint több egyetemi és ipari kutatás szerint az elektromos autók akkumulátorainak élettartama ma már nem tekinthető gyenge pontnak. A technológia fejlődése, a hőmenedzsment-rendszerek és a cellakémia javulása azt eredményezte, hogy a modern akkupakkok évekig stabilan működnek – ha a tulajdonos is odafigyel a használatra. A szakértők szerint a hangsúly a tudatos töltési és üzemeltetési szokásokon van. 1. Ne töltsük mindig 100%-ra Bár csábító, hogy minden út előtt „tele tankkal” induljunk, a lítiumion-akkumulátorok hosszú távú egészségének ez nem tesz jót. A teljes töltöttség tartósan magas feszültségszintet jelent, ami gyorsítja a cellák kémiai öregedését. A legtöbb gyártó – így a Renault is – 80–90%-os töltöttségi szintet ajánl a mindennapi használathoz, a 100%-ot csak hosszabb utak előtt érdemes elérni. 2. Kerüljük a túl gyakori gyorstöltést A villámtöltők kétségtelenül kényelmesek, de az extrém áramerősség melegedést és nagyobb belső stresszt okoz az akkumulátor celláiban. Ez nem azonnali károsodáshoz, hanem lassú kapacitásvesztéshez vezet. Ha van időd, inkább használj lassabb, váltóáramú (AC) töltést, különösen otthoni környezetben – ez sokkal kíméletesebb a rendszer számára. 3. Óvjuk a hőmérséklettől A hőmérséklet az egyik legnagyobb befolyásoló tényező. A tartósan magas hő (pl. 35 °C felett) felgyorsítja az elektrolit bomlását, a nagy hideg pedig csökkenti a cellák hatékonyságát és növeli az ellenállást. Ha tehetjük, árnyékban parkoljunk nyáron, télen pedig ne hagyjuk teljesen lemerülve az autót. A modern Renault-modellekben aktív hőmenedzsment-rendszer védi az akkumulátort, de a környezeti extrémeket így is érdemes kerülni. +1. Kis odafigyeléssel hosszú élet A fenti szokások betartásával az akkumulátor akár 15 évig is jó állapotban maradhat – sok esetben tovább, mint maga az autó. Ez nemcsak gazdasági szempontból előny, hanem a fenntarthatóságot is szolgálja, hiszen a hosszabb élettartam kevesebb új akkumulátort és kevesebb nyersanyag-felhasználást jelent.   Forrás: EV Candi – EV battery life not a concern for Renault, 2025. október 15. – Renault Group – The circular economy of electric vehicle batteries – Zecar – EV battery health myth debunked: new research shows long-lasting performance – Danish Technical University (DTU) – Battery degradation mechanisms and models, 2024 – Renault.com.mt – Battery warranty and E-Tech electric overview Nyitókép: electrichiunter.com  

Tarolt a Bridgestone a 2025-ös európai abroncsteszteken

2025.10.31.
A vállalat három zászlóshajó terméke – a Blizzak 6, a Turanza All Season 6 és a Potenza Sport – egyaránt vezető helyezéseket ért el Európa meghatározó autós szaklapjainak tesztjein. Ezekkel az eredményekkel a Bridgestone Potenza Sport eddig összesen 23 kiváló minősítést tudhat magáénak bevezetése óta, a Turanza All Season 6 már 16, míg az új Brizzak 6 kilenc kimagasló elismerést gyűjtött be. A Blizzak 6 elismerése megerősíti a Bridgestone „Az év téliabroncs-gyártója” címét A Bridgestone Blizzak 6 első helyezést ért el az Auto Bild 2025-ös téliabroncs-tesztjén. A neves német autós magazin összesen 11 téli abroncsot vizsgált, amelyek közül a Bridgestone csúcsmodell téli túraabroncsa az összesített értékelésben „példás” (1,3-as osztályzat) minősítést kapott. A Blizzak 6 teljesítményét a 2025-ös téli tesztidény további kiemelkedő eredményekkel erősítette meg. Az abroncs a 2025-ös ADAC téliabroncs-teszten is a legjobbak közé tartozott, összesített minősítése „Jó (2,2)” lett. Ezt követően az AUTO BILD Winter Tyre Test 2025 vizsgálatán a 51 tesztelt abroncs közül a harmadik helyen végzett, minősítése pedig „Példás (1,3)” volt. A 2025-ös teszteredmények alapján, amelyek a Blizzak 6 kiemelkedő teljesítményét ismerik el, a Bridgestone - megosztottan másokkal - elnyerte az Auto Bild „Az év téliabroncs-gyártója” címet. „Vezető teljesítmények a téli, az egész évben használható és a nyári abroncskategóriákban” A Bridgestone Turanza All Season 6 tovább növelte a Blizzak 6 sikereit: az Auto Bild 2025-ös SUV egész évben használható abroncs-tesztjén megosztott első helyezést ért el, összesített 1,2-es osztályzattal, és „példás” minősítést kapott. A Bridgestone prémium túraabroncsa, a Turanza All Season 6 a legfrissebb AutoBild Allrad SUV egész évben használható abroncs-teszten a második helyen végzett, „példás” összesített értékelést kapva. Emellett újabb kiemelkedő eredményt ért el az Auto Bild egész évben használható abroncs kategóriájában, ahol a „2025. év gyártója” címért összesítésben a második helyet szerezte meg. A Bridgestone vezető sportabroncsa, a Potenza Sport első helyezést ért el az EVO 2025-ös abroncstesztjén. A neves autós teljesítménymagazin, a blackcircle.com közreműködésével kilenc abroncsot vizsgált és a Potenza Sport hat kategóriában is az első helyen végzett. „Ezek az eredmények jól mutatják portfóliónk erősségét és következetességét, hiszen a téli, egész évben használható és nyári abroncskategóriákban egyaránt vezető teljesítményeket értünk el” – mondta Stefano Sanchini, az Euópát, a Közel-Keletet és Afrikát magába foglaló Bridgestone EMEA fogyasztói pótlópiaci üzletágáért felelős alelnöke. „A Bridgestone-nál arra összpontosítunk, hogy olyan abroncsokat fejlesszünk, amelyek valódi értéket nyújtanak a felhasználóknak. Az abroncsok életet visznek – összekötik az embereket, az árukat és a közösségeket – ezért elkötelezettek vagyunk magas minőségű termékek gyártása mellett, amelyek kiemelkednek a biztonság és a teljesítmény terén, összhangban a küldetésünkkel: ‘Szolgálni a társadalmat kiváló minőséggel’.    

Pedálos városi autó, amivel 120 km/órával is lehet hajtani

2025.10.31.
A pedálos autóknak időtlen varázsa van, a mechanika és a design mesterműveiként tartják számon, melyek generációk óta a gyermekek első találkozását jelentette az autó világával. Ma úgy tekintünk rájuk, mint gyűjthető tárgyakra vagy nosztalgikus játékokra, de történelmük meglepően gazdag és összefonódik az autóipar történetével. Az első pedálos autók a század végén jelentek meg, amikor az autó még mindig luxus volt, amit kevesen engedhettek meg maguknak. Franciaországban és az Egyesült Államokban az első modelleket szinte teljes egészében kézzel építették, gyakran fa-és vasművesek. Nem egyszerű játékok voltak, hanem az első szalonokban felvonuló autók miniatűr változatai. A tömegtermelés terjedésével a pedálos autók hozzáférhetőbbé váltak, a 60-as, 70-es években a népszerűségi listák élén álltak a gyerekjátékok között.  A műanyag megérkezésével a 60-as, 70-es években a pedálos autókat fokozatosan olcsóbb és könnyebb verziók váltották fel. A pedálos autók ma már nem csupán játékok, hanem hidat képeznek a generációk között és új kihívásokat és lehetőségeket nyitnak meg a fenntartható városi mobilitás előtt. Erre remek példa a Vigoz, egy francia pedálos elektromos tricikli. Ez egy nulla kibocsátású jármű, amelyet autópálya-forgalomra is engedélyeztek. Zárt utastérrel rendelekzik és van benne hely poggyászoknak is. Pedálsegéd rendszerrel van felszerelve, amely energiát generál az elektromos motor meghajtásához, legfeljebb 160 km hatótávolsággal. A cég, amely létrehozta, a francia Cixi, „ember által integrált átviteli rendszernek” nevezi, amely „az emberi energiát villamos energián keresztül a kerékpár/autó meghajtásává alakítja”, lehetővé téve a vezető számára, hogy pedálozással szabályozza a sebességet és a fékezést. Ezeknek a műszaki megoldásoknak köszönhetően a Vigoz elérheti a 120 km/h sebességet is. A pedálos microautót szeptemberben mutatták be, még nincs információ arról, hogy mikor lesz megvásárolható és hogy mennyibe fog kerülni. Forrás: autospecial.it  

Audi Concept C: egy izgalmas, teljesen elektromos sportautó bemutatása

2025.10.31.
A Audi Concept C szeptember elején debütált Milánóban, majd nem sokkal később egy egyedi standon jelent meg a müncheni Nemzetközi Autókiállításon. A teljesen elektromos roadster a tisztaság, a technológia, az intelligencia és az érzelem egyedülálló kombinációjával nyűgözte le a közönséget – ezek az Audi négy új formatervezési alapelve. Fotó: Audi Az közúti forgalomban használatható koncepciójármű betekintést nyújt egy jövőbeli sorozatgyártású modellbe – egy kivételes vezetési dinamikát biztosító, lélegzetelállító, teljesen elektromos sportautóba, amelynek középpontjában a dizájn, a sebesség és az érzelmek állnak. A Concept C-hez hasonlóan a sorozatgyártású változat is észrevétlenül ötvözi majd a nyitott tetős vezetés izgalmát a keménytető eleganciájával. Arányaival, felületeivel és részleteivel a Concept C merész és jellegzetes identitást teremt, amely meghatározó szerepet játszik az Audi jövőjének alakításában. A jármű belső tere minőségi szaktudásról árulkodik tökéletesen összeválogatott anyagaival és színeivel. Ezek az anyagok nemcsak a teret formálják – tapintható, vizuális és érzelmi élményeket teremtenek. A dizájn, az esztétika és a vezérlőelemek játéka minden érzékszervre hat. Az Audi Concept C belső tere egyedülálló szimbiózist hoz létre a technológia és az érzelmek között. Finoman integrált technológia biztosítja az intuitív felhasználói élményt, és minden fizikai vezérlőelem magas mechanikai minőséget és kifinomult hangzást nyújt – az „Audi-kattanás” védjeggyel. A dizájn a kormánykeréken és a középkonzolon található tapintásvezérelt elemekkel a tisztaságot és a precizitást hangsúlyozza kezelés közben. A digitális elemek mindig kéznél vannak, mégsem túlzóak. A behajtható 10,4 hüvelykes kijelző rejtve marad, amíg aktiválják, megőrizve ezzel a nyugodt és rendezett belső teret. Az információ csak akkor jelenik meg, amikor szükséges – zökkenőmentesen és kontextussal. A merész innovációk és a legkorszerűbb technológia, a dizájnra való kompromisszum nélküli fókuszálással kombinálva, az Audi karakterének szerves részét képezik. A márka számos legendás modellje –beleértve a sportautókat, mint a TT, R8, RS 6 (C6, 2004) és az Auto Union Type C versenyautó – megtestesíti ezt a kombinációt. Az Audi Concept C kétségkívül folytatja ezt az örökséget, és ezzel márka merész lépést tesz a tisztaság új korszaka felé.  

Elhozza a nyarat a Lamborghini: luxus strandruha-kollekciót mutat be az autógyártó

2025.10.31.
Az Automobili Lamborghini és az Orlebar Brown bemutatja együttműködésük következő fejezetét: egy kifejező kollekciót, amely mindkét márka merész karakterét tükrözi. A Revuelto[1] rendkívüli teljesítménye, a Countach futurisztikus formatervezési nyelvezete és Miami Beach színes esztétikája ihlette kollekció a márka örökségét a modern stílussal ötvözi. Fotók: Lamborghini Az új kollekció a Lamborghini formatervezési örökségét ünnepli, és a Countach, az innováció és a jellegzetes stílus szimbóluma, valamint a Revueltóval, a Lamborghini első nagy teljesítményű elektromos járművével (HPEV) együtt kerül bemutatásra. A Revuelto a márka villamosítási stratégiájának kezdetét jelzi, és új mércét állít fel a teljesítmény, a sportosság és a vezetési élmény terén. A Beach kollekció olasz lenvászonból, selyemből és frottírból készült ingeket, rövidnadrágokat, fürdőnadrágokat és kiegészítőket tartalmaz. Szögletes kontúrok, precíz szabások és finom jacquard és hímzésekkel ellátott technikai kifinomultság díszíti minden darabot. A kollekció színpalettáját South Beach vibráló tónusai ihlették, és a Lamborghini néhány legfeltűnőbb különleges festését idézi, amelyeket Miami Beach napsütötte hangulata újraértelmez: A merész árnyalatokat, mint a Blu Cepheus és a Verde Selvans, klasszikusabb árnyalatok egészítik ki, mint a Blu Okeanus és a Bianco. Christian Mastro, az Automobili Lamborghini marketingigazgatója szerint: „Ez az együttműködés tökéletesen megtestesíti a Lamborghini szellemiségét: merész, kifinomult és dizájnvezérelt. Az Orlebar Brownnal közösen létrehoztunk egy kollekciót, amely márkánk DNS-ét a strandra viszi, a teljesítmény ihlette esztétikát a könnyed luxussal ötvözve.” Adam Brown, az Orlebar Brown alapítója hozzáteszi: „A Lamborghini mindig is többet jelentett, mint pusztán autókat. Álomautók – az individualitás, a lázadás és a tiszta öröm kifejeződései. Ezt az érzést szerettük volna megragadni – egy tökéletes reggelt Miamiban, a motor hangját, a szélben szétnyíló inget, a fémre és a vízre egyszerre sütő napot. Ez a kollekció egy szerelmeslevél ehhez a szellemhez.” A kollekció kiemelkedő darabjai közé tartoznak az élénk kék és zöld színű, feltűnő hatszögletű mintákkal ellátott úszónadrágok, a üdülőhelyi selyemingek, a jacquard frottír rövidnadrág és ing szett, a bőrvédők, valamint az újratervezett, hozzá illő strandtáskák és törölközők. Az Orlebar Brown és az Automobili Lamborghini kollekció 2025 őszétől lesz elérhető. [1] A Revuelto üzemanyag-fogyasztási és emissziós értékei: Vegyes üzemanyag-fogyasztás: 10,3 l/100 km (WLTP); Vegyes energiafogyasztás: 78,1 kWh/100 km (WLTP); Vegyes CO₂-kibocsátás: 276 g/km (WLTP)  
Címkék: 

Az Asiana Airlines jövőre közvetlen járatot indít Szöul és Budapest között

2025.10.31.
Az új útvonal a két ország közötti gazdasági, turisztikai és kulturális kapcsolatok további erősítését szolgálja. Az Asiana Airlines ezzel egy időben Milánóval bővíti európai hálózatát, valamint napi rendszeressé teszi barcelonai járatait - ugyanakkor a budapesti útvonal a légitársaság közép-európai terjeszkedésének kiemelt eleme - írták. Az első Budapest-Szöul járat 2026. április 3-án indul. A légitársaság kezdetben heti két alkalommal, pénteken és vasárnap repül majd a két főváros között. A tájékoztatásuk szerint az Asiana Airlines tervezi a járat heti háromra bővítését, a szerdai nap hozzáadásával, a hatósági engedélyek függvényében. Az útvonalakon a legmodernebb Airbus A350-es repülőgépek közlekednek, 311 férőhellyel (28 business és 283 economy osztályú üléssel).  

Országos informatikai probléma a határátkelőhelyeken

2025.10.31.
Informatikai rendszerprobléma merült fel 2025. október 31-én 13 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken. A szakemberek megkezdték a hiba elhárítását. A külföldre utazóknak ajánljuk, hogy elindulás előtt tájékozódjanak a határátkelőhelyek nyitvatartási idejéről és az aktuális várakozási időkről a rendőrségi honlap Határinfó oldalán, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével.  

Fellendült az autólopás Szlovákia egy régiójában – ezekre a modellekre utaznak

2025.10.31.
A hatóság szerint a járműveket túlnyomórészt az éjszakai órákban, lakóházak előtti nyilvános parkolókból lopták el különböző városokban. A rendőrség intenzíven nyomoz az ügyben. A nyilvánosságot arra kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a szóban forgó lopásokkal kapcsolatban, az hívja a 158-as számot vagy hagyjon üzenetet a rendőrség Facebook-oldalán.  

Ezek az autóipar legnagyobb kihívásai, derült ki a KPMG felméréséből

2025.10.31.
Az autóipar fordulóponthoz érkezett és úgy néz ki, hogy nem minden vállalat áll készen a változásra. Azonban, ha az öt legfontosabb kulcstényezőre odafigyelnek az iparág vezetői, akkor nagyobb eséllyel vezethetik át vállalatukat a nehéz időkön: (1) stratégiai újragondolás: mennyiségi skálázhatóság, innovációs sebesség és vevői érték újradefiniálása; (2) digitális stratégia kézben tartása; (3) valós idejű, adatvezérelt működés; (4) regionális reziliencia kialakítása; (5) ökoszisztéma-építés. A fotó csak illusztráció. Forrás: Fiat Mi okozhatja ezeket a nehéz időket? A felmérésből résztvevők elmondták, hogy ők mit látnak a legnagyobb kihívásnak az autóiparban. A válaszok rávilágítanak arra, hogy fontosnak tartják az ESG szemléletet, azonban az abban jelentős szerepet játszó beszerzési láncok dekarbonizációja a válaszadók 38%-ánál nehézségként jelenik meg. A KPMG tanulmányából kiderült, hogy a geopolitikai kihívások, a feszültségek növekedése és egy vámháború jelentős negatív hatással van az olyan országok GDP-jére, mint az USA vagy Németország, akik kiemelkedő szereplői az iparágnak, ez pedig közvetlenül befolyásolhatja az autógyártás piacát és a hozzá kapcsolódó globális trendeket. Az idei felmérés alapján jól kirajzolódik, hogy milyen stratégiai irányváltásokat kell végrehajtaniuk a cégeknek annak érdekében, hogy a globális kihívások által generált hullámokkal tarkított autóipari tengeren ne csak a vízfelszín felett maradjanak, de sikeresen el is érjék kitűzött céljaikat. Azok a cégek, amelyek már a jelenben, de legkésőbb a közeljövőben jelentős mértékben fektetnek be a mesterséges intelligenciába és a feltörekvő technológiákba; aktívan alakítják át ellátási lánc-stratégiájukat; egyre inkább támaszkodnak stratégiai partnerségekre és innovációval reagálnak a geopolitikai változásokra, markáns helyzeti előnnyel várhatják a holnap megoldandó problémáit és feladatait. „Rengeteg bizonytalanság és nyomás nehezedik az iparágra, és bár az első reakció gyakran a kiadások csökkentése és a költségek optimalizálása, a vállalatoknak továbbra is törekedniük kell arra, hogy újítsanak és növeljék piaci részesedésüket ebben a kihívásokkal teli környezetben. Azok a cégek, amelyek egyszerre tudják mesterien kezelni a hatékonyságot és az innovációt, kerülnek majd előnybe” – erősített rá az iparágat érintő problémákra Dr. Andreas Ries, a KPMG International globális autóipari üzletágának vezetője. A tanulmány rámutatott a legnagyobb regionális piacokra és gyártókra fókuszálva, hogy a növekvő geopolitikai feszültségek közepette a kínai autógyártók gyorsabb, hatékonyabb és integráltabb működéssel egyszerűsítik ellátási láncaikat; az amerikai autógyártók stratégiai alapkövetelményként kezelik az ellátási lánc rezilienciáját és a fenntarthatóságot; az EU pedig most egyértelműen az önellátás növelését és a regionális beszerzést támogatja. A KPMG úgy kíván segíteni az autóipar szereplőinek, hogy támogatja az egyes üzleti modellek és szabályozási folyamatok átalakítását, valamint az automatizációban rejlő lehetőségek feltárását; hozzájárul az ESG stratégiák kialakításához és a pénzügyi modellezéshez, valamint az adóhatások elemzéséhez. A KPMG idei Global Automotive Executive Survey kutatását az alábbi linken érik el: https://kpmg.com/in/en/insights/2025/09/annual-global-automotive-executive-survey.html  
Címkék: 

Talán benzinessel is kapható lehet majd az új Alpine A110

2025.10.31.
Talán hallottuk már ezt a sztorit korábban is, de ha mégsem, akkor most itt van: egy autógyártó azt tervezi, hogy szeretett, ikonikus sportautóját elektromosként fogja árulni a jövőben, de végül ezt a tervet átgondolja a lassuló piac miatt. Porsche 718 Boxster? Vagy a Cayman? Mindkettő igaz, de ez esetben most nem a német gyártó, hanem az Alpine léphet erre az útra. Az új generációt korábban csak elektromosként akarták piacra dobni. Az A110-es modellt nem kell bemutatni senkinek, a Renault Csoport sportmárkájának egyik leghíresebb darabja. Azonban a cég úgy döntött, hogy a következő generáció csak elektromos motorral lesz elérhető. Most visszakoznak. Lehetséges, hogy a sportautó visszatér belső égésű motorral, pontosabban hibridként. Az Alpine vezérigazgatója, Philippe Krief úgy nyilatkozott, hogy az A110 következő generációja elektromosként és hibridként is elérhető lesz majd. Krief semmi pontosat nem árult el, hogy mi az oka annak, hogy a korábbi tervekkel ellentétben mégis megmarad a benzines változat, még ha nem is teljesen. Persze a válasz ott van mindenhol, hiszen az EV-piac teljesen lelassult, a sport szegmensre pedig hatványozottan igaz ez a tendencia. Krief szerint az új A110 2027-ben érkezhet mindkét hajtással. Elérhető lesz kétüléses kupéként, kabrióként és akár 2+2-esként is, hátsó ülésekkel szerelve. Krief annyit hozzátett, hogy "az új modell dizájnja mellett a jelenlegi autó réginek fog tűnni". Az új A110 sokban fog hasonlítani az A390-eshez. Érdemes még azt is hozzátenni, hogy remek hallani, hogy az Alpine továbbra is árulni fog belső égésű motorral szerelt autót, nem szabad elfeledkezni az elektromosról sem. Az EV-modell két motort fog kapni, hátsókerék-meghajtást, és több, mint 464 lóerőt, ami jelenleg csak az A390 SUV-nál van meg. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az Alpine ezen modellje tényleg innovatív külsőt kapott és ha az új generációs A110 ezt az utat követi, tényleg emlékezetes modell lehet belőle. Az új modellről még azt is lehet tudni, hogy az A390 akkumulátorát szerelik majd bele és nagyjából 1,3 tonna súlyú lesz. Az Alpine azt is szeretné, ha az akksi teljes mértékben cserélhető lenne, ezzel ösztökélve a tulajdonosokat, hogy az újabb, fejlettebb akkumulátorok megjelenésével cseréljék őket és ezzel elkerüljék azt, hogy a régiek egyre gyengébbek legyenek. A francia gyártó azt reméli, hogy az A110 méltó ellenfele lesz a Porschénak. Képek forrása: Alpine

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója