Skoda: olcsó indiai kisautó az amerikai piac helyett

2017.11.19.
Az olcsó, Indiába tervezett modell ára valahol 7-8 ezer euro körül fog alakulni, ami azt jelenti, hogy az új Skoda elsősorban a Hyundai i20 ellenfele lesz. Indiában kerül először bevezetésre, de ha az ottani tapasztalatok pozitívak lesznek, más piacokon is forgalmazni fogják az új modellt. Bernhard Maier                                                                                                           Skoda „Az indiai piacra lépésért háttérbe szorítottuk az amerikai projektünket, jelenleg elég növekedési potenciálunk van a piacokon, ahol már most is jelen vagyunk.” – erősítette meg Maier úr. A Skoda jelenleg 102 piacon tevékeny, ez év végére 103 lesz, 2025-re pedig 120 piacon szeretnének jelen lenni. „Mindebben nagy szerepe van Indiának és a körülötte lévő piacokban rejlő potenciálnak. Ez jelenleg a prioritás.” – folytatta a Skoda elsőszámú vezetője. Autoexpress A konszernen belül éles viták folytak a Skoda megerősödéséről, amivel a Volkswagen elől vett el ügyfeleket, így a lépés logikusnak tűnik. A Skoda áruljon olcsó indiai kisautót, az amerikai piac vásárlóerejét pedig inkább a Volkswagen használja ki. 
Címkék: 

Valentino Rossi lemosta a pályán a robotmotorost

2017.11.19.
Pár éve a Yamaha bejelentette, hogy készít egy olyan autonóm vezetésre képes példányt az R1M szupersport motorjából, amely képes megverni a kilencszeres világbajnok Rossit. Nos, ez nem következett be, de az önálló vezetésre képes robotsofőr elkészült, és teljesen megbízhatóan működik. Az ember és gép párharcára a 3,2 kilométeres Thunderhill Raceway Park versenypályán került sor, a csatáról videó is készült. A gyors körök után az derült ki, hogy Rossi fél perccel gyorsabb körönként a Motobotnál. Ebben a hatalmas különbségben szerepe lehet, hogy a robot képtelen a kanyarokban mozgatni a testét, míg az olasz pilóta rendszeresen áthelyezte a testsúlyát, hogy növelje a motorkerékpár tapadását.   Persze az R1M-re helyezett Motobot tudása még így is elképesztő, a szenzorokkal és giroszkópokkal teletömött gépi sofőr finoman és pontosan kezeli a gázt, a féket, a kormányt és a váltót is. Jelenleg még nem olyan gyors, mint az olasz sztár, de ami késik, nem múlik.

Önvezető autókkal végeztek 300 kilométeres tesztet Magyarországon

2017.11.19.
A Tesla Model S-ek amellett, hogy képesek teljesen önvezető funkcióra, tisztán elektromos hajtásúak. Az amerikai gyártó 9 ilyen modelljével indultak el Nyíregyházáról úgy, hogy bár vezető ült az autóban, csak akkor avatkozott közbe, amikor arra a jármű fedélzeti rendszere utasítást adott. Gáspár Zsolt PR-menedzser a Híradónak azt mondta, a jármű autópályán képes a sáv tartására, de sávot is tud váltani, meg tud állni a Stop táblánál és le is tud kanyarodni egyik útról a másikra. Így tettek meg a járművek 290 kilométert, a szervezők a tesztet sikeresnek minősítették.

Túraautó-vb - Michelisz második a makaói fő futamon

2017.11.19.
Michelisz szombaton ötödik lett a balesete miatt idő előtt leintett nyitó futamon. A Honda gyári csapatának magyar pilótája honlapja tudósítása szerint a vasárnapi fő viadalon a második helyről indult, s meg is tudta tartani pozícióját, míg a vb-éllovas svéd versenyző ötödikként ért célba. Ezzel a december 1-jei katari szezonzáró előtt mindössze 6,5 pont Michelisz hátránya Björk mögött, így reális esélye van a világbajnoki cím megszerzésére.

Tóbiás és Balambér jégkoris kalandja

2017.11.19.
Mindenki csak ügyesen, ki ne csússzon valaki alól a talaj!  (kép: piknikmagazin.hu) Tóbiás és Balambér a nappaliban üldögélt, és kedvenc meséjük nézése közben finom habos kakaót kortyolgattak. - „Mindjárt véget ér a mese, mi lesz utána, mit fogunk csinálni?” – ez a gondolat motoszkált Balambér fejében. – „Ha vége a mesének, mit csinálunk, itt bent már nem tudunk semmi izgit sem csinálni, kint meg hideg van” – folytatta a fejtörést Balambér, és közben nagyokat sóhajtozott. - Mi baj kisöcsém? – kérdezte érdeklődve Tóbiás, és testvére fele fordította tekintetét. - Ááá, semmi, csak előre félek, hogy mit tudunk majd csinálni, hogy ne unatkozzunk, olyan rossz, hogy hideg van és nem lehet semmit sem csinálni. – sajnálkozott Balambér. - Ne beszélj butaságokat testvérkém! Hát mit lehet csinálni a szabadban ilyen hideg időben? Segítek, nagyon szeretjük, és valamit a lábunkra kell húzni, hogy tudjunk csúszni a jégen. - Jaj, tényleg, elmehetnénk jégkorizni. Kérdezzük meg anyáékat, hogy nem megyünk e el most jégkorcsolyázni! – szólt lelkesen Balambér, majd azzal a lendülettel átment a konyhába, ahol a gyermekek édesanyja éppen a Szombati ebédet készítette, és megkérdezte tőle a nagy kérdést. - Drága édesanyám, mi lenne, ha délután elmennénk jégkorcsolyázni? Én már nagyon szeretnék, és Tóbiás is már elővenni a jégkorcsolyáját, hogy csússzon vele egy jót. – kérdezte magabiztosan édesanyját Balambér. - Hát persze drágáim, ebéd után rögtön felkerekedünk, és már indulhatunk is. – válaszolta kedvesen az édesanya, és már terítette is az asztalokat az ebédhez. Ilyen profi korival mindenki megtud tanulni korizni! (kép: insportline.hu) Mielőtt elindultak volna, rendesen leellenőrizték, hogy mindenkinek a korcsolyája megvan e. Mindenkinek van a családban korcsolyája kivéve Balambérnak, mert neki még növésben van a lába, és inkább kölcsönöznek neki. Azonban hamarosan eljön az idő, amikor neki is kell egy jó kis korcsolyát venni. Nem könnyű a korcsolya vásárlás, de itt van pár jó tanács a jégkori vásárláshoz · Minden esetben nagyon fontos kritérium, hogy a korcsolya jól fogja a bokát oldalirányban. Persze nem kell bebetonoznod a lábad, de ne is törjön meg - különösen fontos ez kezdők esetében. Legalább ennyire fontos, hogy előrefelé viszont engedjen, mert minél nagyobb mértékben előre tudod dönteni a lábszáradat a lábfejedhez képest, annál stabilabb testpocíziót tudsz felvenni. · Jellemzően a műanyag, csatos rögzítésű jégkorcsolyákat ajánlják a legalacsonyabb árakon. Ezek általában oldalirányban jól fogják a lábat és a szezononkénti néhány alkalmas jégkorcsolyázáshoz megfelelőek. · Abban az esetben azonban, ha sűrűbben jársz csúszkálni, érdemes többet áldozni és egy gyöngyvászon-bőr kombinációjú hokikorcsolyát használni. · Idényenként jellemzően két-három alkalommal célszerű éleztetni, de érzésre is meg lehet állapítani a penge állapotát. Ha simán állsz a jégen és oldalirányba kitolva a lábadat túl könnyen kicsúszik, akkor bizony megérett az élezésre. · Ha életedben először állsz jégkorcsolyával a lábadon jégfelületre, mindenképp érdemes hozzáértő szakedző segítségét kikérni. Csak össze ne akadjon a lábuk! (kép: 888.hu) A kis család már meg is érkezett a Műjégpályára, mindannyian megváltották a jegyet, plusz Balambérnak béreltek egy nagyon szuper korcsolyát. Nem kellet sokat várni, és mindannyian már a jégen álltak, és ki ügyesebben, ki kevésbé, ki gyorsabban, és ki lassabban, de végül is mindenki csúszott a jégen. Szerencsére itt a városligeti műjégpályán lehetőség van korcsolya edzéseket venni, vagy akár profi edzőtől megtanulni a korizás alapjait. Csak óvatosan, fő a biztonság! (kép: hetszinvirag.hu) Természetesen, mint mindenhol itt is vannak szabályok, amit mindenkinek be kell tartani a balesetek elkerülése végett. · Korcsolyázás közben kesztyű viselése erősen ajánlott, sapka, vagy bukósisak használata javasolt. · A jégfelületet rendeltetésének megfelelően és az engedélyezett létszámkorlát keretein belül lehet használni. · A jégen TILOS és BALESETVESZÉLYES a kijelölt menetiránnyal szemben korcsolyázni, a haladást akadályozni, tömörülni, fogócskázni, vonatozni. ·10 év alatti gyermek kizárólag felnőtt kísérővel tartózkodhat a jégen, illetve a Városligeti Műjégpályán. · A jégpályát és a szolgáltatásokat mindenki saját felelősségére és kockázatára veheti igénybe. Kihagyhatatlan program az egész családnak. (kép: mujegpalya.hu) Tóbiás és Balambér édesanyja is felhívta a kis lurkók figyelmét ezekre a nagyon fontos szabályokra. Szerencsére nem csak ők, hanem a pályán tartózkodó összes ember is betartotta ezeket a szabályokat, és így egy-két óra korizás után boldogan térhettek haza. - Ilyet csináljunk máskor is, tök jó volt!- - lelkendezett Tóbiás - Igen, és én mikor kapok saját korcsolyát? – kérdezte Balambér. - Mit szólnál drágám, ha azt hozná a Jézuska karácsonyra? – kérdezett vissza az édesanya. - Hát, az szuper lenne! – kiáltott fel Balambér és megölelte édesanyját. Gyors fogmosás, és pizsamába bújás után nyugovóra tért Tóbiás és Balambér. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon! 

Verstappen lendületben - nem akarja, hogy véget érjen a szezon

2017.11.19.
Egy adategyeztetési problémának köszönhetően a vártnál jóval gyengébben kezdte az évet a Red Bull, a hibát azonban gyorsan orvosolták, és folyamatosan javítottak autójuk teljesítményén. Így fordulhatott elő, hogy az év utolsó harmadában már a Mercedesnek és a Ferrarinak is okoztak kellemetlen pillanatokat: Verstappen révén például két futamgyőzelmet is szereztek. A csapattal párhuzamosan a fiatal holland is remek formába lendült, ezt pedig az évad utolsó futamára is átmentené, sőt ha tehetné, még tovább folytatná a versenyzést. - Abu-Dzabi az utolsó helyszín a naptárban, de én most nem szeretném, hogy ez a szezon véget érjen – jelentette ki csapata előzetesében. - Most tényleg fel vagyok tüzelve, és szeretném folytatni a versenyzést. Persze jó dolog lesz pihenni egy kicsit a családdal, és a barátokkal. De januártól újra edzek – hangsúlyozta. Ami a szezonzárót illeti, ha a Renault-motorok bírják, a Red Bull esélyei jobbak lehetnek, mint voltak a múlt hét végén Brazíliában. Ezzel Verstappen is tisztában van, így tehát a gyengébb interlagosi hétvége után ismét a dobogót veszi célba. - Természetesen erős eredménnyel akarjuk befejezni a szezont. A tavalyi egész jó futam volt. Elég sok előzési pont van, melyek izgalmassá tehetik a versenyt. Például a hosszú egyenes előtt a hajtűnél és az egyenes végén, a fékponton – sorolta. A márkatárs, Daniel Ricciardo is hasonlóan motiváltan várja a szezonzárót, melyen a célja egyértelmű lesz: szeretné megszerezni idei második futamgyőzelmét (ezzel egyébként kiegyenlíthetné a házon belüli küzdelmet). - Azt hiszem, az autónk erős lesz Abu-Dzabiban. Korábban azt mondtam, akarok még egy győzelmet az évben. Itt szerintem jók lesznek az esélyeink – magyarázta. - A pálya szerintem egy kicsit hasonlít a szuzukaira. Egy olyan aszfaltcsík, ahol mindig is szerettem vezetni, és jól is mentem rajta, de a dobogóra még nem sikerült felállnom. Szuzukában idén véget vetettem ennek a rossz sorozatnak, szóval remélem, hogy Abu-Dzabiban is megtehetem majd ugyanezt. Szórakoztató a pálya, jó ott vezetni. Szeretem, hogy naplementekor versenyzünk, az pedig, hogy ez a szezonzáró, még élvezetesebbé teszi az egészet – mondta.

Montenegró elárverezi Tito egykori jachtját

2017.11.19.
A bejegyzés szerint nyílt árverést szerveznek, amelynek keretében eladják a Jadranka nevet viselő hajót. A licit 80 ezer euróról (25 millió forint) indul. A Jadranka egy szláv női név, egyben az Adriai-tenger délszláv elnevezésének (Jadran) női névvé formálása is. A 34 méter hosszú, 40 utas és 14 fős személyzet elhelyezésére alkalmas hajó 1977-ben a horvátországi Portoréban (Kraljevica) készült és már évek óta használaton kívül áll a montenegrói Bar kikötőjében. A jacht akkor került a montenegrói kormány tulajdonába, amikor az ország 2006-ban kikiáltotta függetlenségét. A volt jugoszláv tagköztársaságok mindegyikének jutott az országot 1980-as haláláig vezető Tito hagyatékából. A Twitter-üzenethez érkezett hozzászólásokban azonban a kommentelők azt javasolták a kormánynak, hogy az eladás helyett inkább alakítson ki egy múzeumot a régi hajók számára és ezzel is növelje a kis Adria-parti ország idegenforgalmi kínálatát.
Címkék: 

Kötelezővé tennék a vezetéstámogató rendszereket az új autókba

2017.11.19.
Évente több százezren sérülnek meg és több mint 25 000 ember veszíti életét közúti balesetben az EU-ban. Az ilyen balesetek 90%-át emberi hiba okozza. Az Európai Parlament úgy csökkentené ezt a számot, hogy kötelezővé tenné a vezetést segítő rendszerek beépítését minden új járműbe. A képviselők kedden szavaztak az erre vonatkozó jelentésükről, amit 593 szavazattal 39 ellenében 53 tartózkodás mellett fogadtak el. A vezetéstámogató rendszerek közé tartozik például a gyalogosokat és kerékpárosokat észlelő automatikus fék, a kamionok kanyarodását segítő szerkezetek, a holtterek veszélyeit csökkentő kamerák, és a sávtartó rendszerek. Dieter-Lebrecht Koch (néppárti, német) jelentéstevő elmondta: „Akár a volán mögött, akár gyalog vagy kerékpáron – mindannyian követünk el hibákat. Ilyen esetekben az automatikus segítőrendszerek csendes másodpilótaként segítenek elkerülni a baleseteket”. Míg sokáig csak a csúcsmodellekhez járt ez a felszereltség, ma már egyre több autóban megtalálhatóak az ilyen automatikus rendszerek. Gyártásuk azonban plusz költséget jelent, ami az árukra is hatással van - így a legtöbb ember számára még mindig nem elérhetőek. A költségek csökkentése érdekében az EP mostani állásfoglalása csak azoknak az automatikus rendszereknek a beépítését tenné kötelezővé, amelyek már megfizethető áron elérhetőek a piacon a gyártók számára, és garantáltan életeket mentek. Ilyen például a gyalogosokat és kerékpárosokat észlelő automatikus fék. - Mindenki számára elérhetővé kell tennünk az ilyen autókat. Éppen a széles körű alkalmazásuk biztosíthatja, hogy ezeknek a modelleknek az ára ne szökjön egekbe, csak egy kicsivel lesznek drágábbak - tette hozzá Dieter-Lebrecht Koch. Az EP-képviselők ezen felül arra kérik a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, hogyan lehet nullára csökkenteni a járművezetők számára megengedett véralkoholszintet Európa-szerte. A Parlament támogatja, hogy minél több tagállam a zéró tolerancia elvét alkalmazza ittas vezetés esetén.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója