Új játékszere van Ken Blocknak

2015.10.24.
A második generációs Ford Escort kupé az első Ken Block-féle Gymkhana autó, amelynek a hátsó kerekei hajtottak, korábban ugyanis csak összkerékhajtású járművekkel parádézott az amerikai Youtube-sztár, még egy első generációs Ford Mustangot is 4x4-essé alakíttatott a legutóbbi kisfilm kedvéért. Block még 2008-ban vásárolta a képeken látható Escortot, ez volt az első Ford márkájú raliautója. Természetesen Block csapata, a Hoonigan jelentős módosításokat hajtott végre a veterán versenyautón, sok alkatrészt beépítettek a modern WRC raliautókból is.   A legnagyobb változás azonban a motorháztető alatt található: egy 2,5 literes Millington márkájú versenymotorra cserélték az eredeti Ford erőforrás, az új szívómotor 333 lóerőt ad le, és a 9000-es fordulatszámot is elviseli. Az erő egy hatfokozatú, szekvenciális váltón keresztül jut el a hátsó kerekekhez. Természetesen a külsőt sem hagyták változatlanul a Hoonigan csapat szakemberei, jelentősen kiszélesítették a karosszériát, és új, nagyobb átmérőjű felniket szereltek fel Pirelli abroncsokkal, a motorháztetőre pedig amerikai zászlót festettek. Jövő nyárra várható a következő hivatalos Gymkhana videó, amelynek már az Escort lesz a főszereplője, de a csapat már egy ízelítő kisfilmet is készített, amelyből azért kiderült, hogy milyen trükkökre képes az új játékszer.
Címkék: 

Yaya Touréval forgatott reklámfilmet a Nissan

2015.10.24.
A Nissan kihívásának James Martin Devlin tett eleget, aki a JamesClim nevű, hűtőgépeket és légkondicionáló berendezéseket forgalmazó, Párizs környéki vállalkozás tulajdonosa. A filmben Touré névtelen telefonálóként megkéri Jamest, hogy autózzon egy általa meghatározott helyszínre. Megérkezésekor Jamest mindössze egy labdarúgó játékvezetőnek látszó férfi fogadja egy irányjelző világítótáblával a kezében. James követi a bíró jelzéseit, csattanóként pedig a következő ajánlatot kapja: régi furgonját lecserélheti egy vadonatúj Nissanra. Hogy mit kell tennie? Mindössze annyit, hogy átpakol régi furgonjából az ott várakozó Nissan kishaszonjárműbe. Minderre azonban öt perce van, mielőtt régi autóját összezúzza az ott várakozó markoló. Hogy mire jutott Yaya Touré és James, kiderül az alábbi videóban:   Ahogy az a filmben látható, James sikeresen teljesíti a nem mindennapi feladatot, így szabadon választhat egyet a Nissan kishaszonjárművei közül. A 37 éves üzletember öt éve vezeti vállalkozását, és elmondása szerint az új Nissannak is nagy hasznát veszi majd. „Azonnal megragadtam a lehetőséget, hogy részt vehessek a „cserejátékos” kihívásban – de ki ne lenne benne egy ehhez hasonló játékban? Nagy élmény volt, és természetesen nagyon várom, hogy kiválaszthassam az új furgonomat. Mindennap használni fogjuk azt is, persze csak miután megkapja a JamesClim matricákat” - nyilatkozta. A „cserejátékos” kampány a Nissan új, ötéves garanciájának bevezetését népszerűsíti, amit a vállalat a 2015. szeptember 1. után vásárolt teherautókra és furgonokra ad. A Nissan Európában kiemelkedően széles választékban kínál kishaszonjárműveket, olyan modellekkel az élen, mint a népszerű Navara és a 2016 elejétől kapható, új NP300 pick-upok, az NV200 és NV400 furgonok, valamint az NT400 Cabstar és NT500 teherautók.  
Címkék: 

Bemutatkozott az új Mini kabrió

2015.10.24.
A vászontetős Mini a negyedik modell, amely elkészült a kisautó harmadik generációjából, eddig a három- és ötajtós, valamint a kombi Clubman volt a kínálatban. Az kabrió alapjai a háromajtós modellből származnak, így nem csoda, hogy az orr-rész és a far is teljesen megegyezik a fix tetős modellével, és, hogy a szélvédő már nem áll olyan meredek szögben, mint az elődnél. Az új Mini kabrió 98 mm-rel hosszabb (3821 mm), 44 mm-rel szélesebb (1727 mm) és 7 mm-rel magasabb (1415 mm) elődjénél. Mivel már az új padlólemezen nyugszik, nem kell csodálkozni azon, hogy a tengelytávja 28 mm-rel, a nyomtávja pedig 42, illetve 34 mm-rel lett nagyobb, mindkét változás azt szolgálja, hogy nagyobb legyen a hely az utastérben. a hátsó üléseken például vállmagasságban 34, könyökmagasságban 112 mm-rel szélesebb a hely, a lábtér pedig 36 mm-rel bővült. Nőtt a csomagtartó is, a korábbi 180 helyett immár 215 literrel gazdálkodhatnak az utasok, de ez 160 literre csökken nyitott tetővel. Az elektromos mozgatású vászontető 18 másodperc alatt nyílik ki és csukódik be gombnyomásra, akár 30 km/h-s sebességnél is. a többrétegű, hangszigeteléssel is ellátott tető a csomagtartó felső részében kialakított tárolórekeszbe hajtogatja be magát, ha az autó nyitott állapotban van. A biztonságot szolgálja, hogy borulás esetén a hátsó ülések mögül két bukókeret pattan ki a másodperc törtrésze alatt. Az alsó megerősítések miatt a nyitott Mini azonos motorral 115 kilogrammal nehezebb a háromajtós, zárt változatnál. 2016 tavaszára tervezett piaci bevezetésekor az új nyitott Mini háromféle motorváltozattal lesz elérhető, melyek kombinált üzemanyag-fogyasztása 3,8 – 6,1 literig terjed. A háromhengeres, 1,5 literes benzinmotor 136, a négyhengeres, kétliteres benzinmotor 192 lóerőt ad le, a MINI Cooper D Cabrio dízelmotorja 116 lóerős.
Címkék: 

A Volkswagen Haszonjárművek 321 300 autót szállított ki szeptemberig

2015.10.24.
A nyugat-európai piacokon a kiszállítások 0,2 %-kal csökkentek, a tavalyi 213 000 darab után 211 500 egységet értek el. Németországban a kiszállítások 5,6 %-kal estek vissza, a tavalyi 85 800 darabos szintről 81 000 darabra csökkentek. Az Egyesült Királyságban újabb egyértelmű növekedés volt megfigyelhető, 13,0 %-os növekedéssel a tavalyi 34 050 darab gépkocsi után idén elérték a 38 500 egységet. Spanyolországban  a márka eladásai ugyancsak növekedtek, és a tavalyi 6 600 darabról a plusz 8,5 %-os bővüléssel elérték a 7 200 darabos értékesítést. Kelet-Európában a kiszállítások 21,2 %-kal, azaz a tavalyi 27 600 darabról 21 800 darabra csökkentek.  A Közel-keleten idén szeptemberig 26 000 gépkocsit szállítottak ki, 43,8 %-kal többet, mint a tavalyi mennyiség, a 18 100 darab volt. Dél-Amerikában a Volkswagen Haszonjárművek 27 700 gépkocsit szállított le ügyfeleinek, ez 7,7 %-os visszaesést jelent a tavalyi 30 000 darabhoz képest. A márka kiszállításai Brazíliában 34,2 %-kal csökkentek, a tavalyi 13 900 darab után az idén 9 100 darab került piacra. Az argentin piacon a vállalat 14 500 gépkocsit szállított ki, ez 13 %-os növekedést jelent a tavalyi 12 850 egységnyi mennyiséghez képest, míg Mexikóban a kiszállítások 8,9 %-kal emelkedtek, és a tavalyi 4 400 egység  után elérték a 4 800-as darabos mennyiséget. Az egyes típusokat tekintve megállapítható, hogy a Caddy kiszállításai 4,6 %-kal estek vissza, 109 600 darab után az idei év első kilenc hónapjában 104 500 darab kiszállítása valósult meg. A T-sorozat 3,1 %-os növekedést produkált, ennél a típusnál a kiszállítások  a tavalyi 121 400 darab után idén elérték a 125 100 egységet. Az Amarok értékesítése 2,5 %-kal  csökkent, az elmúlt esztendő 57 000 darabos mennyiségéről  55 600 egységre, ugyanakkor a Crafter világméretű kiszállításai 2,5 %-kal emelkedtek, és a tavalyi 35 200 darabos mennyiség után idén szeptemberi elérték a 36 100-as darabszámot.
Címkék: 

Márkafanatikus nyerte az idei VW-találkozó nyereményautóját

2015.10.24.
Négy évvel ezelőtt Golf-találkozóként indult a Volkswagen által szervezett rendezvény, ami mára szinte teljes márkatalálkozóvá nőtte ki magát annak köszönhetően, hogy évről-évre egyre több típus klubvezetője jelezte: szívesen csatlakoznának ők is az összejövetelhez. A találkozó szervezői boldogan álltak a kezdeményezés mögé, így idén szeptemberben már tíz modell-klub, - Golf, Transporter, Bogár, Passat, Scirocco, Corrado, Polo, Jetta, Bora és Vento - tagjai találkoztak és állították ki autóikat a Hungaroringen, szeptember 19-én. Ennek köszönhetőn minden eddiginél több autó volt megtekinthető Mogyoródon, a nézőszám viszont a kiszámíthatatlan időjárás miatt  a tavalyihoz képest alig változott: tizenkétezer látogatót vonzott a Volkswagen-találkozó. A típusok gyarapodásával párhuzamosan a programok száma is nőtt, számtalan esemény közül válogathattak az érdeklődők. Vezetéstechnikai tréning, off-roadozás, "forest taxi", női és gyermek programok színesítették a napot, és izgalmas bemutatót tartott a Volkswagen Driving Experience csapata is. A Volkswagen idén öt újdonságot mutatott be a Hungaroringen: a Passat GTE, a Passat Alltrack, a Touran, a Transporter és a Caddy legújabb példányairól hullott le a lepel. A rendezvény sztárvendégei a Golf R400 és a T1-es generáció Westfalia kempingautója voltak. Újdonságként a Das WeltAuto a Használtautó.hu-val együttműködésben "használtautós börzét" szervezett a helyszínen, ahol eladó sorban lévő Volkswagenek közül válogathattak az autóvásárlás előtt állók. A Transporterrel és Bogárral érkezők a Hippifaluban randevúztak, ahol igazi hippi hangulat, tábortűz, bográcsozás várta a kilátogatókat, s a buli idén is itt tartott a legtovább, a vállalkozó kedvűek itt tölthették az éjszakájukat. Ezúttal száztíz autó maradt a Hungaroringen a falu területén estére, ami majdnem kétszerese a tavalyi létszámnak. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is egy gyönyörű Golfot vihetett haza a százforintos tombola nyertese. Az első rendezvényen egy I-es, a másodikon egy II-es, a harmadikon egy III-as Golfot sorsoltak ki a szervezők, fődíjként ezúttal egy 1999-es 1.6 Trendline Golf Cabriolet állt a színpadon. Az autót Örökös István nyerte meg, amit október 9-én vehetett át a Porsche Pest, Das WeltAuto kereskedésében. "Először el sem hittem, hogy én nyertem meg a kocsit, és a családtagjaim is alig hittek a fülüknek, amikor örömömben felhívtam őket a találkozóról" - mondta el az átadót követően Örökös István. "Rosszul indult számomra a rendezvény, ugyanis egy kisebb probléma miatt nem tudtam a Paddock-ra beszavazott I-es Golfommal a helyszínre utazni. Utólag belátom, ennél jobban nem is alakulhatott volna a szombati nap. Elmondhatatlanul boldog vagyok a nyereményautó miatt, hiszen fiatal korom óta Volkswagen fanatikus vagyok: jelenleg három I-es Golf és egy T2 áll a garázsunkban, így óriási becsben tartjuk majd a kabriót, s már alig várom a jó időt, hogy nagyokat autózhassunk családommal" - tette hozzá. A nyereményautóról A Golf IV Cabriolet széria első darabjai 1998 tavaszán gurultak ki a gyárból, amely a harmadik generáció jól bevált alapjain, a IV-es Golf első és hátsó módosításaival került a piacra és 2002-ig gyártották. A tombola autó korai modellnek számít: 1999-ben kapott forgalmi engedélyt hazánkban. Az 1.6-os motorral szerelt, Trendline felszereltségű kabriót még a Porsche Inter Auto Kft. egyik budapesti telephelyén vásárolta az első tulajdonos, ami többször visszakerült a Porsche Hungaria hálózatának rendszerébe. Néhány évnyi használat után a nagykanizsai Das WeltAuto kínálatában tűnt fel a gépkocsi, amit akkor egy fogorvos vásárolt meg. A doktor második autóként használta a zöld színű járművet, és rendszeresen karbantartotta szeretett vászontetős négykerekűjét. A Golf később ismét ebbe a kereskedésbe került vissza, s innen már egyenes út vezetett a Das WeltAuto XIII. kerületi központjába, ahol a Das WeltAuto a Porsche Hungaria Parts Center és a Porsche Inter Auto segítségével felújította azt. Eredeti Volkswagen Classic Parts alkatrészek beépítésével (melyek szinte hiánytalanul hozzáférhetők a rég nem gyártott típushoz) cserélték a szükséges kopó alkatrészeket, az autó egy alapos nagyszervizt kapott, és kijavították a fényezés hibáit.

Vihar miatt törölték az Amerikai Nagydíj 2. szabadedzését

2015.10.24.
A gyakorlás magyar idő szerint 21.00 órakor kezdődött volna, ám a pályát sújtó heves vihar miatt nem engedték ki az autókat a pályára, majd közel egy óra várakozás után a rendezők végleg törölték az edzést. 20 perccel a tervezett kezdés előtt erős esőzés érte el a pályát, ami később özönvíz erősségűre változott. Látható volt, hogy Bernie Ecclestone, Herbie Blash, és Charlie Whiting versenyigazgató hosszasan tárgyal a versenyirányítás irodájában a helyzetről. „A második szabadedzést elhalasztjuk, mivel a sportbírók nem tudnak dolgozni a villámok közelsége miatt” – adták ki végül az FIA hivatalos közleményét 9 perccel a tervezett kezdés előtt. Az unatkozó pilóták szórakoztatták a nézőket: Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo például elvette a hivatásos fotósok eszközeit, és fényképezni kezdett velük. Mivel az eső nem csillapodott, Bernie Ecclestone, Herbie Blash, és Charlie Whiting versenyigazgató hosszasan tárgyalt a versenyirányítás irodájában a helyzetről. Végül 56 perccel a tervezett kezdés előtt kiadtak egy újabb közleményt: „a második szabadedzést töröltük. A következő két órában az orvosi helikopterek nem tudnak közlekedni.” A meteorológusok szombatra is erős esőzést jósolnak, így a magyar idő szerint délután 17 órára tervezett harmadik szabadedzés, és az este 20 órára tervezett időmérő is veszélybe került. Eredmények:          1. szabadedzés: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:53.989 perc 2. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:55.224  3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:55.592  4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:55.667  5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:55.693  6. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:55.710      A 2. szabadedzés törölve.     További program:     szombat: 3. szabadedzés 17.00 időmérő edzés 20.00      vasárnap: futam 21.00
Címkék: 

Toszkánába busszal: Al Capone sem ült többet

2015.10.23.
p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 120%; } Ezer kilométer. Ennyit kell utaznunk innen, a Kárpát-medencéből, hogy magunk mögött hagyjuk az ezeréves sértődöttségeinket, bizalmatlanságunkat, gyanakvásainkat. Miként kalandozó őseink, mi is nyugat-délnyugatnak indulunk, amerre legközelebb a tenger. Itthonról ezer kilométerre már valami egészen más Európát találunk: kékebb az ég, ragyogóbb a napsütés, nyíltabbak a tekintetek és őszintébbek a mosolyok. De azért ez nagyon is Európa, mi több: ötszáz, ezer, kétezer évvel ezelőtt is az volt. Az ismert világ közepén prezideált az ókori Róma, és a művelt világ bölcsője a reneszánsz Firenze. Ma sem valami periféria, még ha a Fiat Puntót gyakrabban kell is szervizbe vinni, mint a VW Pólót. Ez bizony az Adria partja. Októberben is úgy ragyog a nap Triesztnél, mint nyáron. Ezer kilométer. Ennyit kell legyőzni, hogy igazi olasz capuccino-t rendelhessünk két és fél euróért valamelyik csinos kis piazza-n, a campanile tövében, a teraszon. Hogy sorba állhassunk valamelyik elképesztően gazdag múzeum bejáratánál, testi épségünket – és pénztárcánkat - veszélyeztetve furakodjunk fel az Öreg Hídra, vagy be a Mercato Nuovo árusai közé. Ezer kilométer. Gondol egyet az ember, jó korán reggel bepakolja a családot a kocsiba. Persze mindenki nyűgös és kialvatlan. Amire szükség lenne, az persze otthon marad, ezzel szemben egy csomó marhasággal lesz tele a csomagtartó. De azért csak elindulunk. Végig autópályán, óránként 140-nel, de kötelező és nem kötelező megállásokkal összességében úgy tíz óra alatt lehet teljesíteni a távot. Egy nap oda, egy nap vissza elmegy a szabadságból, de aki és ami a kocsiban van, az már ott van. Csakhogy a legtöbb toszkán város történelmi részéből ki vannak tiltva az autók. Vagyis parkolókeresés, jó drága parkolás és jó drága helyi tömegközlekedés a sorsa a saját kocsival kalandozónak. Nagyjából ugyanez a végeredmény, ha repülünk. Maga az utazás csak két-három óra, de a reptéri hajcihővel együtt – mert oda is ki kell jutni – öt-hat. A bérelt autó segít a szállás megközelítésében, de a csillagtúrán, körúton a személyautó inkább gond mint öröm: lásd mint fent. A vasút, hálókocsival, éjjeli alvással érdekes alternatívája az utazásnak: egy-egy éjszakát megspórol a szállodaárból, ez javítja egyébként versenyképtelen ár/érték arányát. A nehézségek ott kezdődnek, ahol az utazás véget ér: hogyan járjuk be Toszkánát? Gyalog, bérelt autóval, taxival?   Vinci főutcáján gurul a busz. Híres szülötte Leonardo da Vinci. Akárhogy is, marad a turistabusz. Amit személyautóval 10 óra alatt letudtunk, az a busznak, sok megállással, 90-es tempóval 15 órájába kerül. Többet ülünk, mint Al Capone. Ezt nem mindenki viseli egyformán jól. Még a korszerű, jó karban lévő, autópályázásra tervezett járművek is szűkösek vállban, térdben, lábfejben. Tizenöt óra: ez majdnem két munkanap, és bár csak ücsörög az ember, úgy elfárad, mintha zsákot rakodott volna két napig. De estére a busz már ott van, az éjszaka kisimulnak a ráncok és megnyugodnak az ülőgumók. A toszkán tájakat, falvakat és városokat pedig úgy járhatja végig az utazó, hogy szakértő kezek a látnivalókhoz legközelebb kormányozzák a buszt, és ugyanott veszik fel a kirándulókat, amikor véget ért a program. Még van egy titok, ami elviselhetővé teszi a végtelen buszozást: Géza, a sofőr, aki – ha szerencsénk van – igazi one man-show-t ad ad elő. Végig kommentálja a közlekedési szituációkat: nem dühöng, nem rázza az öklét, csak szelíd humorral osztja ki az autóstársakat. Többfunkciós - amikor nem vezet, láthatatlan kis kantint üzemeltet. Előbb csak szerény ásványvizes palackok kelnek útra a busz utastere felé valamely lépcsőbe rejtett hűtőszekrényből. Később, ahogy belemelegedünk, dobozos sörök, és ki tudja még milyen tudatmódosító szerek. Akárhogy is, az idő múlásával egyenes arányban emelkedik a hangulat a fedélzeten. Mire hazaérünk, és a letudott kétezer kilométer után joggal válhatnánk zombivá, akkor a legvirágosabb a kedvünk. Úgy futunk be a végállomásra, mint egy nagy család. Akár azonnal visszaindulnánk.   Jámbor Gyula  

Harapásnyomok a kormánykeréken

2015.10.23.
Nem vagyok ideges, fő a nyugalom. Ismeritek ezt a mondókát? Valahonnan ismerős, lehet hogy egy dalocska volt valamikor régen. Nekem oly mindegy, arra megfelel, hogy mondogassam, dudorásszam, amikor beülök az autóba és megpróbálok eljutni valahová ebben a k@va városban. Akkor sem vagyok hajlandó idegeskedni, ha akkora tahó jön velem szembe, mint te, igen te, abban a f@s-zöld furgonban. Azért, mert van valami a két lábad között, azt hiszed, hogy a két kereked közé foghatod a szaggatott vonalat?   Nem vagyok ideges, fő a nyugalom. Hoppácska, testvér, mintha nekem lenne zöld, neked akkor akárhonnan is nézzük, piros! Nem lehet neked is meg nekem is egyszerre. Volt egy olasz haverom, az mindig azt mondogatta, ha zöld a lámpa, akkor megyek, ha sárga, akkor még gyorsabban megyek, ha piros, akkor előbb kicsit körülnézek. Hát te most nem nagyon néztél körül, haver. Nem vagyok ideges, fő a nyugalom. Baj az, ha az ember öt perccel később ér oda valahova? Öt perccel kevesebbet aszalod a segged a kávézóban, na mi van akkor? Persze most kivételesen nekem is sietnem kellene, előbb oda kéne érnem, mint a Nagyfőnöknek. Valamiért kicsit duzzog, ha nem vagyok ott, és nem állok egyszemélyes sorfalat a bevonulásához. Ilyenkor kicsit nehezebben viselem, hogy ha a pofátlanja úgy tolja be az orrát elém, hogy nem is indexel. - A tiedét! Nem vagyok ideges, a jók@vaéletbe, akkor sem vagyok ideges, ha a falra mászol a lepratelep merciddel, kisöreg. Az indexről jut eszembe, az olasz haverom mesélte, hogy amikor vett egy kocsit, azt mondta a kereskedőnek, azt a villogó biszbaszt villámgyorsan szereltesse le, mert idegesíti. Na az volt az index. Lassan Pesten se kell indexet szerelni a kocsikra, mert senki sem használja. Csak az olasz úgy akar eljutni gyorsan valahová, hogy lesz@rja a KRESZ-t, de együttműködik a többivel. Mi is fütyülünk a KRESZ-re, de ráadásul még ott rakunk keresztbe egymásnak, ahol tudunk. Ha nekünk van igazunk – papírforma szerint –, akkor azért. Ha a másiknak lenne, akkor meg csakazértis. Csoda, hogy áll a város? Nem vagyok ideges, fő a nyugalom. Záróvonal volt, öcsi! Nem láttad? Vagy ennyire sűrűn pislogsz? Welcome! Érezd jól magad nálunk, a Belső Sávban. Ugye mennyivel jobb itt? Remek a kilátás. Még a levegő is más. De ha már itt vagy, kicsit szedhetnéd a lábad. Persze te nem látod, amit én, mögöttünk az a páncélozott harckocsi kicsit türelmetlennek látszik. Lehet hogy csak vicsorog a fószer, de időnként mintha ráharapna a volánra. Harapásnyomok a kormánykeréken, karmolások a szélvédőn... Én a helyedben letenném azt a telefont, és kiegyenesíteném a kocsit, mert ha sokat szöszölsz, hát... Nem, most már tényleg nem vagyok ideges. Tökmindegy. A Nagyfőnök szólt, hogy ha nem vagyok ott, akkor már ne is menjek. Nem kell. Nem kellek. Neki. Sem. Ó, azt a rézfán fütyülő rézangyalát! Hát nem mondtam, hogy imádni való ez a város? Jámbor Gyula  

Egyesült Államok Nagydíja - Rosberg nyerte az első szabadedzést

2015.10.23.
A brit Lewis Hamilton (Mercedes) - aki már vasárnap megvédheti vb-címét - ötödikként zárt, míg a pontversenyben második német Sebastian Vettel (Ferrari) hatodikként fejezte be a gyakorlást. Eredmények (az espnf1.com alapján): 1. szabadedzés: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:53.989 perc 2. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:55.224   3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:55.592   4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:55.667   5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:55.693   6. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:55.710       később: 2. szabadedzés 21.00     szombat: 3. szabadedzés 17.00 időmérő edzés 20.00     vasárnap: futam 21.00 Forrás: MTI

Előzetesben egy illegális bontó orgazdája

2015.10.23.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 29 éves ukrán állampolgár ellen. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a férfi 2012. évtől kezdődően egy bűnszervezet tagjaként közreműködött abban, hogy több európai uniós országból gépkocsikat tulajdonítottak el, amelyeket aztán egy nyírteleki telephelyen szétszereltek és az alkatrészeket Ukrajnában értékesítették. A nyomozók a gyanúsítottat 2015. október 21-én őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A rendőrség a bűnszervezet másik két tagjával szemben folytatott nyomozást 2014. október 10-én vádemelési javaslattal befejezte. A korábbi eljárás során 28 személygépkocsi beazonosítása történt meg a helyszíni szemle során feltalált gépkocsialkatrészek alapján. Az ügyben a gyanúsítottak köre tovább bővülhet. Forrás: police.hu

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója