Niki Lauda: az utolsó szezon tévészakértőként?

2015.10.25.
Könnyen lehet, hogy véget ér Niki Lauda televíziós szakértői pályafutása. Erre a szezonra még van érvényes szerződése az RTL-lel, a hosszabbítás azonban nem került szóba. A szerződésem a szezon végén lejár, új szerződésről azonban egyelőre nincs szó – nyilatkozta az osztrákok egykori koronázatlan királya a legnagyobb német napilapnak. Akik a német adón nézték a Szocsiban rendezett futamot, Laudával nem találkozhattak, ő azonban igazoltan volt távol. Megegyeztünk az RTL-lel, hogy egy futam erejéig szünetet tartok – mondta Lauda, aki a hétvégi versenyen újra elfoglalja a szakértői széket a kihelyezett tévéstúdióban. A Bild megjegyzi, hogy a német RTL újabb két évre, 2017-ig megszerezte az autóverseny közvetítési jogait, egyelőre azonban kérdéses, hogy továbbra is Lauda marad-e a német nézők Forma 1-es szakértője. Lauda nagy kedveltségnek örvend, mint egykori versenyző, ismeri a Forma-1 minden részletét. 

Az Opel cáfolja, hogy megsérti az európai környezetvédelmi szabályokat

2015.10.25.
A Deutsche Umwelthilfe (DUH) nevű német környezetvédő civil szervezet svájci vizsgálatokra hivatkozva azt állítja, hogy az autógyár egyik legkedveltebb modellje, az Opel Zafira 1,6 literes dízelmotorral felszerelt változata "bizonyos helyzetekben" akár 17-szeresen is átlépi a nitrogén-oxid kibocsátásának megengedett értékét - írta a Financial Times című londoni gazdasági napilap a honlapján.      A DUH megbízásából az alkalmazott tudományok berni egyetemén (BFH) elvégzett laboratóriumi vizsgálatok során a körülményektől függően meredeken változott az Opel Zafira 1.6 CDTi modell károsanyag-kibocsátása. A kipufogógáz nitrogénoxid-tartalma akkor maradt határértéken belül, ha az autónak csak az első két kereke forgott, a sebesség pedig nem érte el az óránkénti 150 kilométert. Ha például mind a négy kerék forgott a tesztpadon, a határértéket máris 2-4-szeresen haladta meg a kibocsátás. Minden autógyártó fokozott ellenőrzés alá került, miután a Volkswagen német autógyártó csoport - az Opel anyavállalatának, az amerikai General Motorsnak az egyik legnagyobb riválisa - elismerte a múlt hónapban, hogy olyan szoftvert telepített bizonyos dízelüzemű járműveibe, amelynek segítségével kijátszhatóak a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó előírások.  A rüsselsheimi székhelyű Opel közölte, hogy saját teszteredményei azt mutatják, a Zafira 1,6-os dízelmodelljének emissziós értékei megfelelnek az európai uniós előírásoknak. Az Opel többször is kérte, de hasztalan, a DUH vezetőit, hogy tegyék elérhetővé számára a svájci teszteredményeket az ügy nyilvánosságra hozatala, péntek előtt. A BFH alapvetően a svájci hatóságok számára szokott károsanyag-kibocsátási teszteket készíteni. A DUH azt tervezi, hogy más német és külföldi autógyártók dízelmotoros járműveit is megvizsgáltatja annak ellenőrzésére, hogy megfelelnek-e az Euro 6-os kipufogógáz-kibocsátási szabványnak. MTI

AMTS 2015

2015.10.25.

Honda CR-V 1.6 i-DTEC Exec. - képgaléria

2015.10.25.
Galéria képek: 

Rendőrkézen a „blokkolós”, autófeltörő páros

2015.10.25.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat O. Emil 47 éves és T. László 39 éves budapesti lakosokkal szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2015. október 8-án 12 óra 30 perc körüli időben kinyitott egy Budapest V., Báthory utcában álló személygépkocsit, majd abból eltulajdonított egy oldaltáskát a benne lévő műszaki eszközökkel és különböző értéktárgyakkal együtt. Csaknem két héttel később, 2015. október 20-án 11 óra 30 perc és 14 óra 45 perc közötti időben O. Emil és T. László egy Budapest V., Honvéd téren parkoló autó csomagteréből az abban található laptopot és táblagépet tulajdonította el. Az V. kerületi nyomozók adatgyűjtés során megállapították a lopás elkövetésével gyanúsítható férfiak személyazonosságát, valamint azonosították a bűncselekmények elkövetésekor általuk használt autót is. A személygépkocsira a rendőrök 2015. október 21-én a Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky úton figyeltek fel, amelyet megállítottak, majd a benne ülő két férfit igazoltatták. O. Emil és T. László ruházatátvizsgálása során egy rendőrségi igazolványtokot, blokkolót, valamint különböző elektronikai eszközöket és szerszámokat találtak és foglaltak le a rendőrök, amelyek az igazságügyi gépjármű-szakértő szakvéleménye alapján alkalmasak lehettek gépjárművek zárszerkezetének blokkolására. Előállításukat követően a két férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a belvárosi rendőrök. Velük szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására
Címkék: 

30 ezer üzemanyagcellás autót adna el 2020-ig a Toyota

2015.10.25.
A Toyota most bejelentett környezetvédelmi terve azt tartalmazza, hogy 2020-ig 30 ezer üzemanyagcellás autót és 15 millió hibridet akar eladni, és 2050-ig 90 százalékkal csökkentené a flottája szén-dioxid kibocsátását. Szintén fontos vállalás, hogy 2050-ig az összes gyárát szén-dioxid semlegessé tenné megújuló energiaforrások bevonásával. Hogy a tervek sikerüljenek, a következő években évi 1,5 millió hibridet kell eladnia a Toyotának. és új üzemanyagcellás modelleket is be kell vezetnie. Már bejelentették, hogy üzemanyagcellás buszon dolgoznak, ami 2017-ben jelenik majd meg. Többek között Tokió is kap majd belőlük 100 darabot a 2020-as Nyári Olimpia és Paralimpia megrendezéséhez. A Toyota célja egyértelműen az, hogy megőrizze vezető helyét a hibridek és az üzemanyagcellás autók fejlesztési versenyében. Ehhez elengedhetetlen az új generációs „solid-state” akkumulátorok kifejlesztése, amelyek nagy energiasűrűségűek, nagy feszültségűek, és jól bírják a magas hőmérsékleten történő használatot, így alkalmasak arra, hogy jelentősen megnöveljék az akkumulátoros elektromos autók és konnektoros hibridek hatótávolságát. A Toyota eddig 8,05 millió hibrid autót adott el a világon, jövőre 1,27 milliót terveznek. 2016-ban 2000 darab készülhet az üzemanyagcellás Miraiból.  
Címkék: 

Kis híján katasztrófa történt a müncheni repülőtéren

2015.10.25.
A most ismertté vált eset szerint október 13-án leszálláshoz készülődött az Air Berlin Köln-München járata. Az AB 6111-es járata hetvenöt méterre közelítette meg a leszállópályát, amikor a pilóta észlelte, hogy ott egy kisgép tartózkodik. A személyzet az átstartolás mellett döntött, így szerencsére nem történt nagyobb baj. A Focus beszámolója szerint az utasok körében pánik tört ki. Az incidenst a lap megkeresésére a légügyi hatóság elismerte. A beszámoló szerint a kisgép felszállási engedélyt kapott, a pilóta azonban nem kezdte meg időben a manővert, így a leszállásra készülő Air Berlin gép útjában állt. Ha a leszállni készülő gép kapitánya nem startol át, tragédia történt volna. A Focus beszámolójából kitűnik, a müncheni repülőtér tornyából a légi irányítás időben észlelte, hogy a leszálló pályán akadály van, s utasították az Air Berlin gépet az átstartolásra. A lap beszámolója szerint a hasonló incidensek elég gyakoriak, a pilóták és a légi irányítók azonban a veszélyt rutinszerűen tudják elhárítani. A müncheni repülőtéren naponta 2-4 hibás manőver fordul elő – mondta el a lapnak Sandra Teleki, a légi irányítás szóvivője.  

Fejleszti thüringiai motorgyárát a Daimler

2015.10.25.
Stuttgart, Mercedes-központ: Kölledában bővítenek. Több mint 200 millió eurót fektet be kölledai gyárában a Daimler, ahol a legújabb dízelmotorokat gyártják majd. Egyebek mellett két új szerelő csarnokot építenek, így a csarnokok nagyságát megduplázzák – közölte a Daimler leányvállalata, az MDC Power. Kölleda településen 2003-ban nyílt meg a Daimler motorgyártó bázisa, ahol tavaly 865.000 dízel- és benzinmotort gyártottak.  Az üzem jelenleg 1100 embert foglalkoztat. A fejlesztéssel azonban újabb munkaerőre lesz szükség, további 250 ember felvételét tervezik. Kölleda Stuttgart-Untertürkheim mellett a Daimler egyik legfontosabb motorgyártó helyszíne, amelyet a 2003-as átadás óta fokozatosan fejlesztenek és bővítenek. Az MDC Power GmBH a Daimler AG szászszázalékos tulajdona. 

Egyesült Államok Nagydíja - Vasárnapra halasztották az időmérő edzést

2015.10.24.
A kvalifikációt a versenybíróság és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) döntésének értelmében vasárnap - magyar idő szerint - 15 órakor rendezik. Az eredetileg szombat 20 órára kiírt kvalifikáció félórás halasztásokkal három órát csúszott a texasi Austinban és környékén tomboló viharos szél, valamint az azt kísérő heves eső miatt. Az időmérő után a futamra 20 órától kerül sor vasárnap. (MTI)

Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai – Tóbiás biciklizik mese II. rész

2015.10.24.
IDE kattintva elolvashatjátok a mese első felét, alábbiakban pedig folytatódjon a mese: A három jóbarát szép szabályosan áttolta a biciklijét a Szamóca téren – közben persze Egon és Léna egy percre sem hagyták abba a kiáltozást hogy „Tóbiáááás  szerelmeeees”, sőt, Egon már egy rövidke kis dallamot is kitalált hozzá. A Szamóca tér másik oldalán volt az útkereszteződés, ahol zebra és közlekedési lámpa segítette a gyalogosokat az átkelésben. Az úttestre festett zebra arról kapta a nevét, hogy fehér csíkjaival igencsak emlékeztet egy igazi zebrára, és erre a Város másik végében lakó Zénó, a zebra igencsak büszke volt! A közlekedési lámpa piros volt, Tóbiás, Egon és Léna megálltak, és várták, hogy zöldre váltson. Ám ekkor újból elsuhant mellettük Roland, a rókafiú, vadonatúj tűzvörös biciklijén: - Úgyis leelőzlek benneteket, ti lustáááák! – kiáltotta csúfolódva, és már száguldott is át a zebrán – pedig azt minden kisállat tudja, hogy a zebra előtt le kell szállni a bicikliről. De ennél nagyobb baj is volt ám! A lámpa még mindig piros volt! Azt pedig még Tóbiás óvodás kisöccse, Balambér is kívülről fújta, hogy piros-tilos, piros-tilos.   Roland, a rókafiú szabálytalanul kelt át a zebrán, és lám, mi történt vele! Tehát: Roland száguldott a zebrán, a lámpa még piros volt, és a sarkon éppen akkor fordult be Józsi, a szamár kis kék teherautójával. Szokás szerint egy nagy halom illatos kukoricát szállított a Széna térre, a Városi Piacra. Vígan fütyörészett, ám mikor észrevette a szabálytalanul száguldozó Rolandot, nagyot fékezett, és szerencsére még időben sikerült megállítania kis kék teherautóját! Közben azonban Roland is észrevette ám a veszélyt, egyre gyorsabban tekerte a biciklit, hogy mihamarabb átérjen a túloldalra, de a vadonatúj tűzvörös bicikli kereke bizony rágördült egy kavicsra, és pufff….  Roland a rókafiú hatalmas puffanással elterült az úttest közepén. A közlekedési lámpa idő közben zöldre váltott. Tóbiás gyorsan Egon kezébe nyomta biciklije kormányát: - Fogd az én biciklimet is, Egon, megyek, segítek Rolandnak! – és már szaladt is, hogy felsegítse az úttest közepén jajgató rókafiút. Addigra odaért Józsi, a szamár is: - Ejjj, azt a hét meg a nyolcát! Hát szabad ilyet? A zebrán száguldozni, miközben piros a lámpa! Még szerencse, hogy nem lett nagyobb baj! Ez veszélyes ám, Roland! Sőt, életveszélyes! – dorgálta a rókafiút Józsi, a szamár. Tóbiás felsegítette Rolandot – a rendetlen rókafiúnak vérzett az orra, és csúnyán lehorzsolta a térdét. A vadonatúj tűzvörös bicikli sem úszta meg sérülés nélkül – kifordult a kereke, nem lehetett már eltolni sem. Egon, a béka - Józsi bácsi! – szólt Tóbiás – Mi lenne, ha felraknánk a teherautóra Roland biciklijét? Majd később érte megyünk. Siessen csak a dolgára, Józsi bácsi, nyugodtan! Mi elkísérjük Rolandot az orvosi rendelőbe. - Jól van, Tóbiás. –felelte Józsi, a szamár – Okos kutyakölyök vagy. Felrakom a teherautóra a biciklit- éppen elfér itt a kukorica mellett. Talán meg is tudom javítani! Holnap eljöhettek érte! De most sietek. Minden jót, Tóbiás! Te pedig, Roland, legközelebb sokkal jobban gondold át, mit szabad és mit nem. Még szerencse, hogy csak a biciklid tört össze! – azzal Józsi, a szamár elpöfögött kis kék teherautóján a nagy halom illatos kukoricával, és Roland törött kerekű biciklijével. Ha piros a lámpa, a KRESZ Parkunkban is meg kell állni, átengedni a gyalogosokat!   Tóbiás visszatámogatta Rolandot a járdára, és elindultak az orvosi rendelő felé. Kicsit lassan, mert Roland eléggé sántikált és Tóbiás vállára támaszkodott, Egonnak egyszerre két biciklit kellett tolnia – és ez nem könnyű feladat egy ilyen kis ugri-bugri békának, Lénának pedig be sem állt a szája: az úton az orvosi rendelőig elsorolta Rolandnak az összes közlekedési szabályt, amit csak tudott, és különféle rémtörténetekkel ijesztgette, hogy mi lett volna, ha Józsi, a szamár nem fékez le időben. Roland, a rókafiú nem szólt egy szót se – tudta, hogy nagyot hibázott. És hogy pont Tóbiásék segítettek rajta, miután kigúnyolta őket… Roland igazán elszégyellte magát. Az orvosi rendelőben Tubi doktor néni, a galamb bekötözte Roland sebeit. - Nagyon szép dolog volt tőletek, hogy elkísértétek ide Rolandot – dicsérte meg a három jóbarátot- Most már hazamehettek, későre jár, én pedig felhívom Roland szüleit, hogy jöjjenek el a rosszcsont fiacskájukért. Tóbiás, Egon és Léna hazafelé tolta biciklijét a Szamóca téren át. - Na tessék, pedig sokkal jobb lett volna, ha mégis biciklizünk egyet a parkban – dohogott Egon. - Jól megjárta ez a lüke rókafiú – csacsogott Léna -, én megmondtam, ugye? Minek száguldozni, mint a villám? Szép lassan is eljutunk előbb-utóbb oda, ahova akarunk, nem igaz? Tóbiás egy szót sem szólt, mert a Szamóca tér közepén, a padon még mindig ott ült Aranka, a legeslegszebb cicalány. Amint elhaladtak a pad mellett, Aranka megszólította Tóbiást: - Szervusz Tóbiás! Láttam, milyen hősiesen segítettél Rolandnak. Én nem is gondoltam volna, hogy ilyen bátor kutyakölyök vagy. Ez igazán tetszik nekem! – dorombolta kedvesen a Város, sőt talán a világ legeslegszebb cicalánya. Tóbiás újra a feje búbjáig pirult, és úgy érezte, ez a dicséret ezerszer többet ér, mint a biciklizés a parkban… Az idősebb kezét mindig meg kell fogni, ha zebrán kelünk át Reméljük, hogy tetszett a mese, most pedig összegyűjtöttük nektek, hogy miket tanulhattatok meg belőle. A zebránál, ha van közlekedési lámpa, akkor az segít az átkelésben. Tudjátok, hogy ha Piros az Tilos (!), és ha zöldre vált a lámpa, akkor szabad a pálya, nyugodtan át lehet menni az úttesten. Mit tegyünk, ha villog a zöld lámpa? Ha már elindultunk és a zebrán vagyunk, és akkor kezd el villogni, akkor szaporázzuk meg a lépteinket. De ha úgy érünk a zebrához, hogy már villog, akkor nem szabad elindulni! A zebrán tilos biciklizni! Mindig le kell szállni a kétkerekűről, és áttolni a túloldalra. A sisak viselése mindig kötelező Reméljük, ma is sok új dolgot tanítottunk nektek! Ha mindennapos friss hírre vágytok, lájkoljatok minket Facebookon, és hetente frissülő cikkekért, itt az autószektoron! Vegyétek meg most Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai 2. CD-t!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója