Brutális szöges autócsapda a vasúti átjáróban

2024.05.16.
A tiszafüredi rendőrök május 14-én délután értesültek róla, miszerint a közösségi médiában fénykép- és videófelvétel terjed arról, hogy valaki szöges deszkát helyezett ki a Tiszafüred és Tiszaörvény közötti vasúti átjáróba. Felkeresték a posztolót, aki elmondta, hogy május 14-én 1 óra 30 perckor észlelte a szögekkel és csavarokkal tűzdelt lécet az átjáróban, majd a felvétel elkészítését követően elhárította a közvetlen balesetveszélyt, és elvitte onnan. Az egyenruhások megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, melyen látszott az elkövető és a járműve is. Adatgyűjtés során Tiszafüreden figyeltek fel a videón látható lakóautóra, és megállították. Átvizsgálták a járművet, és több gramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak benne. A 33 éves sofőrt előállították a rendőrkapitányságra, vizeletmintát vettek tőle, illetve a nyomozók a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Tettét beismerte, de észszerű magyarázatot nem adott arra, hogy a lécet miért tette a vasúti átjáróba. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Luxusjachtok égtek porrá a magyarok által kedvelt horvátországi üdülővárosban

2024.05.16.
Képünk illusztráció A tűz oltásában a pulai és a medulini tűzoltók vettek részt, és a lángokat sikerült megfékezni. A hatóságok közlése szerint a helyszínre érkező tűzoltók először elkülönítették azokat a hajókat, amelyeket még nem értek el a lángok, az égő hajókat pedig elkötötték, és úgy oltották el rajtuk a tüzet. Közülük több teljesen kiégett. Samir Grahovic tűzoltóparancsnok a tűz keletkezéséről elmondta: vélhetően elektromos hiba okozta valamelyik hajón. "Nehéz eloltani a tüzet, amikor ég a műanyag, hajókkal lehet csak, amelyek a tengerről érkeznek" - hangsúlyozta. A képeken jól látszik, hogy egyes hajókban - köztük luxusjachtokban - mekkora kár keletkezett, volt, amelyik el is süllyedt közülük. Szemtanúk elmondása szerint néhány vízi járművön emberek is tartózkodtak, ők a tengerbe ugrottak, hogy megmeneküljenek. A kikötőparancsnokság megerősítette, hogy a tűz okozott környezeti károkat, ezért dupla gátat építenek, hogy lokalizálják a szennyeződést, valamint hívtak egy" ökohajót" is a terület szanálása céljából. Horvátország az egyik legnépszerűbb európai idegenforgalmi célpont, és kedvenc hajózási hely. A kiégett hajók tulajdonosai között külföldiek is lehettek. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Csúnyán beállt az M3-as, nehéz lesz most bejutni a fővárosba

2024.05.16.
Az M3-as autópályán, az M0-s autóút csomópontnál a főváros felé vezető oldalon karbantartási munkát végeznek a 13-as és 10-es km között, ahol a forgalmat a külső sávra, illetve sávelhúzással a szemközti pályaoldal sávjára terelik. A torlódás meghalad a 7 km-t. Erős a forgalom a Budapest környéki utakon: az M2-es autóúton Fót térségében, az M3-as autópálya bevezető szakaszán, az M0-s autóúti csomóponttól a városközpont irányába, a 10-es főúton, a solymári körforgalomtól, a 11-es főúton, Szentendrétől,- a 31-es főúton, Maglód térségében, az 51-es főúton Dunaharasztitól a főváros irányába, a Csepel-sziget útjain. Az M4-es autóúton, a Budapest felé vezető oldalon, az M0-s autóúti csomópontban terelés kiépítés miatt sávlezárásra készüljenek az M3-as autópálya felé haladók. Az M6-os autópályán, a Pécs felé vezető oldalon a C jelű alagutat munkavégzés miatt lezárták. A 170-es km-nél, a forgalmat átterelik a szemközti oldalra, ahol irányonként egy-egy sávon halad a forgalom. Átadták a személygépkocsi forgalomnak az M6-os autópálya újabb szakaszát Bóly és Majs, azaz a 192-es km és a 205-ös km között. Az új autópálya szakasz egyelőre matrica nélkül használható!Mivel az autópálya még nem használható a határig, emiatt a tranzit tehergépjárművek továbbra is az 56-os, illetve az 57-es főúton közlekedhetnek Horvátország felé. Átadták a forgalomnak az M44-es autóút új szakaszát Lakitelek és Szentkirály között. Az érintett szakaszt 3,5 tonna súlykorlátozás mellett vehetik igénybe. A magyar-szlovén határszakaszon, Vas vármegyében, a Kétvölgy és Szentgotthárd közötti összekötőutat utat (7458-as jelű út) a szlovén határátkelőnél lezárták, a határátkeléshez Felsőszölnök felől lehet kerülni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A 3 milliós kínai villanyautókról...

2024.05.16.
Mi lesz velünk megfizethető kisautók nélkül? Tettem fel a kérdést néhány éve, amikor rohamosan kezdtek kikopni a mini- és kisautók, tehát az A- és B-szegmens városi autói. Az autópark Európaszerte öregszik, keleten a helyzet még aggasztóbb. Megbízható, pláne megfizethető, modern alternatíva pedig egyre kevesebb van. Mikor vesztettük el a fókuszt arról, hogy a polgárságot négykerékre tegyük? Ki fog így magánszemélyként újautót vásárolni? Olyan mértékű befektetést és extra költségeket jelentett az európai gyártók számára a villanyos átállás, hogy egyszerűen nem tudnak nyereségesen villanyos kisautókat gyártani egyelőre. De mi a helyzet Kínában, aki szinte a kezdetektől a villanyos világra építkezett? Kínának van válasza a megfizethető miniautókra a villanyos világban. Legsikeresebb A-szegmensbeli autójukból, a Wuling Mini EV-ből mintegy 400 000 darabot értékesítettek csak 2022-ben, az autó eddigi legsikeresebb évében, kizárólag Kínában. Az MG mögött is álló SAIC azonban nem az egyetlen, aki nagyot kaszál ezekből az apró cirkálókból. A Geely Geometry Panda jobban felszerelt, mint egy használtautó, miközben 2,6 millió forintot kérnek érte. Van benne okostelefon tükrözésre is alkalmas infotainment rendszer, tolatókamera, légkondi és elektromos ablak. Persze kicsi, a végsebessége kb. 100 km/h, a hatótávja csupán 200 km, de cserébe könnyű, hiszen egy mindössze 17 kWh-s akksi van a padlójában, és meglepően biztonságos. Ha valahol, hát Európa szűk és sűrű utcáin lenne igény erre a kategóriára, nálunk mégsem törekednek rá a döntéshozók, hogy a elterjedjenek a kisebb akksival szerelt, ezáltal kisebb ökolábnyommal rendelkező elektromos miniautók. Azok az autók, amikben igazán hatékony lehetne a villanyhajtás, hiszen nem kell mellé egy 2,5 tonnás kupé-SUV kasznit cipelni. Nem véletlen, hogy Luca de Meo, a Renault Csoport vezérigazgatója is azért lobbizik, hogy Európa hozzon létre egy saját kei-car kategóriát Japán mintára. A kategória elterjedését pedig különböző ösztönzőkkel, csak az apró autók után járó kedvezményekkel lehetne elérni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hogy tankolnak az űrautók, és mit csinálnak a robotfalkák?

2024.05.15.
Az elsők még drágán üzemeltek, bár a technológia rohamosan javul. A vízben rejlő lehetőségeket Jules Vernénél is korábban felismerte Sir William Grove, aki 1830-ban leírta a tüzelőanyag-cella működési elvét. Utópiák és tervek után a XX. század hatvanas éveiben az Apollo és Gemini űrhajók energiaforrásaként szolgált, nem volt olcsó, de használhatónak bizonyult az űrben, ahol a terhelésnél minden gramm számít. Az akkumulátorok térfogatának huszadát és tömegének negyedét elfoglaló üzemanyagcella bevált, bár a villanyszámla horribilis lett, mert százezer dollárért termelt egy kilowattnyi villamos áramot. Az űrjárművek energiaellátásának rendszere egyre hatékonyabb, sőt, némelyiket már nem is kell a kabinban cipelni. A Hold-felszín legkevésbé napsütötte részein 14 naponta váltja egymást a nappal és az éjszaka. Amikor süt a nap, szolárcellákkal megoldható az elektromosság előállítása, a sötét időszakokban viszont másként kell biztosítani az áramellátást. Akkumulátorokban tárolható lenne a napenergia, ez azonban nem jöhet szóba, ugyanis a telepek átszállítása a Holdra rendkívül energiaigényes és drága. A tudósok nemzetközi együttműködés keretében dolgoznak a megoldáson. A NASA amerikai űrügynökség áprilisban sikeresen juttatta Föld körüli pályára a napszél kiaknázására szánt vitorla tesztpéldányát. Az ötlet és a technológia nem új, de űrbéli felhasználása forradalmasíthatja égi utazást, holdi letelepedést és az ott élők energiaellátását. A NASA így ismerteti a napvitorla működését: a Napból kiáramló részecskék energiája egyesével igen kicsi, ám ha azokat nagy felületen fogjuk be, ugyanúgy használhatók hajtásra, mint a Földön a szél. A januárban zárult földi kísérleteknél a vitorla nyitási-csukási rendszerét tesztelték, majd új-zélandi kilövőállomásáról április 23-án az Advanced Composite Solar Sail Syestem (ACS3) Rocket Lab Electron rakétáján útnak indították az űrbe. A sikeres föld körüli pályára jutás után 950 km magasságban nyitják ki az ACS3 négy polimerből készült vitorláját, ami egyenként 9 méter oldalhosszúságú és 2,5 mikron vastagságú. A kísérlet fontos része a könnyű kompozit vázszerkezet tesztelése különböző hőmérsékleti viszonyok között. A vitorlák a sikeres nyitás után kezdhetik a napszél befogását, hogy lendületbe jöjjön az űreszköz. Az amerikaiak és kínaiak mellett egyre aktívabbak az űrben a japánok. Kutatásra és fejlesztésre vonatkozó együttműködés keretében a Honda és a Japán Űrügynökség (Japan Aerospace Exploration Agency, JAXA) olyan körforgásos, megújuló energiákon alapuló rendszeren dolgozik, ami képes elektromossággal ellátni az emberi tartózkodásra szánt tereket, holdjáró közlekedési eszközöket. A körforgásos, megújuló energiákon alapuló rendszer része a nagy nyomáskülönbséget kihasználó elektrolizáló berendezés, valamint egy üzemanyagcella, melynek feladata a folyamatos oxigén-, hidrogén- és áramellátást biztosítása napenergia és víz felhasználásával. Az Egyesült Államok által vezetett Artemis űrkutatási program keretében a japán szakemberek feladata a holdjárók mozgatásához szükséges áram előállítása és a holdjárók kabinjának emberi tartózkodásra alkalmas kialakítása. A Hold-felszínének kevésbé napsütötte részein kéthetente váltja egymást a nappal és az éjszaka, így a napelemek nem mindig termelnek elektromos energiát, az áramo tároló akkumulátorok űrutazása viszont költséges, ezért más megoldást kellett keresni. A problémára a Honda kisebb és könnyebb rendszere a megoldás. A körforgásos, megújuló energiákon alapuló rendszere nagy nyomáskülönbséget kihasználó elektrolizáló berendezésre, illetve a hozzá kapcsolódó üzemanyagcellára épül, mely a nappali időszakokban - napenergia segítségével - oxigénre és hidrogénre bontja a vizet, éjszaka pedig megfordítja a folyamatot, azaz elektrolízis történek. Ez azt jelenti, hogy a tartályokban tárolt oxigén és hidrogén vízzé áll össze, s közben elektromosság keletkezik, amit az űrben élők hasznosíthatnak. A nagy nyomáskülönbséget kihasználó vízbontó a Honda saját fejlesztése, legfőbb előnye, hogy kompakt, ugyanis – a hagyományos berendezésekkel szemben – nem szükséges kompresszor a hidrogén sűrítéséhez. Ráadásul nagyobb fajlagos energiával (egységnyi tömegre jutó energia) működik az akkumulátoroknál, tehát kisebb tömegből kinyerhető ugyanannyi energia. A rendszer nemcsak elektromos áram előállítására alkalmas, hanem oxigén és hidrogén termelésére is. A rendszer földi körülmények között is alkalmazható, hiszen napenergia és víz felhasználásával, karbonsemleges erőműként fejleszt áramot. A Honda jelenleg a rendszer űrbe szánt változatán dolgozik. Fumio Kishida A japán miniszterelnök washingtoni látogatásakor megállapodott Joe Biden amerikai elnökkel, hogy japán űrhajós is részt vesz az Artemis programban, melyhez Japán biztosít lakóbuszt. A Japan Aerospace Exploration Agency (JAXA) több éve dolgozik együtt a Toyotával és a Mitsubishi Heavy Industries-szel egy túlnyomásos holdjárón, amely mínusz 170 és plusz 200 Celsius-fok között hőmérsékleten is biztonságos járműként, lakóbuszként szolgál. A tervezést nehezíti, hogy a Hold gravitációja mindössze egyhatoda a földiének, ráadásul folyamatos kozmikus sugárzást is bírnia kell, miközben a járműnek el kell viselnie az égitest felszínét borító port: a regolit helyenként több tízméter mély lehet. A 6 méter hosszú, 5,2 méter széles és 3,8 méter magas holdjáró kabinja kényelmes szállást biztosít kettő-négy személynek. A járműben az asztronauták akár egy hónapot is eltölthetnek a Holdon szkafander nélkül, normál ruházatban. Amikor nincsenek a fedélzeten, akkor az űrhajóról, vagy akár a Földről is távirányíthatják a hidrogénhajtással tízezer kilométeres hatótávolságú Luna-Rovert, mely kihajtható napelemeivel képes a szennyvizet hidrogénre és oxigénre visszabontani, abból üzemanyagot készíteni. A tervek szerint a lakóbuszt 2031-ben, az Artemis-7 küldetés keretében szállítja a NASA a Holdra. A NASA kollekciójában ember nélküli járművek, sőt robotkutyák is szerepelnek. Mert a négy láb úgy képes a talajjal kapcsolatot tartani, ahogyan a kerek nem. a lábbal járó robotok, pontosan úgy derítik fel maguk előtt a talajt, mint ahogyan az emberek, amikor tapogatózó lépésekkel meg akarnak győződni róla, nem süppednek sárba, porba. A LASSIE (Legged Autonomous Surface Science In Analogue Environments) projekt a NASA és öt amerikai egyetem programja. A tervek szerint a Spirit (Szellem) nevű robotkutyák egymással is kommunikálva térképezhetik fel a Holdat, így biztosítva a többi jármű közlekedésének biztonságát. 2028 júniusában indulhat a Szitakötő-küldetés a Szaturnusz-holdra. A 3,35 milliárd dolláros projekt része a rotorcraft, mely nyolc vízszintesen forgó rotorral repül majd 2034-ben a Titánon, ahol a Földön is előforduló anyagokat keres. A drónszerű Dragonfly (Szitakötő) a Johns Hopkins Alkalmazott Fizikai Laboratóriumban készült a NASA irányításával. A Naprendszer több mint 150 holdja közül a Titan a második legnagyobb és Földön kívül az egyetlen sűrű légkörrel rendelkező hold, melyen tavak, folyók találhatók. A NASA ismertetése szerint földihez hasonló légköre 95 százalékban tartalmaz nitrogént, öt százalékban metánt, melyben lehetnek felhők, esők, és a felszín jege alatt 55-80 kilométerrel vízóceán is van, hőmérséklete mínusz 179 Celsius fok. A Nap fénye nyolcvan perc alatt ér el a Titánra, így sok meleget nem sugároz. A NASA Cassini és ESA Huygens szondái szerint a fagyott felszín alatt folyékony óceán sót és ammóniát is tartalmaz, ami azt jelenti, hogy a Titánon megvannak életfeltételek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nem találja ki, hány bliccelő utast fogtak a BKK ellenőrei egyetlen napon

2024.05.15.
Azt írták: kivételesen senkit nem pótdíjaztak, hanem "I love BKK" feliratú matricával vagy kitűzővel ajándékozták meg az utasokat. A közlekedési cég azt reméli, hogy az akció ráirányította a figyelmet az utaskoordinátorok és a jegyellenőrök munkájának fontosságára, illetve arra, hogy a közösségi közlekedési szolgáltatás árát mindenkinek meg kell fizetnie. Emlékeztettek arra, hogy a diákok bérletvásárlás esetén napi 31 forint 50 fillérért utazhatnak, a teljes árú bérletet vásárlók pedig napi 298 forint 30 fillérért. Ezért az árért korlátanul lehet utazni Budapesten egy-egy napon, összesen 2300 járművön. Közölték azt is, a legutóbbi, ezer ember megkérdezésével készített ügyfélelégedettségi felmérésükből az derült ki, hogy a közösségi közlekedők 91 százaléka saját bevallása szerint érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik a BKK járatain, és tízből heten úgy gondolják, hogy a közösségi közlekedés ára arányban áll a szolgáltatás minőségével. A szabályosan utazók aránya minimális javulást mutat a társaság korábbi felméréséhez képest - tették hozzá. Érvényes jegy vagy bérlet nélkül saját bevallása szerint a közösségi közlekedők 9 százaléka utazik, közülük a legtöbb alkalommal a legfiatalabbak (18-29 évesek) és a 40-49 évesek bliccelnek - áll a közleményben.  

Hamarosan behajtják a külföldön elkövetett szabálysértési bírságokat is!

2024.05.15.
Azokról a bírságokról van szó, amelyeket a lakóhely szerinti országon kívül, az Európai Unióban szabnak ki az autósokra. A helyzet az, hogy ezeknek a büntetéseknek a 40%-át nem fizetik ki az érintettek. Ez a stratégia a jövőben megváltozhat, mivel az Európai Parlament új törvényt fogad el az általa "a közúti szabálysértők külföldi kiskapujaként" definiált gyakorlat ellen. Strasbourg arra kötelezi az uniós tagállamokat, hogy szorosabban működjenek együtt annak érdekében, hogy szankcionálják a szabályokat elutasító autósokat. Kéri a nemzeti hatóságokat, hogy legkésőbb két hónapon belül válaszoljanak az adott európai országnak, amely információt kér az elkövetőkkel szemben. Ezenkívül annak a tagállamnak a kérésére, amelyben a szabálysértés történt, az autós lakóhelye szerinti EU-ország átveheti a közúti bírságok beszedését, amemnyiben az összeg meghaladja a 70 eurót. És lesz még egy szigorítás: bővül a bűncselekmények listája, a gyorshajtás, az ittas vezetés, a piros lámpánál áthajtás, a tilosban parkolás és az előzés záróvonalnál is azon esetek közé tartozik majd, amelyek büntetendők, országhatárok nélkül. Annak az uniós országnak, ahol a közlekedési jogsértést elkövették, 11 hónapja van arra, hogy a jogsértésről szóló értesítést kiadja, amelynek tartalmaznia kell a jogsértés idejét és körülményeit, valamint a fellebbezésnek a módját. Az átláthatóság növelése és az új szabályok végrehajtásának megkönnyítése érdekében a Bizottság feladata lesz egy online portál létrehozása, amely többek között felsorolja a Szabályokat, a jogorvoslati lehetőségeket és a kapcsolódó közúti bírságokat. A strasbourgi lépés után a határok nélküli bírságok akkor lépnek hatályba, amikor azok az Európai Unió Tanácsának vizsgálatán is átmennek és zöld utat kapnak. Ezt követően a tagállamoknak maximum 30 hónap áll rendelkezésükre, hogy felkészüljenek a végrehajtásukra és azokat a gyakorlatban is megvalósítsák. A szabálysértések elől tehát nem lesz többé menekülés. Az EU Vision Zero stratégiájának célkitűzése, hogy 2050-re nullára csökkentse a közúti halálesetek számát. Forrás: it.motor1.com, ansa.it  

Emelkedő bevétel mellett csökkent a Waberer's eredménye

2024.05.15.
A tájékoztatás szerint a negyedéves nettó eredmény a bázisidőszaki 10,4 millió euróról 1,1 millió euróra esett vissza, részben a pénzügyi soron elkönyvelt 5,7 millió eurós veszteség miatt. Tóth Szabolcs gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettes az eredményeket bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a rekord negyedéves árbevételhez hozzájárult, hogy a kedvezőtlen európai konjunktúra ellenére a társaság mind a három üzletága növekedni tudott, és a korábbi negyedévek átlaga felett alakult a forgalom. A társaság negyedéves számaira pozitív hatással volt a 2023-ban bejelentett és 2024 első hónapjaiban lezárt két akvizíció: a vasúti logisztikában meghatározó szereplő PSP (Petrolsped) csoport, valamint a szerbiai MDI disztribúciós társaság többségi részesedésének megvásárlása - jelezte. A nemzetközi fuvarozási szegmens (ITS) árbevétele 6,4 százalékkal 118,4 millió euróra nőtt, míg az EBIT 2 millió euró veszteség lett az előző évi 1,8 millió euró nyereség után. A PSP konszolidációs körbe bevonása 0,3 millió euróval javította a szegmens EBIT teljesítményét. A szerződéses logisztikai szegmens (RCL) negyedéves árbevétele 16,9 százalékkal 58,5 millió euróra emelkedett. A szegmens EBIT-je sikeres ügyfélakvizíciók hatására 14,8 százalékkal 4,6 millió euróra nőtt. A biztosítási szegmens 5,9 millió euró rekord EBIT-tel zárta a negyedévet, 9,5 százalékos növekedés mellett, míg az árbevétel 21,4 százalékkal 23 millió euróra nőtt. A javuló profitabilitás a magas befektetési eredményeknek köszönhető, illetve a biztosítási ügyfélportfólió is 15 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben - tájékoztatott Tóth Szabolcs. Az első negyedéves eredmények után a menedzsment nem változtatott az év elején publikált eredményvárakozásain: az újonnan megvásárolt cégek tulajdonarányos árbevételét is beleszámítva közel 800 millió eurós árbevétellel és 40 millió eurót meghaladó EBIT-tel számol 2024-ben, részben a várhatóan erősebb második félévi teljesítmény alapján. Tóth Szabolcs az idei év stratégiai mérföldkövei között említette az ecseri raktár idén nyárra tervezett átadását, amelynek eredményhatása már a harmadik negyedévtől jelentkezhet. A két lezárt akvizícióval együtt ezek a stratégiai projektek éves szinten 4-5 millió euróval növelhetik az EBIT-et. A debreceni raktárbázis tervezése elindult, ennek befejezése 2025-re várható - mondta. A 2027-ig szóló stratégiai célokról szólva a vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy szerződéses logisztikai szolgáltatásoknál a régiós fókusz kerül előtérbe, a magasabb hozzáadott értékű e-kereskedelmi és in-house szolgáltatások, valamint saját raktárkapacitások fejlesztésével, míg a nemzetközi fuvarozási szegmensben a közúti fuvarozás felől a multimodális szolgáltatások felé mozdulnának. A biztosítási üzletágban pedig a termékportfólió további diverzifikációját és felvásárlást is terveznek. Kérdésre válaszolva Tóth Szabolcs elmondta: a Waberer's profitálhat abból, hogy a világjárvány után az ellátási láncok rövidültek, és ezzel párhuzamosan az Európán belüli szállítási láncok megerősödtek. A Posta Biztosító tenderen hamarosan eredményt hirdetnek, a hatósági jóváhagyás várhatóan az év végére lezárul. Amennyiben a Waberer's fut be győztesen, az jelentősen átalakíthatja a cégcsoport bevételi struktúráját - húzta alá. Elmondta: hosszabb távon a hulladékgazdálkodásban való együttműködés a Mollal, mint új stratégiai tulajdonossal, jelentős üzleti lehetőséggel kecseget. A Waberer's részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén a prémium kategóriában kereskednek. Tőzsdezárás előtt részvényt 4100 forinton jegyezték, keddi záró értékénél mintegy 0,8 százalékkal alacsonyabban. Az elmúlt egy évben a papír legmagasabb árfolyama 4190 forint, a legalacsonyabb 1900 forint volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Előbb nyílt Budapesten Cupra bemutatóterem, mint Bécsben

2024.05.15.
A nagyközönség előtt május 6-án nyílt meg a valóban  exkluzív „szalon”, ami a klasszikus értelemben nem márkakereskedés, de innentől kezdve az országban itt lesznek elsőként kiállítva a spanyol márka legfrissebb modelljei. – A betérő ügyfeleket ellátjuk a legfontosabb információkkal, segítünk nekik autót konfigurálni, majd továbbirányítjuk őket nekik leginkább megfelelő Cupra kereskedésbe, amelyből az év végére szám szerint már 10 lesz Magyarországon – mondta a május eleji „sajtómegnyitón” Rozgonyi Ádám márkaigazgató. Megtudtuk, gyári koncepció, hogy a metropoliszokban közel vigyék a márkát az ügyfelekhez, erre tökéletesen alkalmas a Budapesten a Károly körúti bemutatóterem. – Tudatosan nem akartuk az Andrássy utat, a luxuskörnyezet szemben állt volna azzal az iránnyal, hogy a Cupra elérhető árú márkaként definiálja magát – árnyalta a helyszínválasztás kapcsán az esetleges felvetéseket a szakember. A jövőben sajtórendezvényeknek és tréningeknek is helyet adó bemutatótermet április végén zárt körben már felavatták, akkor a gyári szakemberek és a flottapartnerek vendégeskedtek Budapest belvárosában. A hétfőtől szombatig nyitva tartó, a Zsinagóga és Madách tér között található 100 négyzetméteres showroom személyzete a márka szakértőiből, az úgynevezett Cupra Masterekből áll, akik mindent tudnak a spanyol cég modelljeiről. A „garázs” természetesen helyet ad a márka egyedi divatkollekciójának is, az autók mellett. A két nyitódarab egyike a teljesen elektromos Cupra Tavascan, amely már a magyarországi bevezetés előtt is látható. Nem kevésbé érdekes modell a másik kiállított ritkaság, a Formentor VZ5 Century Bronze limitált kiadású verziója sem. Utóbbiból mindössze 222 darab készült. Neve is jól jellemzi e modellt: a „VZ” a spanyol „Veloz”, azaz „tempós”, „gyors” rövidítése, míg az „5” az öthengeres motorra utal. A Century-bronz limitált kiadást egyedi külső és belső kiegészítők egész sora jellemzi, a külső visszapillantó tükrök házai és a kipufogóvégek szénszálas réz (Carbon Fiber Copper) felületétől a 20 col peremátmérőjű, réztónusú (opcióként fekete) könnyűfém keréktárcsákon át, egészen a sötétkróm CUPRA feliratig, illetve a külső és belső rézárnyalatú emblémákig. A beltérben fekete CUPBucket-ülések és díszvarrásokkal kidolgozott fekete műszerfalborítás erősíti a sportos hangulatot. Ajtókárpitja dekorbetétjén ott a lézergravírozott sorszám, a Károly körúton kiállított darab a 139. Ezen kívül csupán egy példány van Magyarországon. A Cupra Formentor VZ5 hajtásáról a mára ikonná vált, győri gyártású, öthengeres, 2,5 literes TSI-motor gondoskodik, amely 390 LE (287 kW) teljesítményt és 480 newtonméter maximális forgatónyomatékot produkál. A lágy fokozatváltások jellemezte, kettős tengelykapcsolós DSG-sebességváltóhoz csatlakozó erőforrással, illetve jellegzetes hangzásvilágával egyedülálló autó született. A másik kiállított autó, a Cupra Tavascan, a márka második tisztán elektromos modellje 2024 harmadik negyedévében érkezik. Az autót Barcelonában fejlesztették, ám az első igazi Cuprától, a Formentortól eltérően nem Spanyolországban, hanem Kínában, a Volkswagen helyi gyártósorain készül. A 4,64 méter hosszú, 186 centi széles és 1,6 méter magas, bőven 500 kilométeres hatótávú modellt itthon még be sem árazta a Porsche Hungária. Ez a legnagyobb CUPRA és az első, amelyik megvilágított logóval büszkélkedik, ezt, illetve a féklámpába integrált logót is tovább viszi majd a márka a következő modellekre. Az újdonságok sorában a Tasvacant a kizárólag Győrben gyártott, még az idén megérkező Cupra Terramar követi majd. A modellt az Audi Hungaria a meglévő gyártási infrastruktúrába integrálja, tehát ugyanazon a gyártósoron készül majd a Terramar, mint az Audi Q3 és Q3 Sportback modellek. 2025-ben jön a Raval, a Cupra első elektromos városi kisautója. Bár a márkát csak néhány éve alapították, már közel 600 ezer Cupra rója az utakat - eddig 2466 darabot regisztráltak belőle Magyarországon. Az idei év első négy hónapjának darabszáma bíztató, azaz 235, az pedig még inkább, hogy van egy 200-as flottamegrendelésük, többségében dízel motorral. Mint kérdésre válaszolva elmondták, az idei terv egyébként 1500 Cupra értékesítése. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A cserbenhagyó sofőrrel együtt utazóknak is van felelősségük

2024.05.15.
Elütött egy gyalogost és megállás nélkül továbbhajtott egy férfi Békéscsabán. A baleset 2024. május 14-én 7 óra 15 perc körül történt a Gyulai úton, az egyik zebrán. A rendőrök a bejelentés után tanúkat kerestek. Az arra járók közül volt, aki tudott mondani rendszámtöredéket, autótípust. A rendőrök azonosították a kocsit, de kiderült, hogy az elmúlt időszakban többször eladták, elcserélték úgy, hogy nem íratták át. Az egyik ilyen utolsó ügylet Csongrád-Csanád vármegyében köttetett, így az adatgyűjtéssel a megyehatárt is át kellett lépni. A békéscsabai közlekedési rendőrök Békésben is több rendőrkapitányságtól kértek és kaptak információt, segítséget. Rövid idő alatt kiderítették, hogy kinél van a gépkocsi, illetve hogy a baleset idején is az a mezőkovácsházi férfi vezette, aki egyébként használja. Nem ment messzire a baleset helyszínétől, a Gyulai úti sportcsarnoknál parkolt le, négy utasával együtt ott volt dolguk. Amikor a rendőrök előállították a férfit és a nőket, azt mondták, hogy megijedtek a következményektől, ezért nem álltak meg és hívtak mentőt, rendőrt. A Békéscsabai Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt indított ellenük eljárást. Ezt a bűncselekményt az követi el, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan embernek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van. A férfinak a veszélyhelyzetet előidézőként kell felelnie azért, amit tett. A nők pedig azért vonhatók felelősségre, mert bár látták, tudták, hogy mi történt, mégsem hívták a 112-es telefonszámot. Ebben a helyzetben elvárható lett volna tőlük, hogy ha az autó vezetője nem is állt meg, és el akarta kerülni a rendőri intézkedést, ők megpróbáljanak segíteni. Egy telefonhívás elég és fontos is lett volna, hiszen a balesetben a lány megsérült, orvosi ellátásra volt szüksége. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója