Egyik világproblémánk a több közül a környezetszennyezéssel felgyorsított klímaváltozás és a szénhidrogén energiahordozók (olaj, földgáz) előbb-utóbb biztos elfogyása. Megszokott és megszeretett életmódunk fenntartásának előtérbe helyezett eszköze a gépjármű-közlekedés átállítása elektromos hajtásra, illetve az átmeneti időszakban legalább hibridautókra (kombinált, belsőégésű motoros és elektromos hajtómű). Igaz, hogy a légszennyezésnek mindössze ötödét okozzák a gépkocsik, de minden eszközt meg kell ragadni leszorítására. Az egész hibridtéma jó példája egy nemes célú ötlet félrecsúszásának – már amennyiben nem eleve sanda céllal dobták be, hogy látszateredményeket kirakatba téve növeljék az autóipar profitját. Az autó kettős hajtóművével járó hátrányokat, a gyártás fokozott nyersanyagigényét, környezetterhelését, az elkészült kocsi nagyobb vételárát, súlyát ellentételezné a kisebb távokon zéró emissziójú mozgás lehetősége, a benzin-, illetve gázolajfogyasztás és a légszennyezés jelentős csökkenése.   Miért szólok látszateredményekről, és miért teszem feltételes módba az ellentételezést? Mert az elektromobilitást előremozdítani akaró szabályokat emberek hozták és alkalmazzák, az előbbiek naivan vagy sunyin, az utóbbiak saját hasznukat keresve. Ha támogatással olcsóbban lehet hibridautót venni, vele ingyen parkolni, akkor azt kell választani, még ha egy böhönc, óriási teljesítményű luxuskocsi is, valódi szög az élhető világ koporsójában. És persze eszünk ágában sincs otthoni konnektorról tölteni, saját pénztárcánk rovására, ha cégautóként a munkahely fizeti tankolását. Sok ilyen járművet használnak tisztán benzinesként, túlfogyasztás árán cipelve az elektromos szerkezetet. Még ekkor is lehetne hivatkozni a hibridek nagyon csekély benzinfogyasztására. Csak egyetlen példát említek, a márka és a típus elhallgatásával, mert nem akarok kipécézni semmit, hanem jelenségre mutatok rá. A 450 lóerő fölötti rendszerteljesítményű, százra 6 másodperc alatt gyorsuló, 230 km/órát elérő, nagytestű, öt-hétszemélyes jármű fogyasztását szinte titkolják, csak azt tolják a szemünk elé, hogy CO2-kibocsátása 70g/km (ami valójában senkit sem érdekel, a laikusnak nem is mond semmit), és csak keresgélés után jutunk el a liter/100 km-hez, ami 3,1. Három liter, fele egy kiskocsiénak? Ez maga a csoda! Mármint lenne, ha igaz lenne. Persze de jure igaz, de facto azonban nem. A hivatalos CO2- és fogyasztási-adat mellé persze odaírják, hogy a WLTP ciklus, a tökéletesen életidegen szabvány szerint mérve. Tényszerűen azonban, valós körülmények között tesztelve a luxusverdát, 9-11 liter jön ki, a saját fedélzeti számítógépe szerint is. Tehát legalább háromszoros, majdnem négyszer annyi, ez már túlmegy a tűréshatáron – a szédelgő feldicsérés tipikus esete. E fogalmat, más néven reklámszédelgést egy 1923-as törvény kodifikálta, és 1948-ig volt hatályos. Az emberek igazságérzetében továbbra is él, és ez visszaüthet az autógyártókra, amelyek nem bűnösek a valós viszonyokat eltorzító mérési eljárás bevezetésében, de annak haszonélvezői. Annyira kirívó a mese és a valóság eltérése, hogy hír szerint, mind több panasz és kritika hatására már az Európai Unió is felfigyelt az autóvásárlók, ha nem is direkt becsapására, hanem, mondjuk úgy, tisztességtelen megvezetésére. A megoldás nyilván a WLTP mérési protokoll megváltoztatása lenne. A mostani eljárás menetciklusa a feltöltött akkumulátorú kocsi első száz kilométerét veszi figyelembe, maximálisan kihasználva az elektromos hajtást, minél többet e-üzemmódban megtéve. Márpedig korántsem biztos, hogy akár csak hasonlít ehhez egy jármű gyakorlati használatának menetprofilja. És épp most volt szó róla, hogy sokan egyáltalán nem használják ki autójuk adottságait. Ismerve a bürokratikus nehézségeket, az érdekütközéseket, és az EU szembeötlően nem a fenntarthatóságot, hanem a pazarló luxust szolgáló intézkedéseit, kétségünk sem lehet, hogy jó darabig eltart a huzavona, és egy új, reálisabb fogyasztás-, illetve légszennyezési szabvány kidolgozása. Egyhamar nem számíthatunk megjelenésére. Közben reagált az autógyártók érdekvédelmi szervezete, az ACEA, javaslata szerint maradna a mérési eljárás, de annak eredményét szorzótényezővel megnövelnék, így nem kell megismételni a típusbizonyítvány elnyeréséhez szükséges méréseket, mégis reálisabb adatokból tájékozhatnának a vásárlók. Nyugodtan mondhatjuk tisztességtelennek az e-mobiltás erőltetetten gyors elterjesztésének fújt EU-s, kormányzati, autógyártói és kereskedői hátszelet is, mert minden tényezőt figyelembe véve kisebbek a környezeti, fenntarthatósági előnyök az agymosás-szerűen belénk sulykoltaknál, ugyanakkor elhallgatnak, lekicsinyelnek komoly gyakorlati és financiális hátrányokat. Az egész szakterületen érvényesül a szédelgő feldicsérés. Az autósok persze nem bolondok, a bonmot szerint lehet sok embert rövid ideig, vagy kevés embert sokáig megtéveszteni, de sok embert sokáig nem. Ezt próbálták meg a dízelmotoros autók emissziós adatainak meghamisításával, óriási dízelbotrány lett belőle, fejek hullottak le, megrendült az egész autóipar hitele. Lehetséges, hogy most egy hasonló folyamat kezdete rajzolódik ki, szemünk láttára. Kijózanodnak a megszédítettek… További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!