Jövőutazás: Autonóm járművek – mesterséges intelligencia

2019.01.03.
Nyerges Csaba, fotó: Májer Csaba József „Autonóm járművek – mesterséges intelligencia” címmel tartott felsőoktatási és gazdasági együttműködési konferenciát a Széchenyi István Egyetem a Magyar Tudomány Ünnepéhez kötődően. A Járműipari Kutatóközpont és a Közúti- és Vasúti Járművek Tanszék nevében a konferencia elnöke, Prof. Dr. Lakatos István tanszékvezető egyetemi tanár, dékánhelyettes köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy a rendezvény az egyetem, a megyei önkormányzat és a megyei iparkamara együttműködésével jött létre, és örvendetes, hogy jövőre már jóval nagyobb helyszínt kell majd találniuk. A zsúfolásig megtelt előadó a téma és az egyetem iránti fokozott érdeklődést mutatta. Dr. Földesi Péter rektor rávilágított: a győri egyetemen minden adottság megvan ahhoz, hogy élenjárjon az autonóm járművek kutatási területén. Prof. Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora megnyitó beszédében a legendás Michelberger professzort idézve hangsúlyozta, hogy egy közlekedési rendszernek legalább három eleme van, a jármű, a pálya és az ember. A rendszert fejleszteni csak mindhárom elemére odafigyelve, párhuzamosan, szinergiával szabad. Az autonóm járművekkel kapcsolatban is az látszik, hogy azok a fejlesztések, amik csak a járműre korlátozódtak, kudarcra voltak ítélve. A járművek mellett a pályát, az infrastruktúrát, az egymás közti kommunikációt, a jogi hátteret, felelősségi kérdéseket, a gazdasági hátteret és munkaerőpiacra gyakorolt hatásokat egyaránt vizsgálni kell. Megnézni azt, hogyan alakítja át mindennapi életünket ez a technológia. „A Széchenyi István Egyetemnek egyaránt van járműipari, távközlési, vezeték nélküli adatátviteli, közlekedésszervezési és –építési, jogi, gazdasági és regionális tudományi tapasztalata. Minden adottságunk megvan ahhoz, hogy az autonóm járművek területén élen járjunk, utat mutassunk a jármű-pálya-ember rendszerben” – mondta Földesi Péter. „Nem elegendő a járműveket ellátni  szenzorokkal, mesterséges intelligenciával, össze is kell tudnunk kötni őket az aktív és intelligens utakkal, infrastruktúrával és egymással, valamint azokkal is, akik benne ülnek” – emelte ki a rektor, hozzátéve, hogy idő kell ahhoz, amíg kialakul az autonóm járművekkel való közlekedés kultúrája egy-egy társadalomban.   Ivanics Ferenc, a megyei önkormányzat alelnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az ezredfordulón a megyei önkormányzat aktív szerepvállalásával alapították meg az Autóipari Klasztert. „Azóta, a győri egyetemre építve, ma már azt mondhatjuk, hogy az autonóm járművek kutatásának meghatározó központjában vagyunk” – mutatott rá az alelnök. A plenáris előadások sorában elsőként Dr. Háry András ügyvezető ismertette a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya működését. A szakember szerint különböző előrejelzések vannak az önvezető technológiák elterjedésére. A károsanyag kibocsátás mérséklésére, a baleseti statisztikák javítására irányuló társadalmi nyomás erősíti ezeket a folyamatokat, ugyanakkor a társadalmi befogadás lassítja őket, hiszen időbe telik majd, mire az önvezető autók elfogadottsága természetes lesz. Műszakilag, mérnöki oldalról többé-kevésbé már most össze lehet építeni egy önvezető járművet, ugyanakkor a hozzá kapcsolódó ember és pálya rendszerben még valóban vannak kihívások. Az önvezető járművek tesztelése is különbözik a klasszikus járművek validációjától, hiszen fontos tényező például a jármű-jármű és a jármű-környezet kommunikáció. „Azt látjuk a mi oldalunkról, hogy a hagyományos tesztek igénye még mindig nagyon erősen jelen van, ugyanakkor már a vezetéstámogató asszisztens rendszerek is új típusú teszteket igényelnek, és az automatizáltsági fok egy bizonyos szintjétől törvényszerűen megváltozik, kiterjed a tesztelési elvárások rendszere” – mondta Háry András. A ZalaZONE tesztpálya nyitott, egy időben nagyon sok felhasználót tud fogadni, és Európában a legkomplexebb létesítmények közé tartozik. Nemcsak iparági szereplők, hanem kutatás-fejlesztési partnerek, egyetemek is használják. A komplex szolgáltatást kínáló, összetett tesztpálya egyik különlegessége a  Smart City Zone, az autonóm és összekapcsolt járművek számára készült, integrált megközelítésű városi közlekedési modul, de az önvezető funkciókat a többi modulban is vizsgálni tudják. Dr. Benczúr András, az MTA-SZTAKI Big Data Lendület-csoportot vezető tudományos főmunkatársa a mesterséges intelligenciáról tartott előadást, ami legelőször még a tudományos-fantasztikus irodalomban jelent meg. A Big Data, a nagy mennyiségű adat szükséges a tanításhoz, tanító adat nélkül ugyanis nincs mesterséges intelligencia. A tudósok közben próbálják megérteni az AI (Artificial intelligence) rejtélyes működését. Dr. Debreceni Gergely, a 180 mérnököt foglalkoztató AImotive vezető kutatója előadásában teljes képet adott az önvezető funkciókról. Cégük világszerte, közúton is végezhet teszteket. Az emberi hibára visszavezethető közlekedési balesetek számát szeretnék visszaszorítani a járművek önvezető képességeinek kiteljesedését segítő szenzorok segítségével. A kutató szerint az automatizáltsági szintek sorában az önvezető autó és a vezető közötti megosztott felelősség bevezetése lenne a legrizikósabb. Az, hogy valaki egy-két másodperc alatt reagálni tudjon, át tudja látni a közlekedési helyzetet, miközben előtte talán másra figyelt, és mégis nagy hirtelen biztonsággal átvegye az autóirányítást, nehezen elvárható.   A cég moduláris szoftvercsomagot fejleszt az autonóm járművekhez. A szenzoradatok feldolgozásáért, a döntéshozásért, útvonaltervezésért, lokalizációért, kontrollért felelős modult, valamint a tesztelésükre alkalmas szimulátorokat egyaránt házon belül fejlesztik. Ezzel együtt a mesterséges intelligencia algoritmusok futtatására optimalizált központi chipet is. Tucatnyi kamerát, radardetektorokat, lézerszkennereket, ultrahang szenzorokat helyeznek el az autón. Ezek komplementer módon megbízható érzékelőrendszert alakítanak ki a gépjárművek körül. Dr. Debreceni Gergely átfogó előadást tartott az autonóm járműtechnológiáról. A szenzoradatok feldolgozását az érzékelésért felelős modul végzi, itt történik a kameraképek, radaradatok feldolgozása. A pozíció meghatározásért felelős modul mondja meg, hogy az autó pontosan hol van az úton, akár a globális GPS-rendszerben, akár az adott pályafelületen. A mozgásért, döntéshozásért felelős modul forgatja a kormányt, nyomja a gázpedált, megtervezi, hogy milyen sebességgel, kormányszöggel vegye be az autó a kanyart, mekkora távolságot tartson az előtte lévő járműtől. Mesterséges intelligencia alapú neurális hálókat használnak az érzékelő rendszerben.  A kontroll modulban nagyon körültekintően ötvözik a mesterséges intelligenciát és a klasszikus algoritmusokat azért, mert az AI-nél a kutatók még nem értik százszázalékosan, hogy pontosan mi, miért és hogyan működik. Ha pedig felismertük a környezetünket, és rekonstruáltuk a körülöttünk lévő 3D világot, mozogni is kell benne. A döntéshozás az úgynevezett „motion engine” feladata. Először egy szimulátorban próbálják ki a szoftvert, mielőtt a valós forgalomba vinnék.   „Az önvezető autók fejlesztésében nem az a feladat, hogy másoljuk az embert, hanem az, hogy kiküszöböljük. Olyan mesterséges intelligenciát kell létrehozni, ami nem az ember replikája lesz. Vannak szituációk, amikor alapul vehetjük az emberi érzékszervek működését, de akadnak helyzetek, amikor esetleg azt is mondhatjuk, hogy tudunk ennél jobbat. Nem biztos, hogy egy emberszerű virtuális lényt kell az önvezető autóba képzelnünk. Lehet, hogy valami mást, valami jobb megoldást sikerül kifejleszteni. Igazából ez lenne a cél” – mondta Dr. Debreczeni Gergely. Markos László, a Porsche Hungaria műszaki vevőszolgálati igazgatója felhasználói oldalról mutatta be, hol tart az asszisztens rendszerek sokaságának fejlesztése, összekapcsolása  a gyakorlatban. Ilyen például a hőkamerás gyalogosfelismerő rendszer, ami nagyon hasznos segítséget ad ködben, rossz látási viszonyok között. A vészhelyzeti asszisztens érzékeli, ha a vezető viselkedése megváltozik, elaludt, vagy rosszul lett, és beavatkozik, ha a sofőr nem reagál, végső esetben pedig félrekormányozza és leállítja az autót. Dr. Szauter Ferenc a világ legjobban meglepődött szekcióelnökeként mutatta be magát, hiszen az előadó rögtönzött kis fuvolakoncerttel demonstrálta az önvezető autók korát. Prof. Dr. Rechnitzer János arra hívta fel a konferencia résztvevőinek figyelmét, hogy az  autóipari szektor átalakulása olyan társadalmi-gazdasági problémákat vet föl, amikkel már most számolnunk kell. Az ipar 4.0-ra fel kell készíteni az embereket, hogy képesek és alkalmasak legyenek a digitális kor világának megélésére. Válaszokat kell találni a különböző régiókat eltérő mértékben érintő robotizáció kihívásaira is. „A tudomány, a kutatás hatékonyan hozzájárulhat ahhoz, a társadalom befogadóképessége gyorsabb legyen, az önvezető járművek elterjedhessenek, és segítsék mindannyiunk életét” – mondta a professzor.             

ICAO: 4,3 milliárdan utaztak repülőgéppel 2018-ban

2019.01.03.
Az ENSZ repülési szervének közlése szerint tavaly 38 millió járatot teljesítettek a légitársaságok, az értékesített utaskilométerben számolt teljesítmény 6,7 százalékkal nőtt. A bővülési ütem azonban jelentősen elmarad a 2017-ben mért szinttől, akkor 7,9 százalék volt az utasforgalom bővülése 2016-hoz viszonyítva. A nemzetközi utazások száma 6,4 százalékkal haladta meg a 2017-es szintet, de ez a bővülési ráta is elmarad az egy évvel korábbitól, akkor 8,4 százalékos emelkedést regisztráltak. Nemzetközi utasból sorrendben Európában, Ázsia-Óceániában és Észak-Amerikában van a legtöbb. A belföldi forgalom 7,3 százalékkal nőtt az elmúlt évhez képest, ez a bővülési ütem 0,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A legtöbb belföldi utas továbbra is Ázsia-Óceániában van, a teljes forgalom 42 százalékát bonyolítják ebben a régióban. Az ICAO kimutatása szerint a járatok töltöttsége annak ellenére emelkedett rekord szintre, 81,9 százalékra (+0,6 százalékpont), hogy a légitársaságok minden eddiginél több kapacitást biztosítottak. A legjobb kihasználtsággal az európai légitársaságok üzemeltették a járatokat, átlagosan 84,5 százalék volt a töltöttség. Felére csökkent a bővülési ráta az előzetes adatok szerint az áruforgalomban, mivel év közben befejeződött a raktárfeltöltési ciklus, valamint a Kína és Egyesült Államok közötti kereskedelmi vita is visszavetette a forgalmat. Tavaly 4,5 százalékkal szállítottak több árut, mint egy évvel korábban. (mti)

3 billiárdos üzlet lesz a repülő autók piaca

2019.01.03.
Úgy tűnik, hogy miközben az iPadeden olvasol egy Teslában ülve az újdonságok a fejed felett fognak elszállni. A Morgan Stanley riportjából az derül ki, hogy a repülő autók már most a jövő nagy üzletét jelentik. A Bloomberg szerint számtalan vállalat verseng azon, hogy az önvezető autókat felemeljék a földről a levegőbe. Ezek a repülő autók azonban nem embereket fognak szállítani – legalábbis nem az elején. Ehelyett képzeld el az eget a városok felett mint a legközelebbi rendelésed kiszállításának módját. A nagy cégek, amelyeknek sok terméket kell kiszállítaniuk gyorsan, már elkezdték tesztelni a drónokat, és olyan jármű flottát képzelnek el, amely különböző méretű csomagok szállítására alkalmas, önvezető VTOL-ekből (függőleges fel- és leszállásra képes légi jármű) áll. A Google-től Larry Page, az Uber és a Boeing csak néhány azon vállalatok közül, amelyek pénzt és tudást fektetnek ebbe a technológiába. Az álom forgatókönyv szerint a nagy teherautókat fürge, repülő futárok váltanák fel, és szállítanák ki a gyerekek legújabb VR-szemüvegét és videójáték konzolját mint valamifajta robot jótündérek. Az elemzések szerint, ha a legfantasztikusabb jóslatok beigazolódnak, 2040-re egy 2,9 trilliárd dolláros nemzetközi iparágról beszélhetünk. A konzervatív becslések szerint mindössze csekély 615 milliárdos nagyságrendről beszélhetünk. (miférfiak.hu)

Volkswagen új mobil elektromos töltőállomás rendszere

2019.01.03.
Ezeket önállóan, az energia forrásától függetlenül ott lehet felállítani, ahol szükség van rájuk: például a városok parkolóiban, vállalati területeken, vagy nagyszabású rendezvények ideiglenes töltőállomásaiként. A mobil töltőállomás a mobil telefonokat használók által ismert, az energia tárolására alkalmas power bank-ként is működik, de ez az elektromos autók kiszolgálására alkalmas. 360 kWh-ig terjedő teljesítménye akár 15 elektromos hajtású autó töltésére is képes, és alkalmas az új I.D család autóinak töltésére is.’ A gyorstöltési technológiának köszönhetően a töltési folyamat “ átlagosan 17 percet vesz igénybe. Amennyiben az integrált akkumulátor rendszer energia töltöttségének foka 20%-ra esik, a kimerült töltőrendszer szerepét automatikusan egy feltöltött egység veszi át. Ha a töltőállomás legalább 30 kW-os váltóáramú energiaforráshoz kapcsolódik, a töltőrendszer automatikus feltölti magát. Ugyanakkor, ha az energiaforrás megújuló, azaz szél- vagy napenergia által termelt energiaforráshoz kapcsolódik, a töltőállomás alkalmas a fenntartható energia ideiglenes tárolására is, és ezzel a széndioxid-mentes mobiltás támogatására.   ‘ - ez a tanulmányautó nincs kereskedelmi forgalomban, így nem esik az EU 1999/94 direktíva hatálya alá “ - megközelítőleg 28 kWh töltés esetén, ami a jelenlegi e-Golf töltési kapacitását jelenti  

Utolsó etapjához érkezett a Toyota világ körüli tesztje

2019.01.03.
A 2014-ben útjára indított Toyota-konvoj immár négy földrészt érintett (Európában 2017-ben járt), 2019 tavaszán pedig Ázsiában robognak tovább az autók, a Közel-Keleten kezdve meg az utolsó etapot, amelyet 2020-ban Tokióban zárnak, éppen időben megérkezve az Olimpiára amelynek a világ leginnovatívabb és legzöldebb autógyártójának tartott Toyota a mobilitási támogatója. A Toyota különleges, a valódi vásárlók igényeit és a piacok útviszonyainak, és az azok jelentette kihívások első kézből történő megismerését célzó projektjének történetében először a Toyota dolgozói mellett a Toyotával több területen szoros együttműködést bejelentő Suzuki és a Toyota teherautómárkája, a Hino alkalmazottai is részt vettek a projekt afrikai szakaszában, ahol összesen 76 ember 10.600 kilométert tett meg két hónap alatt. Az afrikai etap hangultatát az alábbi videó foglalja össze:    A csapat a legkülönbözőbb afrikai utakon autózott, személyesen is megtapasztalva azokat a kíméletlen útviszonyokat, amelyek közt a Toyotáknak helyt kell állniuk, és közvetlenül az afrikai vásárlóktól hallgathatták meg a helyi tapasztalatokat. Ennek eredményeként a csapat tagjai jobban átérezhették, hogy mit jelent “egyre jobb autókat alkotni”, megvitathatták elképzeléseiket kollégáikkal, és gondolataikat az autókra összpontosíthatták. A rendkívül sokféle (egyenetlen felületű, kövekkel borított, kátyús, durva, aszfaltozatlan) úton, illetve a sivatagban autózó csapatnak módja volt felismerni a megbízhatóság, a tartósság és a kényelem értékét. Afrikában még az aszfaltozott utak is kifejezetten sajátságosak: hosszú egyenesek, az úton gyakran áthaladó állatokkal, a semmiből felbukkanó hatalmas kátyúkkal, fekvőrendőrökkel, illetve a konvojt előző hatalmas, túlterhelt teherautókkal. Ezek a körülmények segítettek tudatosítani a csapattagokban a fékteljesítmény, a menetstabilitás, és teljesítmény, illetve a forgatónyomaték fontosságát.

Megdöntené a Nordschleife körrekordot a Volkswagen

2019.01.03.
No, de létezik-e még egy olyan gyors autó, mint a Porsche 919 Hybrid EVO, aminek jelenlegi körrekordja 5 perc 20 másodperc? Ami azt illeti, nem lehetetlen, ugyanis a Volkswagen I.D. R prototípus megdöntötte a Pikes Peak, majd a Goodwood rekordot is idén. Ráadásul a wolfsburgiak egy új aero csomagot is fejlesztenének a villanyautóra, hogy az jobban passzoljon a Nordschleife különleges vonalvezetéséhez. A Carscoops magazin már azt is tudni véli, hogy a korábbi amerikai rekordot felállító Romain Dumas lehet az I.D. R sofőrje ismét.    

Bevetésre kész a biodízel üzemanyag a Volkswagennél

2019.01.02.
A Volkswagen jelentése szerint sikeresen zárultak az újonnan kifejlesztett R33 BlueDiesel üzemanyag tesztjei a márka belső üzemanyagtankoló állomásain. Az akár egyharmad részben megújuló komponenseket tartalmazó gázolaj használata révén minimum 20%-kal kevesebb CO2 jut a légkörbe – a hagyományos üzemanyaghoz képest. A bioüzemanyag a német Coburg University és a Volkswagen közös munkájának eredménye. Az R33 BlueDiesel elhasznált sütőolajat is tartalmaz, amelyet szűrtek, tisztítottak és paraffin keverékké vagy biodízellé alakítottak. Ez a keverék akár a 33%-át adhatja a bázis gázolajnak. Az új biodízel megfelel a DIN EN 590 előírásnak, motorátalakítás nélkül használható, emellett bármilyen szigorítás nélkül gyártható alapüzemanyagként. A Shell Global Solutions a Volkswagen jelenlegi üzemanyag-beszállítója. Az R33 BlueDiesel a Volkswagen csoport számos töltőállomásán elérhető Németországban. Az új biodízel olyan cégeknek előnyös, amelyek nagy dízel flottával rendelkeznek a nagy hatótáv érdekében, és emellett környezettudatos céljaik is vannak. A VW arra készül, hogy középtávon egyre inkább megnő majd a részben megújuló alapú, fejlett üzemanyagok iránt az igény.

Mit ér a téli gumi a megfelelő műszaki körítés nélkül?

2019.01.02.
A téli gumicsere szezonja már kifutott, szerencsére évről évre egyre többen váltanak téli abroncsra, ami pozitív fejlemény a hazai autózó társadalomban. A gumisoknál kígyózó sorokból és a 15 perces cserékből azonban arra lehet következtetni, hogy a téli felkészítés nem igazán alapos, és ebben a tulajdonosnak is döntő szerepe van. Általában a helyszínen megvárják a cserét és szinte ugrálnak örömükben, amikor a gumis a Formula 1-es szerelőket megszégyenítő gyorsasággal veszi le a nyári és teszi fel a téli kerekeket. „Pit Stop”. A 15 percbe nem fér bele egy alapos átvizsgálás, pedig igazán illendő lenne a hagyományos őszi és tavaszi ellenőrzést, karbantartást tartani. Általában a fék- és a futóműalkatrészeket érdemes ellenőriztetni, hiszen ezeknek kopása, tönkremenetele szemrevételezéssel jól látható, gyorsan mérhető, ráadásul legtöbbször a kerék levétele kell az ellenőrzéshez, amihez pont kapóra jön a nyári/téli váltás.     A téli gumi egyik előnye a rövidebb fékút, amihez elengedhetetlen a jó fékszerkezet is. A fékek esetében a tárcsa és a betét vastagsága, a nyereg és a csúszkák állapota, a rögzítőfék bowden és porvédő állapota is szemügyre vehető a téli csere alatt. A fékcsövek állapota, a gumi repedezettsége is gyorsan ellenőrizhető és könnyen megállapítható, hogy tavaszig kell-e tervszerű beavatkozás.     A lengéscsillapítón szemrevételezéssel megállapítható, hogy van-e olajfolyás rajta, ami a tömítés hibájára, esetleges korábbi túlmelegedésre vezethető vissza. A lengéscsillapító szakszerű, mérhető ellenőrzéséhez egy speciális vizsgáló berendezés tartozik, melyen a mérést elvégezni kb. 10 percig tart, így szintén nem nevezhető hosszas folyamatnak. A mérés lényege, hogy egy szimulált útgerjesztés esetén mekkora talpponti erő marad a keréknél. A talpponti erő legalább annyira befolyásolja a fékutat és az irányíthatóságot, mint a téli gumi, ezért legalább olyan fontos az ellenőrzése, mint a téli gumi alkalmazása. A futómű ellenőrzéséhez több dolog is tartozik. Még a kerék levétele előtt pár mozdulattal megvizsgálható, hogy van-e holtjátéka valamely futómű lakatrésznek. A kormányösszekötő gömbfej kopása gyorsan tetten érhető, de a csapágyhiba is megmutathatja magát ily módon. A lengőkarok, szilentek ellenőrzéséhez nagyobb erő szükséges, de a kerekenként 4-5 perc elegendő ezekhez a vizsgálatokhoz is.     A futóműállítást akkor kell elvégezni, ha valamely futómű alkatrészt cserélték. A mérés komplikáltabb, a szükséges idő is hosszabb, mint az egyszerű szemrevételezés, így könnyelműség lenne azt mondani, hogy minden téli/nyári cserénél illik elvégezni, de az mindenképp igaz, hogy a nem megfelelően beállított futómű télen különösen veszélyes, hiszen az autó nem arra fog menni, amerre mi szeretnénk. Jó tapadás esetén a gumi a kopásával nyeli el a rosszul beállított futómű okozta hibát és azt, hogy a kerekek nem egy irányba tartanak. Csúszós úton nincs akkora tapadás, hogy korrigálja a hibát, az autó kerekei megcsúsznak és irányíthatatlanná válik. Az már biztos, hogy a téli gumival önmagában nem tudtuk le a téli felkészülést (még nem is beszéltünk a folyadékokról….), hiszen a kerék körül rengeteg olyan könnyen ellenőrizhető, közlekedési biztonságra közvetlen hatással lévő alkatrész van, ami befolyásolja a jármű irányíthatóságát és fékezhetőségét, legalább annyira, mint a téli gumi.  

Drasztikusan csökken az üzemanyagok ára

2019.01.02.
A mérsékléssel a benzin átlagára literenként 341 forint, míg a gázolajé 375 forint lesz. A gázolaj ára legutóbb december 21-én változott, akkor 3 forinttal 385 forintra csökkent, a benzin átlagára 351 forint maradt. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója