Az LG felvázolta, milyen lehet a közeljövő önvezető, szórakoztató autója

2023.09.10.
Idén júliusban az LG bejelentette, hogy intelligens életmód-megoldásokkal foglalkozó vállalattá kíván válni azzal a céllal, hogy az emberek életének minden területére kiterjessze a vásárlói élményt. A vállalat ezt követően mutatta be a ThinQ UP 2.0-t: ez egy olyan úttörő innováció, amely a háztartási készülékeket ultra-összekapcsolható életmódmegoldásokká alakítja át. Most, az IAA Mobility szakkiállításon pedig a jövő mobilitási ügyfélélményéről alkotott egyedülálló és inspiráló elképzelését osztotta meg a társaság. Azzal, hogy az autóipar gyors ütemben halad az elektrifikáció és az önvezetés irányába, az LG számára hihetetlen lehetőség nyílt arra, hogy új ügyfélértéket teremtsen a mobilitás területén. Az autó hamarosan több lesz, mint egyszerű közlekedési eszköz – sokkal inkább egy olyan térré alakul, amely kibővített és differenciált vásárlói élményeket kínál. Az LG nemrégiben végzett egy kísérletet, amelynek során egy valódi autonóm jármű belsejét szimuláló környezetet hozott létre. Az eredmények arra utaltak, hogy a legtöbb ember az autonóm járművet egy exkluzív és privát térként érzékeli, amely teljes szabadságot biztosít számukra, hogy azt tegyék, amit akarnak, azaz például játsszanak, dolgozzanak, vagy egy kis időt egyedül töltsenek el. A mélyreható elemzések is azt mutatják, hogy a járművezetők napjainkban szintén ehhez hasonlóan vélekednek a járművükről és a benne töltött időről: 72 százalékuk egyetért azzal, hogy az autózás elsősorban az egyedül töltött pihenés ideje, 43 százalékuk pedig a jármű utasterét jelentőséggel bíró személyes térnek tartja. Ezen fogyasztói insightok alapján az LG "személyre szabott digitális barlangként" definiálja újra az autót, és három ügyfélélmény-témát – Átalakítható, Felfedezhető, Pihentető - dolgozott ki, hogy ezekkel segítsen megvalósítani a jövő mobilitási vízióját. Az LG úgy véli, hogy a jármű belső terének képesnek kell lennie arra, hogy fizikailag átalakuljon, a különböző helyzetekhez vagy célokhoz alkalmazkodva: étteremmé váljon, ahol étkezni lehet, irodává, ahol dolgozni lehet, vagy akár négy keréken gördülő mozivá. Az átalakítható élmény érdekében a járműben lévő tér rugalmasabbá válik, és olyan egyedi élményeket kínál, amelyek megfelelnek az utasok elvárásainak, sőt, meg is haladják azokat. Ezt a koncepciót az LG innovatív kijelzőmegoldásai, köztük a különböző formájú, átlátszó, hajlítható vagy feltekerhető kijelzők, valamint a vállalat egyedülálló háztartásikészülék-technológiái segítségével fogja életre kelteni. Az LG szerint a jövő autójának képesnek kell lennie arra, hogy megértse az egyes utazások egyedi kontextusát, figyelembe véve az úti célt, az utazás időtartamát és más változókat azért, hogy például személyre szabott tartalmi ajánlásokkal tegye okosabbá, intelligensebbé az utazást. Az LG bízik abban, hogy a fejlett mesterséges intelligencia (MI) és az eXtended Reality (XR) technológia kombinációja segít abban, hogy a Felfedezhető élményeket mielőbb feltárja. Az előbbieken túl a Pihentető élmény az LG fejlett technológiáját és a kapcsolódó szolgáltatásokat fogja kihasználni azért, hogy segítse a vásárlókat a kikapcsolódásban és abban, hogy egy kis "énidővel" kényeztessék magukat. Az utasok így akár egy gyönyörű virtuális kertet és a friss levegőt is élvezhetik a forgalmas városban, vagy az ülés által nyújtott fűtött masszázst, miközben nyugtató zenét hallgatnak, vagy egy MI-alapú tanácsadást, amely a napjuk megszervezését segíti. E mobilitási élmények mögött az a széles körű tudásbázis és tapasztalat áll, amelyet az LG a háztartási berendezések, a kijelzők, a digitális egészség és más, ügyfélközpontú üzleti területek terén szerzett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Újabb elektromos kamionok az IKEA szolgálatában

2023.09.10.
Az első Volvo FM elektromos kamion az IKEA Zbąszynek városában lévő gyárát szolgálja ki, és már az üzemeltetés első hónapjai igazolták, hogy ez a kibocsátásmentes megoldás a hagyományos szállítóeszközök életképes alternatívája, és nem hátráltatja a folyamatos kiszállítást. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentését, valamint a gépkocsivezetők kényelmét figyelembe véve az IKEA Industry és a Raben Group úgy döntött, hogy újabb két járművel bővítik az elektromos flottát. A tehergépjárművek elektrifikációja kulcsfontosságú folyamat az emissziómentes szállítmányozás megvalósításában, ami hozzájárul az IKEA azon stratégiai céljának megvalósításához, hogy az évtized végéig klímapozitív vállalattá váljon. A megfogalmazott célok szerint a terv az üvegházhatású gázok kibocsátásának 70 százalékos csökkentése a teljes áruforgalomban 2030-ig, majd 10 évvel később a nulla szint elérése. 2022-ben az IKEA Industry Zbąszynekben lévő üzeme pilot projektet indított az elektromos kamionokkal a belső, telephelyek közötti teherforgalom lebonyolítására. A járművek jelenleg naponta 12 fordulót teljesítenek az egymástól 12 kilométerre fekvő Zbąszynek és Babimost között. A kamionokat megújuló forrásból származó villamos energiával töltik fel. Az IKEA öt saját töltőállomást telepített: egy-egy 150 kilowatt (kW) teljesítményűt a zbąszyneki és a babimosti üzemnél, és további három, egyenként 43 kilowattos berendezést egy külső kamionparkolóban. Az energiaellátás biztosításához egy új transzformátorra is szükség volt. A töltőinfrastruktúra teljes kiépítése mintegy 12 hónapot vet igénybe. Az IKEA Industry most két újabb töltőpont létesítésén dolgozik a zbąszyneki raktáránál, ezeket idén szeptemberben helyezik üzembe. A kamionok 24 tonna hasznos teherbírású félpótkocsikkal közlekednek, és három műszakban üzemeltetve akár napi 36 szállítást is teljesíthetnek. A Raben Transport 12 gépkocsivezetőt alkalmaz kizárólag ebben a projektben, és a járművek hatékonyságát, valamint a kézbesítések folyamatosságát szem előtt tartva szervezi a műveleteket. Folyamatosan elemzik továbbá a járművek teljesítménymutatóit, hogy ezek alapján a közeljövőben az IKEA Industryval és a Volvóval közösen összegezhessék a projekt eredményeit. A belső szállítási feladatokat ellátó Volvo FM kamionok a hat darab, 540 kilowattóra (kWh) kapacitású akkumulátorral 300 kilométeres maximális hatótávot biztosítanak. A teljesen elektromos Volvo FM 4x2 meghajtásáról 3 elektromos motor gondoskodik. Az ajánlati csomag részét képezi a 4 éves Gold szervizszerződés, amely teljes költségkontrollt, problémamentes járműüzemeltetést és maximális rendelkezésre állást garantál. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Lángba borult egy autó az M6-oson – két vízsugárral kellett oltani

2023.09.10.
Kigyulladt egy személyautó az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán, a 155-ös kilométernél, Sárpilis külterületén. A jármű motorterében ütött ki tűz. A szekszárdi hivatásos tűzoltók két vízsugárral körülhatárolták, majd eloltották a lángokat. A forgalom irányítás mellett egy sávon haladt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Felelősséggel az utakon! A közlekedési biztosítások

2023.09.10.
Tóbiás és Balambér elsősorban a biztonságos közlekedésre tanít, ám a forgalomban való részvételhez nemcsak a megfelelő állapotú és felszereltségű jármű, a szabályok ismerete, valamint – közlekedési eszköztől függően – érvényes jogosítvány szükséges, hanem a legtöbb esetben biztosítás is. Lássuk a legfontosabb tudnivalókat! Mi a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás? A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (röviden: kgfb) arra való, hogy ha egy autóval, teherautóval, busszal vagy motorral balesetet okoznak, akkor a balesetben vétlen fél kárát megtérítse a biztosító. Például egy autó túl rövid követési távolságot tartott, és emiatt beleütközött az előtte haladó kocsiba.  Minden magyarországi gépjárműre kötelező biztosítást kötni, ez a kötelezettség az üzembentartót terheli (aki nem mindig a jármű tulajdonosa). Kötelező biztosítás nélkül az autó nem közlekedhet a forgalomban, a kocsi megvásárlásának vagy üzembe helyezésének napjától kezdve élnie kell a biztosításnak.  A vétkes sofőr biztosítója fogja kifizetni a kárt A kgfb díja tág határok között változhat, és nem csak a biztosítók különböző ajánlataitól függ az összeg. Számít az autó típusa, teljesítménye, használati módja, az üzembentartó életkora, lakóhelye, de figyelembe veszik a biztosítási előzményeket is, hogy okozott-e korábban balesetet az üzembentartó.  Bár nem minősülnek gépjárműnek, fontos tudni, hogy a segédmotoros kerékpárokra is kötelező felelősségbiztosítást kötni.  Mi a casco biztosítás?  Az előzőekből kiderült, hogy a kötelező felelősségbiztosítás arra való, hogy a másoknak okozott károkat megtérítse. Ám ha az autós vagy motoros saját járművében okoz kárt, a kötelező nem fizet. Ahogy akkor sem, ha a károkozó személye ismeretlen, például ha parkolás közben valaki „meghúzza” az autónkat, de eltűnik a helyszínről. Vajon volt cascója?  Ezekre az esetekre ajánlott a casco biztosítás, ami kiterjed még természeti jelenségekre – például fakidőlés, jégverés, földcsuszamlás, árvíz –, valamint az autó, illetve tartozékainak ellopására is. A casco teljesen önkéntes, és mérlegelni kell, az autó értéke, valamint a jármű használatának, tárolásának körülményei indokolják-e a biztosítás megkötését.  Mi a teendő, ha nem gépjármű okozta a kárt?  Mivel a biztosítási kötelezettség csak a gépjárművekre vonatkozik, bonyolultabb a helyzet, ha gyalogos, kerékpáros, lovaskocsi vagy elektromos roller okozott kárt, például véletlenül megkarcolt egy kocsit, vagy letörte a visszapillantó tükrét. Ilyenkor elképzelhető, hogy a vétkes félnek vagy valamilyen egyéb biztosítása, amely fizet az ügyben, számos lakásbiztosítás tartalmaz például felelősségbiztosítást is. Ha nincs olyan biztosítás, amely fedezetet nyújtana, akkor a károsult közvetlenül a kár okozójától követelhet kártérítést. Ha a vétkes önként nem hajlandó megtéríteni a kárt, a károsult polgári peres útra terelheti az ügyet.  Kerékpárra nem kötelező biztosítást kötni, de előfordulhat, hogy a forgalomban kárt okozol egy másik járműben, esetleg megsérülsz, vagy ellopják a bringádat. Ma már egyre többféle kerékpáros biztosítás érhető el, szolgáltatásoktól függően akár már évi pár ezer forintért.  Biztosítva vagyunk a tömegközlekedési eszközökön?  Ha rajtunk kívülálló okok miatt balesetet szenvedünk egy tömegközlekedési eszközön, akkor a járművet üzemeltető vállalat kártérítést fizet az esetleges sérüléseink után, valamint a velünk lévő tárgyak, csomagok károsodása esetén. Régebben egyszerű volt a helyzet, mert minden megváltott menetjegy tartalmazott utasbiztosítást is, de ma már nem minden cég biztosítja ezt.  Jó tudni, hogy a MÁV és a Volánbusz járatain az utazó biztosítottnak számít, de csak akkor, ha jogszerűen utazik, vagyis van jegye, bérlete, nyugdíjas vagy például hat év alatti. Baleset esetén a jegyhez járó biztosítás szinte automatikusan fizet – persze fel kell venni a kapcsolatot a céggel –, az utas felelősségét nem vizsgálják. Hátránya, hogy a biztosítási összegek alacsonyak: a Volánbusznál baleseti halál, illetve a legsúlyosabb maradandó egészségkárosodás esetén is kétmillió forint a biztosítási összeg; a MÁV-nál baleseti halál esetén egymillió, száz százalékos baleseti rokkantság után pedig 1,2 millió forint a biztosítási összeg.  A MÁV vonatjegyek biztosítást is tartalmaznak A BKK 2012 óta nem köt az utasaira balesetbiztosítást. Ugyanakkor a vállalat így is felelősséggel tartozik az utasok testi épségéért, valamint az anyagi károkért. Nagy különbség viszont, hogy baleset esetén nem jár automatikusan a kártérítés, hanem fel kell vennünk a céggel a kapcsolatot, és bírósági eljárásban tudjuk érvényesíteni a kártérítési igényünket. Ennek során bizonyítanunk kell a vétlenségüket, és hogy a cég hibázott.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Izgalmas start-up-felvásárlásba kezdett a Volvo

2023.09.10.
„Hogy megvalósíthassuk a magunk elé kitűzött célt, és 2030-ra tisztán elektromos járművek gyártóivá váljunk, technológiai tárgyú befektetéseinken, illetve kutatási-fejlesztési ráfordításainkon belül kiemelt területként kell kezelnünk a villanymotorokat, az invertereket, és az elektromos hajtásláncok átfogó optimalizálását. Csak úgy teremthetünk olyan, tisztán elektromos Volvo járműveket, amelyek ügyfeleink összes kívánságát – nagyobb hatótávolság, gyorsabb tölthetőség, a Volvótól elvárt, kiemelkedő vezetési élmény – teljesítik, ha villamosítási technológiáink minden komponense felett közvetlen irányítással rendelkezünk: azaz megvalósítjuk azok vertikális integrációját. – írta közleményében a Volvo. A Volvo Cars vállalati kockázatitőke-befektető leányvállalatának, a Volvo Cars Tech Fund alapnak a legújabb befektetése összhangban áll ezekkel a törekvésekkel. A 2017-ben alapított, sanghaji központtal működő Leadrive a teljesítményelektronikai fejlesztések, a tisztán elektromos járművekbe szerelt vezérlő egységek piacának ígéretes fiatal szereplője. A Leadrive specialitása a szilícium-karbid (SiC) technológiát alkalmazó teljesítményelektronikai modulok tervezése és gyártása. A szilícium-karbid olyan, félvezető tulajdonságokkal rendelkező alapanyag, amely potenciálisan rendkívül magas hatásfokú, rugalmasan alkalmazható elektromos hajtási rendszerek megvalósítását teheti lehetővé. „Ennek szellemében például immár házon belüli fejlesztjük és gyártjuk a villanymotorokat és invertereket, továbbá dolgozunk saját akkumulátorvezérlő szoftverünk fejlesztésén. Mindezeken túl a Northvolt vállalattal közös vegyesvállalatunk, a Novo Energy révén jelentős összegeket fordítunk saját akkumulátorcsomagjaink fejlesztésére és gyártására, ezzel biztosítva azok optimális kémiai összetételét és járműveinkbe történő integrációját.” – írták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nagy visszatérés: műszaki hiba után futamgyőzelmet szerzett Kiss Norbert

2023.09.10.
A 38 éves szombathelyi pilóta az időmérő edzést az idén már megszokott módon megnyerte, de hiába rajtolhatott pole pozícióból a hétvége első futamán, három kör után a turbófeltöltő meghibásodása miatt lelassult, majd fel is kellett adnia a küzdelmet. A viadalt a hatszoros Európa-bajnok német Jochen Hahn nyerte, aki ezzel 25 pontot hozott az összetettben élen álló Kissen. A szombati nap második versenyét a magyar címvédőnek a rajtrács végéről kellett megkezdenie, de hamar "átrágta magát" a mezőnyön, a második körben már negyedik volt és végül kilenc kör után az élen zárta a baleset miatt piros zászlóval leintett futamot. Kiss így mentette a menthetőt a balul sikerült első viadal után, és jelenleg 275 ponttal áll az összetett élén, míg a második Hahnnak 215 pontja van. A kamion Eb zolderi fordulója vasárnap egy újabb időmérővel, valamint további két versennyel folytatódik. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Először látható a Huawei autója

2023.09.10.
Sok változást hozott a villanyos korszak az autóiparban, és ezekből minden bizonnyal az egyik legjelentősebb a technológiai vállalatok megjelenése a piacon, akár saját modellel is. Amíg a Sony a Hondával közösen igyekszik elindulni, addig a Huawei a kínai Cheryvel állt össze, hogy nagyot gurítson az elektromos autók egyre népesebb piacán. Most az utóbbi egyesülés autójáról osztott meg Yu Chengdong, a Huawei autóipari részlegének fejese először egy grafikát. Ahogy várni lehetett, nincs itt semmi meglepetés. Egy újabb négyajtós szedán, letisztult, aerodinamikailag fejlett kasznival, tetején kiálló LiDAR rendszerrel, körbe szenzorokkal (12 db) és kamerákkal (11 db). Az E0X padlólemez a Cherytől érkezik, míg az akkumulátor a CATL-től, és akár 700 km-es hatótávot is ígérnek a kétmotoros változatnak. Úgy tűnik, hogy ma már erre a sémára bárki, bármikor, bármilyen villanyautót fel tud húzni, és mindenki a Tesla Model 3-nak akar ellenfelet álllítani. Amivel kitűnhet majd a tömegből, az a Huawei operációs rendszer, valamint az ADS 2.0 félönvezető rendszer. Ha ezek egyel finomabban működnek majd a piac többi autójánál, illetve, ha sikerül lent tartaniuk a költségeket, akkor mindenképp nyerő lehet. Hamarosan többet is megtudhatunk, hiszen az elkövetkezendő hónapokban már szeretnék piacra dobni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Rovanperä hatalmas előnnyel várhatja az Akropolisz-rali záró napját

2023.09.09.
Kalle Rovanperä jó úton halad második görögországi győzelme felé, miután a szombati brutális nehézségű napon az első helyről Thierry Neuville és a második helyről Sébastien Ogier is feladta a versenyt. A délelőtti ádáz küzdelem délutánra a túlélőversennyé vált, mivel a hőség és a sziklás utak súlyos áldozatokat követeltek a rali-világbajnokság 10. futamán.   Neuville 10,9 másodperccel vezetett, amikor a délutáni kör első szakaszán egy lyukba hajtott a saras részen, és összetörte a Hyundai i20 N Rally1 Hybrid jobb első felfüggesztését. A bajnokságot vezető Rovanperä mögött 36 ponttal volt lemaradva a három versennyel a szezon vége előtt, ez a hátrány most valószínűleg jelentősen nőni fog az Akropolisz-rali után. Az ő vesztét követően Ogier került az élre, de a francia, aki 12,4 másodperccel csapattársa, Kalle Rovanperä előtt vágott neki az utolsó, Eleftherohor nevű szakasznak, egy sziklát söpört el egy jobb hajtűkanyarban, ami tönkretette a Toyota GR Yaris bal hátsó felfüggesztését. Nem sikerül a javítási kísérlete, ezért az utolsó közúti összekötő szakaszon adta fel a versenyt, de már a gyorsaságin is közel négyperces hátrányt szedett össze. Rovanperä így több mint két perc előnnyel kezdheti majd meg az utolsó, három gyorsaságit tartalmazó napot a Hyundai pilótája, Dani Sordo előtt. A vasárnapi győzelemmel egy újabb nagy lépéssel közelebb kerülne a világbajnoki címvédéshez. „Sok minden történt ma az élen” - mondta kissé megdöbbenve Rovanperä. „Persze szép csata volt, de nem volt a legkönnyebb Sebbel versenyezni, mert neki nincs vesztenivalója, nekünk viszont a bajnokságra is kell gondolnunk. Azt hiszem, jó napunk volt, gyorsak voltunk, de egyben is tartottuk az autót, és szerencsénk is volt” - tette hozzá. Az egész mezőnyben drámai események zajlottak, mivel Rovanperä legközelebbi bajnoki kihívója, Elfyn Evans elektromos hajtással cammogott el a 9. szakasz céljáig, amikor Toyotája túlmelegedett. A walesi az ötödik helyre esett vissza, majd visszaküzdötte magát, de Sordo az utolsó gyorsaságin elcsente előle a második helyet. A spanyol Hyundai-pilóta a pénteki nyitó napot csak a hetedik helyen zárta, de ahogy a körülötte lévők bajba kerültek, úgy kúszott egyre feljebb az összetett sorrendben, szombat este 4,1 másodperc választotta el a harmadik helyen álló Evanstől. Annak ellenére, hogy pénteken 3 perc 40 másodperces időbüntetést kapott egy elhúzódó vízpumpa-szerelés miatt, az M-Sport pilótája, Ott Tänak szombaton a kilencedikről a negyedik helyre lépett előre a végre jól muzsikáló Ford Pumával, megelőzve az ötödik és hatodik helyen álló Esapekka Lappit és Kacuta Takamotót is. Egy erőátviteli hiba miatt Lappi Hyundai-ja csak hátsókerék-hajtással rendelkezett az utolsó szakaszon, de korábban a kézifékje is elromlott, és a generátoron is szíjat kellett cserélnie. Kacuta a Karoutes 2 gyorsaságin pedig kétszer is megállt, hogy defekt miatt kereket cseréljen a Toyota GR Yarisán. Utána már óvatosan kellett hajtania, mert nem maradt több pótkereke. A WRC2-es versenyzők alkották az élmezőny fennmaradó részét, a norvég Andreas Mikkelsen egy Skoda Fabia RS Rally2-vel vezeti a kategóriát. Gus Greensmith a nyolcadik helyen végzett, míg Yohan Rossel és Grégoire Munster tette teljessé a top 10-et. A vasárnapi finálé összesen 42,37 kilométeres lesz, és a klasszikus Tarzan gyorsaságival kezdődik. A Grammen nevű szakasz duplázása zárja a versenyt, a második futás alkotja a Wolf Power Stage-et, amelyen bónuszpontok szerezhetők. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Beckham tőzsdei játékosként is pofi, ha autóról van szó

2023.09.09.
A focisták többsége nagy autórajongó, közülük jónéhányuknak van komoly kollekciója, olyan, amivel csak milliárdosok, olajsejkek büszkélkedhetnek. David Beckham három éve dobta piacra közel félmillió angol fontért Aston Martin V8 Volante autóját. Ő az aki nem csak gyűjti, adja-veszi az autókat, de iparosként is beszállt a járműbizniszbe, nem is akármilyen felállásban. Először a Jaguar kínai marketingkampányának főszereplője lett, és az F-Type kupét, az XJ-t és az XE modelleket népszerűsítette a márka követeként. Aztán jött a bomba meglepetés, hiszen az igencsak fiatal vietnami VinFast márka arcaként népszerűsítette a BMW alapokra épített Lux modelleket. A Vietnamból kivonuló General Motors üres telephelyét 2018-ban szerezte meg a VinFast, a csarnokokban korábban Chevroleteket szereltek össze. A szerződés értelmében a továbbiakban a VinFast forgalmazza az amerikai márka autóit és alkatrészeit, valamint vállalta a szervizhálózat működtetését és egy lokális modell gyártását. A GM-mel történ megállapodás után zöldmezős beruházással új komplexumot is építettek, itt készülnek az exportra is kerülő villanyautók. A vietnami autógyárnak a német EDAG segített a termékfejlesztésben és a gyártástechnológia kidolgozásában, a telephely és az üzemek gépesítésével a thaiföldi AAPICO céget bízták meg. Első modellpárjuk az 5-ös és X5-ös BMW alapjaira épülő Lux A2.0 szedán és Lux AS2.0 SUV. Mindkét autó motorját az osztrák AVL fejlesztette tovább: a kétliteres, négyhengeres, N20 kódjelzésű benzines turbómotor 177, illetve 230 lóerős teljesítményű, mindkettőhöz nyolcfokozatú ZF automata kapcsolódik. Az autóipari projektre eddig 3,5 milliárd dollárt költött a VinFast, melynek jelszavai: Vietnami-Stílusos-Biztonságos-Kreatív-Úttörő. Az észak-vietnami Hai Phong kikötő közelében 335 hektáron felépülő komplexum ötvenezer négyzetméteres présüzemében és százezer négyzetméteres festődéjében, valamint 200 ezer négyzetméteres szereldéjében 1200 robot segíti a napi nyolcszáz autós termelést. Nem szabad félvállról venni a céget, különösen miután az USA-ban is népszerű David Beckham meglökte a vietnami járműgyártó szekerét és az amerikai piacra lépéssel megugrottak a cég részvényárai. Az elektromos autókat gyártó vietnami Vin Fast tőzsdei értéke az első kereskedési napon meghaladta az élmenőkét: a vállalat részvényei 255 százalékkal emelkedtek a New York-i Nasdaq-on, ezzel a vietnami autógyártó értéke meghaladta a 85 milliárd dollárt és beelőzte a Fordot (48 milliárd dollár), valamint a General Motorst (46 milliárd). A tőzsdei bevezetés 39 milliárd dollárral növelte a VinFast alapító-elnökének vagyonát, egyébként Pham Nhat Vuong eddig is Vietnam leggazdagabb embere volt. A hivatalos cégbeszámoló szerint övé a vállalat részvényeinek 99 százaléka. A VinFast 2023.első felében 11,3 ezer autót gyártott, az álmok ennél grandiózusabbak, és van mire építeni, hiszen 97 millió lakosú Vietnamban ezer emberre csak 25 személyautó jut, ezen javítana a VinFast, mely évi 300 ezer autó gyártását tervezi. A 2018-ban alapított VinFast autó-, és motorkerékpár márka új profil a Pham Nhat Vuong által 1993-ban, Ukrajnában grundolt és a Ho Si Minh-városi tőzsdén is jegyzett Vingroup. A közel félszáz céget, áruházakat, szállodákat és egyetemet működtető, hanoi központú Vingroup a Mivina élelmiszermárka sikerének köszönheti felfutását, nyereséget továbbra főleg ingatlanokba fekteti, miközben beszállt a járműgyártásba is. David Beckhem közben több más járműipari projektnél is elkötelezte magát és globális szerepet vállalt a Maserati Grecale kampányában. Fuoriserie programjának keretében márkanagykövetét, David Beckhamet a Maserati arra kérte fel, hogy állítsa össze az 1967-es Maserati Ghibli kupé színeit. A Night Interaction modellek kék fényezést és cserzett bőr belsőt kapnak. Egy másik összeállítást az 1986-o Quattroporte Royale ihlette, ennél a Verde Royale sötétzöld külsőhöz barna bőrbelső társul. A Beckham-féle limitált összeállítású autókban plakett jelzi a DB-változatot. A Fuoriserie DB Essentials-kivitel kérhető az MC20 szupersportkocsihoz és a Grecale luxus-SUV-hez is. A focista több mint egy évtizede hasonló kreációkat javasolt a Victoria a Range Rover Evoque modellnél. Maserati Grecale    Forrás: Stellantis Beckham tulajdonosként részt vesz a klasszikus modelleket, teherautókat és kommunális járműveket villamosító Lunaz cégben, melybe az alapító David Lorenz szervezte be. A vállalkozás annyira sikeres, hogy növelnie kellett kapacitását az angliai Silverstone Technology Cluster területén. A növekvő megrendeléseket és az egyre nagyobb bevételt a dúsgazdag ügyfeleknek köszönheti, hiszen már eddig is több Rolls-Royce, Range Rover, Jaguar, Bentley Continental Flying Spur modellt villamosítottak. David Beckham és üzlettársa David Lorenz    Forrás: Lunaz A Lunaz Group része a Lunaz Design, mely klasszikus autókat újít fel és villamosít. A Lunaz Applied Technologies flottákkal foglalkozik, a Lunaz Powertrain készíti a saját fejlesztésű moduláris hajtásláncokat, jelenleg már teherautókhoz, kommunális járművekhez, többek között kukáskocsikhoz és buszokhoz is. A Lunaz 2024-ig ötszáz új mérnökképesítésű munkatársat vesz fel. A cég készítette az az elektromos hajtású Jaguar XK140 Open Two Seater (OTS) by Lunaz típust, melyet Beckham Brooklyn nevű fia és menye, Nicola kapott nászajándékként Palm Beachben. A Beckham által megrendelt klasszikus formájú Jaguar XK140-est Hyper 9-es jelzésű, kefe nélküli, 120 kilowattos teljesítményű villanymotorját 48,5 kWh-s akkumulátor táplálja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Utasokkal szállíttatnák az interneten rendelt csomagokat Bécsben

2023.09.09.
Mivel egyre több terméket rendelnek az emberek interneten, egyre nagyobb környezeti terhelést és forgalmat jelent a kiszállításuk. Ennek csökkentésére a bécsi tömegközlekedési vállalat, a Wiener Linien tavaly azzal az ötlettel állt elő, hogy mi lenne, ha például munkába jövet-menet az utasok vinnének magukkal egy-egy csomagot. A küldeményt az indulási megállóban lévő csomagboxból vennék fel és az érkezési megállóban lévő boxba kézbesítenék. Fotó: Wiener Linien/Thomas Topf A Wiener Linien és a Frauenhofer Austria kutatóintézet készített is egy megvalósíthatósági tanulmányt arról, hogy egyáltalán hajlandóak lennének-e futárkodni az utasok. Az online megkérdezésből kiderült, hogy szívesen partnerek lennének a csomagszállításban. A legtöbben reggel hat és kilenc, illetve délután öt és este nyolc óra között vállalnák a futárkodást, és nyolcvan százalékukat nem érdekli, hogy mit szállítanak. Az is kiderült, hogy a megkérdezettek háromnegyede elvárna valamiféle ellentételezést a szolgálataiért. Mivel a küldeményeket nem csak Bécsben, hanem a fővároson kívül, más tartományokban is szállítani kellene, az Osztrák Posta is beszállt a projektbe. Szeptember közepéig egy online kérdőiv segítségével azt mérik fel, hogy a speciális futárok miért, mikor vinnének magukkal csomagokat, maximum mekkorát és milyen ellentételezést várnak érte. A felméréssel párhuzamosan megkezdték az új szolgáltatáshoz szükséges alkalmazás és a csomagboxok fejlesztését is. Mivel utóbbiak napelemesek lennének, nem lenne szükség elektromos áramra a működésükhöz, így bárhol fel lehetne állítani őket. Ha minden a tervek szerint halad, 2024 őszén kezdhetik meg az új csomagszállítási rendszer tesztelését.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója