Lassuljunk tízzel

2018.05.06.
A szakemberek azt szeretnék, ha a kétszer egysávos, központi sávelválasztó nélküli utakon 90 km/óráról 80 km/órára csökkenne a megengedett legnagyobb sebesség. 2018. február 17. és március 20. között több mint 300 nemzeti, regionális napi- és hetilap, a televízió és a női magazinok is közzéteszik a kampány üzeneteit, hogy mindenkit felvilágosítsanak a gyorshajtás életveszélyes kockázatairól. A cél az, hogy a francia emberekkel megértessék, miért fontos a megengedett maximális sebesség csökkentése 90 km/óráról 80km/órára a kétszer egysávos, központi sávelválasztó nélküli utakon, lakott területen kívül.   A kampány plakátja (forrás: Securité Routiére Tous Responsables) Sok a félretájékoztatás, a félrevezető álhírek, így elengedhetetlen, hogy minden szemszögből felvilágosítsák az embereket egy olyan komoly kérdésben, ami a franciák biztonságát érinti. Három grafikon szemlélteti a megengedett maximális sebesség csökkentésének kedvező hatásait a közúti balesetek és halálozásoknál, és emlékeztetnek a napi ingázás minimális időveszteségére. A 2018.január 9-i Közlekedésbiztonsági Miniszteri Tanács (CISR) ülésén a  francia miniszterelnök bejelentette, hogy 2020.július 1-jétől  intézkedéscsomagot vezet be a 80km/h-ra történő sebesség csökkentésére. Eddig a dátumig pedig objektív és pontos felmérés készül a tervezett intézkedések közlekedésbiztonságra gyakorolt hatásairól. Időközben pedig a sebességváltozásból származó bírságokat teljes egészében azoknak a kórházaknak ajánlják fel, amelyek a közúti balesetek áldozatairól gondoskodnak. Végezetül pedig a teljes átláthatóság érdekében Franciaország területére kiterjedően automatikus sebességmérő kamerák telepítését bemutató térképet készítenek, a balesetek kialakulásának és ezek telepítésének összefüggéseiről pedig hamarosan tanulmányt tesz közzé a Közlekedésbiztonsági Szervezet a honlapján. Egyértelmű üzenetek: nem sokat nyerünk, de sokat veszíthetünk a gyorshajtással (forrás: Securité Routiére Tous Responsables) Forrás: Securité Routiére Tous Responsables  

Rossi már megkerülte a földet - Márquez győzött Jerezben

2018.05.06.
- A Honda spanyol versenyzője sikerével a pontverseny élére ugrott. Második a yamahás francia Johann Zarco lett, míg a harmadik helyen az olasz Andrea Iannone (Suzuki) végzett. A kilencszeres világbajnok Valentino Rossi csak ötödik lett, ezzel együtt sporttörténelmi futamon van túl: a jerezi 15. körben megtette pályafutása 40 ezer 075. versenykilométerét, azaz elsőként "kerülte meg a földet". A 39 éves sztár 1996-ban Malajziában teljesítette első vb-futamát még 125 kcm-ben, azóta 23 idényben 369 nagydíjon állt rajthoz. Ezeken 64-szer indult az első helyről, és 115-ször diadalmaskodott. A "földkerüléshez" 8730 kört tett meg a világ versenypályáin. Eredmények: MotoGP (25 kör/110,57 km): 1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 41:39.678 perc 2. Johann Zarco (francia, Yamaha) 5,2413 mp hátrány 3. Andrea Iannone (olasz, Suzuki) 8.214 mp h. Az élcsoport: 1. Márquez 70 pont, 2. Zarco 58, 3. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 50. Moto2 (23 kör/101,73 km): 1. Lorenzo Baldassarri (olasz, Kalex) 39:33.889 p 2. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 2.851 mp hátrány 3. Francesco Bagnaia (olasz, Kalex) 6.250 mp h. Az élcsoport: 1. Bagnaia 73 pont, 2. Baldassarri 64, 3. Oliveira 63. Moto3 (22 kör/97,3 km): 1. Philipp Öttl (német, KTM) 39:39.799 p 2. Marco Bezzecchi (olasz, KTM) 0.059 mp h. 3. Marcos Ramirez (spanyol, KTM) 3.733 Az élcsoport: 1. Bezzecchi 63 pont, 2. Jorge Martin (spanyol, Honda) 55, 3. Aron Canet (spanyol, Honda) 48.

Keszthelyi Vivien harmadik lett élete első GT-versenyén - és a másodikon is

2018.05.06.
- A vasárnapi második futamon is harmadik helyen ért célba Keszthelyi Vivien pályafutása első GT-kategóriás versenyhétvégéjén, a németországi Hockenheimringen, az Audi R8 Cupon. A 17 éves magyar autóversenyző - aki szombaton a negyedik helyről indulva lett harmadik - ezúttal az ötödik rajtkockából vágott neki a viadalnak, ezúttal is harmadikként intették le. Korábban írtuk: A viadal honlapjának beszámolója szerint a német túraautó-bajnokság, azaz a DTM első hétvégéjének betétfutamán a mindössze 17 éves magyar pilóta - aki a világ legfiatalabb női versenyzőjeként vehet részt GT-szériában - a negyedik helyről rajtolva zárt a harmadik helyen a közel 500 lóerős versenyautók küzdelmeiben. A GT-szériás viadalon 30 perc + 1 körig tartott a verseny, vasárnap újabb időmérőt és újabb futamot rendeznek. A sorozatnak hat állomása van, május 1-én a Hungaroringen is rendeznek versenyeket.

Halálos közlekedési baleset a 84-es számú főúton

2018.05.06.
A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint egy motorkerékpár és egy személygépkocsi ütközött a 84-es számú főútvonal 81+100-as kilométerszelvényénél, a sajtoskáli leágazó térségében 2018. május 6-án 16 óra 15 perc körül. A baleset következtében egy férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárásra kell számítani. Munkatársaink a forgalmat mindkét irányból Nemesládony felé terelik.

Motoros nőkkel a biztonságos motorozásért

2018.05.06.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága a női motorosok világnapja alkalmából, a Hungaroring Tanpálya Motorosakadémia támogatásával 50 motoros hölgyet hívott meg ingyenes vezetéstechnikai tréningre 2018. május 6-án délelőtt. A Pest megyei rendőrök a Csajok a motoron (CSAM) internetes közösséggel évek óta jó kapcsolatot ápol, így a motoros szezon indulásakor immár tizenkettedik alkalommal szerveztek közös felkészülést a biztonságos motorozás jegyében. Az alapvetően prevenciós célú programon a jelentkezők számos manőverezési, elkerülési, kanyarodási technikát sajátíthattak el az instruktoroktól, valamint részesei lehettek egy elméleti felkészítésnek, továbbá egy terepmotorozási gyakorlatnak is, amelyek mind a biztonságos közlekedést, ezáltal a balesetek számának csökkentését hivatottak segíteni. Ahogy arra korábban utaltunk, a Pest megyei motoros rendőrök fokozott figyelmet fordítanak a megye útjain közlekedő motoros társaikra. Kiemelt feladatuk a balesetek számát csökkenteni hivatott preventív jelenléten túl a közlekedési szabályok betartásának ellenőrzése, valamint a szabálysértők kiszűrése útján a közlekedésbiztonság növelése a megye közútjain.

Idén először nőttek az autóeladások Nagy-Britanniában

2018.05.06.
A szervezet ugyanakkor úgy véli, hogy az áprilisi növekedés nem egy tartós trend kezdete, hanem egyszeri eset volt. Az SMMT szerint azért volt növekedés áprilisban, mert alacsony volt az egy évvel korábbi bázisadat, amikor az eladások 20 százalékkal estek. Ezt a jelentős visszaesést akkor az váltotta ki, hogy a brit kormány áprilistól különadót vetett ki a dízelüzemű gépkocsikra környezetvédelmi okokból. Európa második legnagyobb autópiacán idén áprilisban a dízelüzemű járművek értékesítése 24,9 százalékkal esett éves összevetésben. Arányuk az összes eladott autóhoz viszonyítva 30,6 százalékra zsugorodott az egy évvel korábbi 45 százalékról. A benzinüzemű autók értékesítése 38,5 százalékkal nőtt áprilisban.  
Címkék: 

Csökkent az osztrák OMV nyeresége és forgalma

2018.05.06.
A csoport negyedéves működési eredménye 899 millió euró lett, 13 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, 10 százalékkal kisebb, 4,977 milliárd euró értékesítési árbevétel mellett. Az adózott nyereség 35 százalékkal, 531 millió euróra csökkent. A részvényesekre jutó nyereség 406 millió euró lett, részvényenként 1,24 euró az egy évvel korábbi 2,18 euró után. Az egyszeri tételek nélküli működési eredmény 818 millió euró volt, két százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A növekedés a kitermelési is kutatási (upstream) üzletág jobb eredményének tulajdonítható, ami 438 millió euró lett 321 millió euró után, köszönhetően egy oroszországi gázmezőben vásárolt részesedésnek és a líbiai kitermelési érdekeltség nagyobb termelésének. A dollárnak az euróval szembeni árfolyamvesztését azonban nem tudta ellentételezni az olajár emelkedése. Az olajipari feldolgozó és értékesítési (downstream) üzletág egyszeri tételek nélküli üzleti eredménye 376 millió euróra csökkent 494 millió euróról. Az eredmény csökkenése az OMV Petrol Ofisi 2017 második negyedévi eladására és a finomítói üzletágban a kondíciók romlására vezethető vissza. A földgáz downstream üzletágban viszont javult az eredmény az értékesített mennyiség növekedésének és a sikeres arbitrázs üzleteknek köszönhetően. Az egyszeri tételek nélküli működési eredmény 206 millió euróra emelkedett 170 millióról.

Tóbiás és Balambér anyák napi köszöntése

2018.05.06.
Anya csak egy van! (kép: nlcafe.hu) Tóbiás és Balambér éppen haza fele tartott az iskolából, mikor szóba került a közelgő Vasárnap, az Anyák napja. - Te Balambér, szerinted mit vegyünk anyának? Minek örülne? – kérdezte Tóbiás - Nem tudom, mi lenne, ha vennénk neki virágot, meg egy tábla csokit, amit nagyon szeret? – kérdezett vissza Balambér - Szerintem ez szuper ötlet, és még el is mondhatnánk neki egy verset, amit az iskolában tanultunk – találta ki okosan Tóbiás - Szupi, de hogy is van az a vers? Mondjuk el együtt, gyakoroljunk! „Édesanyám, ma már tudom, mennyit dolgozol értem, kicsi vagyok még, de azért nagy jóságod megértem. Néked mindent megköszönni szavam elég sosem lehet, engedd meg, hogy szép csöndesen megcsókoljam gondos kezed.” Ez is egy szép vers! Érdemes megtanulni! (kép: blog.xfree.hu) A különböző országokban más és más napokon ünneplik, a legtöbb országban ez az ünnep májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második vasárnapjára esik. Magyarországon május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat. Az anyák napi ünnep eredete az ókori Görögországba nyúlik vissza, ahol annak idején az istenek anyját, Rheát köszöntötték. Később az istennőkultuszból nőtte ki magát a mai napig is élő anyák napi ünnep. Bár az ünnepi szokások alapvetően hasonlóak, az anyukák legtöbbször virágcsokrot vagy saját kézzel készített ajándékot kapnak, vannak azonban érdekes egyedi szokások is. A brit gyerekek például nem virággal köszöntik az anyukájukat, hanem előző nap elkészítik az „anyák süteményét”. Thaiföldön pedig egy nagyon szép hagyomány él: a thai gyerekek letérdelnek az édesanyjuk előtt és így fejezik ki a hálájukat. Ajándékképp pedig fehér jázmint adnak, ami az anyai szeretet szimbóluma. Etiópiában hasonlóképp sütéssel-főzéssel fejezik ki szeretetüket a gyerekek, akik a három napos mulatságra közösen készítik el a fogásokat.A svédeknél pedig egy közös jótékonysági ünneppé nőtte ki magát az anyák napja. Ezen a napon sokan a Vöröskereszt kicsi műanyag virágait vásárolják és tűzik ki a ruhájukra. A bevételből származó összeget a rászoruló gyermekek és anyák kapják. Ki milyen anyák napi verset ismer?(kép: nlcafé.hu) A magyar gyerekek verset mondanak. Hazánkban miniszteri rendelet sorolta 1928-ban a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját, talán ezért is terjedt el a versmondás. A vers mellé átadott anyák napi ajándék legtöbbször egy virágcsokor vagy saját kezűleg készített apróság. Aki azonban távol él a szüleitől, azok számára jó megoldás lehet a virágküldés. A csokrokat, vagy egyedi, akár kézzel készített ajándékot akár a neten is megrendelhetjük. Szép csokrokat kínálnak az ahonapajandeka.hu weboldalon is. Tóbiás és Balambér Vasárnap reggel, már ott állt az édesanya ajtaja előtt, és várták, hogy kilépjen az ajtón, hogy egyből megköszöntsék ezen a csodás napon. Puszikkal, és csókokkal, nagy ölelésekkel fogadták a kicsit álmos szemmel szobájából kilépő anyukájukat. - Boldog Anyák napját! – szólt Balambér miközben átnyújtotta a csodaszép virágcsokrot. - Igen anyu, nagyon szeretünk, boldog anyák napját! – fojtatta a köszöntést Tóbiás, majd, édesanyjuk kedvenc csokoládéját nyújtotta oda az ünnepeltnek. - Köszönöm drágáim, ti vagytok a legaranyosabbak, én is szeretlek titeket. – válaszolta az örömmel teli édesanya. A kis család jó hangulatban, szeretetben, békességben ment el reggelizni, és töltötték el csodásan Anyák napját. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója