Allison váltós PAZ 3204 típusú buszokat tesztelnek az orosz utakon

2014.11.28.
Minthogy több cég is megújítja busz-flottáját Oroszországban, Allison 2100 széria automata váltóval épített PAZ 3204 típusú buszok jelentek meg a városi utakon. A Moszkva egyik legnagyobb személyszállítással foglalkozó cégénél végzett tesztek azt mutatják, hogy az Allison váltóval felszerelt PAZ buszok kevesebb állásidővel és kisebb működési költséggel futnak.Az Ochakovo Szállítmányozási Vállalat, amit 1995-ben eredetileg a 21.sz. Taxi Flotta működtetésére alapítottak, ma Mercedes-Benz Sprinter és Citroen Jumper mini-buszokat üzemeltet 16 városi útvonalon. 2011-ben a cég két kisebb PAZ 3204 típusú, kézi-váltós városi buszt vásárolt, majd tavaly további nyolc Allison automata-váltós buszt állított be működési tesztre.Alexander Kudinev, az Ochakovo főmérnöke elmondása szerint: „Az elmúlt 12 hónap során az Allison automata-váltós PAZ 3204-es buszok megmutatták roppant előnyös tulajdonságaikat. Az átlagosan napi 240 kilométer során, melyet kb. 21 km/óra sebességgel tesznek meg a buszok, olyan kemény körülmények között dolgoznak, amit nehéz gyári tesztek során szimulálni. Ezek a buszok reggel 5:00-től este 11:00-ig teljes kapacitás-kihasználással futnak, folyamatos gyorsítás/lassítás ciklusokkal, hidegben és melegben egyaránt, nagy forgalmú városi utakon.Az Allison mérnökei segítettek a busz-flotta szerelőinek a váltók kalibrálásában, hogy azok a fenti specifikus működési körülményekhez igazodva, az optimális hatékonyságot érhessék el.A főmérnök szerint: „Az automata sebességváltók 100%-al jobbak, akár a karbantartást, akár a váltó részegységek csereszükségét, a javításokat vagy az állásidőket nézzük. Azt is fontos megjegyezni, hogy az automata-váltók csökkentik az emberi faktor által okozott meghibásodások lehetőségét – azaz a sofőr nem tud károsítani egy Allisont, nem tudja túlterhelni a váltót.”Kudinev hozzátette:”Az állásidő minden perce pénzbe kerül. Ha minden alkatrész rendelkezésre áll is, egy manuális váltó esetében a hidraulikus működtetés, és a kuplung cseréje 2-3 órás állásidőt jelent. Az automata váltóknál ez a probléma nem fordulhat elő, nincs ugyanis pneumo-hidraulikus kuplung-rásegítés és mechanikus kuplung – nincs extra munkaigény. Ráadásul azt is tapasztaltuk, hogy a teljesen automata-váltós buszok sokkal ritkábban igénylik a fékek cseréjét. is.”Az Allison automata váltónak egy másik megkülönböztető tulajdonsága a motorfék egy formájában rejlik. “A motorfék használatával – ami lezárja a kipufogó-csonkot – a fékezés még hatékonyabb. A váltó hatodikból fokozatosan kapcsol egyesbe, ami különösen a jeges téli utakon lehet hatékony. A motorfék ilyen használata nem lehetséges manuális váltóval.” – fejezte be a főmérnök.Az automata-váltós buszok nagyobb utas-biztonságot és kényelmet kínálnak. Mivel nem kell használni a kuplungot az állandó sebességváltáshoz, a sofőr teljes figyelmét az útra fordíthatja. Sokkal kevesebb a rántás, a fékezés pedig simább. Ezzel ellentétben egy manuális busz sofőrjének egy műszak alatt akár ezerszer is be kell nyomni a kuplung-pedált és váltani, ami meglehetősen kimerítő lehet.Alexey Pronkin, az Ochakovo igazgatója azt mondta: “A sofőrök szívesebben dolgoznak az Allison váltós buszokon. Amint egy újabb automata-váltós buszt veszünk, a sofőrök, akik manuális járművet vezetnek, azonnal át szeretnének ülni egy ilyenbe. A járművön állva utazók számára is sokkal kényelmesebb.”Az Allison-váltós PAZ 3204-esek számára egy másik teszt helyszín a több mint 40 útvonalat üzemeltető Szentpétervári Közlekedési Vállalat (SzKV) volt. A cég, melyet 2005-ben alapítottak, ma észak-nyugat Oroszország legnagyobb szállítmányozási vállalata, mely 35 városi és öt távolsági útvonalat, valamint egy nemzetközi járatot üzemeltet.Az SzKV Allison-váltós PAZ 3204-es buszokat vásárolt a korábbi jó tapasztalatokra alapozva. A PAZ buszok időtálló felépítménye és alváza a modern Allison automata váltóval társítva ideálisan illeszkedik a városi buszok flottájába. A teljesítmény és a működtetési költségek értékelésére a további beszerzéseket megelőzően a buszok a 20-as számú kereskedelmi útvonalon álltak üzembe; egy 15 kilométeres útvonalon, ahol a sűrű forgalom gyakran válik zsúfolttá. Egy-egy busz átlagosan 16 kört megy műszakonként, és ezalatt több mint 42-szer áll meg utasokat felvenni.Az SzKV főmérnöke, Maxim Radziyevsky szerint: “A 300 járműves PAZ-flottával hatalmas tapasztalatunk van a manuális váltós PAZ 3204-esek működtetésében. Összességében a 2.5 éves működés alatt hozzávetőleg 55 634 000 kilométert tettünk meg, ami buszonként átlagosan 185 446 kilométert jelent. A manuális váltóval felszerelt buszok esetében 200 000 mérföldenként szükséges az olajcsere, illetve egyes javítások. A leggyakoribb probléma, amikor a váltó-mechanizmus sérül – a kuplung-henger és a hidraulikus kuplung-rásegítés. A kuplungcsere mintegy 2.5 órát vesz igénybe.”Az Allison 2100 széria-váltóval felszerelt PAZ 3204-esek tesztje alatt nem jelentkezett állásidőből, vagy váltójavításból eredő költség. A karbantartási költségek az automata buszoknál csak a tervezett karbantartásra korlátozódtak, két szűrőcsere és egy olajcsere adódott a tesztperiódus (120 000 km) alatt. A manuális sebességváltók karbantartása 4.6-szer többe kerül, mint az Allison automata váltóké (0.28 rubel/km a manuális váltóknál, és csak 0.06 rubel/km az Allison váltók esetében).Radziyevsky szerint az SzKV teljesen elégedett az eredményekkel. “A továbbiakban csakis Allison automata váltóval felszerelt PAZ buszokat vásárolunk a flottánk bővítésére.” – mondja.Az Allison 2100 széria automata váltóval felszerelt PAZ 3204 buszok futás-tesztjei a különböző flottákban lényegében ugyanezeket a jó eredményeket mutatják: megnövelt kényelem a sofőr és az utasok részére, nagyobb biztonság, kevesebb állásidő és alacsonyabb javítási és karbantartási költségek. Mindez az Allison mindig elérhető és segítőkész szakembereivel párosul. Ezek a tulajdonságok teszik az Allison váltóval felszerelt PAZ 3204 buszokat kiváló választássá a modern szállítmányozási vállalatok részére Oroszországban és világszerte. 

Saját találmányaikat mutatják be diákok az Audiban

2014.11.28.
A verseny hangsúlyt helyez a kreativitásra és fejlesztésre, ezzel felkelti a fiatalok érdeklődését az autóipar, az innováció és műszaki tudományok iránt.Felvételünk egy korábbi versenyen készült. Program:8:30 – 9:00                  Regisztráció                                                                                 9:30 – 10:00                Köszöntés, Vállalati prezentáció, Image film - Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős igazgatója, Dr. Patrick Waldbuesser, Vezető Személyzet-/Szervezetfejlesztés  10:00 – 11:30                Járművek bemutatása, tesztkörök                                 11:30 – 13:00                I. FUTAM - Csapatok versenye13:00 – 14:00                Ebéd 14:00 – 15:00                Kiegészítő programok/Autók „szerelése”, Beszélgetés Dr. Hanula Barnával (AUDI Hungaria Járműmérnöki Tanszékcsoport vezető), Szujó Zoltánnal, Kiss Norberttel 15:00 – 16:00                II. FUTAM16:15 – 17:00                Eredményhirdetés,díjak átadása - Dr. Knáb Erzsébet, Dr. Patrick Waldbuesser 

Mercedesekkel újul meg a Budapest Airport járműflottája

2014.11.27.
A két vállalat együttműködése értelmében a jövőben a repülőtéri járműflotta a már meglevők mellett további Mercedes-Benz modellekkel bővül, nem csak személygépkocsikkal, hanem magát a légi közlekedést és az üzemeltetést kiszolgáló járművekkel is. Az új autók egy része a kecskeméti Mercedes-Benz gyárból, magyar dolgozók kezei alól kerül ki. Az új flotta minden darabja –az összes modell esetében– a legkorszerűbb motorokkal járul hozzá a repülőtér környezetvédelem iránti elkötelezettségéhez.Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója ( balról a harmadik)  és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója ( balról a második) a sajtótájékoztatón. A kép bal szélén, Hardy Mihály, a Budapest Airport  szóvivője, jobb szélén Vajda Márton tolmács.Az együttműködés kezdete  korántsem a Mercedes-Benz debütálását jelenti a budapesti repülőtéren. A legnagyobb magyar légikikötő működésének eddig is szerves része volt a csillagos márka. A speciális kiszolgáló járművek között eddig is megtalálható volt több, különböző kategóriájú modell, mint például az Actros, az Unimog, vagy éppen a Sprinter.A két vezető aláírásával szentesítette a megállapodást.Bár a sajtótájékoztatón pontos szám nem hangzott el, kérdésünkre Ingo Fröhlich azt mondta, az igények és lehetőségek függvényében szállítják az autókat a repülőtérnek, s évente 25-30 járművel számolnak, három év alatt a szám elérheti a százat is.- Amikor először jártam a repülőtéren, lenyűgözött a szépsége, s nagy álmom volt, hogy a Mercedes márkát itt az utasok szeme előtt bemutathassuk, a reptéren évente ugyanis kilenc millió ember fordul meg – érzékeltette Ingo Fröhlich a repülőtérben rejlő reklámlehetőséget.Kijelentette, meggyőződése, hogy a repülőtér járműparkját a világ legjobb autóira cserélik, s az új járművekhez integrált szervizcsomagot és járművezető-képzést is biztosítanak.A repülőtér meglevő Mercedes járműflottájának egy része az egyes kifutópályán. - Hét különböző országban éltem, több mint negyven országban jártam, tudom azt, hogy az emberek sok időt töltenek reptereken, ezért is fontos nekünk, hogy autóink ott legyenek a Liszt Ferenc Repülőtéren – mondta az ügyvezető, aki úgy fogalmazott, mindkét cég fontos befektető Magyarországon, s mindketten arra törekszenek, hogy ügyfeleiket maximálisan kiszolgálják.Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója mindehhez annyit fűzött hozzá, mindkét cég erőteljes brandot képvisel, fontos márkanév és elkötelezettek a magyar piac mellett. A vezérigazgató kifejtette, járműflottájuk meglehetősen kevert, vegyes képet mutat, amikor azonban a cseréről döntöttek, könnyen meghozták a döntést a Mercedes mellett. Jost Lammers és Ingo Fröhlich a kifutópályán. A sajtótájékoztató után az újságírókat a lezárt 1-es kifutópályához vitték, ahol a repülőtér Mercedes arzenálja vonult fel, mentőautók, tűzoltókocsik, kerozin szállító járművek és természetesen személygépkocsik is. Amihez elég volt a B kategóriás jogosítvány, azt az újságírók vezethették is, amihez specális jogosítvány kellett, azt utasként élvezhették.A kifutópályán szerezett tapasztalatainkról rövidesen részletesebben is beszámolunk honlapunkon.Élvezetes sajtóprogram a Mercedesekkel.   

Nico Hülkenberg Porschéval indul jövőre Le Mans-ban

2014.11.27.
Két napja már hírt adtunk arról, hogy a Porsche igazgatótanácsa áldását adta arra, hogy a gyári LMP1-es alakulat Le Mans-ban kettő helyett három autót indítson 2015-ben. Akkor az új pilóták neveit még nem árulták el, ma azonban hivatalosan is bejelentették, hogy a német Nico Hülkenberg lesz a harmadik autó három pilótájának az egyike. Hülkenberg idén a Force India versenyzője volt a Forma-1-ben, és a jövő évre is érvényes szerződése van az indiai istállóval. A Porsche szerződés azért vált lehetségessé számára, mert az két WEC futam (Spa és Le Mans), amelyen el fog indulni, nem ütközik a Forma-1 2015-ös versenynaptárával. Csapatfőnöke, Vijay Mallya még megfúrhatta volna a Porschés szerződtetését, de az indiai üzletember elengedte pilótáját.„Porsche és Le Mans – ez a kombináció valószínűleg minden autóversenyző számára vonzó” – nyilatkozta Hülkenberg a bejelentést követően. Régóta rajongok a Porschéért, és közelről figyeltem a visszatérésüket az LMP1-es kategóriába idén. Nagy vágyam volt, hogy vezethessem azt az autót Le Mans-ban. Nagyon örülök annak, hogy a 2015-ös Forma-1-es naptár ezt lehetővé tette, hálával tartozom a Force Indiában, hogy elengednek. Most már csak rajtam múlik, hogy keményen dolgozzak, és, hogy helyt állja mindkét területen.Hülkenberg az első aktív Forma-1-es versenyző Sebastian Bourdais óta, aki a Forma-1-es szezon közben részt vesz a Le Mans-i 24 órás viadalon, a Toro Rosso egykori versenyzője 2009-ben indult a világ leghíresebb megbízhatósági autóversenyén a gyári Peugeot csapattal.„Az, hogy felkeltettük egy újabb világklasszis versenyző érdeklődését, egy újabb bizonyíték arra, hogy jó munkát végzett az egész csapat az első WEC szezonunkban” – nyilatkozta Andreas Seidl, a Porsche csapatfőnöke. „Most felkészítjük Nicót az olyan új kihívásokra, mint a versenyzés a lassabb, más kategóriába tartozó GT autók között, vagy az éjszakai vezetés Le Mans-ban” – tette hozzá Seidl.A Porsche még adós Hülkenberg két csapattársának megnevezésével, de nagy valószínűséggel a gyári GT csapat versenyzői közül fognak válogatni. Azt már korábban bejelentették, hogy a két régi autó versenyzőit, Mark Webbert, Timo Bernhardot, Brendon Hartley-t, Neel Janit, Romain Dumas-t és Marc Liebet megtartják 2015-re is.

Csökkenti típusai számát a Mini

2014.11.27.
Peter Schwarzenbauer, a BMW Miniért felelős igazgatósági tagja Münchenben jelentette be, hogy a brit kisautó márka kínálatát racionalizálják az eddigiekhez képest. Mindössze öt típust hagynak meg, amelyek közül az első a már bemutatott háromajtós, a második a szintén gyártásban lévő ötajtós, a harmadik pedig a 2015-ben érkező Clubman kombi lesz. A negyedik modell a Countryman utódja lesz, az ötödik pedig várhatóan a kabrió. Mindez azt jelenti, hogy a sikertelen Roadster, Coupé és Paceman modellek nem kapnak utódot.Mivel klasszikus roadster már nem lesz, a pár hónapja bemutatott, csodálatos formájú Superleggara tanulmány vonalai a kabrión térhetnek vissza, némileg szolidabb formában.Schwarzenbauer azt is elárulta, hogy az ötajtós iránti nagy kereslet miatt a Mini várhatóan történte legerősebb három hónapjával zárja majd az évet, amivel várhatóan meghaladja majd a 2014-es év eredménye a tavalyi év 305 ezer autós globális értékesítését. Egyre többen választják a drágább változatokat: az új Minik értékesítéséből a Cooper S sportváltozat a korábbi 25 helyett már 34 százalékot tesz ki, de a JCW csúcsváltozat 5 százalékos eredménye is sikernek számít.
Címkék: 

Gyártásba kerülhet az Audi TT offroad tanulmány

2014.11.27.
Az Audi már régóta pedzegeti a TT család bővítését, amit azzal jeleztek, hogy 2014-ben szinte minden fontos autószalonra készítettek egy új TT tanulmányt: egy kombit, egy SUV-t, és egy limuzint. A TT Shooting Brake tanulmányt a 2014-es Detroiti Autószalonon, a TT offroad tanulmányt a 2014-es Pekingi Autószalonon, a négyajtós Sportback tanulmányt a 2014-es Párizsi Autószalonon mutatták be.Dr. Hackenberg a Los Angeles-i Autószalonon beszélt az brit Autocar magazinnak arról, hogy miképpen tervezik bővíteni a kizárólag Győrben készülő, egyelőre kéttagú TT modellcsaládot. „Mind a három tanulmányt alaposan kielemezzük” – nyilatkozta a technikai igazgató. „Az előzetes közvéleménykutatások nagyon pozitív eredményt hoztak. Ezek azt mutatták, hogy erős tendencia fedezhető fel a szabadidő-autók irányába, ezért azt kell mondanom, hogy ha gyártásba vennénk egyet a három TT tanulmány közül, akkor a SUV verziónak lenne rá a legnagyobb esélye”.Akár az is elképzelhető, hogy már 2015-ben bemutatkozik a sorozatgyártású változata a magas építésű TT szabadidő-autónak. Ha zöld utat kap, nagy valószínűséggel Győrben készül majd, a TT kupé és a TT Roadster mellett.„Az Audi TT offroad concept ízelítőt ad abból, hogy mi hogyan képzelnénk el egy új típust a TT modellcsaládjában” – mondta Hackenberg még a Pekingi Autószalonon. „Ez lesz a kategória egyik legsportosabb SUV-ja.”A tanulmányautó magas építésű, ötajtós karosszériát kapott a TT kupé legfontosabb stílusjegyeinek megtartásával. Hajtása hibrid, a kétliteres, 292 lóerős benzines TFSI motornak egy, a hatfokozatú S tronic váltó házába épített 61 lóerős villanymotor segít a hajtásban, de a hátsó tengelyhez is beépítettek egy második, 115 lóerős villanymotort, megvalósítva ezzel a Quattro összkerék-meghajtás új nemzedékét. A villanymotorok egy 12 kilowattórás, hátsó tengely elé, mélyre beépített lítium-ion akkumulátorból nyerik az energiát, a kocsi 50 kilométert tud megtenni elektromos hajtással, zéró károsanyag-kibocsátással. Hibrid hajtással a TT offroad 5,2 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a hatótávolsága 880 km.
Címkék: 

Bivalyerős hibrid rendszert mutatott be a BMW

2014.11.27.
A BMW minden évben megrendezi az innovációs napokat, az idei rendezvényen az új hibrid hajtásrendszerek álltak a középpontban. A Power eDrive rendszerrel ellátott 5-ös GT-ben a kétliteres 231 lóerős benzines turbómotor mellett még két villanymotor felelős a hajtásért, utóbbiak a BMW i3 szinkronmotorjának a módosított változatai. A rendszer összteljesítménye eléri a 680 lóerőt, az össznyomatéka pedig az 1015 Nm-t, tehát hasonló erőt biztosít, mint a Tesla Model S tisztán elektromos hajtása.Az egyik, 204 lóerős villanymotor a nyolcfokozatú automataváltó házába van beépítve, oda, ahová normál esetben a nyomatékváltó kerülne, a másik, 272 lóerős villanymotor pedig közvetlenül a hátsó tengelynél lett elhelyezve, ahonnan természetesen a hátsó kereket hajtja egy második sebességváltón keresztül. A villanymotorok egy 20 kilowattóra teljesítményű lítium-ion akkumulátorból nyerik az energiát, amelyet a hátsó ülések alatt helyeztek el a mérnökök. A töltés történhet konnektorból, de menet közben, a benzinmotor által is, amely ilyenkor generátor üzemmódra kapcsol. Mivel a hajtásért az esetek nagy részében a villanymotorok felelnek, a 70 literes tankot 30 literesre csökkentették. Elektromos hajtással 100, hibrid hajtással 595 km a kocsi hatótávolsága.Padlógáz esetén azért a benzinmotor is bekapcsolódik a hajtásba az első kereket hajtva, így ideiglenesen összkerék-meghajtásúvá téve az autót. De az összkerék-meghajtás tisztán elektromos módban is lehetséges, a váltóba beépített gyengébb villanymotor segítségével, amely szintén az első kereket hajtja a nyolcfokozatú automataváltón keresztül.Az új konnektoros hibrid hajtáslánc a 2017-ben érkező X7-es szabadidő-autó mellett a következő 7-esben, az X5-ösben és az X6-osban is megjelenhet. Nagy valószínűséggel a Rolls-Royce Ghost következő nemzedéke is a Power eDrive hajtásláncot kapja majd meg, hasonlóan a brit luxusmárka készülőben lévő első szabadidő-autójához.
Címkék: 

Szijjártó: Dél-Korea segíthet a magyar autóiparnak

2014.11.27.
Szijjártó Péter – aki az Orbán Viktor miniszterelnök vezette delegáció tagjaként látogatott az ázsiai országba – a magyar-dél-koreai gazdasági együttműködésről szólva kifejtette: a két ország céljai egybevágnak, hiszen a szöuli kormány gazdaságfejlesztési terve alapján a közepes méretű koreai vállalkozások külföldi beruházásait nagy mértékben próbálják ösztönözni. – Nekünk pedig az az érdekünk, hogy ezek a vállalatok minél nagyobb számban Magyarországra jöjjenek", hiszen ezek csúcstechnológiát képviselnek mind az autóiparban, mind az elektronikában – mondta a miniszter.Szijjártó hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy ezek a beszállító vállalatok Magyarországot válasszák befektetésük helyszínéül, hiszen Magyarország az „autóipar európai zászlóshajója”. Annak érdekében pedig – folytatta –, hogy a magyar autóipar tovább növekedhessen, arra van szükség, hogy a beszállítói bázis kiszélesedjen. Szerinte a koreai közepes méretű vállalatok kifejezetten hasznosak ebből a szempontból.Jelezte, több beruházásról is folyamatosak a tárgyalások. A miniszter arról is beszámolt, hogy a dél-koreaiak fontosnak tartják az együttműködést a visegrádi négyekkel (V4), így „a Közép-Európa és Korea közötti együttműködésnek a jövőben is komoly szerepet fogunk szánni”. A két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok gyors növekedésnek indultak, a magyar export tavaly kis híján elérte a 300 millió dollárt, a magyar export pedig idén júliusig újabb 23 százalékkal bővült, ami elsősorban az autóipari kivitel növekedésének köszönhető.

Vettel nem számít gyors sikerekre a Ferrarinál

2014.11.27.
A Red Bulltól érkezett német pilóta úgy véli, a következő szezonban még nem tudják megtörni a Mercedes uralmát és nem lesznek versenyben a világbajnoki címért.  – Nem szabad azzal ámítanunk magunkat, hogy jövőre kihívhatjuk a Mercedest. Számomra egyértelmű, hogy a Ferrarinál nagy munka vár ránk, amelyhez időre lesz szükség – nyilatkozott a Die Weltnek a 27 éves Vettel, aki hozzátette: első idényében elsősorban azt szeretné bebizonyítani, hogy az olasz istállóhoz igazolása mindkét fél számára jó lépés volt.Vettel ismét hangsúlyozta: gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy a Ferrari szerződtette. – A mítosz, a történelem, Enzo Ferrari, a Ferrari egész szerepe a Forma-1-ben különleges érzést kelt bennem – fogalmazott a pilóta.

Még mindig megéri Ukrajnában tankolni a magyaroknak

2014.11.27.
A Mol legutóbb szerdán csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, a csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 373-374 forintra, a gázolajé 392-393 forintra mérséklődött. A kutak árai között 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak az autósok. Az ukrán töltőállomásokon ennél körülbelül literenként száz forinttal olcsóbban tankolhatnak benzint és gázolajat az autósok annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben a nemzeti valuta, a hrivnya elértéktelenedésére hivatkozva többször emelték az árat.A határközeli benzinkutaknál a 95-ös benzin és a dízel literjét 16,6-18 hrivnyáért adják (1 hrivnya=16,27 forint). A kelet-ukrajnai konfliktus kirobbanása előtt egy dollárért nyolc hrivnyát adtak, mára 15-16 hrivnyára gyengült az árfolyam, emiatt az üzemanyagok mellett az élelmiszerek, az alkoholfélék és a dohányáruk is jelentősen drágultak. Az határhoz közeli kutaknál dolgozók az MTI tudósítójának elmondták: az áremelkedés miatt érezhetően visszaesett az ukrajnai és a magyarországi vendégkör is, a helyiek a drága benzin miatt inkább nem használják az autót.A szabályok szerint Ukrajnából üzemanyagot vámmentesen csak a gépjármű gyári tartályában lehet behozni Magyarországra, emellett további 10 liter engedélyezett, amit kannában hozhatnak át a határon az utazók. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója