Audi Hungaria-díj a minőségi táncművészetért

2019.11.10.
A Győri Nemzeti Színházban az Anna Karenina című darab szombati premierje után a Győri Balett magántáncosa, Artem Pozdeev vehette át a díjat az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagjától, Dr. Knáb Erzsébettől. A táncost egy háromtagú kuratórium választotta ki az egymillió forint pénzjutalommal járó díjra.    A fotón Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja, Artem Pozdeev, a Győri Balett magántáncosa és Kiss János, a Győri Balett igazgatója   „Az idei esztendőben 40 éves Győri Balett olyan művészi értéket képvisel, amely világszínvonalon meghatározó jelentőségű. A balett táncnyelvével kifejezett érzelmeket, történéseket a Győri Balett művészei kimagasló tehetségükkel közvetítik felénk, hozzájárulva  ezzel a magyar balettművészet világszintű elismertségéhez. Az Audi Hungaria számára megtisztelő, hogy immár 17 éve főszponzorként támogathatja a jubiláló társulatot” - mondta Dr. Knáb Erzsébet a díjátadón. „Partneri együttműködésünk keretében 2014 óta adjuk át a díjat egy-egy kiváló balettművésznek, bízva abban, hogy ezzel hozzájárulhatunk a kiemelkedő tehetségek művészi pályájának sikeréhez” - tette hozzá Dr. Knáb Erzsébet.    Az Audi Hungaria elhivatott a régió kulturális életének támogatása iránt. Többek között a Győri Balett által évente megrendezésre kerülő Magyar Táncfesztivál és a győri Négy Évszak Fesztivál nyárzáró koncertje mellett is szponzorként áll az Audi Hungaria.    

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Hogyan vezessünk ködben?

2019.11.10.
Az elmúlt napokban több mint tíz megyére adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós, sűrű köd miatt. Ez azért veszélyes, mert a látótávolság néhány száz méterre is lecsökkenhet, egy 90 kilométer/órával haladó autó pedig néhány másodperc alatt megteszi ezt a távot. Csak éppen a sofőr szinte semmit sem lát… Mi is a köd? Tulajdonképpen egy felhő, csak nem fent az égen, hanem a talaj közelében. Leggyakrabban akkor alakul ki, amikor a levegő lehűl, és a benne lévő nedvesség kicsapódik. Általában derült, szélcsendes éjszakákon fordul elő, és többnyire a délelőtti felmelegedés során feloszlik. Köd esetén a látótávolság egy kilométernél kisebb.  Megtalálod az autót a képen? Az autóvezetők általában ködben szeretnek legkevésbé vezetni, ami nem is csoda, hiszen ez az egyik legmostohább körülmény a közlekedésben. Ilyenkor többszörösére nő a balesetveszély, főleg lakott területen kívül, ahol nincs közvilágítás, és a vezető nem tudhatja, milyen akadályok, veszélyforrások jelenhetnek meg az úton. Lakott területen belül valamivel jobb a helyzet, mert az autók lassabban haladnak, van közvilágítás, és a sűrű forgalom által keltett légmozgás miatt sokkal jobb a látótávolság.  Ezekre figyelj, ha ködben vezetsz: Közlekedj lassabban! A korlátozott látótávolság miatt sokszor a megengedett legmagasabb sebességgel autózni is túlzás, annyira sűrű a köd.  Tarts nagyobb követési távolságot! Ködben nem könnyű felmérni, mekkora a biztonságos követési távolság, nagy a veszélye a ráfutásos baleseteknek. Ezért inkább maradjunk le annyira, ha az előttünk haladó hirtelen fékez, akkor is meg tudjunk állni. A követési távolság legalább akkora legyen, mint amilyen távolságot azzal a sebességgel két másodperc alatt megtesz az autó.  Kerüld az előzést! Inkább vedd fel a sorban haladók tempóját a megfelelő követési távolságot tartva. Számítsunk az úttesten kerékpáros, lassú jármű vagy gyalogos megjelenésére, az út szélén álló kocsira, mert a ködben ezeket csak jóval később tudjuk észlelni. Épp ezért, ha valamiért meg kell állnunk, lehetőleg pihenőhelyen tegyünk. Légy türelmes! Ha hirtelen leszáll a köd, mindenki ideges, mert lassabban halad és elkésik. Ha várnak rád, inkább szólj, hogy később érkezel meg, és próbálj meg nem idegeskedni a lassú tempó miatt. Ilyenkor az is fontos, hogy a megszokottnál is előzékenyebb legyél a bizonytalanabb, tapasztalatlanabb sofőrökkel.  A sűrű, átláthatatlan köd mellett szintén balesetveszélyes, ha ködfoltokban kell vezetnünk. A legtöbb autós, ha kijut egy ködfoltból, felgyorsít, hiszen nagyot javul a látótávolság. Utána viszont nagy sebességgel hajtanak bele a következő ködfoltba, és pánikszerűen fékeznek. Érdemes állandó tempóval haladni, és kerülni a hirtelen fékezéseket.  A ködfoltok további balesetveszélyt jelentenek Ködös időben vezetni nagyon fárasztó, egy idő után a sofőr nem tud megfelelően koncentrálni. A feszült figyelem miatt a szem is elfárad, ezért hosszabb utaknál tartsunk gyakrabban pihenőt.  Mikor használjuk a ködlámpát? A KRESZ kimondja, milyen esetekben lehet használni a ködlámpát: „Tompított vagy távolsági fényszóró helyett vagy mellett ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják.” Valljuk be, ez a meghatározás nem sok fogódzót ad a mindennapokra.  Bár a szabály nem tiltja, hogy lakott területen belül is felkapcsoljuk a ködlámpát, erre a gyakorlatban semmi szükség. Városi forgalomban az autók lassabban, egymáshoz közel haladnak, ezért a hátsó ködzáró fény elvakíthatja a mögöttünk jövőt, mert hasonló erősséggel világít, mint a féklámpa. Este pedig a közvilágítás miatt nincs értelme a ködlámpákat használni.  A ködlámpát csak nagyon sűrű ködben kapcsoljuk fel Természetesen lakott területen kívül sűrű ködben ajánlott a ködlámpákat használni, mert országúton nagyobb a távolság a járművek között, és fontos, hogy lássák egymást a közlekedők. A németországi szabályozás jóval konkrétabban határozza meg, mikor kell bekapcsolni a ködlámpát: lakott területen kívül 100-120 méternél rövidebb látótávolság esetén kell használni a ködfényszórót. A hátsó ködzárófényt pedig kizárólag erős ködben, 50 méternél rövidebb látótávolság esetén szabad bekapcsolni. Ha nincs az autónkon ködlámpa, akkor marad a tompított fényszóró. A távolsági fényszórót felejtsük el, mert többet árt, mint használ. Az erős fény ugyanis a ködben lévő apró páraszemcsékről visszaverődik, és átláthatatlan, vakító fehér fal alakul ki előttünk. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Sokkoló reklámfilmmel hívja fel a figyelmet a rendőrség a balesetekre

2019.11.10.
A reklámfilmben azt mutatják be, hogy egy súlyos baleset bejelentője mennyire nem tudja megadni a baleset helyét, ahova a sürgős segítséget kellene küldeni. Hozzátette: a kampánnyal az a cél, hogy sokkolják a közlekedőket, az autóvezetőket, mert bárkivel történhet baleset. Egyben arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a segélyhívó használatakor fontos a helyszín pontos megjelölése, a bejelentő nevének és telefonszámának megadása. Emlékeztetett arra, hogy úgynevezett vörös kódot adott ki a rendőrség az elmúlt időszak baleseti adatai miatt, miután csak októberben 71-en vesztették életüket a közutakon. Ez kiugróan magas szám - hangsúlyozta. Havonta átlagosan 50-en halnak meg az utakon. A balesetek egyik fő oka, hogy a közlekedők nem alkalmazkodnak a változó időjárási körülményekhez, a látási és útviszonyokhoz - tette hozzá. A kód kiadása azt is jelenti, hogy fokozott ellenőrzésekre, rendőri jelenlétre lehet számítani - mondta.

Magyar űrtechnológiai cég vezetője nyerte el az EY Az Év Üzletembere díjat

2019.11.10.
A közlemény szerint a vezető az első hazai műhold, a Masat-1 fejlesztésénél szerzett szakmai tapasztalatok birtokában indította el vállalkozását. Mára a társaság mérnöki szolgáltatásai lefedik a missziótervezést és a műholdak kivitelezését is. A díj másik két nyertese Sebő Gyula, a K9-Sport Kft. vezetője és Simon Tamás, a Qualysoft alapítója a független bírálóbizottság értékelése szerint. A zsűri öt különdíjat is kiosztott, ezeket Varga Mihály (KÉSZ Csoport), Mihalik Zsuzsa (All You Can Move), Ludwig Klára (JÓKenyér), Kishonti László (AImotive), valamint Jójárt Rita és Márkus Zsolt (Veresi Paradicsom) kapta. A Magyarországon már közel másfél évtizede működő program olyan hazai üzletembereket mutat be, akik sikereikkel előremutató gazdasági és társadalmi változásokat érnek el. Az idei versenyen a bírálóbizottság azokat a vállalkozókat kereste, akik egyedi és innovatív megoldásaikkal készek magasabb szintre emelni vállalkozásaikat, miközben felelősséget vállalnak cégük társadalmi és környezeti hatása iránt - olvasható a közleményben.    

Elsüllyeszthetetlen hajók készülhetnek egy új módszernek köszönhetően

2019.11.10.
Az új módszer alapján a fémet sok kicsi lézerégetéssel hozzák létre, a felületén apró mintákat maratva, amelyek csapdába ejtik a levegőt – írja a Daily Mail. A Rochester Egyetem kutatói szerint a fém akkor is visszatér a víz alól, ha süllyedésre kényszerül, és tovább lebeg a felszínen, amint a nyomást eltávolítják. „Ez a felfedezés elsüllyeszthetetlen hajókhoz, és olyan hordható úszókészülékhez vezethet, amelyek az után is a felszínen maradnak, hogy léket kapnak. Akár olyan elektronikus megfigyelő eszközök is létrehozhatók, melyek hosszú távon fennmaradhatnak az óceánban” – mondta Chunlei Guo professzor, a tanulmány vezetője. Tűzhangyák és vízipókok inspirálták a csapatot A tűz hangyák úgy képesek hosszú ideig túlélni a víz alatt vagy a víz felszínén túlélni, hogy a végtagjaikat egyesítve egy tutajt alkotnak. Ezután csapdába ejtik a levegőt a vízálló testrészeik között, ami így fenntartja őket. A csapat munkáját a vízipókok – vagy más néven búvárpókok (Argyroneta aquatica) – is inspirálták. A vízipók egy kupola alakú hálót hoz létre, amelyet levegővel tölt fel, majd a vízálló lábai és hasa között hordoz. Ezután a kupola levegőjét használja a lélegzéshez, és csak akkor megy a felszínre, amikor újra kell tölteni a hálót. Guo professzor a levegő buborékban történő megőrzésének módszerét alkalmazta annak biztosítása érdekében, hogy a fémszerkezetei akkor is elegendő levegőt tartsanak meg a felszínre töréshez – és az ott lebegéshez –, ha sok időt kell a víz alatt tölteniük. A folyamat során két előkezelt fémfelületet egymásnak fordítanak, közöttük éppen annyi helyet hagyva, hogy levegőbuborék képződhessen. A felületek szuperhidrofóbbá (rendkívül vízállóvá) válnak, és megakadályozzák a víz bejutását a középső rekeszbe, még akkor is, a szerkezetet a víz alá kényszerül. A maratási folyamat bármilyen anyagon működik Dr. Guo szerint a „maratási folyamat”, amely a vízálló felületek létrehozásának központi eleme, bármilyen fémen vagy más anyagon használható. A csapat a tesztek során egyre hosszabb ideig tartotta a fémet nyomással a víz alatt, majd megvizsgálta, hogy utána visszatér-e a víz felszínére és képes-e ott tovább úszni. A felületét átszúrva is úgy találták, hogy a szerkezet megtartja képességét a vízen való lebegésre, mivel a rétegek közötti légbuborék egy része ép marad. Rengeteg életet menthetnek meg Az új felfedezés rengeteg ember menthet meg. Elég csak az egykor elsüllyeszthetetlennek hitt Titanic 1912-es katasztrófájára gondolni, melynek következtében hozzávetőlegesen 1500-an haltak meg. A Statista 2017-es kimutatása a tíz év alatt elsüllyedt 1185 hajó helyzete alapján tíz különösen veszélyes régiót jelölt meg, ahol a legtöbb hajótörés történt 2007 óta. A listát vezető régió Dél-Kína, az Indokínai-félsziget, a Fülöp-szigetek és Indonézia közelében található. Ebben a térségben 249 hajó süllyedt el a jelentés szerint. A második helyen a kelet-mediterrán térség és a Fekete-tenger áll 162 hajótöréses esettel, míg a harmadik legveszélyesebb régió Japánnál található, ahol 139 vízi jármű kényszerült a víz alá. Magyarországon május 29-én süllyedt el a Hableány sétahajó Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták a hatóságok, egyet még nem találtak meg.

Két halálos motortbaleset is történt szombat éjjel

2019.11.10.
Az egyik baleset Debrecenben történt. Ennek során motoros és személyautó ütközött össze. A Kassai úton történt balesetben a motor vezetője és utasa is a helyszínen életét vesztette - közölte a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. Motorossal ütközött egy autó szombaton Sopronban is. A motorkerékpár vezetője a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A tájékoztatás szerint a baleset egy kereszteződésben történt, eddig tisztázatlan okból. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.  

Elektromos miniautót tervezett tinédzsereknek az Alfa Romeo volt dizájnere

2019.11.10.
A kis méretű, sportos kupé szembemegy a leegyszerűsítő hagyományokkal, merészen eltér azoktól a vonalaktól, amelyek általában jellemzik a kiskorúaknak szánt kisautók többségét. Armano úgy gondolta, a tinédzsereknek is a szuperkocsik imázsát kínálja. Hátsókerék meghajtás és sirályszárnyak Armano - aki 20 éven át (1992-től 2012-ig) volt részese az Alfa Romeók tervezésének és kivitelezésének – most egy 3,1 méter hosszú, 1,650 mm széles és mindössze 1100 mm magas, kétüléses autót hozott létre. A dizájner elektromos motorban gondolkodott, az akkumulátort a hátsó tengelyen helyezte el. A vezetőülésbe való beszállás megkönnyítése érdekében sirályszárny formájúra alakította az ajtókat. A belső terek minimalista megjelenésűek, beépített tablet-tartóval és a műszerfal közepére szerelt két, kör alakú kijelzővel. Tinédzsereknek tervezve A miniautó méreteit és műszaki adottságait a tervező úgy alakította ki, hogy azok megfeleljenek az L6e kategóriának, vagyis a négykerekű mopedekre (segédmotoros kerékpárok) vonatkozó előírásoknak. Vagyis a vezetéséhez nem kell autóvezetői jogosítvány. Az L6e kategóriába tartoznak a könnyű négykerekű triciklik, amelyek terheletlen tömege legfeljebb 350 kg - elektromos járművek esetében nem számítva az akkumulátorok tömegét -, amelyek legnagyobb tervezési sebessége legfeljebb 45 km/ó, és amelyek legnagyobb folyamatos névleges teljesítménye legfeljebb 4 kW, elektromos motor esetében.    

Megbízható munkagép extrákkal

2019.11.09.
Futóművében és felszereltségében egyaránt komfortosabb lett a világ legrobusztusabb haszonjárműve. Ezzel párhuzamosan a terepképességei is javultak a Toyota Land Cruiser 79-esnek. A Toyota Land Cruiser 70-es szériája 1984-ben mutatkozott be. Azóta érdemi módosítások nélkül tartja pozícióját a piacon, és számít a legkiválóbb strapabíró munkaeszköznek azokon a piacokon – Latin-Amerikától Afrikán át Ausztráliáig –, ahol az embereknek nem csupán a megélhetése, de sokszor az élete is azon múlik, mennyire megbízható a terepjárójuk. Ha 35 év alatt nem is vált elavulttá az autó, a vásárlók egy része ma már többet vár el munkagépétől, mint egy emberöltővel ezelőtt. Ezért a Toyota egy limitált széria erejéig modern kényelmi funkciókkal szerelte fel elpusztíthatatlan klasszikusát. Az autó továbbra is nélkülözi azokat a modern elektronikus segédrendszereket, amelyek terepen megkönnyítenék a pilóták dolgát – azokon a tájakon, ahol boldogulnia kell, inkább az „ami nincs, az nem is romolhat el” elvet vallják. Helyette három zárható differenciálmű és a széria 225/95R16 helyett 265/75/R16 méretű Cooper Discoverer S/T Maxx abroncsok segítik az előrejutást. A széria abroncsoknál hét százalékkal nagyobb térfogatú gumik nem csak a stabilitást fokozzák, a homokos talajon alkalmazandó, alacsony nyomású üzemben még jobb tapadást biztosítanak. A terepképességeket kiváló terepszöget nyújtó, fém első és hátsó lökhárítók javítják; elöl az elakadt járművek megtolását segítő babákkal és fényszóró-, valamint hűtővédő ráccsal kiegészítve. A funkcionális módosítások sorát a 4.5 literes, 202 lóerős, 430 Nm forgatónyomatékú V8-as dízelmotor lélegzését biztosító, magasra vezetett sznorkel biztosítja. A Land Cruiser Namib Edition nemcsak ütőképesebb, de tetszetősebb is lett: egyedi hűtőmaszkján a szokásos márkalogó helyett hatalmas felirat hirdeti hovatartozását, a ragyogó megjelenésről két nagy fényerejű, kiegészítő reflektor gondoskodik. A dupla fülke módosítása során szintén a végtelennek tűnő – adott esetben valóban hetekig tartó – utazások igényeit tartották szem előtt a tervezők. Az üléskárpit a lehető legstrapabíróbb kivitelű, a légkondicionálóból pedig külön csatornát vezettek a központi padlókonzolba: egy sivatagi expedíció során nem elsősorban az üdítőitalokat kell hidegen tartani, hanem a gyógyszereket vagy ellenmérgeket, így ez a megoldás ténylegesen életmentő lehet. Szintén szimpatikus fejlesztés a tetőkonzol, amelyre modern LED térképolvasó fényeket szereltek. Ezek egyrészt erősebb megvilágítást biztosítanak, másrészt kevesebb energiát fogyasztanak. A konzolon kiegészítő tárolórekeszeket is találunk, egy speciális horog pedig a walkie-talkie headset zsinórjának a rögzítésére szolgál: így vészhelyzetben akkor is a kormány elengedése nélkül tarthat kapcsolatot a mentőszolgálattal a sofőr, ha térerő híján az alapfelszerelésként kínált audiorendszer Bluetooth mobiltelefon-kihangosítójának nem veszi hasznát.

Hibridek szürke eminenciása - Ford Mondeo Hybrid teszt

2019.11.09.
Sajnos a hibrid Mondeo hazai debütálásán nem tudtam ott lenni, ezért különösen vártam az egyhetes együttlétet, annak dacára, hogy deklaráltan nem vagyok oda a fokozatmentes váltóval szerelt hajtásláncért - legyen szó bármilyen márka bármilyen modelljéről. Ugyanis megszokhatóság ide vagy oda enegem demoralizál a kicsit agresszívabb gyorsításkor fellépő felpörgő motor hangja, ami ráadásul fordított arányban van az elindulás dinamikájával. A lassabban gyorsítson elven működő rendszer erényeinek sokasága mellett sem tudtam soha szerelembe esni vele. Olyannyira nem, hogy be kell valljam - mea culpa – már látatlanban pálcát törtem a hibrid Mondeo fölött is, egyészen a teszthét kezdetéig… Némileg átszabták az autó elejét és a nappali fények formája is változott Az amerikai autógyártónál is jelentős múltja van a hibrideknek. A Mondeo amerikai ikertestvére a Fusion már 2010 óta elérhető ezzel a hajtáslánccal, ami kétségtelenül azonnal sikersztori lett az újvilágban, hiszen még ebben az évben elnyerte az Észak Amerika évautója díjat. Az öreg kontinensen a Mondeo negyedik generációjába került beépítésre a hibrid technológia, ami tulajdonképpen ismerős elveket követ. A rendszert egy 2.0 literes Ford által fejleszett Atkinson-ciklusú benzinmotor, egy elektromotor, egy generátor, egy 1,4 kWh teljesítményű lítium-ion akkumulátor, valamint egy, a szintén a márka által kifejlesztett teljesítményelosztó automata sebességváltó alkotja. Az összteljesítményét tekintve 187 lóerőt abszolvál. A képletben tehát semmi szokatlan nincsen, illetve valami azért mégis, ugyanis a fentebb említett gyorsításkor fellépő motorhang – ha nem is teljesen – érzetre számomra mindenképpen komfortzónán belül maradt, ami azonnal ki is érdemelt egy ötöst az ellenőrzőbe. A 2,0 literes szívó benzinmotor az elektromos rásegítéssel Persze az eCVT dirigálta lassabban gyorsítson metodikája továbbra is némileg árnyalja a képet, de összességében viszonylag rövid idő alatt hozzá lehet szokni ehhez a rendszer által megkövetelt vezetési stílushoz. Ha nem akarunk aszfaltbetyárkodni a piroslámpánál akkor városi forgalomban szinte „észrevétlenül” működik a hajtáslánc, arról nem beszélve, hogy mindeközben a folyamatosan cirógatja a lelkünket a műszerfalon megjelenő alacsony fogyasztási érték látványa. Krómcsík köti össze a hátsó lámpatesteket A teszthét alatt abszolút vegyes használatban a legvadabb forszírozás mellett sem lépte át az 5.5 literes átlagfogyasztást, ami  valljuk be több mint jó. Arról nem beszélve, hogy van itt egy másik el nem hanyagolható dolog, mégpedig a Mondeo nagysága és méretei. Különösebb analitika nélkül is állítható, hogy a Ford a piac legnagyobb hibrid modelljét kínálja, ami a maga 1,7 tonnás súlyának mozgatásával biztosítja ezt a fogyasztási értéket. Továbbra is dögös profilkép jellemzi a Mondeót De maradjunk még a külcsínnél és mérteknél. A Mondeo – negyedik – legutóbbi generációja időtálló formavilágnak bizonyult a jelenlegi verzió 2015 óta van a piacon. A mostani ráncfelvarrás is csak minimális mértékben hozott változásokat. Az autó kontúrja továbbra is a dögösebb kombik klasszikusait idézi. A hibrid mivoltáról csak az oldalán elhelyezett felirat árulkodik. Némileg furcsa, hogy ami először feltűnik az autó profiljában az a ballonos kerekek. Csak egy jelzés erejű felirat árulkodik a hibridhajtásról A gumik természetesen kisgördülési ellenállású „eco abroncsok”.  A Mondeo külső megújulása mondhatni a szokásos kliséket követi, ami a front és a hátsórész átszabásában mutatkozik meg. A hűtőrácsok dizájnja felszereltségtől függően változik. Az eltérések szösszenetnyi különbségekben fedezhetők fel.  Némileg átalakult a ködfényszóró és a nappali menetfény alakja is. A hátsó fertályon pedig krómos dekorcsík köti össze a lámpatesteket. A ballonos gumiabroncsok szembeötlőek és alacsony gördülési ellenállással bírnak A konszolidált külső igényes és sallangoktól mentes belsőt takar. A hibrid technológia szükséges kellékeként beépített akkumulátorpakk a csomagtartóban kapott helyet, ami a motoros raktérajtót felnyitva azonnal szembetűnő. Annak ellenére, hogy az akkumulátor jelentős darabot kiharap a tárólhely kapacitásából simán kompromisszumot lehet kötni ezzel a helyzettel, ugyanis az autó baromi nagy. 403 literes a hibrid csomagtere Számszerűsítve a dolgot a raktérben a hibrid verzióban 403 literrel gazdálkodhatunk alaphelyzetben, a hátsó üléstámlák lehajtásával pedig 1508 literesre bővíthető a csomagtér. A kombik egyik legfontosabb tulajdonsága után üljünk át a „nappaliba”. Az utastér hatalmas, enteriőrje minőségi, a felhasznált alapanyagok és jók, nem kopog nem zörög. Kényelmes és nagy terek veszik körbe a vezetőt és az utasokat, mindenhol elegendő a hely. A komfortja maratoni utazásokhoz is ideális.  A 12V-os akkumulátor a Toyota hibridjeihez hasonlóan hátra, a csomagtérpadló alá került A fedélzete és a fő kijelzőegysége eltér az alapszériától. A vezető előtti műszer egy nagy hagyományos sebességmérő órából áll. Az információs panelen az említett nagy kilométeróra melletti részeken változtatható tartalmú kis kijelzők kaptak helyet, ahol több minden más mellett például a rendszer aktuális működésével kapcsolatos infók is leolvashatók . A vezetéssegédrendszerek tárházába immáron beletartozik az Adaptív Sebességtartó Automatika, a Stop & Go funkció és a kínálatban megjelent az Intelligens Sebességhatároló is. Tehát megkövetem magam a tesztindító monológom után mivel a Mondeo hibrid változata nagyon kellemes meglepetés volt számomra, ami minden bizonnyal javarészt a hajtáslánc-vezérlő szoftver jó hangolásának volt köszönhető. Vezethetőségére, csendes üzemére és a kiválóan hangolt futómű összhangjára - hogy csak néhányat emeljek ki az összképből -, a tényleg kiváló fogyasztása tette fel a koronát. Összeségében tehát egy nagyon jó kis kocsiról beszélünk, nem véletlenül vár sokat a hazai importőr a hibrid verziótól, ami egyelőre a Titanium és a Vignale felszereltség sajátja. A Mondeo Hybrid alapára 11,5 milliótól indul.

Egyiptomban is gyártják majd a Lada Grantát

2019.11.09.
Putyin a Szocsiban tartott orosz-afrikai csúcstalálkozón kiemelt teret szentelt Egyiptomnak. Úgy fogalmazott: a két ország közötti kapcsolatok sikeresen fejlődnek, növekszik a kereskedelmi forgalom. Az orosz elnök jelezte: Moszkva és Kairó számos projekt végrehajtásában működik együtt, ideértve egy orosz ipari övezet létrehozását Egyiptomban. Max Missana, a Lada export részlegének ügyvezető igazgatója szerint az Avtovaz egyiptomi partnere, az Al-Amal összeszerelő üzeme megtette a szükséges előkészületeket a Lada Granta gyártására. Az Al-Amal 2002 óta klasszikus Lada modelleket – Lada 2107-eseket, Lada 110-est és Lada 4×4-et is - gyártott már a helyi piacra. A két társaság közötti munkamegosztás értelmében az Al-Amal feladata a szükséges munkaerő felvétele, valamint az egyiptomi hatóságokkal folytatott tárgyalások „menedzselése”. Az Avtovaz felelőssége a dolgozók képzése és a minőségi kritériumok kidolgozása. Egy úgynevezett „rezidens menedzser” képviseli majd az orosz oldalt Egyiptomban, aki a minőség ellenőrzésért és a kommunikációért felel. A gyárban a termelési folyamatokat a lehető legnagyobb mértékben automatizálják. Az összeszerelendő alkatrészcsomagokat Oroszországból szállítják. Az AvtoVAZ és a Lada Egyiptom együttműködése 2002-ben indult, ekkor Lada 2107-eseket gyártottak. 2006-ban komoly fejlesztések voltak a kairói gyárban, létrejött egy teljes összeszerelésre képes üzem. Az üzem éves kapacitása jelenleg meghaladja a 4500 autót évente, de ezt akár 8-9000-re is lehet duzzasztani további fejlesztésekkel. Az egyiptomiak a 2107-esen kívül Lada 110-est és Lada 4×4-et is gyártottak már.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója