Magyar Termék Nagydíjat és nívódíjat kapott a Vitara

2015.09.03.
A Magyar Suzuki Zrt. legújabb modellje, a Vitara elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat a pályázat „Járművek” főcsoportjában. A kitüntető címet a korábbi években a Splash, a harmadik generációs Swift, majd tavaly az S-CROSS is megkapta.  A pályázaton feltétel volt, hogy a jármű Magyarországon gyártott, forgalmazott, sorozatgyártásra alkalmas késztermék legyen. Az Esztergomban gyártott Vitara a legnagyobb magyar hozzáadott értéket felvonultató autó: a magyar szakemberek nemcsak a gyártásból, de a fejlesztésből is kivették a részüket, a prototípust szinte teljes egészében hazánkban alkották meg a 2015. márciusi bevezetést megelőző két és fél évben. A Vitara Magyarországon gyorsan népszerűvé vált: a SUV osztályban júliusban 425 darabbal a átvette az eladási lista első helyét az addig piacvezető Dacia Dustertől. Emellett 2015 első hét hónapjában is kategóriagyőztes lett, összesen 1220 példány kelt el belőle. A kizárólag Esztergomban gyártott autót több mint 80 országba exportálja az esztergomi gyár. A fődíj elnyerése mellett a Magyar Suzuki Zrt. elnyerte a Kiírók Tanácsa által 2010-ben alapított „Magyar Termék Nagydíj Pályázat Innovációért Nívódíjat” is. Az innovációs nívódíjat azok a megoldások, termékek, illetve rendszerek kapják meg, amelyek újdonságértékük révén kiemelkedően példázzák a hazai vállalkozói kultúrában rejlő kreativitást. A nagydíjat – a Magyar Porcelánmanufaktúra Kft. alkotógárdája által készített egyedi iparművészeti trófeát – és a nívódíjat a Magyar Suzuki Zrt. nevében Naoyuki Takeuchi vezérigazgató és Dr. Urbán László vezérigazgató-helyettes vette át csütörtökön a Parlament felsőházi termében az Országgyűlés alelnökétől. A kitüntetést magyar és angol nyelvű elismerő díszoklevél tanúsítja. A Magyar Termék Nagydíj civil kezdeményezés, a nemzetközi piacon versenyképes termékek fejlesztésének ösztönzését tűzte ki egyik legfőbb feladataként. Emellett a minőségi követelményekre fogékony fogyasztói magatartás kialakulását is segíti a minőségtudatos szemlélet elterjesztésével. A védjegyet viselő termékek és szolgáltatások – a gyártók és a forgalmazók fogyasztók iránti elkötelezettségének jeleként – önként vállalt minőségi garanciát is jelentenek. A kitüntető címre azok a kiemelkedő termékek és szolgáltatások pályázhatnak, amelyekre az innováció és az aktív minőségpolitika alkalmazása jellemző. A 18. Magyar Termék Nagydíj pályázat kiírói a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft., az INDUSTORG-VÉDJEGYIRODA Minőségügyi Kft., a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet, a TERC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a TÜV Rheinland InterCert Kft. és a WTS Klient cégcsoport voltak.  

A BMW is nagyot szólhat Frankfurban

2015.09.03.
Bemutatkozik a nagyközönség előtt a vadonatúj BMW 7-es sorozat, amely a dinamikus menetteljesítmény, a fejedelmi utazási komfort és a luxus minőség egyedülálló egységét kínálja. A luxuslimuzin hatodik generációja a BMW i modellek megannyi technológiai innovációját megörökölte, így az egyedülálló Carbon Core karosszéria-felépítést, a BMW 740e típusban pedig az eDrive hajtásrendszert is. A plug-in hibrid 7-es BMW rendszerteljesítménye 240 kW / 326 lóerő, kombinált üzemanyag-fogyasztása 2,1 liter / 100 km, károsanyag-kibocsátása pedig mindössze 49 gramm / km*. Frankfurtban ünnepli világpremierjét a kimagasló sikernek örvendő BMW X1 modell második generációja is, amelynek arányai, utastér-kialakítása, ötletes megoldásai és felszereltségi opciói a nagyobb BMW X modelleket idézik. A BMW Group vadonatúj motorcsaládjának erőforrásai, a váltók és a részletekbe menően modernizált xDrive intelligens összkerékhajtás együttesen minden korábbinál sportosabb és hatékonyabb vezetést biztosít. Az utastér sokoldalúsága, prémium minősége és helykínálata eközben még tovább nőtt. A bajor gyártó legsikeresebb modellszériája, a BMW 3-as sorozat, amely mindmáig több mint 14 millió példányban kelt el világszerte és amely immáron négy évtizede kategóriája meghatározó egyénisége, elsőként a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalon közönsége elé gurul ki felfrissített, vadonatúj formájában. A BMW 3-as limuzin és a BMW 3-as Touring mellett a BMW M3 is némileg módosított karosszéria-elemekkel, tovább fokozott prémium minőséggel és felfrissített motorpalettával büszkélkedhet. A BMW 330e modell képében most először mutatkozik be a prémium középkategória szegmensében a BMW eDrive technológia, amelynek összkerékhajtású plug-in hibrid hajtáslánca 185 kW / 252 lóerő maximális teljesítményre képes, 1,9 – 2,1 liter / 100 km kombinált üzemanyag-fogyasztás és 44 – 49 gramm / km* emisszió mellett. A vadonatúj BMW 225xe modell a BMW 2-es Active Tourer első plug-in hibrid a BMW mérnökei ugyanis most először kapcsolták össze az előre keresztben beépített, háromhengeres benzinmotor és az elsőkerék-meghajtás kettősét az úttörő BMW eDrive technológiával. Amíg az 1.5 liter hengerűrtartalmú benzinmotor az első kerekeket, addig az elektromos erőforrás a hátsó tengelyt hajtja, rendhagyó hibrid összkerékhajtást hozva létre, amely egyedülálló a BMW 2-es Active Tourer kategóriájában. A rendszer összteljesítménye 165 kW / 224 lóerő, kombinált üzemanyag-fogyasztása 2,0 – 2,1 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátása pedig 46 – 49 gramm / km*. Az innovatív BMW i modellekhez kifejlesztett BMW eDrive hajtáslánc-technológiát a BMW egyre több modellsorozata örökli meg: a teljesen elektromos mobilitást, a kivételes hatékonyságot és a márkára jellemző vezetési élményt nyújtó technikát a rövid időn belül sorozatgyártásba kerülő BMW X5 xDrive40e modell után további három modellsorozatában is elérhetővé teszi a bajor gyártó. A BMW eDrive modellcsalád hamarosan a BMW 740e, a BMW 330e és a BMW 225xe típusokkal egészül ki. A 66. Frankfurti Nemzetközi Autószalonon első ízben hull le a lepel a BMW motorsport-ügyfélkörének legújabb vezérmodelljéről, a BMW M6 GT3 versenyautóról, amely M TwinPower Turbo turbófeltöltésű technológiával dolgozó V8-as erőforrást, aerodinamikailag finomhangolt alvázat és karosszériát, szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készült gyűrődési zónákat és karosszéria-elemeket, mindezek következtében pedig kevesebb, mint 1300 kilogrammos önsúlyt gurít a mérlegre. A BMW M6 GT3 versenyautó világpremierje mellett bemutatkozik a színpadon a BMW M6 Competition Edition is, amely 441 kW / 600 lóerő maximális teljesítménnyel ruházza fel a BMW M6-nemzedék eddigi legerősebb képviselőjét (9,9 liter / 100 km kombinált üzemanyag-fogyasztás és 231 gramm / km emisszió mellett).  

Az új Tiguan elindult Wolfsburgból

2015.09.03.
Az első Tiguan a 2007-es IAA kiállításon mutatkozott be. A wolfsburgi üzemben a termelés felfutása, azaz 2007 augusztusa óta világszerte több mint 2,64 millió Tiguan készült, ebből mintegy 1,6 millió Wolfsburgban. Emellett a Tiguant a kínai Antingban és az oroszországi Kalugában is gyártják. A típust világszerte 170 országban értékesítik. Piaci bevezetése óta ez a szabadidő-autó számos összehasonlító tesztet és díjat nyert. Az egyik legelső kitüntetését 2007 novemberében kapta, az év legjobb terepjárójának járó Arany Kormánykereket. Ezt többek között 2012-ben a legjobb lószállító járműnek odaítélt Arany Ló díj, 2013-ban az Autozeitung für Geländewagen terepjárós magazin olvasói szavazatai alapján a 30 ezer euró alatti kategóriában elnyert Auto Trophy kitüntetés, valamint ugyanebben az évben az Autobild Allrad magazin által a 30 ezer euró alatti terepjárók és szabadidő-autók kategóriájában a legjobb összkerékhajtású autónak kiosztott első díj követte. Az új Tiguan 2015. szeptember 14-én, hétfőn, a frankfurti IAA kiállításon tartandó Volkswagen Konszernesten ünnepli világpremierjét. Ezenkívül a Volkswagen tavasszal bejelentette, hogy 2016 végén megkezdi a Tiguan egy új változatának gyártását a mexikói Puebla városában működő üzemében.

Retro kanyargás a Dunakanyar útjain

2015.09.03.
Nem hiába, vannak az autós újságírásban dolgozok között is megszállottak, akik nem csupán a megélhetésért járnak be a munkahelyükre. Nos, ilyen a Retro Mobil csapata is, akik élnek-halnak a korosabb járművekért, így fejükbe vették, letesznek valamit a magyar veteránozás asztalára. Három éve hagyományteremtő céllal elevenítették fel a visegrádi „felfutót”. Igen, a klasszikus fellegvárig tartó hegyi szakaszt, ahol megannyi rali gyorsasági és hegyi verseny zajlott a hetvenes évektől. Utoljára talán 1984-ben volt megrendezve, amikor is Szabolcsfi Péter kipördült versenyautójával, és sajnálatos módon a Drapál busz előtt, amúgy rossz helyen álló négy néző halálát okozta. Az idei verseny azonban nem a tragédiákról szólt, hanem a felhőtlen, élménydús autózásról a Dunakanyarban és a környék meseszép útjain. Az előzetes nevezések alapján közel félszáz autóra lehetett számítani, ebből  40 meg is jelent a szentendrei rajt-cél területen, a Paprikabíró utcai nagy parkolóban. Délelőtt két etapban, Esztergomban fordulva, onnan a Pilis dimbes-dombos útjaira kanyarodva, 12 átlagtartó szakasz várt a versenyzőkre. A veterán versenyzésben, hozzátéve, hogy FIA azaz Nemzetközi Autósport Szövetség által elfogadott módon, ez a versenyág az egyik legnépszerűbb, a nagyhírű Monte-Carlo rali, és a régiónkban zajló Rajd Polski is ilyen Regularity módon kerül megrendezésre. A megadott hosszabb-rövidebb szakaszokat, meghatározott időre kell teljesíteni, az átlagsebességet a rendezők a szakaszokon belül szúrópróba szerűen is ellenőrizhetik. A mezőnyben találhattunk a versenyautóktól kezdve az egykori szocialista blokk státuszszimbólumának tartott autókon át, a német ipar csúcstermékéig mindenféle járművet. A képre kattintva galéria nyílik. Igen meglepő volt szembesülni, hogy az E30-as BMW is OT rendszámot kaphat. A mezőny elején és végén, talán figyelemfelkeltő céllal is, két hangosabb autó haladt, így a kellemes időben az avatatlanul sétálgatók is felfigyeltek a népes veteránseregre. Elsőként egy ikertestvérrel is bíró Skoda 120 Rally replika (az egykori navigátor Sándor István maga is indult a mezőnyben, duplán tesztelési céllal, egyrészt újdonsült navigátorával, az Oldtimer szuperkupa profival Farkas Zolival a Rajd Polskira tréningezett, másrészt beszerzett egy idén már engedélyezett átlagszámoló berendezést), míg zárónak az elénk zöld Steyr Puch 650 TR a legendás Zima család (hátul gyereküléssel) kormányzásában. Az ebéd után, plusz feladatként, az itinerből kihagyva egy szlalomverseny zajlott stílszerűen autóemelők között, és tolatással fűszerezve, meghatározott, - amúgy igen feszes - szintidőre. A „bólyakerülgetést” az autósportban is jeleskedő Csüllög Zsolt nyerte, mily meglepő egy Lancia Delta Integrale-val. A délután etap már rövidebb volt 5 szakasszal, Visegrádon fordultak, így a szentendrei macskaköves sikátorok után már a megérdemelt célba futás következett a 150 km- után. A díjkiosztó a felfújható Vredestein óriásgumi alatt zajlott, és némi meglepetést is hozott. Pásztor Tamás a gyári Renault  17 Gordinivel lett a harmadik, a második helyen holtverseny alakult ki a Fiat X 1/9-et hajtó Kacsári testvérek és az Opel GT-s Lukács Péterék között, míg győzelmet Kovács Péter és fia szerezte meg az „edző Skodával” (a Péterhez szintén köthető 110 R nem készült el).           

Az Audi-vezér potenciális jelölt a VW pénzügyi igazgatói posztjára

2015.09.03.
A dpa német hírügynökség szerint Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsi elnöke azon személyek közé tartozik, akik közül kikerül a Volkswagen pénzügyekért felelős igazgatósági tagja.  A dpa szerint Rupert Stadler esélyes a VW pénzügyi igazgatói posztjára. A megbízhatónak tartott dpa hangsúlyozza, döntés még nem született, s kiemelik azt is, konszernközeli források jelölték meg Stadlert, mint lehetséges Pötsch utódot.  Ez a hét a Volkswagen konszernnél a személyi hírek jegyében telik. Mint arról többször beszámoltunk, Martin Winterkorn igazgatósági elnök 2016-ban lejáró szerződését 2018. végéig meghosszabbítják, az pedig csütörtökön, nem sokkal ezelőtt dőlt el, hogy a korábban lemondott Ferdinand Piëch helyét Hans Dieter Pötsch foglalhatja a Volkswagen AG felügyelőbizottságának élén.  

Új minőség a kompakt osztályban: új Opel Astra

2015.09.03.
A több mint 3300 négyzetméteres Astra-Universummutatja be az Opel sikermodelljének következő nemzedékét. Az alapokról újratervezett, atletikus, könnyűszerkezetű Astrát kizárólag a legújabb generációs motorok hajtják. Egyedülálló biztonsági- és asszisztencia-rendszere közül több most ünnepli a premierét, például az IntelliLux LED® mátrix-világítóberendezés. A márka másik főszereplője a Frankfurti Autószalonon az Opel OnStar. Az Astrában már bevezetéskor induló személyes online- és szolgáltatási asszisztens éjjel-nappal kiváló kapcsolatot teremt, könnyedebbé téve az autózást. Hozzá járul az IntelliLink infotainment-rendszer következő generációjának mindjárt kétféle változata, amely az Apple CarPlay és az Android Auto segítségével integrálja tökéletesen az okostelefont az autóba. „Az Astra új korszakot vezet be az Opelnél. Két éve állítottuk ki Frankfurtban a hatékonyságot átfogó csatlakoztathatósággal ötvöző Monza Concept tanulmányt, most pedig a vadonatúj Astra-generációt mutatjuk be, amely megvalósítja annak számos premisszáját. Az új Astra hatékonyabb, könnyebb és komfortosabb lett, ezenkívül az Opel OnStar, illetve a következő IntelliLink-generáció révén magasabb fokozatra emeli a kompakt osztály okostelefon-integálását. Ám nem csupán az új Astra lesz ott látható! Közel harminc kiállított autót vehetnek szemügyre a tágas Opel-stand látogatói. Aki szeretné pontosabban megismerni a márkát, és sokrétű tevékenységi területét, alkalmat talál rá: nemcsak a gyártási szakterületről adnak felvilágosítást és tanácsot kompetens szakemberek, hanem a szakmai képzés, az Ügyfélszolgálati Központ, az Opel Bank és sok egyéb részleg képviseletében is. Ezenkívül sok prominens vendéget vár az Opel a szövetségi labdarúgó bajnokságból – úgyhogy feltétlenül megéri többször is ellátogatni az Astra-Universumba. Könnyebb, takarékosabb, agilisabb és egyben komfortosabb – az Opel tizenegyedik kompakt-generációjának előképe a 2013-as Frankfurti Autószalonon bemutatott, Monza Concept volt. Annak hatékonyságát tükrözi vissza minden egyes szerkezeti elem. Az új Astra következetesen valósítja meg az akkori elképzelést, hiszen modelltől és felszereltségtől függően akár 200 kilogrammal könnyebb az elődjénél – főképp a teljesen új jármű-architektúra jóvoltából. A súlycsökkentés az agilitás és a menetkényelem javára vált: az új Astra minden eddiginél élvezetesebben vezethető.

Ferrari motor a Red Bullnak?

2015.09.03.
Miközben küszöbön a Renault-Lotus házasság, egyre több találgatás folyik arról, milyen motorral folytatja a Red Bull F1-es ténykedését. Hogy legkésőbb 2017-ben szakítanak a franciákkal, szinte biztosra vehető, ám jó esély mutatkozik arra, hogy már idő előtt, 2016-ban váltanak. Dietrich Mateschitz alakulatának a hírek szerint mindenképp a mezőnyben legjobbnak számító Mercedes-motorra fájna a foga, és bár a németek vezetői közül többen hajlanának rábólintani az egyezségre, ezzel kapcsolatban továbbra is van némi bizonytalanság a csillagos márkánál. Toto Wolff sportigazgató nem is csinál titkot belőle: félti csapatát a Red Bulltól, mely az elmúlt másfél évben a motorproblémái ellenére is bizonyította, még mindig képes ütőképes autókat építeni. A német erőforrással vélhetően idén is jobban megnehezítenék a Mercedes dolgát. „A hozzáállásunk mit sem változott: nem kívánunk beavatkozni egy meglévő partneri kapcsolatba, és ennek megvannak az okai” – utalt arra Wolff, hogy a Red Bull 2016 végéig szerződéssel rendelkezik a Renault-val. „Alapvetően nem ez a mi stílusunk az üzleti életben, ráadásul a Renault és a Daimler az autóiparban jó kapcsolatban van egymással, amit a Renault elnöke, Carlos Ghosn barátinak írt le. Tehát azt mondtuk, hogy amíg a Red Bull és a Renault nem szakít, még csak tárgyalni sem kívánunk. Rendkívül összetett az egész helyzet, számos komoly döntést kell meghozni, és ezt előtte rendezni kell.” Amíg tehát a Renault nem lép, a Red Bull vélhetően a Mercedesszel sem fog egyről a kettőre jutni. Az idő ugyanakkor sürget: a 2016-os autó tervezését már ideje elkezdeni, ebben pedig meghatározó szempontot jelent, milyen motor kerül majd a borítás alá. Az olasz sajtó szerint most éppen ezt igyekszik kihasználni a Ferrari. A Red Bull, Mercedes párosítás igencsak ígéretesnek, az olaszok szempontjából viszont ijesztőnek hangzik. Éppen ezért Sergio Marchionne, a Scuderia elnöke állítólag újabb ajánlatot akar tenni a Red Bullnak arra, hogy használjanak Ferrari-motort: azzal a céllal, hogy megakadályozza a Mercedesszel kötendő megállapodásukat. Ezzel ugyanis valamilyen szinten kontroll alatt tudná tartani ellenfelüket, miközben ha az osztrákok a csillagos márkával egyesítik erőiket, fennáll annak a veszélye, hogy újra meggyengül pozíciójuk, s újra hátrébb csúsznak az erősorrendben. Az olasz média azt is megemlítette, hogy Marchionne emellett még egy szempontot is figyelembe vehet: amennyiben megállapodást kötnek a Red Bull-lal, talán megnyílhat egy út az osztrákok által pártfogolt Max Verstappen megszerzésére is… Akárhogy is, Marchionne ezen a hétvégén ott lesz Monzában, s miután a hétvégén jó eséllyel több bejelentést is hallhatunk majd bizonyos csapatoktól, talán az összkép is kezd majd letisztulni.   (forrás: Speedweek)

A Volkswagen a felügyelőbizottság elnökét is megnevezte

2015.09.03.
Cikkünket folyamatosan frissítjük! Ő lesz a nagyhatalmú Ferdinand Piëch utódja a Volkswagen felügyelőbizottságában. Fotó: VW Hans Dieter Pötsch belülről érkezik, jelenleg is tagja a Volkswagen és a Porsche igazgatóságának. Előbbiben a pénzügyekért felelős igazgatósági tag. A jelenlegi FB-elnök Berthold Huber átmenetileg vállalta a feladatot, amíg Piëch utódját megtalálják.  A felügyelőbizottság új elnökét novemberben választja meg a húsz fős felügyelőbizottság.  Ez a hét a Volkswagennél a személyi hírek jegyében telik. Két napja jelentették be, hogy 2018. december 31-ig meghosszabbítják Martin Winterkorn szerződését a Volkswagen élén. Erről ITT olvashat bővebben.  Arra törkszünk, hogy Hans Dieter Pötsch-t a felügyelőbizottság elnökévé válasszák - írta közleményében a stuttgarti Porsche SE. A leendő elnök az automobilwoche szerint Martin Winterkorn bizalmi embere. Hans Dieter Pötsch  Született 1951. március 28-án, Traunban, osztrák állampolgárként 1979-ben a BMW-nél kezdte pályafutását, ahol tíz évet húzott le.  Ezt követően több munkahelye volt, dolgozott a Dürr AG-nál, a Trumpf GmBH-nál, majd 2003. január elsejétől a Volkswagen AG kötelékébe került, jelenleg a pézügyekért felelős igazgatósági tag.

ECOmbo – legújabb luxusutánfutó

2015.09.03.
A kompakt kis utánfutóban található egy hálószoba panorámás kilátással, teljesen felszerelt konyha és napenergia rendszer, hogy minden kényelmed meglegyen akkor is, ha a semmi közepén állsz meg az autóddal.  Az ECOmbo azzal a jelmondattal született meg, hogy nem muszáj kényelmetlennek lenni az utazásnak csak azért, mert egy mindeddig járatlan ösvényen haladsz. Mindez evidensnek is tűnik, ha rápillantunk a hangulatos kis belsejére és az alapfelszereltségre.  A kabin egy rozsdamentes alumíniumból készült off-road alvázra lett felhelyezve. A belső térben található egy igen méretes franciaágy, kis tároló szekrény, és egy hatalmas ablak, amely lehetővé teszi a nagyszerű kilátást.  Az ablak természetesen ki is nyitható, sőt beépített ventilátorral is rendelkezik. Emellett a tetőn is található még egy ablak, hogy a szellőzéssel még véletlenül se legyen gond. A konyha a nagy ablakkal szemben helyezkedik el. A felhajtható oldallap rejti a kicsi, kompakt berendezéseket. Találunk itt két égős tűzhelyet, rozsdamentes mosogatót, hűtőt, fagyasztót, elég helyet a pulton és néhány szekrénykét. Az ECOmbo túl kicsi ahhoz, hogy egy fürdőszoba is elférjen benne, ám kültéri zuhanyzásra lehetőséget kínál, sőt még egy hordozható WC számára is van hely.  Nem szabad megfeledkezni a beépített napelemekről sem. Minden ECOmbo 100 Watt teljesítményű, tetőre rögzített napelemmel érkezik. Ez biztosítja az energiát a LED világításhoz és a konyha eszközeinek.

Szigorítana a Pirelli

2015.09.03.
Nagy port és komoly indulatokat kavart a Pirelli két defektje a Belga Nagydíj hétvégéjén. Nico Rosberg pénteki kerékrobbanása után vasárnap Sebastian Vettel a verseny utolsó előtti körében dobogós helyezését veszítette el a gumi ugyanilyen meghibásodása miatt – s a futamot követően cseppet sem kímélte a gumigyártót. A négyszeres világbajnok kijelentette, gondok vannak a Pirelli által készített abroncsok minőségével, s véleményével több versenyzőtársa is egyetértett. A Pirelli elsőre a Ferrari túlzottan kockázatos egy kiállásos taktikájával indokolta a vasárnapi defektet, ám azóta mélyrehatóbb vizsgálatokat is elvégeztek a gumimaradványokon, s ennek eredményéről várhatóan csütörtökön Monzában adnak majd részletes tájékoztatást. A hírek szerint jó eséllyel külső sérüléssel fogják indokolni a történteket, az Auto Motor und Sport szerint pedig csak azért kell várni a hivatalos állásfoglalásra, mert a cég elnöke, Marco Tronchetti Provera előbb szeretett volna tárgyalni az FIA elnökével, Jean Todttal arról, szükség van-e a gumihasználatra vonatkozó szabályok és irányelvek további szigorítására. A Pirelli már a spái baleset után újra elővette 2013-as javaslatát, s fölvetette, ha a biztonsági szempontok ezt indokolják, bevezethetik, hogy egy-egy garnitúra gumit csak a futam egy előre megszabott hányadában, azaz meghatározott mennyiségű körön keresztül lehessen használni. Az ezzel kapcsolatos egyeztetésekre szerda este került sor, hogy milyen döntés született, vélhetően hamarosan kiderül. Amennyiben lesz körszámkorlátozás, Monzában ez azt jelentené, hogy a közepes keveréket 46, a lágyat pedig 29 körön át használhatnák a versenyzők vasárnap – ezen számok azonban a hétvége folyamán még módosulhatnak. Akár lesz ilyen szabályozás, akár nem, egyvalami már biztosnak tűnik: a gumigyártó igyekszik biztosra menni, s más területeken mindenképp szigorítani fog. A gumik biztonságos használata érdekében a Pirelli minden hétvégére pontos irányelveket szab meg a csapatok számára, melyek bizonyos korlátok közé szorítják a kerékdőlés vagy épp a guminyomás értékeit. Az Auto Motor und Sport úgy tudja, ezen irányelvek most még kevésbé lesznek megengedőek, mint eddig: a kerékdőlés maximális értékét például elöl és hátul is fél fokkal, 3,5-ről 3,0-re, hátul 2,5-ről 2,0-re csökkentik, miközben a guminyomás terén még drasztikusabb lépésre szánják el magukat, s az eddig elöl és hátul is maximális 18 psi nyomásértéket elöl 23, hátul 22 psi-re emelik. Ezzel a gumik oldalfalának terhelését igyekeznek csökkenteni – más kérdés, hogy mivel így a futófelület kap majd nagyobb terhelést, e változtatás komolyabb hatással lehet a gumikopás mértékére. S nem kizárt, hogy az egyes csapatok, versenyzők teljesítményére is. (forrás: Auto Motor und Sport, telesport.hu)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója