Maga a Mikulás gratulált Tänaknak az Arctic-ralin aratott győzelméhez

2021.02.28.
Először, de vélhetően nem utoljára rendeztek Lappföldön, Finnországban rali-vb futamot, az Artic-rali a Svéd-rali helyére ugrott be, ott ugyanis kevés volt a hó és a Covid-járvány miatt amúgy sem engedték volna megrendezni a versenyt. Az Északi-sarkkörön ideális körülmények, vagyis napsütés, hideg, és sok hó várta a mezőnyt, a gyorsaságig rendkívül gyorsak voltak, sokszor hatodik fokozatban, tiltáson száguldottak a versenyautók.   Ott Tänak a jó rajtpozíciójának is köszönhetően (a szezonnyitón, Monte-Carlóban nem szerezett pontot) már az első szakasz után az élre állt, és 20-30 másodperces előnyét végig beosztva viszonylag könnyű győzelmet aratott. Mindössze egy apróbb hibája volt a három nap alatt, amikor megcsípett a Hyundai-jal egy hófalat, de azzal sem vesztetett többet 4-5 másodpercnél. Végül 10-ből5 gyorsaságit nyert meg, és 17,5 másodperccel előzte meg a 20 éves helyi sztárt, a toyotás Kalle Rovanperät. „Nyomás volt rajtunk, tudtuk, hogy nehéz lesz megküzdeni a győzelemért. Végülis remekül sikerült a hétvégénk, csak egy hibát követtünk el. Fantasztikus ez a helyszín, ennél jobb helyen nem is lehetett volna egy téli ralit megrendezni!” – nyilatkozta Tänak a célban, akinek a közelben lakó Mikulás adta át az első helyért járó díjat a dobogón. Kalle Rovanperä folyamatosan ostorozta magát a gyorsaságik végén adott nyilatkozataiban, mégis karrierje legjobb eredményét érte el a második helyezéssel. Ráadásul a vb pontversenyben is átvette a vezetést (a WRC 49 éves történetében ő a legfiatalabb pilóra, aki vezeti a vb-t), ugyanis a szezonnyitón a negyedik lett. A 20 éves finn pilóta komoly nyomás alatt versenyzett, mivel az utolsó szakasz előtt csak 1,9 másodperc előnye volt Thierry Neuville-lel szemben, de meg tudta tartani a helyét egy remek hajrával, 0,4 másodperccel verte meg a belgát a Power Stage-en. Neuville harmadik helye kettős dobogót jelent a Hyundai csapatnak, amely a sikertelen szezonnyitó után visszavágást ígért, és meg is tette. Ráadásul a negyedik helyen is egy koreai autó futott be, Craig Breennel a volánnál. Az ír versenyző az első nap végén még a második volt az összetettben, de szombaton rosszul menedzselte a szöges Pirelli gumikat, amelyekből kiestek a szögek a kemény bánásmódtól a jég alól előbukkanó fagyott murván. A legjobb hatba még két Toyota fért be, Elfyn Evans és a remek hétvégét kifogó Kacuta Takamoto. A japán pilóta csak az utolsó szakaszon előzte meg az összetettben az élete első WRC versenyét teljesítő, 19 éves Oliver Solberget, aki az utolsó előtti kanyarban pördült meg a privát színekben nevezett Hyundai-jal egy hófallal történt találkozás nyomán. Az M-sport duója, Teemu Suninen és Gus Greensmith lett a nyolcadik és a kilencedik, a top10-be még a WRC2 kategória győztese, a Volkswagent hajtó Esapekka Lappi fért be. Az eredményhirdetésnél megemlékeztek a pénteken elhunyt Hannu Mikkoláról, aki 1983-ban egy Audi Quattróval nyerte meg a világbajnokságot. Az iránta való tiszteletből a Finn Légierő egy F18-as vadászgépe is elhúzott az ünnepség fölött. A rali világbajnokság ismét egy új országba megy ezután, április 22-25 között ugyanis Horvátországban, Zágráb közelében rendezik meg a harmadik 2021-es versenyt, mégpedig aszfalton. Eredmények, a bajnokságok állása: képek: csapatok

Megbuherált Simsonnal vágott be a rendőrök elé

2021.02.28.
Szerdán egy moped egy járőrkocsi elé hajtott a Rauschwitz és Wetzdorf közötti úton.  Eddig ez elsőre semmi szokatlan.  A tisztek azonban alig hittek a szemüknek, amikor a sebességmérőjükre néztek.  A rendőrség szerint a Simson folyamatosan 80 és 100 km / h között haladt előttük, és így a megengedettnél sokkal gyorsabban – írja a tartományi lap. A szocializmusban élte virágkorát, Magyarországon könyv is jelent meg a használatáról, amelyet az interneten is árulnak. A 17 éves sofőrt ezután Mertendorfnál megállították. Amikor nagyon sportos vezetési stílusáról kérdezték, beismerte, hogy manipulálta a motort. Ez azonban megváltoztatta a járműosztályt. Az ifjú sofőr nem tudott megfelelő vezetői engedélyt bemutatni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!        
Címkék: 

Az önvezetés okozta szédülést vizsgálja a JLR

2021.02.28.
Talán sokan átélték már azt a kellemetlen érzést, hogy a buszon ülve, a telefonunkat bámulva, vagy esetleg valaki mellett, az autóban utazva, és a térképet vizsgálva, egy pillanatra megszédült. Ellenben, ha mi irányítunk, tehát vezetéskor, ez nem jelentkezik. Ezt a furcsa jelenséget az okozza, hogy egy pillanatra megtéveszt minket az agyunk, és a szemünk mást érzékel, mint a belső fülünk. A szemünk lát egy bizonyos fajta mozgást, azonban a testünk mozgása eltér ettől. Például amikor azt hisszük, hogy a busz egyenesen fog haladni, de hirtelen befordul egy utcába. Nos, ez a jelenség a hétköznapok részévé válhat azok számára is, akik autóznak majd a jövőben, ugyanis az önvezetés terjedésével fokozatosan adjuk majd át az irányítást az autónk számára. Először kisebb időszakokra, majd később talán teljesen. Így óhatatlanul jelentkezhet majd szédülés az utasok számára, ami nem túl szerencsés, ha éppen hirtelen át kéne venni az irányítást, és reagálni kéne egy forgalmi szituációra. Erre az eddig nem túl felkapott problémára keres megoldást a Jaguar-Land Rover csoport, és önvezető technológiájuk legfrisebb változatába már be is ültették a programot, ami segíthet csökkenteni a mozgásiszonyt. A JLR szerint akár 60%-kal is csökkenthetik a jelentkező szédülést mindössze az autó mozgásának finomításával. Igyekeztek még finomabban összehangolni a lassítást, a gyorsítást és a kormányzást, tehát az adaptív tempomatot és a sávtartót, hogy csökkentsék a kellemetlen érzést. Ahogy a legtöbb hasonló rendszer, ez is képes tanulni és a megtörtént események alapján optimalizálni a következő beavatkozását. Állítólag úgy lesz képes tanulni az önvezető rendszer, hogy közben képes lesz az autó alapvető karakterét is megtartani, ami rendkívül izgalmas kihívásnak hangzik. Hiszen a legtöbben attól tartanak, hogy minden autó unalmas közlekedőedénnyé degradálódik majd, amikor átveszik tőlünk az irányítást. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hétfőtől újra lehet pályázni az elektromos kerékpárok vásárlásának támogatására

2021.02.28.
Emlékeztetett: a kiírás célja - a környezet védelme mellett - a munkavállalók autóhasználatának csökkentése, a kerékpáros közlekedés ösztönzése, és ezáltal a magyar családok egészségének javítása. A pályázat népszerűsége töretlen, az első három körben mintegy 2214 darab kerékpár vásárlására ítéltek meg támogatást, összesen 238 millió forint értékben, melyből 236 millió forint esetében már a támogatási okiratot is kiállították.      Azt írták: az 1 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett kiírás negyedik szakaszában március 1. és 5. között lehet benyújtani a pályázatokat, amelyekről az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. a benyújtási szakasz lezárását követően 20 munkanapon belül dönt. Amennyiben egy pályázat támogatásban részesül, a döntéstől számított 10 munkanapon belül a pályázati portálon keresztül elérhetővé válik a vásárláshoz szükséges támogatási okirat. Az elektromos rásegítésű kerékpárokhoz ezúttal is magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen. Pályázatot legalább három hónapos folyamatos munkaviszonnyal, megbízási jogviszonnyal vagy vállalkozói jövedelemmel rendelkezők nyújthatnak be, személyenként maximum egy bicikli támogatására. A támogatás maximális mértéke a pedálszenzoros rásegítésű kerékpárok esetében a maximum 400 ezer forintos eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 90 ezer forint, a nyomatékszenzoros kerékpárok esetében a maximum 900 ezer forintos eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 150 ezer forint. A pályázat ötödik körében tervezetten április 5. és április 9. között lehet majd benyújtani a kérelmeket - áll az ITM közleményében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Új kereskedelmi igazgató a LeasePlan hazai leányvállalatánál

2021.02.28.
Az iparágban eltöltött 18 év során folyamatos fejlődésre és újításra ösztönzött ez a változatos, innovációkat lehetővé tevő szakma, a jelenlegi helyzet pedig kifejezetten izgalmas és kihívásokkal teli feladatot állít elénk. A koronavírus-járvány jelentősen átalakította a flottakezelői piacot is, a cégek flottapolitikáját az új normalitás határozza meg.  Úgy vélem, kulcsfontosságú, hogy a LeasePlannél gyorsan tudjunk alkalmazkodni ehhez a globális átalakuláshoz, és a szolgáltatásaink testre szabásával, megújításával reagáljunk az új elvárásokra. Ennek egyik alapköve a digitalizáció, ezért elkötelezetten állok a vállalatunk digitális transzformációjának élére, de az elkövetkezendő évek egyik fontos eszközeként tekintek az egyre sokszínűbb online marketing tevékenységre is. A LeasePlan ezeken a területeken a piacon egyedülálló megoldásokat kínált már eddig is, például úttörőként tekinthetünk a kiemelkedő színvonalú online tájékoztatási és oktatási tevékenységünkre, valamint a kkv-k számára kialakított online platformunka, amellyel a mai magyar gyakorlatban még szokatlan módon, teljesen online juthat autóhoz az elfoglalt vállalkozó. Az újító megoldások kialakításában elengedhetetlennek tartom a motiváción alapuló csapatmunkát, az őszinte emberi kapcsolatokat és az alulról jövő kezdeményezéseket, hiszen ezekből születnek a legfontosabb innovációk” – mondta a frissen kinevezett kereskedelmi igazgató. Harmat Eszternek nemcsak a szakmai céljai, hanem a fenntarthatóság-központú életfilozófiája is összhangban van a LeasePlan alapelveivel. A kereskedelmi igazgató zéró emissziós házban él a családjával, ahol a technológia adta lehetőséggel több áramot termel, mint amennyit fogyaszt, és szívügye a zöld autózás is. Így helyi szinten is aktívan hozzá szeretne járulni a vállalat azon célkitűzéséhez, hogy a következő években teljes flottáját elektromos autókra váltsa, illetve, hogy számos eszközzel, tanulmányokkal és termékfejlesztésekkel egyre több autóvezetőt és céget is „zöld útra” tereljen. A szakember 1998-ban kezdte a karrierjét az Aegon Biztosítónál, ahol üzleti menedzserként egy 10 fős sales csapatot vezetett. Ezt követően két éven át a Dun & Bradstreet üzletiadatbázis-szolgáltató cégnél dolgozott a regionális értékesítési csapat vezetőjeként. 2002 és 2007 között a LeasePlan ügyfélkapcsolatokért felelős team leadere volt, ahol az ügyfélelégedettség- és lojalitásfókuszú termék- és folyamatfejlesztési projekteket vezette, illetve nagy volumenű ügyfélportfóliókat kezelt. Harmat Eszter a LeasePlannél töltött öt év után egy nemzetközi versenytárs hazai üzemeltetési igazgatójaként irányította a cég tevékenységét 13 éven keresztül, ahol 50 fő tartozott csapatába. Innen tért vissza most a LeasePlanhez kereskedelmi igazgatói pozícióba. Harmat Eszter a Szegedi Tudományegyetem matematika és angol szakán szerzett MA diplomát, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem üzleti mesterképzését is elvégezte. Szabadidejében legszívesebben családjával kirándul, új helyeket fedez fel, és kerékpározik, amikor pedig lehetősége nyílik rá, új városok történelmének, kultúrájának megismerésével töltődik fel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Világ Női Autója Díj: a Lexus LC Convertible hozta el a ’Legjobb luxusautó’ címet

2021.02.28.
A Legjobb luxusautó kategória győzteseként a a Lexus LC Convertible kabrió is részt vesz az Év Legjobb Autója megmérettetésen, aminek abszolút győztesét március 8-án, a Nemzetközi Nőnapon teszi közzé a szervezet. A WWCOTY zsűrije 50 tagú, és az autós újságíró hölgyek öt kontinens 38 országát képviselik. Ez az autós világ egyetlen olyan zsűrije, amely kizárólag nőkből áll, az idei évtől pedig magyar tagja is van az MTI-s Kurcz Erzsébet személyében. “A Lexus LC 500 Convertible egy varázslatos őrület, amiről álmodozhatunk; olyan autó, ami sokunk bakancslistáján szerepel. Megvan benne a klasszikus sportkocsik szenvedélye, így nincs szüksége trükkökre ahhoz, hogy magába bolondítson minket.” . fogalmaz Marta Garcia (Spanyolország), a WWCOTY ügyvezető elnöke. Anat Danielt (Izrael) az fogta meg igazán, ahogy a Lexus mérnökei egyensúlyt teremtettek a luxus, a “japán sportosság” és a “pazar” erőforrás között, amitől az autó “egyedi és feledhetetlen” lett; Charleen Clarke (Dél-Afrika) szerint pedig “varázslatos élmény” vezetni ezt a kabriót. Ahogy kupé-testvére, az LC Convertible is érzékletesen testesíti meg a Lexus életmód-márkává formálódását, hiszen az autó nemcsak élvezetes vezethetőséget, hanem egyedi dizájnt és kivételes kézműves minőséget is kínál az igényes vásárlóknak. Az LC kabrió 2019-ben állt először reflektorfénybe a Detroiti Autókiállításon; ekkor mutatta be a Lexus egy tanulmányautóval, hogyan sikerült Tadao Mori vezető dizájnernek és csapatának a kupé díjnyertes formavilágából egy stílusos, vászontetős kabriót készíteni. A tanulmányhoz képest már csak minimális változtatásokat kellett végrehajtani a sorozatgyártású változaton, ami 2020-ban lépett piacra világszerte. Az LC 500 Convertible igazán különleges ékköve a Lexus modellkínálatának. A tervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az autó nyitott és zárt tetővel ugyanolyan jól mutasson, ezért kiemelt figyelemmel tervezték meg a tetőmerevítő- és mozgató mechanizmust. Az LC Convertible azonban nemcsak gyönyörű, hanem a Lexus “’Lélegzetelállító Teljesítmény’ filozófiájának is méltó képviselője, hiszen a tízfokozatú Direct Shift automata sebességváltóval összekapcsolt 5,0 literes V8-as motor 270 km/órás (elektronikusan korlátozott) végsebességet kínál. A gyorsulás álló helyből 100 km/órára mindössze 5 másodpercig tart, és precíz aerodinamikai megoldások gondoskodnak arról, hogy az utasokat még lendületes autózás közben se zavarják a légörvények. A gyönyörűen kialakított, kiváló minőségű anyagokkal burkolt kabin tökéletesen példázza a Lexus emberközpontú szemléletét. 2021-ben a WWCOTY zsűrizési folyamata megújult: a szakértők először megnevezték az adott kategóriában legjobbnak tartott három autót, és csak ezt követően szűkítették le a kört az egyetlen győztesre. A megmérettetésen azok a modellek vehettek részt, amelyeket 2020 januárja és decembere között mutattak be. Ahogy az elmúlt években, idén is egy független szervezet, a Grant Thornton New Zealand hitelesítette a szavazás eredményét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Tudod, kik használhatják a buszsávot?

2021.02.28.
A menetrend szerint buszjáratok gyorsabb haladására kitalált buszsávot mindenki ismeri, de úgy tűnik, nem mindenki használja szabályosan. Nemrégiben a Budapesti-Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) együttműködve a buszsáv használatát ellenőrizte, hogy kiszűrjék a forgalomból azokat az autósokat, akik szabálytalanul közlekedtek a buszsávban. Két nap alatt 81 emberrel szemben intézkedtek, mert jogosulatlanul használták a buszsávot. A rendőrök összegyűjtötték azokat a magyarázatokat is, amelyekkel a buszsávban megálló autósok próbálták megúszni a büntetést: „Nem találtam szabad parkolót a környéken.” „Egy percre sem lehet megállni?”„Csak beugrottam az üzletbe.” „A nagymamámért jöttem.” Nem csak szabálytalan, bosszantó is Bizonyára vannak olyan esetek, amikor valaki figyelmetlenségből hajt rá szabálytalanul a buszsávra, de sokan szándékosan, a KRESZ előírásait figyelmen kívül hagyva haladnak vagy várakoznak az elsősorban buszoknak fenntartott sávban. Pedig aki illetéktelenül a buszsávban halad – mert például így akarja kikerülni a dugót –, vagy ott megállva akadályozza a közlekedést, nemcsak szabálysértést követ el, hanem a buszsofőröket és a szabályosan közlekedőket is zavarja és bosszantja.  Sokan szabálytalanul használják a buszsávot (Fotó: BKK) A buszsáv jogosulatlan használata esetén a helyszíni bírság 5 és 50 ezer forint lehet, visszaeső szabálytalankodónál (hat hónapon belüli ismétlésnél) pedig alapból 70 ezer forint a büntetés. 2019-ben nagyjából ezer budapesti autósra szabtak ki helyszíni bírságot a rendőrök a buszsávok jogosulatlan használata miatt, a büntetések összértéke több millió forint volt.  Kik használhatják a buszsávot? A buszsávban elsősorban a buszok közlekedhetnek.  Ezen kívül trolibusz, mentő-, tűzoltó- és rendőrautó is szabályosan haladhat rajta.  A szemétszállító járművek 20 és 6 óra között mehetnek a buszsávban. Használhatja a buszsávot a motor és a segédmotoros kerékpár is.  Biciklivel viszont csak akkor tekerhetsz a buszsávban, ha ezt külön tábla, illetve felfestés engedélyezi!  Más jármű – a sáv keresztezését leszámítva – csak akkor hajthat rá a buszsávra, ha az egyben kanyarodósáv is, és a vezető a következő lehetőségnél le akar kanyarodni.  A közlekedési lámpa BUSZ jelzése mindazokra járművekre vonatkozik, amelyek a buszsávban haladnak. Mi az a BKK-sáv? A buszsávok szerepe mindig nagyon fontos a közösségi közlekedésben, a metrófelújítás idején pedig még inkább felértékelődik. A BKK ezért speciális buszsávokat is kialakított a Múzeum körúton és a Bajcsy-Zsilinszky úton az M3 metró 2020. novemberében kezdődött belvárosi pótlásához kapcsolódóan. A köznyelvben csak „BKK-sáv” néven emlegetett sávokat csak BKK közösségi közlekedési buszjáratai és a motorosok használhatják, arra más járművel, tehát egyebek mellett taxival és kerékpárral sem lehet behajtani. Kivételt mindössze a megkülönböztető jelzéssel felszerelt járművek, azaz például a rendőrség, a mentők, a tűzoltók jelentenek.   Kerékpárral a buszsávban A hagyományos buszsávokban egyre több helyen engedélyezik a kerékpározást. Ezzel az olcsó és gyors megoldással segíthető a bringás közlekedés, és a kutatások szerint nem okoz fennakadást a buszok menetrendjében. További előny, hogy a kerékpárosok számára sokkal biztonságosabb a buszsávban, az út szélén tekerni. Más esetben szabályosan csak egy sávval beljebb haladhatnak, ahol sokkal élénkebb a járműforgalom, és jobbról időként elszáguld mellettük egy-egy busz is. Kerékpározni csak akkor lehet a buszsávban, ha ezt külön jelzik (Fotó: BKK) Azonban a buszsávban bringázásnak is megvan az etikettje, hogy a kerékpárosok ne akadályozzák a buszt, amelyen tucatnyian utaznak. A Magyar Kerékpárosklub azt javasolja, hogy ha a biciklis mellékutcából érkezik, inkább engedje el az érkező buszt, és csak után a hajtson rá a buszsávra. Az igazán együttműködő bringás, ha észreveszi, hogy busz jön mögötte, egy keresztutcánál akár félre is húzódhat, hogy elengedje a buszt. Ez neki csupán pár másodperc veszteség, de egy busznyi másik embernek kedvez vele. Arra is figyelni kell, hogy amikor a busz készül elhagyni a megállót, és indexel, akkor már ne előzzük meg. Olyankor is érdemes megvárni a buszt, amikor távolról látjuk, hogy már régóta a megállóban van. Ilyenkor ne kerüljük ki, mert másodpercekkel később, miután elindult, akadályozzuk a haladását. Persze a buszvezetőknek is ügyelniük kell a buszsávban tekerő bringásokra. Ha biciklist előznek, tartsanak 1-1,5 méteres oldaltávolságot, ha pedig nem tudják megelőzni, akkor legyen elegendő követési távolság a kerékpáros és a busz között. Megállóhoz közeledve pedig nem kell mindenáron megelőzni a kerékpárost. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Tänak megőrizte a vezetést az Arctic-ralin, Ogier nagyot hibázott

2021.02.28.
Ott Tänak szombaton a hat szakaszból hármat nyert meg, így két nap után már öt szakaszgyőzelem kötődik a nevéhez. 24,1 másodperc az előnye a második helyezett Kalle Rovanperä előtt, ami valószínűleg már elég lesz a győzelemhez, mivel vasárnap csak két gyorsasági vár a mezőnyre. Tänak már a szombati első két szakasz megnyerésével is jelezte, hogy nem áll szándékában átadni a vezetést másnak, pedig a toyotás Rovanperä és csapattársa, Thierry Neuville nagyon komoly tempót diktált mögötte. Csak egyszer volt egy kisebb problémája az észt sztárnak, amikor megcsípett egy hófalat a Hyundai i20 WRC-vel, és pár másodpercig nem látott semmit a szélvédőt beborító hótól. „Mindent egybevetve minden a tervek szerint alakult ma. Jó reggelünk volt, de a pályák nagy kihívást jelentettek, nagyon gyorsak voltak, és az itiner sem volt mindig 100 százalékos. Délután minden pótkereket magunkkal vittük, és használtuk is őket, fontos volt, hogy hiba nélkül végigmenjünk a pályákon. Délelőtt még keményen nyomtuk a gázt, délután csak az előny megtartására törekedtünk. Az utolsó szakasz a sötétben nagyon nehéz volt az elhasznált gumikkal, de baj nélkül lehoztuk azt is” – nyilatkozta Tänak.   Rovanperä annak ellenére őrzi a második helyet, hogy nem volt teljesen elégedett a Toyota Yaris WRC balanszával. Egyszer megcsípett egy hófalat, de az utolsó előtti szakaszt megnyerte, az utolsón viszont sok időt vesztett Neuville-lel szemben. A belga ugyanis elképesztő tempót diktált a sötétben a nap végén, több mint 12 másodpercet adott a mezőnynek a remek gumistratégiának is köszönhetően. A nap folyamán azzal viszont küszködött, hogy nem hallotta eléggé új navigátorának, Martijn Wydaeghének a hangját a Hyundai motorjától. A harmadik gyári Hyundai-jal Craig Breen kevésbé tudott vigyázni a szöges Pirelli gumikra, ezért a nap folyamán fokozatosan visszaesett a rangsorban, és végül 30 másodperccel szorult Neuville mögé. Az első versenyző, aki Tänakon kívül gyorsaságit tudott nyerni az Arctic-ralin, az Elfyn Evans volt, az ötödik szakaszt húzta be a Toyotával. De ezt a remek tempót nem tudta állandósítani, küszködött a kopott gumikkal, és saját bevallása szerint néha túl óvatosan is vezetett, ezért a szombati napot 10 másodperccel Breen mögött zárta az ötödik helyen. A verseny szenzációját Oliver Solberg jelenti, a 19 éves norvég ugyanis élete első versenyét teljesíti csúcskategóriás WRC autóval, ennek ellenére magabiztosan őrzi a hatodik helyet a privát Hyundai-jal. Kalandjai neki is voltak, egyszer 8 másodpercet vesztett azzal, hogy belefúródott egy hófalba, az utolsó szakaszon meg elvesztette a szemüvegét, és anélkül kellett vezetnie a sötétben! Kacuta Takamoto a hetedik 7,6 másodperccel Solberg mögött, mögötte a két fordos, Teemu Suninen és Gus Greensmith található az eredménylistán. A legjobb 10-be még Esapekka Lappi fért be, aki erre a versenyre a WRC2 kategóriában egy Volkswagen Polo GTI R5-össel nevezett. A nap vesztesei közé tartozik az olasz Lorenzo Bertelli, aki egy hófalban végezte az első gyorsaságin a Ford Fiesta WRC-vel, és hasonlóan járt a nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier is, annyi különbséggel, hogy ő még pechesebb volt, ugyanis az utolsó szakasz célja előtt 200 méterrel ragadt be a hóba. Bár a Toyota végül ki tudott szabadulni a fogságból, de közel 20 percet vesztett Ogier, így már csak a Power Stage-en van esélye pontokat szerezni. Vasárnap két gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, a 22,47 km-es Aittajärvi szakaszt fogják kétszer teljesíteni, a második lesz a bónusz pontokért zajló Power Stage. Eredmények: 1. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 Coupe WRC) 1h43m32.1s 2. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota Yaris WRC) +24.1s 3. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 Coupe WRC) +25.9s 4. Craig Breen/Paul Nagle (Hyundai i20 Coupe WRC) +53.4s 5. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) +1m03.5s 6. Oliver Solberg/Seb Marshall (Hyundai i20 Coupe WRC) +1m26.8s 7. Takamoto Katsuta/Dan Barritt (Toyota Yaris WRC) +1m34.4s 8. Teemu Suninen/Jarmo Lehtinen (Ford Fiesta WRC) +1m49.3s 9. Gus Greensmith/Elliott Edmondson (Ford Fiesta WRC) +3m01.8s 10. Esapekka Lappi/Janne Ferm (Volkswagen Polo GTI R5) +4m48.8s 22. Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC) +11m04.5s

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója