60 éves a Lamborghini Miura, az első szupersportkocsi

2026.04.05.
Idén ünnepli 60. születésnapját a Lamborghini Miura, az olasz sportkocsigyártás egyik ikonikus képviselője.  Az 1960-as évek elején Modenában és környékén hemzsegtek sportkocsi-készítő manufaktúrák és az ahhoz kapcsolódó szakemberek: formatervezők, mérnökök, karosszérialakatosok és mások. Ezek közül sokan egyik vállalattól a másikhoz vándoroltak, mindenütt gyarapították tapasztalataikat és műszaki ismereteiket, és így létrehoztak egy közös ötletekből álló hálózatot, amely alapvető fontosságúnak bizonyult a modern szuperautó megszületésében. Bár sokan úgy tartják, hogy Ferruccio Lamborghini, aki leginkább traktorjairól volt ismert szemtől szembe kritizálta Ferrari egyik sportkocsiját, amire a hirtelen haragú Enzo Ferrari becsmérlő megjegyzéssel vágott vissza, s ez sarkallta Lamborghinit arra, hogy saját autót készítsen az igazság ennél valószínűleg árnyaltabb: „Megvettem néhányat a leghíresebb gran turismo autók közül” – mesélte később –, „és mindegyikben találtam hibákat. Túl melegek, kényelmetlenek, nem elég gyorsak vagy nem tökéletesen kidolgozottak. Én egy hibátlan GT autót akartam gyártani… egy tökéletes autót.” 1963. májusában, tanácsadói figyelmeztetése ellenére Ferruccio megalapította az Automobili Lamborghini vállalatot, majd Sant’Agata Bolognese mezőin rekordidő alatt épített egy gyárat, és kifejlesztette a kifinomult 350 GTV modellt. A legfontosabb azonban az volt, hogy felvett két mérnököt, akik döntő szerepet játszottak a Miura fejlesztésében: Gianpaolo Dallara-t, majd nem sokkal később Paolo Stanzani-t. Még egy személyt meg kell említeni: Giotto Bizzarrinit. Ő 1961-ig az Alfa Romeo és a Ferrari vállalatoknál szerzett tapasztalatokat, ahol az összes fontosabb motort ő tervezte, majd Livornóban tanácsadó céget alapított. Ferruccio Lamborghini megbízta őt egy V12-es motor tervezésével, szigorú feltételekkel: ha a motor nem felel meg a specifikációknak, nem kap pénzt! Az eredmény egy csodálatos 3.9 literes tizenkét hengeres motor lett, amelyet először a 350 GTV-be szereltek be, majd később keresztben a Miura farába. A Lamborghini nyerő csapata: Ferruccio Lamborghini (jobb oldalt) saját üzemében; Bob Wallace; Paolo Stanzani; Gianpaolo Dallara, Giotto Bizzarini A 350 GTV prototípust követően 1964-re elkészült az első sorozatgyártású Lamborghini, amelybe a Bizzarrini-féle V12-es motor Stanzani által átalakított 3.5-literes változata került. Ez lett a 350 GT, amelyből 152 darab készült. Az első sorozatgyártású Lamborghini, a 350 GT Sok kortársától eltérően Ferruccio távoltartotta magát a versenypályáktól, amely rendkívül frusztrálta a műszaki igazgatóként tevékenykedő Dallarát. Idegességében egy versenyképes autót tervezett meg egy olyan időszakban, amikor még minden közúti sportautó orrmotoros és hátsókerék-meghajtású volt annak – bár Ferrari híresen figyelmeztetett arra, hogy „ne tegyük a szekeret a ló elé”. Dallara mellett Stanzani és egy új-zélandi tesztpilóta, Bob Wallace vett részt az új típus fejlesztésében. Bizzarrini 3.9-literes V12-es motorja igazi mestermű volt négy vezérműtengellyel, hét csapágyas főtengellyel és négy Weber 40 IDL 3L porlasztóval. A motort az újdonság hátsó tengelye elé keresztben építették be. A belső prezentáción Ferruccio Lamborghini azonnal felismerte az ötletben rejlő potenciált, és zöld utat adott fejlesztésnek.   1965. november 3-án, a torinói autókiállításon a Lamborghini bemutatta az első működőképes alvázat. Soha korábban és azóta sem keltett ilyen figyelmet egy csupasz alváz. A mindössze 0,8 milliméter falvastagságú, számos lyukkal ellátott váz súlya mindössze 120 kilogramm volt. A kitüremkedő négy fehér kipufogócső is azonnal felkeltette a látogatók figyelmét. Ez a Sant'Agata Bolognese-i fiatal sportautó-márka erejének demonstrációja és radikális gesztusa volt. Több tervezőiroda is felajánlotta segítségét az alváz burkolatának saját elképzeléseik szerinti kialakításában. De a Lamborghini habozott. A legenda szerint Nuccio Bertone a kiállítás vége felé jelent meg a Lamborghini standján. Ő volt az utolsó karosszériaépítő, aki ott járt. Bertone megvizsgálta a kiállított karosszériát, és magabiztosan kijelentette Ferruccio Lamborghini számára, hogy stúdiója megtervezi „a tökéletes cipőt ehhez a csodálatos lábhoz”. Ekkor lépett be a történetbe Marcello Gandini, a Miura-mítosz megalkotásának központi alakja. Rendkívüli műszaki ismeretekkel rendelkező tervezőként 1965-ben szabadúszóként csatlakozott a Bertone-hoz, majd Giugiaro távozása után 1965-ben állandó alkalmazottá lépett elő, és tizennégy évig maradt a cégnél. Gandini volt az aki szinte teljesen szabad kezet kapott, hogy alig három hónap leforgása alatt egy működőképes prototípust prezentáljon! Az 1966-os Genfi Autószalon sztárja, az új Lamborghini Miura a Bertone standján debütált. 1966 márciusában, a Genfi Autószalonon, a Bertone stand központi látványossága a Miura névre keresztelt sportkocsi volt, amely új fejezetet nyitott a sportkocsik történetében. Egyik napról a másikra minden más sportautó elavultnak hatott. A középmotoros koncepció alapvetően megváltoztatta a súlyeloszlást, és olyan vezetési élményt nyújtott, amely akkoriban páratlan volt. A Miura az autóipart egy új teljesítmény- és formatervezési dimenzióba emelte, és ezzel kiérdemelte a „szupersportkocsi” címet. Gandini szándékának megfelelően az autó lélegzetelállító hatást gyakorolt a közönségre.   Ez volt az első Lamborghini, amelynek neve bikákhoz kapcsolódott: a Miura egy spanyol tenyésztő, Don Eduardo Miura Fernández által tenyésztett erőteljes bikafajta volt. A Lamborghini évtizedeken át megtartotta ezt a szokását, például az Espada, az Islero, majd később a Murciélago esetében is.   Muszáj az autó külsejéről is lelkendezni kicsit, amely egyszerre volt lapos, széles, elegáns és agresszív. A versenyautók ihlette Miura úgy nézett ki, mint egy támadásra kész ragadozó. Az autó teljes magassága alig haladta meg az egy métert! A feltűnő, „szempillákkal” ellátott felnyíló fényszórók és a nagyméretű légbeömlők jellemezik a mai napig időtálló megjelenést. A V12-es motor levegőellátását a ajtók mögötti és alatti légbeömlők biztosították. A fekete rácsokat burkolatként használták a további szellőzés biztosítására, amely egyben egy erőteljes designtrendet is megteremtett. Szintén sok követőre talált a króm díszítés helyett használt fekete eloxált díszítés és a motor-sebességváltó elrendezés is. A Miura nemcsak alacsony volt, hanem kompakt is: a középmotoros elrendezésnek köszönhetően 4,36 méter volt a teljes hossza.   Ahogy egy szupersportkocsihoz illik, a Lamborghini Miura vezetése kompromisszumok nélküli élmény volt. Szervokormány és elektronikus segédrendszerek nélkül, közvetlen mechanikus visszacsatolással még ma is teljes koncentrációt igényel a vezetőktől. Ugyanakkor a sofőrt hamisítatlan, érzelmekkel teli vezetési élménnyel jutalmazza. A V12 bőséges teljesítményt és félreérthetetlen hangot biztosít, amelyet ma is a mércének tekintenek. A futómű acél vázszerkezetből áll, amely szorosan összeköti a motort és a felfüggesztést. Ez a kompakt kialakítás teszi lehetővé az ikonikus dizájnt és a kivételes úttartást. Az első és hátsó kettős lengőkarok és tekercsrugók sportos, szilárd és precíz kezelhetőséget biztosítanak. A hivatalos adatok szerint 1966 és 1973 között 763 darab Lamborghini Miura készült. Az első példányt 1966. december 29-én szállították ki Milánóba, majd az első évben további 107 autó állt kerekekre. 1968-ra a Lamborghini már 184 Miura modellt adott el, ami átlagosan heti négy autót jelentett. Ez kivételes eredmény volt a korabeli nagy teljesítményű szuperautók esetében. Persze mivel olasz autóról van szó, ezért a gyártási darabszámmal érdemes óvatosan bánni. Például a kísérleti járművek, - beleértve a 0502 alvázszámú prototípust, amely elkápráztatta a világot Genfben - nem szerepelnek a hivatalos statisztikában. Ide sorolható az 1968-as Miura Roadster is, a Carrozzeria Bertone egyedi alkotása. Továbbá Amerikába és a Közel-Keletre is készültek speciális modellek, amelyeket a források néha külön számolnak. Az egyedi Miura roadster A Miura örökségének megünneplésére a Lamborghini 2006-ban, a modell 40. születésnapján mutatta be a Miura Concept nevű tanulmányautót. A Genfi Autószalonon bemutatott showjárművel tiszelgett a gyár az autótörténelem egyik legbefolyásosabb szupersportkocsija előtt. A Walter De Silva által tervezett Miura Concept a retro stílust szándékosan elkerülve, kortárs nyelven értelmezte újra az eredeti modell lapos sziluettjét és arányait. Pusztán formatervként született, így inkább koncepció maradt, mint gyártási javaslat.    

Eleinte még színesek voltak a Ford T modellek. Tudod-e, miért lettek feketék?

2026.04.05.
Szerző: Bánffi Tibor Az első színes Ford T modellek Amikor a T Ford modell 1908-ban megjelent az autók kék, piros, szürke és zöld színekben pompáztak. A típusra egyre több rendelés érkezett. A kényszerhelyzet eredményezte a futószalag rendszerű tömeggyártás bevezetését. A termelékenység hirtelen az évi 50 ezerről 200 ezerre ugrott. Az összeszerelés 1914-re 12 óráról 93 percre csökkent, amely újabb kihívással járt. Az alkalmazott lenolaj bázisú festék hőhatásra is csak lassan, egy hétig száradt, de a színváltások is tovább növelték a technológiai időt. Ford T autók festése A lefestett karosszéria elemek és a száradó, parkoló járművek tárolására hatalmas raktárterület állt rendelkezésre. Nehézkes volt a portalanítás, a felület megóvása szennyeződéstől. Ford T autók a raktárban A gyártás tovább bonyolította, hogy 8-9 különböző felépítménnyel is rendelhető volt a becenevén „Bádog Böske”. Henry Ford ezért úgy döntött, hogy egy színre a „japán-feketére” kell szűkíteni a választékot. Kézenfekvő indok az olcsóbb festék, de a válasz összetettebb. Fekete Ford T Ez volt a legolcsóbb, leggyorsabban száradó munkaigényes kombináció. Az alapozó réteget csiszolták. Ezt követően a festéket eleinte kézzel, ecseteléssel, két rétegben vitték fel, ami tartós és oxidatív térhálósodással olcsó bevonatot biztosított. Később technológia módosult. A karosszériaelemeket egy tömlőhöz hasonló eszközből áramló festékkel kezelték. A felesleges festék lecsorgott egy kádba, összegyűjtötték és újra felhasználták. Az eljárás hátránya volt, hogy a festék a panelek alján a vastagabb rétegben rakódott le. Az 1920-as évek végére a Ford T típus elavulttá vált. A korszerűsítések rendre elmaradtak. Külsőleg a hűtőmaszk módosult, az acetilén lámpákról az elektromos világításra tértek át. A festéshez új nitrobázisú dukkót használtak. DuPont által több év alatt fejlesztett „ Duco ” festéket a General Motors alkalmazta először 1924-től. A festék egyik komponense a robbanószerekhez és a mozifilmekhez is használt cellulóz volt, amelyet nitrohígítóban oldottak fel. Az így létrejött elegy száradása körülbelül két óra alatt lezajlott, mert nem oxidációval, hanem az oldószer elpárologtatásával ment végbe. A színekhez tetszőleges pigmenteket lehetett adagolni. Ettől kezdve az eljárás használata a sorozatgyártású gépkocsik színválasztékát is gazdagította. Az alacsony viszkozitású festéket nem ecsetelték, hanem szórópisztollyal juttatták el a kívánt felületre. Ez az új bevonat-technológia ugrásszerű termelékenységgel járt. A receptúra fejlesztése során az is kiderült, hogy ez az új szintetikus lakkgyanta kiváló alapot biztosított a szilárdsággal és tartóssággal rendelkező festékhez. Henry Ford gyártósorán 1926-ban, 18 év fekete korszak után tértek át az új festési technológiára. Szárítókamrát is beüzemeltek. Az 1920-as évek végére az uralkodó szín továbbra is a fekete maradt, de megjelentek zöld, bordó, vörös, kék, szürke, őzbarna T Ford modellek is. 8. Színes Ford T modellek  

Krisznek kupás Suzukis tesztet hozott a nyuszi húsvétra

2026.04.05.
- Délelőtt 10-tòl délután ötig, kisebb megszakításokkal folyamatosan róttuk a köröket, és beigazolódott az, amit az elmúlt években  szimulátoros versenyteljesítménye alapján sejtettem: Krisz esélyes arra, hogy generációjának egyik ígérete legyen a magyar autósportban - fogalmazott Burkus Egon, hozzá téve: húsvétkor az Euroringen természetesen csak az első, fontos lepéseket tette meg Krisz sikeresen: pontos, precíz, fegyelmezett a pályán,  és kifejezetten jól kezeli a körülötte lévő “versenyautóforgalmat”. Burkus Egon szerint “ez tökéletes alap ahhoz, hogy “szintet lepjenek”.  - Kriszt meghívtam a következő, slovakiaringi két napos tesztünkre, ahol nagy pályán is bizonyíthatja, hogy a szimulátversenyzésben  szerzett tapasztalatait át tudja ültetni a való világba.” A Swift Cup Europe promótere, aki maga is sokszoros magyar bajnok autóversenyző, és akinek számos fiatal pilóta köszönheti a karrierjét, úgy fogalmazott: ha Krisz a Slovakiaringen is helytáll, nem kizárt, hogy már idén bedobjuk a mély vízbe: a legendás Salzburgringen már a Swift Cup Europe nemzetközi mezőnyében bizonyíthatja, hogy a sikeres szimulátoros karrier valóban jó alap a valódi autósportban is. Krisz egyébként már a kezdetektől magasra tette maga számára a lécet: példaképe Kiss Norbi - ráadásul nem csak az autósportban, de az állatvédelemben is. Norbit nem csak a versenyeire, de kápolnai Macskaárvaházába is gyakran elkíséri önkényeskedni.     

Miért csomagolja egyre több sofőr a slusszkulcsot alufóliába?

2026.04.05.
Új trend az autósok körében: a slusszkulcsot alufóliába csomagolják. De vajon miért? És miért talál egyre több követőre ez az új módi? Szimpla hóbort vagy van logikus magyarázat erre az „újhullámra”? Az olasz sajtót olvasgatván, úgy tűnik, nem divatőrületről van szó. Hanem biztonsági kérdésekről. Ugyanis a modern autótolvajok már nem csavarhúzókkal a zsebükben mászkálnak. Ma kifinomult elektronikus eszközöket használnak. Jelismétlők és jelblokkolók tartoznak a felszerelésükhöz. Ezeket a kulcs nélküli rendszerek ellen használják. A kulcs nélküli hozzáférési rendszerek egy kis távirányítón keresztül működnek, amely rádióhullámokon keresztül kommunikál az autó vezérlőegységével. Amikor az autó "érzi" a kulcsot, lehetővé teszi az ajtók kinyitását és a motor indítását. Ezt használják ki az autótolvajok. A leggyakoribb, hogy az egyik bűnöző felerősíti a kiszemelt zsákmány slusszkulcsának a jelét, a másik az autónál fogadja azt és könnyűszerrel kinyitja a kocsi ajtaját. A másik elterjedt verzió, hogy blokkolják a távirányító jelét, így a tulajdonos azt hiszi, hogy bezárta autóját, de az valójában nyitva marad. Hát ezen trükkök ellen hatásos az alufólia, mely a Farady-kalitka elve alapján működik: blokkolja az intelligens kulcs által továbbított rádiójeleket, megvédi a belsejében lévő tárgyat a külső elektromos erőterektől és sugárzásoktól. A fémburkolat elnyeli vagy eltereli a töltéseket, így azok nem hatolnak be a védett területre.  Így kell használni: Tekerje be teljesen a kulcsot alufóliába, ne hagyjon szabad területet. Használjon legalább két vagy három réteget a maximális védelem érdekében. Tesztelje, hogy az autót nem lehet kinyitni, amíg a kulcs be van csomagolva. Rendszeresen cserélje a fóliát, mert az alumínium kopik a használat során. Sokan úgy gondolják, hogy a kockázat csak a nyilvános parkolókat vagy az elszigetelt területeket érinti. Ám a legtöbb lopás a ház előtt történik. Az autó a felhajtón áll, a kulcsok a bejárat közelében a lakásban. A lehetőség tálcán kínálkozik a tolvajoknak. A kulcsok otthoni, biztonságos tárolására olcsó és kiváló megoldás az alufólia, de ugyanezen elv alapján az is működik, ha egy fémdobozban tárolják az összes slusszkulcsot.   Forrás: okmugello.it, fantarhouse.it    

Ráncfelvarrás az autógyárban: csúcstechnológiával vértezték fel a 104 éves üzemet

2026.04.05.
A BMW Group müncheni gyára hamarosan technológiai átállása legnagyobb mérföldkövéhez érkezik: augusztusban itt veszi kezdetét a Neue Klasse modellgeneráció második képviselőjeként debütált BMW i3 sorozatgyártása, amellyel a Neue Klasse modellgeneráció bevezetése is megkezdődik. „Rendkívül szigorú előkészületeket végeztünk el Münchenben. A BMW iFACTORY gyártási stratégia képében sorozatgyártásunk következetes, stratégiai keretrendszerét dolgoztuk ki” – fogalmazott Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja. „Mindegyik gyárunkban megteremtettük a technológiai átállás feltételeit, a technológiákba, a digitalizációba és a mesterséges intelligenciába egyaránt jelentős összegeket fektetve” – tette hozzá. Az elmúlt évek során a BMW Group müncheni gyára átfogó modernizáción esett át. A létesítmény így minden korábbinál hatékonyabb, rugalmasabb és digitálisabb lett, az elektromos mobilitás és a Neue Klasse modellgeneráció követelményei szerint optimálisan pozícionálva. Ez azonban nem minden: 2027-től Münchenben kizárólag tisztán elektromos meghajtású modellek készülnek majd, amellyel az üzem hatékonysága ismét új dimenzióba lép. Ezt proaktív tervezés, a fejlesztő csapatok és a beszállító partnerek közötti szoros együttműködés, az új struktúrákban pedig modern gyártástechnológia egészíti ki. A BMW Group müncheni gyára körülbelül 650 millió euró befektetésével alakul át kizárólag tisztán elektromos meghajtású modelleket gyártó létesítménnyé. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Tényleg az autó a második legnagyobb vásárlás az életünkben?

2026.04.05.
Az autóipari szakma egyik leggyakrabban ismételt közhelye, hogy az autóvásárlás életünk második legnagyobb tranzakciója — közvetlenül a lakásvásárlás után. Az ICDP (International Car Distribution Programme) egyik friss véleménycikkében azonban rámutat: ez az állítás a mai viszonyok között megkérdőjelezhető, és a valódi ok, amiért az autóvásárlás ennyire súlyos döntés, egészen máshol keresendő. A bejegyzést jegyző Steve Young, aki az ICDP vezetése mellett az Auto West London márkakereskedésben is aktívan dolgozik, a saját kereskedői tapasztalataival egészítette ki a kutatási eredményeket. Valóban az autó a második legdrágább tétel a háztartási költségvetésben? A lakhatás vitathatatlanul a legtöbb ember legnagyobb kiadása — legyen szó jelzáloghitelről vagy bérleti díjról. Az ICDP elemzése azonban felveti: a mai finanszírozási környezetben az autó valóban a második helyen áll-e? Az Egyesült Királyságban az új autók vásárlóinak becslések szerint több mint kilencven százaléka valamilyen finanszírozási konstrukcióval vásárol, és a használt autók piacán is egyre nagyobb arányban jelenik meg a hiteles vásárlás. Mindez azt jelenti, hogy az autó tényleges havi költsége jellemzően néhány száz font, euró vagy dollár — ami más, jelentős háztartási kiadásokkal összemérhető, sőt, azoknál akár kisebb is lehet. Az ICDP elemzése konkrét példákat is hoz: egy család évi két nyaralása könnyen elérheti vagy meghaladhatja az autó havi törlesztőrészleteinek éves összegét — ráadásul az utazást előzetesen nem lehet kipróbálni. A magán-egészségbiztosítás költsége hasonló nagyságrendű, miközben a biztosított akár abban is reménykedhet, hogy soha nem lesz rá szüksége. A magániskolai tandíj vagy az egyetemi képzés finanszírozása pedig az autóköltség többszörösét is kiteheti. Emellett a mindennapi előfizetések — mobiltelefon, streaming-szolgáltatások, fitnesz- és golfklub-tagságok — összesítve szintén komoly havi összeget képviselnek. Komoly dilemma a családnak (családfőnek), hogy illeszkedik az autó a családi költésgvetésbe Nem a költség, hanem az érzelem számít igazán Az ICDP álláspontja szerint az autóvásárlás valódi súlyát nem elsősorban a pénzügyi vonzata adja, hanem az erős érzelmi kötődés. Az elemzés kiemeli: bár léteznek vásárlók, akik az autót mosógépként kezelik — kizárólag racionális szempontok alapján választanak —, még az ő esetükben is meghatározó a megbízhatóság, a biztonság és a napi használhatóság. Ha ezek nem teljesülnek, az frusztráció forrása lesz, ami messze túlmutat egy egyszerű fogyasztási cikken. Steve Young kereskedői tapasztalatai alátámasztják ezt a megállapítást. Az Auto West London szalonjában nap mint nap találkozik olyan vevőkkel, akiknél az autóvásárlás mélyen személyes esemény. Vannak, akik a párjuknak vagy gyermeküknek vesznek autót ajándékba. Mások életük első vadonatúj autóját szerzik be, és külön élvezik az újautó-illatot. Az ICDP elemzése kiemeli azokat a mozgáskorlátozott vásárlókat is, akik számára az autó az önálló élet, a barátok és család látogatása, sőt a munkába járás egyetlen eszközét jelenti. Az elemzés szerint valószínűleg annyi motiváció létezik, ahány vásárló — de mindegyikben közös, hogy az érzelem meghatározó tényező. Miért kulcsfontosságú a kereskedő szerepe az autóvásárlásban? Az ICDP elemzése arra a következtetésre jut, hogy éppen ez az érzelmi dimenzió az, ami az autóvásárlást a lakásvásárláshoz hasonlóan alapos mérlegelést igénylő döntéssé teszi. Az elemzés egyértelműen állást foglal amellett, hogy a kizárólag online vásárlási folyamatok nem bizonyultak igazán népszerűnek — a személyes jelenlét, a tesztvezetés és a szakértő tanácsadás továbbra is pótolhatatlan. Az ICDP kutatásai egyébként következetesen kimutatják, hogy az autó üzemeltetésének valós költségeit a tulajdonosok többsége jelentősen alulbecsüli, ami tovább erősíti azt az érvet, hogy a kereskedőknek nem csupán az értékesítésben, hanem a tájékoztatásban és a vásárlói döntés támogatásában is aktív szerepet kell vállalniuk. A finanszírozási konstrukciók elterjedése paradox módon könnyebbé tette az autócsere folyamatát is: az ICDP szerint egy autófinanszírozási szerződésből való kilépés — bár nem olcsó, különösen az értékcsökkenés miatt — összehasonlíthatatlanul egyszerűbb, mint egy lakáseladás vagy bérleti szerződés felbontása. Nincs szükség ügyvédre, a legtöbb országban nincs előzetes adóteher, és a kereskedő néhány óra alatt lebonyolítja az egész tranzakciót. Mindez azt jelenti, hogy a kereskedő szerepe nem csökken, hanem átalakulóban van: a puszta értékesítés helyett egyre inkább a vásárlói élmény teljes körű menedzselése válik a fő feladattá. Miért fontos ez Magyarország számára? A magyar piacon az autóvásárlás érzelmi súlya különösen erős. Az átlagos magyar háztartás számára egy új autó beszerzése — még finanszírozással is — a jövedelem jelentős hányadát köti le, ami a döntést még inkább meggondolandóvá teszi. Ugyanakkor Magyarországon a használt autók dominanciája miatt a kereskedői bizalom és a személyes tanácsadás szerepe kiemelten fontos. Az ICDP megállapításai közvetlenül relevánsak a magyar márkakereskedések számára is, különösen a győri Audi, a kecskeméti Mercedes és a debreceni BMW gyárak beszállítói hálózatába integrált hazai ipar kontextusában, ahol az értékesítési modellek folyamatos átalakulás alatt állnak. Mi az az ICDP? Az ICDP (International Car Distribution Programme — Nemzetközi Autóértékesítési Program) egy független, nemzetközi autóipari ernyőszervezet, amely 1992 óta vizsgálja az autóipari értékesítés, disztribúció, szervizlés és ügyfélélmény működését. A szervezet célja, hogy összehasonlítható adatokat és stratégiai betekintést nyújtson az autóipari szereplőknek — gyártóknak, importőröknek és márkakereskedői hálózatoknak — arról, hogyan fejlődnek az értékesítési modellek, milyen változások zajlanak a vevői döntéshozatalban, és hogyan reagáljon erre az iparág. Az ICDP tagjai között megtalálhatók a világ legnagyobb autógyártói, kereskedői csoportjai, beszállítói és szakmai szervezetei. Az Autószektort kiadó Autós Nagykoalíció szintén az ICDP tagja, így olvasóink számára rendszeresen hozzáférhetővé tesszük a szervezet legfontosabb kutatási eredményeit és elemzéseit. Kapcsolódó Autószektor cikkek Az ICDP legfrissebb kutatása kimutatta, hogy a vásárlók minden fázisban elvárják az online opciót, de ragaszkodnak a személyes kapcsolathoz is — a kereskedő szerepe tehát nem szűnik meg, hanem átformálódik. Az online értékesítés térnyerése és az ügynöki modellek megjelenése alapjaiban kérdőjelezi meg a hagyományos kereskedői működést — de a személyes élmény iránti igény nem tűnik el. Az ICDP korábbi felmérése szerint az új autó vásárlók mindössze négy százaléka választotta autóját kizárólag kereskedéslátogatás alapján — a többség online kutatással kezdte, de a végső döntésben a személyes élmény volt a meghatározó. Forrás: ICDP – The second largest purchase in your life? (icdp.net) Képek: AI generált, ChatGPT 5.2  

Kevesen tudják, mit lép a biztosító, ha egy vezető ittasan okoz balesetet

2026.04.05.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Emlékeztettek, az ittas járművezetőt több évre is eltilthatják a vezetéstől, baleset okozásáért pedig akár szabadságvesztés is kiszabható rá. További súlyos következménye az ittas vezetésnek, hogy az ilyen állapotban okozott baleset során akár személyi sérülés, akár dologi kár keletkezik, akkor az ittas vezető nem számíthat biztosítói kártérítésre sem, 0,8 ezrelék feletti véralkoholszint felett szinte minden esetben kizárják a kártérítést. A kötelező biztosítás (kgfb) pedig térít ugyan a vétlen károsultaknak, de ezt az összeget a biztosító utólag szintén behajtja a károkozón. A kifizetett kártérítéseket 5 millió forintig követelheti vissza a biztosító a vezetőtől, ha az autót alkoholos befolyásoltság alatt, vagy vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotban vezette. Még súlyosabb a helyzet, ha az ittasan vezetett járműre nem is kötöttek kgfb-t. Ebben az esetben a Magyar Biztosítók Szövetsége által kezelt kártalanítási számla nyújt kártérítést a vétlen fél számára, majd ezt az összeget teljes egészében behajtja a biztosítással nem rendelkező autó üzembentartóján - tették hozzá. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Kemény terepen tartott Húsvéti Safarit a Jeep

2026.04.05.
A Jeep merész, kiemelkedő terepképességekkel rendelkező koncepciójárműveket vitt a március 28. és április 5. között megrendezett, 60-ik Húsvéti Jeep Safarira. „Moab nem csupán egy hely, ahová ellátogatunk. Olyan próbapálya, amelyet tisztelünk és védelmezünk, egy táj, amelybe folyamatosan befektetünk, és egy közösség, amelyet büszkén nevezünk második otthonunknak” – mondta Bob Broderdorf, a Jeep márka vezérigazgatója. „A Húsvéti Jeep Safari évtizedek óta formálja a Jeep márkát, ösztönzi 4x4-es járműveink fejlődését, és erősíti kapcsolatunkat a közösséggel, valamint azzal a több ezer szenvedélyes Jeep-rajongóval, aki évről évre visszatér ide. A terepezés úttörő évtizedeinek megünneplésére exkluzív Jeep koncepcióautókból és sorozatgyártású modellekből álló kínálatot, új, magával ragadó élményeket és tevékenységeket mutatunk be, hogy teljes mélységében demonstráljuk terepképességeinket, és kifejezzük, kik is vagyunk valójában.” „A Jeep márkával való együttműködés az éves Húsvéti Jeep Safarira tett utunk kiváló lehetőséget ad a Mopar tervezői és mérnökei számára, hogy legújabb ötleteiket és innovációikat a lehető legkeményebb terepviszonyok között tegyék próbára” – mondta Darren Bradshaw, a Mopar North America vezető alelnöke. „Moab tökéletes hely arra, hogy találkozzunk a Jeep-tulajdonosokkal, megosszuk velük, min dolgoztunk, és bemutassuk folyamatosan bővülő, gyári és partneri kiegészítőink kínálatát, amelyek segítségével még tovább fejleszthetik járműveiket, és magabiztosan vághatnak neki bármilyen terepkalandnak.” A területmegőrzés és a felelős terepezés iránti folyamatos elkötelezettségük részeként a Jeep márka és a JPP munkatársai ismét együttműködnek a Red Rock 4-Wheelers szervezettel és a Szövetségi Földgazdálkodási Hivatallal a Moab környéki túraútvonalak karbantartása és védelme érdekében. A Jeep önkéntesei minden évben helyreállítási projektet valósítanak meg, amely gyakran több kilométernyi hulladék és törmelék eltávolítását, kőfalak és kerítések javítását vagy építését, valamint az útvonal menti területek rehabilitációját foglalja magában. A Jeep márka a 2026-os Húsvéti Jeep Safari résztvevői számára felejthetetlen jármű- és élménykínálatot biztosított olyan Jeep és a JPP koncepcióautókkal: A Jeep Wrangler Anvil 715 koncepció céltudatosan megalkotott vízió arról, milyen lehet egyexpedíciós terepezésre fókuszáló Wrangler kiemelkedő képességekkel - tudatosan megtervezve és átgondoltan megalkotva -, de a felesleges tömeg nélkül A Jeep Wrangler BUZZCUT koncepció a JPP-től a kompakt, sportos, kétüléses kialakítást extrém terepképességekkel és a hosszabb kalandokhoz szükséges megnövelt tárolókapacitással ötvözi A Jeep Grand Wagoneer Commander koncepció a teljes méretű prémium kategória és a valódi terepképességek diszkrét hangulatú ötvözete azok számára, akik egyszerre vágynak önálló terepképességre és dedikált utánfutó vontatására alkalmas teljesítményre A Jeep Wrangler Laredo koncepció visszanyúlik a Jeep 4x4-es modell alapjaihoz, ám felerősíti annak karakterét. A Willys Jeep alapjára épül, az egyszerűséget, a mechanikus kezelhetőséget és a klasszikus Jeep-hangulatot helyezi előtérbe, miközben finom utalásokat tesz arra, merre fejlődhet a Laredo sorozat a jövőben A Jeep XJ Pioneer tanulmány azt a pillanatot idézi fel, amikor az eredeti, 1984-es Cherokee megváltoztatta az SUV-k világát, és ezt az örökséget kapcsolja össze a Jeep 85 éves múltjával és a Cherokee modell 2026-os visszatérésével. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Jó hír a gyalogosoknak, rossz hír a fővárosi autósoknak

2026.04.05.
Fotó: BKK Közleményük szerint biztonságosabb, rugalmasabb formában nyitja meg "kapuit" május elsejétől a pesti alsó rakpart. "Új forgalomtechnikai megoldás szolgálja az autós forgalom szempontjait úgy, hogy az egésznapos hétvégék mellett hétköznap esténként is a gyalogosok számára újra Budapest kiemelt találkozási pontja, a város kulturális-, szabadidős és szórakoztató agórája lesz a világ egyik legszebb panorámájú városrésze" - fogalmaztak. Mint írták, a Budapest Közút a Carl Lutz rakpart Margit hídi szakaszánál helyezte el az első olyan közúti kaput, amellyel a rugalmas forgalmi rend biztosítható. Tesztidőszak után újabb kapukat építenek a rakparton. A rakparti kapukkal biztosítható, hogy a legforgalmasabb reggeli és a napközbeni időszakban az autós forgalom használhassa a pesti alsó rakpartot, este viszont birtokba vehessék a gyalogosok és a bringások is a Margit híd és az Irányi utca közötti rakpartszakaszt - olvasható. A Főpolgármesteri Hivatal közölte: a kapuk telepítése, az új forgalmi rend bevezetése széleskörű szakmai egyeztetés keretében történik, a közbiztonsági, közegészségügyi, közösségi közlekedési, autós és kerékpáros közlekedési szempontok figyelembevételével, többek között a Budapesti Közlekedési Központ forgalomszámlálási adatai alapján. Az új forgalmi rend azokra a tapasztalatokra és adatokra épül, amelyek szerint a melegebb időjárás beköszöntével napközben inkább az autós forgalom igényeit indokolt szolgálni, miközben ezekben a hónapokban már tavaly is naponta több tízezer ember töltötte az estéit a pesti alsó rakparton. A rakparton idén a korábbiaknál több és nagyobb vendéglátóhely nyílik már májusban, és tavasztól nyár végig színes kulturális, szórakoztató és városélmény programok várják majd a rakpartozókat - olvasható a közleményben. Mint írták, a budapesti kulturális intézmények, civil szervezetek és a fővárosi vendéglátóhelyek bevonásával megvalósuló programokról a most induló Rakpart közösségi média felületein adnak folyamatosan frissülő, naprakész tájékoztatást. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója