Magyarországról kapott büntetést a szlovákiai sofőr – duplán kell fizetnie

2025.05.16.
A pozsonyi ügyvédi iroda arról tájékoztatta a handlovái férfit, hogy több mint 63 eurós büntetést kell fizetnie, ezen felül pedig még az ügyvédi költségeket is. Így összességében majdnem kétszer akkorára duzzadt az összeg, mint maga a büntetés. Illusztráció. Forrás: NÚSZ „Autópályán haladtam Magyarországon, és állítólag nem volt érvényes matricám. Pedig tisztán emlékszem rá, hogy megvettem a jegyet” – mesélte a férfi a Markízának. A levélben fotókat is mellékeltek az autóról, ezek alapján valóban ő volt a sofőr. Akkoriban tényleg Magyarországon járt, és az okmányai szerint abban az időszakban volt is érvényes autópálya-matricája. A gond csak az, hogy állítólag olyan szakaszon közlekedett, ahol az nem volt érvényes. „Magyarországon létezik regionális éves matrica is” – magyarázta Róbert Pietrik jogász. Martin is ilyet vásárolt – az ő regionális matricája Pest vármegyére volt érvényes. Azt róják fel neki, hogy olyan szakaszon is járt, amelyre ez a matrica nem volt érvényes, ő viszont ezt tagadja. A férfi nehéz helyzetben van, hiszen bizonyítania kellene, hogy igaza van. Az is kérdéses, hogy miért nem közvetlenül a magyar autópálya-kezelő próbálja behajtani a büntetést. „Nem gondolom, hogy ez teljesen szokványos eljárás, mert általában, ha valakinek követelése, tartozása van, azt elsősorban ő maga érvényesíti” – jegyezte meg Pietrik. Az ügyvédi iroda a televíziónak megerősítette, hogy a magyar félnek nyújtanak jogi szolgáltatást, és teljes meghatalmazással járnak el. Azt állítják, ha valakinek fizetési felszólítást küldtek, azt bizonyítékok alapján tették - írja a magyar nyelvű szlovák portál.  

Szerdán porondra kerül a teljes autóipar

2025.05.16.
Az Automotive Summit második alkalommal hozza össze az iparág vezetőit, márkakereskedőket, importőröket, biztosítókat, finanszírozókat és ügynökségeket, hogy 360°-os képet kapjanak a szegmens aktuális kihívásairól és lehetőségeiről. A programtábla olyan fontos kérdésköröket sorakoztat fel, mint Magyarország helye és szerepe a nemzetközi autóiparban, a mesterséges intelligencia jövője a gépjármű-értékesítésben, az új gyárak gazdasági hatásai hazánkban, a CO2-kibocsátás és az elektromos autók helyzete. A program során több mint 30 neves szakember, cégvezető és döntéshozó osztja meg tapasztalatait, többek mellett Andrew Prest (AutoWallis Csoport), Bazsó Gábor „Karotta” (Totalcar), Dr. Bacsa György (MOL Magyarország), Együd Tibor (Mazda Motor Hungary), Kővágó-Laky Andrea (Ford Magyarország), Várkonyi Gábor (Automobil Online Kft.) és Wachtler Tamás (Porsche Hungária) neve is szerepel a programtáblában. Az előadások és kerekasztal-beszélgetések nagyrészt azt vizsgálják, hogy hazánk hogyan képes újra pozícionálni magát a fenntartható fejlődés és az iparági innováció terén.  

Ismeretlen anyag terítette be az utat Medvénél, és szinte lehetetlen lemosni az autókról

2025.05.16.
A közlekedési információk megosztására szolgáló Nagyszombati Kerület Útinform nevű Facebook-csoportban hívták fel a figyelmet egy bosszantó jelenségre, amely több autósnak is fejfájást okozott az elmúlt napokban. Fotó: Facebook/Nagyszombati Kerület Útinform Pénteken ugyanis ismeretlen, sárga színű anyag terítette be a I/13-as út egyik sávját Medve és Csilizradvány közt, az arra haladó autósok pedig arra panaszkodnak, hogy a port szinte lehetetlen lemosni a kocsikról, kamionról, vagy épp a térkőről, ahova a kerekekről szóródott. Akadtak, akik arról számoltak be, hogy magasnyomású mosóval és különféle tisztítószerekkel sem tudták eltávolítani az anyagot az autóról, mások pedig arra panaszkodtak, hogy rozsdásodást idézett elő. „Ez valami nagyon durva anyag, ami Medvénel kifolyt az útra. Ahol nem sikerült pénteken lemosnom, ott már teljesen rozsdás a fém” – írta az egyik hozzászóló. Az egyik érintett autótulajdonos érdeklődésünkre elmondta, már háromszor próbálkozott autómosással, de továbbra sem tudták eltávolítani, a felület zsíros, ragadós maradt utána. Az esettel kapcsolatban érdeklődtünk a rendőrségnél. Zlatica Antalová, Nagyszombat megye rendőrségi szóvivője a Paraméterrel közölte, keddig nem szerepelt a nyilvántartásukban hivatalos bejelentés a történtekre vonatkozóan, olvasónk viszont jelezte, szerdán vallomást tesznek. „Az úttest megtisztításáért a közút kezelője felelős, valamint az esetlegesen keletkező károkért is. A felmerült költségeket később visszaigényelheti attól, aki a szennyezésért felelős, amennyiben ismert a kiléte” – tette hozzá a rendőrségi szóvivő. Kértük a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet (SIŽP) állásfoglalását is az esettel kapcsolatban. Mint kiderült, vizsgálatot folytatnak, mivel nem zárható ki, hogy az ismeretlen anyag a felszín alatti vizekre is veszélyt jelent. „A Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet az adott eseményt a vízminőség rendkívüli romlásaként (mimoriadne zhoršenie vôd) kezeli. Jelenleg vizsgálat és állami ellenőrzés van folyamatban, amelyről egyelőre nem adhatunk bővebb tájékoztatást. Az azonnali intézkedéseket a Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ) munkatársai hajtották végre a káros következmények eltávolítását, illetve ártalmatlanítását illetően, a szóban forgó anyagot pedig elemzésre küldték” – közölte a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet a Paraméter kérdésére küldött válaszban. A vízminőség rendkívüli romlása vagy rendkívüli veszélyeztetése szakmai definíció az SIŽP határozata szerint olyan hirtelen, előre nem látható és súlyos vízminőség-romlás vagy -veszélyeztetés, amelyet engedély nélküli szennyvíz kibocsátása, vagy szennyező anyagok ellenőrizhetetlen kiömlése okoz, és amely az alábbiakban nyilvánul meg: a víz elszíneződése vagy kellemetlen szaga, olajos anyagok vagy zsíros hártya megjelenése a víz felszínén, habképződés a vízfelszínen, elhullott halak vagy más vízi élőlények megjelenése, szennyező anyagok jelenléte a felszíni vagy felszín alatti vizekhez kapcsolódó környezetben. Ebben az esetben minden bizonnyal ez utóbbi pont érvényesült, ilyenkor pedig az SIŽP feladata az állami felügyeleti eljárás lefolytatása. Ugyancsak érdeklődtünk a Szlovák Közútkezelő Vállalatnál (SSC), hogy van-e tudomásuk a történtekről, pontosan milyen anyagról van szó, illetve felmerült-e bármilyen kártérítési lehetőség az érintett gépjármű-tulajdonosok számára, választ azonban a cikkünk megjelenéséig nem kaptunk - írja a parameter.sk.    

Nyáron ne használjon téli ablakmosó folyadékot - ezért

2025.05.16.
A sofőröknek most nyári tisztítószerre kell váltaniuk az ablakmosó rendszerükhöz. Az év melegebb felében használt keverék nem tartalmaz téli fagyállót, de ehelyett rovarmaradványokat, pollent és fagyantát eltávolító összetevőket igen. Elvileg egyszerűen újratöltheti az ablakmosó folyadék tartályát a nyári tisztítószerrel; minél kevésbé hígított, annál jobb a hatás. Kétség esetén először ürítse ki a téli tartályt. Az ablakmosók különböző illatokban, valamint kész keverékek vagy koncentrátumok formájában kaphatók. Ez utóbbiak általában valamivel olcsóbbak, de ezeket magadnak kell kimérned és összekeverned. Fontos, hogy a tisztítószer hitelesítássel rendelkezzen. A nem megfelelő termékek károsíthatják a festéket és a gumitömítéseket, vagy feszültség okozta repedéseket okozhatnak a fényszórókban.  

Akkora baleset történt az M30-ason, hogy le kellett zárni az autópályát

2025.05.15.
Tájékoztatásuk szerint a a műszaki mentés idejére a forgalmat a 26-os kilométernél megállították, a járműveket a 30-as jelű Felsőzsolca csomópontnál kiterelik, és a 21-es jelű Kistokaj/Sajópetri csomópontnál lehet visszatérni az autópályára. A katasztrófavédelem a honlapján azt írta, hogy két autó karambolozott, és a helyszínre mentőhelikopter is érkezett. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Podcast - Inter Cars Road Show: meglepetés vendégekkel!

2025.05.15.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.            

Itt a nagy bejelentés! Nem csak gyárat épít a BYD Magyarországon

2025.05.15.
Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. "Ebben az új európai központban és fejlesztőközpontban összesen kétezer új munkahely jön létre. És ennek a kétezer munkahelynek a 90 százalékát felsőfokú végzettségű munkavállalók fogják betölteni, akik alapvetően mérnöki végzettséggel rendelkeznek" - tette hozzá. A BYD gyárral kötött mostani megállapodás azt jelenti, hogy a jövő autóit is Magyarországon fogják gyártani - közölte a miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután hivatalában fogadta Vang Csuan-fut, a BYD vállalat elnök-vezérigazgatóját és Vang Vej-csungot, a kínai Kuangtung tartomány kormányzóját. Orbán Viktor a BYD-val kötött stratégiai együttműködési megállapodás aláírása után emlékeztetett arra, hogy 1990-ben sikeresen kapcsolódtunk be a világ autógyártásába, létrehoztunk egy biztos ipari és technológiai alapot. Magyarország az európai kontinens szívében komoly autóipari múlttal, jól fejlett infrastruktúrával és kiforrott ipari alapokkal rendelkezik, a világ egyik autóipari központja - mondta Vang Csuan-fu, a BYD vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtökön a magyar kormányfővel folytatott budapesti tárgyalások utáni sajtótájékoztatón. A kínai vállalat Magyarországra helyezi európai központját. A BYD elnök-vezérigazgatója kiemelte: ez a lépés nemcsak a BYD fejlődésének egy fontos mérföldköve, de egyben az Egy Övezet Egy Út kezdeményezés keretében megvalósuló, gyakorlati kínai-magyar együttműködés kézzelfogható bizonyítéka. Magyarország az európai kontinens szívében komoly autóipari múlttal, jól fejlett infrastruktúrával és kiforrott ipari alapokkal rendelkezik, a világ egyik autóipari központja - fogalmazott az elnök-vezérigazgató. A BYD-t 1994-ben alapították Kuangtung tartományban. Tavaly 4,27 millió új energiával hajtott járművet értékesítettek, a teljes járműértékesítést tekintve pedig a hatodik helyen állnak. Vang Vej-csung, Kuangtung tartomány kormányzója örömét fejezte ki, hogy Budapesten együtt lehetnek tanúi a BYD európai központja megvalósításának. A vállalat nemzetközi fejlődésében ez nagyon fontos lépés - húzta alá, kiemelve, hogy az új központ a tartomány és Magyarország gazdasági, kereskedelmi és beruházási együttműködésének egyik kiemelkedő eredménye. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A legendás Yugo kompakt ferdehátúként tér vissza

2025.05.15.
A tizenöt éve hamvába holt ikonikus modell feltámasztásáról szóló első hírek két-három hónapja láttak napvilágot. Akkor bemutatták az első skicceket, most pedig koncepciós változatban is látható. A „makett” leleplezése a müncheni Car Design Event rendezvényen történt meg, a működőképes  prototípust pedig már belgrádi Expo 2027 kiállításon be akarják mutatni. A képek magukért beszélnek: az újjászületett Yugo az európai B-szegmenst célozza meg, kompakt, vagyis kis városi autónak szánják. A Volkswagen Polo, a Renault Clio és a Citroën C3 fémjelezte szegmensben fog versenyezni. Az ötletgazdák legfontosabb üzenete az, hogy az új Yugo kategóriájának legolcsóbb modellje lesz az európai piacon. A ferdehátú karosszériája – akárcsak a nagy elődé - szögletes, klasszikus vonalvezetésű, kétajtós elrendezéssel. Elül karakteres kialakítást kapott az autó, kifejezetten magas az „üvegvonala”, a motorháztető széles, a csomagtér ajtaja pedig meredek. Az új Yugo belsőégésű – szívó és turbofeltöltős – motorral, illetve villamosított hajtáslánccal is elérhető lesz, manuális és automata sebességváltóval egyaránt. A Yugo feltámasztásának értelmi szerzője Aleksandar Bjelic ismert német autóipari mérnök és közgazdász, aki jelenleg a Belgrádi Egyetem tanára.  Bjelic kizárólagos jogot szerzett a Yugo modellnév használatára. Az eredeti Yugo-t a szerbiai Zastava gyárban szerelték össze. Az első példány 45 éve látott napvilágot, de a "nagy" Jugoszlávia szétesését követő háborúk és szankciók miatt a márka haldokolni kezdett, és 2008-ban végleg leállt a gyártása. Időközben azonban megjárta a nagyvilágot, még Afrikába és az Egyesült Államokba is eljutott, ahol 3990 dolláros kezdőárral jelentősen alákínált az ottani piacon kapható autóknak. A modellből több mint 800 ezer készült el 1980 és 2008 között. Bjelic és a formatervező, Darko Marceta szemlátomást azt vette a fejébe, hogy a feltámasztott autó - korszerűsége ellenére - hű marad a múltjához és gyökereihez. A mératarányos „műből” ítélve a múlt megidézése jó sikerül, az autó külsőleg harmonikusan ötvözi a múltba és a jövőbe kacsingató motívumokat, a híres elődjéhez hasonlóan kétajtós és csapott hátú. Bjelic egy külső cég platformjára akarja építeni a Yugót, vagyis  nem kell az alapokról új architektúrát fejleszteni. Ez is követi a múlt stratégiáját, hiszen az eredeti Yugo is egy másik autó, a Fiat 128-s platformjára épült.
Címkék: 

Rejtélyes motoroshalál Szegeden

2025.05.15.
Vigh Vivien azt mondta, a rendőrség ügyeletére 12.55-kor érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi fekszik az úton. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a férfi motorjával haladt az utcában, ismeretlen okból elesett, és meghalt. Az utcát a helyszínelés idejére lezárták - közölte a sajtóreferens. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Videó: Suzuki Vitara 7. rész

2025.05.15.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója