Közel 120 milliót fizetettek egy majd negyvenéves Peugeot 205-ösért - fotók

2024.03.29.
Biztosan sokan felkapják a fejüket, ha csak azt hallják, hogy valaki körülbelül háromszázezer eurót (nagyjából 120 millió forintot) fizetett egy közel negyvenéves Peugeot 205-ösért. Igaz, hogy a maga korában a Peugeot egyik legnépszerűbb modellje zajos sikert aratott az autóvásárlók körében, ám önmagában ez nem indokolja a borsos árat. A Turbo 16 nevű modellváltozat ugyanis máig a francia autógyártó egyik legritkább és legnagyszerűbb modellje. Az 1980-as években a Peugeot komoly sikereket ért el a rallyban, hiszen Timo Salonen és Juha Kankkunen pilótákkal a volánja mögött a Peugeot 205 1985-ben és 86-ban is megszerezte a WRC bajnoki címet. Ám az akkori szabályok szerint a FIA arra kötelezte a gyártókat, hogy a WRC-sorozatban induló versenyautójuknak legyen egy közúti forgalomra is alkalmas változata, s értékesítsenek belőle minimum 200 darabot. Így született meg a Peugeot 205 Turbo 16. A csupán kétszáz darabos sorozat garantálja, hogy ezek a méregzsákok rendkívül ritkák – nem csoda, hogy egy-egy elszánt gyűjtő hajlandó alaposan a zsebébe nyúlni, hogy megszerezzen egyet. Az Angliában elárverezett darab egyébként nagyon megkímélt példány, mindössze 16 ezer kilométert futott, s természetesen rendelkezésre áll a szerviztörténete is. Első angliai tulajdonosa – aki 2021-ben vásárolta a Turbo 16-ot Franciaországban – gondos gazda volt, hiszen a csekély futásteljesítmény dacára a kötelező szerviz során kuplungot is cseréltetett az autóban, majd annak rendje és módja szerint levizsgáztatta a kis Peugeot-t, amely így brit rendszámot kapott, s részt vehetett a közúti forgalomban. Az árverés előtt az aukciósház által felkért szakértők is átvizsgálták a 176-os sorszámú Turbo 16-ot, s megállapították, hogy az eredeti gyári fényezés mellett az utastér elemei és a szövetkárpitok is megfelelnek a gyártáskori állapotnak. A 205 T16 egyébként összesen kétféle árnyalatban gördülhetett le a gyártósorról; 196 példány Winchester szürke fényezést kapott, míg négyet gyöngyházfehérre fújtak. Ezt a néhány példányt a Peugeot akkori elnöke, Jean Boillot, valamint három francia autósportikon, Didier Pironi F1-es pilóta, Andrej de Cortanze mérnök és a Peugeot Talbot Sport WRC-csapat igazgatója (és később a Scuderia Ferrari F1-es főnöke és az FIA elnöke) Jean Todt számára tartották fenn. Ha ránézünk a Turbo 16-ra, akkor azonnal felismerjük benne a Peugeot 205-öst, s talán nehezen hisszük el, hogy egy kezünkön meg tudjuk számolni azokat az alkatrészeket, amelyek egyeznek a népszerű kisautó hétköznapi változataival. A két első fényszóró, a két oldalajtó, valamint a szélvédő azonos, minden mást azonban kicseréltek, elhagytak, megváltoztattak vagy átalakítottak a Turbo 16 mérnökei. A többszörös világbajnok versenyautóból úgy lett közúti forgalomra alkalmas Peugeot 205-ös, hogy műszaki értelemben nem sok köze van hozzá, de a Peugeot ügyesen használta ki a rallyban elért sikereit, és a névadással igyekezett tovább népszerűsíteni és sikeresebbé tenni a normál 205-öst. A géptető felnyitásakor éri az embert az első meglepetés, hiszen ide került a pótkerék, amely szépen ki is tölti a helyet a toronymerevítő alatt. Mivel az utastér az első ülések mögött véget ér, a motor a hátsó ülések helyére költözött és keresztben áll az autóban, nyomatéka pedig eljut mind a négy kerékhez. A teljes karosszéria különleges, hiszen az eleje olyan, mint bármely modern, önhordó karosszériás autóé, a hátulja viszont térvázas, hiszen ez a rész foglalja magában a versenytechnikát. A B oszloptól hátrafelé a teljes tető, az oldalablakok és a hátsó sárvédők valamint a szélvédő egyben nyílik felfelé. Ez tipikusan versenysportos megoldás, hiszen egy-egy rally-versenyautón minden futam után alaposan át kell nézni nemcsak a motort, hanem a futómű elemeit is, a szárnyként felnyíló hátsó rész pedig a lehető legjobb hozzáférést biztosítja a szerelők számára a technikához. A Peugeot 205 Turbo 16 motorja 1,8 literes, négyhengeres erőforrás és 197 lóerős. Manapság akár kevesellhetnénk is az alig kétszáz lóerős teljesítményt, ám ne felejtsük el, hogy a Turbo 16 tömege mindössze 907 kg. Így a T16 menetdinamikája felvillanyozó, hiszen álló helyzetből 6,6 másodperc alatt eléri a 100 km/órás tempót, végsebessége pedig 220 km/óra. 1985-ben, amikor a 205 Turbo 16 először gazdára talált, még nem az euro, hanem a frank volt a pénznem Franciaországban. Az akkori 290 ezer frankos ár ma körülbelül 28-30 millió forintnak felel meg, így az eredeti állapotában megőrzött Peugeot-ritkaság az árverésen eredeti árának mintegy tizenegyszereséért kelhetett el. A pontos vételár nem ismert, hiszen a vevők legtöbbször nemcsak az árat, hanem saját kilétüket is szeretik diszkréten kezelni. A csillagászati összeg ellenére biztos, hogy nem ez a legdrágább Peugeot 205 Turbo 16. A mindössze négy fehér példány egyike, a 33-as sorszámú tartja ezt a rekordot. Ezt a kocsit először a Peugeot-nál regisztrálták, és úgy vélik, hogy Jean Todt személyautóként használta, miközben a Peugeot Talbot Sport élén állt. Tekintettel arra, hogy a főnök vezette, a motor teljesítménye még erőteljesebb volt és 227 lóerőt produkált a többi közúti autó 197 lóerejével szemben. Az Aguttes francia aukciósház 2021 márciusában adta el ezt a példányt 419.260 euróért. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ekkora béremelés lesz a kecskeméti Mercedes-gyárban áprilistól

2024.03.29.
A tájékoztatás felidézi, hogy a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) tavaly a vállalat 2022-es eredményei alapján minden munkavállalónak bruttó 870 ezer forintot fizetett ki. A 2023-as eredmények után az idén ez az összeg bruttó 1 millió 90 forint lesz, amit a jövő héten kapnak meg a dolgozók. A bértárgyalásokon 2023. októbere óta nem született megállapodás a tárgyalópartnerekkel. Tizenöt tárgyalási forduló után a legutóbbi, kedden tartott találkozó sem vezetett megállapodáshoz. A vezetőség által elfogadott teljes csomag az alapbéremelés mellett az úgynevezett  vakációs juttatás összegét 25 százalékkal megemelte,  a kifizetését július elején teljesíti a vállalat. A csomag részeként 2024-ben és 2025-ben összesen 300 000 forint értékű egyszeri kifizetésben részesülnek a munkavállalók két, egyenként 150 000 forintos lépcsőben. Változatlanul megmaradnak az egyéb kiegészítő juttatások is, mint például az év végi 13. havi fizetés - tették hozzá. A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban több mint 4500 ember dolgozik. A vállalat vezetésének meggyőződése szerint a tárgyalások lezárása és az egyoldalú bérrendezés a legjobb megoldás a kecskeméti csapat számára - olvasható a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Autóba ült az ország, van, ahol 20 kilométeren át araszol a forgalom

2024.03.29.
Az M31-es autópályán érkezők is torlódásra készüljenek, mert Gödöllőnél csak hosszú araszolást követően lehet feljutni az M3-asra. A Polgárnál érvényben lévő terelés előtt szintén nagy a forgalmi dugó, ott két km-es a kocsisor - írta 11 órakor az Útinform. Az M7-es autópályán is nagyon sokan tartanak a Balaton felé. Ennek hatására a Letenye felé vezető oldalon Tárnokig szakaszosan lassul, torlódik a kocsisor. A Kőröshegyi völgyhíd előtt forgalomterelés lassítja az autósokat. A Fonyód felé tartókat a 118-as km-nél a szemközti oldalra terelik át, ahol irányonként egy -egy sávon halad a forgalom. Ez az oka a közel másfél km-es torlódásnak. Az M5-ös autópályán, a Röszke felé vezető oldalon, Újhartyán és Örkény között burkolatfelújítási munka miatt, a 47-es és az 53-as km között a külső és a leálló sávot lezárták, a forgalom a belső sávon és az ellenkező oldal belső sávján halad. A főváros felé tartókat sávelhúzással a külső és a leálló sávra terelik. A munkavégzéssel párhuzamosan az 53-as km-nél lévő Örkény/Albertirsa csomópont lehajtóágát is lezárták. Az M35-ös autópálya és az M3-as autópálya 175-ös km-nél lévő Polgár csomópont között, új forgalomterelést építettek ki, ahol a Vásárosnamény felé vezető oldalt lezárták. A Budapest felé vezető oldalon, a 184-es km és a 172-es km között irányonként egy-egy sáv járható. A húsvéti kamionstop március 29-én, 31-én, illetve április 1-én, 06:00-tól 22:00-ig tart, azaz éjszaka közlekedhetnek a nehéz-tehergépjárművek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Szuperquadok, rc autómodell tehetségkutató, veterán traktorok, amerikai izmautók és rendőrkutyusok: többek között ez lesz idén a Felnémeti Gyermeknap és Majálison

2024.03.29.
- "Velünk lesz majd Farkas Pál, kertészmérnök, ökológus is, akitől ebből az alkalomból mindenfajta kertészeti kérdésben lehet majd hasznos tanácsokat kapni" - fogalmazott a képviselő.  Bódi Zsolt elmondta: a felnémeti lokálpatrióta önkéntesekkel együtt arra törekedtek, hogy különleges, látványos, de a fiatalok számára hasznos ismereteket is közvetítő látványosságokkal is kedveskedjenek idén. Példaként említette, hogy vendégül látják Hajdú Tamás rendőr törzszászlóst, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Főosztály Hajdú Tamás mesterkiképzőjét, természetesen kutyájával együtt. Ő nem csak a rendőrkutyákról, és azok kiképzéséről mesél majd, de azokról a különleges kutyás biztosítási munkáiról, amelyek keretében sporteseményeken, koncerteken kellett gyakran extrém helyzetekben is biztosítani a nyugalmat és biztonságot. - Törzszászlós úr azt ígérte, érdeklődés esetén néhány eddigi nem ismert kulisszatitkot is elárul majd a magyar rendőrkutyák példaképének számító "Kántor"-ról készült filmsorozat készítésének körülményeiről.  Bódi Zsolt elmondta: miután felvetette, hogy Felnémet hagyományait követve érdemes lenne újjászervezni az egykori népszerű és sikeres autómodellező életet, az utóbbi időben rengetegen megkeresték és biztatták erre. Kiderült: sok felnémeti, és Eger más részén élő fiatal, meg persze idősebbek is érdeklődnek e különleges, Magyarországon - és Felnémeten - óriási hagyományokkal rendelkező sikersportág iránt, amely egyúttal nagyszerű közösségi program, de sok országban a gyermekek technikai intelligenciájának a fejlesztésére is használják.  - Ezért elhívom Fally György sokszoros magyar bajnok autómodell versenyzőt, a világ egyik legjobb RC off road pilótáját, aki nem csak saját versenyautójával tart majd bemutatót az egykori legendás felnémeti gyorsasági modellautó pályánál, de magával hoz egy "edzőautót" is, amit a gyermekek egy "rc modellautó tehetségkutató" keretében ki is próbálhatnak.  - "Ha kiderül, hogy valóban komoly az érdeklődés az rc autómodellezés iránt, akkor még idén újjáalakítjuk a felnémeti rc modellautó egyesületet és szeretnénk tiszteletbeli alapító tagként Fally Györgyöt is felkérni arra, hogy mentorálja majd a szakmai munkát" - fogalmazott Bódi Zsolt, hozzátéve: természetesen a mai kor követelményeihez igazodva, csak és kizárólag a hang és levegőszennyezéstől mentes, elektromos rc autókat fogják itt majd használni.  Szintén különleges látványosságnak ígérkezik az egri kötődésekkel is rendelkező Jet Power Hungary Kft. bemutatója: ők a legendás Can-Am quadok és homofutók, valamint a Sea-Doo jet-ski-k hazai forgalmazói, és a Tiszai valamint a Dunai Vízirendészet kizárólagos jet-ski járműszállító. A cég vezetője Gerencsér Olivér, aki nem mellesleg a világ legfiatalabb jet-ski világbajnoka, munkatársaival együtt elhozza cégük csúcsmodelljeit, amelyekben egy üléspróbát is tehetnek majd a gyermekek - és akit érdekel,  műszaki érdekességeket is megtudhatnak majd a kaland filmekből és a Párizs-Dakar Rallykról ismert, több száz lóerős  különleges homokfutókról. Mivel több felnémeti állatvédő is tagja a Szurkolók az állatokért csapatának, ők is egy gyermekeknek szóló kutyás állatvédelmi előadással készülnek majd, ahol az is kiderül majd: a rettegett harci kutyákként beállított amstaff fajták szakszerű, és szeretetteljes nevelés esetén a család legjobb barátai, a kisgyermekek játszótársai, védelmezői lehetnek.  Nem először jönnek majd felnémetre a Magyar Dodge-Ram-Chrysler Múzeum alapítói, köztük Ferencz Zsolt autótörténész, gépészmérnök-tanár, aki az idén 110 éves Dodge, valamint a jövőre 100 éves Chrysler és a legendás RAM márka újjászületése kapcsán, mesél majd az amerikai autók különleges világáról, természetesen néhány általa hozott különleges amerikai autó felnyitott motorháza mellett.  De ha már autótörténet, nem csak a távoli Amerikából, de a közeli Kápolnáról is érkeznek vendégek: A MEGÉRTE, vagyis a Mezőgazdasági és Gépészeti Értékőrző Egyesület tagjai, köztük korelnökük, Minkó Mihály és Szalóki Péter mezőgazdasági gépész, valamint Bodó Zoltán és Bodó Áron várhatóan két különleges, közel száz éves járművel érkeznek majd: egy Hoffer és egy Lanz Bulldog traktorral, amelyek beindítása, és szívveréshez hasonló pöfékelése, még azokat is megihleti, akik nem tartoznak a gépek rajongói köze. Természetesen ezeken a járműveken is tehetnek majd üléspróbát a gyermekek, hiszen fontosnak tartjuk, hogy megismerjék őseink legendás mezőgazdasági járműveit.  Bódi Zsolt hozzátette: végül, de nem utolsó sorban egy 11 éves kisfiút - és persze szüleit - is meghívta a Felnémet Gyermeknapra és majálisra: Gilyén Krisztián, fiatal kora ellenére Európa bajnok, és sokszoros futamgyőztes az autós szimulátor versenyzésben, célja pedig az, hogy az egyre népszerűbb virtuális autósportban egyszer a világ legjobbjai között képviselje hazáját, Magyarországot. Ő a tervek szerint arról is mesél majd, milyen készségek, felszerelés és milyen fajta edzésmunka szükséges ahhoz, hogy egy hozzá hasonló korú kisfiú profi versenyzőként is helytálljon az e-sportban - ami itt Felnémeten is egyre népszerűbb a gyermekek körében.  

Meglepődik, melyik modell nyerte a világ luxusautója 2024-es díjat

2024.03.29.
Minden korábbinál dinamikusabb, digitálisabb és tágasabb, a BMW i5 képében pedig most először tisztán elektromos is: az új BMW 5-ös sorozat megerősítette piacvezető szerepét a prémium executive modellek kategóriájában. Ezt a világ legjobb autóit díjazó „World Car Awards” elismeréseket odaítélő szakmai zsűri tagjai is alátámasztják, akik az új BMW 5-ös sorozatot az elmúlt 12 hónapban bemutatott luxusautók mezőnyében kimagaslónak értékelték és a világ luxusautójának járó 2024-es díjjal („World Luxury Car 2024”) tüntették ki. Az eredményt a 2024-es New York-i Nemzetközi Autószalon nyitónapján megtartott ünnepségen jelentették be. A BMW 5-ös sorozat sikerének az elismeréseket odaítélő szakmai zsűri tagjai által végzett átfogó tesztek ágyaztak meg. A 30 ország mintegy 100 autós újságírójának véleményét a „World Car Awards” szervezői összesítették. Az új 5-ös BMW tizenhárom új luxusautó között aratott diadalt, nem csupán a hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiáiban rejlő teljesítmény-leadási potenciáljának, hanem hosszabb távon is fejedelmi kényelmének és megannyi digitális innovációjának köszönhetően. „Nagy örömünkre szolgál elnyerni ezt a tekintélyes díjat. A nemzetközi zsűri döntése azt mutatja, hogy hamisítatlan BMW-s tulajdonságokkal bíró, erős egyéniségű termékeink világszerte meghódítják és inspirálják az igényes célcsoportokat” – fogalmazott Bernd Körber, a BMW márka- és termékmenedzsmentért felelős részlegének alelnöke. A BMW 5-ös sorozat progresszív egyénisége a hajtáslánc-technológiában, az innovatív digitális szolgáltatásokban, a sportosan elegáns formanyelvben, az utastér bőséges helykínálatában, az optimalizált akusztikai komfortban és az utastér progresszív prémium hangulatában egyaránt visszaköszön. Az új 5-ös BMW hosszútávú kvalitásait olyan intelligens vezetést támogató rendszerek támasztják alá, mint az Autópálya Asszisztens (Highway Assistant) és a szemmozgással is aktiválható, aktív sávváltó asszisztens (Active Lane Change Assistant). A BMW 8.5 operációs rendszeren futó, QuickSelect koncepció szerint felépített, új BMW iDrive kijelző- és járművezérlő technológia, a BMW Ívelt Kijelző és a továbbfejlesztett BMW Intelligent Personal Assistant hármasával a BMW i5 az érintésekre és hangutasításokra épülő járművezérlés felhasználóbarát élményének is megágyaz. Álló helyzetben a BMW 5-ös sorozat utasai az utastéri játékélmény merőben új formáját élhetik át, amellyel például a nyilvános járműtöltő állomásokon, a BMW i5 nagyfeszültségű akkumulátorának töltése közben játszva üthetik el az időt. A BMW i5 az új BMW 5-ös sorozat teljes értékű tagjaként kínál zéró emissziójú vezetési élményt. Az újdonság hatékonysága és menetdinamikai adottságai a BMW eDrive hajtáslánc-technológia ötödik generációjában gyökereznek, amelynek a mélyen integrált elektromos meghajtás és az extrém magas energiasűrűségű nagyfeszültségű akkumulátorok egyaránt részei. A hatékony elektromos motorok mellett a BMW i5 tisztán elektromos hatótávolságát olyan technológiai innovációk növelik, mint a lassuláskor és fékezéskor felszabaduló energia adaptív visszatáplálásának legkorszerűbb verziója, vagy az utastér, a hajtáslánc és a nagyfeszültségű akkumulátor optimális hűtéséért és fűtéséért felelős hőpumpa-technológia intelligens vezérlése. A valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint így a BMW i5 egyetlen feltöltéssel akár 582 kilométer megtételére is képes, modellváltozattól és felszereltségtől függően. A BMW i5 kombinált töltőegysége (CCU – Combined Charging Unit) akár 22 kW töltési kapacitású AC járműtöltést, sőt mi több, akár 205 kW töltési kapacitású DC ultratöltést is lehetővé tesz, amely azt jelenti, hogy a modell nagyfeszültségű akkumulátora 10 perc alatt akár 156 kilométerre elegendő energiát is képes felvenni. Az új BMW 5-ös sorozat belsőégésű erőforrásainak hatékonyságát ugyancsak elektromos rásegítés fokozza. A kezdetektől rugalmasra tervezett architektúrának köszönhetően az új 5-ös BMW most először tisztán elektromos meghajtással, belsőégésű erőforrással és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával is elérhető. Az új BMW 5-ös sorozat belsőégésű erőforrással szerelt modellváltozatainak motorházteteje alatt az EfficientDynamics motorcsalád új, moduláris generációjának benzines és dízelüzemű erőforrásai sorakoznak, piacspecifikus kínálat szerint. Mindegyik motor 48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológiával és már alapfelszereltségként új, nyolcfokozatú Steptronic Sport automataváltóval gurul le a gyártósorról. A „World Car Awards” elismerésekkel immár 20 éve díjazzák a világ autópiacainak kiemelkedő innovációit és új termékeit. A kitüntetéseket idén az abszolút győztes mellett összesen öt kategóriában adták át. Az elmúlt évek során a BMW már nyolc alkalommal diadalmaskodott. A BMW 7-es sorozat például 2016-ban a világ luxusautójának járó elismerést, a BMW M5 pedig 2018-ban a világ nagyteljesítményű modelljét méltató kitüntetést hódította el. A kilencedik trófea a legújabb az új BMW 5-ös sorozat elmúlt hónapokban bezsebelt díjainak, elismeréseinek és kitüntetéseinek palettáján: a tisztán elektromos meghajtású BMW i5 például Norvégiában, Dániában és Olaszországban is elnyerte az év legjobb autójának járó „Car of the Year” díjat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hideg Ádám sokat fejlődött a Winter Series-ben

2024.03.29.
A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzője elmondta, bár a gokart nagyon jó alapot biztosított neki a Formula 4-es autó kezeléséhez, sok újdonsággal szembesült, ezért az első, jerezi hétvége volt számára a legnehezebb. „Már az állórajt is szokatlan volt a számomra, ráadásul ezekben az autókban a lábnál van a kuplung, és az is kihívást jelentett, hogy 35-en volt körülöttem, így abban a hangzavarban a saját autóm motorhangját nem nagyon hallottam” – elevenítette fel az első emlékeket Hideg Ádám, aki azt is kiemelte, sok tapasztalatot szerzett azért, mert változó időjárási körülmények között volt alkalmuk versenyezni. „Voltak esős időmérők és versenyek, Jerezben volt olyan, hogy vizes pályán slick gumikkal mentünk, de természetesen száraz aszfalton, napos időben is sokat tanultam az F4-es autóról. Úgy érzem, hogy a rajtok szempontjából fejlődni tudtam, és volt lehetőségem a biztonsági autós szakaszok közben is gyakorolni, az újraindításokba is beletanultam. Ráadásul sokféle időmérős eredményem volt, így volt, hogy az első 10-ben, de olyan is, hogy a 30. helyről rajtoltam” – mondta, és hozzátette, bár barcelonai pole pozícióját az időjárási körülmények miatt törölt versenyen nem tudta megpróbálni győzelemre váltani, két kört azért megtettek a safety car mögött és a rajtprocedúrán ugyanúgy végig mentek. „Mivel volt lehetőségem viszonylag sokat tesztelni az F4-es autót, vezetéstechnikai szempontból ez a rész már nem sok újdonságot tartogatott, az viszont kihívás volt, hogy egy majdnem 40 fős mezőnyben megtaláljam a helyet bizonyos szituációkban. A gumimelegítés szintén új tapasztalat volt, piros zászlós megszakítás után vissza kellett melegíteni a lehűlt gumit, ezt a gokartban nincs lehetőség megtanulni” – foglalta össze Hideg Ádám. Elmondta, hogy az ellenfelei közül a legtöbbet korábbról már ismerte, gokartban is versenyeztek egymás ellen, de az újoncok mellett olyan riválisok is szerepeltek a Winter Series-ben, akiknek ez már a második idényük volt F4-es autóval. „Voltak kifejezetten erős csapatok, de az újoncok között is voltak ügyes és gyors versenyzők. Komolyabb problémám senkivel nem volt, talán egy olyan leszorítást tudnék megemlíteni, amit akkor nem értettem, de versenyhelyzetben néha történnek ilyenek” – nyilatkozta. Fotók: Hideg Ádám média A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője a szezon későbbi szakaszában az olasz F4-es bajnokságban is rajthoz áll majd, a Winter Series az erre való felkészülését és az F4-es versenyautóval való összeszokást szolgálta. Az olasz bajnokság idei első versenyhétvégéjét május 3. és 5. között rendezik Misanóban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Így változik a kamionstop a hosszú hétvégén

2024.03.29.
Kiemelték: az ünnepekre tekintettel a kamionstop főszabály szerint március 28. (csütörtök) 22 órától - március 29. (péntek) 22 óráig, továbbá március 30. (szombat) 22 órától április 1. (hétfő) 22 óráig lenne érvényben. Illusztráció: MTVA - Jászai Csaba Jelezték: a hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást. A kamionstopot szakmai kezdeményezésre az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között, 8 órás időtartamokban felfüggesztik, így az ünnepi kamionstop a következők szerint alakul: március 29-én, pénteken 6 órától 22 óráig; március 31-én, vasárnap 6 órától 22 óráig; április 1-jén, hétfőn 6 órától 22 óráig. Az érintett járművek április 1-jén 22 órától a megszokott rend szerint közlekedhetnek. A szakmai szervezetek kezdeményezésén alapuló intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások hatékonyan tudják kiszolgálni a hosszú hétvégék miatt megnövekedett áruigényeket - áll a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elektromos változatot kap az Isuzu D-Max

2024.03.29.
Modern LED-es fényszóró rajzolat és eltakart hűtőrács – ránézésre nem sokban különbözik majd az Isuzu D-Max pickup jelenleg ismert változata az érkező elektromos kiviteltől. Legalább is a most bemutatott koncepció alapján semmiképp sem beszélhetünk drasztikus változásokról, de nem is nagyon kell módosítani egy igásló bevált receptjén. Ha terepezésről van szó, sokan tartanak az elektromos hajtásláncoktól, de ha jól van hangolva a rendszer, akár még működőképes is lehet. A villanyos D-Max például továbbra is full-time összkerékhajtást kap majd, köszönhetően a kétmotoros hajtásláncnak, aminek 172 lóerőt ígérnek. Ezzel kicsit erősebb és ráadásul nyomatékosabb is lesz, mint a mostani 1,9-es turbódízel. Hatótávot egyelőre nem közölt hozzá az Isuzu, de azt igen, hogy 66,9 kWh-s akkumulátorral szerelik majd, ami egy kompromisszumos számnak tűnik a hatótáv és tömeg tekintetében, noha tudjuk, hogy a súly nem mindig hátrány nehéz terepen. Így is egytonnás hasznos terhelhetőséget állapítottak meg neki és a 3,5 tonnás vontatási kapacitást is kimaxolták. Az már biztos, hogy Norvégia kap majd az elektromos Isuzu pickupból, de más európai országok csak a töltő infrastruktúra fejlődésének függvényében kaphatnak belőle. Egyelőre nem erős a felhozatal a villanyos pickupok piacán. Még a pickup nagyhatalom Amerikai Egyesült Államokban is csupán néhány gyártó fogott bele a projektbe. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Régen volt már ilyen nagy autófogás a magyar határon

2024.03.29.
Az átkelőn kilépésre jelentkezett 2024. március 28-án 01:30 órakor egy bolgár állampolgárságú férfi egy francia honosságú DAF XF 510 FT típusú tehergépjármű vezetőjeként. Az ellenőrzés során a határrendészek megállapították, hogy a kamion szerepel a körözési rendszerben, azt a francia hatóságok keresik. A 8 millió forint értékű tehergépkocsit a Makói Rendőrkapitányság nyomozói lefoglalták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Jön a napi magyar pályamatrica, ennyibe kerül

2024.03.28.
Az Eurovignette-irányelvben foglaltaknak megfelelően hazánkban is bevezetésre kerül a napi autópálya-matrica 2024. április 1-től. A vonatkozó jogszabály alapján az új típusú úthasználati jogosultság a vásárló által megjelölt naptári napon 0 órától 24 óráig lesz érvényes. Meg lehet venni előre, valamint azon a napon is, amikor használni szeretnénk a díjköteles gyorsforgalmi utakat. Fontos tudni azonban, hogy amennyiben a vásárlás és az érvényesség napja egybe esik, a napi matrica a vásárlás pontos időpontjától biztosít úthasználati jogosultságot, visszamenőlegesen nem. A rendelet alapján a napi e-matrica ára a D1, D2 és U díjkategória esetében az éves országos jogosultság mindenkori árának 9 százaléka, míg a D1M (motorkerékpár) díjkategória esetében ennek a fele, azaz az éves országos jogosultság mindenkori árának 4,5 százaléka. Mindezek alapján a napi matrica bruttó ára a különböző díjkategóriákban az alábbiak szerint alakul 2024. április 1-től. E-matrica díjkategória Országos Vármegyei Napi Heti (10 napos) Havi Éves Éves D1M 2 570 Ft 3 200 Ft 5 180 Ft 57 260 Ft 6 660 Ft D1 5 150 Ft 6 400 Ft 10 360 Ft 57 260 Ft 6 660 Ft D2 7 310 Ft 9 310 Ft 14 670 Ft 81 280 Ft 13 330 Ft U 5 150 Ft 6 400 Ft 10 360 Ft 57 260 Ft 6 660 Ft     A napi matrica 2024. április 1-jétől a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban és saját online felületén, a nemzetiutdij.hu oldalon is megvásárolható lesz. Az oldalon egyszerűen, gyorsan, kényelmi díj nélkül beszerezhető a jogosultság, regisztráció esetén pedig – a későbbi vásárlások alkalmával – a tévesztések esélye is lényegében nullára csökken. Kérjük, hogy akik nem közvetlenül társaságunknál, például a nemzetiutdij.hu oldalon veszik meg napi e-matricájukat, érdeklődjenek előzetesen a vásárlás tervezett helyszínén a napi e-matrica elérhetőségéről. 2024. április 1-jétől ugyanis még nem minden viszonteladó partnerünknél lehet megvásárolni az új típusú vignettát.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója