Villany BMW a mindennapokra

2022.07.28.
Mi változott? Bár az enyhe ráncfelvarrás nem érintette a hajtásláncot, a 210 kW teljesítményű (400 Nm csúcs forgatónyomatékú) villanymotorral mozgatott BMW iX3 dinamikusabb hatást kelt. Talán azért, mert a BMW iX3 az alapfelszereltség részeként elérhető modellspecifikus M Sport csomaggal érkezik. Az új BMW iX3 Münchenben, az IAA Mobility 2021 nemzetközi autóipari kiállításon mutatkozott be a nagyközönségnek, de a BMW Brilliance Automotive senjangi egységében készülő autók első szériagyártású példányaival csak most találkozhattunk. Karakteresebb megjelenést kapott az orra, nagyobbak a vesék,  10 milliméterrel keskenyebbek a fényszórók és új az első köténylemez. Az új M aerodinamikai keréktárcsák alapáron 19, felárért 20 hüvelykesek lehetnek. Az adaptív LED fényszórók szintén az alapfelszereltség részét képezik, a lézerfény opciós. A műszerfal közepén elhelyezkedő digitális kijelző átmérője 12,3 hüvelykre növekedett és a rajta elérhető kezelőszervek mérete is nagyobbá vált. Jó vezetni Az akkumulátor kapacitása 80 kilowattóra, bírja az egyenáramú, akár 150 kW-os gyorstöltést. Az elméleti hatótáv 460 kilométer, a fogyasztás 18 kWh/100 kilométer körüli, ám a tempós, hegyvidéki teszt során 300 kilométer körüli hatótávval és 24-26 kWh/100 kilométer fogyasztással számoltunk. A hátsókerék-meghajtású új BMW iX3 6,8 másodperc alatt képes felgyorsulni álló helyzetből 100 kilométer/órás tempóra. A menetdinamikára nem lehet panaszunk, az iX3 sportkocsis gyorsulása letaglózó. Havas örömök A BMW iX3 szlovéniai bemutatóján havas, illetve erdei környezetben is teszteltük az autót, és ha már áprilisi hóval találkoztunk, csapattunk is benne. Persze, nem az iX3-mal. Hanem egy kabrióval. Az 510 lóerős M4 Competition Cabrio a BMW Aréna pokljukai jeges körpályáján dodzsemként varázsolt tartós örömöt az arcunkra. Néhány szlovák újságírónak sikerült szabályos köröket rajzolnia, nekem csak egy félkör jutott, de az is igen nagy megtiszteltetés volt a számomra. Az összkerékhajtást sport állásba kapcsolták nekünk a vezetéstechnikai oktatók és teljesen kiiktatták a menetstabilizálót, így körzőzés helyett leginkább piruetteztem és magatehetetlenül, de fülig érő szájjal sodródtam a hóbuckák felé. Az élmény cunamit sikerült fokozni: egy következő gyakorlatban a friss téli gumival próbálkozó M4 kabriót aláztuk le a nyári abroncsokon futó i40 M50 villanyautóval. Mire felordított és röffentett a sorhat, az i4-gyel már javában fékeznünk kellett, hogy ne csapódjunk a hófalba. A fékút természetesen hosszabb volt, egy-két jelzőbóját be is szántottunk, de az élmény leírhatatlan. Autó, mint művészeti alkotás A BMW Art Car jelenség, a fenntartható mobilitás éa a technológiai fejlődés jegyében a BMW szlovéniai importőre kortárs művészeti galériákkal és kurátorokkal közösen pályázatot írt ki a BMW iX villanyautó arculatának újratervezésére 35 év alatti művészek számára. A fiatal Urban Klinkon végtelenül egyszerű, de nagyon látványos alkotása nyerte el leginkább a zsűri tetszését, többek között a BMW-k külső arculatáért felelős dizájnerének, Dogamoj Dukec-nek az elismerését. A művész kérdésünkre elmondta, hogy ugyan merített a korábbi híres alkotók munkáiból, de a három alapszínnel festett nonfiguratív, gyerekfirkára hasonlító mű gyökereit mélyen találta meg önmagában. Úgy, ahogy egy álomból felébredve, meglepő ötletek, parázs gondolatok és megnyugtató megérzések kerítenek hatalmukba. Kép és szöveg: Biró Csongor  

Magyar Nagydíj - Idén is több mint ezer rendőr biztosítja a rendezvényt

2022.07.28.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében felhívta a figyelmet: a rendezvényre kilátogatók számoljanak azzal, hogy a beléptetés a nagy érdeklődésre tekintettel hosszabb időt vesz igénybe. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a 37. Magyar Nagydíjat idén is a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság biztosítja. A munkát a Készenléti Rendőrség, a Heves és Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is segítik, együttműködnek a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományával, továbbá 4 osztrák motoros rendőr is érkezik Magyarországra, hogy részt vegyen a rendezvény biztosításában. A helyszínen lovas, kutyás, motoros és segway-t használó rendőrök is szolgálatot teljesítenek majd, a forgalmat helikopterről is figyelik, és ahol szükséges, forgalomirányítással segítik a közlekedőket. A pálya melletti parkolóban csütörtökön déltől a versenyhétvége alatt rendőrtábor működik, az irányító parancsnokok innen felügyelik és koordinálják a rendőri állományt. Hétfő 12 órától augusztus elsején reggel 8 óráig fokozott ellenőrzést rendeltek el, amely érinti a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területét, az M0-s autóút teljes hosszát, az M2-es, M3-as, M4-es, M5-ös és M6-os autópályák és autóutak Pest megyei szakaszát, valamint a felsorolt útszakaszokon lévő parkolókat és pihenőket. A ring környezetében különböző forgalomkorlátozások lépnek életbe, ezekről bővebb információ a rendőrség honlapján létrehozott Formula 1-es link alatt találhatók meg. A rendezvény ma délután boxutca-látogatással kezdődik, a forgalom függvényében már ekkortól lehetnek ideiglenes forgalomkorlátozások. Péntektől minden nap délelőtt a ring közvetlen közelében lévő utakat a pálya felé egyirányúvá teszik majd a rendőrök, az edzéseket és a versenyt követően pedig fordítva, a pályától kifelé haladva lesznek egyirányúsítva az utak. A rendőrség kéri: senki ne hagyjon látható helyen értékeket a leparkolt kocsijában, zárja be az autóját, mindenhol ügyeljen értékeire. A szabálytalanul megálló autókat elszállítják. A korábbi évekhez képest újdonság a "Gratis 2-es és 3-as" parkolóhely kialakítása, ahonnan mindössze 5-10 perc kényelmes sétával elérhetők a pálya különböző bejáratai. Kiemelték, hogy a tömegközlekedéssel a H8-as (gödöllői) HÉV-el is ki lehet jutni a versenypályához. A HÉV Kerepesi megállójától ingyenes buszok szállítják majd a látogatókat a Hungaroring 3. számú kapujáig, ahonnan minden nézőtéri hely kényelmesen elérhető.  A Magyar Nagydíj programjai ma kezdődnek, majd a vasárnapi futammal zárulnak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Velencéig bővült a Budapest-Balaton kerékpárút

2022.07.28.
A Budapest-Balaton kerékpáros útvonal teljes 108,2 kilométeres hosszából az Etyek-Velence szakasz 32,6 kilométer hosszú, mely tartalmazza a meglévő 2,9 kilométeres kerékpárutat Gyúró és Tordas között. Közölték: a beruházás során 18 kilométer hosszan mezőgazdasági-kerékpáros vegyes forgalmú út épült a meglévő földutak leburkolásával, 1,9 kilométeren Nadap és Velence között új, önálló kerékpárút épült ki, 1,2 kilométeren felújították a burkolatot és kerékpársávot jelöltek ki. 8,6 kilométeren forgalomtechnikai beavatkozásokat (felfestés és táblázás) végeztek, emellett egy új hidat építettek Pázmándon a Bágyom ér felett és átépítették vagy felújították a meglévőket. Az átadott szakasz Etyek, Gyúró, Tordas, Kajászó, Pázmánd, Nadap településeket és Velence városát érinti. Két új pihenőhelyet is kialakítottak az útvonal mentén, ahol padok és asztalok szolgálják a megpihenni vágyó biciklisek kényelmét. (Fotó: MTI/Vasvári Tamás) Közölték, két külön szakaszra bontva épült a most átadott kerékpárút: a 12,3 kilométer hosszú Etyek-Tordas közötti szakasz a közelmúltban átadott Budapest és Etyek közötti kerékpárút folytatásaként épült ki, a második, 17,5 kilométer hosszú Tordas-Velence szakasz pedig Velence lakott területén éri el a Velencei-tavat és az Enyedi utcában csatlakozik a Budapest-Balaton kerékpáros útvonal következő, Velence-Székesfehérvár szakaszához, egyúttal a Velencei-tó körüli kerékpárúthoz. A NIF kiemelte: a fejlesztés nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a környéken élők könnyebben érjék el úti céljaikat, és azok számára is kényelmesebb és biztonságosabb közlekedési megoldást nyújt, akik biciklivel szeretnék megközelíteni a fővárosból a Velencei-tavat. A projekt a Technológiai és Ipari Minisztérium (jogelőd: Innovációs és Technológiai Minisztérium) megbízásából, a NIF Zrt. beruházásban, hazai forrásból valósult meg. A kivitelezést az Etyek-Todas szakaszon a Colas Út Zrt., a Tordas-Velence szakaszon pedig a Swietelsky Magyarország Kft. végezte, összesen nettó 2,7 milliárd forint értékben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Önkorlátozást kér a tankoló autósoktól a MOL-igazgató

2022.07.28.
A lapnak adott interjúban az ügyvezető igazgató kifejtette: több évtizedes gyakorlat, hogy a leállás előtt elkezdenek készleteket építeni, most viszont a háború kitörése miatti ellátáslánc-akadozás, valamint az árszabályozás miatti kiugró kereslet és importhiány a készletek jelentős részét felemésztette - írja az MTI. A Mol mindent megtesz a jelentős termékkiesés pótlására a pozsonyi finomítóból, és a megmaradt tartalékokból, de ez nem tudj teljes mértékben fedezni a hiányt, a piaci pótlásra pedig korlátozottak a lehetőségek - hangsúlyozta. Ratatics Péter elmondta: a karbantartást másfél éve kezdték előkészíteni, két hónapig tart majd, és mintegy 1200 szakember dolgozik rajta. Ez garantálja, hogy a finomító továbbra is biztosítani tudja Magyarország és a térség zavartalan üzemanyag-ellátását. A leállást tavaszra tervezték, de a Magyarországon bevezetett hatósági ár által is generált kiemelkedő üzemanyagigény miatt elhalasztották a munkálatokat. További halasztásra azonban nincs lehetőség, a biztonságos üzemeltetés miatt halaszthatatlan a finomító leállítása és karbantartása - tette hozzá. Ez a karbantartás lesz a Dunai Finomító történetének eddigi legnagyobb ilyen munkálata, amelynek költségvetése mintegy nyolcmilliárd forint. A tervek szerint az üzemek fokozatosan indulnak újra, jelentős részük már szeptemberben, míg egy kisebb részük október végén, a karbantartás második üteme után - ismertette az ügyvezető igazgató. Jelezte: a dízel esetében amúgy sem egyszerű a helyzet, mert az egész régió összességében importra szorul, a finomítók nem tudnak annyi gázolajat gyártani, mint amekkora az igény. Magyarország átlagosan 10-15 százalékkal több dízelt fogyaszt, mint amennyit itthon elő tudnak állítani. Nem várt nehézség, hogy a Duna alacsony vízállása miatt az uszályokat kevésbé lehet feltölteni, és a nagy hőség miatt a vasúti szállítás is a lehetségesnél kisebb kapacitással megy. Emellett a hazai árszabályozás tovább szűkíti az importlehetőségeket. "Ilyen árkörnyezetben, amikor a piac négyötöde élvezi a hatósági ár előnyét, egész egyszerűen nem éri meg behozni külföldről a terméket" - fogalmazott. Az ügyvezető igazgató szerint felül kell vizsgálni az árszabályozást, hogy esély legyen megnövelni a szükséges import mennyiségét. Továbbá elkerülhetetlennel látszik, hogy a kormány átmenetileg hozzáférést biztosítson Magyarország stratégiai készletéhez a piaci szereplőknek. Hangsúlyozta azt is, hogy továbbra is mindenkivel szerződést kötnek a nagykereskedelemben, és igyekeznek mindenkit ellátni, de nem tudják kizárni, hogy augusztusban a korábban megszokotthoz képest kevesebb terméket tudnak partnereiknek szállítani. Ratatics Péter közölte: a Mol-töltőállomásokon alkalmazott ötvenliteres tankolási korlát is azt a célt szolgálja, hogy mindenki hozzájusson üzemanyaghoz. Egyes kutakon azonban lehetnek átmeneti leürülések. Ezért mindenkitől kérik, hogy csak annyit tankoljon, amennyire tényleg szüksége van, mert csak így biztosítható a kellő mennyiség mindenki számára. A pánikvásárlás és a fölösleges spájzolás csak rontana a helyzeten - mutatott rá. Kifejtette azt is, hogy nem pénzügyi, hanem ellátásbiztonsági kérdésként tekintenek az ársapka-szabályozásra. Mint mondta, a politikai szándékot értik, hiszen egy családnak rendkívüli terhet jelentene a nyolcszáz forint körüli piaci üzemanyagár kifizetése. De a piac torzul az ársapkával, és ez hosszú távon nem jó, főképp az egyre gyakoribb visszaélések miatt. A meghatározott 480 forintos ár jóval kevesebb, mint a piaci ár, a külföldi beszállítók ilyen feltételek mellett hosszú távon nem lesznek érdekeltek a magyar piac kiszolgálásában - mondta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

F1 KERS rendszert raktak egy Alfa Romeo Spiderbe

2022.07.28.
Ha van olasz átalakító műhely, amelyik rendkívül ízlésesen, mégis bohém módon nyúl a klasszikus olasz autókhoz, az egyértelműen a milánói Garage Italia. Jó ideje figyelem a működésüket, és szinte mindig megtudnak lepni egy újabb ultramenő, döbbenetesen stílusos Fiat Pandával, vagy 500-assal. Egyik restomodjuk őrültebb, mint a másik, bár ez kevésbé meglepő, hogy ismerjük a cég tulajdonosát. Ő pedig nem más, mint Lapo Elkann, a Ferrari márkát is birtokló olasz dinasztia feketebáránya, aki önmagában is megérne egy hosszú írást. Most azonban nem róla, hanem a Garage Italia legújabb agymenéséről van szó. Egy Alfa Romeo Spider Duettoról, ami eredetileg egy 2,0 literes, szögegyszerű, ám annál sportosabb motorral jött le a gyártószalagról, azonban most ezt megfelejték egy olyan kinetikus energiavisszanyerő rendszerrel, aminek a működési elve leginkább a Forma-1 KERS technológiájából lehet ismerős. A Newtron rendszere fékezéskor visszatermeli az amúgy kárba vesző energiát, és egy lítium akkumulátorba táplálja, hogy aztán gyorsításkor ezt felhasználhassa a jobb gyorsulás érdekében. Mindezt egy 5-fokozatú kéziváltóhoz kapcsolták, ami természetesen a hátsó kerekeket hajtja. Már csak az adatok alapján is elképesztő élmény lehet vezetni a gyárilag 124 lóerős motort, amikor megkapja a villanyos boostot a hátsó kerekekre. Nem is olasz járműről lenne szó, ha nem egy olasz karosszériaműhely remeke lenne a külső, és itt bizony a Pininfarina mestereit kérték fel, hogy tegyék kellően modernné a kasznit, néhány apró eltéréssel. Így kapott új kontúrokat minden bódé elem, illetve könnyített, ám erősebb kompozitból készült lökhárítókat akasztottak a Spiderre, amiket a végletekig leegyszerűsítettek. Odabentre végtelenül puha Frau luxusbőr és a hajó kikötők elmaradhatatlan faborítása is visszaköszön a kabinban. Tengerparti kabrió lévén egy 700-wattos, 10-csatornás Sonus hangrendszer is beépítésre került, amihez kizárólag természetesen alapanyagokat használtak, mint amilyen a selyem, a cellulúzpép, vagy egyéb szerves anyagok. Egyébként a különleges Spider a Milan Design Weekre készítették, ahol június 9-12 pózolt nagyközönség előtt az immáron hibrid hajtáslánccal felszerelt, nyitott tetős Alfa Romeo. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tömegbaleset hajnalban az M5-ösön

2022.07.28.
Ma hajnalban 4 óra 33 perc körül, Szeged irányába az M5-ös autó pálya 97. kilométerszelvényében hét gépjármű ütközött össze, eddig tisztázatlan körülmények között.  A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban a műszaki mentés idejére csak a belső sávban haladhat a forgalom.   A baleset helyszínén torlódás alakult ki, a műszaki mentés és a helyszínelés jelenleg is folyamatban van.    
Címkék: 

Hol készül a legtöbb autó?

2022.07.27.
Kína régóta a világ legnagyobb járműgyártója, több mint 21,4 millió autót és 4,6 millió haszongépjárművet gyártottak 2021-ben, összesen valamivel több mint 26 millió járművet. A legnagyobb hazai autógyártók Kínában, a hagyományos „Big Four” néven ismertek, SAIC Motor, a Dongfeng, a FAW és a Chang’an. A teljes kibocsátás és eladások tekintetében 13. egymást követő évben vezeti a világot, megerősítve Kína pozícióját globális autógyártó hatalomként. 2021-ben a második legnagyobb autógyártó ország az Amerikai Egyesült Államok volt. Az Egyesült Államok autógyártásának sajátossága, hogy a legtöbb autót a hazai piacra gyártják. Nem meglepő, hiszen olyan hazai márkákkal rendelkeznek, mint a Ford, a Chevrolet vagy a Cadillac. Tavaly 9,17 millió autót gyártotak, ami jól mutatja Kína brutális dominanciáját az autógyártás területén. A harmadik helyen tavaly Japán végzett, ott 7,85 millió autót gyártottak az év során. Ezek több, mint harminc százaléka Toyota modell volt, de 10% fölötti rész a nálunk nagy kedvenc Suzukié is. Mellettük szintén jelentős a Subaru, a Honda, a Nissan, a Mazda, a Daihatsu és a Mistubishi gyártása is. Negyedik helyen már várná az ember egy-egy európai ország felbukkanását, de nem ez a helyzet. A világ negyedik legnagyobb autógyártó országa India (4,4 millió autó) ahol a Tata Motors a legjelentősebb gyártó, ötödik helyen pedig Dél-Koreát találjuk(3,46 millió), a nálunk is kifejezetten népszerű Kia és Hyundai otthonát találjuk. Németország nem sokkal maradt le az ötödik helyről, 2021-ben 3,31 millió autót gyártottak a németek. Persze a német autókat sok esetben máshol gyártják, elég csak a magyar gyárakra gondolni. De mi a helyzet, ha a lakosság méretét is figyelembe vesszük? A lakosság méretéhez képest régóta szomszédunk, Szlovákia gyártja a legtöbb autót. A szlovákok tavaly 1 millió autót gyártottak, ami elképesztő mennyiség egy 5,5 milliós országtól. Szlovákiában gyárt autót például a Peugeot, a Seat, a Volkswagen, a Kia és a Jaguar Land Rover is. Csehország szintén élen jár ebben a listában, ők 10,5 millióan hoztak össze 1,1 millió autót. A Skoda mellett a Toyota és a Hyundai is hozzájárul az 1,1 millió autó gyártásához. Magyarországon nem kell szégyenkeznünk, a három autógyárunk 394 300 darab autót produkált, ezzel a 27. legtöbb autót gyártó ország vagyunk a Földön. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Veterán autós napot tartanak szombaton az Északi Járműjavítóban

2022.07.27.
A Közlekedési Múzeum szervezésében megvalósuló eseményen Mercedesek, BMW-k, régi Skodák, Volvók, de a mindenki által ismert Trabantok és Wartburgok is láthatóak lesznek egy eredeti, 1958-ban készült Rubik R-22SV Super Futár C típusú repülőgép mellett, amelynek tervezője idősebb Rubik Ernő, a Rubik-kocka feltalálójának édesapja volt - olvasható a múzeum az MTI-hez eljuttatott közleményében. A közönség megtekintheti a Volt egyszer egy Északi. a történet folytatódik című időszaki kiállítás különleges járműveit is, köztük a Ford T-modellt, a GAZ-12 ZIM-et, többféle Ikarust vagy a "Szellem" becenévre keresztelt mozdonyt, amely a gőzmozdonyok sebességrekordját tartja Magyarországon. A fotó forrása: turizmusonline.hu A múzeum gyűjteményéből most először állítanak ki egy olyan különleges Pannónia T8-as motorkerékpárt, amely 1964-ben kifejezetten külföldi piacra készült, az Egyesült Államokba történő exportját követően pedig soha nem értékesítették, így mindössze 150 mérföldet futott. Lesznek interaktív tárlatvezetések az egykori ipari csarnokban, a Közlekedési Múzeum kiállításában, egy bunkertúra keretében pedig a járműjavító egykori hidegháborús óvóhelyét fedezheti fel a közönség. A nap során előadást tartanak az Óbudai Egyetem veterán gépjármű-restaurátor szakának munkatársai, a gyerekek retro tűzoltóautóval vívhatnak vízipisztolyos csatát, de lesz rajzverseny és egyedi tetoválások is. A program a Volt egyszer egy Északi. a történet folytatódik című kiállításra váltott jeggyel látogatható - áll a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Új szuperjacht - egy tankolás 500.000 euróba kerül

2022.07.27.
Fotó: youtube Míg egyesek nyögnek az emelkedő árak miatt, és már az autó üzemanyagát sem engedhetik meg maguknak, mások számára a pénz továbbra sem probléma – vélekedik az osztrák portál.  Ez a helyzet Manszúr Bin Zayed Al Nahyan sejknél is Abu Dhabiból, aki éppen most vette át legújabb játékát a németországi Lürssen hajógyárból. „A „Blue” sikeres második tengeri próbáját követően június végén a 160 méter hosszú jacht július 2-án elhagyta a brémai hajógyárat, és első útjára indult a Földközi-tenger felé, ahol most tölti az első szezonját az új tulajdonosaival” – áll a cég honlapján. 64 szoba, de még mindig nem a legnagyobb Első hajójával, a "Topaz"-zal a milliárdos bekerült a világ tíz legnagyobb jachtja közé. A "Blue"-val eggyel jobban áll, de még mindig nem foglalja el az első helyet. Alisher Usmanov "Dilbar" és az ománi szultán Haitham ibn Tariq "Al Said" nevű jachtja még mindig nagyobb. Az osztrák lap cikke. Képernyőfotó. Ennek ellenére az 51 éves férfi 590 millió eurót fizetett a jachtért, két helikopter-leszállóval és 64 szobával. A jelentések szerint 24 hálószobában 48 vendég, 40 kabinban pedig a 80 fős legénység szállásolható el. Fenntartható a nyílt tengeren De ez még nem minden, a "Blue" a Lürssen által kifejlesztett dízel-elektromos hibrid hajtáskoncepcióval vitorlázik a tengeren. Két külön fokozatú dízelmotort tartalmaz, amelyek lassú haladáskor tisztán elektromos erővel is hajthatók. A modern kipufogógáz-utókezelő rendszernek csökkentenie kell a nitrogén-oxid szintjét, és kevesebb zajt és vibrációt kell generálnia. Egy speciális membrántechnológiával felszerelt víztisztító is a hajó része, amely a szennyvizet gyakorlatilag majdnem ivóvíz tisztaságúra változtatja.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója