Nyolcmillió hibridnél jár a Toyota

2015.08.24.
1995-ben a Toyotának 49 napjába került, hogy az első Prius prototípust mozgásra bírja. „Semmi ötletünk nem volt, hogy mi mehetett tönkre, ezért minden nap késő estig dolgoztunk, hogy kiderítsük. Karácsonyra végre sikerült megmozdítani, de csak 500 métert ment” – nyilatkozta Takeshi Uchiyamada, a Toyota elnöke. 20 évvel később a Toyota bejelentette, hogy július végéig eladta a nyolcmilliomodik hibridet, amivel magasan vezet az autógyártók között. Mindössze 10 hónap kellett az utolsó egymillió hibrid eladásához. A japán gyártó kiszámolta, hogy a hibridek 58 millió tonnával csökkentették a légkörbe jutó szén-dioxid mennyiségét és 22 millió kiloliterrel az elfogyasztott benzint ahhoz képest, mintha hasonló méretű és teljesítményű benzinmotoros autókat adtak volna el a hibridek helyett. Jelenleg 30 Toyota és Lexus modell kapható hibrid hajtással a világ 90 országában.  
Címkék: 

Autóhitelek: az összes érintett bank részt vett az MNB tenderén

2015.08.24.
A hétfői devizaeladási tenderen az MNB 591,9 millió svájci frankot (170 milliárd forint) adott el az érintett pénzügyi intézményeknek, amellyel biztosította a megmaradt lakossági devizahitel-állomány forintosításához a bankok és a pénzügyi vállalkozások által igényelt devizát. Összességében a jegybanki tenderen az MNB a teljes érintett devizahitel-állomány több mint 80 százalékának megfelelő banki fedezési igényt elégített ki. A tenderen a partnerkörbe tartozó 10 hitelintézet érintett összesen 550,2 millió svájci frankot igényelt forint ellenében, amely az MNB legfrissebb, júniusi adatszolgáltatáson alapuló becslése szerint ezek mérlegében lévő értékvesztéssel csökkentett érintett nettó devizahitel-állomány nagyságrendileg 90 százalékát fedi le. Emellett ernyőbankokon keresztül további 4 pénzügyi intézmény vett részt a tenderen, melynek keretében 41,7 millió svájci frankot allokált az MNB számukra. A tenderen alkalmazott árfolyam az MNB tender időpontjában elérhető legutolsó, 2015. augusztus 19-i hivatalos 287,2 forintos svájci frank árfolyam volt - közölte az MNB. A jegybank azt is vállalta, hogy igény esetén készen áll további devizatenderek tartására - áll a közleményben. A fogyasztói devizahitelekhez kapcsolódó hétfőn lebonyolított devizaeladási tenderre az MNB és a Magyar Bankszövetség között augusztus 19-én kötött megállapodás alapján került sor a kormány és a bankszövetség közötti megállapodással összhangban - idézte fel közleményében a jegybank. A sikeres tenderrel a jegybank hozzájárul ahhoz, hogy a fogyasztói deviza- és deviza alapú hitelek teljes kivezetése gyorsan, rendezett módon és a pénzügyi stabilitás megőrzése mellett történjen meg - hangsúlyozták. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán jelentette be, hogy piaci árfolyamon, de összesen 31 milliárd forintos támogatással forintosítják a devizaalapú személyi és autóhiteleket a kormány és a bankszövetség által szerdán aláírt megállapodás alapján. az átváltás önkéntes lesz az ügyfelek részéről, de a bankok nem utasíthatják el a kezdeményezést. A tárca közleménye szerint a megállapodás kiterjed a fogyasztói deviza és deviza alapú nem-jelzálogjog fedezete mellett nyújtott hitelekre, ideértve a lízinget is. A forintosítás nem terjed ki a deviza értékpapír-fedezetű hitelekre, a deviza hitelkártyákra és a deviza folyószámlahitelekre. Az átváltási árfolyam 309,20 forint az euró, és 287,20 forint a svájci frank alapú hiteleknél, azonban a jelzáloghiteleknél korábban megállapított kedvezményes árfolyam - 308,97 forint/euró, és 256,47 forint/frank - alapján jóváírást kapnak az ügyfelek. Az átváltáshoz kapcsolódó jóváírás 31 milliárd forintos összegét fele-fele részben állja a költségvetés, illetve a bankok. Az átváltás után a kamatokat a bankok nem emelhetik. Tájékoztatása szerint a mostani - december 1-jével hatályos - forintosítás 305 milliárd forintnyi, 229 ezer élő szerződést érint, de kiterjed már 260 milliárd forintnyi nem élő személyi és 255 milliárd forintnyi autóhitelre is. Varga Mihály közölte, hogy a mostani intézkedéssel a lakossági devizaalapú hitelek aránya a forintosításokat megelőző időszaki 54 százalékról 3 százalék alá csökken Magyarországon.
Címkék: 

Formula Student Hungary: itt a teljes eredménylista

2015.08.24.
Fotók: FSH A vasárnap éjszakába nyúló eredményhirdetésen kiderült, a dobogó mindhárom fokára német csapat állhatott fel. A versenyben három magyar csapat indult, közülük legjobban a győri Széchenyi István Arrabona Racing Team csapata szerepelt, ők a 11. helyet szerezték meg. Nem kísérte szerencse a BME és a miskolci egyetem csapatainak szereplését, bár derekasan küzdöttek a négy napban, a mezőny végén végeztek. Az idei Formula Student Hungary első három helyezettje és a legjobb magyar csapat: 1.     KA Racing Team, Karlsruhe, Németország 2.     Renntal Esslingen, Németország 3.     Running SNAIL Racing Team, Németország 11. Arrabona Racing Team, Magyarország A győzteseknek Lőre Péter, az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs vezetője adta át a díjakar. A kategóriánkénti győztesek: Manufacturing, cost and sustainability (gyártás, költséghatékonyság és fenntarthatóság): Rennstall Esslingen (Németország) Engineering Design (mérnöki tervezés): Joanneum Racing Graz (Ausztria) Business Plan Presentation (üzleti terv prezentáció): Bodensee Racing Team (Németország) Effiency Award (hatékonyság): Metropolia Motorsport (Finnország) Acceleration (gyorsulás): KA-Racing Electric (Németország) Skid Pad (8-as körpálya): TUfast Racing Team (Németország) Autocross (időmérő): KA-Racing Electric (Németország) Endurance (tartósság): KA-Racing Electric (Németország) Static Events Overall (statikus verseny): Joanneum Racing Team (Ausztria) Dynamic Events Overall (dinamikus verseny): KA-Racing Electric (Németország) Best Self-Made Vehicle Award (legjobb saját készítésű jármű): ULaval Racing (Kanada) The Best Newcomer Team of FSH 2015 (legjobb újonc csapat): ULaval Racing (Kanada) Video Special Award: E-gnition Hamburg (Németország) Continental Special Award – Best presentation (legjobb prezentáció): Joanneum Racing Graz (Ausztria)    

Megtörte az átkot a Tomracing Motorsport versenyzője Tökölön

2015.08.24.
A Tomracing Motorsport versenyzője nagyon boldog volt, hiszen magyarországi Eb-futamon még dobogóra sem állhatott eddig. Ádám az újabb győzelemnek köszönhetően ismét egy lépéssel közelebb került a történelmi címvédéshez. Noha ez az idény nem indult túl szerencsésen Kerényi Ádám számára, két héttel ezelőtt a brit Lydden Hill-ben sikerült túllendülnie a problémákon, és tökéletes versenyzéssel megszerezte idei első futamgyőzelmét a 2015-ös Európa-bajnokság, a King of Europe sorozatában. A Tomracing Motorsport versenyzője már ekkor feljött összetettben a negyedik helyre, és elérhető közelségbe kezdett kerülni számára az a bravúr, hogy a sportág történetében először regnáló Európa-bajnokként megvédje a címét. A hétvégén aztán megtette ehhez a következő nagy lépést, ráadásul mindezt hazai közönség előtt. Kerényi Ádám ugyanis a tököli reptéren – megszakítva ezzel rossz hazai sorozatát – az Európa-bajnokság ötödik viadalán parádés teljesítményt nyújtva megszerezte zsinórban a második győzelmét az idei szezonban. Már a kvalifikáción látszott, ezúttal nagyon egyben van versenyző és autója, ugyanis Ádám a harmadik helyen jutott tovább. A tsusio csatákban valamennyi ellenfelét legyőzve végül megnyerte hazai futamát. Ádám az elődöntőig nagyon simán vette az akadályokat – a 16 közé jutásért Márton Zoltán „Lakyboy”, a nyolcaddöntőben Simon Csaba, míg a negyeddöntőben Zalabai Zsolt ellen nyert –, míg a döntőért a román Calin Ciortant visszahívást követően tudta legyőzni. Ez mintha szárnyakat adott volna neki, és a fináléban aztán az olasz Amerigo Monteverde megszorítani sem tudta. Kerényi Ádám ezzel a sikerrel egyrészt megszakította negatív sorozatát a remek magyar közönség előtt, másrészt összetettben immár végérvényesen felzárkózott a legjobbakhoz, azaz tényleg karnyújtásnyira került a történelmi címvédéstől. – Már az elejétől kezdve éreztem, hogy ezen a hétvégén végre megtöröm az átkot. Az edzéseken is nagyon jól ment, hiszen a pálya nem volt túl gyors, de az elvárt külső ívekkel jó sok gázzal lehetett autózni. Annak ellenére, hogy a kvalifikációt végül a harmadik helyen zártam, voltak apró hibáim, de elégedetten vártuk a vasárnapi csatákat. Kegyetlen ágra kerültem, így minden csatának megvolt a maga nehézsége és szépsége. Nagyon jól éreztem magam, annak ellenére, hogy nagyon füstös volt a pálya és nehéz volt követőként autózni. Az autóval nem volt semmi gond, végig tette a dolgát. Bevallom, annak ellenére, hogy most zsinórban két futamot sikerült megnyernem, nem foglalkozom azzal, vajon sikerülhet-e a történelmi címvédésem, hiszen minden versenyt külön küzdelemként élek meg. Egyelőre szeretnék minél több pontot gyűjteni, aztán a végén majd meglátjuk, mire lesz mindez elég. Most sincs idő számolgatni, hiszen rövidesen jön a spanyol verseny, és mindössze annyi időnk van, hogy átnézzük az autót, és esetleg kicseréljük rajta azt az alkatrészt, ami már megérett erre – jelentette ki Kerényi Ádám. A Tomracing Motorsport csapatfőnöke rendkívül büszke volt versenyzője teljesítményére, és arra, hogy ilyen remek teljesítménnyel törte meg a vállára nehezedő átkot a hazai szurkolók előtt. – Úgy sikerült ez a hétvége, ahogy megálmodtuk. Az autó végig jól muzsikált, a csapat fantasztikus volt, és Ádám óriásit versenyzett. Érezhetően gyorsabb volt az ellenfeleinél és lényegesen pontosabb, ami meg is hozta számára a győzelmet. Jó volt a verseny minden pillanatát megélni, és hazai szurkolók előtt győzni. Noha két héttel ezelőtt nem hittem volna, hogy ilyet mondok, de Ádám ezúttal még az angliai teljesítményét is képes volt felülmúlni – fogalmazott Miklósy Tamás.

Az immobiliser - ki mondta, hogy nem lehet kikötni?

2015.08.24.
Az immobiliser (nem pontos fordításban indításgátló), gépjárműbe épített, eltulajdonítás nehezítő biztonsági rendszer. Sokféle van belőle. Az utólagos beépítésű egyszerű hangriasztók mellett lehetnek bonyolultabb, elektronikusrendszer blokkolók vagy mechanikus szerkezetek (gyáriak is, páncélozott védelemmel, majdhogynem szerelhetetlenül), melyek dolga egytől-egyig az, hogy lehetetlenné tegye az autó elvitelét. Ilyenek azonban nincsen! Minden autó elvihető, legyen abban bármilyen védelmi rendszer, „égi figyelő”. Az erre szakosodott szakemberek, azok, akik a blokkolás-feloldását készítik, többet tudnak erről a gyáriaknál is. Egy-egy nagy „falattal” a helyszínen nem is vacakolnak, trélerre teszik az autót, és műhelyükben hatástalanítják, vagy szedik szét. Az immós autók (és motorkerékpárok!) legsérülékenyebb pontja mára a gépkocsivezető: figyelmetlenségből adódóan a tolvaj hozzájuthat az eredeti kulcsokhoz. Durvább eset, ha a gépkocsi vezetőjét fegyverrel kényszerítik a kulcsok átadására. Ez a „tiszta” megoldás. Az autólopás elleni védelem nem mai keletű dolog, a technikatörténet feljegyezte, hogy az első elektromos indításgátlót, riasztórendszert George Evans és Edward Birkenbuel, az USA-ban, Portland városában szabadalmaztatta 1919-ben. Az autólopások kb. két évtizeddel ezelőtti elszaporodása miatt, úgy mondják, hogy a biztosítók felvetésére, nyomására az autógyártók eleve beszereltek eltulajdonítás gátló (ahogy előbb is fogalmaztunk: nehezítő) elektronikus rendszereket. Az autó kulcsa és a motorelektronika beszélget egymással ma már igen kifinomultan: ha nem találják egymást ismerősnek, nem állnak szóba egymással, értsd, nem engedi a motort beindítani, illetve a beindulás után azonnal leállítja. (Ez híresült el immobiliser néven.) Az immo-t szinte minden autógyártó alkalmazza, egyes országokban, talán a bűnözés visszaszorítása miatt, a biztosítói kárkifizetések csökkentése miatt kötelezővé is tették. Minden új autóban, Németországban 1998. január 1-től, az Egyesült Királyágban 1998. október 1-től, Finnországban, Ausztráliában és 2007-től például Kanadában. Statisztikák mutatják (így olvasom), drasztikusan lecsökkent az autólopás, például Németországból a keletre áramló lopott kocsi áradat megtizedelődött. Tehát ez a biztonsági rendszer hasznosnak bizonyult! (Az is olvasható, hogy az elmúlt pár évben ismét növekedést regisztrálnak.) Az immo hatásosan védte (védi!) az autókat a piti tolvajoktól és az egyéjszakás „örömautózás” szándékával elkötni szándékozó fiataloktól. Biztonságtechnikával foglalkozó szakemberek véleménye szerint jó a gyári, elektronikus blokkoló, az immobiliser, de ha ehhez párosul az utólagosan beépített egyedi védelmi megoldás (vezetékek – elektromos, tüzelőanyag - megszakítása), az ad igazán megfelelő védelmet. Eddig a dolgok dicsérete. Az immo az egyébként sem gyenge autóelektronikát alaposan elbonyolította. Újabb hibalehetőséget, annak egész sorozatát „építette be”. Új szervizfeladatokat, újabb szakismeretet hozott (kezdetnek csak a kulcsillesztést említsük). Ha baj van az autó irányítórendszerével, azzal, amelyik az immo által érintett, a javítás nagyon megnehezül, mert ott az agy lezárul. A javítókat alapesetben minden további műveletből kizárja, a javítást ellehetetleníti. Ha például vétek a műveleti sorrendben, véglegesen „kilök” a folyamatból. Nagyon bonyolult a javítási technológia, a javításhoz gyári információs jóváhagyás, gyári új egységek kellenek. Megcsinálható, de az árról jobb nem is beszélni. (Mintha a Bikini is megénekelte volna: „Ez a világ már nagyon szűk nekem, nem találom benne régi helyem, ez az út biztos a pokolba megy. Lezárt agyam kulcsát eldobom...) Mi van az öregedő autókkal? Hamar eljön az az életkor, amikor egy immohiba javítása már az autó akkori értékéhez mérten komoly tétel lesz. Indítani, menni pedig kell (vár a bölcsőde, a munkahely, az asszony…). Az immobiliser elemei is öregszenek, áramkörei, mindenféle eleme elfáradhat. A kulccsal is lehetnek bajaink (leejtjük, vízbe mártjuk, rátaposunk…). Azt se felejtsük el, hogy az immohiba kijavítása nélkül az autó többi, elektronikus irányítás alá vont részén sem lehet semmiféle javítást elvégezni. Mit tesznek ilyenkor a javítók, a függetlenek? (Miért a függetlenek? Mert az autós a márkaszervizből eljött. Ott azt mobdták, gyári új alkatrészekkel tudják csak a dolgot megoldani és megmondták, hog mibe kerül...) Immótlanítanak. Már egészen jól értenek hozzá trükkökkel és némi kínai segítséggel. Vétséget, esetleg bűnt követünk el ezzel? Vitassuk meg! Az autó eltulajdonítás elleni védelme kinek az érdeke? A tulajdonosé, senki másé. Ha biztonságban akarja tudni, tegyen meg érte mindent. Vegyen immoval gyárilag szerelt autót, szereltessen bele mindenféle kiegészítő védelmet. Ha erre a biztosítója, autókölcsönzője, pénzügyi finanszírozója, ki tudja ki még, kötelezi, akkor nincs miről beszélnünk. De alapesetben erre a tulajdonos nem kötelezhető. Ha egy országban kötelező (de van, ahol nem!), hogy a gyártó immoval szerelt autót hozhat csak forgalomba (vajon ott milyen jogon hozhatták meg ezt a kötelezettséget?), az az autó teljes élete során kötelező szerelvénye-e? „Az autó az enyém, az én tulajdonom, a védelméről is én döntök!” – vajon megáll-e ez a vélekedés? (Tévedés ne essék: a környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági autószerkezetekre egy ilyen okfejtés nem lehet helytálló, ott a gépjármű élete végéig kötelezően üzemképesnek kell lennie ezeknek a berendezéseknek! Mert ez hatással van a környezetre, más emberek épségére, egészségére. A műszaki vizsgán ellenőrizni is kell.) Kérhetünk-e újautót az autókereskedőnél immo nélkül? Kérni kérhetünk, de nem kapunk. Kérhetjük-e azt, hogy „0” km-es állapotában inaktiválja az immot a márkaszerviz, hiszen egy adott országban ez nem kötelező műszaki tudása az autónak. Kérhetjük, de nem teszik meg. Azt mondják, ezt nem is tudják megtenni. (Valószínűsítem, hogy ez így is van, hiszen akkor ez a művelet „kiszivároghat”, és a nem tisztességes szándékúaknak hasznára lehet.) És mégis! Ha egy idősebb autón, amelyiknél semmiféle külső nyomás nincsen, hogy legyen az autóban immo, miért ne lehetne ügyfélkérésre, például márkaszervizben, szigorúan ellenőrzött körülmények között, gyártói zárt informatikai láncban az immot kikapcsolni (és szükség esetén akár visszakapcsolni). Nem közlekedésbiztonság, nem környezetvédelem – "csak", ha javítani kell, nagy és drága gond. Egy mai prémiummárka minden támadás kivédésére felkészült immoja, azaz az autó lesz olyan korú, amikor már egy immo javítása gazdasági totálkárra vezet. Nem kívánom senkinek, hiszen csak egy extráról van szó. Az immo olyan extra, mely van, akinek kell és vannak erre kényszerítő körülmények, amikor kell. (Ha nekem lakásom, családiházam van, eldönthetem, hogy riasztórendszert beköttetek-e, esetleg kombinálom-e távfelügyeletettel.)  És addig? Az immotlanítást, ha szükséges (jó és bűnös célból), megoldják a crackerek, vannak ügyes by-pass trükkök és segítenek a kínaiak. Nem probléma…   Dr. Nagyszokolyai Iván Az Autótechnika főszerkesztője Az autójavító szakma napi gondjairól, nehéz műszaki problémák megoldásáról is rendszeresen olvashat az Autótechnikában. Legyen előfizetőnk! http://autotechnika.hu

Új egyenruhát kapnak a vasutasok

2015.08.24.
A vasúttársaság kommunikációs igazgatósága arról tájékoztatta a lapot, hogy a közbeszerzési pályázatot a Pro-Team Rehabilitációs Közhasznú Nonprofit Kft. és a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. konzorciuma nyerte meg. A megbízás értelmében az első tételeket már az idén szeptembertől szállítják a MÁV-nak, amely 2018. január 1-jéig az utolsó kollekciót is szeretné kiosztani dolgozóinak. A jelenlegi formaruhát több mint tíz éve vezették be a vasúttársaságnál.
Címkék: 

Hétfőn rögzítik a bankok az autóhiteleket

2015.08.24.
- Hétfőn megtörténik a devizában felvett autóhitelek fixálása, hiszen a bankok a nemzeti banktól a tenderen elkérik azt a devizamennyiséget, amit az átváltáshoz használnak, és a 287,2 forintos árfolyamon megtörténik a hitelösszegek rögzítése. Az ügyfelek tehát nem éreznek már semmit abból, hogy hétfő reggel például a svájci frank 292 forint fölött forgott a devizapiacon - hangsúlyozta Nagy Márton, a jegybank ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. – A Magyar Nemzeti Bank tavasszal vetette fel az autóhitelek kérdését, amely nem annyira a volumene, hanem inkább a szerződések magas száma miatt jelent kockázatot a pénzügyi stabilitásra nézve – emlékeztetett. A devizában felvett autóhitelek összege a 9 milliárd euró értékű jelzálog lakáshitelekhez képest egymilliárd eurót tesz ki, de több mint 200 ezer szerződésről van szó, ráadásul az adósok jelentős részének jelzáloghitele is volt. December közepén pedig az ügyfelek megkapják azt a 31 milliárd forint kedvezményt, amit a kormány és a bankok nyújtanak, és 256,6 forintos svájci frank árfolyamon történik meg a hitelek forintosítása. – A bankszövetség és a kormány közötti megállapodásban a bankok magukra vállalták a támogatási összeg, lényegében a 256,6 és a 287,2 forintos árfolyam-különbözet felét – mondta az ügyvezető igazgató. – A bankszektorra jutó 15,5 milliárd forint nem jelentős összeg, főként figyelembe véve, hogy ez nem is egy, hanem két év alatt terheli a pénzintézeteket – tette hozzá. Nagy Márton a jegybank további felügyeleti tevékenységéről szólva kiemelte, hogy a törvény normaszövege felhatalmazást ad majd az MNB-nek, hogy ellenőrizze az adósok megfelelő tájékoztatását. A bankok december 15-én ugyanolyan levelet fognak kiküldeni, mint a jelzáloghiteleseknek, amelyben leírják, mi az adósság devizaneme, összege, mi az új kamatláb, mekkora az új törlesztő részlet. Az MNB azt fogja ellenőrizni, hogy a fogyasztók megkapják-e a megfelelő tájékoztatást. Az önkéntességről szólva kiemelte, hogy az ügyfél dönt, ha forintosítani akarja az autóhitelét, akkor az forintosítva lesz. Nagy Márton úgy becsülte, hogy a devizahitelben maradók aránya 5 százaléknál alacsonyabb lesz és emlékeztetett arra, hogy a lakáshiteleknél ez az arány 1 százaléknál is kisebb volt.

A Rallye bekanyarodik a Borpalota udvarára

2015.08.24.
A mátrai borvidék az ország legnagyobb hegyvidéki borvidéke, ennek szívében, Gyöngyösön található a Borpalota Borászat. A környék csodás természetvilágának részei az erdőkön kívül a szőlőültetvények is, ennek köszönhetően tud a borászat magas minőségű, kiváló borokat készíteni. A történelmi múlttal és jelentős borászati tradíciókkal rendelkező gyöngyösi Borpalota Borászat a mátrai borvidék meghatározó szereplője már az 1900-as évek eleje óta. 2014-ben megújult a borászat technológiája A borászat célja, hogy a Gyöngyösön és környékén megtermelt szőlő csúcsminőségű feldolgozó központjává váljon, és minden igényt kielégítő, minőségi borokat készítsen. A Borpalota nevéhez és a száz évvel ezelőtti alapítók emlékéhez méltón, újra a borvidék és a város borászati központjává, annak jelképévé, a mátrai borturizmus motorjává kíván válni. A borászat művelésében jelenleg 125 hektár szőlőterület van melyen a hagyományos mátrai fajták mellett – mint a szürkebarát és muskotály–, népszerű világfajták – mint a sauvignon blanc és a szürkebarát – is helyet kaptak. Az elmúlt években az ültetvények jelentős része újra lett telepítve, jelenleg több mint 10 szőlőfajtát termelnek. A 100 éves történeti gyökerekkel rendelkező Borpalota 2014-ben nyitott új korszakot, és boraikkal a borvidék meghatározó borászatává szeretnének válni. Ebben az évben megújult többek között a teljes borászati technológia is. A szőlőültetvények adottságai mellett ez a másik kulcsa, hogy a szakemberek magas, állandó minőségben készítsék, palackozzák boraikat. Mindemellett frissült a borstílusok és a borászat arculata, valamint boraik megjelenése is. A megújulásnak köszönhetően a 2014-es évjárattól két márka család köré szervezik boraikat, ezek 2015 márciusától kerülnek forgalomba. Alapvetően jó minőséget garantál a Borpalota termékcsalád Az alap márka a Borpalota név alatt kerül forgalomba. Friss, tiszta, reduktív, kiváló ár-érték aránnyal bíró borok tartoznak ebbe a kategóriába. A címkéken a Mátra vadvilága elevenedik meg friss, fehér háttér előtt, amelyet a csavarzárak izgalmas színei tarkítanak. E termékcsaládban kerül forgalomba a virágzó bodzabokorra emlékeztető Irsai Olivér, az egzotikus gyümölcsök ihlette Muscat Ottonel, a ropogós savakkal rendelkező Rosé, a kellemesen könnyű Kékfrankos-Cabernet cuveé, valamint a finoman fűszeres és izgalmas Kerekerdő fehér cuveé, amely nevéhez illően meseszerű. Mátrai magasságokba repít a "1014" prémium termékcsalád A borászat prémium márkacsaládját a mátrai magasságokkal szerették volna egy szintre emelni, így adta magát az „1014” elnevezés. Ebbe a családba a legkiválóbb boraikat palackozzák, melyekre a legbüszkébbek. A borstílus kialakításában szerepet kap egy kevés hordós érlelés is, amelytől komplexebbek, tartalmasabbak lesznek a borok, de ügyelnek rá, hogy a hordó szerepe csak kiegészítő legyen, ne uralja a borokat. Első boraik a 2014-es évjáratból egy nagyszerű Sauvignon Blanc, egy Szürkebarát és egy Olaszrizling Barrique, amelyek a fajta szépségei mellett a borászat saját stílusát is kiválóan bemutatják. 2015 nyarán mutatkozik be a borászat új terméke, a Zsizsi névre keresztelt gyöngyözőbor. Az első évjáratban ez egy muscat ottonel alapú friss, száraz cuveé-t jelent, mely minden bizonnyal a Rallye résztvevőinek is kellemesen csiklandozza majd az ízlelőbimbóit. A Magyar Borok Útja Rallye-val kapcsolatos hírekkel és érdekességekkel kapcsolatban naprakész lehet, aki figyelemmel kíséri a rendezvényt az Autószektor külön a versenynek szentelt kiemelt rovatában, illetve a rendezvény Facebook oldalán.    

Sokat fizethet a Ryanair a késésekért

2015.08.24.
Egy manchesteri bíróság pénteken úgy döntött, hogy az utasoknak hat év áll rendelkezésükre, hogy bejelentsék kártérítési igényüket, nem pedig két év, ahogy az ír társaság apró betűs utazási feltételeiben áll. A bíróság előtt a Ryanair azzal érvelt, hogy az utazási feltételek elfogadásával az utasok a két év igénybejelentési határidőt is elfogadták. A bíróság szerint azonban az uniós szabályok minden esetben elsőbbséget élveznek. Az uniós előírás pedig úgy szól, hogy az utas hat évig jelentkezhet kártérítési igénnyel, és három órát meghaladó késés esetén 600 eurót követelhet, hacsak nem "rendkívüli körülmények" okozták a késést. A légitársaságnak saját számításai szerint 610 millió font többletkiadást jelenthet, ha elutasítják a fellebbezését. A manchesteri bíróságon hat utas panaszát tárgyalták, akiknek a spanyolországi Reusból Londonba tartó járata 2008 márciusában 9 óra 50 percet késett. A keresetet 2014 januárjában nyújtották be.

Elment az utolsó vasúti hálókocsi is Japánban

2015.08.24.
A Hokutoszei expresszvonat szombat délután indult el utolsó útjára a Japán északi részén fekvő Szapporóból és vasárnap reggel érkezett meg a tokiói Ueno-pályaudvarra. Mindkét eseményt a vasút szerelmeseinek ünneplése kísérte. A privátkabinokból álló és fényűző étkezőkocsijáról is ismert vonat valójában már márciusban befejezte a menetrend szerinti forgalmat, azóta csak alkalomszerűen közlekedett. A vidéket a nagyvárosokkal összekötő "kék vonatok" hajdani népszerűek voltak a nagy távolságra utazók körében, utasaik száma azonban rohamos csökkenésnek indult a szupervonatok és az autópályán közlekedő távolsági buszok megjelenésével, a belföldi légi járatok elszaporodásával.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója