BKV: törvényes volt a 3-as metró felújításának tendere

2015.09.11.
A közlemény szerint a KDB jóváhagyta a BKV eljárást lezáró döntését, a jogorvoslati eljárást kezdeményező ajánlattevő észt Skinest Rail AS kérelmének valamennyi elemét teljes terjedelmében elutasította. Az észt cég ajánlata a BKV álláspontja szerint nyolc pontban ütközött a kiírt feltételekkel, ezért az ajánlatot érvénytelenné kellett nyilvánítani. Ez ellen a Skinest fellebbezett, de a KDB pénteki határozatával ezt elutasította. Mint azt a BKV közölte, sem a megajánlott áramszedők, sem az ajtóműködtetés rendszere, sem az oktató szimulátor, sem az utasok biztonságát szolgáló menekítőajtók nem feleltek meg az előírt, illetve a jogszabályi feltételeknek. Az orosz Metrowagonmash céggel kötött szerződés alapján a járművek korszerűsítéssel egybekötött felújítása a BKV által 2006 és 2012 között vásárolt francia Alstom-kocsik árának kevesebb mint 75 százalékát teszi ki - olvasható a közleményben. A 219,2 millió euró (310,1 forintos tervezési árfolyamon 67,97 milliárd forint) vállalkozói díj a 222 motorkocsi korszerűsítéssel egybekötött felújításán túl tartalmazza még a kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítását is.   Forrás: MTI

Egész napos rendezvénnyel ünnepli 15. születésnapját a Vasúttörténeti Park

2015.09.11.
A jubileumon a látogatók igazi, felfűtött nagy gőzmozdonyokkal találkozhatnak, amelyek felvonulása és versenye után ki lehet próbálni a gőzösök vezetőfülkéjében való utazást is. A szervezők a programot zenei ínyencségekkel tarkítják, így lesz fúvós zenekar, musical-operett gála, a nap zárásaként pedig Somló Tamás ad koncertet. Ezen a napon azok, akik szintén idén ünneplik 15. születésnapjukat, ingyenesen léphetnek be a parkba - olvasható a rendezvény holnapján. Szombaton a MÁV Nosztalgia Kft. különvonatokat is indít, amelyek a Nyugati pályaudvar és a Vasútmúzeum megállók között közlekednek. A Vasúttörténeti Parkba már az ünnep előestéjén is várják a látogatókat: pénteken a Benkó Dixieland Band ad koncertet az Orient csarnokban. A Magyar Vasúttörténeti Park alapkövét 1999. november 22-én rakták le. Az akkori Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, a MÁV Rt. és a MÁV Nosztalgia Kft. támogatásával csaknem nyolc hónap alatt valósult meg a beruházás, és 2000. július 14-én nyitotta meg kapuit Európa első interaktív vasúti parkjaként. A 70 ezer négyzetméter alapterületen száznál is több vasúti járművet, és a vasút üzemeltetéséhez szükséges berendezést mutat be múzeum az egykori Északi Fűtőház vontatási telepén, a Tatai út 95. szám alatt. Az 1911-ben épült, a maga nemében páratlan, 34 állásos körfűtőházban állomásoznak a nosztalgiamozdonyok, így például az ország legöregebb, működő gőzmozdonya 1870-ből és a legendás Árpád motorvonat a harmincas évekből. A nosztalgia járművek büszkesége az 1912-ben épült elegáns teakfa étkezőkocsi, amely a mára fogalommá és nosztalgikus emlékké vált híres Orient Expressz mozdonya mögött robogott. A területen több mint 100 vasúti járműkuriózum parkol, köztük ötven ritka mozdony, sínautók, kézi és motoros hajtányok, mérőkocsik, gőzdaruk, hóekék, hómaró gépek és egyéb különlegességek. A járműállomány az 1870-es gőzmozdonyoktól a nagyteljesítményű villamos mozdonyokig mutatja be a vasút fejlődését. A járművek jelentős része ma is üzemképes, a MÁV Nosztalgia Kft. ezeken belföldi és külföldi nosztalgiautazásokat is szervez. A Magyar Vasúttörténeti Park áprilistól novemberig várja a látogatókat. Állandó kiállításai mellett havonta több, tematikus és különleges programmal szolgál, és bekapcsolódik egyebek mellett a Múzeumok éjszakájába is. Forrás: MTI

Másfélszeresére emelte a kormány a gépkocsivezetők külföldi napidíját

2015.09.11.
Azok a járművezetők, akik január elsején úton lesznek, már a magasabb összegű napidíjat kaphatják. A személyi jövedelemadóról szóló (szja) törvény egyik melléklete tartalmazza azokat a költségeket, amelyek - meghatározott mértékig - igazolás nélkül is elszámolhatók. Ebbe a körbe sorolja az szja-törvény az engedélyhez kötött nemzetközi közúti közlekedési szolgáltatást végzők, illetőleg abban árukísérőként közreműködők napidíját, a kormány által meghatározott összegig. A kormányrendelet jelenleg 40 eurónak megfelelő forintösszeget tartalmaz, ez növekszik január első napjától a másfélszeresére. Forrás: MTI

Jelentős forgalomkorlátozások lesznek vasárnap Budapesten

2015.09.11.
A futóverseny egyebek mellett a Városligetet, a budai és a pesti alsó rakpartot, a Lánchidat, a Szabadság hidat, a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Dózsa György utat érinti. Ezek közelében a közúti forgalom lassulására kell számítani, ezért a BKK azt kéri, hogy az autósok nagyobb figyelemmel és türelemmel vezessenek. A sportesemény miatt vasárnap délelőtt sűrűbben közlekedik a kisföldalatti, továbbá módosított útvonalon jár majd a 2-es, a 4-es, a 6-os, a 47-es és a 49-es villamos, a 9-es, a 15-ös, a 115-ös, a 16-os, a 216-os, a 17-es, a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as, a 86-os és a 105-ös busz, valamint a 70-es, a 72-es, a 75-ös és a 83-as trolibusz. Délután a fővárosban demonstrációt tartanak, amelynek résztvevői 15.30-tól a Szabad sajtó úton gyülekeznek, onnan 16 órától a Március 15. tér - Jane Haining rakpart - id. Antall József rakpart útvonalon a Kossuth Lajos térre vonulnak. Az érintett szakaszon az autóbuszok közlekedését egy sávon fenntartják. Várhatóan erre a szakaszra csak a közösségi közlekedés járműveit engedik be. A 15-ös és a 115-ös busz, valamint a 2-es villamos forgalmában 5-10 perces korlátozás várható. Forrás: MTI

San Marinó-i Nagydíj - Gyutai a szabadedzéseken limitidőn belül motorozott

2015.09.11.
A 24 éves paksi versenyző - aki 2013 óta 600 köbcentis motorral versenyzett - az előzetes várakozásoknak megfelelően a mezőny hátsó részében fejezte be mindkét gyakorlást. A délelőtti idején kora délután valamelyest javított, s bár nem elégedett a versenygépével, ha a szombati időmérő edzésen is hasonló köridőt ér el, akkor elindulhat a vasárnapi futamon. "Egyelőre nem találjuk a megfelelő beállítást, de dolgozunk a csapattal a megoldáson, s mivel elég sok időnk van az időmérőig, reméljük, hogy jelentősen tudunk még javulni" - nyilatkozta a szabadedzések után Gyutai a Digisport csatornának. Gyutai szabadkártyával vesz részt a vb idei 13. fordulójában. A magyarok közül legutóbb, 2011-ben Sebestyén Péter indult a gyorsaságimotoros-vb-n, Talmácsi Gábor 2007-ben világbajnoki címet nyert a Moto3-as kategória elődjének számító 125 kcm-esek között. Forrás: MTI, Fotó: Molnár Ádám

A Continental két hazai leányvállalata is bővítette munkavállalói létszámát

2015.09.11.
„Új kollégánk szoftver projekt menedzserként egy nemzetközi csapat munkáját koordinálja. Ez a csapat felelős az autókban használt fékvezérlő egységen futó szoftver előállításáért. Ez a szoftver olyan biztonságkritikus funkciókat tartalmaz, mint például a blokkolásgátló (ABS), kipörgésgátló (TCS), menetstabilizáló (ESC), illetve rengeteg kényelmi funkciót is, mint például a hegymenet- asszisztens (HSA)” – mondta el Tóth Péter, a Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi HR menedzsere. A Continental veszprémi telephelyén a világ valamennyi autógyártója részére állít elő biztonságtechnikai elemekhez különböző (motor, kerék-, perdület-, IBS és egyéb) szenzorokat. Emellett a telephelyen működő Fejlesztési Központban, valamint a gépjármű tesztpályán az elektronikus vezérlésű fékrendszerek- ABS, ESC – és azok komponenseinek fejlesztésén és tesztelésén dolgoznak a munkatársak. A veszprémi központ teljes körű projektfelelőse az menetstabilizáló rendszereknek, beleértve más lokációk, így a frankfurti központ koordinálását is, melynek köszönhetően a Continental vevőit teljes mértékben Veszprémből szolgálják ki a világ minden részén. A ContiTech Fluid Automotive Kft. makói és váci üzemeivel immár 20 éve stabilan működő vállalat. A cég a térségben jelentős, megbízható munkaadónak számít, mely 2015-ben 12 millió eurós fejlesztést és várhatóan 2016-ban is nagy volumenű beruházást hajt majd végre. A vállalatnál az autóipar számára elengedhetetlen gumialkatrészek mellett műanyag hűtő- és fűtő-csövek, valamint gyorscsatlakozók gyártása zajlik. A háromezredikként regisztrált kolléga beszerzőként erősíti a cég csapatát a váci telephelyen. Nagy Mihály, a ContiTech Fluid Kft ügyvezető igazgatója elmondta: „A Continental cégcsoport üzletága hosszú távon tervez a régióban, ezt a múltbéli és a jövőbeli beruházások, fejlesztések is alátámasztják. Munkaadóként pedig határozottan kijelenthetjük, hogy a magyar munkaerő szaktudása, felkészültsége valóban világszínvonalú.”

Vigyél haza egy Golfot a Hungaroringről!

2015.09.11.
A 2012-ben indított hagyomány tovább tart: mint minden évben, ezúttal is lesz tombola a Volkswagen-találkozó szombati, szeptember 19-i napján a Hungaroringen. A sorozatot folytatva idén egy IV-es Golfot vihet haza a legszerencsésebb nyertes. Az eddigi eseményeken az első három generáció egy-egy gyári állapotú példányát sorsolták ki a szervezők, ezúttal viszont nem csak az állapota, de a karosszéria kivitele miatt is különleges lesz a nyereményautó, ugyanis idén egy vászontetős kabriót ajánlott fel a Das WeltAuto. A Golf IV Cabriolet széria első darabjai 1998 tavaszán gurultak ki a gyárból, amely a harmadik generáció jól bevált alapjain, a IV-es Golf első és hátsó módosításaival került a piacra és 2002-ig gyártották. A tombola autó korai modellnek számít: 1999-ben kapott forgalmi engedélyt hazánkban. Az 1.6-os motorral szerelt, Trendline felszereltségű kabriót még a Porsche Inter Auto Kft. egyik budapesti telephelyén vásárolta az első tulajdonos, ami többször visszakerült a Porsche Hungaria hálózatának rendszerébe. Néhány évnyi használat után a nagykanizsai Das WeltAuto kínálatában tűnt fel a gépkocsi, amit akkor egy fogorvos vásárolt meg. A doktor második autóként használta a zöld színű járművet, és rendszeresen karbantartotta szeretett vászontetős négykerekűjét. A Golf később ismét ebbe a kereskedésbe került vissza, s innen már egyenes út vezetett a Das WeltAuto XIII. kerületi központjába, ahol a Das WeltAuto a Porsche Hungaria Parts Center és a Porsche Inter Auto segítségével felújította azt. Eredeti Volkswagen Classic Parts alkatrészek beépítésével (melyek szinte hiánytalanul hozzáférhetők a rég nem gyártott típushoz) cserélték a szükséges kopó alkatrészeket, az autó egy alapos nagyszervizt kapott, és kijavították a fényezés hibáit. A Volkswagen-találkozó ideje alatt a Paddock részen lévő Das WeltAuto boxban lesz megtekinthető a nyeremény, amit a jelenlegi kínálat hat másik autójának társaságában állítanak ki. A minőségi használt autókat értékesítő márka jelenléte azonban itt nem áll meg, szélesedett ugyanis a Das WeltAuto programjainak száma: a cég a Használtautó.hu-val együttműködésben „használtautós börzét” is szervez, ahol a márka szerelmesei kedvükre válogathatnak eladó sorban lévő Volkswagenek között. A piactérre az alábbi linken (http://hirlevel.hasznaltauto.hu/t/k/wOBX358uKOZkLA) található regisztráció kitöltése után lehet beállni, az értékesítésnek mindössze két feltétele van: kizárólag magánszemélyek árulhatnak, saját tulajdonukban lévő autót.

Mesél a szakértő – A mi autónk

2015.09.11.
A közelmúltban egy Suzuki Swift-et vettünk górcső alá. Megbízónk egy középkorú házaspár, akik a gyermekek kirepülése után elhatározták, hogy – bár eddig nem volt autó a családban – belevágnak a jogosítványszerzésbe, és ezzel együtt vásárolnak maguknak egy kisautót, amellyel meg tudják oldani a napi rohangálást és kettesben nyaralni vagy telelni is el tudnak utazni vele. Álljunk is meg egy szóra! Az előző bekezdésben nagyon fontos dolog van leírva, aki csak átfutotta, az ugorjon vissza és olvassa el figyelmesen. Megbízóink ugyanis tökéletesen átgondolt céllal indultak a járművásárlás felé, mi több, pontosan látták saját maguk anyagi korlátaikat, azt, hogy mire fogják használni a kocsit, és kezdő vezetőként mi az, ami fontos lehet számukra. A tanácsadás autó-ügyben nem egyszerű feladat. Nem győzőm hangsúlyozni ügyfeleimnek, hogy bár szép és jó a nagy, az újabb kocsi, nem biztos, hogy ez találkozni fog a valós igényekkel, vagy a valós anyagi teljesítőképességgel. A házaspárról már első telefonbeszélgetés alkalmával kiderült, hogy tudatos, átgondolt döntést hoztak, és első körben három Suzukit (két Ignis-t és egy Swift-et) néztek ki a használtautó palettáról. A Piroska becenév jól állna neki Lássuk a medvét! A Swift, a mi autónk az enyém, meg a banké – hangzik a ma már klasszikussá érett kabarévicc, amelynek alapja az volt, hogy régebben gyakorlatilag a személyi igazolványra is lehetett Swift-et kapni, igaz, ennek az időszaknak már régen vége. Komolyra fordítva a szót, a Swift hálás kis gép. Az első modell, amelyet Esztergomban gyártani kezdtek, többek között a „sales” stratégiának köszönhetően szerintem a gyár számításait felülmúlva is sikeres lett. A 90-es években végre nem kellett már 6-8 évet várni egy új kocsira. Aztán 2005-ben jött a vérfrissítés, ami egy teljesen új Swift modellt jelentett, sokkal korszerűbb alapokon, sokkal naprakészebb technikával, erősebb kasztnival, jobb minőségben. Egy ilyen, 2007-es, piros „egyhármas” került most a kezeink közé. Mielőtt még előhozták volna az autót az egyik zuglói márkakereskedés használtautó lerakatából, kulcsait és papírjait már megtekinthettük. A szervizkönyv tisztességesen, a helyi márkaszerviz által vezetve, végig pecsételve. Két darab eredeti gyári kulcs: rendben, akkor jöjjön az autó. Külcsín Mi tagadás, nem egy múzeumi darab. Az értékesítő elmondása szerint egy idősebb úré volt a kocsi. Lelki szemeink előtt máris megjelenik egy joviális nagypapa képe, aki féltő gonddal ápolgatja, garazsírozza szeme fényét, és ha lehet, akkor a sakk-klub előtt is kivárja, amíg megüresedik egy hely az árnyékos oldalon. A valóság ezzel szemben az, hogy idővel minden autón keletkeznek kisebb-nagyobb külsérelmi nyomok. Egy idősebb embernél, akinek a korosztálya nem a parkolóházak és mélygarázsok világában tanult vezetni, vagy akik nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy minden parkolóhelyet 1 méteres „láthatatlan” oszlopok vesznek körül, bizony oda-odaveri a lökhárítókat, vagy a kedves feleség az anyósülésről kiszállva lekoccolja az ajtóval a beton virágládát. Aztán ott van még a telekre- / kertbejárás, a vele járó szerszám, műtrágya, faanyag és ki tudja még mi szállításával, amelyek pakolása közben nem célfüggvény, hogy semmihez se érjünk hozzá a kocsin. Ennek megfelelően a Swift-en összesen a 13 külső burkolóelemből (2 vészhárító, 4-4 sárvédő és ajtó, csomagtér ajtó, motorház fedél és tetőlemez) ötöt fényezni, további négyet lakatolni is kellene. Ezen kívül a vezetőoldali küszöb is annyiszor látta a korábbi tulajdonos cipőtalpát, hogy fémig kopott róla a festékréteg. Belbecs A képzeletbeli nagypapa láthatóan nem bajlódott az utastérrel (sem). A kárpitokba az évek alatt szépen beleívódott a por, amely, amikor nedvességgel találkozik, száradás után örökre mutatja meddig terjedt a nedvesség eredetileg. A műanyag elemek erősen karcosak voltak. A csomagtérbe érkezvén több dolog is szemet szúrt, megbízóim – akik természetesen jelen lehettek a vizsgálatnál – azonnal mondták is, hogy ők ezeket a hibákat és hiányosságokat nem vették volna észre. Miről van szó? Ide bizony nem lesz elég a porszívó A hátfal műanyag burkolatának oldalsó patentjei mindössze a szép emlékű egyforintos méretével vetekednek, mégis hiányuk világítótoronyként ötlik szembe annak, akinek a feladata, hogy hibákat keressen egy kocsin. A hátfal műanyag burkolatát megmozgatva ki is derült, hogy ez bizony nincs rögzítve. Egy fejbiccentéssel arrébb a csomagtér ajtó belső burkolata mutatott egy repedést, ismét lejjebb tekintve pedig a kalaptartó „fáradásos” törése tűnt szembe. Filléres tételeknek tűnhetnek ezek a hibák, pláne egy Swift-ben, de ha vásárlás előtt nem vagyunk tisztában velük, akkor később nagyon kellemetlen lesz, amikor a kalaptartóra helyezett friss kenyér gondol egyet és az amúgy deformált padlókárpitú csomagtérbe zuhan. Majd elválik... De éppen ez keresték A vizsgálat következő része a diagnosztika volt. Ne szépítsük, egy ilyen Swift nem kényeztet el sok ezernyi szenzor kinyerhető adatával, mindössze öt főegység hibakódjait lehetett olvasni, de nekünk ez is megfelelt. Ez a kocsi az órája szerint majdnem 91.000 km-t futott és az állapot és a papírok alapján semmi okunk nem volt feltételezni, hogy ez nem igaz, ráadásul egy márkaszervizben jártunk, ahol nyilván nem ez a kiindulási alap – aki másmilyen történetre vágyik, az szemezgessen itt, vagy itt. A motorvezérlés nulla hibakóddal felelt, és a többi egységben is az az 1-2 hiba leginkább az akkumulátorcsere közben beállt áramszünet miatt kerülhetett a rendszerbe. Következhetett a próbakör. A környéken sem nehéz hepehupás, össze-vissza foltozott utat találni, ahol a futóműhibák legtöbbje azért kimutatja a foga fehérjét. Rángattam, cibáltam, ahogyan a forgalom engedte, de semmi különös nem történt. Négy emberrel megterhelve is fogott a fék, szépen, egyenesen futott, egy harkály sem kopácsolt a kocsi alatt. Végre valami Már visszaértünk a telephelyre az autóval, amikor a már menet közben is gyanússá vált kuplungot próbálgattam. Heuréka, végre találtam valamit, amibe műszakilag is bele lehet kötni. Persze egyáltalán nem a kötekedés a cél, de a reménybeli tulajdonosnak minden olyan dologról tudnia kell az autóval kapcsolatban, amely kockázatot és így költséget rejt magában. A kuplung bizony csúszott. Nem volt még banánhéj kategória, talán a Normafára is fel lehetne menni égett szag produkálása nélkül, de ez már csak rövid ideig lesz így. Azonnali kérdésként merült fel, hogy mennyibe fog kerülni, ha egyszer megadja magát a rendszer. Nos, gyors becslésként 50.000 forintot tippeltem. Kis dolgokban a lenagyobb És tetszett nekik. Jó volt, hogy minden észlelhető hibáról tájékoztattuk őket. A külső leharcoltság pedig egyáltalán nem zavarta a vevőket, hiszen helyénvaló önkritikával ők is úgy tippelték, hogy a kezdő vezetői engedéllyel bizony becsúszhat egy-egy koccanás, lesznek szűk behajtók és a többi… Ami a kocsi belsejét illeti, azt tanácsoltam, hogy alkudjanak az árba egy új vezetőülést, egy kalaptartót, a hiányzó patentokat és egy alapos belső takarítást. Ügyfeleim az autót másnap megvásárolták.

Növelték utasforgalmukat augusztusban Európa legnagyobb hagyományos légitársaságai

2015.09.11.
Az International Airlines Group, amely a British Airways, az Iberia és a diszkont Vueling anyavállalata 12,4 százalékkal növelte forgalmát 2014 augusztusához képest, az év nyolcadik hónapjában 9,1 millióan utaztak velük, 1 millióval többen, mint egy évvel korábban. Kapacitásaikat 6,1 százalékkal növelték, a járatok átlagos töltöttsége 1,9 százalékponttal 86,6 százalékra javult. Az Iberia 20, a British Airways 2,7 százalékkal növelte teljesítményét. Az év eddigi részében a csoport 10 százalékkal szállított több utast, mint a 2014 január-augusztusi időszakban. A Lufthansa-csoport (Lufthansa, Swiss, Austrian) augusztusban 10,8 millió utast fuvarozott, 3,6 százalékkal többet, mint tavaly augusztusban, a kapacitást 3,1 százalékkal emelték, járataik átlagos töltöttsége 1,2 százalékpontot javulva 87,6 százalék volt. A Swiss két százalékkal javította, az Austrian 4,4 százalékkal rontotta teljesítményét. Az év eddigi részében a csoport légitársaságaival 72,7 millióan utaztak, 2,7 százalékkal többen, mint az előző év azonos időszakában. A francia-holland Air France-KLM csak kis mértékben, 1 százalékkal tudta növelni utasai számát augusztusban, összesen 7,3 millióan választották őket. Kapacitásaikat 14 százalékkal bővítették, a járataik töltöttsége a nagy légitársaságok között legmagasabb: 89,8 százalék volt. A január-augusztusi időszakban 52,7 millió utast regisztráltak, ez mindössze 0,3 százalékkal magasabb a 2014 azonos időszakihoz képest. Forrás: MTI

Hagyományőrző csabai disznótoros élmények

2015.09.11.
Még a Nagyrét felől a Békési zsilipre kanyarodó utat télen lovas szánok fényezték, még mindenki tudta, hogy mikor és mi kell a disznóvágáshoz, de gyerekkorom, az ötvenes évek, nem mondható, hogy a klasszikus disznóvágások időszaka lett volna. Új fogalmak és keserűségek is társultak e fontos, akkor még döntően önellátásra berendezkedett családi léthez... Ahol mi éltünk, ott nem parasztcsaládok telepedtek meg a Körösről lehúzódó hajdan volt szőlőskertekben, hanem alkalmazottak és főleg gyári munkások. De mindenki tartott disznót, amihez a kertben, meg a Körgáton, a Banúr partján megtermett annyi eleség, hogy elérjék a Csabán kritikus, legalább 150 kilós súlyt! A disznóvágás az esemény napja előtt hetekkel kezdődött, a szomszédok is megnézték a jószágokat, mennyire érett, vagy kibírja e Karácsonyig? Kellett hozzá fűszer, amiből a só, paprika beszerzése nem, de a bors, a sajthoz, hurkához, májashoz, bizony gondot okozott. Nekünk ezt Petri bácsi hozta, aki vasutas volt, és átjárt Kürtösre…  Ebben az időben a hajdan jeles hentesek is arra kényszerültek, hogy házakhoz járjanak vágni, a boltjaikban mások árulták a sokszor semmit! Hozzánk hentesek közül csak Apjári bácsi jött, akinek azonban más, a szomszédban lakó Tóth Jani bácsi szúrta és perzselte a jószágot. Aztán volt, amikor ő csinálta végig a folyamatot. Gyorsan, szakszerűen, ahogy paraszt őseitől látta és velük gyakorolta. Mindig anyámmal kellett a folyamatokat egyeztetni, apám nem kedvelte a disznótort, a termékeit annál inkább. Így feladata a perzseléshez, főzéshez szükséges fa előkészítése, meg a zsírsütés maradt. Jártak mások is disznót vágni, de azok sem voltak hentesek, mondjuk a böllérségig jutottak. Ismert személy volt Sliga bácsi, aki szobafestő létére a késsel is igen jól bánt, gyorsan, szinte kapkodva dolgozott, ha egy disznó volt, kettőkor már az eszközeit szedte össze a nagy gyékényszatyorba, ült biciklire és ment „lefestek még egy szobát”! Liptákék, apa és fia is festők voltak, jókedvűen és az elfogyasztott pálinkák hatására néha vontatottan haladtak, néha este 10 órakor is kolbászt töltöttek… Másnapra a kóstolók összeállítása maradt. Édesanyám, emlékezve, kiktől mit kaptunk rakta össze azt az 5-6 kóstoló csomagot, amit széthordhattam. Két helyre szerettem vinni: Kraszkóékhoz, mert ülhettem a cipészműhely 3 lábú székén, és Botyánszkiékhoz, ahol olyan befőtt, vagy aszalt gyümölcs várt, ami egy 9-10 éves gyerek legszebb álma. Ha szüleimnek éppen nem 40 kiló zsírt kellett beszolgáltatni, vagy ha sikerült a lesütött húsokat is rejtő bödönt jól eldugni, akkor sokáig kitartottak a vágás termékei. Leginkább Húsvétot vártuk, mert akkor már a vastagkolbászból is került az ünnepi asztalra. Találkozzunk október 22-25. között Békéscsabán, a kolbász fővárosában, hiszen a csabai Csabán az igazi! Friss hírek és információk az Autószektor kiemelt rovatában, a Csabai Kolbászfesztivál honlapján, Facebook oldalán és Instagram csatornáján. Töltsük együtt!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója