Hármas karambol sérültekkel - lezárták a BAH csomópont felüljáróját

2020.11.15.
Azt írták: a balesetben két ember megsérült. A rendőrség a helyszínelés és a műszaki mentés idejére mindkét irányból lezárta a felüljárót - tették hozzá. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a két sérültet a fővárosi tűzoltók feszítő-vágóval szabadították ki a gépkocsiból, majd átadták őket a mentőknek.
Címkék: 

Durvák lesznek a fedezetlenségi díjak jövőre

2020.11.15.
A személygépjárművek esetében, gépjármű-kategóriától függően 560-1210 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken az autó nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel. Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj a busz férőhelyszámától függően 840-5210 forint, tehergépkocsik esetében pedig a 4260 forintot is elérheti naponta. A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló díjfizetési kötelezettségének. A jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére, így jelentős anyagi kockázatot vállalnak a kgfb-szerződéssel nem rendelkezők - hangsúlyozta a Mabisz. A szövetség ezért arra figyelmeztet: ha valakinek nem érkezik meg a befizetésre szolgáló csekk, vagy valamilyen okból nem történik meg a banki átutalás, illetve nem teljesül a csoportos beszedés, időben vegye fel a kapcsolatot biztosítójával és jelezze a problémát. Nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól, ha a jármű hosszabb ideig nincs használatban. Akik hosszabb ideig nem használják járművüket és nem szeretnének erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, a forgalomból történő ideiglenes kivonás lehetőségével élhetnek - jelezte a Mabisz. A tavaly őszi adatok szerint az akkor 5,2 millió magyarországi gépjármű közül több mint 89,5 ezer, mintegy 1,7 százalék nem rendelkezett érvényes kgfb-szerződéssel. Ezek a tulajdonosok, illetve üzembentartók nem csak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, ha balesetért felelősek, úgy az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük - írják a közleményben.

Védjegy vita a Citroen és a Polestar között

2020.11.15.
Nem indul könnyen a Polestar márka bevezetésre. A korábban svéd, majd kínai kézbe kerülő Volvo prémiummárkából kiváltó zöldautó márkával kapcsolatban mostanában nem hallunk pozitív híreket, pedig a kezdés ígéretes volt. Meggyőző formatervek, hangzatos technikai adatok után a hírek inkább szóltak a megbízhatatlan technikáról, és most egy újabb, előre nem látott akadályba ütköztek Franciaországban. Ugyanis a Citroen szerint a Polestar logója ugyanazt a chevron jelvényt használja, amit ők is, ezzel pedig megsértik a védjegyüket. Noha valóban mind a két márka ugyanolyan formájú nyilakat használ a jelvényében, azért nehéz lenne összetéveszteni őket. A Citroen nyilai felfelé mutatnak, ugyanabba az irányba, egymás felett, ugyanakkor a Polestar nyilai egymás felé mutatnak, amolyan csillag formában és a domborításuk is más. Mindezek ellenére a Citroen pert indított a Polestar ellen, és ami még meglepőbb, hogy meg is nyerték azt. Így nem kevesebb, mint 150 000 eurós büntetést fizethet a Polestar, és nem forgalmazhat autót Franciaországban legalább hat hónapon keresztül. A jelentés szerint az eladások tiltása akár meg is hosszabbítható, ha a felek nem jutnak egyezményre. A bíróság döntésének máris komoly hatásai vannak. Például letiltották a Polestar oldalát a francia állampolgároknak. Konfigurátor helyett egy üzenet fogadja őket, amiben értesítik az ügyfeleket a védjegy sértéssel kapcsolatban. Egyelőre nem tiszta, hogy mikor számíthatunk egyezményre a két autógyártó között, illetve, hogy mi lesz a megoldása az ügynek. A történelem során váltott már márkanevet és logót is autógyártó a franciák miatt.

A kijárási tilalom alatt történt rendkívüli esemény az éjjel

2020.11.15.
Lesodródott az úttestről és az út menti árokba hajtott egy gépkocsi szombat este Vas megyében, a Csehi és Oszkó közötti úton.  A riasztás a kijárási tilalom életbelépése után, 20:13-kor érkezett. A balesethez a vasvári önkormányzati tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járművet.  

Menekülés vissza az autóba

2020.11.14.
A portál arra a felmérésre hivatkozik, melyet az Audimob közvélemény-kutató cég végzett az olasz közelekedési minisztériummal közösen. Az autóm az én váram A Covid-19 új hulláma ismételten a magántulajdonú személygépkocsikat állította az érdeklődés középpontjába. Az olaszok a saját autójukra úgy tekintenek, mint arra a mentsvárra, amelyben a vírusfenyegetés idején menedéket találnak. A trend már 2019-ben elkezdődött, amit a járvány két hulláma, a tavaszi és az őszi jelentősen felerősített. Olyannyira, hogy a tavalyi helyzethez képest a megkérdezettek közül 65 százalékkal többen mondták azt, hogy a jövőben is az egyéni közlekedési eszközöket preferálják majd a tömegközlekedéssel szemben. Ennek megfelelően alakultak a tömegközlekedés adatai. A tavalyi időszakhoz képest idén több mint 50 százalékkal csökkent a tömegközlekedési eszközöket használók száma. Ahogy az várható volt, a forgalom csökkenésével párhuzamosan drasztikusan csökkent a balesetek száma: márciusban körülbelül 72 százalékkal, áprilisban pedig 85 százalékkal. Gyalogosok, kerékpárok és robogók Az Audimob elemezte az úgynevezett „könnyű mobilitást” is, amely 2020-ban főszerephez jutott néhány olasz nagyváros közlekedésszervezési politikájában, elsősorban a támogatások révén. A járvány hirtelen lefékezte az eddig töretlen fejlődést ezen a téren. Az elemzés szerint a gyalog, kerékpárral vagy más eszközzel közlekedők aránya 4 százalékkal csökkent az elmúlt egy évben, de a teljes közlekedésben még így is 24 százalékot tesznek ki.   Annyi bizonyos: a 2020-as év nagy lendületet adott az alternatív mobilitásnak, és reflektorfénybe helyezte az elektromos robogókat, rollereket. A városi közlekedés új szereplője hirtelen nagyon népszerű lett, elsősorban a kölcsönzési lehetőségek miatt. Jelenleg 20 olasz városban hat cég mintegy 27 ezer elektromos robogót, illetve rollert üzemeltet. A tanulmány szerint csaknem minden második olasz (43%) érdeklődést mutat ezen utazási eszköz iránt, ugyanakkor a megkérdezettek 80 százaléka szigorúbb szabályokhoz kötné a használatukat.

Mesél a szakértő – Már a hirdetés is gyanús volt

2020.11.14.
Amikor a használt autó vásárlás, vagy vásárlás előtti állapot felmérés megrendelése előtt arról faggatnak azt ügyfelek, hogy milyen autót érdemes venni, sokszor felmerül lehetőségként a Volkswagen Golf. A típus egyértelműen a kategória királya. Nagyon ad rá a VW, hogy ezek a modellek mindig az adott kor és szegmens legmagasabb technológiai színvonalát képviseljék, elég egy pillantást vetünk az új, immár nyolcadik generációs Golfra. A 4. generáció óta ráadásul minőségben, megjelenésében, anyaghasználatában is a prémium szegmenset idézi meg ez az alsó-középkategóriás autó. Az ötös 2004-ben került a piacra. Bőséges motorkínálata mellett ebben a modellben jelent meg a Golfoknál a DSG váltó is. A kivitel és a felszereltség is eléggé tág határok között volt változtatható. Tudom, mert 2005-ben szüleim új autójának kiválasztásakor elég sokat foglalkoztam a dologgal. Akkor egy 1.6 FSI Sportline kivitel mellett döntöttünk és nem bántuk meg. A 14 együtt töltött év és a több mint 180.000 megtett kilométer alatt egy vízhűtőt, egy injektort és talán stabilizátor rudakat kellett rajta cserélni, no meg megadta magát a központi zár. Természetesen évente márkaszervizben végezték el a kötelező karbantartásokat. Egyszóval megbízható autóról van szó és már csak a neve alapján is képvisel valamiféle presztízst. Mára a Golf ötösök legidősebbje 16 éves. Áruk ennek megfelelően ereszkedett a széles körben megfizethető kategóriába, ugyanakkor kategóriatársaihoz (pl. Peugeot 307) még mindig versenyképes. Egy igazán jó állapotú Golf 5 1.6 most másfél millió forint körül ér, minden meglévő hiba azonban csökkenti ezt az árat. 13 éves, 130.000 km-es és még piros is! Ügyfelünk egy ígéretes adatokkal rendelkező 1.6 Sportline-ként hirdetett autót nézett ki. Az internetes megrendelésben megadta a hirdetés URL-jét, ami nem csak azért jó, mert így nem kell bepötyögnie a kocsi eladójának elérhetőségét, hanem azért is, mert így mi is tudunk előzetesen tájékozódni, hogy milyen munka várható. Az autót 1,6 millió forintért kínálják. A hirdetést természetesen PDF-ben lementjük az ügyfél mappájába, ezért tudok most idézni belőle. Rögtön megragadta a szememet, hogy Sportline kivitelű. Mivel 14 éve elég sokszor átrágtam magam a Golf V. Sportline felszereltségi listáján, majd bő öt évig én jártam a kocsival, pontosan tudom, mit kell tartalmaznia a felszereltségnek és hogy milyen felnivel adták ki őket. Azonnal feltűnt, hogy nem sportülések vannak benne és hogy a könnyűfém keréktárcsák sem eredeti Sportline felnik. Ezen kívül a legnagyobb truváj, hogy 15 mm-el ültetett sportfutóműnek kell lennie alatta, ezt kép alapján nem könnyű eldönteni, de a kerékjáratok szabad magassága alapján itt sem stimmelt a dolog. Sima Trendline A VW-csoport autóinál nagyon gyorsan meg lehet tudni, hogy milyen alapkivitelben készült. A csomagtérben és a szervizkönyv első lapján megtalálható, úgy nevezett vevőszolgálati matrica tartalmazza a rövidített elnevezést. Első dolgunk volt, hogy ezt megnézzük és láss csodát, a legpuritánabb kivitellel, Trendline-al volt dolgunk. A "TREND" felirat árulkodik Az irodában lekérdeztük alvázszám alapján a kocsi gyári kivitelét és kiderült, a mai szemmel nézve szegényes alapfelszereltségen túl csak az ESP-t rendelték meg hozzá. Némiképp árnyalja a dolgot, hogy a kocsi osztrák és amit ott ugyanúgy Trendline néven fut, az nálunk nem ugyanaz a felszereltség. Kitalálhatják az olvasók, odakint több extrát tartalmaz a Trendline felszereltség, mint itthon. Itt a kettő helyett négy elektromos ablakemelő és sima fekete tükrök, kilincsek és díszlécek helyett mindezek fényezett változata került az autóra. A lényeg, hogy a Sportline kivitel legnagyobb húzásai, a sportfutómű és az első sportülések nincsenek a kocsiban. Mi van ezzel a kilométerrel? Nem egész 130 ezer kilométer, az évi 10.000-es futásteljesítményt jelent. Az Eurotax katalógusban erre a járműkategóriára az átlagos éves futás 15.600 km, ami mostanra 245.000 km-re rúgna. A különbség feltűnő, ezért a diagnosztikával megpróbáltuk kideríteni vajon mi igaz ebből. A kocsit szervizkönyvvel hirdetik, ami nagyon jó, csak azt felejtették el beleírni, hogy nincs vezetve. A szervizkönyv utolsó bejegyzése 2011 decemberéből származik, amikor 33.000 km volt a kocsiban. Érdekes, ez majdnem éppen az előbb említett átlag és nincs okunk azt feltételezni, hogy az ezt követő 9 évben nem így használták a kocsit, hiszen az frissen lett importálva a sógoroktól. Részlet diagnosztikai lekérdezés jegyzőkönyvéből A diagnosztikai lekérdezésben csak a műszeregységből kiolvasható adat szolgáltatott direkt információt és az nyilván megegyezett a kijelzett értékkel. Viszont a következő átvizsgálásig hátralévő út FIGYELEM: 1.165.500 km volt! Ez semmiképpen sem lehet valós érték, hiszen ennek az autónak 15.000, vagy ennek legfeljebb a duplája lehet a szervizintervalluma. Legjobb tippem, hogy a valós futás valahol a katalógus által is említett 245.000 km környékén lehet, de sajnos ezt egyértelműen bizonyítani nem tudom. Segítséget nyújthatnának a különböző járműtörténeti lekérdezések, de mivel azok eredménye nem garantált, most nem dobtam ki az ablakon erre 5-6 ezer forintot a cikk kedvéért. Elég csak a kormányra ránézni: egy 130.000 km-t futott Golf bőrkormánya nem így fest és a belső ajtókárpit se ereszkedik meg ennyitől… De állapotot veszünk nem kilométert! Az erős gyanú, hogy ebben az autóban kétszer ennyi kilométer van, sajnos csak a kisebbik baj, volt ezzel a kocsival. A központi zár (típushiba) nem működött, a hátsó ablakfűtés áramköre szakadt volt. Ezt, ha éppen nincs párásodás, amikor egy gyanútlan vevő megnézi a kocsit, vagy nem jut eszébe ezt is tesztelni, bekapcsolni, akkor diagnosztikai műszer nélkül ez ki sem derül, cserébe annál bosszantóbb hiba, amikor észrevesszük. Ezekkel a hibákkal is együtt lehet még élni, nem is ez volt, ami kiverte a biztosítékot, hanem az, hogy korábban milyen szinten lett összetörve a kocsi. Részlet a GOR-CAR digitális állapotlapjából: minden jobboldali pirosban! A festékréteg mérés eredménye önmagáért beszélt. A bal első sárvédőn kívül a kocsi minden jobboldali elemét javították és ebbe sajnos beletartoznak a küszöbök és az oszlopok is. A jobb hátsó sárvédőn a műszerünk méréshatárának közelében, 2.356 mikrométeres érték volt mérhető, ez a 20-szorosa a normális értéknek! A jobboldali ajtókon 8-900 mikron is előfordult, az első sárvédőn a normálisnak mondható átfényezés értéke, 200 mikron volt mérhető. Az igazi ámulat az oszlopok és küszöbök takart felületeinek mérésekor következett. Itt az 50-70 mikron helyett mértünk a C-oszlopon 1.500, a küszöb hátsó részén 2.200 mikrométert, de a küszöbön elöl is 7-800, illetve a többi oszlopon mindenhol 500-1.500 mikron körül jelzett festékrétegmérő. Magyarul ez a kocsi jobbról olyat kapott, hogy fal adta a másikat. Mindezek mellett eltörpülnek további, kisebb hibák, mint például a kalaptartó baloldali zsinór akasztójának törése. A könnyűfém keréktárcsák felszerelése elvileg OK, de azok milyen állapotban vannak? Mind a négy peremsérült! Ennél még egy acéltárcsa-dísztárcsa komináció is esztétikusabb. Mi ebből a tanulság? Az, hogy ami túl szép, hogy igaz legyen, az általában nem is igaz. Ezt sokan nem hiszik el, pontosabban hisznek abban, hogy ők a kivételek és valami csoda folytán megtalálták a legtutibb vételt. Olyan ez, mint a királyfi fehér lovon: „...a királyfi oly kevés, s az, hogy jön tévedés” De nem kell feltétlenül beleszaladni az ilyenbe. Van, aki tud segíteni, hogy elkerüljük az ilyen és ehhez hasonló ballépéseket, amik nagyon a pénztárcánkra mennek. Mivel ez az autó a javítások ellenére viszonylag szépen volt fújva, jó volt a motorja, váltója és fékrendszere, egy átlagos autóvásárló a felsoroltakból rossz esetben semmit sem észre és hazavisz ez óratekert, visszajavított és kisebb, de annál bosszantóbb hibáktól hemzsegő autót. A másik út, hogy vásárlás előtt, bármilyen ígéretes is a kiszemelt kocsi, rendelnek rá egy előzetes, teljes körű helyszíni használt autó átvizsgálást, higgyék el, megéri!

Karambolozott egy megkülönböztető jelzést használó mentőautó Budapesten

2020.11.14.
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán Győrfi Pál elmondta: az esetkocsit egy csecsemőhöz riasztották, a megkülönböztető jelzést indokoltan használó járműnek Óbudán, a Bécsi út és a Kiscelli utca kereszteződésében oldalról nekiütközött egy személygépkocsi. Az ütközés miatt a mentőautó elsodort egy rollerező nőt. A nő medencetáji sérüléseket szenvedett, a személygépkocsit vezető férfi és a mentő személyzetének három tagja könnyebben sérült, mindannyiukat a baleseti sebészeti ügyeletre vitték. A felelősség tisztázására rendőrségi vizsgálat indul – jelezte a szóvivő. MTI

VW: tíz hónap, 7,4 millió jármű

2020.11.14.
Ebben a hónapban 4,9 százalékkal kevesebb járművet adtak el, mint 2019 októberében. Szeptemberben 3,3 százalékos növekedést ért el a konszern. Az év első tíz hónapjában 7,408 millió járművet szállított le a konszern, 17,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.Nyugat-Európában 6,4 százalékkal 280,5 ezerre, Kelet- és Közép-Európában pedig 7,7 százalékkal 65,3 ezerre csökkentek a konszern eladásai. Az év első tíz hónapjában Nyugat-Európában 25,1 százalékkal 3,154 millióra, Kelet- és Közép-Európában pedig 17,3 százalékkal 659 ezerre csökkentek az eladások. A globális eladások októberi csökkenése a szeptemberi növekedés után elsősorban a legnagyobb piacán, Kínában bekövetkezett csökkenésre vezethető vissza. Kínában 3,3 százalékkal 376,5 ezerre csökkentek az eladások. Kínán kívül az ázsiai-csendes-óceáni térségben pedig 3,3 százalékkal 25 ezerre nőttek az értékesítések. Márka szerint a konszern októberben 521,1 ezer VW személygépkocsit értékesített, 7,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, az első tíz hónapban pedig 5,077 milliót, 17,4 százalékkal kevesebbet. Skoda személygépkocsi 6,6 százalékkal kevesebb kelt el októberben, mint egy évvel korábban, 98,3 ezer, az első tíz hónapban pedig 820,2 ezer, 19,5 százalékkal kevesebb. A konszern összes márkája közül csak az Audi eladásait tudta növelni októberben, valamint az "egyéb" kategóriába sorolt Bentley, Lamborghini és Bugatti luxusmárkáét. Audiból az előző évinél 9,8 százalékkal kelt el több, 163,8 ezer, a luxusmárkákból pedig együttesen 15,5 százalékkal több, 1700. Az első tíz hónapban azonban az Audi és a luxusmárkák eladása is csökkent, az Audi 10,3 százalékkal 1,351 millióra, a luxusautóké pedig 2,1 százalékkal 14,8 ezerre. A Volkswagen AG konszern a felügyelőbizottság pénteki ülését követően közleményében bejelentette, hogy a következő öt évben az ágazatban zajló technológiai átalakuláshoz igazodva 73 milliárd eurót szán elektromos mobilitási, hibridtechnológiai és digitalizációs fejlesztésekre fordítani. Az összegből 35 milliárd eurót fordít elektromos mobilitási, 11 milliárd eurót hibrid hajtáslánc technológiai, valamint a korábban tervezettnek a dupláját, 27 milliárd eurót digitalizációs fejlesztésekre. A felügyelőbizottság egyúttal megerősítette azt is, hogy a korábban jelzettnek megfelelően Szlovákiába helyezi át a VW Passat modellek gyártását a németországi Emden üzemből. Az első szlovákiai Passat 2023-ban gördül majd le a szerelőszalagról. Az emdeni üzemben tavaly készült el a 30 milliomodik Passat modell. Tavaly 544 ezer Passat modellt gyártott a Volkswagen. Az emdeni üzem az elektromos modellek előállítására áll át. Az ID.4 után ott kezdik meg az új teljesen elektromos Aero modell gyártását is. MTI

Eső, káosz és hatalmas meglepetés a Török Nagydíj időmérőjén

2020.11.14.
Lance Stroll, a Racing Point kanadai versenyzője nyerte a Forma-1-es Török Nagydíj esős időben rendezett szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 22 esztendős pilótának ez pályafutása első pole pozíciója. Az isztambuli időmérő edzést az első szakaszban a heves esőzésben kétszer is félbeszakították, a versenyzőknek pedig később nagy fejtörést okozott, hogy a folyamatosan száradó aszfaltra milyen gumikkal hajtsanak ki. Ebből a küzdelemből végül a Racing Point és a Red Bull jött ki igazán jól. Stroll mögött Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett másodikként, míg a mexikói Sergio Pérez lett a harmadik a másik Racing Point volánja mögött. A hetedik világbajnoki címére hajtó brit Lewis Hamilton (Mercedes) csak hatodikként zárta az időmérő edzést. A címvédő azonban a saját szempontjából jó helyzetben van, mivel az egyetlen, aki még veszélyes lehet rá, csapattársa, Valtteri Bottas csak a kilencedik rajtkockát foglalhatja el. Az 58 körös Török Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 11.10 órakor kezdődik. A teljes rajtsorrend: Lance Stroll (kanadai, Racing Point) Max Verstappen (holland, Red Bull) Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Esteban Ocon (francia, Renault) Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) Valtteri Bottas (finn, Mercedes) Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) Lando Norris (brit, McLaren) Sebastian Vettel (német, Ferrari) Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) Kevin Magnussen (dán, Haas) Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) Romain Grosjean (francia, Haas) Nicholas Latifi (kanadai, Williams) George Russell (brit, Williams) MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója