Jártamban, keltemben Megfigyeltem magamon, hogy bizonyos időközönként feljön ez a téma, törzsolvasóim már biztosan jól tudják, hogy előszeretettel írok rizikós közlekedési helyzetekről, akár saját vezetéstechnikai hibáimról, amiket megélek. Szerintem nem vagyok hasonló problémákkal gyedül az utakon. Azt sokan tudják rólam, hogy nyáron szinte mindig, de télen is az átlagnál sokkal többet robogózom. Ez már magában egy különleges aspektust jelent, ahonnan figyelhetem a forgalmat, és benne a többi résztvevőt. A közelmúltból két olyan esetet hozok, ami elgondolkodtató: bennem sok mindent elindított, és sajnos elszomorító is egyben. Két sáv változik egy forgalmi sávvá, én a másodrendű útról érkeztem, tehát mivel az én sávom szűnik meg, így nekem kellett elsőbbséget adnom, és besorolnom a másik sávba. Bevallom, ezt korábban mindig lendületből oldottam meg, tehát elmentem, ha kellett a falig, és felmérve a mellettem érkező sebességét, kényelmesen megérkeztem elé (soha nem sodortam senkit vészfékezésre, vagy ijesztettem meg felbukkanásommal!). Tegyük hozzá, hogy robogóval történnek ezek a dolgok, ahol tízszer jobban lehet érezni, követni a városi forgalom dinamikáját, mint autóból. Most valamiért előttem is szötyögtek, és én sem voltam a legfittebb állapotban, így gondoltam megnézem, mennyire lesznek majd előzékenyek az autósok, letesztelem hányadik autós fog beengedni. Nos, a szomorú valóság, hogy egy sem. Legalább tíz, vagy inkább tizenöt autó ment el, míg üres lett a sáv, és végre én is besorolhattam. A pláne a dologban, hogy az előttem szintén besorolásra várakozó autót nagyjából a második, vagy harmadik autós be is engedte, csak engem tisztelt meg mindenki azzal, hogy mintha ott sem lettem volna, fantomként kezelt, pedig működött az irányjelzőm, besorolási szándékom egyértelmű volt. Ide pedig jöjjön egy széljegyzet, mert nagyon sokat hallom, hogy a motorosok félnek az autósoktól, elővigyázatosak velük, és egyáltalán nem bíznak meg bennük. Nos, ez a helyzet is pontosan azt mutatja, hogy nem ok nélkül, hiszen az átlag autós úgy kezeli a kétkerekűt, mintha nem is egy városban közlekednének éppen, tehát tudomást sem vesz róla. Pedig egyenrangú résztvevői a forgalomnak, és ugyanazok a jogok illetik, meg mint az össze többi járművét, aminek ki van a négy kereke. De a történet itt még nem ért véget, mert amikor elfogyott a sáv, besoroltam, de a nagy sebességgel érkező (nekem addig takarásban lévő) autóst nem láthattam, és természetesen dudával, és fényjelzéssel vont kérdőre, hogy miért nem tudtam milliszekundum alatt 70 km/h-ra gyorsítani, hogy őt ne akadályozzam haladásában. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy megálljak, megállásra késztessem, ezzel akasszam meg a forgalmat? Aztán úgy döntöttem, had menjen, megpróbálok távol maradni tőle. Vajon jól tettem? Későn észlel, lassan reagál? A mási alkalommal az volt a bűnöm, hogy 2,5 másodperccel később indultam el, mint ahogy zöldre váltott a lámpa, és már kaptam is a dudát. Hibás voltam persze, mert nem álltam készenlétben, pedig első voltam a sorban. De szerintem akkor sem volt indokolt a duda használata. Itt a sietős úr mögöttem haladt, de nem tetszett neki a tempóm, ezért egy körforgalom előtt záróvonal mellett megelőzött, hogy előttem lehessen, és aztán így haladjon végig a dugóban. De engem legalább megelőzhetett. Itt is elgondolkodtam, mert lett volna lehetőség megkérdezni, beleállni egy vitába, de úgy döntöttem, hagyom. Nagyon sokan pont ezt tanácsolják, hagyni kell. De valóban ez a legjobb megoldás? A hagyd menni pszichológiája Ha kimegyünk az utakra azonnal a nagy közös társasjáték részesei vagyunk. Itt az lenne a cél, hogy úgy lépkedjünk mezőről-mezőre, hogy közben rend legyen körülöttünk, betartsuk a szabályokat, így mindenki biztonságban eléri célját. De ha kicsit is belegondolunk abba, hogy ez milyen bonyolult, akkor rájövünk, miért lehet akár már egy-egy rövidebb út után is fáradtan megérkezni. Mert mindig előre kell gondolkodni, meg kell próbálnunk kitalálni, hogy a körülöttünk közlekedők vajon mire, hogy reagálnak: beengednek besorolásnál, megadják az elsőbbséget, ránk húzzák a kormányt, kijönnek elénk? Ugye, hogy fárasztó. De a defenzív vezetés alapja ez, amit nagyon sokan alkalmaznak autósként, a motorosoknak pedig ez jelenti túlélésük zálogát. Történnek körülöttünk a megszokott mederben a hétköznapi közlekedési szituációk, amikor megjelenik a renitens, aki a szabályokat áthágva tesz mindenkire, mert az ő ideje fontosabb. Ha ez a valaki pont velünk találkozik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy konfrontációba kerülünk. Ekkor kétféle út áll előttünk, megpróbáljuk megmagyarázni, mostani divatos szóhasználattal mi leszünk az önkéntes rendőrök, vagy engedjük elmenni. Ha ez utóbbit választjuk, akkor jól döntünk, hiszen nincs helye agressziónak az utakon. De azzal ki törődik, hogy mi lesz velünk, belül? Hogy tudjuk megemészteni azt, hogy tovább engedtük, és nem tudtunk elmondani véleményünket róla, tehát nem adhattuk ki a renitens miatt bennünk felhalmozódó feszültséget? A hozzáértő pszichológusok azt mondják, hogy ne engedjük, hogy az események hatást gyakoroljanak ránk, felidegesítsük magunkat, hanem állítsuk meg ezeket, és engedjük el a negatív érzéseket, amit a szabálytalan autós okozott bennünk. Ez a tanács egyébként a hétköznapokban is jól működhet, egyetlen dologgal nem számoltak: Mit csináljunk akkor, ha egy út alatt több ilyenbe is belefutunk? A harmadiknál már biztos sokkal hamarabb elszakad a cérna. A házi feladat (magamnak is), egy kis önismeret! A minket körülvevő arcátlan, felelőtlen autós helyett fókuszáljunk magunkra, és nézzük meg, hogy egy-egy szituációban hogy viselkedünk. Egy váratlan eseményt hogyan reagálunk le. Ha sikerül (ne) rájönni arra, hogy egy helyzetben mivel tudjuk a leggyorsabban lenyugtatni magunkat, akkor az idegeskedést csírájában elfojthatnánk, és semmi passzív agresszióra nem maradna hely az agyunkban. Biztos vagyok benne, hogy ennek elsajátítása tovább tart, és nehezen fog menni. Viszont veszíteni való nincs, és ha működik, (akkor nekem is) sikerül megoldást találnom a cikk elején taglalt félelmeimre. Próbáljuk meg együtt, a közeljövőben beszámolok az eredményről. Addig pedig kövessen minket Facebookon is!