Volkswageneket kap a Diósgyőri VTK

2015.06.23.
A keddi, miskolci sajtótájékoztatón Eppel János kifejtette, a kétoldalú szerződést nehéz "összegszerűsíteni", de a piaci értéke megközelíti a százmillió forintot. Az MTI kérdésére azt mondta, a támogatás egyéves időtartamát a tervek szerint meghosszabbítanák, s ez nem függ a csapat teljesítményétől, de - ahogy fogalmazott - "természetesen örülnénk a nagyon jó szereplésnek". Sántha Gergely, a Borsodsport Invest Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a 26 autót a DVTK sportklub munkatársai használják majd. Emlékeztetett arra, hogy a Porsche-csoport "miskolci lábával", a Miskolci Autóházzal már több éves az együttműködése a csapatnak, ennek köszönhető a most megkötött megállapodás is. (Balról jobbra) Dr. Kiss János, Sántha Gergely, Eppel János Kiss János, Miskolc alpolgármestere (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta, a támogatásnak nemcsak a pénz az üzenete, mert szerinte a mai magyar labdarúgásban már nem elsősorban a pénz hiányzik, az elmúlt 4-5 évben a sportág eljutott odáig, hogy az ezen alapuló problémákat már kezelni tudta. "Más kihívás előtt áll a labdarúgás – így a DVTK csapata is -, most már a társadalmi megítélését kell javítani és rendbe tenni, valamint a piaci szereplők véleményét is meg kell változtatni a magyar labdarúgás vonatkozásában" – jegyezte meg. Fotó: Mocsári László A Diósgyőr az elmúlt idényben a hetedik helyen végzett a bajnokságban. Az együttes az új szezonnak új vezetőedzővel, Bekő Balázzsal vág majd neki. Forrás: MTI

A Jaguar ügyvezetője szerint az elektromos autók ideje még nem jött el

2015.06.23.
„Jelen pillanatban még nincs ami lenyűgözze az ügyfeleket” – mondta Speth, utalva az akkumulátorok által jelentett problémákra ebben a témában. A JLR ügyvezetője szerint az aktuális kínálatban szereplő akku pakkok túl nehezek, túl drágák és a fajlagos teljesítményük is alacsony, ezért nem keltenek nagy érdeklődést a potenciális vevők körében. Speth kijelentésében azonban ott a válasz arra is, hogy eddig miért nem dobott piacra a brit autógyár egyetlen elektromos autót sem, sőt itt a válasz arra a kérdésre is, hogy a C-X75 típusjelzésű gázturbinás-elektromos projektjük vajon miért nem kapott zöld utat. Ralph Speth a Jaguar-Land Rover ügyvezetője Ennek ellenére a közelmúltban igenis megjelentek a hibrid rendszerrel szerelt Range Roverek és valójában a nem álltak le az elektromos hajtásra vonatkozó fejlesztésekkel sem, sőt! A TATA Motors hét évvel ezelőtti akvizíciója óta a JLR megnégyszerezte a kutatás-fejlesztésre szánt pénzügyi keretét és a mérnöki gárda létszámát is megduplázták. Ebből következik, hogy a márka a kivárás stratégiáját választotta inkább, azaz az olcsóbb, könnyebb és nagyobb fajlagos teljesítménnyel bíró akkumulátorok megjelenéséig nem kívánnak beszállni a versenybe. Jaguar C-X75 hibrid supercar prototype - a füstbe ment terv Speth úr arra vonatkozólag semmit sem mondott mikortól állhat rendelkezésükre a fent említett technológia és azt sem árulta el mikortól kap nagyobb teret a e-autó fejlesztés a Jaguarnál. Forrás: autonews.com

Grazi ámokfutó - Az Interpol nyomoz az elkövető lehetséges indítékai után

2015.06.23.
A lap közlése szerint a 26 éves boszniai származású férfi még nem tudott magyarázatot adni arra, hogy terepjárójával miért száguldozott és miért hajtott a járókelők közé szombaton az ausztriai Graz belvárosában.  Az autós ámokfutás három halálos áldozatot követelt, a sérültek száma pedig meghaladta a harmincat.  A férfi négy éves korában menekült szüleivel együtt a háború sújtotta vidékről Ausztriába. Akkoriban a Graztól csaknem harminc kilométerre fekvő Kalsdorf  községben élt. Egyelőre annyi ismert, hogy május végén a feleségével szembeni erőszakos tett miatt a rendőrség eltiltotta attól, hogy érintkezzen a családjával. A rendőrség hétfőn azt közölte, hogy az elkövető feleséget is kihallgatta.  Fotó: Europress Fotóügynökség A szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy nemcsak a családon belüli erőszak elszenvedőinek, hanem az erőszakot elkövetőknek is szükségük van segítségre. Andreas Zembaty a társadalmi visszailleszkedést segítő Neustart egyesület szóvivője elmondta: az elkövetők számára is krízishelyzetet jelent, amennyiben eltiltják a családtól. Hangsúlyozta: velük is törődni kell, különben lappangó veszélyt jelenthetnek, a kialakult helyzet pedig haragot és agressziót szülhet. Az egyesület már 2013-ban koncepciót dolgozott ki a helyzet kezelésére, azonban ez forráshiány miatt még nem valósult meg. Az osztrák belügyminiszter Johanna Mikl-Leitner hétfőn este szakértői megbeszélést kezdeményezett a családjuktól távoltartottak pszichológiai segítéséről. A hat életveszélyes sérüléssel kórházba szállított sérült közül hétfőn kettő  még  kritikus állapotban volt. A grazi kórház szóvivőjének keddi közlése szerint már senki nincsen életveszélyben az eset érintettje közül. Vasárnap a városban az áldozatok emlékére gyászmenetet tartanak, amelyen részt vesz Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök is.  Az eset után rögtön kizárták, hogy a férfi tettének vallási okai lennének. Azonban tanuk vallomásai után vizsgálják ezt a lehetséges indítékot is és az elkövető iszlám tanokkal való kapcsolatát is - olvasható a Die Pressében. Az osztrák lap a hatóságok közlését idézi, miszerint a vizsgálat még tart, hogy valóban ki tudják zárni a vallási indítékot is. A Der Standard osztrák napilap által idézett nyomozó szerint a vallási indíték azért zárható ki, mert sem az elkövető, sem a családja nem volt "különösebben vallásos", és nem tartották az egyházi ünnepeket sem.  Graz város azonnal reagált a történtekre, rögtön válságstábot állított fel az érintettek támogatására. A Der Standard értesülése szerint eddig csaknem kétszáz járókelő kérte a pszichológusok segítségét az eset feldolgozásához. Fotó: Christian Jauschowetz/Kronen Zeitung A Die Pressének nyilatkozó pszichológus, Roland Bugram szerint a graziak még a trauma feldolgozásának elején járnak, a hétköznapok még a kérdésekről és  a válaszok kereséséről szólnak. Forrás: MTI

Anyukám is érteni fogja! – Kipufogórendszerek 2. rész

2015.06.23.
A kipufogórendszerekről szóló sorozat első részében megismertük a főbb funkciókat és az alapvető tulajdonságokat. Ma az egyik fő ellenség, a rozsda fajtáiról beszélünk. Lesz még szó a csövek és dobok rögzítéséről, valamint a minőségi alkatrészek felhasználásának fontosságáról. Korrózió A korrodálás, vagy ismertebb nevén a rozsdásodás az acél anyagú alkatrészek természetes jelensége. Kémiai lényege abban áll, hogy ha egy vastartalmú anyag nedvességgel érintkezik, akkor a fémionok leadják elektronjaikat és a vízben oldott oxigén redukciós folyamata is lejátszódik. Nem részletezem, a lényeg, hogy a vas és oxigén ezután már képes összekapcsolódni Fe2O3, vagyis vasoxid, rozsda képződik. Vízcsepp egy vasfelületen: kétoldalt növekszik a rozsda, középen növekszik a lyuk (Forrás: Wikipedia) Mivel a rozsdában lévő vasat valahonnan „meg kell szerezni” az az eredeti helyéről hiányozni fog. A vasunk eredeti helye pedig nem más, mint az alkatrész maga, ezért annak anyaga egyre vékonyabb lesz. Mindeközben a rozsda nagyobb helyet foglal, mint az eredeti anyag, ezért például a kipufogócsövek rozsdásodása idővel mérhető keresztmetszet csökkenést fog okozni a rendszerben, amelynek káros hatásait már a múltkor megtárgyaltuk. (Ld.: ellennyomás) A rozsdásodás fajtái a kipufogórendszerekben A belső rozsdásodás fő oka, hogy a hidegindítást követően a rendszer elemei a távozó gázokhoz képest mindenképpen sokkal hidegebbek. A kipufogógázok nedvességtartalma, illetve az egyéb szennyezőanyagok a rendszer belső falain lecsapódnak és lerakódnak. A belső felületekre kicsapódó nedvesség elpárologtatásához egy átlagos benzinmotoros autóval kb. 40 kilométert kell menni. Aki jellemzően rövidebb utakra használja a kocsiját, annak bizony számolni kell azzal, hogy a kipufogórendszer korábban fog elfáradni. A rozsda azonban nem csak belül, hanem kívül is támad. A nedvesség jelenléte a külső korróziónál sokkal egyértelműbb. Eső, latyak, fellocsolt utak, mind-mind vizet tartalmazó közegek, nem is beszélve a téli útszóró anyagokról, amelyek jelentősen felgyorsíthatják a rozsdásodást. Röviden a rögzítésről A kipufogócsövek rögzítéséről a legtöbb esetben gumialkatrészek gondoskodnak. Mint minden szerves anyagú alkatrész, ezek a bakok és kampók is elöregednek, idővel megnyúlnak, vagy el is szakadnak. A nem megfelelő rögzítés miatt a rendszer elemei rendellenes rezgéseknek vannak kitéve. A vibráció miatt a hegesztett csatlakozások sérülhetnek, ahol gyorsan megszakad a rendszer folytonossága, így a már említett ellennyomás érték csökken, ennek következményei pedig már ismertek olvasóink előtt. Rögzül, de azért kicsit engedjük mozogni: a fekete konzol az alvázhoz, a világosabb a kipufogóhoz van hegesztve Mitől lesz tartós egy kipufogórendszer? Az előzőekben láthattuk, hogy a kipufogócsövek kívül-belül ki vannak téve a nedvesség valamelyik formáának, ezért az egyetlen dolog, ami védelmet jelenthet, az a minőségi anyagfelhasználás, vagyis olyan anyagú alkatrész beépítése, amely ellenáll a víz káros hatásainak. Egy minőségi cső anyagának keresztmetszete: mindkét külső oldal rozsdamentes anyaggal ellátva A Walker kipufogórendszerek ezt a feladatot is megoldják. Ahogyan az ábrán is látható, a csövek és dobok anyaga belül rétegelt acél, ez adja a merevséget, a szilárdságot, külső oldalain (kívül és belül is) pedig alumínium réteg van. Az alumínium is oxidálódik, mégpedig borzasztó gyorsan. De itt az oxidréteg jótékony hatást fejt ki, és az alatta lévő anyag védve marad. (Tehát az alumínium elemeken „alapból” ott van az oxidréteg.) Hol tartunk? Van tehát egy belső acél anyaga miatt erős, külső alumínium bevonata miatt ellenálló alkatrészünk. De hát ez drága!! Igen, lehet, de csak egyszer kell megvenni. Azok az alkatrészek, amelyek a fenti védelemmel nem rendelkeznek, lehet, hogy olcsóbbak, de a tartósság nem erős oldaluk. Sokkal drágább először rosszat venni, és aztán a jót, mint azonnal a minőség mellett dönteni. Mert nem mindegyik ugyanolyan, pedig ugyanolyannak nézki! A Walker kipufogó 30 hónap garanciáját a minőségi anyagfelhasználásnak köszönheti Beszéljünk a minőségről is A pesti szórakozóhelyek nyári slágere (Kis Grófo és Pixa Bulibáró c. dalán kívül) kétségkívül a fröccs. Amikor a múltkor az egyik kerthelységben kértem egy hosszúlépést, megkérdezte a pultos hölgy, hogy adhatja-e minőségiből… Képzelem milyen lehet a másik… A minőségre áldozni kell és érdemes is, nincs ez másként a kipufogórendszereknél sem. Itt a homologizált alkatrész jelenti a minőséget, de mit is jelent ez a fogalom valójában? Homológ, vagyis gyári minőségnek megfelelő Egy kipufogóelem akkor tekinthető homologizáltnak, ha az összes gyári előírásnak megfelel és minden teszten sikerrel átment. Mik ezek az előírások? Az egyik legfontosabb ismérv, hogy az alkatrész által keltett zaj ne legyen túl nagy. Ezt mérik a jármű álló helyzetében felpörgetett motorral és mérik menet közben is, második és harmadik sebességi fokozatban húzatva a kocsit. A 72 dB feletti zaj nem megengedett, ami nagyjából az emberi, enyhén emelt hangú beszédnek felel meg. Nem csak egy üres doboz, belül is tele van "tudással" A más sokszor emlegetett ellennyomás értéknek is megfelelőnek kell lennie. A nem gyári minőségű alkatrészeknél erre nem figyelnek, amelynek olyan káros következményei lehetnek, mint a teljesítményvesztés, motorkárosodás, stb… Aztán ott van még a szerelhetőség. A minőségi kipufogó alkatrész mérethelyes, mégpedig tizedmilliméterre! Így a felszerelés nem jelenthet gondot, minden elsőre a helyére megy, továbbá „gyányolásra” nincs szükség. A sorozat következő részében a korszerű dízelmotoros autók egyik legfontosabb kipufogóeleméről, a részecskeszűrőkről lesz szó. Minden fogalmat tisztázunk, várunk vissza mindenkit! A cikkben található információkért és képekért hálás köszönet illeti a Walker kipufogók gyártóját, a Tenneco-t!

Még 21 korszerű elővárosi motorvonatot szállíthat a Stadler

2015.06.23.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a MÁV Zrt. keddi közös tájékoztatása szerint a korszerű, akadálymentes, 200 ülőhelyes, hatékony energiafelhasználású motorvonatok Budapest elővárosában szolgálják majd az utazókat. A közleményben felidézik, hogy a kormány tavaly novemberi határozatában hagyta jóvá a beszerzés műszaki tartalmát. A NFM döntése alapján a MÁV-Start márciusban írt ki nyílt közbeszerzési pályázatot. Az eljárás két részajánlatára - a 6 és a 15 motorvonatra - két-két pályázat érkezett. Mindkét esetben a Stadler Bussnang AG adta be az összességében előnyösebb ajánlatot, amely minden szempontból megfelelt az ajánlati felhívásban és a jogszabályokban foglalt feltételeknek - közölték. A beszerzés a Kohéziós Alap terhére valósul meg, hat járműnél a Közlekedés Operatív Program, tizenötnél az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program forrásaiból. A minisztérium és a vasúttársaság a júliusra tervezett ünnepélyes szerződéskötéskor szolgálhat részletekkel a beszerzésről - fogalmaznak a közleményben, hozzátéve, hogy a fejlesztési tárca a szolgáltatási színvonal növelése érdekében további motorvonatok forgalomba állítását tervezi a következő években. A Stadler-cégcsoport eddig összesen 112 Flirt járműre kapott megrendelést a hazai vasúttársaságoktól, 102-re a MÁV-tól, 10-re pedig a GYSEV-től érkezett megbízás. A cég korábbi tájékoztatása szerint a GYSEV által rendelt 10 Flirt motorvonat mindegyike üzemel már, míg a MÁV-Start 102 járművéből 90 szállít utasokat, a még hátralévő 12 Flirt motorvonatot szeptember 30-ig adják át. Forrás: MTI

Külföldön elkövetett szabálysértéskor meg kell adni a magyar üzembentartó adatait

2015.06.23.
A külföldi szabálysértési hatóság - a gépjármű rendszámának és gyártmányának megküldésével - annak a személynek a járműnyilvántartásban rögzített adatait kérheti, aki a cselekmény elkövetésekor a gépjármű üzembentartója volt. A kérelmet a magyar legfőbb ügyésznek kell küldeni, aki továbbítja azt a központi közúti közlekedési nyilvántartó szervnek. Ez utóbbi 15 napon belül megküldi a kért adatokat a legfőbb ügyésznek, aki azt a megkereső külföldi hatóságnak továbbítja. A közúti nyilvántartási törvény is módosul július elsején. Akkortól új szervezetek is automatikusan kereshetnek a nyilvántartásban. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a közúti közlekedés szabályainak megsértésével összefüggő közigazgatási bírságolási eljárás során - a rendőrség és a katasztrófavédelmi hatóság mellett - mások is jogosultak a nyilvántartásban való automatikus keresésre. Az új két jogosult az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, a megtett úttal arányos díj ellenőrzésre feljogosított szervezet, valamint az úthasználati díj ellenőrzésére kijelölt szervezet. Forrás: MTI

Ismét tetőt bont a Mercedes?

2015.06.23.
A sportautók és terepjárók felett diszponáló Daimler vezető, Wolf-Dieter Kurz szerint a márka igencsak fontolóra vette, hogy a kabrió terepjárók szűk piaci szegmenséből is megpróbál egy részt kihasítani magának a jövőben. A cégvezető nyilatkozata szerint annak ellenére, hogy a kabrió terepjárókkal valóban a legszűkebb vásárlói réteget célozták meg az SUV kategórián belül, bízik abban, hogy niche termékként megtalálják a termék piacát. „A legnagyobb problémát Kína jelentheti, ahol a luxus SUV-kra óriási a kereslet, viszont valamiért a nyitott tetejű járgányok nem annyira népszerűek. Éppen ezért még zajlanak az egyeztetések, ahol pro és kontra érveket sorakoztatnak fel az illetékesek, de még korántsem beszélhetünk konkrétumokról ez ügyben” – mondta Kurz. Legutóbb a Mercedes terepjárói közül a G-osztály rövid tengelytávos kiviteléből volt kapható kabrió, melynek gyártását 34 év után, 2013-ban szüntették meg. Jelen pillanatban a szegmens legkelendőbb modelljei a Jeep Wrangler és a Land Rover Discovery ponyvatetős verziói. A Nissan is próbálkozott teret nyerni e téren a Murano CrossCabriolet-vel, de annak is megszüntették a gyártását nemrég, miközben a Land Rover elindította az Evoque convertible projektjét. Szívesen megnéznénk, miként közelítik meg a stuttgartiak ezt a kérdést, de talán arra még inkább kíváncsi a szakma, hogy hova pozícionálnák magukat a Mercisek ebben a játékban. Forrás: autoblog.com

Megvan a megoldás az elektromos autók kis hatótávjára

2015.06.23.
A jelenlegi elektromos autók a Tesla kivételével szinte mind 160-200 kilométer közötti hatótávolságot ígérnek, de ez aligha elég arra, hogy elmenjünk nyaralni az autóval, hacsak nem épp a Balaton az úticélunk. A NomadicPower terméke, a MobileBatteryGizmo megoldást jelent a problémára, mert nem más, mint egy kerekeken gördülő, akkumulátor, amit a vonóhorogra kapcsolva maga mögött húzhat az elektromos jármű.   A stuttgarti központú német startup vállalkozás, a NomadicPower egyébként nemrég kapott 2 millió euró támogatást az Európai Uniótól a mobil akkumulátor fejlesztésére. Maga az eszköz egy lítium-ion akkumulátor, amely 45 vagy 85 kilowattórás teljesítménnyel kérhető, utóbbi megegyezik a legdrágább Tesla, a Model S 85 D akkumulátorának a teljesítményével. Ezzel az akkumulátor-utánfutóval egy átlagos elektromos kocsi a normál hatótávolságán felül még kb. 600 kilométert tud megtenni, így a teljes hatótávja elérheti a 800 kilométert is. Ha épp nem használják az utánfutót, akkor rá lehet kötni az otthoni elektromos hálózatra, így áramszünet esetén sem kell sötétben üldögélni a nappaliban.  

Átlátszóvá teszi a Samsung a kamionokat

2015.06.23.
Egy kamion megelőzése az egyik legveszélyesebb manőver, amit országúton kénytelen az ember végrehajtani, hiszen a nagy jármű mögül alig lehet kilátni, és a hossza miatt maga az előzés is a szokásosnál hosszabb ideig tart. A Samsung ezen szeretne könnyíteni új találmányával, ami csak egy egyszerű képernyő, amihez egy kamerát kötöttek. A kamion hátuljára szerelt képernyőn a hátul jövők azt láthatják, hogy mit történik a kamion előtti területen, így sokkal könnyebben és biztonságosabban kezdhetik meg az előzést.   A prototípust Argentínában kezdték el tesztelni: az elöl lévő, vezeték nélküli kamera a hátul lévő négy monitornak küldi a megjelenítendő képet, így a hátul jövők sokkal több információval rendelkeznek arról, hogy mikor biztonságos megkezdeni az előzést. A rendszer éjszaka is használható az éjjellátó szenzorok segítségével. Egyhamar azonban vélhetően nem fog elterjedni ez a biztonsági fejlesztés, mert a négy monitor bizony tetemes összegbe kerül, és a tolvajok is hamar ellopnák őket.

Borković győzött Szlovákiában

2015.06.23.
Remekül indult a szlovákiai hétvége, hiszen Borković annak ellenére a legjobb idővel zárta az első tesztnapot, hogy 207 cm-es magassága miatt minimum 20 kg-mal nehezebb vetélytársainál. Az időmérőn a bal első kereke defektet kapott és a kerék darabjai összetörték az autó bal elejét,  ami miatt sajnos nem tudott elég gyors köröket autózni, de így is sikerült megtartania a harmadik poziciót. A szerb versenyző az első futamon is nagyszerű szektoridőket autózott, de csak a harmadik helyen tudta befejezni a versenyt, ami 6 pontot jelentett. A második futamnak Borković a hatodik helyről vágott neki, de a hibátlan rajtnak köszönhetően egyből a harmadik helyre ugrott, majd a verseny közepén bejövő „safety car” után, 6 körrel a vége előtt élre állt.. Borković mentális felkészültségét jelzi, hogy innen már a többieknek nem engedett beleszólást a versenybe. „Nem sikerült túl jól az időmérő, a defekt miatt mégis elégedett voltam a harmadik hellyel. Tudtam, hogy a súlytöbblet nagy hátrányt fog jelenteni a többiekkel szemben a repülő rajtnál. A rajtot követően valamit eltaláltam az autó elejével, ami miatt eltört a légterelőm, így ezután már csak arra figyeltem, hogy a gumikat megóvjam és imádkoztam, hogy be tudjam fejezni a versenyt. A második futamra a szerelőim nagyszerű munkát végeztek és összerakták az autót. Az első pár kört megnyomtam, élre álltam és igyekeztem növelni az előnyömet a többiekkel szemben. Keményen autóztam a leintésig. Elégedett vagyok az eredménnyel és szeretném megköszönni csapatnak, a B3 Racing – NIS Patrolnak, támogatóimnak és természetesen a szurkolóknak.” – mondta Borković Következő verseny: június 27-28 Paul Ricard, Franciaország

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója