Utolsó etapjához érkezett a Toyota világ körüli tesztje

2019.01.03.
A 2014-ben útjára indított Toyota-konvoj immár négy földrészt érintett (Európában 2017-ben járt), 2019 tavaszán pedig Ázsiában robognak tovább az autók, a Közel-Keleten kezdve meg az utolsó etapot, amelyet 2020-ban Tokióban zárnak, éppen időben megérkezve az Olimpiára amelynek a világ leginnovatívabb és legzöldebb autógyártójának tartott Toyota a mobilitási támogatója. A Toyota különleges, a valódi vásárlók igényeit és a piacok útviszonyainak, és az azok jelentette kihívások első kézből történő megismerését célzó projektjének történetében először a Toyota dolgozói mellett a Toyotával több területen szoros együttműködést bejelentő Suzuki és a Toyota teherautómárkája, a Hino alkalmazottai is részt vettek a projekt afrikai szakaszában, ahol összesen 76 ember 10.600 kilométert tett meg két hónap alatt. Az afrikai etap hangultatát az alábbi videó foglalja össze:    A csapat a legkülönbözőbb afrikai utakon autózott, személyesen is megtapasztalva azokat a kíméletlen útviszonyokat, amelyek közt a Toyotáknak helyt kell állniuk, és közvetlenül az afrikai vásárlóktól hallgathatták meg a helyi tapasztalatokat. Ennek eredményeként a csapat tagjai jobban átérezhették, hogy mit jelent “egyre jobb autókat alkotni”, megvitathatták elképzeléseiket kollégáikkal, és gondolataikat az autókra összpontosíthatták. A rendkívül sokféle (egyenetlen felületű, kövekkel borított, kátyús, durva, aszfaltozatlan) úton, illetve a sivatagban autózó csapatnak módja volt felismerni a megbízhatóság, a tartósság és a kényelem értékét. Afrikában még az aszfaltozott utak is kifejezetten sajátságosak: hosszú egyenesek, az úton gyakran áthaladó állatokkal, a semmiből felbukkanó hatalmas kátyúkkal, fekvőrendőrökkel, illetve a konvojt előző hatalmas, túlterhelt teherautókkal. Ezek a körülmények segítettek tudatosítani a csapattagokban a fékteljesítmény, a menetstabilitás, és teljesítmény, illetve a forgatónyomaték fontosságát.

Megdöntené a Nordschleife körrekordot a Volkswagen

2019.01.03.
No, de létezik-e még egy olyan gyors autó, mint a Porsche 919 Hybrid EVO, aminek jelenlegi körrekordja 5 perc 20 másodperc? Ami azt illeti, nem lehetetlen, ugyanis a Volkswagen I.D. R prototípus megdöntötte a Pikes Peak, majd a Goodwood rekordot is idén. Ráadásul a wolfsburgiak egy új aero csomagot is fejlesztenének a villanyautóra, hogy az jobban passzoljon a Nordschleife különleges vonalvezetéséhez. A Carscoops magazin már azt is tudni véli, hogy a korábbi amerikai rekordot felállító Romain Dumas lehet az I.D. R sofőrje ismét.    

Bevetésre kész a biodízel üzemanyag a Volkswagennél

2019.01.02.
A Volkswagen jelentése szerint sikeresen zárultak az újonnan kifejlesztett R33 BlueDiesel üzemanyag tesztjei a márka belső üzemanyagtankoló állomásain. Az akár egyharmad részben megújuló komponenseket tartalmazó gázolaj használata révén minimum 20%-kal kevesebb CO2 jut a légkörbe – a hagyományos üzemanyaghoz képest. A bioüzemanyag a német Coburg University és a Volkswagen közös munkájának eredménye. Az R33 BlueDiesel elhasznált sütőolajat is tartalmaz, amelyet szűrtek, tisztítottak és paraffin keverékké vagy biodízellé alakítottak. Ez a keverék akár a 33%-át adhatja a bázis gázolajnak. Az új biodízel megfelel a DIN EN 590 előírásnak, motorátalakítás nélkül használható, emellett bármilyen szigorítás nélkül gyártható alapüzemanyagként. A Shell Global Solutions a Volkswagen jelenlegi üzemanyag-beszállítója. Az R33 BlueDiesel a Volkswagen csoport számos töltőállomásán elérhető Németországban. Az új biodízel olyan cégeknek előnyös, amelyek nagy dízel flottával rendelkeznek a nagy hatótáv érdekében, és emellett környezettudatos céljaik is vannak. A VW arra készül, hogy középtávon egyre inkább megnő majd a részben megújuló alapú, fejlett üzemanyagok iránt az igény.

Mit ér a téli gumi a megfelelő műszaki körítés nélkül?

2019.01.02.
A téli gumicsere szezonja már kifutott, szerencsére évről évre egyre többen váltanak téli abroncsra, ami pozitív fejlemény a hazai autózó társadalomban. A gumisoknál kígyózó sorokból és a 15 perces cserékből azonban arra lehet következtetni, hogy a téli felkészítés nem igazán alapos, és ebben a tulajdonosnak is döntő szerepe van. Általában a helyszínen megvárják a cserét és szinte ugrálnak örömükben, amikor a gumis a Formula 1-es szerelőket megszégyenítő gyorsasággal veszi le a nyári és teszi fel a téli kerekeket. „Pit Stop”. A 15 percbe nem fér bele egy alapos átvizsgálás, pedig igazán illendő lenne a hagyományos őszi és tavaszi ellenőrzést, karbantartást tartani. Általában a fék- és a futóműalkatrészeket érdemes ellenőriztetni, hiszen ezeknek kopása, tönkremenetele szemrevételezéssel jól látható, gyorsan mérhető, ráadásul legtöbbször a kerék levétele kell az ellenőrzéshez, amihez pont kapóra jön a nyári/téli váltás.     A téli gumi egyik előnye a rövidebb fékút, amihez elengedhetetlen a jó fékszerkezet is. A fékek esetében a tárcsa és a betét vastagsága, a nyereg és a csúszkák állapota, a rögzítőfék bowden és porvédő állapota is szemügyre vehető a téli csere alatt. A fékcsövek állapota, a gumi repedezettsége is gyorsan ellenőrizhető és könnyen megállapítható, hogy tavaszig kell-e tervszerű beavatkozás.     A lengéscsillapítón szemrevételezéssel megállapítható, hogy van-e olajfolyás rajta, ami a tömítés hibájára, esetleges korábbi túlmelegedésre vezethető vissza. A lengéscsillapító szakszerű, mérhető ellenőrzéséhez egy speciális vizsgáló berendezés tartozik, melyen a mérést elvégezni kb. 10 percig tart, így szintén nem nevezhető hosszas folyamatnak. A mérés lényege, hogy egy szimulált útgerjesztés esetén mekkora talpponti erő marad a keréknél. A talpponti erő legalább annyira befolyásolja a fékutat és az irányíthatóságot, mint a téli gumi, ezért legalább olyan fontos az ellenőrzése, mint a téli gumi alkalmazása. A futómű ellenőrzéséhez több dolog is tartozik. Még a kerék levétele előtt pár mozdulattal megvizsgálható, hogy van-e holtjátéka valamely futómű lakatrésznek. A kormányösszekötő gömbfej kopása gyorsan tetten érhető, de a csapágyhiba is megmutathatja magát ily módon. A lengőkarok, szilentek ellenőrzéséhez nagyobb erő szükséges, de a kerekenként 4-5 perc elegendő ezekhez a vizsgálatokhoz is.     A futóműállítást akkor kell elvégezni, ha valamely futómű alkatrészt cserélték. A mérés komplikáltabb, a szükséges idő is hosszabb, mint az egyszerű szemrevételezés, így könnyelműség lenne azt mondani, hogy minden téli/nyári cserénél illik elvégezni, de az mindenképp igaz, hogy a nem megfelelően beállított futómű télen különösen veszélyes, hiszen az autó nem arra fog menni, amerre mi szeretnénk. Jó tapadás esetén a gumi a kopásával nyeli el a rosszul beállított futómű okozta hibát és azt, hogy a kerekek nem egy irányba tartanak. Csúszós úton nincs akkora tapadás, hogy korrigálja a hibát, az autó kerekei megcsúsznak és irányíthatatlanná válik. Az már biztos, hogy a téli gumival önmagában nem tudtuk le a téli felkészülést (még nem is beszéltünk a folyadékokról….), hiszen a kerék körül rengeteg olyan könnyen ellenőrizhető, közlekedési biztonságra közvetlen hatással lévő alkatrész van, ami befolyásolja a jármű irányíthatóságát és fékezhetőségét, legalább annyira, mint a téli gumi.  

Drasztikusan csökken az üzemanyagok ára

2019.01.02.
A mérsékléssel a benzin átlagára literenként 341 forint, míg a gázolajé 375 forint lesz. A gázolaj ára legutóbb december 21-én változott, akkor 3 forinttal 385 forintra csökkent, a benzin átlagára 351 forint maradt. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. MTI
Címkék: 

Elfogták a húsz éves gázolót

2019.01.02.
A rendőrségre bejelentés érkezett, hogy egy holttestet találtak az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán. A nyomozók megállapították, hogy az elkövető az autójával 2019. január 2-án 1 óra 10 perc körül Budapest felől Mogyoród irányába közlekedett az autópályán, amikor elütött egy úttesten sétáló nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbment. A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. Fotó: police.hu A baleset során letört az autó visszapillantó tükre, amely alapján a rendőrök azonosították a járművet, majd a lefoglalt kamerafelvételek alapján a sofőrt is. A nyomozók a 20 éves gyömrői V. Martint 2019. január 2-án délelőtt lakcímén elfogták, valamint az udvaron megtalálták és lefoglalták a férfi autóját. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának nyomozói a férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt folytat eljárást.

A piacvezető Suzuki magabiztosan uralta a 2018-as évet

2019.01.02.
A Datahouse újautó-eladási statisztikái alapján 2018-ban Magyarországon 19.292 Suzuki személygépkocsit regisztráltak, ami az összes forgalomba helyezett személyautó 136601 darab 14,1229% százaléka. A teljes piac 17,5%-al bővült, ezen belül a Suzuki volumen alapon 27,24%-al, s ezzel a növekedéssel húzta felfelé a személygépkocsi piac eredményeit. Így 2016 és 2017 után, zsinórban harmadszor is rekord értékesítéssel zárta az évet a Suzuki itthon. A márka magyarországi piaci részesedése a 2017-es 13,04 százalékról 14,1229 százalékra emelkedett a 2018-as esztendőben, vezetve a teljes hazai személygépkocsi piacot. A 2015 tavaszán bevezetett és a 2018 szeptemberében megújult Vitara 21,8 százalékos szegmens-részesedésével verhetetlen: toronymagasan vezette a sport-szabadidő (SUV) kategóriát és ezzel együtt a személyautók mezőnyét az elmúlt esztendőben is. A modellből 2018. január 1-je és december 31-e között 11.127 -et regisztráltak. Nagyon szépen teljesített a középkategóriában a másik itthon gyártott modell, az SX4 S-CROSS is, amely egyre kedveltebb mind a privát, mind pedig a flotta vásárlók körében. Az év végéig összesen 4982 kelt el belőlük Magyarországon, így 13,05 százalékos piacrészesedéssel a 2.helyen áll a C szegmensben. A teljes személyautó piacon a TOP 3 modellben élen a Vitara, 3. helyen pedig az S-CROSS áll. A „SUZUKI NEXT 100” üzleti terv keretében megújult, Japánban gyártott Swift Sport mutatkozott be nyáron nagy sikerrel Magyarországon. A további, szintén nem Esztergomban készült, de Magyarországon is forgalmazott Suzuki típusok közül a Swiftből 1302, az Ignisből 559, Balenóból 765, Jimnyből 47, valamint Celerióból 510 darabot adtak el 2018 folyamán. A B szegmensben szereplő Swift, Ignis és Baleno együttes piacrésze 12,55%. A kereskedelmi szempontból kiemelkedően sikeres esztendő eredményei a Magyar Suzuki értékelése szerint azért is adhatnak külön okot a büszkeségre, mert a 2018-ban életbe lépett, új emisszió-mérési eljárás hatásaként átalakuláson ment keresztül az európai és természetesen a hazai autógyártás is. A szigorítás következményeként az év utolsó negyedében csökkent a forgalomba állított autók száma az Európai Unióban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A márka globális modelloffenzíva programjával sikerrel vezette be új modelljeit, miközben a hazai gyártású típusok népszerűségét fenntartotta, sőt a megújult Vitarával, a Magyarországon legnagyobb darabszámban értékesített modellel tovább fokozta. Mind több cég választja a márkát cégautónak munkavállalói részére, így a Suzuki egyre erősebb konkurenciát jelent a hagyományos flotta márkák számára. A vállalat tehát 2018-ban is oly módon tudta bővíteni flottaeladásait, hogy közben eredményesen megőrizte piacvezető szerepét a magánvásárlók körében

Segítségnyújtás elmulasztása miatt nyomoznak az M3-ason talált holttest ügyében

2019.01.02.
A női holttestet Budapesten, az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán találták a 11-es kilométerszelvénynél. A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy az áldozatot az autópályán ütötték el, a gázoló segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az ügyben a BRFK ismeretlen tettes ellen indított eljárást segítségnyújtás elmulasztása miatt. A helyszíni szemlét a rendőrök befejezték, a forgalom zavartalan. MTI
Címkék: 

Lehet ennél viccesebben felhívni a figyelmet a tolerancia fontosságára?

2019.01.02.
A Toyota a társadalmi felelősségvállalás számos területén aktívan képviselteti magát, ennek egyik kiemelt területe az olimpiai és a paralimpiai mozgalom támogatása. Amellett hogy a Toyota a NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) mobilitási partnere, az egyes országok olimpiai válogatottjait is támogatja, így például a MOB (Magyar Olimpiai Bizottság) platina fokozatú támogatója is, de ugyanígy partnere az amerikai válogatottnak is. Ez utóbbi tényre igyekszik felhívni a figyelmet meglehetősen vicces formában az az amerikai Toyota kisfilm, amely a humor mellett egy rendkívül fontos üzenetet, a tolerancia fontosságát is közvetíti. Az emlékezetes videót még év elején osztotta meg a japán autógyártó, azonban igazán csak most kapta fel a közösségi média, talán mert az ünnepek közeledtével fogékonyabbak vagyunk az értékes gondolatokra. A film mindenesetre olyan felállással indul, ami akár a karácsonyi asztanál egy a vidám családi hangulatban elmesélt vicc alaphelyzete is lehetne: van a rabbi, a pap, az imám és a buddhista szerzetes…a folytatáshoz azonban meg kell nézni a videót, érdemes: https://www.youtube.com/watch?v=76XBys_HXq4
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója