A Porsche beszáll a Vartába

2024.08.20.
A gyengélkedő akkumulátorgyártó Varta szerkezetátalakítási koncepciója elkészült. A Porsche sportautó-gyártó 30 millió eurót akar befektetni, és ezzel hozzájárulni a mentéshez. Hosszas tárgyalások után a főrészvényes, Michael Tojner, a Porsche és a legtöbb hitelező kompromisszumban állapodott meg arról, hogy a Vartát hogyan kell mentesíteni az adósságtól és új tőkét biztosítani. Ennek megfelelően a kötelezettségeket 485 millióról a kezdeti 200 millió euróra kívánják csökkenteni, ahogy azt a cég szombaton bejelentette Ellwangenben. Ugyanakkor a részvényesek elvesztik részesedésüket. Marc Hundsdorf pénzügyi igazgató döntő áttörésről beszélt.  

Megújult a patinás kínai terepjáró, de a katonai stílus maradt

2024.08.19.
A most bemutatott BJ212-es augusztus 22-től kerül kereskedelmi forgalomba, de az értékesítés előtti szakasza már elkezdődött, és az állami kézben lévő BAIC a vásárlóknak vonzó ösztönzőket kínál, amelyek oly divatosak a kínai autópiaci árháború közepette. A szerteágazó pénzügyi kedvezmények mellett például az első vásárlók élethosszig tartó garanciát kapnak a motorra és sebességváltóra, s ráadásnak „vontatócsomagot” is. Az ikonikus kínai terepjáró legújabb verziója megőrzi masszív katonai örökségét, tarkítottan modern fejlesztésekkel. Megmaradt a klasszikus vízszintesen háromosztatú hűtőrács jellegzetes ívekkel, dupla kerek fényszórókkal. Természetesen járhat hozzá az autó legjellegzetesebb elemévé avanzsált reflektor bal sárvédőn, de immár nemcsak világító támadó-vadász-horgászkellékként, hanem különféle segédfunkciókat ellátó fényforrásként. Az új BJ212 hossza 4705 mm, szélessége 1895 mm, magassága 1936/2070 mm, tengelytávja 2860 mm. A jármű nagy „hasmagassággal”, 40 fokos első és 36 fokos hátsó terepszöggel bír, biztosítandó az akadálytalan utat holdbéli terepeken is. Maradt a rá jellemző hátsó minimalizmus, retrós hatást keltő a függőlegesen elhelyezett három kerek hátsó lámpa. A középen lévő pótkerék pedig elengedhetetlen kellék. Belül a BJ212 jelentős fejlesztésekkel büszkélkedhet, beleértve a teljesen digitális műszercsoportot és a többfunkciós, háromküllős kormánykereket. A műszerfalon érintőképernyős multimédiás kijelző van, gombsereg kíséretében.  A BJ212-t kétliteres turbófeltöltős motor hajtja, amely 250 lóerős teljesítményt produkál, hozzá jár nyolcfokozatú automata sebességváltó és összkerékhajtás.A BJ1212-es három vezetési módot kínál: alacsony sebességű négykerék-hajtást, nagy sebességű négykerék- és kétkerék-hajtást, valamint további üzemmódokat: a spórolós ECO-t, nehéz terepre és jeges körülményekhez valót. Vagyis az autó technikai értelemben is jelentősen frissült az elődjeihez képest, holott küllemében maradt a tradicionális katonai stílus. Míg a kistestvért, a BAIC BJ40-est a szaksajtó hajlamos „kínai Wranglernek” titulálni, a BAIC BJ212-est az UAZ Hunter „klónjaként” emlegetik. A párhuzam nem jogtalan, hiszen a közel hatvanéves múltra visszanyúló Beijing Jeep eredetileg erősen függött a messze földön híres orosz katonai terepjárótól, együtt fejlesztették az UAZ 469-essel. Az autó eredetileg a pekingi autógyár, a BAW termékeként debütált 1965-ben Beijing BJ212 néven, majd a két állami vállalalat, a BAW és a BAIC szövevényes jogi tánca következtében lett az utóbbi terméke.      
Címkék: 

Audi Development Camp: fiatal tehetségek a Széchenyi István Egyetem nyári képzésén

2024.08.19.
Idén 29 ország (köztük Kína, Egyesült Államok, Spanyolország, Németország, India) 120 jelentkezője közül összesen 35 tehetséges hallgató vehetett részt a hajtásrendszerfejlesztési nyári képzésen, mely során öttagú projektcsapatokban dolgoztak valós szakmai kihívások megoldásán: a feladat egy elektromos autó hajtásláncának, akkumulátorának és sebességváltójának optimalizálása volt. A megoldások kidolgozása során az adott jármű fogyasztását, hatótávolságát, dinamikáját, valamint ESG szempontokat is figyelembe kellett venniük a hallgatóknak. Fotó: Audi Hungaria Az Audi Development Camp alatt a projektalapú oktatás mellett további programok várták a diákokat, a képzés résztvevői többek között az Audi Hungaria győri gyárát is meglátogatták, ahol közelebbi betekintést nyerhettek a vállalat termelőtevékenységébe. A gyárlátogatáson kívül a program része volt többek között sárkányhajózás és a ZalaZone pálya látogatása, valamint közös bográcsozás is. Az Audi Hungaria személyügyi stratégiája a jövőbe tekint: a vállalat számos egyetemi képzést indít és támogat, így aktívan hozzájárul a jövő generáció oktatásához és a magasan képzett munkaerő utánpótlásának biztosításához. A vállalat a Széchenyi István Egyetemmel több évtizedes sikeres együttműködésre tekint vissza, melynek során 2015-ben megalakult az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar, majd 2019-ben az Audi Hungaria Külső Tanszék.  

Amerika legnagyobb darabszámban eladott autói

2024.08.19.
Detroit romos gyár csarnokai és elhagyatott utcái sokat elmondanak az amerikai autóipar átalakulásáról, ugyanakkor számtalan dolgot köszönhetünk az észak-amerikai autógyártásnak. Sok szempontból úgy érezhetjük, hogy leáldozott az amerikai autóiparnak, pedig a valóságban csak átalakult. Továbbra is az emberek igényeire reagáló, probléma megoldó autókat gyártanak, és persze nem maradhatnak el a felkapott sztorik sem, amikből minden korszakra jutott – most éppen a Tesla személyében. No, de nézzük, hogy melyik autókból fogyott a legtöbb odaát valaha. #10 Ford Explorer (8 936 000) A legtöbben talán az amerikai zsaru filmekből ismerik a megkerülhetetlen Ford Explorer, aminek legutóbbi generációját még nálunk is forgalmazták Európában. Utcai kivitelében a Ford Bronco leváltásaként született, rendőr kivitelében pedig a Crown Victoriákat hivatott leváltani, amikor 1991-ben bemutatták. Kényelmes, tágas, megbízható, így gyorsan az egyik legeladottabb SUV lett az észak-amerikai piacokon. Jelenleg a hatodik generációjánál jár, és mindig emeli a kategóriája színvonalát. #9 Oldsmobile 88 (9 647 000) 1949 és 1999 között gyártották az Oldsmobile 88-as szériát, ami egy igazi himbálózó nagyszedán volt. Egy ponton állítólag az Oldsmobile legprofitábilisabb modellje volt, és szerencséjükre sok is fogyott belőle. Nem csak könnyű volt, de egy modern, nagy kompressziójú V8-ast is rejtett a motortere, amitől sokan az egyik első izomautónak is tartják – bár ezzel könnyen vitába lehetne szállni. Meglepő sebességre volt képes, amellett, hogy süppedős plüss üléseivel kényeztetett. #8 Ford Mustang (10 200 000) Egy ikon, amit senkinek sem kell bemutatni. A pony car kategória megteremtője, a Ford leghosszabban futó modellneve: a Ford Mustang. Csak bemutatása napján 22 000 darabot adtak el belőle, bár sok szempontból volt csalódást keltő a külső és a teljesítmény összhangja. Ugyanakkor a Mustang mindig meg tudott újulni. Így lett pony carból majdnem izomautó, abból pedig valódi sportautó, rendes futóművel, remek vezethetőséggel, és hamisíthatatlan amerikai karakterrel – no meg persze az 5,0 literes V8-cal a motortérben, ami mostanra szinte teljesen kikopott a gyártók kínálatából. #7 Chevrolet Malibu (11 300 000) Noha egy kaliforniai, óceánparti városról nevezték el, a mai Chevrolet Malibu minden, csak nem felpezsdítő. Persze nem is kell annak lennie egy hagyományos szedánnak, amiből 1965-ös bemutatása óta mintegy 11 300 000 darabot értékesítettek, és a városi terepjárók elképesztő térnyerése ellenére is állta a próbát. Még 2022-ben is növekedő eladási rátát hozott. #6 Oldsmobile Cutlass (11 900 000) Kicsivel több fogyott az Oldsmobile Cutlass-ból, ami 1977-ben például Amerika legeladottabb autója is volt, mintegy 632 742 eladott példánnyal. 1999-es levonulásakor az Oldsmobile legeladottabb autója lett, amit leginkább divatos külseje és luxus felszereltsége miatt kedvelt a piac. Hat generációt élt meg. #5 RAM Pickup (12 135 000) Értelemszerűen rengeteg pickup szerepel Amerika legeladottabb autóinak listáján, amin szerepel a RAM Pickup is, ami saját márkát csinált a RAM névből – hiszen eleinte Dodge Ram-ként született 1980-ban. Nem csak teljesen elvetemült performance változata miatt, de komfortos futása, megbízható hajtásláncai és tágas beltere miatt is kedveli a piac. Mintegy nyolcszor nyerte el az év teherautója díjat a Motor Trend magazinnál. #4 Chevrolet Silverado (14 075 000) Prémium felszereltségi szintként kezdte, végül különálló modellcsalád lett a Silverado 1999-től. A nagy méretű pickupot a létező összes kivitelben kapni, széleskörben magunkra konfigurálhatjuk, és legalább olyan jól teljesít aszfalton, mint azon kívül. Továbbá GMC Sierra néven is megtalálhatjuk a piacon. #3 Ford T-Modell (15 000 000) A valóságban senki sem tudja pontosan, hogy mennyi kelt el a legidősebb Fordból, az első autóból, amit Galamb József futószalagán szereltek össze nagyüzemben. A T-Modell volt az első, amelyik a köznép számára is elérhetővé tette a mobilitást, a gyártósornak, és persze az alacsony komplexitásnak (csak feketében lehetett kapni) olcsóbban tudta kínálni Henry Ford, mint a konkurencia. Az 1920-as évek végére az autók fele Ford volt. 1927 május 25-én maga Henry Ford, és fia, Edsel vezették le az utolsó legyártott példányt a gyártósorról, ami a 15 milliomodik autó volt. #2 Chevrolet Impala (16 700 000) Furcsa, de az Impalára sokkal előbb gondolna az amerikai tuningvilág egyik leghíresebb példányaként az ember, mint egy nagy számban eladott szedánra. Pedig 1957 óta több mint 16 millió Impalát értékesítettek, néhány kihagyással egészen 2020-ig. Az Impala volt az első modell SS jelöléssel, ami a későbbi 60-as, 70-es évek izomautó kultúráját teljesen felforgatta. Tíz generációja alatt számtalan díjat bezsebelt és széles közönséget tudott megszólítani. #1 Ford F-széria (40 000 000) De mindezek eltörpülnek a Ford F-szériájának 40 milliós eladási száma mellett. Talán minden autós pontosan jól tudja, hogy Amerika legeladottabb autója a Ford F-150, és ez a mai napig így van. Az első szériát 1948-ben mutatták be, 2022 januárjában pedig legördült a negyvenmilliomodik példány is. Az F-széria volt az első, amelyiknek dedikált padlólemezt fejlesztettek, ennek köszönhette profitábilis gyártását, hamisíthatatlan megbízhatóságát és teherbírását. Jelenleg négy helyszínen gyártják az Egyesült Államokban, de egyelőre néhány apró, egyedi kivételtől eltekintve egyelőre nem tervezik a széleskörű európai bevezetését. Még a tisztán elektromos Lightningnak sem. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

40 éves a Harley-Davidson Softail

2024.08.19.
Egy Cirkáló modellcsalád A 2018-ban bemutatott jelenlegi Softail váz az alapja a Harley-Davidson Cruiser motorkerékpárok 2024-es kollekciójának kilenc modelljének, melyek mindegyikét úgy tervezték, hogy merevek és könnyűek legyenek egyaránt, és olyan agilitást és teljesítmént nyújtsanak, amely felülmúlja a legigényesebb cirkáló motorosok elvárásait is. A Softail futómű központi eleme egy hátsó mono lengéscsillapító, melyet prémium felfüggesztési teljesítményre és kiváló kezelhetőségre terveztek. A spirálrugós lengéscsillapító az ülés alatt található, ahol könnyen és praktikusan elérhető az előfeszítés beállításához, illetve a kerékmozgás hatékony szabályozásához. Ezek mellett, a mono lengéscsillapítós hátsó felfüggesztés stílusra is megőrzi a Softail váz jellegzetes „hardtail” vonalait. Minden jelenlegi Cirkáló modellt a jól bevált Milwaukee-Eight® V-Twin motor hajt, amely kettős kiegyensúlyozóval rendelkezik, és úgy hangolták, hogy kiküszöböljön minden rezgést alapjáraton, növelje a vezető és az utasok kényelmét, valamint lehetővé tegye a motorok merev beépítését a vázba. A merev beépítés megerősíti a teljes vázat, ami közvetlenebbé teszi a motoros és az utak közötti kapcsolatot és a vezetési élményt. A 2024-es Cirkáló kínálat a legváltozatosabb a Harley-Davidson motorkerékpár-portfóliójában, ahol sorokazonak a nosztalgikus és a legmodernebb modellek is. Nem az úticél számit, egy Harley-Davidson® Cirkáló modell minden motorozást felejthetetlen élménnyé varázsol. A 2024-es Cirkáló modellek közé tartoznak: Softail® Standard modell: Ez a kihagyhatatlan Harley-Davidson® cruiser élmény, elegáns, könnyű vázzal, klasszikus krómmal és fényezett részletekkel, kedvező áron, hogy még a testreszabás is beleférjen a költségvetésbe. Street Bob® 114-es modell: A nyers bobber stílus a "mini ape" kormánytól kezdve a különleges hátsó sárvédőig olyan modern technológiával párosul, mint például a digitális emelkedőmérő és a jellegzetes LED-es első világítás. Ideális választás azoknak, akik stílusra, teljesítményre és dinamikus kezelhetőségre is vágynak egyaránt. Low Rider® S modell: Már gyári felszereltséggel is, ez a motor a West Coast stílus és a könyörtelen teljesítmény ötvözete, amely korábban csak extra kiegészítőkbe való jelentős befektetéssel volt megalkotható. Low Rider® ST modell: A levehető merev nyeregtáskák és az aerodinamikus formák kombinációja egy olyan hétvégi menekülőgépet alkotnak, amely a West Coast stílust kedvelő, illetve a félelmetesen élvezetes teljesítményre vágyó motorosok számára készült. Breakout® modell: A hosszú, letisztult chopper stílusú Breakout modellnél kevés vagányabb motorral fogsz találkozni az utakon. A Milwaukee-Eight® 117-es motorblokk könyörtelen erejét egy 240 mm-es hátsó gumiabroncs egészíti ki, melyet a bobtail sárvédő pimasz, felhajtott kinézete tesz igazán stílusossá. Heritage Classic 114-es modell: Az amerikai cirkáló motorok egyik ikonja. A látványos vintage részletekkel és a hamisítatlan rock and roll stílussal a Softail® alapot az 1950-es évek Harley-Davidson® modelljei által inspirált nosztalgia teszi különlegessé. Fat Boy® 114-es modell: Az eredeti fat-custom ikon gőzhengeres megjelenésével, öntött alumínium Lakester kerekeivel és egyedi, összetéveszthetetlen első fényszóróval uralja az utakat. Fat Bob® 114-es modell: A városi utcák meghódítására tervezve, páratlan erővel, agilitással és a csúcstechnológia teljes arzenáljával - kettős első tárcsafékekkel, fordított verseny stílusú első villával és 2-1-2 egyedi stílusú kipufogóval felszerelve. Sport Glide® modell: A levehető fejidom és táskák igazi kabrióvá teszik ezt a motorkerékpárt mind stílusban, mind sokoldalúsága szempontjából is - nagyszerű opció a változatosságra vágyó motorosok számára. A Softail eredete Az 1980-as évek elején a Harley-Davidson megvásárolt egy koncepció-motorkerékpárt Bill Davistől, aki független tervezőmérnökként dolgozott és rejtett hátsó lengéscsillapítókkal támogatott felfüggesztéssel kísérletezett egy Big Twin vázon. A Harley-Davidson mérnökei tökéletesítették a tervet, amelyet 1984-ben be is mutattak FXST Softail® modellként. A váz letisztult formavilágot és az egyedi motorépítők által kedvelt klasszikus „hardtail” vonalakat kínálta a vásárlóknak, de nem áldozta fel a teljes hátsó felfüggesztés által kínált kényelmet és kezelhetőséget sem. A vízszintes, gázzal töltött lengéscsillapítók elhelyezése a váz alsó csövei alatt alacsonyabb üléspozíciót biztosítottak, ami még kényelmesebbé tette a motor kialakítását. Az 1984-es FXST Softail modell bevezette a teljesen új Evolution® V-Twin hajtásláncot is, amely az öregedő Shovelhead motort váltotta fel, mivel az fokozatosan egyre inkább bekerült a Big Twin modellcsaládba is. Egy olyan időszakban, amikor a vállalat pénzügyi nehézségekkel küzdött, az Evolution motor és a Softail® alváz együttesen segítették a Harley-Davidson-t visszatérni egy versenyképes piaci pozícióba. „Ha visszagondolok az FXST Softail modell megjelenésének idejére és a piacra gyakorolt hatására - éppen új tulajdonosokkal küszködtünk -, rájövök, hogy ez a nagyszerű új motor milyen döntő fontosságú volt a túlélésünk szempontjából” - írta Willie G. Davidson egykori vezető stílustervező a „100 years of Harley-Davidson” című könyvében. „A Softail termékcsalád örökös bestseller és a motorosok kedvence. Sikeresen ötvözi a múltat a jelen legmodernebb technológiával, és világszerte hatalmas rajongótáborra tett szert.” A Softail modell alapjainak sokoldalúsága lehetővé teszi azt is, hogy a jövő új motorkerékpár modelljeit a lehető legkülönlegesebb stílusokra is lehessen tervezni. Néhány kiemelkedő történelmi mérföldkő: 1986-os Heritage Softail – A jellegzetes FL orr-rész, a teljes szegélyű első sárvédő, a csipkézett kerekek és a feltűnő fényszóró az 1949-es FL Hydra-Glide modellek stíluselemeit tükrözik. Ez a klasszikus megjelenés egyértelműen a Harley-Davidsonról árulkodik, és az egész világon könnyen felismerhető az ikonikus márka mind a motorosok és a nem motorosok által egyaránt. 1988-as Springer™ Softail – A Springer első felfüggesztés látványos korszakának feltámasztása - melyet a Harley-Davidson 1948 után megszüntetett a hidraulikus villák javára - ez egy merész stílusbeli lépés volt. 1990-es Fat Boy® – A Harley-Davidson történetének egyik legikonikusabb modellje, jellegzetes tömör öntött alumínium kerekeivel és tekintélyes megjelenésével még ma is a Cirkáló portfólióban van. 1999-es Softail Deuce™ – Talán a legradikálisabb a Softail gyári custom motorok közül, a Deuce új, „”nyújtott„” benzintankot, elegáns krómozott villákat, teljesen új hátsó sárvédőt és az új Twin Cam 88B™ motorblokkot mutatott be. 2008-as Cross Bones™ – A tiszta vintage bobber stílusra alapozva, a széles gumikat keretező Springer™ orral, domináns fekete felnikkel, rugózott egyszemélyes üléssel, félhold alakú lábtámlákkal és a letisztult Denim festés bevezetésével robbant piacra.    

Limitált szériával ünneplik a Porsche 911 Turbo 50. évfordulóját

2024.08.19.
A Monterey Car Weekre időzítette a Porsche az év egyik legnagyobb bejelentését: különleges széria készül a Porsche 911 Turbo ötvenedik évfordulójának ünneplésére. Stílusosan 1974 darab fog készülni a retro hangulatú Turbo 50 Years Editionből, ezzel is utalva az eredeti modell gyártási évére. A limitált széria alapján a még 992.1 generációjú Turbo S adja, változatlan 641 lóerővel, 8-fokozatú PDK váltóval és összkerékhajtással. Jár hozzá viszont sport kipufogó rendszer fekete végekkel és PASM sport futómű, ami 10 mm-rel lejjebb ülteti a kasznit. A látványos különbségeket inkább a külsőségekben érdemes keresni. Az alap Turbo 50 Years változatok kellően visszafogottak, az értékük mégis az egekre repülhet majd, rögtön a vásárlás után. Ugyanis már alap matricacsomagjával is 1973-as Porsche 911 RSR Turbot idézi, amit az utcai 911 Turbo (930) követett 1974-ben. A hátsó szárny, a diffúzor, a tükrök alsó része és a lökhárító betétek is antracit szürke fényezést kapnak kontraszt színként, míg a felnin, a hátsó fényhíd körül, vagy éppen a logókon az ultramenő nevű és színű Turbonite árnyalat köszön vissza. Aki ennél is többre vágyik, annak ott a Heritage Design Pack, amivel Aventurine zöld metál fényezést kapnak az egyedi Porschék, illetve látványos, a korabeli versenyautókat idéző, selyemfényű matricacsomagot. De rendelhető még fehér Sport Classic felnivel, az 1964-től használt Porsche logóval a közepén. Nyilván számtalan helyen felbukkan majd az 50-dik évfordulóra való utalás, legyen az 1974-2024 feliratú logókon vagy arany 50-es badgeken. Odabent leuralja a teret a 70-es éveket idéző Zeitgeist korszakos üléshuzat, de Turbonite színű varrásokat és biztonsági öveket is kap, a számozott plakettről nem is beszélve. Ahogy arra számítani lehet egy ilyen autónál, mélyen a zsebbe kell nyúlni érte. A Porsche 911 Turbo 50 Years mintegy 26 ezer euróval drágább, mint az alapjául szolgáló modell. Szóval akkor már érdemes bepipálni a hozzá tervezett, szintén 1974 darabosra limitált fekete és Turbonite színű karórát is a konfigurátorban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Meglepő dolgok történnek a benzinkutakon Szlovákiában, és még nincs vége

2024.08.19.
A gázolaj átlagára már folyamatosan az 1,50 eurós szint alá, a benziné pedig a 1,60 eurós küszöb alá került. Az idei csúcshoz képest 12-15 centtel olcsóbbak. „A világpiaci olajárak csökkenése miatt az üzemanyagárak esnek. A világ második legnagyobb olajfogyasztójának számító Kínában a tavalyi évhez képest váratlanul, mintegy 3 százalékkal csökkent a fogyasztás. A kínai gazdaság nehézségekkel küzd, mindemellett az országban a sofőrök fokozatosan áttérnek az elektromos autókra” – mondta a Finlord tanácsadó cég áruelemzője a Markízának. A következő napokban várhatóan még a mostaninál is olcsóbb lesz a benzin és a gázolaj, de valószínűleg ezt követően már nem csökken az ára. „Az üzemanyagok literenként egy-két centtel olcsóbbá válhatnak. De drasztikus áresésre már nem számítunk. Ennek oka az OPEC kartell továbbra is óvatos politikája, amely továbbra is korlátozza a piac olajellátását” – mutatott rá Tomčiak. Ráadásul az olaj ára fokozatosan emelkedni kezd a tőzsdén, főként amiatt, hogy egyre nagyobb a geopolitikai kockázata annak, hogy Irán újra bekapcsolódik az Izraellel való konfliktusba. A piacokat az ukrajnai feszültség fokozódó eszkalációja is zavarja.    

2024 második negyedévének pénzügyi adatai: a Vitesco Technologies növelte nyereségességét egy kihívásokkal teli környezetben

2024.08.19.
„A 2024 második negyedévére vonatkozó pénzügyi mutatók jól szemléltetik az autóipari szektor piaci környezetének lassú helyreállását.” – magyarázta Andreas Wolf, a Vitesco Technologies vezérigazgatója. „Ezekben a kihívásokkal teli időkben is sikerült tovább növelnünk a Vitesco Technologies nyereségességét.” A járműgyártóktól érkező megrendelések jelenlegi csökkenése és a melléküzletágak tervezett leépítése miatt a Vitesco Technologies 2024 második negyedévében 2,02 milliárd eurós konszolidált árbevételt ért el (2023. második negyedév: 2,44 milliárd euró). Fotó: Vitesco Ebbe beletartoztak az elektromosítási termékekből származó 347,8 millió eurós bevételek is (2023. második negyedév: 354,3 millió euró). A konszolidált árbevétel a konszolidációs kör változásai és az  árfolyamhatások figyelembevétele után így 11,5 százalékkal csökkent. A szigorú költségfegyelem még az érzékeny piaci környezetben is lehetővé tette az korrigált EBIT növekedését 81,7 millió euróra (2023. második negyedév: 66,6 millió euró. Ez 4,0 százalékos korrigált EBIT-rátának felel meg (2023. második negyedév: 2,9 százalék). A cégcsoport árbevétele az előző év első hat hónapjához képest csökkent, 4,02 milliárd eurót tett ki (2023. első félév: 4,76 milliárd euró). A konszolidációs kör változásai és az árfolyamhatások figyelembevételével korrigálva a csökkenés 9,5 százalék volt. Az árbevétel változására egyértelműen hatást gyakorolt a Continental részére biztosított bérgyártás tervezett csökkentése és egyes üzleti szegmensek értékesítése. A Vitesco Technologies korrigált EBIT-je 114,7 millió euróra javult (2023. első félév: 97,4 millió euró), ami egy 2,9 százalékos korrigált EBIT-rátának felel meg (2023. első félév: 2,1 százalék). A szabad cash flow -387,5 millió euróra csökkent a második negyedévben (2023. második negyedév: -20,6 millió euró), főként a Continental számára végzett bérgyártáshoz kapcsolódó, tervezett egyszeri negatív hatások miatt. 2024 első félévében a szabad cash flow -478,1 millió euróra csökkent (2023. első félév: -61,7 millió euró). A tárgyi eszközökre és szoftverekre fordított beruházások1 120,4 millió eurót tettek ki (2023. második negyedév: 92,8 millió euró). A beruházási ráta így 5,9 százalék volt (2023. második negyedév: 3,8 százalék). A Vitesco Technologies 2024. június 30-án szilárd mérleggel zárt, 39,4 százalékos saját tőke aránnyal (2023. június 30.: 38,9 százalék). 2024 második negyedévében a Vitesco Technologies megrendelésállománya körülbelül 3,2 milliárd euró volt, ebből az elektromosítási komponensek 1,3 milliárd eurót tettek ki. A Vitesco Technologies tovább növelte tevékenységét a növekvő kínai piacon, és tovább bővítette piaci jelenlétét az akkumulátorkezelési rendszerek gyártásának közelmúltbeli elindításával. 1 Az IFRS 16 szerinti használati joggal rendelkező eszközök nélkül. „A Kínában való fokozottabb jelenlétünk meghozza gyümölcsét és azt mutatja, hogy jó úton járunk stratégiánkkal. Az új akkumulátorkezelő gyártóüzem lehetővé teszi számunkra, hogy képesek legyünk kielégíteni a növekvő kínai keresletet.” – mondta Andreas Wolf. A Vitesco Technologies üzletágainak eredményei A Powertrain Solutions üzletág 2024 második negyedévében 1,25 milliárd eurós árbevételt ért el (2023. második negyedév: 1,63 milliárd euró), ami -16,3 százalékos szerves növekedésnek felel meg. Az árbevétel csökkenéséhez hozzájárult a Continental számára végzett bérgyártás tervezett leállítása és az üzletágak értékesítése. Ugyanebben az időszakban az igazított EBIT 118,1 millió euróra nőtt (2023. második negyedév: 100,7 millió euró). Így a divízió korrigált EBIT-rátája 9,4 százalékra emelkedett (2023. második negyedév: 6,6 százalék), míg a fő tevékenység 13,0 százalékos korrigált EBIT-rátát ért el. „A Powertrain Solutions üzletág fő tevékenysége ismét kétszámjegyű korrigált EBIT-rátát ért el. Ez önmagáért beszél.” – mondta Sabine Nitzsche pénzügyi igazgató. Az elektromosításhoz kapcsolódó értékesítés enyhén csökkent az előző évhez képest, mivel az akkumulátoros elektromos járművek iránti kereslet stagnált az európai piacon. Az Electrification Solutions üzletág által elért árbevétel 786,9 millió eurót tett ki 2024 második negyedévében (2023. második negyedév: 825,2 millió euró). Ez -2,7 százalékos szerves növekedést jelent. A divízió korrigált EBIT-je -30,9 millió euró volt (2023. második negyedév: - 31,0 millió euró), az igazított EBIT-ráta pedig -3,9 százalékot tett ki (2023. második negyedév: -3,8 százalék). Sabine Nitzsche hozzátette: „Az elektromosítás területén az első negyedévünk lassan indult, de a másodikban lendületre kaptunk és a harmadik negyedévtől kezdve már nyereségesek leszünk.” Kilátások a 2024-es pénzügyi évre 2024 második felében a globális járműgyártás további éves csökkenése várható. A Vitesco Technologies ezért továbbra is kihívásokkal teli piaci környezetre számít 2024-ben. A vállalat 2024- es pénzügyi évben 8,1 milliárd eurós (+/-150 millió euró) árbevételt prognosztizál.

A világegyetemre új ablakot nyitó teleszkóp előkészítését segíti a magyar kutatók által telepített müondetektor

2024.08.19.
Albert Einstein elmélete szerint a gravitációs hullámokat bizonyos módon változó tömegeloszlások (például egymás körül keringő fekete lyukak) keltik, és a forrásukról leválva fénysebességgel terjednek. A Naprendszeren kívüli világegyetemről eddig csak a különböző hullámhosszú fényhullámok segítségével, röntgenteleszkópokat, rádióantennákat, távcsöveket alkalmazva, valamint a nagyenergiájú kozmikus részecskék megfigyelésével tudott információt szerezni az emberiség. Ám a gravitációs hullámok észlelése, vizsgálata szinte egy új érzékszervet jelenthet a világegyetem megismerésében. Az Einstein által megjósolt gravitációs hullámok első észlelése óta tervezik a meglévőknél egy nagyságrenddel érzékenyebb mérőberendezés megépítését Európában. Az Einstein Telescope-ra (ET) keresztelt projekt felkerült az ESFRI (Kutatási Infrastruktúrák Európai Stratégiai Fóruma) által támogatott berendezések listájára is. Az ET tervezése nemzetközi együttműködés keretében zajlik, amelynek a HUN-REN Wigner FK is része. A gravitációs hullámok méréséhez védett, egyéb sugárzástól mentes, föld alatti terület a legalkalmasabb. Jelenleg két helyszín aspirál a teleszkóp megépítésére, a holland–német–belga hármashatár és az olaszországi Szardínia szigete. A HUN-REN Wigner FK munkatársai, Oláh László, Surányi Gergely és Varga Dezső a szardíniai Sos Enattos bánya vizsgálatához járulnak hozzá az oda telepített müondetektorral. A mérések célja az oda tervezett Einstein Telescope feletti kőzetréteg tulajdonságainak megismerése és a kozmikus részecskék által okozott háttérsugárzás felmérése. A kozmikus sugárzás légköri kölcsönhatásaiból származó müon nevű részecskék természetes eredetűek, áthatolnak egyebek mellett a kőzeteken is, miközben annak sűrűségétől függően egy részük elnyelődik. A müográfia ezt a tulajdonságot használja arra, hogy nagy objektumok szerkezetéről információkat nyerjen. A gravitációs hullámok méréséhez pedig lehetőleg háttérsugárzás-mentes terület kell, ezért szükséges a müonok jelenlétét is mérni. A Wigner FK kutatóinak sikerült a szardíniai bányában beindítani a kozmikusrészecske-detektort, amely immár hetek óta szolgáltatja az érdekes és fontos adatokat. A detektort több járatban is elhelyezik majd, ezért a mérés várhatóan több hónapig tart. A bányában a Wigner FK-ban fejlesztett gáztöltésű nyomkövető rendszer mellett a lyoni Institut de Physique des 2 Infinis szcintillátor detektora is végez méréseket. Olyan, mint a röntgen, de kőzeteken lát át A müográfia a röntgenvizsgálathoz hasonló képalkotási módszer kőzetek vizsgálatára. Nagy előnye, hogy a müonok természetes eredetűek, és jóval nagyobb az áthatolóképességük, mint a röntgensugárnak. A röntgenfelvételeken azt látjuk, ahol a sugár nem éri el a filmet, mert a röntgensugarak nem hatolnak át a csontokon. A müográfia is hasonlóan működik, megmutatja, hol van kevesebb müon, azaz hol akadályozta a müonok útját nagyobb sűrűségű kőzet. A Nagyenergiás Geofizika Kutatócsoport ezzel a módszerrel vizsgálja a japán Szakuradzsima- és Unzen-vulkánokat, valamint Ománban a Samail ofiolitot. Forrás: Wigner Fizikai Kutatóközpont  

2024-ben visszatér a nagy sikerű Győr Rally

2024.08.19.
A hazai ralisportban a tavalyi év egyik legsikeresebb rendezvénye volt a WHB Győr Rally, amelynek történelmi helyszíneket érintő gyorsasági szakaszaira több ezren voltak kíváncsiak. Ezen felbuzdulva a viadal az idén sem maradhatott ki a HUMDA Országos Rally Bajnokság versenyei közül, így 2024. szeptember 6-8 között az autósport rajongói együtt szurkolhatnak a hazai ralisport legjobbjainak. A II. WHB Győr Rally megvalósítását a TRP Hungary csapata végzi, szoros együttműködésben Győr Megyei Jogú Várossal és a Széchenyi István Egyetemmel. Fotó: Győr Rally Az Országos Rally Bajnokság (ORB) promótere 2024-től a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., amely a jól bevált nemzetközi példák alapján minőségi, eladható termékké kívánja formálni a versenysorozatot. A nemzetközi sorozatokban sikerrel alkalmazott promóteri megközelítés a magyar autósportban, így a hazai ralibajnokságban is új, ezért a HUMDA ebben a formában történő belépése mérföldkőnek számít az ORB-t szervező Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) szempontjából is. Minimális változás, izgalmas szakaszok Az idei versenyen valamennyi kategória rajthoz áll, sőt, az ORB, ORC, HISTORIC, ORB2 és ORB3 mellett a CEZ bajnokság versenyzői is megmérettetik magukat a háromnapos rendezvényen. A tavalyi év során is pazar helyszíneket érintett a rali útvonala, ám az idei évben egy kis változással készülnek a rendezők, aminek részleteit az előkészületek folyamán osztják majd meg. Annyi biztos, hogy a tavalyi versenytől eltérően az idén a szombati napon rendezik az egyik legnépszerűbb gyorsaságit, a Rábaringet. A szakasz rengeteg izgalmat tartogat, amit az ugratók, az ikonikus döntött kanyar és a változatos útfelületek garantálnak. A másik újítás a vasárnapi belvárosi szakaszt érinti, amely nem csak a nézőkre fókuszál, hiszen a tempósabb részek, az izgalmas kanyarok és a körforgalmak a versenyzők számára is élvezetessé teszik a belvárosi gyorsot. A látvány nemcsak a pálya mellől, hanem a versenyautókból is különleges, amely a II. WHB Győr Rally egyik fénypontjává teszi ezt a gyorsaságit. A szakszerűen kialakított, biztonságos nézői pontok, a családok számára játszótérrel is felszerelt terület és számtalan kiegészítő program pedig azok számára is remek szórakozást nyújt, akik csak most ismerkednek a sportággal. Az idei évben a TRP Hungary már több alkalommal bizonyította, hogy képes felejthetetlen versenyeket rendezni mind a családok, mind a versenyzők és a fanatikusok számára. Nem lesz ez másképp Győrben sem, ahol a Győr MJV és a Széchenyi István Egyetem lesznek a segítségükre és változatos programokkal várják mindhárom napon a versenyre látogató nézőket. Ezeknek a programoknak a központja a Dunakapu tér lesz, ahol egy belvárosi, mini fesztivál és a rali ünnep is lebonyolításra kerül. A Dunakapu tér mellett fontos helyszíne lesz a versenynek a tavalyi évhez hasonlóan az ETO Park, ahol helyet kap a Szervizpark, amelyben a rajongók és nézők találkozhatnak kedvenceikkel.  Információk és tudnivalók az eseményről A színes programoknak köszönhetően mindenki megtalálhatja a számításait az idei II. WHB Győr Rallyn. Friss információkért, tudnivalókért érdemes követni a rali Facebook és Instagram oldalát, valamint a saját weboldalukat, ahol megtalálhatóak lesznek például a kijelölt szakaszok és a rendezvény részletei. Sok meglepetéssel és extra tartalommal készülnek a szervezők 2024. szeptember 6-8 között, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fiatalok, a családdal érkezők és az elhivatott rajongók is jól érezzék magukat!      

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója