Jelentősen nőtt a Rába profitja tavaly

2022.02.26.
A beszámoló szerint a negyedik negyedévben a Rába csoportszinten 13,209 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, 20,2 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, éves árbevétele 19,8 százalékkal 46,436 milliárd forintra nőtt. A Rába közleménye idézi Hetzmann Béla elnök-vezérigazgatót, aki szerint a tavalyi év több nehézséget is hozott, de a felmerülő kihívásokat sikeresen kezelte, megkezdte a termelési, vállalatirányítási és szervezeti struktúrájának átalakítását. A kihívásokra példaként említette a már állandósult ellátásilánc fennakadásokat, az alapanyaárak emelkedését, a drasztikusan emelkedő energiaárakat. A Rába kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti eredménye (EBITDA) 38,5 százalékkal 1,147 milliárd forintra mérséklődött a negyedik negyedévben, míg tavaly az egész évben 70,2 százalékkal 4,370 milliárd forintra nőtt. Üzemi eredménye a negyedik negyedévben 56,3 százalékkal 552,2 millió forintra csökkent 2020 negyedik negyedévéhez képest, míg éves szinten 772,4 százalékkal 1,978 milliárd forintra nőtt. A Rába Nyrt. üzleti portfolióját három önálló, egymáshoz kapcsolódó üzletág alkotja: a futómű, az alkatrész és a jármű üzletág. A társaság részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, a papír a hét közepén 1355 forint körül mozgott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Jövőbe vezet a MINI Cooper SE Resolute Edition különkiadása

2022.02.26.
Hagyományőrző stílusjegyeivel és jövőbe mutató technológiájával a MINI Cooper SE Resolute Edition különkiadás a négy keréken átélhető egyediség megtestesülése. A háromajtós MINI műszaki alapjaira megtervezett tisztán elektromos modell különkiadása a márkára jellemző, ikonikus sportosság és a fenntarthatóság rendkívüli párosával kecsegtet. A MINI Cooper SE Resolute Edition különkiadás exkluzív stílusjegyei a brit prémiumgyártó immár több mint hat évtizedre visszatekintő, illusztris örökségét idézik és a márka jövőképének szerves részét, a vezetés zéró emisszió élményének üzenetét hirdetik. 135 kW / 184 lóerő maximális teljesítményre képes elektromos motorjával és vérpezsdítően agilis vezethetőségével a MINI Cooper SE az elektromos mobilitás világában is biztosítja a márkara jellemző gokartos vezetési élményt. A modell egyetlen feltöltéssel elérhető akár 234 kilométer tisztán elektromos hatótávolsága (a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint) eközben a nagyvárosok határain is messze túlmutat. Ezek azok a kvalitások, amelyek a MINI tisztán elektromos meghajtású modelljét egy csapásra a brit prémiumgyártó legnépszerűbb típusává emelték, 2021-ben szinte megduplázva a modell globális értékesítési eredményét. A Resolute Edition különkiadás exkluzív stílusjegyei és felszereltségi tételei pedig most minden korábbinál látványosabb köntösbe csomagolják a vezetés hosszútávon fenntartható élményét. Rebel Green karosszériafényezési árnyalatával – amely mindeddig a rendkívül sportos MINI John Cooper Works modellek kiváltsága volt – és tetején, valamint külső visszapillantó-házain alkalmazott Pepper White kontrasztfényezésével a MINI Cooper SE Resolute Edition különkiadás hamisítatlan brit stílusban ad tanúbizonyságot sportosságáról. A mindenféle króm elemet nélkülöző karosszéria eközben a jövőbe enged betekintést, hiszen a jellegzetes stílusjegyek krómozás helyett exkluzív Resolute Bronze árnyalatban ragyognak. Ide tartoznak a kör alakú első fényszórók keretei, a hűtőrács-keret, a hátsó lámpák keretei, az első kerékjárati ívek mögött elhelyezett oldalsó irányjelző-panelek, valamint az ajtók és a csomagtérajtó kilincsei. Mindezzel az ablakok alsó szegélyei, a hűtőrács-keret belső éle, a márkaemblémák és a típusjelölések alkotnak kontrasztot, amelyeket Piano Black árnyalatban álmodtak meg a készítők. A MINI Cooper SE Resolute Edition különkiadás összetéveszthetetlen megjelenését az exkluzív motorháztető-csíkok és küszöblécek nyomatékosítják tovább: a párhuzamos vonalak alkotta mintát a világos arany és a sötét arany árnyalatok közötti fokozatos színátmenet, illetve a „RESOLUTE” felirat hangsúlyozza ki. A különkiadás alatt 17” méretű, Electric Collection Spoke könnyűfém keréktárcsák gurulnak, amelyek alternatíváiként a Tentacle Spoke Black könnyűfém tárcsák is megrendelhetők. A különkiadás utasterének sportosan exkluzív hangulatát antracit színű tetőkárpit és Black Pearl / Light Chequered árnyalatú, szövet / műbőr borítású sportülések fokozzák, amelyekhez fekete könyöktámaszok és térdpárnák társulnak. A Nappa bőrrel bevont sportkormány függőleges küllője büszkén viseli a különkiadás nevét. A MINI Cooper SE Resolute Edition különkiadás utasterében található felületeket ugyancsak a prémium stílust hangsúlyozva tervezték meg a készítők: a fekete háttér előtt párhuzamosan futó és egyenletesen ívelt, világos arany vonalak ragyognak, amelyek a motorháztető-csíkok mintázatát idézik. A Resolute Edition különkiadás exkluzív karosszéria-kiegészítő és utastéri tételeit egytől egyig úgy tervezték meg, hogy egy gondosan összeállított, harmonikus csomag részeként új szintre emeljék a háromajtós MINI prémium minőségét. A MINI Cooper SE Resolute Edition különkiadás 2022 márciusában válik elérhetővé. És miközben a nóvum stílusjegyei a brit prémiumgyártó immár több mint hat évtizedre visszatekintő, illusztris örökségét idézik, a csúcstechnológiás felszereltségi tételek a vezetést támogató, információ-szolgáltató és járműkapcsolati rendszerek legkorszerűbb innovációival kecsegtetnek. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető vezetést támogató rendszerek között a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Warning) is megtalálható, amely a forgalmi sáv véletlen elhagyásának kockázatát érzékelve a kormánykerék rezgetésével figyelmezteti a vezetőt. A Stop & Go funkcióval dolgozó aktív tempomat (Active Cruise Control with Stop & Go function) – amely a Driver Assistant Plus csomag részeként érhető el a modellhez – eközben az araszolások és a hosszabbra nyúló utazások során egyaránt optimalizált kényelmet kínál. Modern grafikai megoldásaival és 8,8” képernyő-átmérőjű központi kijelzőjével a MINI operációs rendszerének legújabb generációja a járműfunkciók, az audiorendszer, a kommunikációs megoldások, a navigációs rendszer és az okosalkalmazások egyszerre gyors és intuitív vezérlését teszi lehetővé. A vezetés élményét és a prémium minőségű menetkomfortot számos digitális szolgáltatás és szórakoztató funkció hivatott még tovább fokozni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Fél évszázada legkisebb forgalma a londoni Heathrow repülőtéren

2022.02.26.
A repülőtér üzemeltetőjének bejelentése szerint tavaly 19,4 millió utast szolgáltak ki, 12,3 százalékkal kevesebbet a 2020-as 22,1 milliónál. A világjárvány előtt a Heathrow repülőtéren évente átlagosan 80 millió utas fordult meg. Az idei utasszám jelenleg 23 százalékkal marad el az előrejelzéstől, de a reptér erős üdülési célú kiutazó forgalomra számít a nyári hónapokban, és elérhetőnek tarja az idei évre kitűzött 45,5 milliós célt. A reptér bevétele a 2020-as 1,175 milliárd font-sterlingről 3,3 százalékkal 1,214 milliárd font-sterlingre emelkedett tavaly. Az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 270 millió fontról 42,2 százalékkal 384 millió fontra emelkedett. A nettó eredmény javult,, 2,012 milliárd font veszteségről 10,9 százalékkal 1,792 milliárd font veszteségre csökkent. A szigorú és költséges koronavírus-tesztelési kötelezettségek más európai repülőtereknél nagyobb mértékben vetették vissza az utasforgalmat - áll a közleményben. - Eltart egy darabig, néhány évig, mire elérhetjük újra a világjárvány előttihez hasonló utasszámot - mondta a Heathrow vezérigazgatója, John Holland-Kaye. Várakozásai szerint ez 2025-ben vagy 2026-ban fog megtörténni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Luxusbusz a „brigádnak” – Mercedes V300d

2022.02.26.
Valahol a Mercedes-Benz tehet arról, hogy nagyok az elvárásaim minden téren a márkával szemben és bizonyos hiányosságokra komolyabb hangsúlyt fektetek, mint más márkák esetében. Egyszerűen azért, mert nagyon magasra helyezte a lécet még saját maguk számára is. Annak, aki a fejlesztésekben az élen jár ezzel sajnos számolnia kell. A most futó harmadik széria 2014-ben jelent meg és azóta számos modellfrissítésen, ráncfelvarráson esett át. Legutóbb a központi infotainement frissítést kapta meg, így már ennél a modellnél is az úgynevezett MBUX rendszer fut, mint a személyautók közül mindegyiknél. Ezen a rendszeren már fut a telefon kitükrözésének lehetősége, amely hiányosság volt a korábbi modelleknél. A kezelőpanel a vezető jobbjánál található szépen kidolgozott felület, de természetesen közvetlenül az érintőképernyőről is vezérelhető. Harmadik opcióként pedig a Hey Mercedes felkiáltással közvetlenül is megbeszélhetjük a járművel, hogy mit szeretnénk módosítani (ez a funkció nem működik magyar nyelven). A mostani széria újdonsága még a 360 fokos kamera és a tökéletes hi-fi hangzást biztosító Burmester audio rendszer. A frissítések ellenére, például a félig analóg műszerfalból kiindulva gondolhatnánk, hogy nem a legújabb designnal büszkélkedhet a V-osztály. Ez utóbbi viszont egyáltalán nem biztos, hiszen a vadonatúj Citan kishaszonjármű, amelyet csupán pár héttel ezelőtt mutattak be, pontosan ugyanezt a műszeregységet kapta. Így meg is kapjuk a választ, miszerint a V-osztályt a haszongépjárművek közül emeli ki a márka és nem a személyautó vonal egyik mellékága. Ahogyan a Citanból is elérhető személyautó változat, úgy tekinthető a Vito is a V-osztály párjának. Nem kell viszont egyáltalán megijedni ettől, hiszen olyan vezetési komfort és környezet lett teremtve a V-osztály esetében, hogy a teherautós hatásnak még a nyomaival sem találkozunk. Egyetlen körülmény maradt meg, amiből a V-osztály kiindul és építkezik, ez pedig a tér.   A luxusbusz tesztelése során minduntalan összehasonlításokba mentem bele a szegmens legnagyobb versenytárs hasonló járművével, a VW Multivan-nel. Bár nem szokásom egy teszt során hasonló párhuzamokat felhozni, de ez esetben kénytelen vagyok ezt az elvemet feladni, ugyanis olyan rés szegmensről beszélünk, ahol gyakorlatilag ezen két járművön kívül senki nem ad az európai piacon hasonlót. Így az a faramuci helyzet alakult ki, hogy a népautó és a luxusjármű gyártó azonos piacon versenyez, ugyanannak az ügyfélkörnek kínál megoldást. Mindezt azért sarkítottam ki ennyire, mert a VW Multivan által kínált megoldások egyáltalán nem népautósok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az árcédulán nem fogunk drasztikus különbséget felfedezni. Lehet valamelyik extra nem lesz benne az egyikben, vagy a másikban, de árszint szempontjából kb. ugyanott vagyunk, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a tesztelt V300d 2 literes, 239 lóerős, 500Nm nyomatékkal rendelkező és 9 sebességes automatával felszerelt változatának nincs is egészen megfelelő VW párja. Ennyire bátor lenne tehát a VW, vagy így alá áraz a Mercedes? Utóbbi biztosan nem igaz, hiszen 34 millió forintos listaárával a V osztályt alá árazottnak azért nem merném hívni. Annyi teljesen bizonyos, hogy külső jegyei, megjelenése és a teljes külső design alapján a V osztálynál nincsen szebb kisbusz a piacon. Nagyon elegáns, nagyon menő. Kifejezetten fenséges a külső. Az alufelnik pedig mint ékszerek mutatnak rajta. A műszerfalról és a technikáról már beszéltem, de ki kell emelni még pár fontos részletet a belső térből, hiszen akárhogy is nézzük, ennek a kategóriának ez a legfontosabb része. Külön dicséret, hogy nem csak az első ülésen utazók kapnak maximális kényeztetést a fotelnek nevezhető üléseken, hanem a második sorban utazók is. Az székek itt is fűthetőek és szellőztethetőek. A mindenféle szögben állítható ülésekkel viszont két-három problémám is akadt. Egyrészt a combokat kevéssé támasztják meg, ami hosszútávon kicsit kényelmetlenné tette. Mindez következett abból a problémából, hogy a második és harmadik sor között, illetve ebben a szekcióban relatív kevés tér van. Gondolom így próbáltak plusz helyet teremteni, hogy elcsaltak pár centit az ülőlapból (kár volt). Szóval a probléma, hogy amennyiben szembe fordítjuk a második és a harmadik sort egymással, nagyon kevés lábtér marad az itt ülők számára. Gyakorlatilag a lábakat kell alaposan átgondolva elhelyezni, ami mondjuk ki, annyira nem menő része egy utazásnak.   A harmadik probléma pedig a VW-nel való összehasonlítása alapján derülhet ki. A Mercedes második sorában elhelyezett székeit ugyanis egészen nehézkes módon lehet megfordítani, így kialakítva a tárgyalásra alkalmas helyet. Kiszedni még hagyján a bőrfotelt, de aztán beletalálni az üléseket megvezető sínbe a baromi nehéz székkel, amit görnyedve tartunk az utastérben nem az a feladat, amit örömmel teszünk. A VW ezzel szemben tengelyénél forgatható székeket kínál. A hosszúsággal kapcsolatban egyébként tény, hogy azzal a helyzeti előnnyel bír a VW, hogy alapméretei a kompakt és a hosszított változata közé esnek a V osztállyal. Szóval pont az a 20cm hiányzott a hátsó térből az előzőekben leírtaknál a Mi tesztautónknál.   Tehát ha valakik erre a célra keresik a megoldást, feltétlenül a hosszított kivitelt ajánlom. A székek forgathatóságán ugyan ez nem fog segíteni (ez úgy is ritkább probléma lehet), viszont a térkínálat kérdésére ez ad megoldást. Másfelől viszont az utastér és a felhasznált anyagok minősége, a napfénytető kellőképpen kompenzálja az utazókat és a Mercedestől elvárt minőségben utazhatunk. A hangrendszer tényleg tökéletes és szinte el is felejthetjük azt, hogy nem személyautóban utazunk. Egész pontosan olyan személyautóban, ahol menet közben is óriási térkínálatot kapunk, akár a kihajtható asztalon dolgozhatunk, étkezhetünk. Ki kell emelni a pohártartót a második és elő üléssor között, amely nemcsak, hogy hűthető, hanem fűthető is. Az első autó volt életemben, ahol a reggeli kávém nem hűlt ki, amit a reggeli utazásomhoz szoktam magammal vinni. A haladásért a korábban említett 1950 cm3-es dízelmotor felel. A vezetési stílus kapcsoló segítségével 2 üzemmód közül választhatunk. A sport és a komfort közül természetesen az előbbi választásakor gyorsabb reakciókat kapunk a rendszertől gyorsításkor és a váltó is érzékenyebben reagál. Ami viszont a vártnál is pozitívabb, hogy a fogyasztása a Mercedes V osztálynak egészen kiváló. Autópályás túlsúly mellett 9,1 literes átlaggal jártunk a Mercedes luxusbuszával, amely átlag azért kiemelkedő, hiszen a jármű súlya a 2,2 tonnát is meghaladja és a tervezésekor egészen biztosan nem a légellenállás volt a legfontosabb mutató. Apró hiányosságai ellenére tény, hogy a Mercedes V-osztály megjelenése és presztízse a versenytárs fölött áll. Praktikuma, kényelme talán néhány ponton elmarad, de egyrészről ez pótolható a hosszított kivitellel, másrészről pedig el kell fogadni, hogy a versenytársnak sok-sok évvel több tapasztalata van az ilyen buszok készítésénél.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Szoros versenyben Thierry Neuville vezet a Svéd-ralin az első nap után

2022.02.26.
Idén a Svéd-rali új helyszínen, a szokásosnál északabbra, Umeå központtal rendezik meg, hogy hóbiztosak legyenek a pályák. Fehér csapadékból tényleg nem volt hiány, a pályák szélén magas hófalak között száguldottak a pilóták, ami persze veszélyt is hordozott, és hátsó lökhárítóból szép mennyiséget törtek le, amikor megtámasztották az autókat kanyar közben. Thierry Neuville a pénteki nap penzumának utolsó kilométerein vette át a vezetést, miután a nap folyamán öt pilóta is állt az élen az összetettben. A nap végén, 125 km össztáv után a belga versenyző 4,3 másodperces előnyt épített ki a Toyoták előtt.   Neuville két szakasszal a nap vége előtt még csak az ötödik helyen állt, igaz, időben kicsi volt a lemaradása az első helyhez képest. Az utolsó, előtti immár sötétben tartott gyorsaságit viszont megnyerte, és az utolsón is második lett, amit annak is köszönhetett, hogy nagyon jól osztotta be délután a szöges gumikat. „Remek nap volt! Délután sikerült vigyáznunk a gumikra, így vissza tudtunk hozni fontos másodperceket. Nagyon nehezek voltak a körülmények azok után, hogy a keskeny nyomtávú veterán versenyautók végigmentek a pályákon, már az első szakaszon sok időt vesztettünk. Most azonban vezetünk, így utólag visszatekintve nagyon erős napot zárunk, nem is vártunk ilyen jó eredményt. Nagyon boldog vagyok, a csapat miatt is. Tudom, hogy még két nap hátravan, de ez a vezető pozíció így is sokat jelent mindenkinek a csapatban, mert rengeteg dolgoztak Monte Carlo-rali után, hogy erősebben térjünk vissza. Holnap keményen fogjuk nyomni a gázt, hogy megtartsuk a vezetést!” - nyilatkozta Neuville a nap végén. Kalle Rovanperä áll a harmadik helyen, ami remek eredmény annak fényében, hogy elsőként rajtolva egész nap neki kellett takarítania a havas pályákat a többiek előtt. Volt, amikor vezette is az összetettet, de délután sok időt vesztett, amikor a negyedik és az ötödik gyorsaságin rosszak voltak a körülmények a sok laza hó és a hiányzó nyom miatt. Az utolsó két szakaszon azonban feljött hatodikról második helyre, a hátránya csak 4,3 másodperc Neuville mögött. Elfyn Evans, aki a visszavonult Sébastien Ogier után a Toyota első számú pilótájává lépett elő, szintén vezetett a nap egy pontján, végül kopott gumik miatt a harmadik helyre csúszott vissza, de ő is csak 7,4 másodperccel van Neuville mögött. A walesi nem volt elégedett délelőtt a GR Yaris vezethetőségével, ami arra is visszavezethető, hogy idén már nem lehet használni aktív központi differenciálművet. A Toyotához 2018 után visszatérő Esapekka Lappi szintén jó napot zárt: szakaszt is nyert, és a nap végén negyedikként várhatta a folytatást, mindössze 1,4 másodperccel Neuville mögött. A nap meglepetésembere azonban a 20 éves Oliver Solberg volt, aki sokáig a második helyen állt az összetettben. A Hyundai fiatal tehetsége azonban rutintalanul elkoptatta a szöges gumikat a nap végére, és egyszer egy féktávot is elnézett, így az utolsó két gyorsaságin közel 30 mp hátrányt szedett össze, de még így is magabiztosan őrzi az ötödik helyet. A hatodik helyen Kacuta Takamoto áll, a japán többször is becsúszott a hófalba, de mindig ki tudta szabadítani saját erőből a Toyotáját, akárcsak a Forddal versenyző Gus Greensmith, akinek a dolgát a rakoncátlankodó hibrid rendszer és sebességváltó is megnehezítette pénteken, utóbbit ki is cserélte az M-Sport a nap közben. Greenssmith csapattársa, Adrien Fourmaux még sosem vezetett WRC autót havon, így a lassabb tempója érhető volt. A nap vesztese Ott Tänak, aki öt szakaszon át harcban állt az első helyért, de az utolsó két gyorsaságin nem tudott elindulni a Hyundai hibrid rendszerének meghibásodása miatt. Craig Breen viszont saját hibából esett ki, amikor a második gyorsaságin kétszer is lement az útról, és a második alkalommal végleg fennakadt a hófal tetején a Ford Pumával, még a szakaszt is megállították egy időre miatta. Szombaton három szakaszt kell kétszer teljesíteni a mezőnynek, az össztáv 82,3 km lesz. Az állás péntek este: 1. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) 1h02m31.2s 2. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) +4.3s 3. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +7.4s 4. Esapekka Lappi/Janne Ferm (Toyota GR YARIS Rally1) +8.8s 5. Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Hyundai i20 N Rally1) +28.1s 6. Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +1m18.9s 7. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Puma Rally1) +1m32.9s 8. Gus Greensmith/Jonas Andersson (Ford Puma Rally1) +1m48.1s 9. Andreas Mikkelsen/Torstein Eriksen (Škoda Fabia Rally2 evo) +3m08.9s (WRC2) 10. Ole Christian Veiby/Stig Rune Skjærmoen (Volkswagen Polo GTI R5) +3m13.0s (WRC2)
Címkék: 

Így ünnepli fennállása 50. évfordulóját a BMW M divízió - videó

2022.02.26.
Május 24-én, a BMW M GmbH megalapításának 50. évfordulóján a nagyteljesítményű sportautókat építő divízió ünnepségsorozata már gőzerővel zajlik majd. Az egész éves ceremónia február 24-én, a BMW M divízió filmjének világpremierjével vette kezdetét: az alkotásban a legváltozatosabb BMW M modellek és sofőrjeik tűnnek fel. A stratégiák egyeztetésére, a közös motivációra és az egymás buzdítására szolgáló találkozók szinte mindegyik csapatsportban jelen vannak. Itt mindez számtalan BMW M modell társaságában zajlik. A legsportosabb összejövetelről készült film érzelmekkel telve mutatja be, hogy mi mindenről szól a nemzetközi BMW M közösség. Hiszen legyenek bármennyire is különbözőek az autók és sofőrjeik, egyvalamiben osztoznak: az érzésben, amely gázadásra letaglózó adrenalinnal pörgeti fel és bizsergetve ragadja magával a vezetés szerelmeseit. A BMW M modellek immár 50 éve ezt kínálják, rajongással és izgalommal telve, mégis a saját útjukat járva. A megannyi merész, egyedülálló csúcsmodell volánja mögött minden sofőrt ugyanaz a hamisítatlan BMW M élmény élteti: „WE ARE M”. - Február 24-én büszkén kiáltjuk világgá jubileumi ünnepségsorozatunk kezdetét. A „Huddle Speech” című film a BMW M GmbH rendkívüli alkotásainak sorát folytatja, kicsit mégis más módon: a film a múlt ikonikus mérföldkövei mellett a márka átalakulását is előrevetíti. Folyamatosan a jövőbe tekintünk, miközben nem hagyjuk kialudni a BMW M modellek nagyszerű rajongói bázisát éltető lángot sem – fogalmazott Timo Resch, a BMW M GmbH ügyfélélmény, márka és értékesítésért felelős elnöke. „Rajongóinkkal együtt, nemzetközi közösségünk tagjaival karöltve akarunk ünnepelni, ezért egész évre izgalmas meglepetésekkel készülünk, mindegyik kommunikációs csatornánkon. Már nagyon várjuk” – tette hozzá. A jubileumi év alkalmából megálmodott ünnepségsorozat élményekkel telve mutatja be a BMW M GmbH esszenciáját: a nagyteljesítményű sportautók sokoldalúságát, merészségét és innovációs erejét, azonnal felismerhető köntösbe csomagolva. A BMW M1 Procar sorozattól kezdve, a BMW i4 M50 tisztán elektromos meghajtású Gran Coupé modellen keresztül, a BMW Concept XM tanulmányautóig: a BMW M a vezetés élményének szimbóluma. A trikolor árnyalat égisze alatt megtervezett autók más-más felhasználási területükből adódóan eltérőek, génjeikben mégis egyformák: feltűnőek, egyediek és bevállalósak. Olyan összetéveszthetetlen tulajdonságok ezek, amelyek a jubileumi esztendő ünnepségsorozatát is nagymértékben meghatározzák. A BMW M GmbH fennállásának 50. évfordulója alkalmából megálmodott ünnepségsorozat négy állomásból áll, ezeket egymás után aktiválják majd a szervezők. A „Huddle Speech” című film által fémjelzett első állomás a BMW M divízió félévszázados öröksége előtt tiszteleg, a második állomás pedig a márka elmúlt 50 esztendejének motorsport-sikereit veszi sorra. A harmadik állomást az elektromos mobilitás, míg a negyediket az egyedi életstílus jellemzi. Eközben az év folyamán a BMW M GmbH számos látványos újdonságról lerántja a leplet és megannyi jelentős nemzetközi eseményen reflektorfénybe gurul. A BMW Motorsport klasszikus emblémája pedig csak egy azon meglepetések közül, amelyekkel a BMW M divízió a nemzetközi BMW M közösség számára készül. A képre kattintva videót indíthat. Az 50. évfordulót ünneplő globális kommunikáció arra is kiváló lehetőséget teremt, hogy a BMW M GmbH páratlan történelmére, fantasztikus motorsport-diadalaira, valamint a teljesítményre optimalizált modellek és a nagyteljesítményű sportautók szegmensében elért kimagasló sikereire is visszatekintsen. Ez utóbbiak egyike a 2018-ban bemutatott „M Town” kampány is, amely a BMW M modellek rajongóinak felejthetetlen élményt okozott. A BMW M GmbH azonban nem ül a babérjain, ehelyett gőzerővel jövőbeni átalakulására koncentrál. A jubileumi esztendő ünnepségsorozatának következő három állomásán az újfajta csúcsteljesítmény, a hálózatról tölthető vezetési élmény és a hamisítatlan BMW M életstílus is a figyelem középpontjába kerül. Hiszen a BMW M divízió a vezetés abszolút élményét élteti – ahogyan a múltban, úgy a jövőben is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Sokba kerülhet, ha lecsúszunk a március elsejei határidőről

2022.02.26.
– Annak a közel százezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége. A szigorú határidő az összeg biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik! A késedelembe eső ügyfelek nem hivatkozhatnak arra, hogy nem kaptak értesítést – csekket vagy számlát –, a fizetési határidő számontartása az ő felelősségük. Befizetés híján a határidőt követő napon az adott szerződést törölnie kell, a mulasztást elkövetők így rögtön biztosítási védelem nélkül maradnak. Aki tehát ekkor okoz kárt, nem számíthat a biztosító térítésére, ami személyi sérüléses baleset esetén akár több tízmillió forintra is rúghat, amit a károkozó akár élete végéig is törleszthet. A szerződés újrakötésekor nemcsak a türelmi időszakra vonatkozó biztosítási díjat kell megfizetni, hanem a megszűnés és újrakötés közti időszakra vonatkozó, magas fedezetlenségi díjat is. Idén ez személyautóknál – teljesítménytől függően – naponta 600-1290 forint között alakul. A biztosítás megkötésénél a fedezetlenségi díj mellett a teljes évre vonatkozó kötelezőt is egyszerre kell befizetni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Biológiai vészhelyzetben különleges Iveco buszt vet be az Olasz Vöröskereszt

2022.02.26.
Az Olasz Vöröskereszt az Iveco Bus Crossway-t választotta arra, hogy speciálisan kialakított szállítóeszközként magas biológiai kockázatú akciókban vessék be. Ez az első ilyen típusú jármű a világon: akár 41 potenciálisan fertőző személyt, plusz 6 fős személyzetet képes teljes biztonságban szállítani például repülőtereken, illetve onnan a szálláshelyekre. Az Iveco Bus Crosswayt Calabriában már használták néhány vészhelyzeti szállításra. A 12 méter hosszú jármű FPT Industrial Cursor 9 motorral van felszerelve. Karosszériája különleges kialakítású: például negatív nyomású kamrát is tartalmaz. Ezt az utasteret körülvevő burkolat teszi lehetővé, amelyben a nyomáskülönbség megakadályozza a levegő kijutását, még akkor is, ha a járműben nem működne a levegőszűrés. Digitális interfészen keresztül a személyzet figyelemmel kísérheti a kamrán belüli nyomást, a szén-dioxid telítettségét, a hőmérsékletet és a szűrők állapotát. Az Olasz Vöröskereszt számára kialakított Crossway egyik extrája a tolószékek számára kialakított elektrohidraulikus lift. A jármű magas szintű kényelmi funkciókkal - légkondicionálással, éjszakai világítással, hangszórókkal, színezett ablakokkal és csíramentesített, folyamatosan fertőtlenített WC-kel - is rendelkezik. A fokozott higiénia elérése érdekében az eredeti huzatokat és a belső tereket könnyen mosható burkolatokkal vonták be. „Büszkék vagyunk arra, hogy az Olasz Vöröskereszt az Iveco Bus egyik zászlóshajóját választotta arra, hogy világon először egy ilyen különleges járművet hozzunk létre " – közölte Domenico Nucera, az Iveco Group Bus Business Unit elnöke. „A COVID-19 a mutációk miatt tovább terjed. Biztosak vagyunk abban, hogy ez a speciális jármű jelentős mértékben hozzájárul a fertőzés kockázatának csökkentéséhez, a betegek biztonságos szállításához. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Súlyos baleset és teljes zár az 5-ös főúton

2022.02.26.
Lesodródott az úttestről, és egy fának ütközött egy kistehergépkocsi az 5-ös főúton, Alsónémedi közelében szombaton hajnalban. A fővárosi és a dabasi hivatásos tűzoltók egy embert feszítővágóval és speciális nyomóhenger segítségével szabadítottak ki az összetört járműből. A műszaki mentési munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Henry Ford öt dolláros mutatványa 1. rész

2022.02.25.
Szerző: Bánffi Tibor Henry Ford 5 dolláros Detroit volt az autógyártás központja az Egyesült Államokban. A sorozatgyártás bevezetésével a Ford gyáraiban folyamatosan romlott a munkamorál. A 1913-ban a fluktuáció elérte az évi 380%-ot, később már a dolgozók 50%-a hagyta el a gyárat havonta. A bérek nem tartottak lépést a kíméletlen termeléssel. Három percenként elkészült egy Ford T modell. A munkát a könyörtelen tempó és a monoton egyhangúság jellemezte. Az új belépők folytonos kiképzése komoly anyagiakkal és nehézséggel járt. Az 1914. január 14-én megvalósult tömeggyártás minden feltétele, de az emberi tényezőt kihagyták a számításból. A gyártás elemeire bontásával elsorvadt a szakmunka jelentősége, az ember a gépezet egyik eszközévé vált. A futószalag sebességének növelésével egyszerűen lehetett igazodni a kereslet egyre növekvő igényéhez. Henry Ford egyre ritkábban fordult meg az elégedetlen dolgozók között. A panaszáradat kezelését a kíméletlen vezetőkre bízta. A Ford üzemekben és a konkurenseknél is 2,5 $-os átlagos napibér volt jellemző. Ford sorozatgyártás Akkoriban szerveződtek a munkások érdekeit képviselő szervezetek (IWW) élükön a csalódott európai bevándorlók tömegével. Tiltakozásukat röplapokon terjesztették. Ford soha nem hagyta következmény nélkül a termelési módszereibe való külső beavatkozást. Attól sem riadt vissza, hogy az agitátorokat börtönbe zárassa. A „The Emancipator”-ban cikksorozat jelent meg „Henry Ford a munkáshajcsárok királya” címmel. Kezdett megingani a jóságos Fordról kialakult, újságírók által fényezett kép. Henry Ford tanácstalanul és tehetetlenül sodródott az eseményekkel, a válságos helyzet már nem volt sokáig fenntartható. Mintegy 5 ezer munkást kellett volna felvenni a termelés szinten tartásához. James J. Couzens (1972-1936) a tarthatatlan helyzetet felismerve kidolgozta az „ötdolláros napibér” bevezetésének feltételeit. James Couzens mindenki másnál alkalmasabb volt Ford agyafúrt terveinek maradéktalan végrehajtására az agresszív, könyörtelen, távolságtartó mentalitásával, hihetetlen munkabírásával. Mivel részvényesként érdeke egybe esett nem szívlelt főnökével, kénytelen volt eltűrni a kialakult helyzetet. Egyszerű könyvelőcskéből hamarosan a Ford gyár második embere lett. Tanácsai hidegen hagyták a műszaki szempontokat, csak termelés növelését és a haszonszerzést tartotta szem előtt, mint ahogy főnöke is, így Ford hamarosan a szűk bizalmasai közé fogadta. Ő volt egyben a kereskedelmi igazgató, pénztáros, kereskedelmi képviselő, könyvelő, a Ford T modell legfőbb mecénása és a sajtóval is ő tartotta a kapcsolatot, amikor egy kellemetlen szituációt kellett megmagyarázni. James J. Couzens Ford és Couzens 1914. január 5-én világgá kürtölték tervüket, mely szerint a két műszakos 9 órás munkaidő helyett bevezetik a 8 órás munkarendet, és a napibért 5 $-ra emelik. Ford kétoldalas nyilatkozatot tett közzé, mely szerint: „...A Ford Motor Company” az automobil ipar legnagyobb és legtüneményesebben fejlődő vállalta, ez év január 12-ével megkezdi a legnagyobb forradalmat a munkások bérezése területén, amilyet az ipar eddig nem ismert...” A bejelentés még azokat is meggyőzte akik úgy tartották, hogy Henry Fordot csak a profit hajhászása érdekli. Ford ennél nagyobb reklámról nem is álmodhatott. A világsajtó is az „ötdolláros napibér atyjáról” cikkezett, aki szem előtt tartja a munkások boldogulását, jólétét és a legnagyobb elismeréssel tálalta Ford „forradalmi” lépését. 5 dolláros cikk A szociológusok, a szakszervezetek, politikusok, egyházfők szinte kivétel nélkül egyöntetű lelkesedéssel fogadták az öt dolláros napibér bevezetését. A kommentátorok egy ígéretes gazdasági korszak kezdetét vizionálták, ami képes harmonizálni a tömeggyártást a munkások jólétével. Ford szinte az egyik napról a másikra nemzeti hőssé vált. Az 5 dolláros „csali” hatására Ford gyáraiba egyre inkább visszaszivárogtak a korábban elment kiváló szakemberek, ami kedvező hatással volt a végtermék minőségére. (A megkeresett éves, 1200 Dolláros munkabérből két Ford T modellt lehetett vásárolni.) Voltak azonban szkeptikus visszhangok is. New Yorki pénzügyi körök sztrájkok sorozatát vizionálták, A Wall Street Journal” gazdasági bűnténynek titulálta az öt dolláros napibért és a szocializmus térnyerésének látta, a „New York Times” utópiához hasonlította, ami előre sikertelenségre van ítélve. Az öt dolláros napibér meghirdetését követő napokban tízezres tömeg ostromolta gyár kapuit. A Detroitba érkező tehervonatok ontották az ország minden részéről érkező munkások, hivatalnokok, favágók, tengerészek, munkanélküliek ezreit 6. Ábra. Jelentkezők tömege a gyár előtt      
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója