A DHL segíti partnerei ökológiai lábnyomának csökkentését

2015.10.26.
A társaság GoGreen programjával összhangban a DHL részletesen és pontosan felméri a partnerek szállításaihoz kapcsolódó szén-dioxid kibocsátás mennyiségét, így járulva hozzá ökológiai lábnyomuk csökkentéséhez - áll közleményben. A részletes jelentésekből megtudható, hogy adott hónapban mekkora volt a cég ökológiai lábnyoma, de globális adatokat is nyújtanak szállítási módok, régiók, vagy akár célországok szerint. A szolgáltatás igénybevételével a partnerek támogatják azon DHL-kezdeményezéseket és globális környezetvédelmi programokat, amelyek a szén-dioxid mennyiséget közvetetten semlegesítik. Ilyen például az erdőtelepítés, vagy szélerőművek építése világszerte, illetve az olyan afrikai projektek, ahol a környezetvédelem mellett az ott lakók életminőségét is javítják. A GoGreen keretében az anyavállalat, a DP DHL cégcsoport szinten 2014-ig már 23 százalékkal javította szén-dioxid hatékonyságát 2007-hez képest. A vállalat által használt elektromos áram több mint 60 százaléka pedig már olyan megújuló energiaforrásokból származik, mint a szél-, víz- vagy napenergia. A folytatásban a konszern szén-dioxid szennyezése a 2007-eshez képest 30 százalékkal zsugorodik 2020-ig alvállalkozóinak bevonásával. A közlemény szerint ezt a tervet stratégiai fontosságúnak minősítették, hiszen a szállítmányozási és logisztikai ágazatból származik a Földön a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának 14 százaléka. A magyarországi DHL a Deutsche Post DHL Group Logisztik-Konszern része, amely 220 országban van jelen, több mint 325 000 munkatársat foglalkoztat. Tevékenységi köre Magyarországon is a nemzetközi légi, tengeri, közúti és vasúti szállítmányozás, raktározási megoldások és postai kézbesítés.

5 halálos baleset és 59 ittas vezetés a hétvégén

2015.10.26.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 431 személyt fogott el, közülük 85 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 277 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 657 személyt állítottak elő, köztük 290 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 59 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 348 esetben foganatosítottak. Személyautó egy családi ház udvarán Szegeden - ittas volt a sofőr, egy ember meghalt A rendőrök 2015. október 23-án 0 óra és október 25-én 24 óra közötti időszakban tiltott határátlépés miatt 98 főt fogtak el. Közokirat-hamisítás miatt 1 személlyel szemben indult büntetőeljárás.
Címkék: 

Szenzációs versenyen szerezte meg 3. vb-címét Lewis Hamilton

2015.10.26.
A Magyar Nagydíjhoz hasonlóan fordulatosra sikerült az Egyesült Államok Nagydíja a texasi Austinban, a hab a tortán pedig az volt, hogy Lewis Hamilton megszerezte harmadik vb-címét 2008 és 2014 után. A brit versenyző a leintésnél 2,8 másodperccel előzte meg csapattársát, Nico Rosberget 56 kör után, de már a rajt is izgalmasan alakult: Hamilton a második helyről indulva legyorsulta Rosberget, aztán az 1-es kanyarban kissé leterelte őt a pályáról, így átvette a vezetést, a német viszont az 5. helyre csúszott vissza. a Sauber istálló nem ilyen 400. futamra számított: Felipe Nasr az első szárnyával nekiütközött a csapattársa, Marcus Ericsson autójának, és az útra szóródott törmelékek miatt „beküldték” a virtuális Safety Cart, ami azt jelenti, hogy a versenyzők visszavesznek a tempóból, de a különbségek köztük megmaradnak. Az újraindításnál Hamilton annyira visszafogta a mögötte haladó két Red Bullt, hogy Rosberg a 4. helyről meg tudta előzni őket. a következő körökben rendkívül izgalmas csaták bontakoztak ki az élen haladó kvartett tagjai között, ami annak volt köszönhető, hogy a Red Bullokat esőre állították be, a pálya viszont fokozatosan elkezdett felszáradni, ami változást hozott az erőviszonyokban. Hiába száradt, sokáig nem lehetett feltenni a száraz pályára való slick abroncsokat, viszont a rajttól használt intermediate gumik vészesen kopni kezdtek. Ricciardo kisebb meglepetésre a 15. körben meg tudta előzni Hamiltont, és az élre állt, Rosberg pedig hamarosan követte a példáját, és feljött a 2. helyre. Hamilton ekkor, a 18. körben kiment kerékcserére, száraz gumikért, a többiek egy körrel később tették meg ugyanezt. A slick abroncsokon a Mercedesek már jóval gyorsabbnak bizonyultak a Red Bulloknál, Hamilton Kvyatot, Rosberg Ricciardót előzte meg könnyedén, és feljöttek a 3., illetve az első helyre. A 28. körben már a valódi Safety Cart is beküldték a pályára, mert Marcus Ericsson a 11-es kanyarban parkolta le végleg a Sauberjét. Ekkor már Hamilton volt a 2., de Rosberg több mint 10 másodperces előnyt autózott ki, amit a Safety Car beküldése eltűntetett. Ekkor Vettel is járt a bokszban, de ő a tartósabb, közepes gumikat kapta meg. A Ferrari németje az újraindítást követően hamar megelőzte a küszködő Red Bullokat, vagyis feljött a 3. helyre, de a 37. körben újabb incidens történt. A Force India németje, Nico Hülkenberg ügyetlenül próbálta megelőzni Daniel Ricciradót, összeütköztek és Hülkenberg húzta a rövidebbet, mivel megsérült az autója, és fel kellett adnia a futamot. A veszélyes helyen parkoló Force India miatt ismét virtuális Safety Car periódus következett, ekkor Rosberg kiment egy újabb kerékcserére, de Hamilton kint maradt a használt gumikon. A 42. körben a rendes Safety Car is kapott egy második lehetőséget a szereplésre, mivel Daniil Kvyat az utolsó kanyarban elvesztette uralmát a Red Bull felett, és a falnak ütközött. Ekkor Hamilton is végrehajtotta a második kerékcseréjét, a 2. helyre jött vissza. Nico Rosberg magabiztosan vezetett addig, amíg a 16-17-es kanyarban ki nem csúszott, és vissza nem esett a 2. pozícióba. Hamilton elfogadta csapattársa „ajándékát”, átvette a vezetést és győzelmet aratott. Rosbergnek már csak arra maradt energiája, hogy ellenálljon Sebastian Vettel rohamainak, a ferraris németet végül a 3. helyen intették le. Pályafutása legjobb eredményét érte el a 18 éves Max Verstappen a 4. helyezéssel, a fiatal holland nagyon hosszú etapot futott a slick abroncsokkal, de sok szép előzést is végrehajtott.  A 20-ból csak 12 versenyző jutott el a célig, a többiek műszaki hibák vagy ütközések miatt estek ki. „Számomra mindig az volt a cél, hogy elérjem Ayrton Senna három vb-címét” – nyilatkozta a verseny után Lewis Hamilton. „Nem volt honfitársam, de ő volt az, aki inspirált fiatal koromban. Nem tudom, mi jön ezután. Nincs másik olyan versenyző, akinek meg szeretném ismételni az eredményeit. Úgy érzem, mintha átvettem volna a stafétát Aytrontól, és most megnézem, milyen messze jutok vele” – tette hozzá. „Az utolsó 10-15 kör kemény volt, már közel éreztem a világbajnoki címet, és azt kérdeztem magamtól: ’tényleg meglesz?’. Minden, amit kaptam ezektől az évektől, amit felépítettem, eszembe jutott. Olyan közel voltam a célomhoz, hogy szinte a kezemben éreztem, ezért pokolian nyomtam a gázt. Most nehéz szavakat találni, őrület, hogy más háromszoros világbajnoknak mondhatom magam. az idei különleges: felülmúlja a tavalyit, mivel ezzel értem be Ayrtont” – fejezte be a Mercedes versenyzője.   Eredmények: 1 Lewis Hamilton Mercedes 56 kör 1ó50p52.703s 2 Nico Rosberg Mercedes 56 2.850s 3 Sebastian Vettel Ferrari 56 3.381s 4 Max Verstappen Toro Rosso/Renault 56 22.359s 5 Sergio Perez Force India/Mercedes 56 24.413s 6 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 56 25.619s 7 Jenson Button McLaren/Honda 56 28.058s 8 Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 56 32.273s 9 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 56 40.257s 10 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 56 53.371s 11 Fernando Alonso McLaren/Honda 56 54.816s 12 Alexander Rossi Marussia/Ferrari 56 1m15.277s  

Előléptetés után - Honda CR-V 1.6 i-DTEC Exec.

2015.10.25.
Kép és szöveg: Horváth Miklós A fent említett előléptetésen – miszerint a kompakt SUV-ból zászlóshajó lett – magam is meglepődtem, így hát elméláztam egy kicsit a téma emberi/munkahelyi vonatkozásán. Meglátásom szerint három tényező befolyásolja leginkább az effajta elismerést egy dolgozó életében: magasabb iskolai végzettség megszerzése, amihez szorosan kapcsolódik a munkatapasztalat (idő) és a korábban megszerzett elismerések (eredmények) esetleges megléte, továbbá pedig a szervezeti változások és az adott pozíció megüresedése is kardinális feltétele a feljebb kerülésnek. A Honda és a CR-V esetében ezek mind tetten érhetők, ugyanis az öreg kontinensen forgalmazott modellek tekintetében nemcsak az elmúlt egy-két évben történtek kivonások, hanem azt megelőzően is. 2010-ben a Legend gyártásának megszűnéséről szóltak a hírek, 2012-2013-ben pedig a tejels EU-ra vonatkoztatott csekély számú Insight (1242 db) és CR-Z (kevesebb, mint 700 db) eladások miatt lett kurtább a portfólió. Az idei év elején pedig bejelentették az Accord uniós forgalmazásának megszüntetését, annak okán, hogy a vetélytársak kiszorítják a versenyből a középkategóriást, ezzel igencsak átrendeződött a portfólió, és megváltozott annak súlypontja. Jelen pillanatban a Jazz, Civic (5 ajtós, Tourer, Type R), HR-V és CR-V modellek képezik a Honda hazai modellkínálatát. Képre kattintva galéria nyílik A Hondások messze földön híresek arról, hogy a tudásukat és az anyagi forrásaikat a legésszerűbben használják fel a profitszerzésre, ennek egyik bizonyítéka, hogy 37 kutatás-fejlesztéssel foglalkozó mérnökcsoportjuk működik világszerte, akik ASIMO tökéletesítésén túl autók, motorok, ATV-k, valamint kerti- és munkagépek fejlesztésével töltik idejüket. Ezen túl pedig a Honda a kutatás-fejlesztésre fordított összeg tekintetében is az élbolyba sorolható, tehát elmondhatjuk, hogy a tudás mellett pénzük is van véghezvinni a megváltozott piaci helyzet szülte változásokat. H/Sz/M (mm): 4605/1820/1685, tengelytáv (mm): 2630. Átlagos külső méretek mellett átlag feletti belső térkínálattal. Feltehetően ezért kapott ilyen korán ráncfelvarrást a negyedik generációs CR-V, hiszen megújult külsővel alig három éve állt porondon a modell, és mivel ez önmagában nem elég az európai közönségnek, a műszaki tartalmát is feltupírozták. Olyannyira, hogy a szegmensben teljesen egyedülálló hajtásláncot kapott a verda, ugyanis az 1.6 literes dízelhez párosított kilencfokozatú automatás kombináció még prémium kategóriájú személyautóban sem fellelhető pillanatnyilag. Ha ehhez hozzávesszük a kompakt SUV kategória dimenzióin túllépő térkínálatot, máris kitűnik, hogy nem bíztak semmit sem a véletlenre a Hondánál. A jobb útfekvés és stabilitás érdekében az első-hátsó nyomtáv 15 mm-rel gyarapodott. Az 1997-től piacon lévő modellből ez idáig 7 millió 200 ezer darab talált gazdára, melyből csak az Unió útjain 750 ezer fut. A 2014-es évben pedig 50 ezer darabos volumennel zárta a mérlegét a márka a 27 tagállamból kapott jelentések alapján. A szegmens sajátosságait kibontva megtudtuk, hogy a kicsi (B), kompakt (C) és nagy (D) szegmensbéli SUV-ok háromnegyedét gázolajos erőforrás hajtja Európában, éppen ezért fektet a gyár nagy hangsúlyt az ilyen irányú fejlesztésekre, és nem utolsó sorban a formatervet is „mi” ízlésvilágunkhoz igazították. A CR-V a modellmixben a hatodik helyen áll. A céges és magánvásárlások aránya kiegyenlített, 50-50 százalékos. A külső változásokat tetten érni oldalnézetből szinte lehetetlen, szemből és hátulról viszont már nem csak szakavatott Hondások veszik észre, hogy egy 2015-ös példánnyal van dolgunk. Szofisztikált módon átrajzolták a frontrészt, a hűtőráccsal egybeforrt fényszórók egyfajta szárnyat kaptak, kihangsúlyozva ezzel az autó horizontális dimenzióit. Az említett szárnyak hátul és az utastérben is megtalálhatók, céljuk ugyanaz: térérzetet növelni és az autó robosztus mivoltát kihangsúlyozni úgy, hogy szélesség (2096 mm, tükrökkel) magasság (1685 mm) és tengelytáv (2630 mm) tekintetében nem történt változás, ellenben a teljes hossz (4605 mm) 6,5 cm-rel gyarapodott. Nem véletlen, hogy kimért módon változtattak a CR-V megjelenésén, hiszen a lényeg a lemezek alatt, vagyis a motortérben és az utastérben van. Az új CR-V-ben bizonyos értelemben a Skoda Octavia receptje köszön vissza: kategóriaelső térkínálat, praktikus megoldások az utastérben és megbízható műszaki tartalom. Racionális alapon crossovert keresőknél biztos beakad a horog, az impozáns külső pedig csak hab a tortán. Az ajtókat feltárva látható, hogy megmaradt a szedán-szerű vezető pozíció, és a műszerfal óráinak, kijelzőinek elrendezése is változatlan, látszólag. A kezelőszervek és a pilótát övező burkolatok ugyanis finomodtak a gyár szerint, valamint a középkonzolon található kapcsoló együttest is át kellett rendezni a Honda Connect 7 hüvelykes érintőképernyőjének befogadása érdekében. A jobb minőségű burkolatok és az extra szigetelő anyagok használatával pedig egy 6 százalékos zajszint csökkenést értek el az utastérben, ami csak azért érdekes, mert a 3 évvel ezelőtt bemutatott 4. generációs CR-V-nél 3 százalékkal jobb zajszigetelésről adhattunk számot. És ha már a százalékban kifejezett változásokat listáztuk, a 8 százalékkal kisebb kormány áttétel mellett se menjünk el szó nélkül, hiszen ennek köszönhetően jelentősen közvetlenebb reakciókat és precízebb kezelhetőséget tapasztatunk kis és nagy sebességű manővereknél egyaránt. Kettős érzelmek idebent: Komor a hangulat, de minden kézre áll. Az űlések formázottsága hagyott kívánnivalót maguk után, de nem rontott az egyébként kifogástalan ergonómián. Az új CR-V fedélzeti újdonságai közül a már említett Honda Connect infotainment rendszert érdemes kiemelni, amely immár internet böngészővel, fotorealisztikus képet adó navigációval és az okostelefonoknál is alkalmazott Android 4.0.4-es operációs rendszeren keresztül emeli high-tech szintre az utazásainkat. Vezetéstámogató rendszerek terén is nagy előrelépést könyvelhet el a Honda a CR-V-ben debütáló Honda Sensing névre hallgató, kamerák és radarok működésére alapozott biztonsági arzenáljával, ami lényegében az ütközésmérsékelő fékrendszer és az adaptív sebességrögzítő (i-ACC) működését hivatott hatékonyabbá tenni. Az i-ACC egy prediktív rendszer, algoritmusai révén képes megjósolni az esetleges vészhelyzeteket a közlekedésben résztvevők egymáshoz viszonyított távolságát figyelembe véve. Az i-ACC a hagyományos adaptív tempomathoz képest 5 másodperccel hamarabb képes észrevenni, ha valaki előttünk meggyőződés nélküli manőverbe kezd és a sebesség és követési távolság figyelembe vételével fokozatosan fékerőt szabadít a kerekekre. Az említett biztonsági csomag tartalma lehet még a táblafelismerő rendszer, a továbbfejlesztett ütközésmérsékelő fékrendszer, sávtartó automatika, aktív városi fékrendszer, kitolatást segítő rendszer, holttér-figyelő, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer is, melyek nélkülözhetetlen hozzávalói a huszonegyedik századi autózásnak, különösen versenyképesség szempontjából. A selling point vagy mérföldkő azonban nem más a márka és a kategória életében, mint a kétturbós kisdízel és a kilencfokozatú automata párosítása az összkerék-hajtással. Tesztautónkból a ZF jól bevált egysége hiányzott csupán, de az egyhatos, korábban csak 120 lóerőt és 300 Nm-es nyomatékot leadó öngyulladós önmagában is megér egy misét. Egy megkerülő szelepes és egy változó geometriás turbó feltöltő segítségével immár 160 lóerőt és 350 Nm-t hoztak ki japán mérnökök, a fenti paraméterekkel megkérdőjelezve a 2,2 literes egység létjogosultságát. De nemcsak házon belül vált szükségtelenné a nagyobb erőforrást választani, hiszen a konkurens márkák hasonló méretű szabadidő autóiban korántsem beszélhetünk ilyen kiemelkedő literteljesítményről. Példának okáért itt van nekünk egy Nissan X-Trail, melyben az 1,6-os dCi aggregát csupán 130 lóerőt produkál, vagy akár a Mazda CX-5-öt is megemlíthetjük ebben a mezőnyben, melynek csakis a 2,2 literes gázolajosa (175 LE) áll a Honda egyhat dízel teljesítményének közelében. Nem áldozták fel az esztétikum oltárán a ballonos abroncsokat A tesztfogyasztás a fedélzeti szerint 5,4-6,9 között volt, azonban a visszatankolás után 7,2 literes vegyes átlagot számoltunk, ami a főként budapesti és agglomerációs használat, a közel 1,7 tonnás menetkész tömeg és a 4WD szem előtt tartásával nem is annyira ijesztő érték, sőt kimondottan jónak mondható! A kézi fokozatváltás volt az egyetlen kedvet szegő tapasztalat ami némiképp lelombozta a CR-V iránti lelkesedésünket, annak ellenére, hogy a kapcsolási érzet  Hondásan tökéletesnek minősíthető. A hatos váltó rövid 1. fokozatából ha gyorsan felkapcsolunk és alacsony fordulaton gurulunk, hajlamos a motor a lefulladásra, ezzel együtt a start/stop rendszer késleltetett újraindításai is bosszantóak voltak időnként. A csendes és vibrációmentes haladás, valamint a kezünk alá dolgozó sofőrsegédek gyorsan helyreállították a komfort érzetünket, és ebben az elöl McPherson, hátul kettős keresztlengőkaros felfüggesztéseknek is nagy szerepük volt. A fenti kijelző színvilága és pixelszáma is nagyban elüt az összképtől. Az általa jelzett adatokat könnyűszerrel beintegrálhatták volna az alsó 7 hüvelykes kijelzőbe. A helykínálat és variálhatóság tekintetében abszolút helytálló a Skodás hasonlat, hiszen itt is, mintha egyel nagyobb kategóriájú autóban ülnénk és rengeteg plusz, okos megoldás áll a rendelkezésünkre. Derékszögben nyíló hátsó ajtók, induláskor testre feszülő biztonsági övek, térdpárna a középkonzolon mind-mind olyan részletek, melyek azt üzenik figyeltek a részletekre. Két területen azonban találtunk kifogásolnivalót, ami a fenti dicséretnek ellentmond. Az egyik a középkonzol tetején ülő avétos kijelző, ami enyhén szólva is idejét múlt és nagyon nem illik egy high-tech infotainment környezetbe, a másik pedig a néhol silány anyagminőség és komor beltéri színvilág. Figyelembe véve, hogy az átlagos autóvásárlók kritikai érzékét távolról sem ingerlik az általunk kifogásolt részletek, az új CR-V-ről röviden csak annyit mondhatunk, hogy a lényeges területeken jól odatették magukat a mérnökök. Az új CR-V a ráncfelvarrás után sem hibátlan, viszont korántsem kényszeríti használóját vállalhatatlan kompromisszumokra, ráadásul műszaki tartalmával magasra helyezi a vetélytársak számára a lécet, miközben praktikum és megbízhatóság terén hajszálnyira sem marad le azoktól. Ez utóbbit az árazása is tükrözi, hiszen a belépő (benzines, 2.0 literes, 155 LE-s) modellt   6,8 millióért vihetjük haza és ettől csak a 4 lóerővel gyengébb, szintén kétliteres RAV4-es drágább 450 ezerrel, valamint a 130 lovas 1.6 dCi-vel szerelt Nissan X-Trail, közel 700 ezerrel kóstál többet. Ár/érték arányban, azaz minőségben és tudásban inkább a dél-koreai modellek szorongathatják meg az elegáns gúnyába öltöztetett japán igáslovat. Az 589/1627 literes csomagtér is lehet egy aduásza a CR-V-nek. A tesztelt modell a legmagasabb Executive felszereltséggel 9,96 millióról indul, de ebből ésszerűség okán, ha elhagyjuk a 4WD hajtást 1,3 milliót spórolhatunk, vagy költhetünk más extrákra.

Az egykori NDK tartományai az autólopások TOP-listájának élén

2015.10.25.
Görlitz, Berlin és Cottbus – ez a három város áll az autólopások élén. Százezer autóra Görlitzben 616 lopás jut, ami a német átlag 507 százaléka. Berlinben 100 ezer autó közül 532-őt lopnak el, ez 425 %-a az átlagnak. A harmadik helyen Cottbus áll, 496 autóval. Az autólopások szempontjából legjobban veszélyeztetett tíz német város közül nyolc az egykori NDK-hoz tartozott, s mindössze Aachen és Hamburg tudott bekerülni a negatív TOP 10-be. A legjobb a helyzet a déli tartományokban, Bajorországban és Baden-Württembergben. A legbiztonságosabb településnek Tübingen számít, ahol a lopások a német átlag 90 százalékát teszik ki. Minden harmadik autólopást külföldiek követnek el Németországban, ezen belül is a lengyel tolvajmaffia áll az élén, ők a piac negyven százalékát tartják a kezükben.  Szinte csak a drága autókat kopják, a SUV-ok állnak a lista élén. De kedveltek a dízelmotoros luxus autók is, mint a BMW X5 és X6. Az utóbbi időben egyre több oldtimer autót lopnak el Németországban - olvasható a most közzé tett jelentésben. 

Egyesült Államok Nagydíja - Rosberg nyerte a rövidített időmérőt

2015.10.25.
Mögötte csapattársa, a világbajnoki címvédő és az összetettben éllovas brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, míg a harmadik rajtkockát Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája szerezte meg.      Rosbergnek ez pályafutása 19., és idei negyedik pole pozíciója. Az időmérő edzés a harmadik szakasz kezdete előtt a viharos, esős időjárás miatt véget ért, és a második etap eredményei alapján hirdettek végeredményt. Az eredetileg szombatra tervezett időmérőt szintén az időjárási körülmények - a texasi Austinban és környékén tomboló viharos szél, valamint a heves esőzés - miatt halasztották el. Mivel a két Ferrariban motort cseréltek, a német Sebastian Vettel és a finn Kimi Räikkönen egyaránt 10 helyes büntetést kapott. Az 56 körös verseny az Egyesült Államok Nagydíjáért magyar idő szerint 20 órakor kezdődik Austinban. A teljes rajtsorrend (az espnf1.com alapján):         1. sor: Nico Rosberg (német, Mercedes) Lewis Hamilton (brit, Mercedes)     2. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)     3. sor: Sergio Perez (mexikói, Force India) Nico Hülkenberg (német, Force India)     4. sor: Felipe Massa (brazil, Williams) Max Verstappen (holland, Toro Rosso)     5. sor: Fernando Alonso (spanyol, McLaren) Valtteri Bottas (finn, Williams)     6. sor: Romain Grosjean (francia, Lotus) Jenson Button (brit, McLaren)     7. sor: Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) Marcus Ericsson (svéd, Sauber)     8. sor: Sebastian Vettel (német, Ferrari) Felipe Nasr (brazil, Sauber)     9. sor: Alexander Rossi (amerikai, Manor Marussia) Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)     10. sor: Carlos Sainz (spanyol, Toro Rosso) Will Stevens (brit, Manor Marussia)

Ilyen lesz a következő Nissan Leaf

2015.10.25.
Egyelőre csak egy, rosszul megvilágított képet tett közzé a Nissan az új tanulmányautóról, amely a jövő héten ünnepli világpremierjét a japán főváros autókiállításán. Az autó ferdehátú, és az orrán a Nissan legújabb formanyelvének jellegzetessége, az U-alakú hűtőmaszk található, a fényszórók felső élétől egy kivilágított vonal indul el az övvonalon egészen az autó hátuljáig, ahol egy törést is tartalmaz. A szűkszavú sajtóközlemény szerint az autó a „Nissan víziója a jövő autójának intelligenciájáról és elektromosításáról”. Ez lefordítva annyit jelent, hogy az autó elektromos hajtású, és képes automatizált vezetésre. Valószínűleg a legújabb generációs akkumulátort és villanymotort építették bele. Az autó állítólag a Leaf következő nemzedékét vetíti előre, amely 2017-ben érkezik. a Nissan vezetése jelenleg azt fontolgatja, hogy a Leafből egy komplett modellcsaládot készítsen, ahogy a Toyota teszi azt a Priusszal. Természetesen a fő modell akkor is az ötajtós Leaf marad majd az elektromos modellcsaládban, amelynek jó esélye van arra, hogy a jelenlegi generációhoz hasonlóan a világ legnagyobb darabszámban eladott elektromos autója legyen.

Valentino Rossi bukhatja a vb-címet

2015.10.25.
A MotoGP idei szezonjának utolsó előtti versenyét rendezték meg a malajziai Szepangban, ahol a Hondával versenyző Daniel Pedrosa sima győzelmet aratott Jorge Lorenzo előtt. Viszont a harmadik helyért nagyon kemény küzdelmet folytatott a 10. világbajnoki címéért küzdő Valentino Rossi és a hondás Marc Marquez, többször oda-vissza előzték egymást, és nem tudtak elszakadni egymástól. Aztán a verseny közepe táján a 14-es jobbkanyarnál Rossi leszorította Marquezt a pályáról, a spanyol ezért elesett, és feladta a küzdelmet. A versenybíróság úgy döntött a futam után, hogy három büntetőpontot ad tettéért Rossinak, aki már rendelkezett eggyel a San Marino Nagydíjról, amiért késleltette csapattársát, Lorenzót az időmérőn. Az immár négy büntetőpont azt jelenti, hogy Rossinak az utolsó rajtkockából kell majd megkezdenie a szezonzáró versenyt Valenciában. A kilencszeres világbajnoknak most még 7 pont az előnye az egyre jobb formába lendülő Lorenzóval szemben, de a mezőny hátuljából indulva valószínűleg nem lesz esélye megtartani a vezetést a pontversenyben. „Nem hinném, hogy jó döntést hozott a versenybíróság” – nyilatkozta a futam után Lorenzo. „Kilökte Marcot, aki nem szerzett pontot, míg ő 16-ot kapott a harmadik helyért. Talán a neve miatt nem kapott súlyosabb büntetést. Ez hihetetlen. Nem sportszerű az ilyen típusú kanyarokban úgy helyezkedni a motorral, hogy a másik ettől elessen. De megtörtént, a versenyirányítás meghozta a döntését, és én elfogadom, de nem értek vele egyet. Valentinónak ugyanannyi pontot kellett volna szereznie, mint Marc-nak, vagyis nullát” – tette hozzá a világbajnokságra nagy esélyes Lorenzo. Egyéni világbajnokság: 1 Valentino Rossi 312 2 Jorge Lorenzo 305 3 Marc Marquez 222 4 Daniel Pedrosa 190 5 Andrea Iannone 188  
Címkék: 

Percről-percre a Csabai Kolbászfesztiválról - 4. nap

2015.10.25.
18:00 Hégely Sándor: fantasztikus hangulatú négy nap volt - Köszönet a csabaiak türelméért, kedvességéért, vendégszeretetéért Újabb rekordok dőltek meg a versenyzők és a látogatók számában is a 19. Csabai Kolbászfesztiválon. Hégely Sándor fesztiváligazgatót kértük egy gyorsértékelésre még a Csík Zenekar vasárnap esti koncertje előtt. – Fantasztikus hangulatú négy nap volt – hangsúlyozta. – Pénteken, szombaton valóban fesztiválcsúcsok dőltek meg, de a vasárnapi családi napra is sikerült olyan színvonalas programot összeállítani, ami vonzotta az embereket, nagyon sokan jöttek a gyermekeikkel. Lényegében telt ház volt vasárnap is a fesztiválon, és a töltöttkáposzta-főző vagy a Krajcsó Pál Kolbászkészítő Emlékverseny is színt vitt a programba. Hégely Sándor megköszönte a békéscsabaiak türelmét, kedvességét, vendégszeretetét. – A lezárások okozhattak kellemetlenséget, esetleg hangosak voltak koncertek, de egy évet dolgoztunk azért, hogy ez Békéscsabának olyan nagy ünnepe legyen, ami jó hírét viszi a városnak, a csabai kolbásznak szerte az országban, szerte a világban – magyarázta Hégely Sándor. – Úgy gondolom, idén sikerült a fesztivált még egy kicsit szervezettebbé, logisztikában is nyugalmasabbá tenni. Igaz, hogy csak napi két-három órát aludtunk, de a fáradságot nem éreztük, kárpótoltak az átélt élmények. Most kialusszuk magunkat, és elkezdjük a jubileumi, 20. Csabai Kolbászfesztivál szervezését.   17:15 Krajcsó Pál Kolbászkészítő emlékverseny győztesei Megszületett a 19. Csabai Kolbászfesztivál utolsó versenyének, a Krajcsó Pál Kolbászkészítő emlékverseny végeredménye is. A díjazottak nevei az alábbi linken olvashatóak:  http://csabaikolbaszfesztival.hu/news/read/396/krajcso-pal-kolbaszkeszito-emlekverseny-gyoztesei   16:10 Hejjj, ezeket a töltöttkáposztákat még Vargáné is megirigyelné - Megvannak a Töltöttkáposzta-főző verseny győztesei Vasárnap a családok és töltöttkáposzta napja. Nem is lehetne tökéletesebb a vasárnapi családi ebéd, mint a fesztiválon elfogyasztott versenyeztetett töltöttkáposzta csodák. A verseny végeredménye az alábbi linken olvasható:  http://csabaikolbaszfesztival.hu/news/read/395/hejjj-ezeket-a-toltottkaposztakat-meg-vargane-is-megirigyelne-_-megvannak-a-toltottkaposzta_fozo-verseny-gyoztesei   15:05 Mi más is lehetne a desszert, ha nem egy kis sültkolbász?!   14:30 Elkészültek a töltöttkáposzták, jó étvágyat az ebédhez!   13:50 A fesztivál vasárnapja a Családi nap. A mai napon még több program várja a gyerkőcöket. A Csodák Palotájában nem csak a legkisebbek szórakozhatnak, a szülők is kipróbálhatják a különleges játékokat.   13:15 Világbajnokok világbajnoki hangulatban a fesztiválon Sportolók, sportvezetők is gyúrtak szombaton a kolbászfesztiválon, Békés megyei csapatokban. Mocsai Lajos egykori női és férfi kézilabda szövetségi kapitány második alkalommal jött el a fesztiválra, de ahogy nyilatkozta, biztos, hogy nem utoljára, annyira jó a hangulat. – A kolbászkészítés is nagy élmény számomra, emellett jókedvű, barátságos, mosolygós embereket látok mindenhol, egyszerűen fantasztikus érzés itt lenni - ecsetelte Mocsai Lajos. Lázár Vilmos és Lázár Zoltán fogathajtó világbajnokok is kolbászfesztivál-rajongók, sokadszorra vannak itt, és ahogy mondták, amíg élnek, jönnek, mert remekül érzik magukat barátaikkal együtt, világbajnoki a hangulat. Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kenus sem először gyúrt a fesztiválon. Ő is csak csatlakozni tudott azokhoz a véleményekhez, hogy ennél jobb hangulatú rendezvényt nem lehet elképzelni. http://csabaikolbaszfesztival.hu/news/read/392/vilagbajnokok-vilagbajnoki-hangulatban-a-fesztivalon   12:40 Már rotyognak a lángok a töltöttkáposzták alatt. Érdemes megkóstolni mindegyiket.   11:50 Jé, maga úgy néz ki, mint Bodolai Bandi! A biztonsági őrök száma eggyel nőtt a Csabai Kolbászfesztiválon, ugyanis ellátogatott a rendezvényre Bodolai Bandi is a Jóban-rosszban sorozatból. Többen felismerték, és már mondták is a párjuknak, nézd, itt a Bodolai Bandi. Akadt, aki odament hozzá, amint a kolbászt falatozta jóízűen: Jé, maga úgy néz ki, mint a Bodolai Bandi. A színész visszakérdezett: tényleg?, amire jött a válasz, ,,jé, még a hangja is ugyanolyan”.  Amikor elmondta, hogy ő valójában Tóth Roland, akkor csalódott a hölgy. – Tóth Rolandként kevesebben ismernek, mint Bodolai Bandi biztonsági őrként, de ez jó, mert azt jelenti, hogy népszerű a tévésorozat – magyarázta Roland, aki 1992-94 között Békéscsabán, a Jókai színházban játszott. – Több barátom, ismerősöm is van Békéscsabán, a megyében, egy Csabai Kolbászfesztivált pedig nem lehet kihagyni. A csípős kolbászt szeretem, a barátaim mindig elvisznek oda, ahol a legjobbat árulják, még soha nem csalódtam. http://csabaikolbaszfesztival.hu/news/read/390/je-maga-ugy-nez-ki-mint-a-bodolai-bandi   11:15 Testvértelepülési kapcsolatokat is erősít a fesztivál Nagyon sok megyei település a kolbászfesztiválra hívott meg testvértelepülési delegációkat. Így tett Kondoros is, Kozsuch Kornéllal, Kondoros alpolgármesterével gyúrta a kolbászt szombaton Silke Schmitt, a németországi Hanhofen alpolgármestere és Ralf Hamann, a Hanhofen-Kondoros Baráti Társaság elnöke is. Az asztalnál kínálta kolbásszal Ribárszki Péter, Kondoros polgármestere Marián Kotorát, szlovákiai testvérvárosuk, Nagysalló polgármesterét. Kozsuch Kornél, aki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke is, Silke Schmitt és Ralf Hamann társaságában főzött a kamara látványkonyhájában is. Mégpedig kondorosi betyáros öregtarhonyát készítettek csabai csípős kolbásszal, valamint hanhofeni kolbászos aprópecsenyével is megkínálták a standnál a látogatókat. Kozsuch Kornél és Silke Schmitt elmondták: az ilyen közös részvételek is erősítik a testvérvárosi kapcsolatot. Ralf Hamann hozzátette, a kondorosi és a csabai kolbász között ő csak annyi különbséget vett észre, hogy a csabaiból több van, mert nagyobb a város, egyébként mindkettőnek olyan „kell még” íze van.   10:35 Panoráma galéria a szombati napról:  http://www.gyulavaros.hu/gyula/varos/gyula_panorama/kolbaszfesztival/kolbaszfesztival.html   10:00 A kolbászpapa örökségét fia viszi tovább - Az ifjabb Uhrin Zoltán második lett a Szárazkolbász versenyen Ha Csabai Kolbászfesztivál, akkor mindenképpen meg kell emlékeznünk Uhrin Zoltánról is. Zoli bácsi már az égi kolbászklubban magyarázza el, hogy mitől csabai a csabai, közben átöleli az egész megyét és a fél világot. Nagy vágya volt, hogy a kolbász körbeérje az egész országot. Elérte. Erdélytől a Vajdaságig, Kárpátaljától Horvátországig kiépítette a Csabai Kolbászklub Egyesület kapcsolatait. A teljes cikk az alábbi linken olvasható:  http://csabaikolbaszfesztival.hu/news/read/388/a-kolbaszpapa-orokseget-fia-viszi-tovabb-_-az-ifjabb-uhrin-zoltan-masodik-lett-a-szarazkolbaszversenyen   9:40 A mai nap versenye a Töltöttkáposzta-főző verseny. Ma sem marad senki éhes, az már biztos!   9:05 Szenttamáson is képben vannak a kolbászfesztiválról Miroslav Medurić-Čika, a Turiai Kolbászfesztivál szervezőbizottságának elnöke is élvezi a Csabai Kolbászfesztivál színes kavalkádját, programjait. Természetesen a Csabai Kolbászklub sátrában tölti a legtöbb időt, mert nagyon sok jó barátja van a csabai egyesületből, és csabaiak is rendszeresen vendégeskednek a Turiai Kolbászfesztiválon, az eseményt idén február végén már harmincegyedik alkalommal rendezték meg. Miroslav Medurić-Čika elmondta, Turia a Vajdaságban található, közigazgatásilag Szenttamáshoz tartozik Nádaljával együtt. Ha pedig Szenttamás, a szenttamas.rs magyar nyelvű internetes lap újságírója, Paraczky László folyamatosan tudósít Békéscsabáról a fesztivál eseményeiről. Már több visszajelzést is kapott Szenttamásról, hogy akik most nem jöttek el, jövőre nem hagyják ki a Csabai Kolbászfesztivált. Paraczky László a kolbászok mellett a kolbászklub asszonyainak töltött káposztáját dicsérte. Ahogy fogalmazott, nem lenne meglepve, ha olyan csapat nyerne a vasárnapi töltöttkáposzta-főző versenyen, amelynek kolbászklubos asszony is a tagja.   8:00 Mai program: Október 25. vasárnap Családi Nap! 10.00-től 20.00 óráig 50%-os kedvezménnyel kapható a hurka, kolbász és a cigánka a Fesztivál vendéglőiben. Csarnok 10.00- Bábika játszóház nagymamáink titkai - őszi termésekből állatfigurák készítése, csuhézás, kukoricamorzsoló, bábfigurák készítése, népi játszóház 10.00-18.00 Csodák Palotája - 12 órától Öveges professzor fizikai kisérletei óránként Mokry Sámuel Sátor 10.00-17.00 Silver zenekar 11.00-13.00 V. Krajcsó Pál kolbászkészítő emlékverseny 17.00-17.30 V. Krajcsó Pál emlékverseny eredményhirdetése 18.00- Csík zenekar, vendég: Presser Gábor Csabagyöngye Borsátor 10.00-14.30 Bibuczi zenekar 14.00-14.30 Csabai Kolbászklub tombolasorsolása 16.00-17.30 Kis Grofó 18.00-19.00 Nótár Mary Disznótoros helyszín  12.00-13.00 Disznóvágás bemutató Szabadtéri színpad, gyermekprogramok 10.00-13.00 10.00-18.00 Töltött Káposzta-főző verseny, a talpalávalót a Parno Graszt biztosítja 10.30 Mesék a "malaclopó" tarisznyából. Gulyás László Vándormuzsikus interaktív meséje 12.00 Kurtalábú vitézek kolbászkardot rántnak, /hórihorgas vitézkedés kolbász-karddal, gömböc-pajzzsal gyermekeknek, felnőtteknek a Langaléta Garabonciásokkal/ 15.00 Kalap alá jó pálinka, konty alá az édes bor, Üres hasba parasztkóbász, hangulatunk ettől forr! Langaléta étvágygerjesztő estebédre… 16.00- Töltött Káposzta-főző verseny eredményhirdetése 16.30 „Böllér talányok” huncut találósok nem csak kolbászkirályoknak Tréfás talányok kolbász és pálinka díjakért…Gulyás László Vándormuzsikus     Ahogy tartja a mondás, "Utolsó óra, utolsó nap...", de mi még nem pihenünk, ma még fesztiválozunk! Elkezdődött a vasárnapi nap!   21:05 Elérkeztünk a 3. nap végéhez is, a legjobban várt nap volt ez mindenki számára. El is fáradtunk mindannyian, de még annyi energiánk maradt, hogy végigtáncoljuk az éjszakát!   20:20 Ne feledjétek, ma ÓRAÁTÁLLÍTÁS! Szombatról vasárnapra virradóan 1 egész órával többet bulizhatunk együtt a kolbászok között! :) Tehát mégegyszer: órákat 3-kor 2-re visszaállítani! (de csak egyszer :) )   19:55 Magyarország legnagyobb házibulija - Békés megye vezetői a kolbászfesztiválon a kolbászfesztiválról  Gajda Róbert, Békés megyei kormánymegbízott elmondta, a kolbászfesztiválon minden lehetséges ízesítést felvonultattak a versenyzők, de a csabai, a Békés megyei ízlésvilág volt a meghatározó. – Egy olyan érték a csabai kolbász, a hozzá kapcsolódó, naponta tízezreket vonzó rendezvény, a Csabai Kolbászfesztivál, hogy ebből profitálnia kell, és profitál is Békés megye agrártársadalma vagy akár a megye turizmusa. Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta, ez immáron Magyarország legnagyobb házibulija. Családtagok, rokonok, barátok gyúrják együtt a kolbászt, fontos a végeredmény, de hasonlóan fontos a közösségi élmény is.  – Nemzetközi már a rendezvény, de természetesen megyei küldetése is van – hangsúlyozta Zalai Mihály. - Hungarikum a csabai kolbász, és ennek minden megyénkben élőnek örülnie kell, és szerintem örül is.   18:45 A zsűri döntött - Megvannak a Kolbászkészítő verseny eredményei Több, mint 600 csapat részvételével zajlott ma a 19. Csabai Kolbászfesztivál talán legjobban várt eseménye, a Kolbászkészítő verseny. A zsűri nehéz helyzetben volt, de megbírkóztak a több órás feladattal. A díjazottak névsora az alábbi linken olvasható: http://csabaikolbaszfesztival.hu/news/read/385/a-zsuri-dontott-_-megvannak-a-kolbaszkeszito-verseny-eredmenyei   17:10 Lassan lemegy a nap, vége mára a kemény munkának, hamarosan kiderülnek a Kolbászkészítő verseny eredményei, utána pedig ismét belecsapunk a mókába!   16:05 A fesztiválon a délelőtti nagy hajtásban kicsit megfáradtak az emberek, most kis pihenőt tartanak többen is. Ezalatt pedig a zsűri több órás munkával próbálja meghozni döntését, hogy kik legyenek a Kolbászkészítő verseny győztesei.   14:10 A zsűri hamarosan elkezdi a kolbászok értékelését.   13:20 Lassan vége a gyúrásnak, ideje sütőbe tenni a kolbászokat! A 600 csapat elkészített kolbászainak elbírálása nem lesz könnyű feladat, nehéz dolga lesz a zsűrinek ma is.   12:25 Integetős rekordkísérlet a Szabadtéri színpadnál Meglepetés rekordkísérlet zajlik a 19. Csabai Kolbászfesztiválon. A szervezők a Szabadtéri színpadhoz irányítják a versenyzőket és a fesztivállátogatókat, hogy együtt, közösen integessenek az ég felé. Kíváncsian várjuk az erdményt és a fotókat!   12:05 Hégely Sándor fesztiváligazgató és Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke is részt vett a Kolbászkészítő versenyen.   11:35 A csabai kolbász és a fesztivál világhírnevét mi sem bizonyítja, hogy még vikingeket is találni a sátrakban.   11:15 A külügyminiszter rossz csabai kolbászt még nem evett Szijjártó Péter külügyminiszter Gajda Róbert Békés megyei kormánymegbízott vendégeként gyúr a Csabai Kolbászfesztiválon. A külügyminiszter elmondta, második alkalommal vesz részt a fesztiválon. Kevés ilyen rendezvényre van ideje, de a kolbászfesztivál egy kiváló családi program is számukra. Szijjártó Péter hangsúlyozta, a fesztivál révén is megmutathatjuk értékeinket, és nemzetközileg is összekötő kapocs a rendezvény.  A külügyminiszer Knezsik Istvánnak, az Autós Nagykoalíció elnökével beszélget. A külügyminiszter hozzátette, rendszerint a fesztiválon szerzi be a kolbászokat, és hetente 3-4 alkalommal fogyasztja is, rossz csabai kolbászt pedig még nem evett.  11:05 Csordás Ákos, az X-faktor egykori versenyzője a Kolbászfesztiválon is próbára teszi tehetségét.   10:45 Csoki Koca Cégénydányádról A kolbászfesztivál szabadtéri színpada mellett Szatmárban érezheti magát az ember a cégénydányádiak faházának kínálata révén. A 700 lelkes település Mátészalka közelében található, brandjük elnevezése: Adj’ Isten Szatmárban! Kelemen Róbert polgármester elmondta, a szatmáriak életérzését hozták magukkal termékeikben. A kolbászfesztiválhoz legjobban a Csoki Koca illik, a pörcös édességet Kalydi Éva készíti. Cukormentes szilvalekvárjuk és Ujj Viktória horgolásai szintén kelendőek. Bauer Anett logisztikus hangsúlyozta, hogy pólóik, bögréik grafikái Szatmár világát, a szatmári emberek élethelyzeteit mutatják be sok-sok humorral. A kolbászfesztivál igazi örömünnep, és aki ellátogat a cégénydányádiak faházához, garantált, hogy ott sem szomorkodik.   10:10 Pörögnek a kezek, lányok, asszonyok serény munkában.   9:45 4 perc alatt egy malacot? Hát így: A világ leggyorsabb disznóvágási bemutatója Sidről Nem egészen öt perc alatt feldolgoztak egy sertést a kolbászfesztiválon a vajdasági Sidről érkezett profi hentesek a Csabai Kolbászklub sátra mellett szombaton délelőtt. A három hentes gyors mozdulatokkal bontotta disznót, és pillanatok alatt kint volt a négy sonka, betöltöttek két szál kolbászt, elkészítettek két szalonnát. Paraczky László vajdasági újságírónak gyorsan kellett ismertetnie a műveleteket a közönséggel, hogy ne maradjon le mondataival a nem mindennapi látványosságról. A sidiek a világ leggyorsabb disznóvágásával már számos díjat kiérdemeltek, Csabán is csodálattal nézték profizmusukat.   9:05 Indul a buli, hát tedd fel a kezedet! Gyönyörű napsütéses szombatra virradt. Az élelmesebbek már reggel 8 óra előtt megérkeztek, hogy a legjobb parkolóhelyeket elfoglalva még a többi csapat előtt átvegyék a 10 órakor induló hagyományos nagy kolbászgyúró versenyhez való kolbászhúst. Az asztalok folyamatosan telnek meg, a hangulat pedig igencsak vidám. Erről gondoskodik többek között Rákóczi Feri házigazdánk is, aki rádiós műsorvezetői rutinját felhasználva szűnni nem akaró biztatással tuningolja a Mokry Sámuel nagysátor 250 csapatát. Idén egyébként újra rekordszámú, több mint 600 csapat vesz részt a nagy kolbászgyúráson. A zsűri majd kora délután, a leadott és megsütött mintadarabok alapján dönti el, kié lesz az idén a legfinomabb csabai. A zsűriben olyan nevek tűnnek fel, mint például Gianni Annoni, Bede Róbert, Dallos Ferenc, Budai Péter. Hajrá mindenkinek, töltsük együtt az igazi csabait!   8:20 További kulisszatitkok a Csabai Kolbászfesztivál Instagram oldalán:  instagram.com/csabaikolbaszfesztival   8:00   Mai program (2015.10.24 szombat) Mokry Sámuel Sátor – Aldi Színpad 09.00-20.00 Silver zenekar 10.00-12.00 Kolbászkészítő verseny több, mint 600 csapat részvételével 17.00 Tihanyi Musical Stúdió 18.00-19.00 Kolbászkészítő verseny eredményhirdetése 20.00- Majka & Curtis 22.00-24.00 Magna Cum Laude 24.00-02.00 Retro Disco Dj Hlasznyik / Dj Dandee Csarnok 09.00-18.00 Bibuczi zenekar 10.00-12.00 Kolbászkészítő verseny több, mint 600 csapat részvételével 17.30 Tihanyi Ifjúsági Kamara Néptáncegyüttes 18.00 Kolbászkészítő verseny eredményhirdetése 19.00-02.00 SAUSAGE PARTY 3. keretein belül: 20.00 Varga Viktor és a Varga Banda 22.00 Ocho Macho 24.00 Mokry sátorban Retro Disco DJ Hlasznyik / DJ Dandee Csabagyöngye Borsátor 09.00-02.00 Mediterrán 10.00-12.00 Kolbászkészítő verseny több, mint 600 csapat részvételével 17.00 Tihanyi Asszonykórus 18.00 Kolbászkészítő verseny eredményhirdetése 21.00-22.00 Korda György és Balázs Klári 22.00-02.00 Mediterrán Disznótoros helyszín 10.00 Disznóvágás bemutató 13.00 Disznóvágás bemutató Echo Citerabanda kiemelt Nívódíjas -Tihany Szabadtéri színpad 10.00-18.00 Amatőr zenekarok és művészeti csoportok, zenés gyermek és bábműsorok 11.00 Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Katona Zenekar 12.00 X-STYLE - Arad     Új reggel, új nap, indul a szombati nap! :)     19:00 Vége a második napnak is. Gyorsan elértünk a fesztivál feléhez, de még előttünk áll a másik fele! A péntek esti buliszolgáltatók a Wellhello, Boban Markovic, Palya Bea, Punnany Massif, Maxisun zenekar és Vastag Tamás.   18:15 A Csarnokban már elkezdődött a Sausage 2. party. Hamarosan jönnek a koncertek, a hangulat fokozódik, a páliknák fogynak!   17:35 Amíg a Csarnokban a Kamarabalett előadásában látható a Jancsi és Juliska Táncmese, addig a Csaba Gyöngye Borsátorban pedig nagy izgalmak között folyik a Csabai Kolbászklub tombolasorsolása   17:10 Vége a nyugdíjas gyúrásnak - Megvannak a győztesek! A Nemzetközi Idősek Világnapja Alkalmából a mai napon zajlott a Kolbászkészítő verseny nyugdíjas egyesületek és hátrányos helyzetű civil szervezetek részvételével. A zsűrinek most sem volt könnyű dolga, de megszületett a végeredmény, amit az alábbi linken olvashattok: http://csabaikolbaszfesztival.hu/news/read/377/vege-a-nyugdijas-gyurasnak-_-megvannak-a-gyoztesek!   16:35 Sűrűsödnek a programok, egyre többen vannak a látogatók és egyre több ismert celeb tűnik fel a fesztiválon. Éjjel Nappal Budapest Lalija éppen a fesztiváligazgatóval beszélik meg a Csabai Kolbászfesztivál ma esti programjait.   16:10 Kolbászkovácsok díjai Hagyományteremtő szándékkal új díjat is alapítottak a kolbászfesztiválon. Azokat ismerik el, akik sokat tettek a csabai kolbászért, valamint a hagyományápolásért. Magas szintű szakmai munkájáért idén a békési Kovács István, a békéscsabai Alberti Pál és a mezőberényi Kovács István kapta meg a díjat. A szárazkolbászversenyen a médiazsűri döntése alapján a mezőberényi Kovács István és Alberti Pál is díjat nyert termékével. Sőt, Alberti Pál a közönségdíjat is kiérdemelte. A két kolbászmester többek között a Békés Megyei Hírlap új, 2015-ös szakácskönyvét is átvehette. Ahogy Alberti Pál fogalmazott, biztosan kiváló ételek készíthetők a receptek alapján, kipróbálják majd ezeket családi körben. Természetesen azért a kolbász nem szorul háttérbe, mert ez napi betevőnek számít náluk.   15:45 Hamarosan kiderül, kik lettek a mai nyugdíjas egyesületek és hátrányos helyzetű civil szervezetek kolbászkészítő verseny győztesei, melyik csapat gyúrta össze a legjobb kolbászt. Pár perc és kezdődik az eredményhirdetés.   15:15 A Kolbászklubnál mára már vége a disznóvágásnak, a holnapi áldozatok még vígan táncikálnak... még nem sejtik meddig.   14:30 A kolbászok rengetege mellett a kilátogatók a autókkal is találkozhatnak. Amíg anya a gyerkőcökkel élvezi a gyerekműsorokat, addig apa is megtalálja a saját játékát.   13:45 Huszonöt éves csabai kolbászkirály, sorban állnak nála a sátorban A békéscsabai Szaszák Gergő nyerte a szakmai zsűri döntése alapján a Csabai Kolbászfesztivál idei szárazkolbászversenyét, így egy évig biztosan ő a kolbászkirály. A 25 éves fiatalember édesapjától tanulta a kolbászkészítés tudományát, és immáron kistermelőként értékesíti is a terméket. Természetesen jelen van a fesztiválon kolbászaival az egyik kistermelői sátorban. Húga segédkezik neki az árusításban, kell is a segítség, hiszen az aktuális kolbászkirálynál mindig sor áll, a látogatók közül sokan vásárolnak a legjobbnak ítélt termékből. – Reméljük, kitart a portéka a fesztivál végéig, bár valóban nagy a forgalom – hangsúlyozta Szaszák Gergő, aki tagja a Csabai Kolbászklubnak édesapjához hasonlóan. A fiatalember szakácsként végzett, de immáron a kolbász-előállításból él meg. – A jó alapanyag a kiindulópont, mi neveljük a sertéseket, két mázsánál nagyobb súlyúakat dolgozunk fel, és semmilyen húsrészt nem spórolunk ki a kolbászból – ecsetelte. – A házipaprikát, a köményt és a fokhagymát is Békés megyei termelőktől szerezzük be. Nagyon fontos a füstölés, az érlelés és a tárolás is, erre a vályogkamránk ideális. Természetesen sokan gratuláltak már Gergőnek, aki elmondta, a kolbászfesztivál nagyban hozzájárul, hogy megismerjék, megkóstolják, vásárolják a kistermelők áruit.   13:00 Elkezdődött a mai második bemutató disznóvágás a Kolbászklub sátra mellett.    12:25 Forog az M1 interjú a fesztiváligazgatóval.   12:10 Nemsokára befejeződik a Nyugdíjas és Civil Szervezetek gyúrása, a hangulat már fiatalos!   11:50 A kamra kincsei a kamaránál – látványfőzés olimpiai bajnokkal A kolbász természetesen főszereplő a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) standjánál is a kolbászfesztivál élelmiszer-ipari és mezőgazdasági kiállításán, de a kamra más kincsei is előkerültek csütörtökön. Az első látványfőzésen dr. Kulcsár László, a NAK megyei elnöke, Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója, Eke Ibolya, a Centrum Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskolájának az igazgatója és Prohászka Béla Venesz-díjas, olimpiai aranyérmes mesterszakács csabai finomfalatokat és rakott burgonyát készített. A standhoz látogatók meg is kóstolhatták a kitűnő ételeket. A látványfőzések során a kolbászfesztivál minden napján más- és más ételeket készítenek a kamarai standnál meghívott vendégekkel. Lehet figyelni a szakmai fogásokat, és kóstolni az ételeket!   11:15 Nem költözik Kínába a fesztivál, Csabára szívesen jönnek szerte a világból  Idén Tihany a kolbászfesztivál vendégtelepülése. A kincses félsziget bővelkedik látványosságokban, miként a kolbászfesztivál is. Tósoki Imre, Tihany polgármestere kiemelte, Tihany és Békéscsaba abban is rokonlelkek, hogy a kolbászt mindkét helyen szeretik. A balatoni település a levendula, Békéscsaba a kolbász fővárosa, így is van ez rendjén, és ami nagyon fontos, levendulát semmiképpen ne tegyünk a kolbászba. Ebben az évben Arad is vendégváros a fesztiválon. Bognár Levente alpolgármester reményét fejezte ki, hogy, hogy a kolbászfesztiváli részvételük erősíti a városok közötti kapcsolatot, és a rendezvény összekötő kapocs is a térségben. Románia mellett távolabbi országokból is érkeztek, érkeznek vendégek a fesztiválra. Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere elmondta, a közelmúltban egy kínai küldöttséggel találkozott, és a kínaiak arról érdeklődtek, hogyan juthatnának el a Csabai Kolbászfesztiválra és a rendezvényt nem lehetne-e Kínába is elvinni. Szarvas Péter ugyanakkor leszögezte: a kolbászfesztiválnak Békéscsabán a helye.   10:50 A szikrázó napsütés elindította a pénteki napot, a színpadokon már a közönséget szórakoztatják az amatőr zenekari és művészeti csoportok, zenés gyermekműsorokkal és bábelőadásokkal szórakoztatják a legkisebbeket. A Nemzetközi Idősek Világnapja Alkalmából elindult a Kolbászkészítő verseny nyugdíjas egyesületek és hátrányos helyzetű civil szervezetek részvételével.    Péntek reggelre virradtunk, folytatódjon a a kolbásztöltő hétvége! :)   19:00 Kezdődik a buli, indulnak a koncertek, ürülnek a poharak, a lábak táncra perdülnek. Megkezdődik a kifulladásig tartó szórakozás.   18:10 Elkezdődött a 19. Csabai Kolbászfesztivál hivatalos megnyitója. A díszvendégek ünnepélyes részvételével a megynitó után átadták a Szárazkolbász verseny díjait is. Hégely Sándor, a fesztiváligazgató hivatalosan is megnyitja a 19. Csabai Kolbászfesztivált Mokry Sámuel is tiszteletét tette a rendezvényen és köszöntötte a fesztivállátogatókat Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke díjat ad át   16:55 Lezárult a Szárazkolbász verseny és az Ifjúsági Kolbászkészítő verseny Idén is lezajlott a hagyományoknak megfelelően a Szárazkolbász verseny és az Ifjúsági Kolbászkészítő verseny. A nagy izgalmak után a végeredményt a következő linken olvashatjátok: http://csabaikolbaszfesztival.hu/news/read/371/lezarult-a-szarazkolbasz-verseny-es-az-ifjusagi-kolbaszkeszito-verseny-_-megvannak-a-gyoztesek!   15:10 Rohamos ütemben fogynak a malacok és készülnek a kolbászok!   14:20 A mai nap a fiatalokról, az utánpótlásról, a hagyományőrzésről és a csabai értékek továbbörökítéséről szól. Ennek szellemében került ma megrendezésre az Ifjúsági Kolbászgyúrás versenye a Csabai Kolbászfesztiválon, ahol kicsik és mégkisebbek tekerték a darálót, gyúrták a húst és mérték össze tudásukat. Az eredményt pedig már izgatottan várják, hiszen hamarosan kiderül!   11:50 A fesztiváligazgató személyesen is szemügyre veszi a szárazkolbászokat Közben a szakmai zsűri szorgosan dolgozik a közel 100, gondosan elkészített csabai házikolbász mustráján. Fantasztikus illatok, ízek...     11:45 Cigánykolbász, csülökburger Ásós-módra – Tyúk is a kolbászfesztiválon A békési Ásós Géza négy éve mindig ott van Kirával, vagyis az ország első cigányvendéglőjével a Csabai Kolbászfesztiválon. A hagyományos roma kaják mellett mindig kitalál valami újat is. Most például a Szegedi Ifjúsági Napokra kifejlesztett csülökburgerrel jelenik meg. A szegedi egyetemisták szerint ez olyan töményen finom kaja, hogy erre bátran lehet töményezni.  – A Mokry-sátorban ez a kaja is elérhető, hasonlóan a cigánykáposztához, a cigánykolbászhoz és sok más roma ételhez hasonlóan – ecsetelte Ásós Géza.  És hogy miért különleges a cigánykáposzta és a cigánykolbász?  Ásós Géza elmondta: a cigánykáposzta füstölt csülökkel és öreg tyúkkal egyben fő az üstben a töltelékekkel, az aprókáposztát pedig sűrűre berántják.  A cigánykolbász némileg különbözik a csabaitól, de ennek a titkát Ásós Géza nem árulta el, aki akarja, a Mokry-sátorban a standjuknál úgyis megkóstolja. Kóstold meg a csülkös burgert a Kira vendéglóből 11:20 Fantasztikus hangulatban, több mint 200 csapattal indult az ifjúsági kolbászgyúrás a Csabai Kolbászfesztiválon Ma reggel pontosan 10:00 órakor kezdetét vette az ifjúsági kolbászkészítő verseny. Rákóczi Feri rádiós műsorvezető, a Csabai Kolbászfesztivál házigazdája érces hangján buzdítja cselekvésre a fiatalokat, akiknek az a feladata, hogy a fesztivál szervezői által ingyenesen biztosított kolbászhúsból a rendelkezésre álló két óra alatt a lehető legfinomabb kolbászt készítsék. A cikk tovább olvasható az alábbi linken: http://csabaikolbaszfesztival.hu/news/read/369/fantasztikus-hangulatban-tobb-mint-200-csapattal-indult-az-ifjusagi-kolbaszgyuras-a-csabai-kolbaszfesztivalon     10:50 Fiatalos lendülettel zajlik az Ifjúsági Kolbászkészítő verseny. Nagyok, kicsik és mégkisebbek gyúrják lelkesedéssel a töltőbe valót.   10:05 Mokry Sámuel is részt vesz a 19. Csabai Kolbászfesztiválon Tisztelegve a történelem előtt, idén is Mokry Sámuel nevét viseli a Csabai Kolbászfesztivál egyik kiemelt központi sátra. Csütörtökön este 6-kor itt lesz a Fesztivál ünnepélyes megnyitója, majd a Nemzetközi Szárazkolbász verseny eredményhirdetése. Az ünnepélyes megnyitón megelevenítjük Mokry Sámuel emlékét, színpadra varázsoljuk, milyen is lenne, ha élőben köszöntené a kolbászolókat. A cikk tovább olvasható az alábbi linken: http://csabaikolbaszfesztival.hu/news/read/368/mokry-samuel-is-reszt-vesz-a-19-csabai-kolbaszfesztival-megnyitojan 9:10 Az átadott mintadarabokat a verseny végeztével megsütik, és a szakmai zsűri ezt szemügyre véve, kóstolva, ízlelgetve választja ki az idei év legjobbjait. Az eredményhirdetésre este 18:00 órától, a fesztivál hivatalos megnyitóját követően kerül sor. A megnyitó után pedig az idei évtől 3 naposra duzzadt, kimondottan fiataloknak szóló Sausage Party programsorozat veszi kezdetét: a Sportcsarnokban 19:00 órától fellép az Ivan and the Parazol, 21:00 órától a Brains, a Mokry nagysátorban este héttől a Balkán Fanatik, kilenctől a Tankcsapda zúzza a színpadon.   8:00 Eljött a nap! Kezdődik a 19. Csabai Kolbászfesztivál!   A mai program: Mokry Sámuel Sátor 10.00-12.00 Ifjúsági kolbászkészítő verseny 250 csapat Színpadon kolbászgyúró bemutató 10.00-15.00 Mediterrán zenekar 15.00-16.00 Ifjúsági gyúrás eredményhirdetése 16.00-16.30 Rapsozii Zarandului román népzene - Arad 16.45-17.45 Balassi Táncegyüttes 18.00 A Fesztivál ünnepélyes megnyitója  A Nemzetközi Szárazkolbász verseny eredményhirdetése 19.00-21.00 Balkán Fanatik 21.00-23.00 Tankcsapda 24.00-02.00 Retro Disco Dj. Hlasznyik / Dj. Dandee Csarnok 10.00-17.00 Bábika játszóház nagymamáink titkai - közös száraztészta készítés - kézműves bemutatók, népi játszóház Öveges Labor bemutatója: Látványos fizikai, kémiai kísérletek, kalandozás a mikrovilágában - Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium, Békéscsaba 13.00 János vitéz hiteles története képekben elbeszélve - Boka Gábor 18.00-02.00 SAUSAGE PARTY 1. keretein belül: 19.00 Ivan and The Parasol 21.00 Brains Csabagyöngye Borsátor 11.00-15.00 Nemzetközi Szárazkolbász verseny 15.00-02-00 Silver zenekar 20.00-21.00 Hevesi Happy Band 22.00-02.00 Silver Disznótoros helyszín 12.00 Disznóvágás bemutató 14.00 Disznóvágás bemutató Szabadtéri színpad 10.00-18.00 Amatőr zenekarok és művészeti csoportok, zenés gyermek- és bábműsorok Részletes teljes program:  http://csabaikolbaszfesztival.hu/106/programterv-2015 Hajrá fiatalok, hajrá fesztiválozók, hajrá Csabai Kolbászfesztivál! Töltsük együtt idén is a csabai kolbász négynapos ünnepét Békéscsabán, hiszen a csabai Csabán az igazi!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója