Testközelben az új S-osztállyal Budapest szívében

2026.05.29.
Amikor idén februárban a Mercedes-Benz betöltötte a 140. életévét, élő adásban jelentkeztek a születésnapról Stuttgartból, Mercedes főhadiszállásáról, ahol még maga Roger Federer is emelte az esemény fényét. Az akkor kiadott információkkal már jelentkeztünk korábban, most Budapest szívében, a Fachion Street közepén be is szállhattunk az új S-osztályba. W223 facelift Aki ránéz a 2026-os S-osztályos Mercedesre, az joggal gondolhatja, hogy ez egy merőben új modell pedig valójában nem az. Az első szériás W223-as 2020-ban jelent meg, az S500 4matic jelzésű kivitelről nálunk is olvashattak az érdeklődők. Mivel a műszaki és technológia újdonságokról már beszámoltunk, most inkább a személyes megtekintés első tapasztalatait osztanám meg. Mercedes-Benz S450d 4matic - 2026. Ami azonnal szembe tűnt, hogy az első sárvédőre bekerült 1-1 kamera. Később a termékfelelősök felhívták a figyelmet arra is, hogy a visszapillantó tükrökben is megduplázódott a kamerák száma. Ezen felül persze az első és hátsó lökhárítókban is figyel egy-egy „szem” plusz a szélvédő tetején is. Így ez az autó már mindent ismer maga körül, ami ismerős lehet bizonyos amerikai autókból néhány éve. Persze ezt a rengeteg adatot fel is kell dolgozni, úgyhogy az új S is megkapta azt a vízhűtéses szuperszámítógépet, ami – jó mercis szokásnak megfelelően – már debütált a kisebb modellekben. A CLA-ból megismert lámpákba épített csillagmotívumok most már minden új Mercedesben megtalálhatók, az S-ben elöl kettő, hátul három csillag virít. A fényszórók természetesen nem csak, hogy teljes mértékben LED-technológiásak, de ezek már a 2. generációsak amelyek nem mikró tükrökkel működnek, hanem mikró LED-ekkel. Kisebb tömeg, nagyobb fény. Apropó, világítás: télen megjelent cikkünkben büszkén hirdettük, hogy az álló csillag embléma is világítani fog, de ez Európában nem így lesz bizonyos jogszabályi korlátok miatt, de vigasztalásul a hűtőrács keret azért világíthat. Képtelenség lenne felsorolni, hogy miket építettek ebbe a 2.700 új alkatrészt tartalmazó, 50%-ban megújult kivitelbe a Mercedes-nél, inkább érdemesebb tényleg az arra az életérzésre és üzenetre koncentrálni, amit az új S-osztály nyújt. Ragadjuk ki most a sok részletből az ajtót. Látják azt a finoman ívelt fabetétet az ablakemelő kapcsolócsoportnál? És azt a varrott bőr ajtókárpitot? Olyan volt ehhez hozzányúlni, ami azonnali kielégülést okozott. Elöl a Superscreen fogadja a vezetőt és utasát, a kormány visszakapta a fizikai gombokat a tempomat és a hangerőszabályzáshoz, a két vezeték nélküli telefontöltő hűtött és van kamera az elöl ülőknek is, hogy részt vehessenek online megbeszéléseken. Nem tudom elengedni és a sajtótájékoztatón is hangsúlyozták, hogy fűthetőek az első biztonsági övek. Van ám közlekedésbiztonsági magyarázata is az elsőre sokak számára értelmetlennek tűnő újításnak: kabát nélkül biztonságosabb a vezetés, fázva viszont nem. De az S-osztály lényege a hátsó utastérben van. A most bemutatott autóba ugyan nincsen beépítve, de oldalankénti kijelzőkkel, HDMI csatlakozókkal, 2 db távirányítóval rendelkező szórakoztatórendszer is várhatja az utasokat. Már Magyarországon van az importőr tesztautója, amit újságírók próbálhatnak ki, nagyon várjuk és hozzuk majd a részletes tapasztalatokat. Ja, az a hír járja, hogy az új V8-as benzinmotorral rendelték… 800.000 Euró A Fashion Streeten megjelent egy Mercedes-AMG Pure Speed is. A kocsi különlegessége, hogy nem csak teteje, de valódi szélvédője sincsen, csak a Forma 1-ből megismert bukócső fut az autó hossztengelyében. Vezetni is csak a gyár által mellékelt bukósisakokkal lehet, de hogy mégis tudjanak beszélgetni a benne ülők a 300 km/h feletti maximális sebesség mellett is, a sisasok között rádiókapcsolat van. A kocsi ára némiképp függ a rendelt extráktól is, így elérheti a 800.000,- Eurós szintet is, ami a most erős forint mellett is 290 millió forint. Ilyet sem látunk minden nap. A Pure Speed mögött egy Mercedes-Maybach SL680-as állt. Az SL öt évtizedes történetében az első, amely álló csillagot visel a motorház tetején. A kivitel különlegessége, hogy a motorházfedél háromrétegű lakkozása közé egy több száz Maybach emblémát tartalmazó réteg is bekerült, de ugyanígy ismétlődnek a logók a vászontető anyagában is, Maybach felirat van a króm küszöblécekbe marva, az ülések elején és úgy általában mindenhol. Bobby Ewing óta pedig tudjuk, hogy az igazi SL piros színű. Megint eggyel hátrébb egy limitált szériás G-osztály zárta a sort. A „Stronger than the 1980s” retrokivitele mindössze három színben rendelhető és minden színből 460 db készül. Egy-egy ilyen különleges kivitelt pedig láthatóan oda áraz a Mercedes ahová akar, hiszen többszörös túljelentkezés volt a modellre. Egyébként itt a lényeg, hogy külső megjelenésében mindenhol a nyolcvanas éveket idézi a kocsi, nekem a kedvencem a hátsó Mercedes-Benz felirat volt, ami azonnal a gyerekkoromba repített. Ha az S-osztálytól a másik irányba indultunk, akkor még korábbra érkeztünk az időben. A Sirály becenevű SL egy olyan állapotú példányát láthattuk, mintha most érkezett volna a gyártósorról. A Deák Ferenc utcai üvegkalitkában pedig egy eredeti Patentwagen látható kiállítva, az a modell, amellyel a Mercedes idén 140 éves története elkezdődött. Budapest lenyomta Los Angelest és Tokiót is Ezek a városok is versenyben voltak ugyanis a Mercedes-Benz Studio programsorozat rendezéséért. A kezdeményezés célja és lényege, hogy a márka által képviselt minőséget és életérzést közvetlenül is eljuttathassák az embereknek. A Fashion Street-en a folyamatosan megújuló installációk várják majd az arra járókat, a Merlin Színházban, amit korábban egy transzformátorházból alakítottak kulturális térré, Mercedes-Benz Art Collection kiállítása nyílik meg, amelyet május 28. és augusztus 30. között a mobilitás és a művészet kapcsolatát bemutató programok kísérnek. A városligeti tónál az elektromobilitásé lesz a főszerep, az eseményre egy exkluzív stéget is építenek és itt ki is lehet majd próbálni a CLA szedán és shooting brake változatát, de az itthon készülő GLB modellt is. Nem csak Budapest ad helyszínt a sorozatnak. Júliustól Balatonfüreden is megnyílik a kibővített tesztvezetési program, ahol akusztikus koncertek várják a Mercedes jelenlegi és jövőbeli ügyfeleit.

Az utazástervezést is átalakítja a mesterséges intelligencia egy felmérés szerint

2026.05.29.
Megtervezi helyettünk A Visa közép- és kelet-európai utazási és fizetési szokásokat vizsgáló kutatása szerint Magyarországon a megkérdezettek többsége szervezett már utazást mesterséges intelligenciára támaszkodva, 13 százalék rendszeresen él ezzel a lehetőséggel. A felhasználók leggyakrabban tippeket, ajánlásokat és ajánlatokat kérnek, logisztikai és közlekedési kérdéseket oldanak meg. Az alkalmazás előnyei közül kiemelték az időmegtakarítást, a folyamatos rendelkezésre állást és az egyszerű használatot, 51 százalékuk pedig nyaralásszervező MI-ügynökben is megbízna, vagy legalább rábízna bizonyos feladatokat. Hozzátették, hogy a magyarok 65 százaléka tervez belföldi utazást, külföldre 47 százalék menne, főképp Ausztriába, Horvátországba, Olaszországba, a legnépszerűbb időszak továbbra is a nyári főszezon. A válaszadók 68 százaléka előre megtervezett utazási költségvetéssel indul el. A felmérésből az is kiderül, hogy 56 százalék más országokban is a belföldön használatos bankkártyájával fizet. Az utazók kényelmi, gyorsasági és biztonsági megfontolásból kedvelik a digitális megoldásokat, de a bankkártyákhoz kapcsolódó utazási előnyöket még mindig nem használják ki eléggé. A közlemény idézi az MBH Bank friss kutatását is, amely megerősítette, hogy a magyarok anyagilag felkészülnek az utazásukra, amit a döntő többségük megtakarításból finanszíroz. A visszajelzések alapján a digitális fizetés szerepe jelentős, a mobiltelefonos vagy okosórás fizetés mára a megkérdezettek több mint felénél napi gyakorlat. Hozzátették: az utazási szezonban különösen sokan keresik a gyors, egyszerű, készpénzmentes fizetési megoldásokat. A kényelmes és biztonságos fizetés azért is alapelvárás, mert gyakoriak az előre nem tervezett kiadások, a válaszadók majdnem kétharmada költött már többet a tervezettnél nyaralás latt. A Visa arra számít, hogy a mesterséges intelligencia idővel a támogatáson túl egyre gyakrabban feladatokat is átvesz majd a felhasználóktól. Megtalálhatja például a legkedvezőbb utazási lehetőségeket, le is foglalhatja azokat számunkra. A Visa arra fog törekedni, hogy a végső döntés és a fizetés feletti kontroll az ügyfélnél maradjon - olvasható a közleményben. A Visa nemzetközi kutatása áprilisban országonként 1000 fős reprezentatív mintán készült a 18 és 75 év közöttiek körében, a magas jövedelműek felülreprezentáltak. Az MBH Bank kutatása ugyancsak áprilisban készült 508 fős reprezentatív mintán, a 18 és 65 év közötti magyar internethasználók körében. MTI

6500 kalória egy nap alatt – ilyen terhelést kaptak a profi kerékpárosok a Tour de Hongrie-n

2026.05.29.
Brutális vízveszteség Egyetlen versenyszakasz (ami Magyarország legnagyobb kerékpárversenye esetében 140 és 210 km közötti távot jelent) során egy profi kerékpáros akár 5 liter folyadékot is elfogyaszt, pótolva a fokozott erőfeszítés miatt kiesett mennyiséget – ez önmagában több mint kétszerese egy átlagos felnőtt napi ajánlott vízbevitelének. Minderre szükség is van, hiszen a versenyzők hatalmas energiamennyiséget használnak fel: átlagosan körülbelül 6500 kalóriát égetnek el egy-egy etap során, ami nagyjából három napnyi energiabevitelnek felel meg egy átlagos ember esetében. Gyors energiapótlás és regeneráció A Team Cofidis versenyzői szakaszonként átlagosan 8 energiapótló terméket – például izotóniás gélt és energiaszeletet – fogyasztottak el, hogy bírják a tempót. A regeneráció pedig azonnal megkezdődik a célba érkezés után: az első dolguk minden futamot követően egy speciális, revitalizáló ital elfogyasztása volt. Bár a túra során a reflektorfény általában a sportolókon van, viszont ilyen magas színvonalú versenyteljesítmény nem jöhetne létre a támogató háttércsapat és egy komoly logisztikai együttműködés nélkül: a 6 versenyző mögött ugyanis egy 11 fős stáb állt. Biztosított volt számukra a túra során fejenként 3 könnyű, karbonvázas kerékpár: összesen tehát 18 bringát kellett szállítania a csapatnak Magyarországra és azon belül a szakaszok indulásának helyszíneire. A csapat a versenyzők minél nagyobb kényelmére is odafigyel a logisztikai rugalmasság biztosítása mellett: a csapatkamionon felül egy busszal és 4 autóval érkeztek az eseményre. A busz a megmérettetések alatt a versenyzők egyik legfontosabb központja, ami tartalmaz egy teljesen felszerelt konyhát hűtővel, kávéfőzővel, fürdőszobát és egy közösségi teret, ahol átbeszélhetik a szakaszok végén a legfontosabb tanulságokat és a másnapi terveket. Emiatt a busz sofőrjének munkája összetettebb a szokásosnál: amellett, hogy a járművet vezeti, közeli kapcsolatban áll a versenyzőkkel, támogatja őket, főz rájuk és a takarítási feladatokat is ő végzi el. Plusz kerék mindig jól jön Balesetek bármikor történhetnek – ebből a mostani Tour de Hongrie futamon sem volt hiány főleg azért, mert a verseny utolsó szakaszainál kisebb-nagyobb mennyiségű eső nehezítette a versenyzők dolgát, emellett volt olyan eset, ahol egy őz is riadalmat okozott. Ráadásul gyakran még bukás sem kell ahhoz, hogy a bringák kerekei defektet kapjanak vagy deformálódjanak – azért, hogy ne érje a csapatot meglepetés egy hasonló megmérettetésre 45-50 darab plusz kerékkel készülnek. A profi országúti kerékpárok esetében pedig extra magas nyomásúra fújják fel az abroncsokat: általában 4,4-4,6 bar közötti értékre. Viszonyításképp, egy átlagos személyautó kerekében nagyjából fele ekkora a nyomás – erre azért van szükség, hogy a lehető legkisebb gördülési ellenállás keletkezzen a kerék és az aszfalt között, így a leghatékonyabban érjenek el nagy tempót a versenyzők. Az előkészületeknek meg is lett az eredménye: a Team Cofidis a verseny első szakaszában 48km/h-s átlagtempót produkált, a legnagyobb végsebességet pedig az utolsó etapban Alexis Renard érte el, 83,1 km/h-val. A csapat két második helyezést szerzett a verseny során éppen az említett Alexis Renard révén. A legjobb összetett eredményüket pedig Sylvain Moniquet érte el, aki a 18. helyen zárta a Tour de Hongrie összetett versenyét.

Mégsem kapnak sebességmérő radarokat az önkormányzatok Szlovákiában

2026.05.29.
A módosítások között szerepel a mobiltelefon-használat tilalma a gyalogátkelőhelyeken, az elektromos rollerek járdahasználatának korlátozása, valamint az objektív felelősség rendszerének kiterjesztése. Az új szabályok várhatóan 2026 szeptemberében léphetnek hatályba foglalta össze a noviny.sk. Az eredeti törvényjavaslat egyik legnagyobb horderejű eleme az volt, hogy a városok és községek saját radarokat üzemeltethessenek a sebességmérésre. Az elképzelés szerint az önkormányzatok önállóan büntethették volna a gyorshajtókat, a piros lámpán áthaladókat vagy a tiltott helyre behajtókat. A javaslat támogatói szerint ez növelte volna a közlekedésbiztonságot, miközben pluszbevételt is biztosított volna a településeknek. Az ellenzők viszont attól tartottak, hogy az önkormányzatok bevételszerzési eszközként használnák a radarokat. A parlament végül jelentősen kozmetikázta a tervezetet, így az önkormányzati radarok bevezetése lekerült a napirendről – annak ellenére, hogy a törvény kidolgozója, Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter korábban többször hangsúlyozta, hogy a helyi sebességmérő radarok nélkülözhetetlenek lennének a közlekedési fegyelem javításához. Az egyik legnagyobb figyelmet kiváltó új szabály a gyalogosokat érinti. A jövőben tilos lesz mobiltelefont használni vagy a kijelzőt nézni a gyalogátkelőhelyen történő áthaladás közben. A döntés hátterében az áll, hogy a figyelmetlen gyalogosok egyre több balesetveszélyes helyzetet okoznak. A jogalkotók szerint sokan annyira a telefonjukra koncentrálnak, hogy nem figyelnek a forgalomra, ami különösen a forgalmas városi kereszteződésekben jelent komoly kockázatot. A szabály célja elsősorban nem a büntetés, hanem a megelőzés és a közlekedési tudatosság növelése.    

Ittas sofőr gázolt el két embert egy zebrán Győrben

2026.05.29.
A Kodály Zoltán utcában a 47 éves győri férfi nem biztosított áthaladási elsőbbséget az úton szabályosan átkelő nőnek és gyermekének a kijelölt gyalogátkelőhelyen és elütötte őket. A nőt és gyermekét kórházba vitték. A sofőrt előállították, az alkoholszonda pozitív eredményt mutatott. A férfi ellen a Győri Rendőrkapitányság súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntette miatt indított büntetőeljárást. MTI

Tényleg megmentheti Magyarországot a BMW és a BYD?

2026.05.29.
Az elmúlt másfél évtizedben a magyar gazdaság egyik legfontosabb növekedési motorjává az autóipar vált. A győri Audi, a kecskeméti Mercedes vagy az esztergomi Suzuki beruházásai hosszú időn keresztül stabil exportot, munkahelyeket és ipari növekedést biztosítottak az országnak. Most azonban új korszak kezdődik: miközben Debrecenben a BMW építi új generációs elektromosautó-gyárát, Szegeden a kínai BYD hozza létre első európai üzemét. A kérdés már nem az, hogy fontos-e az autóipar Magyarország számára, hanem az, hogy az ország képes lesz-e valódi nyertese lenni az iparág globális átalakulásának. A két beruházás jelentőségét jól mutatja, hogy a magyar gazdaság növekedési kilátásait elemző intézmények egyre gyakrabban nevezik meg a BMW- és BYD-projekteket a következő évek egyik legfontosabb növekedési tényezőjeként. Az MBH Elemzési Centrum 2026-os iparági elemzése szerint az autóipari fejlesztések érdemben hozzájárulhatnak a magyar ipari termelés újraindulásához, különösen az export és a feldolgozóipari teljesítmény oldaláról. Az elemzés ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a növekedés egyre koncentráltabbá válik, vagyis a magyar gazdaság még erősebben függhet az autóipar teljesítményétől. Ez a függőség különösen érzékeny kérdéssé válik most, amikor az európai autóipar történetének egyik legnagyobb szerkezeti átalakulását éli át. Az elektromos átállás, a kínai verseny és a technológiai fordulat ugyanis egyszerre kínál lehetőséget és jelent komoly kockázatot. Magyarország a német és a kínai autóipar ütközőzónájában A BMW debreceni beruházása és a BYD szegedi gyára első pillantásra ugyanabba az irányba mutat: mindkettő az elektromos autózás jövőjére épít. A háttérben azonban két eltérő iparági stratégia rajzolódik ki. A német autógyártók – köztük a BMW – elsősorban meglévő ipari modelljük modernizálására törekednek. Ezzel szemben a kínai BYD már eleve az elektromos korszak logikája szerint építkezik, saját akkumulátortechnológiával, vertikálisan integrált gyártással és agresszív árpolitikával. „Magyarország ma már gyakorlatilag az európai elektromosautó-ipar egyik központi terepévé vált” – erről Müllner Zsolt, az AutoWallis autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató igazgatósági elnöke beszélt egy konferencián. Az ország egyszerre próbál megfelelni a német autóipar hagyományos igényeinek és a kínai szereplők új típusú gyártási modelljének. A lap szerint ez rövid távon jelentős beruházásokat és munkahelyeket hozhat, hosszabb távon azonban komoly kérdéseket vet fel az ország gazdasági kiszolgáltatottságáról. A probléma ugyanis nem csupán az, hogy túl nagy-e az autóipar súlya a magyar gazdaságban, hanem az is, hogy mekkora mértékű valódi hazai hozzáadott érték keletkezik ezekben a beruházásokban. Magyarország az elmúlt években rendkívül sikeres volt a gyárépítések és termelőkapacitások bevonzásában, ugyanakkor a kutatás-fejlesztési, szoftveres és magasabb technológiai szintek továbbra is jellemzően külföldön koncentrálódnak. Nem mindegy, milyen szerepet kap Magyarország Az autóipar jövőjét ma már nem pusztán a gyártósorok határozzák meg. Egyre fontosabbá válik a szoftverfejlesztés, az akkumulátor-technológia, az adatkezelés és az automatizáció. Ebben a versenyben pedig nem biztos, hogy hosszú távon elegendő előny marad az olcsóbb munkaerő vagy a kedvező földrajzi elhelyezkedés. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) 2026-os iparági előrejelzése szerint az európai autóipar következő évtizedét azok az országok nyerhetik meg, amelyek nemcsak gyártási kapacitást, hanem innovációs és technológiai hátteret is képesek építeni. Az ACEA szerint az elektromos átállás során különösen felértékelődik az akkumulátor-fejlesztés, a digitális infrastruktúra és a mérnöki tudás szerepe. Magyarország így egyszerre állhat történelmi lehetőség és komoly kockázat előtt. A BMW és a BYD valóban képes lehet új lendületet adni a gazdaságnak, különösen egy gyengélkedő európai konjunktúra idején. Ugyanakkor az is könnyen előfordulhat, hogy az ország egyre mélyebben integrálódik egy olyan globális autóipari rendszerbe, amelyben a legnagyobb profitot továbbra sem itt termelik meg. A következő évek kulcskérdése ezért nem az lesz, hány autó készül majd Debrecenben vagy Szegeden, hanem az, hogy Magyarország képes lesz-e kitörni az összeszerelőüzem-szerepből.

Bullik világ körüli úton: A történelmi VW buszok visszatérnek hannoveri szülőhelyükre

2026.05.29.
A két első generációs VW busz az 1960-as, illetve 1963-as modellévből származik. Tulajdonosaik számára ezek jóval többet jelentenek egyszerű járműveknél. A „Suria” névre keresztelt 1963-as buszt Muhammad Syahmi, a csapat egyik tagjának felesége után nevezték el. A második Bulli neve „Chembozhi” – tisztelgés a VW busz vezetője, Muthiah Jeyakumaran édesanyja előtt. Február végén Malajziában vette kezdetét az út, amely először Thaiföldön át haladt, majd Európa felé vezetett. A járművek kora ellenére a mintegy 60 napos utazás meghibásodás nélkül zajlott le – ez a történelmi Bullik tartósságának bizonyítéka. Fotó: VW „Ilyen hosszú távokon mindig számítani kell meghibásodásokra. A mi Bullijaink azonban mintha honvágyat éreztek volna – alig várták, hogy visszatérjenek hannoveri származási helyükre” – mondja Jeyakumaran. Ezzel a látogatással a járművek szimbolikusan elérték szülőhelyüket, hiszen a Bullit 1956 óta gyártják Hannoverben. „Nagyon különleges pillanat, hogy közel 60 év után visszahozhatjuk buszainkat arra a helyre, ahol egykor elkészültek. A hannoveri üzemen átvezető út az eddigi utazásunk csúcspontját jelenti” – mondja Muthiah. A gyárlátogatás során a csapat betekintést nyert a korszerű járműgyártásba a Volkswagen Haszonjárműveknél. Napjainkban olyan modellek készülnek Hannoverben, mint a Multivan, a California és a tisztán elektromos ID. Buzz. A telephelyen készül majd az autonóm ID. Buzz AD is, amely a jövő Bullija. Emellett egy újabb fontos mérföldkő is közeleg: még az idén legördül a gyártósorról Hannoverben a 11 milliomodik jármű. A program egy másik pontja a csapatot a Volkswagen Haszonjárművek Oldtimers részlegéhez vezette. A malajziai vendégek előtt így egyszerre tárult fel a Bulli múltja, jelene és jövője. A „Trip4Trees” küldetés keretében a csapat az újraerdősítés és a klímavédelem fontosságára hívja fel a figyelmet. A projekt célja, hogy faültetési kampányokon keresztül járuljon hozzá a környezetvédelemhez. A program egy másik pontja a csapatot a Volkswagen Haszonjárművek Oldtimers részlegéhez vezette. A malajziai vendégek előtt így egyszerre tárult fel a Bulli múltja, jelene és jövője. A Volkswagen Haszonjárművek szintén aktívan részt vesz a faültetésben és a biodiverzitás előmozdításában: az elmúlt 15 évben a poznani és wrześniai lengyel üzemek közelében különféle környezetvédelmi kezdeményezések keretében több mint 150 000 fát ültettek. Az üzemlátogatás után a csapat Hannoverben maradt, hogy részt vegyen a hagyományos „Maikaefertreffen” rendezvényen. A rajongók lelkesen fogadták őket, és nagy tapsot kaptak, amikor járműveikkel a színpadra hajtottak. Jelen volt Stefan Mecha, a Volkswagen Haszonjárművek vezérigazgatója is: „A Bulli évtizedek óta köti össze az embereket szerte a világon – ez az utazás pedig igazán látványosan mutatja meg ennek erejét. Jól mutatja a telephely jelentőségét és időtállóságát, hogy a Hannoverben gyártott történelmi járművek még ma is megbízhatóan szolgálnak az utakon, miközben ugyanebben az üzemben az ID. Buzz AD formájában már a jövő önvezető Bullija készül. A márka számára hatalmas büszkeség, hogy ezt a fejlődést világszerte hűséges rajongók közössége erősíti.” Az érdeklődők élőben is találkozhatnak a Trip4Trees csapatával június 24–26. között, a Hessisch Oldendorfban megrendezésre kerülő VW Vintage Meetingen. A Trip4Trees projektről A Trip4Trees projekt egy malajziai kezdeményezés, melynek keretében klasszikus járművekkel teljesített világkörüli utak az újraerdősítés és a klímavédelem iránti vállalással kapcsolódnak össze. A csapat veterán VW Bullikkal tett utazásain keresztül hívja fel a figyelmet a fenntartható cselekvésre és a természeti erőforrások felelős használatára. A közösségi médián keresztül követhető projekt mögött egy nemzetközi rajongói közösség áll, amelyet a klasszikus járművek, az utazás szeretete és a környezet iránti felelősség köt össze.
Címkék: 

Már a tesztkilométereket falja az Audi A2 e-tron

2026.05.29.
Fotó: Audi Az Audi éves sajtótájékoztatóján Gernot Döllner vezérigazgató bemutatta az A2 e-tront – a márka következő mérföldkövét a tisztán elektromos jövő felé vezető úton. Az őszi premier előtt sokoldalú tesztprogramnak vetik alá a prototípust: a még álcázott A2 e-tron értékes tesztkilométereket gyűjt havon és jégen, az Audi ingolstadti műszaki fejlesztőközpontjának szélcsatornájában, valamint a közúti forgalomban egyaránt. Skandináv kihívás: tesztelés extrém hidegben Fagypont alatti hőmérséklet, hófödte utak és tükörjég egy befagyott tavon kialakított tesztpályán: a lappföldi téli teszteken az A2 e-tron extrém körülmények között bizonyítja kiválóságát. Észak-Svédország egyik titkos tesztpályáján zajló validálási folyamat során a menetdinamika mellett kiemelt figyelmet fordítanak a termomenedzsmentre és az akkumulátor teljesítményére is. A villanyhajtás, a fékvezérlés és a futómű pillanatról pillanatra összehangolt működése garantálja azt az utánozhatatlan élményt, amelyet csak egy Audi vezetése nyújthat. Aerodinamikai finomhangolás az ingolstadti szélcsatornában Az A2 e-tron összetéveszthetetlen sziluettje nemcsak határozott egyéniséggel ruházza fel a modellt, de egyedülálló aerodinamikájának is az alapja. Ezt az aerodinamikai koncepciót az Audi műszaki fejlesztési központjának szélcsatornájában folyamatosan tesztelik és tökéletesítik. Az akár 300 km/órás szélsebesség, a hajszálpontos aeroakusztikai mérések, valamint a 235 km/órás tempóra képes gördülőpad ideális feltételeket teremtenek ahhoz, hogy a szélcsatornában tökélyre fejlesszék az A2 e-tron áramlási tulajdonságait, zajkomfortját és hőháztartását. Éles teszt a bajor völgyek szerpentinjein Lejtők, emelkedők, változatos útviszonyok és éles kanyarok: a fejlesztőcsapat a bajorországi Altmühl-völgy sokszínű vidékét választotta helyszínül, hogy valós forgalmi körülmények között tegye próbára a precízen hangolt futóművet és a vezetéstámogató rendszereket. Az A2 e-tron itt bizonyítja be, mennyire tökéletesen megállja a helyét a mindennapokban. Gyártás Ingolstadtban A tisztán elektromos A2 e-tron gyártásának az Audi ingolstadti központja ad otthont – ezzel a lépéssel a márka egyértelművé teszi, hogy elkötelezetten dolgozik német és európai gyárainak átállásán a jövő mobilitására. A 2024-ben és 2025-ben bemutatott több mint húsz új modellnek köszönhetően az Audi büszkélkedhet a piac legfiatalabb termékkínálatával – a tisztán elektromos kompakt kategóriától egészen a prémium luxuskategóriáig. A vállalat 2026-ban is ezen a vonalon halad tovább, megőrizve eddigi lendületét.

Új globális márkát vezet be a Generali: Redion néven egyesül az Europ Assistance és a Generali Employee Benefits

2026.05.29.
A Redion már közel három éve integrált egységként működik a Generali Care keretein belül. Az új márka létrehozásának célja, hogy egységes szervezeti háttérrel tegye elérhetővé azt a nemzetközi szakértelmet és magas szintű szolgáltatást, amelyet ügyfelei és partnerei már évek óta megszokhattak. A Redion globális vezérigazgatói posztját Antoine Parisi, a Generali CARE Hub jelenlegi CEO-ja tölti be. Antoine Parisi A Redion több mint 12 000 munkavállalóval, több mint 190 országot lefedő működéssel és 5,8 milliárd eurós éves üzleti forgalommal (2025-ös pénzügyi év) rendelkezik. A Swiss Life Network 2026 eleji felvásárlását követően a vállalat a világ vezető szereplőjévé vált a munkavállalói juttatások piacán, emellett globálisan a második legnagyobb szolgáltató az asszisztencia- és az utasbiztosítás területén. A szervezet multinacionális vállalatokat, nemzetközi utazási irodákat, pénzügyi intézményeket és azok ügyfeleit szolgálja ki. A Redion utasbiztosítási, sürgősségi és egészségügyi asszisztencia-szolgáltatásokat, munkavállalói juttatási megoldásokat – élet-, egészség-, baleset- és rokkantsági biztosításokat –, valamint mobilitási és egészségügyi szolgáltatásokat kínál. Emellett globális B2B2C programokat és beágyazott biztosítási megoldásokat is nyújt pénzintézetek, utazási irodák és multinacionális munkáltatók számára. „A Redion annak a fejlődésnek a természetes eredménye, amelyen a Generali Care az elmúlt években keresztülment: egy globális, integrált platformmá vált, amelyet azért hoztunk létre, hogy az élet minden területén átfogó gondoskodási szolgáltatásokat nyújtson. Az új márka létrehozása teljes összhangban áll a ‘Lifetime Partner 27: Driving Excellence’ stratégiánkkal és azzal a célunkkal, hogy világszinten vezető szerepet töltsünk be az asszisztencia, az egészség- és a balesetbiztosítás területén. A Redion egy letisztult, következetes és prémium ügyfélélményt nyújtó modellt képvisel, amely egységes, globális szolgáltatáscsomagban egyesíti a kockázatkezelést, a biztosítást és a professzionális segítségnyújtást.”– hangsúlyozta Giulio Terzariol, a Generali Csoport vezérigazgató-helyettese. Jean-Laurent Granier, a Generali France & Global Business Activities vezérigazgatója és a Redion elnöke hozzátette: „Három különböző szerepkörből is rálátok a szervezetre: a Redion elnökeként, a GEB hálózati partnereként és ügyfélként az asszisztencia területén. Mindhárom nézőpontból ugyanarra a következtetésre jutottam: a vállalat valós működése és szakmai színvonala jó ideje túlmutatott azon a márkán, amelyet eddig használtunk. Partnereink is ügyfeleinek már ma is élvezhetik szolgáltatásunk színvonalunk, globális lefedettségünk és szakértelmünk előnyeit. A szervezet most egy olyan új márkanevet kap, amely méltó módon képviseli ezeket az értékeket.” Két vezető iparági szereplő egyesül a Redion márkanév égisze alatt A Redion két iparági vezető szereplő egymást kiegészítő szakértelmére épül. Az Europ Assistance több mint 60 évvel ezelőtt teremtette meg a globális asszisztencia-iparágat, majd szolgáltatásait fokozatosan kiterjesztette az utasbiztosításra, az autós segítségnyújtásra és a személyes asszisztencia-megoldásokra. Az 1966-ban alapított Generali Employee Benefits (GEB) multinacionális vállalatok számára nyújt munkavállalói juttatási megoldásokat világszerte. A Swiss Life Network 2026-os felvásárlásával a GEB a munkavállalói juttatások piacának meghatározó globális szereplőjévé vált. A Redion márkanév bevezetésével a két szervezet szakértelme teljes mértékben integrálódik: közös adatstratégia, összehangolt mesterséges intelligencia-fejlesztések, valamint egységes technológiai és működési sztenderdek biztosítják a magas színvonalú szolgáltatást valamennyi piacon. A meglévő ügyfelek és partnerek számára a működés folytonossága teljes mértékben biztosított: a szerződések, kapcsolattartók, telefonszámok és szolgáltatási szintre vonatkozó megállapodások változatlanok maradnak. A márka új, az elkötelezettség azonban ugyanaz marad, amely az elmúlt évtizedekben is jellemezte a szervezetet. „A Redion jól tükrözi azt a határozott célunkat, hogy integrált, technológiai alapokra épülő és magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtsunk ügyfeleinknek és partnereinknek világszerte. Az egységes márka mögött közös adatstratégia, összehangolt AI-fejlesztések és egységes technológiai platform áll. A Redion név nem kötődik sem földrajzi régióhoz, sem egyetlen iparághoz. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a technológia mögött több tízezer orvosból, ápolóból, közúti műszaki szakemberekből, és helyi szakértőből álló nemzetközi hálózat dolgozik, akik személyesen nyújtanak segítséget, amikor arra a legnagyobb szükség van. Bár elsősorban digitális szemléletű vállalat vagyunk, működésünk középpontjában az ember áll. Ügyfeleink ennek megfelelően a világ bármely pontján továbbra is számíthatnak teljeskörű személyes ügyintézésre is.” – hívta fel a figyelmet Antoine Parisi, a Redion globális vezérigazgatója. A technológia és a mesterséges intelligencia stratégiai szerepe A Redion kiemelten épít a technológiára, az adatvezérelt működésre és a mesterséges intelligencia alapú megoldásokra. A fejlesztések célja kettős: egyrészt a szolgáltatások gyorsaságának és minőségének javítása, másrészt a még személyre szabottabb és gördülékenyebb ügyfélélmény biztosítása. A vállalat saját technológiai megoldásokat fejleszt a gondoskodás-élmény átalakítására, amelyek kiegészítik – nem pedig helyettesítik – az emberi szakértelmet és a partnerhálózatot. Kritikus helyzetekben, a külföldön megbetegedett ügyfelek hazaszállítástól a munkahelyi balesetek kezeléséig, a mesterséges intelligencia támogatja, nem pedig helyettesíti az emberi döntéshozatalt. A Redion két alapértékre épül: a magas színvonalú szolgáltatásra és a gördülékeny ügyintézésre. Ezek mentén kívánja megvalósítani a Generali Csoport azon törekvését, hogy a világ vezető vállalati és személyes gondoskodási szolgáltatásokat nyújtó partnerévé váljon – minden ügyfél számára, minden országban, a megbízhatóság, együttműködés és emberközpontúság jegyében.

Lila taxik Bécsben? Városi tervek egységes megjelenésre

2026.05.29.
A taxik minőségének javítására irányuló intézkedéseket is terveznek, ahogy Novak a "Mein Bezirk" (Az én kerületem) című interjúban kifejtette. A járműveket színük alapján lehet majd taxiként azonosítani. A minőséget mind az autók – például a tisztaság –, mind a kínált szolgáltatások tekintetében javítani fogják, mondta Novak. A sofőrök szociális biztonsága és képzése is fókuszban lesz. Saját nyilatkozata szerint az osztályvezető például szigorúbb vizsgakritériumokat tud elképzelni. Illusztráció. Forrás: Google Gemini MI Novak szerint a kezdeti megbeszélések már megtörténtek a Munkaügyi Kamarával, a Kereskedelmi Kamarával és a vállalkozókkal. Elmagyarázta azonban, hogy a szövetségi törvények bizonyos módosításai is szükségesek. A városi tanácsosi hivatal APA-nak küldött közleménye szerint fokozott ellenőrzéseket is terveznek. E háttér előtt az is egyértelmű, hogy a tarifatárgyalások csak akkor kezdődhetnek meg, ha konkrét és ellenőrizhető előrelépés történt a fent említett intézkedésekkel – folytatta a közlemény. Novak a taxisofőrök közelmúltbeli tiltakozásaira és az áremelési követeléseikre utalt. Bírálta azt a tényt, hogy az iparágon belüli „bizonyos csoportok” nem hajlandók megoldásorientált tárgyalásokat folytatni. A terveket a törvényhozási ciklus végéig kell végrehajtani. Az autók színéről még nem született döntés. Novak azonban felmelegette a lila ötletet, amelyet a „Mein Bezirknek” „gyönyörű feminista színként” jellemzett. Míg az Austria Wien szurkolói valószínűleg már ünnepelnek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója