Ismeretlen terepen

2018.09.11.
Erről tanúskodnak az óriásplakátok, a buszmegállóban elhelyezett reklámok, a szökőkút díszítése, de még a szálláson lévő ágynemű is, amelyen helyes kis terepjárók küzdenek a hatalmas sivatagban. Ha itt valaminek megadják a módját, akkor az a mód meg van adva, de úgy rendesen. Hogy mást ne mondjunk, a versenynek van saját dala, és kabalaállata is – pont, mint egy olimpián. Szalay Balázs és Bunkoczi László vasárnap reggel érkezett meg Amulba, ahonnan kedden elrajtol az ötnapos Türkmén Desert Race – az első nemzetközi terepraliverseny az országban. A mezőny egyetlen magyar párosa még vasárnap elvégezte a papírmunkát (vagyis átesett az adminisztratív ellenőrzésen), hétfőn pedig az Opel Crossland X-en volt a sor. A versenygépre felkerültek a kötelező matricák és részt vett a technikai ellenőrzésen. Ez a csapat számára már jól bejáratott rutin, a fiúk kérdés nélkül teszik a dolg ukat, mintha csak otthon a műhelyben egy kereket cserélnének le. Igaz, ezúttal talán nem tudják pontosan, mire készülnek. Csak azt tudják, hogy valószínűleg nem lesz könnyű dolguk.  A türkmén fővárosból ide repülve ugyanis végtelen, tevefűvel tarkított dűnesorokat láttak, úgyhogy ha eddig nem tudták volna, hogy sivatagi versenyre érkeztek (persze, tudták…), akkor ez most egyértelműen kiderült.  „Ez a harmincötödik ország, amelyben versenyzünk, de rég volt olyan, hogy ennyire nem tudtuk, mire számíthatunk, talán az első Dakarom előtt éreztem ezt – mondta Szalay Balázs. – Mivel még senki sem versenyzett itt a mezőnyből, senki sem tudta elmesélni, hogy milyenek itt a dűnék, milyen a Karakum sivatag. A szervezés precíz, nagyon vigyáznak ránk, bár éppen ezért talán egy kicsit steril, jó lenne, ha az embereket kicsit közelebb engednék a versenyhez, vagy minket hozzájuk. Persze, elfogadom, hogy ránk vigyáznak ezzel, csak fura, hogy sehova sem mehetünk egyedül.” Minden csapat mellé kirendeltek ugyanis egy önkéntest, ő kíséri a versenyzőket – rendőri felvezetéssel. „Érdekesen furcsa” – így fogalmazott Szalay ezzel kapcsolatban.  Vasárnap este egyébként bepillantást kaphattunk a társasági életbe, elvitték a csapatot a helyi főtérre, ahol hatalmas területen kézzel készített szőnyegeket terítettek le egy terepralis színpad előtt,  oda kivonult a fél város, a gyerekek bukfencet vetettek és birkóztak a szőnyegen, a szülőknek pedig a versenyzők jelentették a látványosságot. Több száz szelfi készült a családi albumokba. A téren hatalmas zászló lobogott, ide várták vissza a mezőnyt hétfőn este, az ünnepélyes rajtceremóniára.  Ha hamarabb nem is, a versenyzőknek legkésőbb ekkor már az első szakaszon pörgött az agyuk: a navigátorok megkapták az itinert, azt forgatták nagy érdeklődéssel, a pilóták pedig próbálták fejben összerakni a következő napokat.  „Azért nehéz és egyben izgalmas egy ennyire ismeretlen országba jönni, mert nem tudjuk, hogy azok a természeti viszonyok, amelyeket valaki feljegyez egy itinerbe, a gyakorlatban mit takarnak. Értem én, hogy árok, de abból is van ezer fajta, s vajon aki lejegyezte ezt az itinerbe, mit láthatott maga előtt. Az első szakasz után kicsivel talán okosabbak leszünk” – mondta Bunkoczi László, az Opel Dakar Team navigátora.  Nos, az első, 247 kilométeres mért szakaszt Amul és Ikkiuzak Plain között teljesíti a mezőny, kedden. A mezőnyről pedig érdemes tudni, hogy itt van egy gyári Mini John Cooper volánja mögött a Dakart autóval és motorral is megnyerő „Nani” Roma, és hogy rajthoz áll a versenyen egy tavalyi gyári Peugeot volánja mögött a fiatal és nagyon tehetséges Harry Hunt, az Africa Race-t megnyerő Mathieu Serradori, a magyar bajnokságból is jól ismert Miroslav Zapletal, valamint jó néhány könnyeden gyors Buggy, no meg néhány Toyota.Nem lesz tehát könnyű dolguk Szalay Balázséknak, de ahogy a pilóta szokta mondani: nem ugranak el a kihívások elől. 

Mini Countryman S E ALL4 teszt - képgaléria

2018.09.11.
Galéria képek: 

Magyar járműipari padló brazil buszokban

2018.09.11.
Brazília buszgyártó nagyhatalom, ahol évente több mint húszezer autóbusz készül, s további tízezret importálnak – tudtuk meg Baji Mihály marketingmenedzsertől. Vagyis ide bekerülni óriási lehetőség. Ráadásul a Graboplast nem csak egy, hanem több gyártónak is szállít. Az értékesítést egy ottani disztribútoron keresztül bonyolítja a győri székhelyű cég. Nemrégiben a dél-koreai piacot is meghódította a Graboplast, így az idén igazi sikertörténetet ír a járműipari padló üzletág. A győri székhelyű társaság az autóbuszok mellett metró- és vasúti kocsikhoz is gyárt járműipari padlót. Kína nagyvárosai mellett Argentína, Oroszország és Fehéroroszország járműveiben is Graboplast padlón lépkedhetnek az utasok.

Suzukisok különleges környezetvédelmi akciója

2018.09.11.
Immár hagyomány, hogy a Suzuki évente egyszer, a naptári ősz beköszöntét követően egy Családi Napra invitálja dolgozóit és azok hozzátartozóit. Mint ahogy az is tradíció, hogy ezt a napot valamilyen akcióval teszik emlékezetessé. Egy évvel ezelőtt például új rekordot állítottak fel azzal, hogy 1040 fővel megalkották Magyarország leghosszabb embervonatát. Az idén pedig a környezetvédelem került a középpontba, ez ihlette az öt állomásból álló Zöld Expedíciós kihívást. Amivel a Magyar Suzuki a világban zajló számos hasonló környezetvédelmi kezdeményezéshez csatlakozott, kifejezve, hogy egy fa vagy virág elültetése a jövőbe vetett hit szimbóluma. A bolygónk jövőjéért felelős vállalatok sokat tesznek azért, hogy megóvják a környezetüket. Volt olyan cég, amely egy egész erdőt létesített azon város mellett, ahol a székhelye található, míg egy nagy áruházláncnak az a szokása, hogy minden városban, ahol üzletet nyit, fákat és virágokat telepít közterületeken. Angliában pedig nagy visszhangot kapott, amikor II. Erzsébet uralkodásának 60. évfordulója alkalmából 6 millió facsemetét ültettek el. A Suzuki Családi Napon lebonyolított Zöld Expedíció az első megmozdulása az autógyár hosszú távú, közösségi és elköteleződést növelő programjának, amely a vállalat következő éveit átszövő szervezetfejlesztési törekvéseit tartalmazza. Márpedig a szombatihoz hasonló rendezvényeken részt vevő dolgozók együttműködési készsége és pozitív hozzáállása alapvető ahhoz, hogy a szervezet működését sikerüljön hatékonyabbá tenni. A Családi Nap kiváló alkalom arra, hogy dolgozóinknak megköszönjük, munkájukkal hozzájárultak cégünk sikereihez – jelentette ki Jagudits Ákos, a Suzuki HR-igazgatója. Az autógyár eredményes működését jelzi, hogy az új autók eladásában meglévő piaci részesedését egy év alatt, 2018. június végére 3 százalékponttal, 16 százalékra növelte. Ez nagyobb mértékű bővülés, mint amekkorát a hazai piac egésze ugyanezen idő alatt elért – hangsúlyozta Novák Gyula termelési igazgató. A Magyar Suzuki messzemenően szem előtt tartja mind a munkaerő-piaci, mind pedig a környezetvédelmi szempontokat. Újfajta ipari kultúrát kíván meghonosítani, aminek érdekében tudatosan teremt új munkahelyeket, miközben kiemelt figyelmet fordít alkalmazottai megtartására. Ezek révén a cég Esztergommal, valamint a régióval együtt fejlődik, s arra törekszik, hogy minél hatékonyabban használja fel a rendelkezésre álló erőforrásokat. Környezetvédelmi elkötelezettségét pedig az is mutatja, hogy 2017 végéig már több mint 9 millió euró, azaz közel 3 milliárd forint értékben helyezett üzembe környezetvédelmi beruházásokat.

Magyar bronzérmes a Toyota Álomautó rajzversenyén

2018.09.11.
Ünnepélyes keretek közt hirdette ki az immáron világszinten is meghatározó eseménnyé vált 12. Toyota Álomautó Rajzverseny győzteseit a Toyota: a vállalat járműélmény-központjában, a tokiói Mega Web létesítményben átadták a helyezetteknek járó díjakat. A 2004-ben alapított Álomautó Rajzverseny (Toyota DreamCar művészeti pályázat) lehetőséget kínál a világ gyermekeinek, hogy megtapasztalják az álmok örömét és jelentőségét. Emellett az autók iránti érdeklődés csíráit is elülteti bennük. A lelkesen rajzoló / festő, majd munkáikat a világ minden zugából a pályázatra beküldő kicsik támogatásának és együttműködésének, valamint az országos vagy regionális versenyeket helyben megszervező forgalmazók és leányvállalatok erőfeszítéseinek köszönhetően a művészeti verseny 2018-ban már tizenkettedik évét ünnepelhette. Idén 76 országból és térségből mintegy 650 ezer pályázat érkezett. Az országos versenyekre 2017 októbere és 2018 márciusa között került sor, majd a helyi győztesek munkái az áprilisban, Japánban megrendezett döntőn kerültek a zsűri elé. AkioToyoda, a Toyota világszintű elnöke, művészeti szakértők, valamint a Toyotától független autóipari szakemberek minősítették az alkotásokat, és választották ki három korosztályban az aranyérmeseket. A három korosztályban - 7 éves és fiatalabb, 8-11 éves, és 12-15 éves – egy-egy aranyérmet, két-két ezüstöt, valamint három-három bronzot, továbbá négy-négy elismerő oklevelet osztottak ki. A versenyen három különdíj is gazdára talál: az AkioToyoda elnöki különdíj (AkioToyoda elnök döntése alapján), a Fejlesztési ihletadó díj (DidierLeroy alelnök döntése alapján), valamint a Mosolyt csal az arcomra! - díj (online közönségszavazat alapján). A 12. Álomautó Rajzversenyre beérkezett 650.000 pályaműből a díjnyertes pályázatokat a nemzeti fordulók győztesei közül választották ki. Összesen 30, Európából pedig mindössze 6gyermek utazhatott ki a tokiói döntőre, ebből Magyarországot 2 hihetetlenül tehetséges gyermek képviselte. A pályaműveket kategóriánként értékelték, a 7 éves és fiatalabb kategóriában Magyarországról Csiszár Dániel Attila (7 éves) „Sivatagtisztító autó” című rajzával került be a 10 legjobb közé, míg a 8-11 éves kategóriában Nagypál Borbála (11 éves) „Környezettisztító Toyota” című művével jutott be a TOP10-be, így mindkettejük szülői kísérettel utazhatott ki Tokióba, ahol Dániel rajzával végül bronzérmet szerzett.  A 7 éves és fiatalabb kategóriában végül egy indonéziai, a 8-11 éves kategóriában egy lengyel, míg a 12-15 éves kategóriában egy laoszi gyermek pályaművét ítélte a zsűri a legjobbnak. A 12. Toyota Álomautó művészeti versenyre beküldött alkotások kiemelkedő minősége lenyűgözte a zsűrit. Figyelemre méltó, hogy a korábbi években jellemző, élénk színvilág után idén a pályázók visszafogottabban bántak a tónusokkal, ugyanakkor jóval szélesebb palettáról dolgoztak, mint korábban. Jól megfigyelhető, hogy a hűvösebb éghajlatú országokban – például Ukrajnában – élő alkotók karakteresen más színeket használtak, mint mondjuk egy trópusi országból, például Kenyából érkezett pályázó. A zsűri tagjait az is meglepte, hogy az idei pályamunkákban egészen más üzenetek tükröződnek, mint eddig. Tavaly a valóságtól elrugaszkodó munkák – repülő autók, űrutazásra képes járművek – uralták a mezőnyt. Idén ezzel szemben számos pályázat ismerős, valóság közeli témát dolgozott fel, a környezetvédelemtől az oktatásig, az egészségtől a gyógyításig. Ez arra enged következtetni - hívta fel a figyelmet a zsűri -, hogy a gyermekek a fantázia világában tett kalandozásokon túl a következő generációt érintő, sürgető problémák súlyával is pontosan tisztában vannak. „Hihetetlenül inspiráló volt látni, hogy ezek a fiatal gyermekek mennyire felelősen és környezettudatosan gondolkodnak, egyként foglalkoztatják őket a társadalmi egyenlőtlenségek kérdései, a környezettudatosság és a fenntartható jövő problémaköre, vagy épp a mozgáskorlátozottak számára nyújtott segítségnyújtás lehetősége. Éppen ezért külön megtiszteltetés és büszkeség volt számunkra hogy ebben a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben két magyar gyermek is képviselhette pályaművével hazánkat, és a nemzetközi döntőn is jó eredménnyel szerepeltek.” – fogalmaz Holland Éva BTL kommunikációs és rendezvényszakértő, aki a magyarországi képviseletében elkísérte a döntőre a gyermekeket. 7 éves és fiatalabb kategória ― Aranyérem / Fejlesztési ihletadó díj: „ABC-autó” XYLONE MARGARETH ANDARISKA (Indonézia, 7 éves) „Azért terveztem az ABC-autót, mert szeretném, ha Indonézia különböző térségeiben csökkenne az írástudatlanok száma. Célom, hogy ezek az autók a mindennapi élet részeként megkönnyítsék az embereknek az ABC elsajátítását. Hiszem, hogy az írás és olvasás képessége az élet számtalan területén megnyitja az ajtót az emberek előtt, és jobb életminőséget szavatol a számukra.” Az ABC-autó emellett a Fejlesztési ihletadó díjat is elnyerte. Ezt az elismerést (DidierLeroy alelnök úr döntése alapján) az a pályamunka kapja, amelyik a legnagyobb hatást gyakorolja a Toyota autógyártó tevékenységeit irányító munkatársakra.A pályázó olyan autót kívánt megalkotni, amely elősegíti az angol ABC elsajátítását, ezért a Toyota elkészítette az ABC-autó háromdimenziós, interaktív modelljét: ebben 26 autó található, az ABC összes betűjére A-tól Z-ig. Az autók, valamint az alattuk húzódó út mágnesesek. A mágnesek villanymotor segítségével mozgathatók, így az autók egyenesen és kanyarodva is képesek haladni. Az autók szabadon átrendezhetők, belőlük tetszőleges szavak alakíthatók ki, megteremtve a korlátlan lehetőséget a tanulásra. 8-11 éves kategória ― Aranyérem: „Pávás kert” GAJEWSKA ZUZANNA LILA (Lengyelország, 11 éves) „Abban a nagyvárosban, ahol élek, nemigen vannak parkok, zöld területek. Imádom viszont a varsói Łazienki-parkot és az ott élő pávákat. Ebből jött az ötlet, hogy tervezzek egy mozgó kertet, zöldellő dombbal, tavacskákkal, piknikhelyekkel, és olyan területekkel, ahová az emberek saját maguk ültethetnek fákat, virágokat. Mozgó pávám eljuthat az összes szürke, unalmas kerületbe. Szépséges és csodálatos, szabadon mozog, és mindig alkalmazkodik a környezetéhez.” 12-15 éves kategória ― Aranyérem: „Építészeti és történelmi autó” MANIVONGXAY SOUKSAVANH (Laosz, 14 éves) „Az autó képes helyreállítani az öreg épületeket, és restaurálni a szentélyek falán található rajzokat, így mindenki megcsodálhatja azokat. Az emberek az autó segítségével megismerhetik a fontos történelmi eseményeket, a múlt nagyszerű emberalakjait.” AkioToyoda elnöki különdíj: „Gazdálkodó autó testi fogyatékkal élők számára” MAYAR RABEEA FAEZ AL AZI (Irak, 7 éves) „Álomautóm a testi fogyatékkal élő gazdálkodóknak képes segíteni a mezőgazdasági munkákban.” AkioToyoda ekként kommentálta a rajzot: „MAYAR RABEEA FAEZ AL AZI alkotását áthatja a vágy, hogy szeretett családját és édesapját szebb élethez segítse hozzá. Ezen túlmenően a kép a Toyota azon törekvését is kifejezte számomra, hogy olyan világot teremtsünk, ahol mindenki szabadon közlekedhet a Toyota mobilitási megoldásai révén. Ezért ítéltem ennek a rajznak az AkioToyoda elnöki különdíjat.” Mosolyt csal az arcomra! - díj (online közönségszavazás): „Toyota időutazó autó” YATAGAMA LOKUGE MALINDU MIHISARA (Sri Lanka, 14 éves) Két éve indult útjára a „Mosolyt csal az arcomra! - díj”, amely a nagyközönség számára is lehetőség kínál, hogy részt vegyen a pályázatra beérkezett pályaművek értékelésében. A díjat a verseny hivatalos weboldalán leadott szavazatok alapján ítélik oda. Idén 122 országból és térségből szavaztak.

Utánpótlás - Napszúrás és impresszió

2018.09.10.
Az első negatív szempontok akkor fogalmazódtak meg bennem, a biztonság terén #1-ként, amikor kis gimisként a nagy törésteszt-nézegetés és -elemzés közepette egy olyan videóba futottam bele, amelyben csúnyán leszerepeltek az elérhető árú márkák egyszerűbb kivitelei. A borulás során a kabriókban – ugyebár – a combosan megerősített A-oszlop teteje és a fejtámlák mögötti „ütközők” valahogy nem igazán látták el feladatukat megfelelően. A pilóta feje azt hiszem, 5-ből négyszer hozzáért az aszfalthoz. És ha fejreállás közben csak simán pont úgy kapunk el valamit, hogy a két felfekvési pont között csak telibe találja az utasok fejét? És akkor a biztonságnál maradva… Egy forgalmas pesti úton haladva a tömött járdán várakozók felől repülő tárgyak, műanyag söröskorsók, bölcs szavak és mi egyéb nem erősítik éppen a kabriókba vetett hitet. Lehúzott ablaknál így is megvan az esély arra, hogy madarat vagy – nyilván gyakoribb esetekben – valami rovart kapjunk, amely beszorul, zavaróan repked és még csíp is. Szél, tűző nap, kint meg 40 fok. Tehát menjen feleslegesen a légkondi, bugyoláljuk be magunkat teljesen a Nap elől és tegyünk fel olyan szélfogót, hogy majdnem értelmetlenné válik az, hogy nincs tető a fejünk felett… Szerencsére a kemény- vagy vászontetős kiviteleknél gombnyomással orvosolhatók ez ilyen jellegű problémák. Erre érdemes úgy tekinteni, mint a felhasználói útmutató bekeretezett, biztonságra vonatkozó része, amely részletesen igyekszik felhívni a figyelmet a rendeltetésszerű használat körülményeire. És a vezető józan paraszti eszére is szükség van, kóbor méhecskék pedig nem hullanak olyan egyszerűen az ölünkbe, amikor nyitott tetőnél is ott vannak az oldalsó és első ablak(ok). A prémiummárkás autóknál már évtizedek óta nagy hangsúlyt fektetnek a sportautók biztonságára. Ez alól a kabriók sem kivételek, amelyek széles járműtesttel, alacsony súlyponttal vannak megáldva. Hátsókerékhajtással és automata váltóval már 160 lóerő is elegendő ahhoz, hogy fejvesztett autózásba kezdjünk: már az alapfelszereltségű verziókkal is rendesen kitolódnak a határok egy hétköznapi járgányból áthuppanva, nem beszélve a több száz lóerős csúcskivitelekről vagy a már-már versenygumikkal és -fékekkel ellátott kivitelekről. Alapáras a menetstabilizátor, amely eltérően viselkedik például három vezetési mód esetén (Comfort, Sport, Sport Plus). Más ütemben és más mértékben csatlakozik vagy automatikusan avatkozik be a korrigálásba a jármű farának kitörése esetén. Igen, a legfontosabb, biztonságreleváns téma boncolgatásának végeztével szépen kezdünk átevezni az élmények oldalára. Amit mindenképpen érdemes kiemelni, az a páratlan hangélmény. A sportos kabriók élénk turbóhanggal vannak megáldva. A hosszú motorháztető vékony belső szigetelése úgy van kialakítva, hogy sokat ne fojtson az erőforrás hangjából, inkább a hőháztartásból vegye ki a részét. Na már most, az előbb említett kőkemény szívó és lefújó hangpárost leengedett tetővel még közvetlenebbül hallgathatjuk. Mindeközben, ugyan járókelőként hangosabban, de vezetőként vagy utasként is még kellemesen élhetjük át a durrogássorozatok vagy élénk „köpködéseket” váltáskor. Ez cseppet sem mellékes, hiszen bármilyen forgalmi körülmény között egy kis muzsika sokat tud dobni a kedvünkön. A hátra helyezett üléssor, a hosszú orr új szemszögből láttatja a világot. Alacsonyan és hátul, a hajtott tengelyhez közel utazunk, közelről halljuk, mint küzd az abroncs megindulásnál a tapadással, vagy hogyan fékezi be az egyik kereket az ESP kőkeményen egy pillanat erejéig. Sokan a szabadság érzésével kezdték volna a kabriók létezésének indoklását, amely szintén egy fontos szempont. Még túl is mutat az előbb tárgyalt hanghatásos témán. Mert páratlan egy kellemes nyári estén vagy reggelen szabadban szabadon autózni, közelebb engedve magunkhoz a környezetet és a suhanás hatását felerősítve. Azt hiszem, ez lehet a fő oka annak, amiért már a ’70-es években gyönyörűen kezdett kibontakozni ez az „iparág”, és amiért a Mazda, az Opel, a Ford, a Honda, A BMW és az Audi tulajdonosok is úgy érzik, megéri egyedi hangulatot teremteni a nyárra vagy kellemes estékre. Az Utánpótlás rovat kabriós cikkében igyekeztük szemügyre venni a kabriók világát. Felsoroltunk néhány fontos és kevésbé fontos pro és kontra érvet, ugyanakkor arra a következtetésre jutottunk, hogy egy 50-150 kg-mal nagyobb menetkész tömeget megérhet sok-sok nagy adag mosoly. Akik ugyanolyan motorral tizedmásodpercekkel előbb lennének fent százon, vagy akiket zavar a nem teljesen zárt felépítmény, azok a kupékban részben megtalálhatják ezeket az örömöket. Én megmaradok az arany középnél: praktikusabb autó használata a hétköznapokban alacsonyabb fenntartási költséggel; aztán sportos igények esetén fedett kupé- és szabad nyári estéken kabrióbérlés – persze szuszogó turbóval és gyári sportkipufogóval. Te mit és miért választanál? ;)

Csökken a benzin ára, a gázolaj nem változik

2018.09.10.
A csökkentéssel a 95-ös benzin literje átlagosan 401 forint lesz, a gázolaj 417 forint marad. Az üzemanyagok ára legutóbb múlt hét szerdán változott, a benzin literje 405 forint maradt, a gázolaj átlagosan 417 forintra drágult. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

A Kalashnikov belőtte a motorkerékpár-piacot

2018.09.10.
Az oroszországi Kalashnikov gyár, amely eddig világszerte fegyvereiről - azon belül is az AK-47-es gépkarabélyáról - volt ismert, most új irányokat és piacokat keres termékei számára. Ezért határozott lépéseket tettek a nemzetközi autó-motor szektor felé. Ezen belül is a motorkerékpárok fejlesztése a fő csapásirány. A határozott szándék kézzelfogható megnyilvánulása az új, 100 százalékban elektromos meghajtású, polgári célú, személyes használatra szánt Kalasnyikov márkájú motorkerékpár. A szóban forgó modellt UM-1-nek nevezik, és a katonai célokra kifejlesztett SM-1 2017-es kiadásának polgári célokra átalakított és továbbfejlesztett változata. Mindkét járművet bemutatták egyébként az Oroszországban rendezett Nemzetközi Haditechnikai Kiállításon.   A Kalashnikov elektromos kétkerekűjét alapvetően városi használatra tervezték. Főbb műszaki adatait illetően a legfontosabb, hogy egyetlen feltöltéssel 150 kilométert képes megtenni, maximális sebessége pedig 100 km/óra. Jelentős fejlődés, hogy a korábbi próbálkozásokhoz képest 50 kilométerrel sikerült megnövelniük a motor hatótávolságát, valamint a kényelmet és a stabilitást szolgáló újításokat hajtottak végre a vázszerkezeten is.  A Kalashnikov motor katonai és polgári változata is brutális gumiabroncsokkal rendelkezik. A Kalashnikov új modelljeivel láthatóan be akar törni a nemzetközi motorkerékpár-piacra. A szándékot látva ez előbb vagy utóbb meg is történik: nagy valószínűséggel az UM-1 előbb vagy utóbb megjelenik Európa útjain is. Úgyhogy senki ne csodálkozzon, ha hamarosan Kalashnikovokat lát maga körül. Addig is marad a remény, hogy az AK-47 gépkarabélyok gyártója ezúttal békésebb és kellemesebb meglepetésekben részesít bennünket, mint azt tette az elmúlt évtizedekben.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója