Már nem az autóipar hajtja a robotika fejlődését

2023.05.09.
Jelentős fellendülésnek lehettünk tanúi a robotok használatát illetően az elektronikai iparban az elmúlt években, sőt a 2020-as év történelmi jelentőségűnek is bizonyult a robotika történetében, mivel az autóipar elvesztette pozícióját az elektronikai iparral szemben, mint az ipari robotok legnagyobb ügyfele, vagyis az elektromos/elektronikai ipar lett az ipari robotok fő vásárlója. Ennek az átállásnak az egyik fő oka a robotok által elvégzendő feladatok bővülésében keresendő. A robotikai automatizálás egyre életképesebb gazdasági ajánlatot jelent a rendkívül szűk haszonkulcs mellett dolgozó elektronikai gyártók számára. A robotokat a teljes értéklánc és gyártási ciklus mentén alkalmazzák – a fémforgácsolástól a miniatűr alkatrészek összeszerelésén és minőségellenőrzésen keresztül a késztermékek csomagolásáig és raklapozásáig, valamint az alkatrészek és áruk az üzem különböző pontjaira való szállításáig. Annak ellenére, hogy az automatizálás már jól bevált az elektronikai- és félvezetőiparban, az ágazat vállalatai továbbra is profitálhatnak az ezen a területen véghezvitt folyamatos fejlesztésekből. Az autonóm mobil robotok (AMR) vonzó lehetőségeket kínálnak a belső logisztika és az anyagmozgatás automatizálására az elektronikai iparban, alkalmazások széles körében. Autonóm tájékozódásuknak köszönhetően az AMR-ek menet közben alkalmazkodnak a dinamikus körülményekhez, és elkerülik a költséges torlódásokat. Teljes műszakban dolgoznak és automatikusan töltik magukat, így az AMR-ek szinte folyamatosan használhatók. Ezenkívül az agilis AMR-ek ugyanabban a térben dolgozhatnak, mint emberi kollégáik, és mivel nincs szükségük külső irányításra, nem foglalnak el feleslegesen helyet a gyár területén. És mivel az áruk A-ból B-be történő szállítása nem termel értéket, az AMR-ek az alkalmazottak nagyobb értékű feladatokra történő átcsoportosítását is lehetővé teszik a termelékenység növelése és az anyagmozgatási költségek megtakarítása érdekében. A német ifm electronic GmbH a Boden-tó melletti Tettnangban található gyártó- és fejlesztő létesítményében autonóm mobil szállítórobotokat helyezett üzembe az alkalmazottaira nehezedő nyomás enyhítése és a lean termelés megvalósítása érdekében. A dán Mobile Industrial Robots (MiR) gyártóvállalat hat robotja szolgálja ki a gyártósorokat nyersanyaggal. A legfontosabb előny az, hogy az ifm maga is képes programozni a robotokat, így saját szenzortechnológiájával is bővítheti képességeiket. “Fontos számunkra, hogy munkatársaink az értéknövelő folyamatokra tudjanak koncentrálni. Ezen túlmenően csökkenteni szerettük volna a gyártósorokon lévő anyagok mennyiségét, és biztosítani a „just-in-time” ellátást. Ennek megfelelően az intralogisztika automatizálása volt a logikus lépés” – mondja Ulrich Beller, az ifm projektmenedzsere. A vállalat számára az is kulcsfontosságú volt, hogy rugalmas tudjon maradni dinamikus termelési környezetben. Az AMR-ek számos biztonsági funkciónak, például szenzoroknak, lézerszkennereknek és kameráknak köszönhetően képesek megbízhatóan észlelni az álló és mozgó akadályokat, és lelassítani vagy kitérő lépéseket tenni. Ez azt jelenti, hogy az AMR-eket akkor is gyorsan új utakra lehet küldeni, ha a gyártótér elrendezése megváltozik.  

Ez a Lexus 400 ezer kilométert futott karbantartás nélkül

2023.05.09.
A vevő elvitte egy átvizsgálásra az autót, s kiderült: ugyancsak elégedett lehet a fogással. A karosszéria fényezése az újrafestett motorházfedéltől eltekintve gyakorlatilag hibátlannak tűnt, beleértve az ablakvonal alatt végig futó diszkrét dekorcsíkot – benne a Lexus-emblémával –, a keréktárcsák is az eredetiek, megkíméltek voltak. Esztétikailag külsőre kedvező benyomást tett az autó, és az utastér is korát meghazudtoló állapotban volt: az elhasználódott üléskárpitoktól eltekintve minden felület és burkolat ép volt, a fedelek pontosan mozogtak és záródtak, még a motoros kormányállítás is működött. Amikor azonban felnyitották a motorházfedelet, megdöbbentő felfedezést tettek: az autó gyakorlatilag minden részében gyári állapotában volt. A vezérmű- és az ékszíj, a gyújtógyertyák és -kábelek, a tömlők és a hűtőradiátor mind kitartott huszonhat éven át; a jelek szerint az előző tulajdonos kizárólag a motor- és a váltóolaj, valamint az abroncsok cseréjével foglalkozott. Az autót megemelve vegyes kép fogadta a szerelőket: a motorból jóformán minden illesztékén át szivárgott az olaj – nyilván a tömítéseket sem cserélték soha –, ám a kenőanyag által tönkretett perselyektől, a lötyögő hátsó kanyarstabilizátoroktól, valamint az elfáradt, megrepedt hardy-tárcsától eltekintve minden sokkal jobb állapotban volt, mint amire egy olyan autónál számítani lehetne, amely tízszer kerülhette volna meg a földet. „Ennek az autónak múzeumban volna a helye.” – szól az elismerő verdikt, hiszen az 1997-es gyártású modell mozgó reklámtáblaként hirdeti a Lexus megbízhatóságát. Az azonban, hogy idáig meghibásodás nélkül eljutott az autó, a legkevésbé sem garancia arra, hogy ez a jövőben is így marad, hiszen a karbantartás hiánya időzített bombává tette a járművet, amelynek bármely pillanatban tucatnyi alkatrésze felmondhatja a szolgálatot, beleértve az egyébként a világ egyik legrobusztusabb erőforrásaként ismert 4,0 literes, V8-as 1UZ-FE blokkot is. A történet tehát összességében szomorú: az előző tulajdonos visszaélt járműve megbízhatóságával, és az élet utolsó morzsáját is kiautózta abból. A jó hír, hogy a kopó alkatrészek cseréjével vélhetően ismét üzembiztos állapotba hozható a Lexus, ám ehhez várhatóan még egyszer rá kell költeni a vételárát, ami egyébként nem feltétlenül meglepő egy negyed évszázados luxusautó esetében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Szirénázó mentőautóval ütközött, de elhagyta a helyszínt egy zalai autóbuszvezető

2023.05.09.
Képünk illusztráció Jánky Judit közleménye szerint tavaly augusztusban egy hajnali időpontban Zalaszentiván felől Zalaegerszeg irányába közlekedett autóbusszal az 55 éves kisbucsai férfi. Az éjszakai látási viszonyok miatt nem vette észre, hogy a busz bal hátsó oldalán található hűtőtakaró rács felnyílt és átlóg a bal oldali sávba. A busszal szemből érkezett egy megkülönböztető jelzéseit használó mentőautó, ami az autóbusz mellé érve nekiütközött a felnyílt rácsnak, az pedig betörte a szirénázó jármű szélvédőjét. A rácsos ajtó egy letört darabja a mentő utasterébe repült, és a mentőautó sofőrjének arcába csapódva súlyos sérülést okozott. A vádlott észlelte az ütközést, megállt, a buszból kiszállva a hűtőrácsot a helyére igazította, de anélkül, hogy a szintén a közelben megálló mentőgépkocsihoz odament volna, visszaült járművébe, és elhagyta a baleset helyszínét. A buszsofőr nem győződött meg arról, hogy a baleset következtében bárki megsérült-e vagy segítségnyújtásra szorul-e. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen, pénzbüntetés kiszabását indítványozva. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mutatjuk, miként újult meg a Mazda CX-5

2023.05.09.
A gyártó közleménye szerint számtalan belső elem került további finomításra és korszerűsítésre, hogy javítsák mind az utastér, mind hozzá tartozó HMI-technológia minőségét. A kapcsolódási lehetőségek is tovább fejlődtek, hogy támogassák az Apple CarPlay, az Android Auto és a MyMazda App Connected Services legújabb funkcióit. Ezen kívül egy vezeték nélküli Qi telefontöltő-tálca is bekerült a középkonzolba, továbbá egy digitális, négy kamerás, 360 fokos monitor is elérhető, amely a szűk helyeken segíti manőverezést. A hajtásláncok, a felfüggesztés, az elektromos szervokormány átdolgozása, illetve a GVC Plus beemelése tovább javította a CX-5 menetdinamikáját, közúton és terepen egyaránt. A zavaró zajok és rezgések kiiktatása, valamint az i-Activsense biztonsági rendszer továbbfejlesztése révén pedig a CX-5 megerősítette pozícióját, mint a SUV-szegmens egyik legélvezetesebb autója, mely egyszerre stílusos, lendületes és intelligens. A 2022-es modell külső stílusát megőrizve, a 2023-as CX-5 három további felszereltségi szintet kínál, a Newground, a Homura és a Takumi felszereltségeket, amelyek jellegzetes karaktereit finom, egyedi különbségek határozzák meg. A frissített CX-5 további fejlesztéseket tartalmaz a csomagok bepakolása, a használhatóság és a Mi-Drive vezetési mód és a menetdinamika terén, továbbá a biztonsági funkciók szélesebb körét kínálja. A CX-5 a Mazda alapmodelljévé nőtte ki magát, és a vállalat éves európai értékesítésének több mint 26%-át adja. 2022-ben világszerte 365 135 darab került értékesítésre, így ez volt a legkelendőbb autó a Mazda globális modellkínálatában. Magyarországon a Mazda CX-5 a 17. helyen állt a szegmensben, 290 eladott darabbal 2022-ben. Ez a teljes Mazda értékesítés 18,6%-a. A Prime-Line felszereltségű Mazda CX-5 belépő ára 165 LE-s Skyactiv-G motorral, manuális sebességváltóval 13.145.000 Ft. Ebben a változatban 8 hüvelykes központi kijelző, Android Auto, Apple CarPlay, LED-es fényszórók, illetve az összes biztonsági funkció megtalálható, beleértve a tolatást segítő monitort is; a komfort fokozása érdekében hozzáadható még az abroncsnyomás-ellenőrző monitor és a sebességtartó automatika. A 4x4-es változat a Centre-Line felszereltségtől kapható, továbbra is 165 LE-s Skyactiv-G motorral 13.805.000 Ft-tól. A Skyactiv G 165 motorral párosított automata sebességváltós modell belépési ára 14.405.000 Ft. A Skyactiv D 150 dízelmotorral felszerelt változat 14.655.000 Ft-tól indul. És egy jó hír azoknak, akik szerint egy nagyobb SUV esetében a nagy dízel a legjobb választás. A 184 LE teljesítménnyel rendelkező Skyactiv D dízelmotor már 17.365.000 Ft-tól elérhető a NewGround felszereltségi szinten. Mind a 150, mind a 184 lóerős változat elérhető elsőkerék-hajtással vagy AWD-hajtással. Az erősebb motor csak automata sebességváltóval kapható. A cég intelligens Mazda M Hybrid rendszere az alapfelszereltség részeként minden benzinmotorhoz hozzátartozik. „A Mazda CX-5 nagyon fontos modell a kínálatunkban Magyarországon. Úgy érezzük, hogy a 2012-es, első bevezetés óta stabil pozíciót vívott ki magának a hazai piacon” – állítja Együd Tibor, a Mazda Motor Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „A 2023-as modellév újdonságai, köztük a vonzó felszereltségi csomagok vagy a benzinmotorokhoz alapfelszereltségként járó Mazda M Hybrid rendszer még vonzóbbá teszik az új modelleket”. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Nyolc szakág 29 versenyzőjével folytatódik a HUMDA utánpótlásnevelési rendszer

2023.05.09.
Képünk illusztráció Forrás: humda.hu Az ügynökség keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a kiválasztási folyamatot Michelisz Norbert túraautó világkupa-győztes, valamint Talmácsi Gábor gyorsaságimotoros-világbajnok irányította, és részt vett benne Kálmán Péter, a Hungarian Motorsport Academy szakmai vezetője, valamint Matics Zsolt, a Fit4Race alapítója és teljesítmény-trénere. "Tavaly június vége óta, amikor hasonló apropóból először összeültünk, majdnem egy év telt el, és az akkor bejelentett támogatottak által elért eredmények jó alapot adtak arra, hogy a hazai autó- és motorsportban versenyzők támogatása nemzeti üggyé váljon. Azt is látjuk, hogy a HUMDA-nak ez az egyik legerősebb brandje, de nagyon fontos, hogy ebben a programban nem a HUMDA építkezése a fontos, hanem maga az ügy" - mondta Weingartner Balázs, a HUMDA elnök-vezérigazgatója. Hozzátette, távolabbi alapvető cél 2025-2026-ra egy valós akadémiai feltételrendszer kialakítása, amely mind a sportolók, mind a szülők, mind pedig a támogatók számára valós jövőképet vázol fel. "Fontos tudni, hogy nekünk mindig egy adott keretet kell a lehető legjobban szétosztani, de ez nem könnyű dolog. Mi is komoly szakmai elvárásokat fogalmazunk meg az elnökség felé, és erre azért van szükség, hogy a rendszer egy idő után magától működjön" – jelentette ki Michelisz Norbert. "Jelenleg sajnos a magyar autó-motorsportban pusztán az eredmények alapján nem lehet eldönteni nagyon sok szakágban, hogy ki az, aki támogatásra érdemes. Azon dolgozunk, hogy a jövőben eljussunk arra a szintre, ahol a pályán mutatott teljesítmény alapján, szubjektív külső hatások nélkül lehet dönteni a támogatásról" - tette hozzá. Talmácsi Gábor arról beszélt, hogy a Hungarian Motorsport Academy egyedülálló program az autó-motorsportban, és kiemelte, külön öröm a számára, hogy a tavaly kiválasztottak közül többen is világ- és Európa-bajnoki eredményeket értek el. "Tavaly nagy merítésből kellett válogatni, azóta eltelt csaknem egy év, így már az eredmények alapján lehetett dönteni a folytatásról" - mondta a gyorsaságimotoros-vb 125 köbcentiméteres kategóriájának 2007-es bajnoka. Kálmán Péter hangsúlyozta, hogy mindazt, amit az élsportban elsajátítanak az ifjú versenyzők, később az utcai közlekedésben is hasznosítani tudják. "Akik most itt ülnek támogatottként, ők a jéghegy csúcsát jelentik, de nekünk az is feladatunk, hogy előteremtsük a nagy merítési lehetőséget, és a fiatal sportolókat felkészíteni mindenre, ami a modern közlekedési morállal együtt jár" - jelentette ki. Matics Zsolt kiemelte, hogy ez már a program második fázisa, amelyben a felkészítés és bizonyos teljesítménytényezők optimalizálása a feladatuk. "Közben pedig természetesen figyelnünk kell az újonnan feltűnő, nemzetközi eredményekre is képes versenyzőkre, akiket szintén fel kell mérnünk" – mondta. A Hungarian Motorsport Academy versenyzői Autósport: gokart: Gáspár Benett, Gender Tamás, Hideg-Szikszai Ádám, Krepcsik Áron, Molnár Martin, Zsebő Marcell rali: Csomós Miklós, Hangodi Bendegúz, Herczig Patrik, László Martin ralikrossz: Benyó Máté túraautó: Bucsi Attila, Losonczy Levente Motorsport: gyorsasági motor: Farkas Kevin, Görbe Soma, Kovács Bálint, Kovács Zoltán, Molnár Gergő, Számadó Máté, Varga Tibor, Vincze Martin motokrossz: Katona Áron, Pergel Bence, Técsi Márk, Zanócz Noel supermoto: Surányi Balázs enduro: Liszka Roland, Szőke Márk, Zsigovits Norbert Versenycsapat: Révész Racing (kamion Európa-bajnokság) Támogatott szövetségek: Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Y forduló a gyorsforgalmin? Újabb videósorozaton a legőrültebb autós manőverek

2023.05.09.
Mint fogalmaztak, a pápalátogatás hétvégéjén, a lezárások miatt az M4-es autóúton torlódás alakult ki. „Sokan úgy gondolták jó ötlet tolatni vagy éppenséggel lenyomni egy remek Y fordulót egy gyorsforgalmi úton... hát nem.” – írták a videós összefoglalóhoz, amely itt látható. A cég azt írta: „Autópályán, gyorsforgalmi úton: Ne tolass! Ne fordulj meg! Nem véletlenül kérjük, hogy mindenki tartsa be a KRESZ szabályait. Tolatni, megfordulni autópályán, gyorsforgalmi úton tilos és életveszélyes! Ne kockáztasd a saját életedet, másokét pedig pláne ne!” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Világelső BMW-gyár: robotok tökéletesítik a fényezést

2023.05.09.
A folyamat olyan, akár egy jól begyakorolt színdarab: a felületkezelő üzemben a frissen fényezett karosszériát négy robot állja körül. A robotok egyszerre kezdenek el dolgozni a karosszériafelületen: csiszolnak, felviszik a polírozószereket, políroznak, majd kicserélik a szükséges anyagokat és az elhasznált csiszolópapírt. Mindezt kamerák rögzítik minden irányból. „Ami itt egyedülálló, az az, hogy a robotok minden egyes karosszérián pontosan ott dolgoznak, ahol szükséges – hiszen a lakkozás után megjelenő apró pöttyök és egyenetlenségek, amelyeket el akarunk távolítani, mindegyik modellen máshol vannak” – mondta Stefan Auflitsch, a regensburgi gyár karosszériafényezési üzemének vezetője. „A robotokat általában úgy programozzák be, hogy újra és újra ugyanazt a mintát kövessék, amíg át nem programozzák őket. A mesterséges intelligencia alkalmazása azonban lehetővé teszi számunkra, hogy teljesen egyedi módon, modellenként máshol dolgozzanak. Mivel egy nap akár 1 000 új autó is áteshet a lezárási folyamaton, ez összesen 1 000 egyedi folyamatot jelent” – tette hozzá. A BMW Group regensburgi gyára 2022 márciusa óta használja sorozatgyártásban az automatizált felületkezelést. Az üzem a világ első olyan autóipari létesítménye, amelyben mindezt a mesterséges intelligencia segíti. Hogy a folyamat zökkenőmentesen haladjon, e lépést egy másik automatizált folyamat előzi meg, amely hosszú ideje a legkorszerűbbnek számít az autóiparban: az automatizált felületvizsgálat a fedőlakk felvitele után kezdődik, a beavatkozást igénylő felületpontok azonosításával és rögzítésével. A robotok használatának ugyanakkor korlátai is vannak. A karosszéria éleinél, valamint az ajtóknál és az egyéb karosszériacsatlakozási pontok utolsó néhány milliméterén például nem képesek tökéletesen felmérni a felületet. Ilyen az üzemanyagtartály fedelének környéke is. Az utolsó simításokat és a karosszéria végső ellenőrzését ezért képzett karosszériafényező munkatársak végzik el. Munkájukat a technológia korábban rögzített adatmennyisége és egy lézervetítő is nagymértékben támogatja: utóbbi digitálisan megjelöli a karosszériafelület releváns területeit, ezzel is garantálva, hogy egyetlen eltérés se maradjon ki az utókezelésből. Így jelenleg az automatizált felületmegjelölés az utolsó digitalizált lépés. Daniel Poggensee szerint ugyanis van még lehetőség a technológiában: „Egyfelől, a felhőben tárolt adatoknak köszönhetően várhatóan még korábban be fogunk tudni avatkozni a folyamatba, ha eltérések merülnek fel – ami lehetővé teszi számunkra, hogy eleve megelőzzük a hibák kialakulását” – mondta. „Másfelől, az alkalmazott technológiáknak arra is képesnek kell lenniük, hogy automatikusan rögzítsék a munkatársak által végzett műveleteket – így nem kell oda-vissza járkálniuk a karosszéria és a számítógép között a dokumentáláshoz. Ez nem csupán időt takarít meg, de csökkenti a komplexitást és növeli a hozzáadott értéket is” – tette hozzá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hét kilométeren át állnak a kocsik az M3-ason, egy kilométeres a dugó az M1-esen

2023.05.09.
Két személyautó karambolozott az M1-es autópálya Budapest felé tartó oldalán, Győr térségében, a Rába-híd felújítása miatti terelés elején. A 128-as km-nél csupán egy sávon lehet közlekedni, a torlódás közel 1 km-es. Két személygépkocsi ütközött össze az M3-as autópályán, a főváros felé vezető oldalon az M0-s autóút csomópontjánál. A 13-as km-nél a sérült járművek a belső sávot foglalják el. A torlódás közel 7 km. Aki teheti már a 23-as jelű Mogyoród csomópontnál térjen le a pályáról és 3-as főúton kerüljön. Az erős forgalomban a szokásos hétköznap reggeli torlódás tapasztalható a főváros irányába, többek között: az M3-as autópályán az M0-s autóúti csomóponttól befelé a 10-es főúton, a solymári körforgalomtól befelé haladva a 11-es főúton, a Leányfalu és Budakalász közötti szakaszon a 31-esen Mende és Maglód térségében, illetve az 51-es főúton, Dunaharasztinál. A 63-as főúton, Sárbogárd és Sárszentágota között a reggeli órákban két személyautó frontálisan karambolozott. A 62-es km-nél a sérült jármű elfoglalja a fél útpályát. Műszaki mentése a mai nap során várható. Az M1-es autópályán, Győr térségében, a 123-as és 129-es km között a Rába-híd felújítása miatt a Hegyeshalom felé tartó oldalon a külső és a leállósávot lezárták. A forgalom a belső, illetve az ellenkező oldalán belső sávján halad. A Budapest felé tartók a leálló és a külső sávot tudják használni. Jelentős forgalomtereléssel járó munka folyik a magyar-szlovák határszakaszon, a 14-es főúton a Vámosszabadi határátkelőhelynél, a Medve-híd szlovákiai oldalán. A munkavégzés miatt a 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek nem hajthatnak át a hídon, nekik kijelölt terelőúton, a 13-as főúti monostori határhíd felé kell kerülőt tenni! Aszfaltozási munkákat végeznek a fővárosban, a XI. kerületi Repülőtéri út Kőérberki út és a MOL benzinkút közötti szakaszán. A kivitelezés ideje alatt félpályás lezárás mellett hétköznap reggel 9.00 óra és 15.00 óra között ill. hétvégén reggel 7.00 és 17.00 óra között csak a közösségi közlekedés (BKK) járatai haladhatnak el a munkaterület mellett. A közúti közlekedés egyéb járművei ebben az időszakban nem tudnak áthajtani, ezért kerülni a Kőérberki út- Egér út- M1/M7-es autópálya közös szakasza útvonal javasolt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A nézőtérre repült egy versenyautó Portimaoban

2023.05.09.
Egy ijesztő baleset világítja rá a világot, hogy lehet akármennyi és akármilyen biztonsági intézkedést bevezetni a versenypályákon, a fizikát nem lehet meghazudtolni, és a motorsport még mindig egy rendkívül veszélyes üzem. A hétvége során ugyanis egy rendkívül furcsa és ritka baleset történt Portugáliában, Portimaoban, az Algarve International Circuiten, ahol az Endurance Világbajnokság betétfutamaként megrendezett Porsche Sprint Challenge egyik autója a nézőtérre repült. Alex Areia egy Porsche 911 Cup versenyautóval körözött, amikor az egyik kanyarban elment a fékje, és képtelen volt lassítani. Olyannyira, hogy nagy tempóval átvágtatott a kavicságyon, majd a gumifalnak csapódott, onnan pedig átrepült még a védőkerítéseken is, hogy aztán a nézőtér – szerencsére üres – területén landoljon. Csak a motorsportok védőszentjének köszönhető, hogy mindenki éppségben távozott a balesetből: sem a pilóta, sem a nézők nem sérültek meg, pedig a videók tanúsága szerint ültek a nézőtéren, de szerencsére annak egy másik részén. A balesetről készült videó a következő linken tekinthető meg: https://twitter.com/SportMotoresCom/status/1646877862614409216?s=20

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója