Sokan úgy vannak vele, hogy ha rokontól vagy ismerőstől vesznek használt autót, akkor hajlamosak az ismert és kedvelt ember tulajdonságait a kocsira is rávetíteni. Tévhit, hogy bizalmi embertől jó venni, esetleg világok omlanak össze egy-egy félresikerült tranzakción, vagy tényleg bízhatunk a barátunkban ezen a téren is?
Jobbnak gondoljuk az autónkat, mint amilyen
Használtautót földi halandóként két forrásból tudunk venni. Vagy a kereskedések hirdetéseit látjuk, vagy magánszemélyekét. Általános és hosszútávú megfigyelésem, hogy a kereskedők nagyon is jól áraznak. Tudják mit árulnak és nem árulni szeretnék a kocsikat, hanem eladni. Ennek megfelelően lövik be az árat, felhasználva tudásukat a konkrét autóról és persze a sokéves tapasztalataikat is.
Ha kereskedőnél nézünk kocsit, annak az ára jól fogja tükrözni annak állapotát. Így például, ha a feltételeinkre egy 20-as szűkített listát dob az internet, és a kinézett kocsi az alsó harmadban van (árban), akkor azon várhatóan lesz olyan értékcsökkenést okozó dolog (pl. esztétikai sérülés vagy közelgő, drágább karbantartás), amit ha ráköltünk, ott leszünk, mintha a drágábbat vettük volna. És fordítva: a felső harmadban találjuk az előzménykármentes, alacsonyabb futásteljesítményű, karbantartott, nem szétgyilkolt darabokat.
Ezzel szemben egy magánszemélynek szinte semmilyen összehasonlítási alapja nincs. Sőt, a legtöbb autótulajdonos meg van győződve arról, hogy a kocsijának általános műszaki és esztétikai állapota bőven az átlag felett van. Kereskedelmi tapasztalattal sem rendelkeznek, így a sokszor csak képzelt kifogástalan állapot tudatában a kínálat tetejére pozícionáljak a portékát árban. Aztán árulják, a telefon meg sem csörren, végül szépen lassan kezdenek engedni az árból, egészen addig, amíg a kínálat középső harmadába kerül, végül egy alku árán, hónapokkal később alsóharmados áron engedik el a kezét.
De mi van az ismerőssel?
Sógor, koma, rokon, barát, ismerős: mind-mind olyan státuszú ember, aki nyilván nem akar átejteni. A bökkenő csak annyi, hogy ő is magánszemély, esetenként vajmi kevés műszaki érzékkel, aki sokszor többet gondol az autójáról, mint amit az valójában tud.
Például meg van győződve róla, hogy abba mindig a jó olaj került, de később kiderül, hogy a szerelője évek óta valami olcsó vacakot tölt bele. Vagy úgy gondolja, hogy azok a fékek még simán lehoznak akár 2 szezont is, hasonlóképpen a téli, vagy éppen a nyári gumiabroncsokkal.
Minden emberi kapcsolat más és más. Másmilyen mélységű az ismeretség, egyik ember jobban ért az autókhoz, másik kevésbé. De a meggondolatlanul megelőlegezett bizalom sokszor visszaüthet. Itt van mindjárt egy dízel Mazda CX-5 példája. Eladó és vevő barátok. A szemlén is kötetlen jó viszony rajzolódott ki olyannyira, hogy próbaútra nem is kérte az ügyfelünk, hogy menjünk el a kocsival. Az álló helyzetben, emelt fordulaton mérhető DPF nyomáskülönbség magas volt. Mitagadás, sajnos ennek a jelentőségét nem domborítottuk ki kellőképpen a szemlén, megvették. Három hónap elteltével látom, hogy érkezett egy minimumpontos értékelés a cégbe, kinyitom: a lehúzás indoka, hogy egymillió forintot kellett rákölteni a baráttól vásárolt 170.000 km-es autóra. A DPF.
Ellenpélda
Pár hétre rá én voltam éppen szolgálatban, amikor egy hölgy jelentkezett. Elmondta, hogy a Volkswagen Golf Sportsvan van nála kölcsönben, használatra. A barátnőjéé és ha tetszik neki meg is veheti. Ő nem ért a kocsikhoz, megbízott hát, hogy nézzük át.
Érdekesség, hogy az 1.4 TSI motoros, DSG váltós kocsiban is éppen 170.000 km volt, igaz, hogy 2 évvel fiatalabb volt a dízel Mazdánál. Tiszta diagnosztika, ugyan nem márkaszervizben, de tisztességesen vezetett karbantartástörténet, még a stabilizátor rudak cseréjét is gondosan felvezették.
A Comfortline felszereltség minden eleme működik, a motor nem csörög, a váltó nem ránt, az olaj nem folyik. Oké, a használat során az első lökhárító alját már odaverték valahová, a jobb első ajtó alja is meggörbült egy kicsit és karcos csúfították a gyöngyházfényű autót.
A rétegmérésen kiderült, hogy a jobb hátsó sárvédő hátsó sarkán kívül a 11 éves autóhoz fényező nem nyúlt. Elmentünk próbakörre, ott is minden klappolt. Nem igazán tudtam belekötni, ez az autó jó állapotú volt, szerencsére. A JSZP-ben a cikk írása közben ránéztem a kocsira. Meg is vették.
Igazából a javított részen sem látszott semmi
További gondok
Egy számunkra idegen eladóval teljesen másképpen tárgyalunk, mint egy ismerőssel. Szemtelenebb az alku, és ha a végén mégsem sikerül megegyezni, legfeljebb elköszönünk és megyünk tovább, nincs szükség magyarázkodásra, senkiben nem marad tüske.
Ezzel szemben a baráttal való ártárgyalás után az is előfordulhat, hogy a jó kapcsolat megy rá arra, hogy az ismerősünk nem engedett el annyit, mint szerettük volna.
Üzletben nincs barátság – mondják, és valószínűleg igazuk is van. Ilyen esetben sokat segíthet az őszinteség, ha elmondjuk, hogy gumikat, fékeket kell cserélni, hogy egy-egy hibajelzés már fel-felvillan, vagy hogy a szerelőnk már lélekben készít minket a részecskeszűrő cseréjére.
Ha pedig kényelmetlennek érezzük ezt a helyzetet, akkor a barátok érdeklődését eladóként finoman vissza is lehet utasítani, vevőként pedig megállhatjuk, hogy rákérdezzünk egyáltalán.
Baráttól, vagy idegentől: az átvizsgálás nem maradhat el
Előfordulhat azonban, hogy a baráti áru mustrája, az előzetes, helyszíni használtautó-vizsgálat szinte sérti az eladót, mondván: „Mi van? Nem bízol meg bennem?” Ilyenkor is az őszinteség a legjobb taktika: „Dehogynem, csak hát lehet valami olyasmi is a kocsival, amiről esetleg Te nem is tudsz.”
Egy biztos, valóban nem illik keverni az üzletet a barátsággal, illetve az is, hogy a hosszú barátság alapja a pontos elszámolás. Aki azért akar ismerőstől autót venni, hogy az majd úgyis többet enged neki, nagyon rossz úton jár. Értékeljünk minden körülményt és így hozzuk meg a végső döntést. Végül is egy jóbarátnak az ember szívesebben is fizet többet, nem igaz?