Orban nekiment a sztrádaépítőknek

2020.09.20.
A miniszterelnök, Ludovic Orban és Klaus Iohannis államfő jelenlétében nyitották meg az A3-as észak-erdélyi autópálya 17,9 kilométeres Maroskece (Chetani) - Radnót (Iernut) szakaszát Romániában - írja az MTI. Az eseményen Ludovic Orban kijelentette: ha 2021 július elsejéig nem készül el a Kolozsvár és Marosvásárhely között még hiányzó 15,6 kilométeres szakasz, felbontják a szerződést a román kivitelezővel. A kormányfő szerint nincs messze az a pillanat, amikor Marosvásárhelyről autópályán lehet eljutni a Bors II - Nagykereki határátkelőhelyre. Ludovic Orban azért is fontosnak tartotta az A3-as autópálya megépítését, mert ezen keresztül teremtik meg Moldva és a Moldovai Köztársaság összeköttetését Nyugat-Európával. Kiemelt fontosságúnak nevezte a Székelyföldet is érintő Marosvásárhely - Targu Neamt autópálya megépítését is, amelynek most készül a megvalósíthatósági tanulmánya. Hozzátette: a kormány a pénzforrások biztosítása mellett azon is dolgozik, hogy egyszerűsítse és felgyorsítsa a pályaépítéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárásokat. Klaus Iohannis államfő elmondta, jelenlétével is nyomatékosítani kívánta, hogy fel kell gyorsítani a romániai autópálya-építéseket. Hozzátette: az infrastruktúra-fejlesztések forrásai biztosítottak, és Románia meglepetést fog okozni azzal, hogy milyen gyorsan megépíti a hiányzó gyorsforgalmi utakat. Megemlítette: a nagy infrastruktúrák megépítése az alapját képezik annak a programnak is, amelyet a kormány a gazdaság járvány utáni újraélesztésére dolgozott ki. Iohannis szerint eddig az akarat hiányzott a romániai pályaépítésekhez, de ez most megvan. Lucian Bode szállításügyi miniszter szerint jövő héttől már 110 kilométeren fognak dolgozni az A3-as pályán. Ekkor ugyanis aláírják a Magyarzsombor és Magyarnádas közötti 31 kilométeres Kolozs megyei szakasz tervezési és kivitelezési szerződését. A most átadott gyorsforgalmi útszakaszt az olasz Astaldi spa által vezetett cégcsoport építette. Az út háromszor halad át a Maros folyó fölött. A beruházás áfa nélkül 437 millió lejbe (31,46 milliárd forint) került. A román állam 2003-ban döntött arról, hogy megépíti a Borstól Brassóig vezető 415 kilométeres észak-erdélyi (A3-as) autópályát. A pályaépítést nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a kormány kivonta a közbeszerzési törvény hatálya alól, és versenytárgyalás nélkül bízta meg az amerikai Bechtel társaságot a feladat elvégzésével. 2013-ig - amikor szerződést bontott a Bechtellel - csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres szakaszt adták át. Jelenleg a pályából mintegy 98 kilométer használható.

Elkészült az 500 ezredik Nissan Leaf

2020.09.20.
A Nissan elárulta, hogy a kerek gyártási számot jelentő piros Leaf egy norvégiai megrendelőhöz, Maria Jansenhez fog kerülni. A Nissan sunderlandi gyára az 500 ezer Leafből 175 ezret gyártott le 2013 óta, korábban a Leaf csak Japánban készült. Becslések szerint a félmillió legyártott Leaf eddig összesen 14,8 milliárd kilométert tett meg, ezzel 2,4 milliárd kg szén-dioxidtól kímélték meg a légkört ahhoz képest, ha a használóik belső égésű motoros autót hajtottak volna (persze ebbe az áram előállításához során keletkező CO2 nincs beleszámítva). A 2010-ben bemutatott Leaf fontos modell a járműtörténelemben, ugyanis ez volt a világ első nagy sorozatban készülő elektromos autója, és 2020 tavaszáig a legnagyobb darabszámban eladott is (akkor a Tesla Model 3 vette át tőle az első helyet). A 2017-ben bemutatott második generációs modell jelenleg kétféle változatban kapható: 150 lóerősen és 40 kWh-s akkumulátorral, 270 km-es (WLTP) hatótávval, illetve 217 lóerővel, 62 kWh-s akkumulátorral és 385 km-es hatótávval. Hamarosan már nem a Leaf lesz a Nissan egyetlen villanyautója, 2021-ben érkezik a zászlóshajó Ariya. A 4,6 méteres, SUV-jellegű típus a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség elektromos autók számára dedikált új platformjára, a CMF-EV-re épül. Ötféle hajtáslánccal kerül majd piacra az Ariya, az alapverzióban egy 218 lóerős villanymotor lesz, az összkerekes Performance csúcsverzióban viszont elöl és hátul is lesz egy-egy elektromotor, így a hajtásrendszer összteljesítménye eléri majd a 394 lóerőt. Ez a kivitel 5,1 másodperc alatt gyorsul fel 0-100 km/órára. Az ötféle hajtáslánc közül a legkisebb hatótávolságú, 63 kWh-s akkus is elmegy 340 km-t egy töltéssel, míg a fronthajtású, 87 kWh-s akkuval szerelt verzió akár 500 km-t is meg tud majd tenni.

Halálos frontális karambollal zárult a szombat

2020.09.20.
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek a szombati balesetben a 33-as főút hajdú-bihari szakaszán - közölte a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Vezendi János tájékoztatása szerint a főút 93-as kilométerénél eddig tisztázatlan okból összeütközött két, ellentétes irányban haladó személykocsi. A helyszínelés idejére a főút Nagyhegyes és Látókép közötti szakaszát teljes szélességében lezárták, a forgalmat mindkét irányból Balmazújváros felé terelték - jelezte a szóvivő.

A világbajnok feladta a Török-ralit, Neuville átvette a vezetést

2020.09.19.
Thierry Neuville hat szakaszt nyerve bő félperces előnyt autózott ki a Török-rali leghosszabb, szombati napján, amelyen a pilótáknak kétszer három szakaszt jelöltek ki, több mint 117 km össztávval. A pénteki napot még csapattársa, Sébastien Loeb zárta az élen, de a kilencszeres világbajnok szombat reggel hatalmas rutinjára rácáfolva rossz gumikat tetetett fel a Hyundai i20 WRC-re, amivel sok időt vesztett. Két közepes keverékű gumi volt hátul, amelyek nem bírták a kemény igénybevételt, és teljesen elvesztették a mintázatukat a köves, sziklás talajon, így már nem tudtak kellő tapadást biztosítani.   De a szombati első szakaszon a harmadik Hyundai-pilóta, Ott Tänak még nála is sokkal rosszabbul járt, mivel a kormányzás felmondta a szolgálatot az autójában, amely ezért irányíthatatlanná vált, és végül egy út menti bokorban állt meg. A világbajnok megpróbálta a helyszínen megjavítani a kocsit, de nem sikerült neki. Tänak világbajnoki esélyei ezzel hatalmasat csökkentek, de vasárnap még a Power Stage-en szerezhet 5 bónusz pontot. A világbajnoki pontversenyben élen álló Sébastien Ogier profitált a Hyundai csapat hibáiból, Toyotájával ugyanis megnyerte az első két szakaszt, és az összetett élére állt. Igaz, az előnye csak minimális volt Neuville-lel szemben, aki délelőtt panaszkodott az autója balanszára, de azért erős időket autózott. Olyannyira, hogy az utolsó délelőtti szakaszt meg is nyerte, és a hátrányát 1,6 másodpercre csökkentette az összetettben Ogier mögött. A két élmenő csatájába nem tudott beleszólni, de a harmadik helyért komoly harcot vívott három versenyző: Loeb és a két toyotás, Elfyn Evans és Kalle Rovanperä. Ebben a csatában az észé volt a főszerep, ugyanis a nyers tempó helyett az számított inkább, hogy ki tudja jobban életben tartani a gumikat a köves pályákon. Sokáig Evans állt a harmadik helyen, mivel kiegyensúlyozottan vezetett, és nem vállalt felesleges kockázatokat. Egy ponton félbe kellett szakítani a versenyt, mert a tiltás ellenére szurkolók egy csoportja belógott a gyorsaságira (a járványhelyzet miatt nézők nélkül rendezik a versenyt), és addig nem indították újra a szakaszt, amíg a rendbontók el nem hagyták a helyszínt. Délután tovább folytatódtak a drámák, az élen álló Ogier ugyanis bal első defektet kapott, és a Toyota Yaris WRC-jében a hidraulikai rendszer is kezdte felmondani a szolgálatot, emiatt nem mindig tudta használni a kormányon lévő váltófüleket. A hatszoros világbajnok annyi időt vesztett a hatodik szakaszon, hogy Neuville kényelmes, 22 másodperces előnyt tudott kialakítani. Ogier a következő szakaszon már ismét keményen tudta nyomni a gázt, ezen csak 0,2 másodpercet kapott a belga riválisától, de a napi utolsó szakaszon ismét rakoncátlankodott a hidraulika a Yarisában, még a hátsókerék-hajtás is elment, ezért Neuville több mint fél percre tudta növelni az előnyét. Igaz, a második helyet így is megőrizte a Ogier, de már holtversenyben régi riválisával, Loebbel. „Sokat dolgoztunk a beállításokon, és el kell mondanom, sokkal jobbnak éreztem az autót délután, különösen a sziklás, köves részeken; végre azt csinálta a kocsi, amit kértem tőle. Talán még nem vagyok 100 százalékig elégedett a beállítással, de az biztos, hogy a jó irányba indultunk el. A mérnököm rábeszélt, hogy változtassunk, és bevált a dolog, elégedett voltam a csapat munkájával, ezért tudtunk az élre állni” - nyilatkozta Neuville a nap végén. „Most 33,2 másodperccel vezetünk, de ez nem jelenti azt, hogy lassíthatunk. A holnapi nap lesz a legnehezebb a ralin, el kell kerülnünk a defekteket és az autót is egyben kell tartanunk, miközben keményen kell majd nyomnunk a gázt. A legjobbamat fogom nyújtani, remélhetőleg elég lesz a győzelemhez!” - tette hozzá a belga, akinek nagyon kell a jó eredmény, ha életben akarja tartani a világbajnoki reményeit, mivel az előző két versenyt feladta. Loeb a nap végére újra magára talált, az utolsó szakaszt meg is tudta nyerni Neuville előtt 0,9 másodperccel. Ezzel feljött a második helyre, de tizedre azonos az összetett ideje Ogier-vel. Vasárnap az lesz a feladata, hogy Neuville hátvédjeként a második helyen végezzen, és pontokat raboljon a honfitársától és a többi toyotástól. Tehát a vasárnap sem lesz sétagalopp a mezőny számára, mivel négy éve nem volt ilyen hosszú zárónapja egyetlen vb-futamnak sem. Kétszer fog végigmenni a mezőny a verseny leghosszabb és a legkeményebb pályáján, az össztáv 89 km lesz. Ráadásul az utolsó szakaszra is kell hagyni gumit, ugyanis szokás szerint az lesz a bónusz pontokért zajló Power Stage. Az összetett állás szombat este: 1 RC1 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Shell Mobis WRT 1h29m28.3s 2 RC1 Sebastien Ogier, J.Ingrassia Toyota Gazoo Racing WRT 30.1s 3 RC1 Elfyn Evans, S.Martin Toyota Gazoo Racing WRT 33.3s 4 RC1 Sebastien Loeb, D.Elena Hyundai Shell Mobis WRT 34.1s 5 RC1 Kalle Rovanpera, J.Halttunen Toyota Gazoo Racing WRT 1m07.7s 6 RC1 Teemu Suninen, J.Lehtinen M-Sport Ford WRT 1m23.0s 7 RC1 Esapekka Lappi, J.Ferm M-Sport Ford WRT 2m20.4s 8 RC1 Gus Greensmith, E.Edmondson M-Sport Ford WRT 3m00.0s 9 RC1 Pierre-Louis Loubet, V.Landais Hyundai 2C Competition 4m00.0s  

Már csak ez hiányzott: szétbarkácsolt hibrid

2020.09.19.
Szembe ment a trenddel a sportkocsi és versenyautó specialista Gabura Racing Team, melyet jól ismernek az motorsport rajongók itthon és külföldön is. Elkészült a hipersportkocsi visszafordított változata is, melyből kidobták a villanymotorokat és benzinest építettek bele, vagyis a Gabura Racing Technologies GmbH áramtalanította a BMW i8-as EV-t. A 2009-ben bemutatott BMW Vision EfficientDynamics villanyautót öt évvel később i8-as jelzéssel dobták piacra ötvenmillió forintos áron. A látványos i8-as eredeti változatából napjainkig húszezernél több kelt el. Népszerűségét nem csak ikonikussá vált formájának, hanem műszaki megoldásának is köszönheti, hiszen elektromos rendszerének töltésébe egy kisebb benzinmotor is besegít. Lehet ezt még fokozni Jóval drágább és erősebb lett a teljesen benzinessé alakított változat, melyet a lapos orr-részbe préselt BMW M5/M6-os 4,4 literes, bi-turbó V8-as motor hajt. A bajorok almárkájának sportmodelljében még szaporították is az eredetileg 560 lóerőnyi ménest, melynek teljesítménye hatfokozatú szekvenciális sebességváltón át jut a hátsó kerekekhez. Az S63B44T0 kódjelű erőforrás a programozható LifeRacing motorsportos vezérlő-elektronikával hétszáz lóerős lett, alig változott a karosszéria, kicsit szélesebbek lettek a sárvédők, és benzinmotorra utal az eredetileg villamos hajtású BMW i8-as sportkocsi két titán kipufogócsöve. Mert ugye a többség a formába szerelmes és nem a hajtóműbe. A Gabura Racing Technologies GmbH olyan pályagépet épített, amelyik rendszámot kaphat, tehát közúti közlekedésre is alkalmas, mindezt 800 ezer euróért. Az exkluzivitás érdekében a darabszámot százban limitálták. Ideális alap A mindössze Cw 0,26-os légellenállási tényezőjű, vagyis aerodinamikailag kiváló karosszéria mellett a a könnyűszerkezetes építési mód is jó alapot jelentett az átépítésre: az alumínium vázszerkezetnek és a szénszálerősítésű műanyagból készült utascellának köszönhetően az autó önsúlya 1485 kg. A BMW i8-as sportkocsi 4,4 másodperc alatt gyorsul százra, előzési rugalmassága pedig még jobb: nyolcvanról 2,6 másodperc alatt gyorsul 120 km/órára, csúcssebessége pedig elektronikusan korlátozott 250 km/óra. Vagyis ideális kiindulási alap és megfelelő donor egy még szuperebb sportkocsihoz. Az innovatív hajtásrendszert 170 kW/231 lóerős és 320 Nm forgatónyomatékú, 1,5 literes, háromhengeres, turbófeltöltésű benzinmotor és 96 kW/131 lóerős és 250 Nm forgatónyomatékú villanymotor, továbbá a 7,1 kWh kapacitású, nagyfeszültségű (355 V) lítium-ion akkumulátor alkotja. Az elektromos motor az orr-részben kapott helyet és kétfokozatú automataváltón keresztül az első kerekeket hajtja, míg az utastér mögött beépített belső égésű motor hatfokozatú automataváltón keresztül a hátsó kerekeket hajtja, így a hibrid-rendszer 362 lóerős összteljesítménye mind a négy keréken keresztül, egyfajta virtuális összkerékhajtással jut talajra. Maximális töltöttsége esetén a plug-in hibrid sportkocsi 37 kilométert képes megtenni saját akkumulátorával, de 120 km/órás sebességig a gyorsításba is besegít. ani tisztán elektromos hajtással – üzemanyagfogyasztás és károsanyag-kibocsátás nélkül. Ezt figyelembe véve a BMW i8-as laboratóriumi átlagfogyasztása 2,1 l/100 km. A lemerült akkumulátor teljes feltöltése hálózati csatlakozóról kevesebb, mint három órát igényel. Szériafelszerelésként 37, feláras opcióként pedig 42 literes az üzemanyagtank, így a kombinált hatótávolság 440, illetve 600 km lehet. Ikonhoz nyúlni tabu? Sokáig senki nem is mert hozzányúlni és csak néhány plusz légterelővel próbálkoztak a tuningcégek. Nem így a Gabura, mely az orr-részbe préselte a BMW M5/M6-os 4,4 literes, bi-turbó V8-asát, mely eredetileg 560 lóerőt és 680 Nm-t teljesített. Ám ezzel nem elégedtek meg és az S63B44T0 kódjelű erőforrás a teljesen programozható LifeRacing motorsportos vezérlő-elektronikával hétszáz lóerős lett. A cég többek között a rali-világbajnokságban (WRC), a hosszú távú megbízhatósági világbajnokságban (WEC), a LeMans- sorozatban és GP3- bajnokságban szerzett hírnevet. Ehhez jöttek még az egyedi szívócsatornák, a nagy teljesítményű hűtőrendszer, a szárazkarteres kenés és titán kipufogórendszer. Nagyobb légszomj As tengelyek közötti ideális súlyelosztás elérésére a motor előre, a hatfokozatú szekvenciális sebességváltó pedig a hátsó tengely elé került, ahogy az üzemanyagtartály, az olajtank és az akkumulátor is. A GRT V8i pálya-versenyzésből származó felfüggesztéseket kapott térhálós első/hátsó segédváz-kerettel, uniball gömbcsuklókkal, motorsportos rugókkal/lengéscsillapítókkal és széles tartományban állítható futómű-geometriával. A nagyobb kerekek mögé az R5- kategóriás raliautókban is alkalmazott AP Racing fékrendszert építettek, motorsportos blokkolásgátlóval. A motor hűtése és levegő-igénye, valamint az autó szélesítése miatt csak a két ajtó, a tetőpanel és az A-oszloptól a hátsó részéig futó tetőív maradt eredeti. A GRT V8i agresszívabb kialakítású orrkötényt kapott, nagyméretű légbeömlő nyílásokkal és nyitott BMW vesével, valamint és a gépháztetőre erős domborítás került. Az első és hátsó sárvédő szélesebb lett, ezért a küszöb-elemeket is át kellett tervezni, hátulról két titán kipufogócsőről ismerhető fel az autó. Erőátviteli sportspecialista Egyedi sebességváltók, differenciálművek, alkatrészek tervezése, tesztelése, gyártása a modern és oldtimer járművekbe egyaránt szerepel a Gabura Motorsport profiljában. A cég a kilencvenes évek második felétől kötelezte el magát az autósport és a mechanikai tuningok, fejlesztések irányában. A 2000-es években a ralisportban szerzett tapasztalatokra építve utcai gépjárművek átalakítása és profi versenyautók fejlesztésén dolgoznak, de szakavatott mesterei oldtimer és veterán motorok, hajtásláncok felújításában. Fő profiljuk továbbra is az autósport, több rali, ralicross és drift bajnok motor és erőátviteli rendszer került ki műhelyükből.      

A járvány ellenére rengeteg nézőt fognak beengedni az imolai F1-es futamra

2020.09.19.
Emilia-Romagna régió elnöke, Stefano Bonaccini bejelentése szerint a versenyre 13 147 nézőt engednek be, ehhez a szervezőknek megfelelő higiéniai koncepciót kellett bemutatniuk. Ez tartalmazza a távolságtartási szabályokat, az arcmaszk kötelező viselését és a kézfertőtlenítőhöz való hozzáférést. A közönség érkezésekor és távozásakor kerülni kell a csoportosulások kialakulását, és a belépőjeggyel rendelkezők adatait két hétig tárolják. Vincenzo Spadafora olasz sportminiszter korábban kijelentette, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat követően a szabadtéri sporteseményeket ismét szurkolók előtt rendezhetik. Az Emilia-Romagna régióban sorra kerülő élvonalbeli labdarúgó-mérkőzéseken legfeljebb ezer néző lehet a lelátókon. Ez már a vasárnapi Parma-SSC Napoli és a Sassuolo-Cagliari találkozókra is vonatkozik.
Címkék: 

Poszt-Brexit megegyezésre hajt az Egyesült Királyság Japánnal

2020.09.19.
Még 2017-ben ült össze az akkori brit miniszterelnök Theresa May a Toyota, a Nissan és a Hitachi vezetőivel, hogy próbáljon valami stabilitást találni a felekkel és ezzel segíteni a szigetország autóiparának működését. Ekkor meg nem erősített források szerint sikerült egy üzleti egyezményt kötniük a feleknek, ami azután lép életbe, hogy az Egyesült Királyság kilép ez Európai Unióból. Tehát az egyezmény mostanra lépett életbe, és Japán bizony úgy tűnik, hogy betartja, amit ígért. „Ez egy történelmi pillanat az Egyesült Királyság és Japán számára, mivel ez az első nagyszabású poszt-Brexit kereskedelmi üzletünk.” – tette hozzá Liz Truss kereskedelmi miniszter. „Az egyezmény, amit rekord idő alatt, megpróbáltató körülmények között sikerült összeraknunk, messze túlmutat a létező EU-s egyezményen, mivel új bevételi forrásokat jelent a brit nagyipari cégeknek.” Az üzlet értelmében ütemesen csökkentik majd a japán autók behozatali tarifáit, míg nem 2026-ra 0%-ra csökkentik, ezzel abban reménykedve, hogy még több japán befektető érkezhet a szigetországba. Ugyanez igaz fordítva is: az Egyesült Királyság adómentesen exportálhat majd Japánba, amitől hosszútávon 15,2 milliárd fontos kereskedelmi növekedést várnak.  

Közel 200 km/h-val száguldott egy Mercedes a 74-es főúton

2020.09.19.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) szeptember 14-20-ig Focus on the road - Figyelem az útra elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amihez a magyar rendőrség is csatlakozott. A ROADPOL közlekedésbiztonsági napok keretében szeptember 17-én Magyarország teljes területén koordinált sebességellenőrzést végzett a rendőrség, így Zala megyében is kiemelt figyelmet fordítottak a gyorshajtókra. A sebességellenőrzések célja a balesetveszélyes útszakaszokon szabálytalanul, a közlekedés szabályait figyelmen kívül hagyó, felelőtlen közlekedők közúti forgalomból való kiszűrése, a sebességtúllépések visszaszorítása, ezáltal a közúti közlekedési balesetek megelőzése és a közlekedésbiztonsági helyzet javítása volt. Egy híján 200 km/h sebességgel közlekedett egy 457 lóerős, fehér színű Mercedes C 63 AMG típusú sportlimuzin Zala megyében, a 74-es főútvonal 37-es kilométerszelvényénél, Zalaegerszeg térségében szeptember 17-én délután, veszélyeztetve ezzel a közlekedésben résztvevőket. A sofőrrel szemben az egyenruhások 200 ezer forint közigazgatási bírságot, és előéleti büntetőpontokat szabtak ki. Ha 3 km/h-val gyorsabban ment volna, akkor a bírság összege a maximális 300 ezer forint lett volna.
Címkék: 

Szokatlan, kivédhetetlen módszerrel szűrte ki a szabálytalankodókat a rendőrség

2020.09.19.
A jelentős számú tranzitforgalmat lebonyolító M86-os számú autóút Vas megyei szakaszán ellenőriztek a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei szeptember 15-én. A közlekedésbiztonságot hátrányosan befolyásoló, mozgásban elkövetett jogsértések minél szélesebb körű feltárása érdekében az akció helikopteres ellenőrzéssel egészült ki.   A négy órán át tartó ellenőrzés alatt 32 közlekedési jogsértést regisztráltak a járőrök. Ebből a rendőrök tizenkettő esetben az előzési szabályok megsértése, egy alkalommal a követési távolság meg nem tartása, tizenhárom esetben a biztonsági öv használatának elmulasztása, négy esetben a vezetés közben kézben tartott mobil rádiótelefon használata, valamint egy esetben a jármű kivilágításával kapcsolatos szabályszegés miatt intézkedtek a gépjárművezetőkkel szemben. Egy esetben pedig a sofőr a vezetői engedélyét nem tartotta magánál.
Címkék: 

Megújult a Lexus csúcsmodellje, hogy ne maradjon le az új S Mercedestől

2020.09.19.
A Lexus csak nagyon finoman módosította az LS dizájnját, formatervezők átrajzolták az első lökhárító alakját, az orsó formájú hűtőrács belső felületeit pedig sötét metálfényezéssel díszítették. A fényszórót keskenyebb, három vetítőlencsés egységre cserélték, amelyben elfér az új BladeScan AHS rendszer és az L-alakú nappali menetvilágítás is. Az LS 500h teljesítmény-leadását olyan műszaki megoldásokkal sikerült tovább tökéletesíteni, amelyek nagyobb mértékben vonják be az autó hajtásába a villanymotort és a ítium-ion akkumulátort. A változtatások eredményeképpen a gyorsítás simábbá és egyenletesebbé vált, miközben javult a jármű stabilitása, és tovább csökkentek a hirtelen G-erők. Mivel a hibrid akkumulátor nagyobb szerepet kap a hajtásban, a benzinmotor alacsonyabb fordulatszámon működhet, ami tovább csökkenti a zajszintet – például akkor, amikor az elektromos hajtással megtett útszakasz végén újra beindul a benzinmotor. Az LS mindig is híres volt a kényelmes rugózásáról, amit a mérnökök most még tovább finomítottak a gumiabroncsok, az adaptív felfüggesztés (AVS), a kanyarstabilizátorok, sőt az ülések konstrukciójának tökéletesítésével. Az ülések minősége erősen meghatározza a vezető és az utasok komfortérzetét, ezért a Lexus új uretán üléspárnázást alkalmazott, amit lágyabb felső réteg borít, emellett pedig mélyebb réseket alakítottak ki az üléspárna/háttámla és az oldalsó párnázat találkozásánál. Az új LS megkapta a Lexus legújabb generációs multimédia rendszerét, amelynek funkcionalitása és továbbfejlesztett kezelőfelülete egyszerű, ösztönös kezelhetőséget biztosít. A rendszer egy új 12,3 colos érintőképernyőről irányítható, ami a műszerfal tetején, a vezetőhöz közel – és felé fordítva – helyezkedik el. Mint már említettük, az új LS-ben mostantól megjelenik az RX-ből már ismert BladeScan technológiájú AHS (automatikus távfényvezérlő rendszer), amelyben egy gyorsan pörgő tükör vetíti ki a LED-ek által kibocsátott fénysugarat, tökéletesebben és szélesebben megvilágítva az utat, mint a jelenlegi LED-rendszerek. Az autóban egy új digitális visszapillantó is bemutatkozik, amely a tolatókamera valós idejű képét közvetíti. Így a kilátást nem korlátozzák a fejtámlák vagy a hátsó utasok, ráadásul a kép éjszaka vagy esőben is tisztább, mint egy hagyományos tükörből nézve.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója