Megérkezett a Continental legújabb ABS-generációja

2018.05.08.
Az új ABS-generáció a változó útviszonyokhoz igazodva még gyorsabb és pontosabb a féknyomás-vezérléssel rendelkezik. Ennek köszönhetően a jármű irányíthatósága jelentősen javul hirtelen fékezés esetén. Az optimális fékteljesítmény pedig még nehéz körülmények között – például havas, kavicsos, falevelekkel borított úton – is garantált. Az ABS-nek ennek érdekében eltérő fékerőt kell alkalmaznia a bal és jobb oldali kerekeknél, hogy a maximális lassulás a jármű stabilitásának kockáztatása nélkül valósulhasson meg. „Az ABS3 az előző generációnál is gyorsabban képes reagálni, ha hirtelen változás következik be a tapadásban. Ilyen lehet például, amikor a sofőr csúszós úton kezd fékezni, de nagyobb tapadással bíró aszfalton fejezi be” – hangsúlyozta Musztrai Ferenc, a Continental Hungaria Kft. marketingvezetője. Annak érdekében, hogy a folyamatosan változó tapadási körülmények között is rendelkezésre álljon az optimális fékteljesítmény és irányíthatóság, az ABS3 még gyorsabban és határozottabban veszi figyelembe ezeket a változó tényezőket a kerékdinamika vezérlése során. A Continental a tél végén svédországi Arvidsjaurban tesztelte az ABS3 rendszert. Ennek alkalmával négy járművet vettek igénybe, melyből kettőt még az előző generációs ABS-szel szereltek. A tesztek során nem csak az eltérő súrlódású útburkolat, valamint az alacsony és magas súrlódás közötti ugrás vizsgálatához szükséges manővereket végezték el, de fékezéssel egybekötött sávváltásokat is végrehajtottak. A különbség nyilvánvaló volt az ABS3 javára. A legtöbb autógyártó ma már nem csak az ABS-t, hanem az elektronikus menetstabiliáló rendszert (ESC) is szériafelszereltségként kínálja és ezeket az egyik legfontosabb fejlesztéseknek tekintik a biztonságosabb vezetés felé haladó úton. Az ABS feladata, hogy a kerekek blokkolása esetén néhány ezredmásodperc alatt kiiktassa a fékezésből eredő megcsúszást, míg az ESC pedig a jármű kipördülésének megakadályozásáért felel. A két rendszer tökéletesen kiegészíti egymást a maximális biztonság és az optimális menetstabilitás érdekében. Az ABS3 tudásának legjava abban rejlik, hogy az eltérő tapadású útfelületeken is megállja a helyét. Emellett sokkal könnyebben építhető be a különféle modellekbe. „A legújabb trendeknek megfelelően az ABS3 a különböző gördülési ellenállással rendelkező abroncsokat is hatékonyan tudja kezelni. A megfelelő gördülési ellenállású abroncsok esetén azonban még hatékonyabb lehet a fékteljesítmény” – hívta fel a figyelmet a Continental Hungaria Kft. marketingvezetője. Az ABS3-mal optimális tapadás érhető el még vészfékezés esetén is.  
Címkék: 

Felgyorsítja átalakulását a Volkswagen-csoport

2018.05.08.
„A Volkswagen csoport operatív működésében és pénzügyileg egyaránt stabil, stratégiánk hatékonynak bizonyult. Következetesen kívánunk foglalkozni az autóipar meghatározó jövőbeni témaköreivel, az út nagyobb része azonban még előttünk áll, átalakulásunk döntő jelentőségű évei csupán most következnek” – mutatott rá Dr. Herbert Diess a Volkswagen AG berlini éves közgyűlésén. Mint elhangzott, az autóipar egyre dinamikusabb változása közepette ismét jelentősen fel kell gyorsítani a vállalatcsoport a „Stratégia 2025” program alapján zajló átalakulását. Különösen is érvényes ez a Volkswagen kulturális átalakulására, amit az igazgatótanács új elnöke alapvető fontosságúnak nevezett a vállalat jövőbeni sikerei szempontjából. „A Volkswagennek e tekintetben még őszintébbé, nyitottabbá és szavahihetőbbé, egyszóval korrektebbé kell válnia” – hangsúlyozta Dr. Diess. Amint Dr. Diess kifejtette, tartós gazdasági siker csakis egészséges vállalati kultúra mentén érhető el, legfontosabb céljaként – különösen az elmúlt évek tapasztalatai fényében – ennek alapjainak megteremtését jelölte meg. „Stabil struktúrákra, folyamatokra és programokra van szükségünk, ám mindenekelőtt ennek megfelelően kell tevékenykedünk. A jog és a törvények betartása mellett mindig az etika a legfontosabb – a morális értékek egyértelmű iránytűjeként” – folytatta Dr. Diess. Minden nagy szervezetben előfordul az értékek ellen vétő és a szabályoknak nem megfelelő magatartás, a Volkswagennél azonban egészen a közelmúltig egyértelműen túl sok volt ezekből. „Ennek megváltoztatása igazgatótanácsi kollégáim számára és személy szerint számomra is abszolút elsőbbséget élvez” – húzta alá Dr. Diess. Mint elmondta, azért indította útjára a vezetőség az átfogó „Together4Integrity” programot, hogy gyors előrelépést sikerüljön elérni e téren. A Volkswagen egyebek mellett tovább bővíti belső informátori rendszerét, emellett a teljes vállalatcsoportra kiterjedően erősíti és alakítja még professzionálisabbá Compliance-szervezetét. Jó példa erre a beszállítói kapcsolatok rendszere, amelyet még szorosabban a Compliance-alapelvek szerint kell alakítani. Az egyes struktúrák és folyamatok további fejlesztése mellett az etikus tevékenység, mint a vállalati kultúra mindenkori szerves része áll a program középpontjában. Mint elhangzott, különösen fontos szerep hárul ebben a vezetőkre: „Menedzserként munkatársaink példaképei is vagyunk. A vállalati hierarchia minden szintjén korrektnek, szavahihetőnek és megbízhatónak kell maradnunk. Mindez röviden annyit jelent, hogy a Volkswagennél azt tesszük, amit mondunk és azt mondjuk, amit teszünk – mindenkor, mindenütt, az egész világon.” A meghirdetett „konstruktív ellentmondás kultúrájának” az igazgatótanács elnökének szavai szerint a helytelen viselkedés kompromisszumot nem tűrő szankcionálása is része. „Számomra a jó vállalatvezetés a felelősség vállalása, a szabálytalan tevékenység szankcionálása, majd átlátható kommunikálása” – jelentette ki Dr. Diess. Emellett kiemelte, hogy az amerikai egyesült államokbeli Larry D. Thompson független felügyelő (monitor) elvárásai szerint a Compliance-elveknek és az integritásnak ugyanolyan jelentőségűnek kell lennie a vállalatcsoporton belül, mint például a járművek fejlesztésének, gyártásának és értékesítésének. „Teljes mértékben egyetértek ezzel” – hangsúlyozta Dr. Diess. A vezetési struktúra fejlesztése Az igazgatótanács új elnöke az éves közgyűlés kínálta alkalmat kihasználva a Volkswagen-csoport vezetési struktúrájának hivatalba lépésekor, azaz április 13-án bejelentett fejlesztését is értelmezte a részvényesek előtt. „A Volkswagennek még gyorsabban, szisztematikusabban és hatékonyabban kell reagálnia – mind a döntések meghozatalában, mind pedig azok megvalósításában. Más szavakkal: lassú és nehézkes tankhajóból gyorsnaszádok erős flottájává kell alakítanunk a vállalatcsoportot” – foglalta össze az igazgatótanács elnöke az új vállalati struktúra céljait. Az ehhez szükséges feltételeket ez a részleteiben az elkövetkező hónapok során kidolgozandó, illetve megvalósítandó struktúra hivatott megteremteni. Az új modell lényege márkacsoportok létrehozása, amelyeket ügyfélszegmensek vagy ársávok szerint alakítanak ki. A vállalatcsoport nagyobb személyes felelősségvállalást, gyorsabb működést és több szinergialehetőséget vár ettől. A másik fő elem a koordinációs feladatok több személyi közötti elosztása a vállalatcsoporton belül. „Ezzel növelhető a kölcsönös felelősség és – pozitív értelemben – függés, ami szélesebb körű együttműködést eredményez és erősíti az egyes döntések kötelező jellegét” – fejtette ki Dr. Diess. A továbbfejlesztett struktúra vezérlőelve a szubszidiaritás, vagyis az egyes döntéseknek az operatív tevékenységhez a lehető legközelebb, a legalacsonyabb felelősségi szinten kell megszületniük. Amint az igazgatótanács elnöke elmondta, a Volkswagen jövőbeni elve a „karcsú vállalat, erős márkák”. Az új vezetési modell emellett fokozottan decentralizált munkavégzést is jelent a vállalatcsoporton belül. „A konszern irányításának feladata több személy között oszlik meg, teret biztosítva a vállalatcsoport és meghatározó márkája, a Volkswagen egységes vezetésének” – emelte ki Dr. Diess a részvényesek előtt. Bizakodóan a 2018-as pénzügyi évről, kockázati tényező a WLTP Az igazgatótanács elnöke a vállalatcsoport 2018-as pénzügyi évre vonatkozó alapvető optimizmusát is hangsúlyozta az éves közgyűlés alkalmával. Mint elhangzott, a járműértékesítés és a forgalom tekintetében rekordérték jellemezte idei évkezdet, valamint az ismét kiváló első negyedévi eredmények egyaránt feltétlenül ígéretesek. Ennek fényében a Volkswagen-csoport megerősítette a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó előrejelzését: az idei ügyfélkiszállítások a várakozások szerint enyhén felülmúlják a tavalyi rekordvolument, az értékesítési forgalom pedig akár öt százalékkal is emelkedhet. Működési eredménye tekintetében a Volkswagen-csoport 6,5 és 7,5 százalék közötti operatív forgalomarányos nyereségre (Return On Sales) számít. Dr. Diess szavai szerint további lendületre számít a Volkswagen egyebek mellett márkákon átívelő modelloffenzívája folytatásától is, a vállalatcsoport az idén világszerte mintegy 70 újdonsággal jelenik meg a piacon. Mindemellett azonban kockázatok is jelentkeznek. A konszern vezetője itt többek között az új WLTP-menetciklusra való átállásra utalt, ami a teljes iparág számára komoly kihívást jelent. Mint elhangzott, a Volkswagen-csoport a lehetőségekhez mérten már jó előre és alaposan felkészült a károsanyag- és szén-dioxid-kibocsátás, illetve az üzemanyag-fogyasztás megállapítására szolgáló, 2018. szeptember elsejétől hatályba lépő, új teszteljárásra, igyekezvén minden szükséges adatot begyűjteni a rendelkezésre álló rövid átmeneti időszak alatt. Felmerültek azonban olyan tényezők is, mint például az egyes engedélyező hatóságok műszaki szolgáltatásainak korlátozott elérhetősége, illetve szűk kapacitása. Modellkínálata sokrétűsége következtében a Volkswagen csoporttól óriási erőfeszítést igényel az átállás. „A körülmények kedvezőtlen alakulása esetén átmenetileg szűk keresztmetszetek adódhatnak értékesítési programunkban” – jelentette ki Dr. Diess. Mindazonáltal „arra számítunk, hogy 2018 ismét jó év lesz a Volkswagen-csoport számára” – hangsúlyozta az igazgatótanács elnöke. Mint elmondta, a Volkswagen nem csupán operatív tevékenységében kíván megmaradni sikerpályáján, hanem átszervezését is töretlenül folytatja, „összpontosítva, még nagyobb lendülettel és tempóban” – tette hozzá Dr. Diess. „Személyes és közös célunk a Volkswagen-csoportot nyereségessége, innovációs ereje és hosszú távú fenntarthatósága tekintetében egyaránt iparágunk egyik vezető vállalatává fejleszteni” – foglalta össze az igazgatótanács elnöke.                
Címkék: 

Mentőakciók a Fertő tavon, meghalt egy szörfös

2018.05.08.
A víz felszínén sodródó szörfös élettelen testére délelőtt Fertőszéleskút/Breitenbrunn strandjánál figyeltek fel. Sikerült egy csónakra felhúzni, és ott azonnal megkezdték az újraélesztést, eközben egy mentőhajó és egy mentőhelikopter is a helyszínre indult. Kite szörfök a Fertőn. Fotó: orf.at A sportolót végül a partra vitték, de ott a mentőorvos már csak a halál beálltát tudta megerősíteni. A hatóságok szerint egyelőre nem tisztázott, hogy sportbalesetről van szó, vagy egy betegség okozta-e a kite szörfös halálát. Az első információk szerint egy 37 éves alsó-ausztriai férfi vesztette életét. 40 percig keresték a viharban felborult vitorlást Vasárnap délután egy felborult vitorlás keresésére indultak a vízi mentők Védeny/Weiden am See körzetében. Az esetet egy szemtanú jelentette, de a kapcsolat vele megszakadt. Mivel a telefonos információkból nem lehetett behatárolni a szerencsétlenül járt hajó helyzetét, a mentőkhöz a tűzoltóság hat hajója is csatlakozott, együtt keresték a vitorlást. 40 perc után akadtak a nyomára, mielőtt egy rendőrségi helikopter a helyszínre érkezett volna. A szerencsétlenül járt vitorlázót a vízből mentették ki, szerencsére nem sérült meg. A parton mentőorvos látta el. A felborult vitorlást viszont az erős szél miatt csak az este folyamán lehet majd kivontatni a partra.

Mi kerül ezen ennyibe?

2018.05.07.
Először is vegyük szemügyre az autót. Új modell, tele mindenféle karácsonyfadísszel, asszisztens-rendszerek, mátrix-LED fényszóró, elöl-hátul szenzorok, beparkol-kiparkol magától, menet közben nem kell rá figyelni annyira, hiszen megy anélkül is, mert adaptív tempomat is van benne meg sávtartó – szóval szuper – azért a 10-20 millióért. Egészen addig tart a tulaj öröme, amíg be nem megy a szervizbe. Tegyük hozzá, hogy – legalább eleinte – márkaszervizbe, hiszen a garancia ugye, nomeg hátha ott értenek is hozzá. És akkor jön a meglepetés. Mi került ezen ennyibe? Hiszen alig volt bent 2-3 órát… Szóval először is egy kb. 15 milliós autó esetén egy 500 ezer forintos számla lehet, hogy önmagában nagy összeg – ez vitathatatlan – de nézzük csak meg, ez az autó értékének csak 3,3 %-a. Egy ilyen nagy értékű autó karbantartása, javítása nem olcsó. De miért is? Vegyük például a mátrix-LED fényszórót. Ennek a kalibrálása – ami megfelel egy hagyományos fényszóró beállításának – nem egyszerű feladat, és az eszközigénye is nagy. A hagyományos (halogénizzós, xenonizzós vagy alap LED-es) fényszórónál elegendő egy nagyjából sík felület, és egy kb 100 ezer forintos fényszóróellenőrző készülék. Ez minden autószerelő műhelyben megvan. A mátrix-LED esetében a műhelypadló megengedett ferdesége 1 ezrelék, azaz 1 méteren 1 mm! Ennek az előállítása egy műhely egy kocsiállásánál több, mint 1 millió forint! És akkor még csak a műhelynél tartunk. Kell egy komputeres fényszóróellenőrző (nem beállító, mert az a szakember), aminek az ára kb. 1,2 millió forint, megfelelő szoftverrel ellátva. Ja, és kell egy szervizdiagnosztikai célkészülék, szintén kb. 1,2 millióért. Most jöhet az autó, beállhat a műhelybe és kezdődhet a műtét. Aminek az ideje persze nem annyi, mint egy szokásos beállításé. Egy ilyen felszereltségű műhely rezsióradíja nem lehet kevés, mert akkor soha nem térül meg az a beruházás, ami elengedhetetlen a modern autók karbantartásához, javításához. És akkor még nem beszéltünk a szakszemélyzetről, amelyiknek állandóan képzésre kell járni, mert a technika rohamosan fejlődik. És ez sincs ingyen. Tehát ha jó kezekben akarja tudni a tulaj a drága autóját, akkor ezeken kell elgondolkodnia. De van tovább is. Tegyük fel, hogy egy kis koccanást szenved el az autós. Utolért egy másikat ( a hülye miért fékezett…), persze követési távolságról szó sem esik. De nézzük a dolog műhelyi oldalát. Meg lehet javítani okosba, a sarki kis műhelyben, mert az olcsó, lökhárítócsere, egy kis egyengetés és már mehet is. Vagy mégsem? Mi is van a lökhárító mögött? Igen, az adaptív tempomat radarja. Esetleg a hűtőrács mögött megbújik egy éjjellátó kamera. És ekkor kezdődnek a bajok. A sarki kis műhelyben nem foglalkoznak ilyen kütyükkel, mert nincs mivel és nincs kinek. De ha a lakatosmunka rövid is volt, ilyenkor következik egy radarkalibrálás. Ami úgy kezdődik, hogy megállapítják az autó hosszanti menettengelyét, vagyis kell egy nagyon pontos futóműellenőrző készülék, és utána jöhet a radarkalibrálás. Majd ezt követően az éjjellátó kalibrálása. Ja, hogy ilyen berendezés nincs minden műhelyben? De, a márkaszervizben muszáj lennie… És ott kezelni is tudják ám! A fotók csak illusztrációk. És most nem beszéltünk még egy „egyszerű” szélvédőcseréről. Hogy is van ez? Ha megnézzük a szeretett autó belső tükrének a talpát kívülről, és látunk egy-két kamerát – ami a sávtartót, a jelzőtábla-felismerőt és a dugóasszisztenst látja el információval -  akkor gyanítható, hogy a szélvédőcsere sem lesz egyszerű művelet. Mert utána kalibrálni is kell a kamerát. És ha van head-up display – magyarul szélvédőre vetített információ – akkor elképzelhető, hogy a csereszélvédő sem lesz a legolcsóbb darab. (hacsak nem egy külön kis tükrözőelemre vetít, mint pl. a VW Passat) Tehát most már talán sejthető, hogy mi kerül ezen ennyibe… Ez a néhány sor talán arra is ráirányítja a figyelmet, hogy az új autó vásárlásakor, amikor bátran ixelgetjük az extrákat, nem árt ezekre is gondolni. Vagyis arra, hogy autónk szervizköltségeit ilyen módon tudjuk alaposan feltornászni… Papp László

Jelentősen nőtt a Volkswagen Truck&Bus értékesítése

2018.05.07.
A csoport értékesítési volumene elérte az 53.220 darabot, ami az előző év azonos időszakával összehasonlítva 16 százalékos emelkedést jelent. Az első negyedévben mindhárom márka, az MAN, a Scania és a Volkswagen Caminhões e Ônibus is hozzájárult a csoport értékesítési sikereihez. A csoport teherautó ágazata jól teljesített 2018 első három hónapjában. A Volkswagen Truck&Bus márkái 46700 teherautót értékesítettek, ami a tavalyi mennyiséggel összevetve éves szinten 11 százalékos növekedésnek felel meg. A teherautó kategóriában elért 31,1 százalékos piaci részesedésével a Volkswagen Truck&Bus továbbra is vezető pozícióban van az EU28+2 országokban. Az Oroszországban értékesített gépjárművek mennyisége jelentősen, megközelítőleg 60 százalékkal nőtt, és elérte a 2200 darabot. Az eladások Dél-Amerikában elérték a 9490 darabot, ami a 2017-es év első negyedévével összehasonlítva megközelítőleg 60 százalékos növekedés jelent.

Bemutatkozott az új orosz elnöki limuzin, a Szenat

2018.05.07.
Az új gépkocsi elnevezését Dmitrij Sugorjev, az elnöki autókonvojról készült dokumentumfilm alkotója árulta el hétfőn a Rosszija 24 hírtelevízióban. Korábban az orosz csúcsvezetés és biztonsági kísérete számára készült autókat a médiában a fejlesztési projekt neve alapján Kortezsként emlegették. Sugorjev elmondta, hogy a 6,6 méter hosszú, 2 méter széles és 1,7 méter magas Szenat az Aurus autócsaládhoz tartozik, annak az "ékköve". A Szenatnak van egy szedán változata is, és hamarosan bemutatkozik az Arszenal elnevezésű mikrobusz is. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője április közepén jelentette be, hogy az elnök és biztonsági kísérete fokozatosan áttér a Kortezs projekt keretében kifejlesztett gépkocsik használatára. A Kortezst 2012-ben Putyin utasítására indították el Oroszországban, a Központi Gépjármű- és Autóhajtómű-ügyi Kutatóintézet (NAMI) részvételével. A 12,4 milliárd rubel (több mint 52 milliárd forint) állami befektetéssel létrehozott projektben a gyártó partner a Vagyim Sevcov többségi tulajdonában lévő Sollers. Forrás: youtube.com A Kreml-közeli Izvesztyija című napilap értesülése szerint az orosz kormányzat, valamint annak kommunikációs csatornái védelméért felelős Szövetségi Őrszolgálat (FSZO) április közepéig 16 ilyen gépkocsit kapott. Arról, hogy a járműveket milyen védelemmel szerelték fel, nem hangzott el tájékoztatás. Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy a jövő év végére az autócsalád eddigi modelljei, a szedán, a limuzin, a minibusz mellé elkészül a terepjáró is, a Komendant. Manturov úgy nyilatkozott, hogy az autók iránt, amelyek várhatóan már jövőre kaphatók lesznek kereskedelmi forgalomban is, magánszemélyek részéről is nagy az érdeklődés. A miniszter szerint a több mint 10 millió rubelbe (42 millió forint) kerülő gépkocsik 20 százalékkal olcsóbbak a Rolls-Royce-oknál vagy a Bentleyknél, viszont drágábbak az alapfelszereltségű S-osztályú Mercedesnél. Az FSZO-t idén mintegy 70 ilyen járművel szerelik fel - közölte Manturov. Az Izvesztyija felhívta a figyelmet, hogy a saját autógyártással rendelkező országok vezetői hivatali gépkocsiként rendszerint a hazai ipar termékeit részesítik előnyben. A cikk szerint így van ez Kínában, az Egyesült Államokban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Csehországban, Japánban és Indiában is. Az első orosz elnök, a néhai Borisz Jelcin a második világháború utáni szovjet vezetőkhöz hasonlóan egy időben ZIL gépkocsikkal szállíttatta magát, de 1997-ban áttért a Mercedesre. Ezzel a hagyománnyal Putyin, valamint Dmitrij Medvegyev volt államfő és újrajelölt miniszterelnök most szakított.

Timo Glock: „Nem én nyertem, hanem a DTM!”

2018.05.07.
Május 4-6. között elrajtolt a Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2018-as idénye, a szezonnyitó versenyhétvégének a németországi Hockenheimring 4574 méter hosszú aszfaltcsíkja adott otthont. A vasárnapi forduló egy pole pozícióból megőrzött futamgyőzelmet hozott Timo Glock révén a BMW-nek. A BMW Motorsport ezzel megszerezte hetvennyolcadik DTM-es futamgyőzelmét, a Forma-1-et is megjárt, német versenyző pedig a pilóták közötti pontverseny éléről várhatja a két hét múlva rajtoló folytatást. Vasárnap – a pilóta elmondása szerint – élete legszuperebb párbaját vívta a DEUTSCHE POST BMW M4 DTM -et hajtó versenyző. Timo Glock és Gary Paffett a Német Túraautó Bajnokság történetének egyik leglátványosabb küzdelmét vívta meg a futam második felében, fej-fej mellett versenyezve az első helyért. A kockás zászlót végül a német pilóta látta meg előbb, megszerezve ezzel ötödik DTM-futamgyőzelmét. „Életem legszuperebb versenye volt. Nem találom rá a szavakat. A nyertesnek járó serlegen ugyan az én nevem szerepel, de a verseny valódi győztese ma a DTM. Hihetetlen motorsport-élmény volt, pontosan az, amit a rajongóknak futamról futamra nyújtani akarunk. A Gary-vel vívott csatám két bokszoló mérkőzésére emlékeztetett. Roppant kemény, ámde fair küzdelem volt. A szombati dobogós hely, majd a vasárnapi pole pozíció és az abszolút győzelem fantasztikus szezonnyitó lendületet adott nekünk” – fogalmazott Timo Glock a vasárnapi futam leintése után.
Címkék: 

Felpörögnek a pneumobilok Egerben

2018.05.07.
A megmérettetést szervező Aventics Hungary Kft. tájékoztatása szerint a hazaiak mellett Csehországból, Észtországból, Lengyelországból, Lettországból, Litvániából, Romániából, Svédországból és Szlovákiából érkező versenyzők normál és szenior kategóriában, három versenyszámban - hosszú távú, gyorsulási és ügyességi futamokon - mérhetik össze tudásukat. Emellett az összesítésben legjobb járművet, valamint a legeredetibb konstrukciót és projektelképzelést is díjazzák. Az egri vállalat az esemény életre hívásával eredetileg a felsőoktatási intézmények és a pneumatikus technológia képviselői közti kapcsolatot akarta megteremteni. Az első versenyre tíz hazai egyetem tizenhat csapata nevezett, a 2008-as megmérettetés résztvevői kockázat nélkül próbálhatták ki magukat mérnökként. Közlésük alapján azonban a futamon való indulást a munkáltatók ma már értékes referenciamunkának tekintik. Forrás: http://www.pneumobil.hu Emlékeztettek: az első években olcsó, könnyűszerkezetes megoldások jellemezték a diákok által készített járműveket, melyek azonban egy évtized alatt sokat fejlődtek, így idén már olyan gépek állnak rajthoz, melyek akár 50-60 kilométeres sebességre is képesek. Éppen ezért a rendezők módosítottak a szabályokon: a mostani versenyen quad típusú pneumobilok már nem indulhatnak, a három és négykerekű, beülős járgányok esetében is szigorították a biztonsági előírásokat. A közlemény kitér arra is: az idei futamon és annak előkészületei során ismét projektalapú munkát várnak el az egyetemistáktól. A benyújtott pályázatoknak időtervet, költségvetést, komplett projektleírást kellett tartalmaznia, s mindezt a nyitónapon személyesen is prezentálják majd a csapatok. Az események már május 11-én elkezdődnek, péntek délután színes családi programok várják az érdeklődőket a Dobó téren, ahol játékos feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a pneumatika világával. Emellett szombaton is számos kísérő esemény színesíti a versenyt, ahol mindenki megtalálhatja a számára izgalmas időtöltést - olvasható a sajtóanyagban.

Százmillió forint mozgáskorlátozottaknak az Autóplusz 2018 programra

2018.05.07.
Az MTI jelentése szerint Czibere Károly elmondta: az Autóplusz elnevezésű pályázatot először tavaly írta ki a minisztérium, arra több száz igény érkezett. Ezért a 2018-as költségvetésben megduplázták a keretet, így idén százmillió forint áll rendelkezésre két körben. Az első körben már 17 nyertest hirdettek, a második körre pedig május 31-ig lehet beadni a pályázatot. Az államtitkár hangsúlyozta, a pályázatban a korábbi lehetőségekkel szemben nincs kötelező hitelfelvétel, nincs márkakötöttség, sem modellkötöttség, és a támogatási összeg is magasabb. "Nem hagyhatjuk a fogyatékos embereket magukra, nem hagyhatjuk azt, hogy a fogyatékosság egyenlő legyen az elszigetelődéssel, a magára hagyottsággal, a négy fal közé szorulással" - fogalmazott az államtitkár. Ezt a célt szolgálják a fogyatékos emberek számára biztosított autóbeszerzési támogatások - fűzte hozzá. Fotó: Árvai Károly/kormany.hu Felidézte, a 2012-ben indult, Lehetőségautó nevű programban hitelfelvétel mellett Suzukik közül választhattak a pályázók, és hat év alatt több mint 4600 autót vásároltak mintegy 3,5 milliárd forint kormányzati támogatással. Czibere Károly elmondta: idén januártól az érdekképviseletek és az érintettek jelzései alapján ezt a rendszert is rugalmasabbá tették azzal, hogy jogszabályilag megszüntették a támogatás feltételeként szabott kötelező hitelfelvételt. Az államtitkár az MTI kérdésére elmondta: szükség van a Lehetőségautó és az Autóplusz pályázatokra egyaránt, illetve azok továbbfejlesztésére is, hogy egyre jobban igazodjanak a fogyatékos emberek szükségleteihez, társadalmi integrációjuk erősítéséhez. Szekeres Pál, az Emmi fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa kiemelte: az Autóplusz pályázatban két kategóriában indulhatnak a súlyosan mozgáskorlátozottak. Külön pályázhatnak magasabb összegre az elektromos kerekesszéket használók - akik közül sokan nem is tudnak átszállni a gépkocsik ülésébe - és külön az önhajtós kerekesszéket vagy elektromos mopedet használók. Szekeres Pál úgy fogalmazott: ilyen típusú gépkocsipályázat a rendszerváltás óta nem volt. Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke hangsúlyozta: a legnagyobb közlekedési hátránnyal élőket célozza meg az Autóplusz program; legfőbb újdonsága, hogy a súlyosan mozgássérült emberek az egyéni szükségleteiknek, életkörülményeiknek leginkább megfelelő autótípust választhatják ki.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója