Háromnapos munkahetet vezetnek be az egyik legrégebbi németországi autógyárban

2022.05.20.
A beszámoló szerint a Ford Fiesta modellt gyártó üzemben a következő öt héten mintegy ötezer alkalmazott csak keddtől csütörtökig dolgozik majd. Az átszervezésre azért van szükség, mert a koronavírus-világjárvány és az ukrajnai háború szétzilálta a beszállítói hálózatokat, így krónikus a félvezető-hiány, a háború kezdete óta pedig az ukrajnai gyártású kábelkötegek ellátása is akadozik. A Ford 1931 óta működtet üzemet Kölnben, ahol 1998-ban az amerikai cég európai központját is kialakították. A Németország nyugati részén fekvő nagyvárosban nagyjából 15 ezer embert foglalkoztatnak, a gyártás mellett például a fejlesztés területén.A Fiesták gyártása az utóbbi hónapokban többször szünetelt már az alkatrész-, és alapanyag-ellátási zavarok miatt, így áprilisban is alig készültek új autók. Hosszabb távon végleg leállítják a hagyományos meghajtású kocsik gyártását, mert a Ford teljesen átáll az elektromos autókra. Az üzemet is átalakítják, erre 1,8 milliárd eurót (700 milliárd forint) fordítanak a következő években. A fejlesztés részeként felépítenek a többi között egy akkumulátor-gyártó üzemegységet. Az első tisztán elektromos hajtású és tömeggyártásra szánt személyautó a tervek szerint 2023-tól készül Kölnben, és 2024-ben egy második elektromos modell is megjelenik majd a németországi üzem termékpalettáján. Az elektromos személyautók tervezésére, gyártására és forgalmazása a cég Ford Model e néven létrehozott egy új üzletágat, amely a haszongépjárművekre szakosodott Ford Pro-val együtt 2024-től hét modellt kínál majd Európában. A társaság várakozása szerint 2026-ban már 600 ezernél is több elektromos hajtású gyártmányt érté További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Veszélyben a Mazda sportkupéja – az SUV-kra koncentrálnak

2022.05.20.
Miközben reménykedésre adott okot, hogy a Mazda nem rég bemutatta hátsókerekes, sorhatos padlólemezére épített modelljét, a CX-60 SUV-t, és további három modellt ígértek hasonló paraméterekkel, addig úgy tűnik, hogy egy sportkupé bódé egyre inkább megvalósíthatatlannak tűnik egy ilyen ígéretes padlólemezre. Öt éve mutatta be a japán gyártó a Vision Coupé koncepciót a Tokiói Autószalonon, amiről akkoriban lelkesen cikkeztem én is, hiszen újra látszott némi esély egy izgalmas sportmodellre attól a gyártól, amelyik vérében ott van az őszinte autózás öröme. Azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy csak a Kodo dizájnnyelv beharangozására használták ezt a tanulmányautót. Hasonló formavilággal és arányokkal született az MX-30, vagy a Mazda 3 sorozat, ahogy az új CX-60 is, ami hozzánk persze nem sorhattal, hanem négyhengeres plug-in hibridként érkezik majd. Azonban Joachim Kunz, a Mazda Europetól végleg eloszlatta a kedélyeket az Autocar olvasóinak: „A SUV trend folytatódik, és a Mazda még inkább rájuk koncentrál majd. Egyszerűen ezek fogynak a legjobban.” „Persze, jó lenne egy első motoros, de hátsókerék-hajtású utód a Mazda 6-nak, vagy egy nagy sportkupé, de jelenleg a legfontosabb, hogy SUV-kat értékesítsünk.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tavaly jelentősen nőtt az útdíjbevétel Magyarországon

2022.05.20.
A frissen nyilvánosságra hozott 2021-es pénzügyi beszámolója alapján több mint nettó 345,5 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) tavaly – írta meg a Világgazdaság. Ez majd 15 százalékkal haladja meg a 2020-as hasonló adatot, amikor nettó 300,7 milliárd volt a forgalom. Az állami tulajdonú vállalat adózott eredménye ennél is látványosabban javult: a két évvel ezelőtti szűk 0,12 milliárdos nyereség 2 milliárd fölé ugrott. A 2021 januárja és decembere közötti bevételek zömét a használati idővel arányos útdíjszedés és ellenőrzés (ez a személyforgalomra vonatkozó e-matrica-rendszer), valamint a megtett úttal arányos elektronikus díjszedés (ez a teherforgalmat érintő e-útdíj) adja. Utóbbiból nettó 251 milliárdnál is több folyt be ezen a címen, miközben 2020-ban még valamivel nettó 221 milliárd forint alatt maradt ez az összeg. De az e-matrica értékesítése is kedvezően alakult, és a 2020-as bő 53 milliárd forint után már 65 milliárd közelében zártak az eladások. Ez összefüggéesben lehet azzal, hogy a díjköteles úthálózat köre évről évre bővül, tavaly év végére a teljes hosszúság meghaladta a 7300 kilométert is. Tavaly 7 milliárd forintnyi értékben állapítottak meg bliccelést a fizetős magyar útszakaszokon, ami fél milliárddal kevesebb a 2020-as értéknél. A társaságnak a vevőkkel szembeni kintlévősége az e-matrica és e-útdíj értékesítése kapcsán nagyjából 14,4 milliárd forint. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Spanyol Nagydíj - Leclerc volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

2022.05.20.
A 24 éves versenyző mögött - kevesebb mint egy tizedmásodperccel lemaradva - csapattársa, a hazai közönség előtt szereplő Carlos Sainz Jr. zárt másodikként, míg Leclerc idei legnagyobb riválisa, a vb-címvédő Max Verstappen harmadikként. A hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton hatodik lett a Mercedesszel, márka- és honfitársa, George Russell viszont negyedikként fejezte be a gyakorlást. A spanyolországi versenyhétvége első szabadedzésén hárman kaptak lehetőséget egy-egy állandó versenyző helyén: a Red Bullnál Sergio Pérez versenyautóját a Forma-2-ben versenyző észt Jurij Vips vezette, míg az Alfa Romeónál Robert Kubica, a Williamsnél pedig az elektromos Formula-E sorozatban címvédő, holland Nyck De Vries gyakorolhatott. Kubica 13. lett a kínai Csou Kuan-jü autóját vezetve, De Vries a 18. pozícióban zárt Alexander Albon Williamsével, Vips pedig az utolsó, 20. helyen végzett 4.3 másodperccel elmaradva Leclerc idejétől.   Eredmények, 1. szabadedzés (élcsoport): -------------------------------------- 1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:19.828 perc 2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:19.907 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:20.164 4. George Russell (brit, Mercedes) 1:20.590 5. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1:20.768 6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:20.811   A további program: ------------------ 2. szabadedzés 17.00 szombat: 3. szabadedzés 13.00 időmérő edzés 16.00 vasárnap: futam 15.00   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hogyan legyünk autósok egy bizonytalan világban?

2022.05.20.
Évtizedek óta békében élünk, életszínvonalunk és életminőségünk egyre emelkedik a technikai civilizáció fejlődésével. Hozzászoktunk a jóléthez, és meggyőződésünkké vált, hogy egyre jobb dolgunk lesz. Hiszen minden állam, minden cég az örökös növekedés hitét plántálta fejünkbe: évről-évre emelkednie kell vállalatok termelésének, üzleti eredményének, országok GDP-jének, a mi vásárlóerőnknek. Illúzióinkat ridegen lerombolták legutóbbi kijózanító tapasztalataink. A globális faluvá lett földkerekségen semmiféle higiéniai, közegészségügyi intézkedéssel nem lehet megakadályozni járványok elterjedését, a COVID után (egyáltalán akkor lesz „után”, ha nem marad tartósan velünk) újabbak jöhetnek. Rá vagyunk utalva távoli országokból nagy tömegben érkező árukra, de egy konténerhajó elakadása a Szuezi-csatornában megmutatta, hogy mily könnyen szakadhatnak szét ellátási láncolatok. Chipgyártók felismerték, hogy nagyobb profitot realizálhatnak a szórakoztatóelektronikai-ipart kiszolgálva, ettől megrogyott az autóipar. Az orosz-ukrán háború éhínséget okozhat Európa éléstárában, és kábelkorbács-hiányt idézett elő, hogy csak az egyik legapróbb következményét említsem. Nyugat-Európa öngyilkossággal válaszol két keleti szomszédjának egymást gyilkolására, szankcióként levágja magát alapvető energiaellátásáról, keleti függés helyett nyugati függést vállal, jelentős árnövekedéssel és logisztikai nehézségekkel. Az oroszok meg új piacokat keresnek, találnak olajuknak, földgázuknak, délkeleten. Iszlamisták nagyobb akciókra hergelik híveiket, hogy most csapjanak le, amikor egymással vannak elfoglalva a hitetlenek. Nem sorolom tovább, csak annyit említek utolsóként, hogy Észak-Korea bármikor kirobbanthat egy atomháborút. Bizonyos folyamatok könyörtelenül haladnak előre: a klímaváltozás, a környezet elszennyeződése, a fejletlen országok népességrobbanása, a migráció, és erőszakos kisebbségek hatalomszerzése. Ki véd meg minket? Egy szenilis amerikai öregember, ideológiavezérelt nők az EU csúcsszerveiben, netán az isteni gondviselés? Elképzelésünk sem lehet, hogy milyen lesz a világ és hazánk helyzete tíz év múlva. Nem az a helyes egyéni, családi stratégia, ha mi magunk csökkentjük kitettségünket, rajtunk kívül álló erőknek, hatásoknak? Önszántunkból, megtervezetten, mielőtt késő lesz? Most gondolkodjunk el együtt, akik igennel feleltek e kérdésekre. Mi az autó az életünkben? Státusszimbólum, amelyből ügyvezetőnek, sikeres vállalkozónak prémiumszint jár, de kötelező elvárás is, hogy komolyan vegyék? Apu kedvence, mániája, amelyen lemérheti, mit ért el az életben, és amellyel néha megvillantja a benne rejtőző autóversenyzőt? Luxustárgy, a szükségesnél nagyobb teljesítménnyel, menetdinamikával, sebességpotenciállal, és fényűző felszereltséggel? Vagy pedig egyszerűen jármű, amely elvisz minket és poggyászunkat innen oda? Vajon mennyibe kerülnek az ezen túlmenő funkciók, jellemzők? Például egy-egy órára számítva, amelyet ténylegesen a kocsiban töltünk, belevonva a kalkulációba az értékcsökkenést, a szervizt, a gumit, a fogyasztást, a biztosítást és az egyéb költségeket is? Megéri? Nem kapnánk többet ugyanennyiért az élet más területein? Tudjuk, mennyire megy fel a benzinár? Ki emlékszik még, hogy a taxisblokád néven elhíresült tiltakozó hullámot a benzin literének ötvenről hetven forintra elemélése váltotta ki? Most ötszáz közelében tartunk. Mikor lépi túl az elviselhetőség határát? Úgy tűnik, hogy jó lóra tettek a villanyautósok, de meddig maradnak meg az elfogadható tarifák? Nyugat-Európában már emelkednek, azonos pénzbe kerül 100 kilométert megtenni elektromos és belsőégésű motoros kocsival, de akár feljebb is mehet. Lehet, hogy a jármű energiafelhasználása lesz nemsokára a legfontosabb szempont? Nem kéne nagy terepjáróról kiskocsira váltani, amely automatikus klímájával, online-szolgáltatásaival komfortosabb, többet tud egy néhány évtizeddel ezelőtti Rolls-Royce-nál? Nem kéne elengedni a lelki kényszert, hogy rendszeresen lecseréljük kocsinkat, divatosabbra, menőbbre? Ezt indokolja az újautó-piac akadozása, a várakozási idők megnyúlása, valamint újabb modellek minőségének romlása, korábbiakéhoz képest – ha sikerült szert tenni egy bevált járgányra, nem kellene a gazdaságos fenntarthatóság határáig megőrizni? Talán itt van már, vagy közeledik az ideje, hogy visszaköltözzünk a kétautós életmódra, sok furikázásra kényszerítő lakóparkból a mindennel ellátott, remek közösségi közlekedésű városba, akár lakást cserélve az idősebb generációs családtagokkal? Lehetséges, hogy ők szépen ellennének odakint, mi meg nem onnan járnánk be, mindennap dugóban szenvedve, munkahelyre, suliba, tehát kikapcsolhatnánk mindennapjainkból az individuális motorizáció kényszerét. Vagy, ha maradna valaki az agglomeráció távolabbi pontján, csökkenthetné-e mobilitási igényét, szakmaváltással olyan munkahelyre átállva, amelynek otthonról dolgozhatna? Biztos rendben van, és tényleg azt akarjuk, hogy naponta órákat töltsünk csúcsforgalomban araszolva, és a férj tartsa el a családot, a felség pedig a kocsit (lehet utánaszámolni, előfordulhat, hogy tényleg ez lesz az eredmény). Néhány gondolatot vetettem fel, de ezernyi élethelyzet van. Ami mindegyikben fogódzót, iránymutatást adhat, az nem más, mint egy alapos szemléletváltás, az autó szerepének átértékelése életünkben. Örüljünk, hogy nem egy bőrönddel kellett elszaladnunk a nagy ismeretlenbe, mint ukránok ezreinek, mi fokozatosan alkalmazkodhatunk változásokhoz, magára vessen, aki homokba dugja a fejét!
Címkék: 

Nem fogja elhinni, mennyi pénzért kelt el a világ legdrágább autója

2022.05.20.
Az autógyár csütörtöki közleménye szerint az aukciót május 5-én tartották a konszern múzeumában, és az 1955-ben Rudolf Uhlenhaut főtervező által konstruált ritkaságot egy magángyűjtő vásárolta meg. A másik példány a gyár tulajdonában marad, és továbbra is a Mercedes-múzeumban lesz megtekinthető. Az Uhlenhaut-coupék mérföldkövet jelentettek a sportkocsifejlesztésben, és fontos pillérei a Mercedes-márkának - hangsúlyozta Ola Källenius, a konszern elnöke. Az autó bevételéből világméretű ösztöndíjprogramot (Mercedes-Benz Fund) finanszíroznak abból a célból, hogy új technológiák kifejlesztésére sarkalljanak egy újabb nemzedéket, főleg a dekarbonizálás és az erőforrások kímélése területén. Az alapból olyan diákokon segítenek, akik másként nem jutnának elegendő forráshoz tanulmányaikhoz - közölték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Rendőrautók ütköztek össze Kiskőrös közelében

2022.05.20.
A tájékoztatás szerint a két, megkülönböztető jelzést használó rendőrautó az 5301-es úton követte a kisteherautót. A jármű a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, haladása közben viszont úgy előzött meg egy autóbuszt, hogy azt hirtelen fékezésre kényszerítette. Az ütközés elkerülése miatt a mögötte haladó rendőrautó is fékezett, de az őt követő szolgálati autó - a vészfékezés ellenére - hátulról nekiment. A második rendőrautó kigyulladt motorterét a helyszínen az autóbusz porral oltójával eloltották. A busz sofőrje megsérült, rajta kívül más nem utazott a járművön. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Elkészült a 100 ezredik hibrid autó az Audi Hungáriánál

2022.05.20.
Május 20-án pénteken legördült az Audi Hungariánál a 100 ezredik hibrid autó a gyártósorról: egy Audi Q3 Sportback 45 TFSI e District-zöld színben, amely Németországba indult útnak első tulajdonosához. A vállalat járműgyártása 2019-ben lépett az elektromobilitás útjára a mild hibrid technológiájú járművek gyártásával, amelyet 2020-ban a plug-in hibrid technológiájú Audi Q3 modellek gyártása követett. A járműgyártásban folyamatosan nő az elektromos hajtásláncú járművek aránya. „Járműgyártásunk csapata közel 25 éves tapasztalattal készíti a győri Audi TT Coupé és Roadster, valamint az Audi Q3 és Q3 Sportback modelljeinket. Az évek során folyamatosan bővítettük kompetenciáinkat, amelynek köszönhetően képesek vagyunk egy gyártósoron gyártani a belső égésű motorral szerelt és az elektromos hajtásláncú modelljeinket. A 100 ezredik hibridmodellünk gyártása egy fontos mérföldkövet jelent számunkra az elektromobilitás felé vezető úton”, mondta Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja. A 100 ezredik győri elektromos modell, egy Audi Q3 Sportback 45 TFSI e, amelyet 2022-ben az Év Magyar Autójának választott a szakmai zsűri. Az autó 180 kW (245 LE) rendszerteljesítményre képes, amelyet a plug-in hibrid technológia jegyében egy 1,4 literes TFSI motor és egy elektromotor biztosít, amely energiáját egy lítiumion akkumulátorból nyeri. A modell tisztán elektromos hatótávja 45-50 kilométer. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

150-nel csapódott bele a Magyar Közút teherautójába egy autó

2022.05.20.
Szerda délelőtt a Magyar Közút bicskei mérnökségének munkatársai az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán dolgoztak. A mozgó tereléshez kapcsolódóan a szokásos módon 100-as, majd 80-as sebességkorlátozás volt érvényben, amit előjelző autók mutattak a közlekedőknek. Ráadásul itt a vadonatúj, ledes digitális kijelzők is kint voltak, illetve a munkaterület előtt két fix, a pálya fölött található digitális kijelzőn is figyelmeztették a vezetőket, hogy munkavégzés lesz hamarosan előttük. A munkaterületen dolgozókat egy teherautóra erősített energiaelnyelő modul védte. Egy fehér Volvo V60 az elsődleges vizsgálatok és becslések alapján körülbelül 150 kilométer/órás sebességgel csapódott be az eszközbe. Akkora ereje volt az ütközésnek, hogy az autó beszorult az energiaelnyelő alá, a sofőrt a katasztrófavédelem munkatársai szabadították ki. Súlyosan megsérült a volvós, de a biztonságos autójának köszönhetően túlélte, ahogy a közutasok is. Viszont az anyagi kár jelentős: nem csak a több mint 10 millió forintos autó tört totálkárosra, de az energiaelnyelő modul is, a teherautó tengelye pedig deformálódott. A vétkes sofőr a helyszínen elismerte felelősségét. Pénteken reggel 7 órakor az M7-esen Letenye felé, Velencénél is összetörtek egy energiaelnyelőnket egy mozgó terelésnél. Kollégáink jól vannak, a balesetező autó sofőrje kisebb sérüléseket szerzett. Idén a mai esettel együtt összesen 5 energiaelnyelőt törtek össze figyelmetlen autósok a kezelésünkbe tartozó gyorsforgalmi utakon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hatalmas baleset történt az M0-ás autópályán

2022.05.20.
A balesetben négyen sérültek meg könnyebben - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön este a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A mentés miatt egy ideig teljes útzár volt az autópályán az M5-ös autópálya irányában, de fél 11 után a belső sávon megindult a forgalom. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója