A car-sharing új szintje: Drivy

2018.03.22.
Dementhon 2010-ben unatkozott, és ahogy általában az ilyen történetek kezdődnek, neki is támadt egy ötlete. Az ötlet onnan fakadt, hogy éppen az európai autóállomány kihasználatlanságáról olvasott, tudniillik Európában 291 millió autó van az utakon, amik az idő 93%-ban egy helyben állnak. Mégis, olykor kínszenvedést jelent az utazás. Ezért Dementhon csinált egy pofonegyszerű honlapot, amire a vállalkozó kedvű, kis mellékest keresni kívánó autótulajdonosok felregisztrálhattak és bérbe adhatták járművüket bárkinek, aki éppen autót szeretett volna használni, de nem volt neki. Ennyi volt az egész, Dementhon egy időre el is felejtette az egészet, mígnem néhány hét múlva egy felhasználó felhívta őt. Az úr jelezni akarta, hogy már több mint húsz alkalommal használta az oldalt, de nagyon rosszul működik és szörnyű, hogy készpénzzel kell intézni a fizetést, ráadásul személyesen kell alkudozni. Hősünk ekkor jött rá, hogy egyáltalán vannak felhasználók és ekkor esett le neki, hogy hatalmas lehetőség előtt áll, így elkezdett támogatók után nézni, amiket biztosító társaságok személyében meg is talált. Egy év múlva bevont egy igazán technikai beállítottságú társat, aminek eredményeképpen 2012-ben már az applikáció is kész volt, aminek a Drivy nevet adták. 2014-ben beállt mögéjük az Allianz is, így Franciaország után Németországban is elindult a szolgáltatás, mára pedig jelen van Spanyolországban, Belgiumban, Ausztriában és tavaly óta Londonban is. Jelenleg 50.000 regisztrált autóval másfél millió aktív felhasználóval rendelkeznek, de a számok egyre gyorsabban növekednek. Na de mi ez az egész? A Drivy alapvetően peer-to-peer car sharing szolgáltatásként indult, viszont azóta már nagy flottával rendelkező vállalkozások, bérautó cégek és flottakezelők is a felhasználók között vannak. A Drivy a hosszabb utakra specializálódott, nem úgy működik, mint a Mol Limo vagy a Greengo és nem is ugyanaz a célja. Utóbbiak rövid utakra vannak kitalálva, míg a 1-2 napos, tipikusan hétvégi utazásokra specializálódott, amelyek után a felhasználó ugyanoda viszi vissza az autót, ahonnan azt felvette. Mára már a személyes átadás-átvétel sem szükséges, ugyanis az hazai szolgáltatókéhoz hasonló megoldáshoz hasonlóan a regisztrált autók már az applikáción keresztül is kinyithatóak, a kulcs pedig a kesztyűtartóban található. A francia startup egy car-sharing piacteret hozott létre, ahol a felhasználó kiválaszthatja a számára megfelelő autót, amit a tulajdonos által meghatározott áron (amire egyébként az applikáció javaslatot tesz) bérbe vehet. Első hallásra kissé furcsának tűnik egy ilyen, részben bizalmon alapuló rendszer, hiszen mégiscsak vadidegeneknek adjuk bérbe a saját tulajdonunkat. Mégis úgy tűnik, működik, ráadásul a szponzor biztosítótársaságok igen elégedettek lehetnek, ugyanis a Drivy jobb mutatókat hoz káresemények tekintetében, mint az átlagos lakossági tulajdonosok. Ahogy a többi platform sem, a Drivy sem jelenti egymagában a közlekedés forradalmasítását, de kétségtelen, hogy van helye a hagyományos car-sharing és ride-hailing szolgáltatók körében, ugyanis olyan területre koncentrál, amit utóbbiak teljesen figyelmen kívül hagytak. Ha a fejlődés üteme nem lassul, biztosak lehetünk benne, hogy néhány éven belül mi is kibérelhetjük a szomszéd autóját úgy, hogy el sem kell kérnünk tőle a kulcsokat.  

Emelkedik a benzin ára

2018.03.22.
Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 359 forintra nő, a gázolaj ára 363 forint marad. A benzin ára legutóbb múlt szerdán változott, akkor 3 forinttal csökkent, és átlagosan 355 forintra mérséklődött. A gázolaj ára március 9-óta nem változott. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak az egyes töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Különös ok miatt szünetelteti közúti önvezető autós kísérleteit a Toyota

2018.03.22.
Március 18-ika az autonóm mobilitás fekete napja: ezen a napon egy önjáró üzemben közlekedő Uber által üzemeltetett gépkocsi halálra gázolt egy, az úttesten szabálytalanul áthaladó gyalogost Észak-Amerikában. Bár a végzetes balesethez semmilyen köze nincs a Toyotának, a kialakult bizonytalan helyzetre való tekintettel a japán autógyártó úgy döntött, határozatlan időre szünetelteti saját autonóm mobilitási tesztprogramját az Egyesült Államokban. „Nem áll szándékunkban találgatni, vajon mi okozhatta az Uber autójának balesetét, sem hogy ez milyen hatással lesz az autonóm mobilitás jövőjére. Nem szeretnénk azonban tesztpilótáinkat érzelmileg terhelt állapotban a forgalomba engedni, ezért bizonytalan időre felfüggesztjük a közúti tesztprogramot.”  – nyilatkozta a vállalat döntésével kapcsolatban Brian Lyons, az autonóm mobilitási programot gondozó Toyota Research Institute szóvivője. A rendőrség előzetes, nem hivatalos véleménye szerint csaknem bizonyosan kizárható a balesetet okozó jármű autonóm rendszereit fejlesztő vállalat, az Uber felelőssége; az illetékes rendőrfőnök szerint a kerékpárját az úttesten áttoló hölgyet viselkedése miatt emberi sofőr is nehezen kerülhette volna ki. A Toyota 2005 óta fejleszti autonóm mobilitási technológiáját; a vállalat elsődleges irányelve már ekkor a tökéletes, 100 százalékos biztonság volt. Nem véletlen, hogy más fejlesztőkkel ellentétben a vállalat viszonylag konzervatívan közelíti meg a kérdést, és csupán egy évvel ezelőtt mutatta be azt a második generációs kísérleti járművet (egy Lexus LS 600hL-t), amely a további fejlesztés mindkét irányát, a teljesen (4. és 5. szintű) autonóm közlekedést támogató Chauffeur („sofőr”) technológiát, valamint a fejlett vezetőtámogató funkciókat kínáló Guardian („őrangyal”) szolgáltatás-csomagot támogatja. „Járművünk önvezető technológiája folyamatosan tanul. Megfigyeli és megjegyzi az egyes sofőrök szokásait és vezetői képességeit, valamint a közlekedésben részt vevő többi járművel kommunikálva adatokat gyűjt a környezetéről” – nyilatkozta korábban Gill Pratt, a Toyota Research Institute vezérigazgatója, aki személyesen győzte meg Akio Toyodát, a Toyota-csoport elnökét arról, hogy a technológia képes lesz teljes mértékben elkerülni a halálos kimenetelű baleseteket. Az eredeti tervek szerint az idei évben kezdődnek meg a harmadik generációs autonóm mobilitási platform tesztjei; ennek lézeres szenzorai 200 méteres körben, 360 fokban érzékeli a jármű teljes környezetét, a rendszert vezérlő számítógép pedig, amely korábban a teljes csomagtartót kitöltötte, már alig nagyobb, mint egy mélynyomó. A Toyota csoport a 2020-as Tokiói olimpiai játékokra időzíti az autonóm technológiák első nyilvános bemutatkozását.

Amerikai importvámok: Washington és az EU már keresi a megoldást

2018.03.22.
Az MTI tudósítása szerint Cecilia Malmström szerda óta tárgyal Washingtonban az acél-és alumíniumárukra kivetett – és az európai autógyártást negatívan befolyásoló – amerikai védővámok miatt kialakult konfliktus remélt rendezése érdekében. A Donald Trump amerikai elnök által elrendelt vámintézkedésnek pénteken kell életbe lépnie, s az Európai Unió - Kanadához és Mexikóhoz hasonlóan - mentességet szeretne kapni. "Megállapodtunk, hogy azonnali megbeszéléseket kezdünk Trump elnökkel és a Trump-kormányzattal a minket aggodalommal eltöltő kereskedelmi ügyekben, beleértve az acél- és alumíniumvámokat, annak érdekében, hogy kölcsönösen elfogadható gyors megoldást találjunk" - olvasható a közös közleményben. Az amerikai elnök március 8-án jelentette be, hogy 25 százalékos védővámot vet ki az acélra és 10 százalékos vámot pedig az alumíniumtermékekre, arra hivatkozva, hogy védeni akarja az amerikai ipart és garantálni az amerikai nemzetbiztonságot. Döntése tiltakozást váltott ki az Európai Unióban is. Trump a bejelentést követően mindazonáltal mentesítette a vámok alól Kanadát és Mexikót, és felhatalmazta Wilbur Ross kereskedelmi minisztert, hogy kezdjen tárgyalásokat más országokkal is az esetleges vámmentességről. Cecilia Malmström Washingtonban azt szerette volna elérni, hogy az Európai Unió egésze kapjon vámmentességet. Az uniós biztos szerdán megbeszéléseket folytatott Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főtárgyalóval is.

Három éven belül érkezhet a Lexus új luxus szabadidőjárműve

2018.03.22.
Krómdíszítés helyett beépített LED-ektől csillogó hűtőmaszk – csak egy olyan megoldás a sok közül, amelynek köszönhetően a Lexus LF-1 Limitless tanulmányautója még a koncepciójárművek körében is szokatlannak számít. Noha a Lexus kijelentette, hogy csak egy általános jövőbeli arculati tanulmányról van szó, a modellt nem tervezi sorozatgyártásba küldeni, meglehet, a piaci reakciók miatt a márka újragondolja terveit. Úgy tudni legalábbis, hogy mégis szériamodellé fejlesztik az öt méternél is hosszabb luxus crossovert.
Címkék: 

Nyilvánosságra hozták a felvételt az önvezető autó balesetéről

2018.03.22.
A felvételen – amely itt érhető el – az látható, hogy egy megvilágítatlan szakaszon próbálja áttolni kerékpárját egy nő az úton. Az egyértelműen kiderül, hogy a nő volt a szabálytalan, s ha ember vezeti az autót, akkor is szinte bizonyosan elkerülhetetlen a baleset. Az már más kérdés, hogy az autó fedélzeti rendszereinek alighanem így is érzékelniük kellett volna az úttestre lépő nőt. És látható az is, hogy ugyan a volán mögött ott ült egy ember, ám nem ő vezetett, s jobbára nem az utat figyelte.

Honda Civic first generation

2018.03.22.
Galéria képek: 

Honda Urban EV

2018.03.22.
Galéria képek: 

Harminc év után venne revansot a Volkswagen

2018.03.22.
Az összkerékhajtású versenyautó egyesíti a jövő elektromos hajtású I.D. modellcsaládjának úttörő képességeit és a Volkswagen legsportosabb modellváltozatainak, az R GmbH modelleknek a kiemelkedő tulajdonságait. Az I.D. R Pikes Peak az első lépés a Volkswagen R és a Volkswagen Motorsport egyre intenzívebb közös munkája során. A Volkswagen márka kínálatában 2025-re várhatóan több, mint 20 tisztán elektromos autó szerepel majd. Az I.D. család első sorozatgyártású modelljének gyártása várhatóan 2019. végén indul a szászországi Zwickauban. „A Volkswagen és az I.D. család élen kíván járni az elektromos mobilitás fejlődésében.” – nyilatkozta a Volkswagen márka igazgatótanácsának a fejlesztés területéért felelős tagja, Dr. Frank Welsch. „Az a tény, hogy az I.D. R Pikes Peak a világ egyik leghíresebb hegyi felfutó versenyén vesz részt nem csupán szimbolikus jelentőséggel bír, de értékes információkkal is szolgál az elektromos autók általános fejlesztéséhez.” Jürgen Stackmann, az igazgatótanács értékesítés, marketing és az értékesítés utáni szolgáltatások területéért felelős tagja hozzátette: „Pikes Peak kétségkívül a világ egyik legismertebb hegyi felfutó versenye. A Volkswagen számára pedig egy kitűnő lehetőség, hogy az I.D. R projektnek köszönhetően az elektromos mobilitás témakörét mind érzelmi, mind versenysport szempontból tovább népszerűsítse.” A Pikes Peak-i Nemzetközi Hegyi Felfutó versenynek – amelyet a rendezvényt ismerők csak úgy emlegetnek, hogy „Verseny az égbe” – 1916. óta a Colorado Springs melletti Sziklás-hegység ad otthont. A 19,99 kilométer hosszú út 2.800 méter tengerszint feletti magasságról indul és a versenyzők 4.300 méterre érkeznek meg. A Volkswagen utoljára 1987-ben indult a Pikes Peak-i hegyi felfutón, akkor egy különleges duplamotoros, 652 lóerő teljesítményű Golf versenyautóval állt rajthoz. A wolfsburgi székhelyű márka azonban éppen lemaradt a győzelemről. „Itt az idő, hogy bezsebeljük azt a győzelmet!” – véli a Volkswagen Motorsport igazgatója, Sven Smeets. „Az I.D. R Pikes Peak egy különösen izgalmas kihívást jelent számunkra, hiszen rajta keresztül kiderül, milyen lehetőségeket rejt az elektromos motor a motorsport világában. A pilótánk, Romain Dumas és a mögötte álló teljes csapat maximálisan arra törekszik, hogy új rekordot állítson fel az elektromos autók tekintetében.” Az elektromos prototípusok kategóriájában a jelenlegi rekord 8 perc 57.118 másodperc, amelyet az új-zélandi Rhys Millen állított fel 2016-ban.

Gemius_970_1

2018.03.21.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója